Paul F. Cooper: 77, Duna, Traubi

Még ennyi alkalom után is furcsa érzés ilyen könnyedén leugrani a villamosról. Lekocogok a szigetre. Megveszem a rózsákat, a néni egy Népsportba csavarja őket. A Vasas bajnokcsapata körbeöleli a virágokat. Már ezeknek is megfakult a színük. Leolvasom a néni szájáról, hogy jó egészséget kíván.

Továbbmegyek, a fabódénál állok meg. A srác átnyújtja a két Traubit, én a tízest. A csokorra néz, azt mondja sok sikert.

Amikor rám vetül az Árpád híd árnyéka, megigazítom az öltönyömet, és lesimítom a hajamat.

A part kövein lépkedek felé. Ott áll az utolsó sziklán, mellyel már a Duna hullámai incselkednek. Nem vesz észre. Leülök egy kőre, és sokáig nézem. Epermintás nyári ruhájára fodrokat hajt a szél, tejeskávé színű haja lobogóként csapkod a válla fölött. Terpeszben áll, a nap átsüt a lábai között a vékony szöveten, és kirajzolja combjának finom vonalát.

Mintha nem a Duna folyna szembe vele, hanem ő lebegne el a végtelenbe.

Csak akkor fordul meg, amikor kinyitom a két üdítőt. Az ellenfényben nem látom az arcát, de érzem, hogy mosolyog. Leül mellém. Mályvaszín ajkai úgy mozognak, mintha táncot lejtenének egymással, de nem hallom mit mond. Pár éve még hallottam. Akkor még az illatát is éreztem.

Átadom neki a virágokat. Ahogy elmosolyodik, megjelennek arcán a kis gödröcskék. Nem tudom mit mondok, de hátra hajtja a fejét, és kacag. Néma nevetésének kegyetlen pantomimjátékába belesajdul a mellkasom. Ráteszi a kezét a combomra. Nem érzem.

Koccintunk, de csak ő iszik. Kecses nyaka minden kortynál lüktetve mozog. Melle libabőrös lesz a hidegtől. Elveszi a szájától az üveget, és nagyot böfög. Nevetünk.

Felállok, és kiveszem a zsebemből a kis dobozt. A szája elé kapja a kezét. Nem tudok letérdelni, mert a nyakamba veti magát. A Traubija végigfolyik a zakómon. Apró füle mögé söpröm a haját, ő pedig félrebillenti a fejét, és lehunyja a szemét. Lassan szétnyílnak üdítőtől nedves ajkai. Közelít felé a szám.

A vakító fény ezernyi rózsatövisként szúrja a szemem.

– Lejárt az idő!

Egy buta sláger dallama, és gyerekek nevetése ránt vissza a valóságba. Leveszem a fejemről a sisakot. Fehér szivacsa megszürkült az ezernyi magába szívott emléktől.

– Kérem, csak még egy pillanat…

– Mások is vannak, papa. Na, húzás.

Megroppan a térdem, amikor felállok. Leveszem a szék támlájáról a zakómat, akárcsak belőlem, a szövetből is kiszívták a színeket az évek. Végigsimítom az üdítőfolt helyét.

Összerezzenek, amikor a férfi felrikkant.

– Itt van tessék az Emlékőr, élje át újra legkedvesebb pillanatait, öt perc ötvenezer, tíz perc csak nyolcvan!

Egy pillanatra még látom a képeket, ajkán a kimondott ígéreteket, könnyeiben a boldog éveket, szemében a leélt életet.

Kibotorkálok a vurstliból. Mire a buszmegállóba érek, a bárgyú sláger monoton dübörgéssé szelídül. Egy huszonéves fiú áll az egyetlen fa árnyékában. A kezében rózsacsokor, és folyton egyik lábáról a másikra áll.

Mikor is jártam nála utoljára? Egybefolynak az évek. Amikor legutóbb voltam, már nem ismert meg. Fehér haja úgy csüngött, mint a megadást jelző zászló a szélcsendben. Átsejlett kék pettyes hálóingje, fehér, formátlan combjait pelenka feszítette szét. A szobában olyan szag terjengett, mint egy százéves könyv lapjai között.

És mégis, megláttam benne azt a lányt, akinek gödröcskéket rajzolt arcára az eljövendő emberöltő álma, nagyot böfögött, és a Duna fölött ellebegett a végtelenbe. Ma is meglátnám?

Elnézek balra. Ha a százegyes buszra szállok, akkor elmehetek az otthonba. Ha a hetvenhetesre, akkor haza, hogy sötétedésig a Dunát nézzem.

A nővérek mindig elvárják, hogy pénzt hagyjak. Tudja bácsi, erre-meg arra, így mondják. Ha pedig pénzt hagyok, akkor nem tudok a jövő héten is eljönni a vurstliba.

Vajon mikor kopik ki örökre a kép, és foszlik szét végleg, ami még szép?

Ha nem megyek el, akkor talán… nem merem befejezni a gondolatot.

Befordul a sarkon a busz.

A fiú a nyíló ajtó felé indul, lépteire kidudorodik a nadrágja zsebe. Előre akar engedni, de intek, hogy menjen. Neki van fontosabb dolga.

Én már ráérek.

Utolsónak szállok fel.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük