Leta Hollin: Ági

„S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.”
(Arany János – Ágnes asszony)

 

Ági barátja a közös lepedőjükön fekszik. Közben a telefonját nyomkodja, még csak fel sem néz a hazaérkező lányra. Ági köszön neki, Ákos visszamormog valamit, de továbbra is a képernyőt bámulja.

Odakint már felkapcsolták a lámpákat, a város lassan részeges álomba merül. Ákos is ásít. Pedig ő nem dolgozik az egyetem mellett, nem kell az idióta vevőknek mosolyognia, és este tíz előtt ér haza.

Ági elhúzza a száját. Bár neki is fizetnék az albérletet a szülei, mint a barátjának! Mennyivel könnyebb dolga lenne!

– Jössz aludni, bébi? – kérdezi Ákos a második ásítás közben. Szóval mégis észrevette, egyszerűen nem méltatta rendes köszönésre.

Ági még le akar fürdeni, enni valami rendeset, és mosogatni sem ártana, de olyan fáradt, hogy minden további nélkül bedől az ágyba Ákos mellé.

A barátja lekapcsolja a villanyt. Az óra tiktakolása monoton ringás, megnyugtatja a lány zakatoló szívét. Forgolódik párat, és próbál aludni. Egy darabig sikerül is.

Aztán a szeme felpattan, az óra hangja hirtelen éles vijjogássá változik. A lepedő meggyűrődik alatta, a durva tapintású anyag a bőrébe váj. Próbálja a sötétben tapogatózva eltüntetni a ráncokat, de azok megmakacsolják magukat, kitartanak.

Ákos békésen alszik mellette. Nem karolja át, a fal felé fordul, el tőle. Mellkasa lassú ütemben emelkedik és süllyed. Édes álma van. Ági irigyli érte.

A lány iszik egy pohár vizet. A hűvösség legördül a torkán, megnyugszik. De csak egy pillanatra. Sötét árnyak kergetőznek a szobában, vagy csak ő szédül, nem tudja. A mellkasa szorít, felül, hátha jobban kap levegőt.

Ákos továbbra sem ébred fel. Úgy alszik, mint akit fejbevertek.

Ági kinyitja az ablakot, túl meleg van idebent. Aztán becsukja, mert túl hideg. Felvesz egy pulcsit, hátha úgy kevésbé érződik a lepedő ránca a bőrén.

Korog a gyomra. Vagy morog? Franc se tudja. Azért bekap egy, az éjjeliszekrényére készített müzliszeletet.

Száraz a keze, kézkrémet nyom rá. Most túl sikamlós. Beletörli a fűrészpordurva lepedőbe.

Ákos hogy tud ilyen békésen aludni? Egyik este sem kel fel Ági szöszmötölésére.

Most mintha jó lenne. De a lepedő még mindig dörzsöli a lány combját, karját, mindenét. És a krémtől, amit belekent, nyálkásnak érződik. Ági belegondol, mitől lehet nedves egy lepedő, és hányingere támad.

Magában könyörög, hogy Ákos keljen fel, ölelje át, nyugtassa meg. De sosem kéri hangosan. Ákos nem értené.

Kimegy vécére. Verejtékes atlétája a bőrére tapad. A szoba hidege mintha jeges ujjak lennének, simogatják felhevült bőrét.

Megmossa az arcát langyos vízzel. Belenéz a tükörbe, de gyorsan el is kapja a tekintetét.

Hangot hall a háta mögül, mégsincs ott senki, csak a fehér fal. Olyan fehér, mint az ágyon a lepedő.

Pedig tisztán hallotta a hangot. Nem lehet, hogy képzelte. Őt szólította vékony gyermekhangon.

Ági megrázza a fejét, és visszamegy a szobába. Hosszú idő óta most először felkelti Ákost.

– Miért nem alszol? – dörmög álomittas hangon.

Ági nem szól, amúgy sem tudna mit. Helyette épphogy megvárja, amíg Ákos kikel az ágyból, már tépi is ki alóla a lepedőt.

– Mit csinálsz azzal? – dörzsölgeti a szemét Ákos, mintha nem tudna mit kezdeni a szürreális látvánnyal.

Ági a fürdőszobába rohan, és megnyitja a csapot. A lepedőt alá teszi, az anyagot átitatja a víz, egyre súlyosabb lesz a lány kezében. Mossa, mossa, de még mindig nem tiszta. Még mindig érzi rajta a vért.

Ákos telefonál, közben kimeredt szemmel bámul Ágira. Nem lehet, hogy ő nem látja! Hogy késő éjjelente nem hallja sírás hangját! Hogy soha nem jut eszébe a fiú vagy lány, akit elvesztettek ezen a lepedőn!

Ági tovább mos. A vér nem akar eltűnni a lepedőről.

Ákos még mindig nem segít. Miért nem segít?

Kopognak. Ákos kinyitja. Mentősök érkeznek. Ákos a lányra mutogat, félelem ül a tekintetében.

El akarják venni a lepedőt Ágitól. A lány sírva fakad. Kitartóan szorítja a lepedőt. Csak ez maradt neki, nem vehetik el!

Valamit beadnak Áginak, amitól elálmosodik. A világ maszatossá válik, a színek először harsánnyá, aztán fakóvá válnak, végül teljesen eltűnnek. Ujjai lassan eleresztik a lepedőt.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.3/10 (3 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük