Laczkó Lilla: Az első alkalom

Figyelmeztetés: erotikus tartalom

*

– Nincs kedved feljönni? – kérdezte váratlanul Réka.

Gáborral egymásba fonódó ujjakkal sétáltak az utcán. A fiú megtorpant, a karjuk kinyújtva megfeszült. A szél a lány szemébe dobta hosszú, mogyoróbarna haját.

– Nem a kávéházba akartunk menni? – kérdezett vissza Gábor.

Az arcába tódult a vér. Vajon Réka arra tett felhívást, amire gondolta?

– Én nem ragaszkodom hozzá. – A lány a füle mögé tűrte az elszabadult tincseket, de a légáramlat már piros, kockás szövetkabátja alját is felhajtotta. – Te?

Gábor hunyorgott a délutáni napsütésben. Tenyere síkosodott a verejtéktől, ezért elengedte Réka kezét, de gyorsan megvakarta az orrát, hogy más értelmet adjon a mozdulatnak. Csak lazán. Természetesen kell viselkednie.

– Nem ragaszkodom én semmihez – rántott vállat tettetett könnyedséggel. – Felőlem mehetünk hozzád is.

A lány elmosolyodott, arcát pirosra csípte a hűvös, őszi levegő. A fiú remélte, Réka az ő vörösségét is ennek tulajdonítja. Egymásba karoltak, és továbbindultak. Gábor fekete dzsekije minden lépésnél zizegett. Nyakát néha csiklandozta a lány jázminsampontól illatozó, el-elszabaduló haja.

Talán nem arra gondol, töprengett a fiú. Hiszen az ő albérletében már sok időt töltöttek együtt, és akkor sosem érezte, hogy Réka azt várná. Legtöbbször csak törökülésben kuporogtak a kanapén, és hevesen kattogtatták a játékkonzolt. Az idillt csak szobatársa, Szabolcs zavarta meg néha, amikor az előszobában volt. Egy alkalmat sem hagyott ki, hogy hangosan felröhögjön, amikor egy játék után felbukkant a tabella Réka nevével az első öt helyen.

Való igaz, ismerte be magának Gábor, az albérletben nem lehetett sok mindent csinálni Szabolcstól. Ő szégyentelenül, kopogás nélkül benyitna a szobájába „teljesen véletlenül”, vagy az ajtóra tapasztaná a fülét.

– A csaj már két hónapja jár ide. Tényleg nem volt eddig semmi? – kíváncsiskodott is egyszer.

Gábor nem válaszolt, bár ebből Szabolcs levonta a következtetéseit.

– Én a helyedben belehúznék! Szerintem Réka elég menő hozzá, hogy ne foglalkozzon nyálas puhapöcsökkel.

Gábor akkor csak morgott, de a gondolat azóta akaratlanul is a tudatába ékelődött, és időről időre felbukkant a fejében. Legélénkebben múlt vasárnap tűnt fel, amikor vezetni tanította Rékát egy áruház üres parkolójában. Miután leállították a motort, a lány váratlanul átmászott az ő oldalára, és lovagló ülésben az ölébe ült. A fiú köpni-nyelni nem tudott, ahogy Réka combjai a csípőjéhez préselődtek. Annyira sem tudta összeszedni magát, hogy eldadogja a közszeméremsértés szót.

– Vicceltem, nehogy pánikrohamot kapj! – vigyorgott akkor a lány, és gyorsan visszaült a saját helyére.

Talán nem viccnek indult, gondolta utána keserűen Gábor.

Időközben megérkeztek az újépítésű, fehérre pucolt társasházhoz, ahol Réka lakott. A gombok pittyegtek a lány ujjai alatt, ahogy beütötte a kapukódot. Sípszó hallatszott, és egy kattanás után bent is voltak a lépcsőházban. Odabent cirmosan derengő fény vetült a falra, ahol az üvegtéglákkal kirakott ablakon át besütött a nap. Halványsárga liftajtó állt a sarokban.

– Nem baj, ha lépcsőzünk? – kérdezte Réka. – Nem szívesen használom a liftet, amióta egy lakó beszorult, és szívrohamot kapott benne.

– Ó, de már jól van?

– Hát… Meghalt.

– Meghalt!?

– Azóta a lift mindennap megáll pontban ötkor, amikor a fickó beszorult. Lehet véletlen egybeesés, de én inkább nem kockáztatok.

A fiúnak tátva maradt a szája. Réka pár másodpercig komolyan nézett, utána elröhögte magát.

– Te tényleg elhitted?

– Réka!

A lány megveregette Gábor vállát, majd puszit nyomott az arcára.

– Aranyos, hogy ilyen hiszékeny vagy. – Még egyszer a felvonóra nézett. – Akkor sem szeretek liftezni. Büdös van odabent.

A fiú csóválta a fejét. A lánynak mintha semmi sem lenne komoly.

Lépcsőn mentek fel a harmadikra, Réka lakásához. A szülei befektetés gyanánt vették a garzont annak idején, de teljesen a lányuk rendelkezésére bocsájtották, amikor az elkezdte az egyetemet. Gábor egyszer felkísérte őt ide, de akkor nem ment be az ajtón.

Réka sokáig kotorászott a táskájában, míg csörögve előkerültek a kulcsok. A fiú megtorpant, ahogy az előszobába léptek. Mintha anyja valamelyik lakberendezési katalógusába került volna. A helyiség egyik részében modern konyhasarkot alakítottak ki felhajtható asztallal. A szoba közepén bőrkanapé trónolt, egymáshoz illő piros díszpárnákkal és egy üveg dohányzóasztallal. A bal oldali falhoz egy falapot szereltek fel íróasztal gyanánt. Felette szín szerint rendezett könyvek sorakoztak egy polcon.

– Milyen rend van – jegyezte meg Gábor csodálkozva.

– Próbálok nem megsértődni a meglepett hangsúlyon – forgatta a szemét Réka.

– Csak nem néztem volna ki belőled – hajtotta le a fejét. Vajon miért nem nézte? Nem akarta azt hinni, hogy a lány ennyire tökéletes?

Réka felakasztotta piros, kockás kabátját. Alatta V-kivágású lila blúzt viselt, ami rásimult karcsú alakjára. Nem fedett fel túl sokat a melléből, de éppen eleget mutatott, hogy megmozgassa Gábor fantáziáját.

– Igen, most már megtudtad – jelentette ki a lány drámaian. – A vonzó külső mögött egy unalmas rendmániás lapul.

– Ne viccelj! Annyira unalmas a belsőd, mint egy Stephen King regény.

Gábor zavarában egyik lábáról a másikra állt. Mégis miket beszél? Maga sem tudta megfejteni, mit akart mondani.

Réka összevonta a szemöldökét.

– Hát köszönöm. Ez a leg… érdekesebb bók, amit eddig kaptam. Te nem teszed le a kabátod?

A fiú is kibújt a ruhadarabból, már ettől majdnem meztelennek érezte magát. Nem találta a helyét a szépen elrendezett környezetben. Összekulcsolt kezekkel állt a kanapé előtt.

Réka két talpaspoharat vett elő a konyhaszekrényből, és egy alsóbb polcról előhalászott egy üveg bort. Az üvegfelületek egymáshoz koccantak, amikor mindent letett a dohányzóasztalra. A poharak mögött elhajoltak a kanapé vonalai. A fekete palackra fehér csíkot rajzolt a napsütés.

– Portói. Apám pincészetéből van. Ő azt hiszi, összetört.

Réka cinkosan Gáborra kacsintott. Ő gépies mosollyal válaszolt. A szíve hevesebben vert. Most már nem lehetett kétsége a lány szándékai felől. Akármilyen alkalomból biztos nem bontaná fel a titokban szerzett kincsét.

A lány körülményesen tépte fel a csomagolást az üveg tetején, majd beledöfte a dugóhúzót a puha parafába. A dugó nyikorgó pukkanással hagyta el a palack száját. Gábor figyelte, ahogy a majdnem fekete folyadék a poharakba csorog.

– Nem ülsz le? – nézett rá Réka.

– Nem tudom, jó ötlet-e inni.

Erre egy szúrós pillantást kapott. Talán szólhatott volna a palack megbontása előtt is.

– Szombat délután van – sóhajtott a lány. – Terveztél valamit ma estére, amihez elengedhetetlenül száz százalék józannak kell lenned?

– Én csak… Igazából most nem szeretnék inni.

– Hát jó – engedett aztán. – Végül is nem kell alkohol, hogy jól érezzük magunkat, nem igaz?

A kanapé bőrborítása ropogott, ahogy Réka lehuppant rá. Gáborért nyúlt, és lehúzta maga mellé. Combjaik összeértek, a fiú még ruháik kettős anyagán keresztül is érezte a lány testének melegét. Végigjáratta szemét a Réka lábán feszülő fekete nadrágon. A szája kiszáradt. Lehet, mégsem ártott volna egy korty bor.

– Remélem, nem bánod, ha én azért iszok – mondta Réka.

A fiú megrázta a fejét. A lány lassan szürcsölte az italt, ami vörös bajuszt hagyott a szája szélén. Úgy ízlelgette, forgatta a szájában, mint egy igazi szakértő. Lenyelte, és halk nyögést hallatott, majd végignyalta az ajkát.

– Most éreztetni akarod velem, hogy mit hagyok ki? – Gábor mosolyogni próbált.

– Átláttál rajtam – rebegtette a pilláit. – El akarlak csábítani. Jól csinálom?

Gábor gerincén remegés futott végig.

– Nagyon jól. – Itt az idő, most vagy soha!

Megcsókolta Rékát. A lány karja a nyaka köré fonódott, nyelve hegyével hosszasan csiklandozta a fiú ajkát, mielőtt birtokba vette a száját. Majdnem olyan alaposan megízlelte őt is, mint az előbb az italt. Gábor szájában szétterjedt a bor savanykás íze. Réka egyik kezével a fiú hajába túrt, a másikkal végigsimított a gerincvonalán, kihúzta az ingét a farmerjából. Bal lábát keresztbe vetette Gábor combján. Ő a lány blúza alá nyúlt, fel a melltartó kapcsáig. Réka tenyere Gábor combjának belső feléhez csúszott, majd onnan fel az ágyékára. A fiú teste megmerevedett, érezte magán a meleg ujjakat.

– Talán a hálóban kellene folytatnunk – lihegte a lány.

Gábor alig hallotta a szavakat a fülében zsibongó vértől. A hátára tapadt az inge. Igen, igen, végre megtörténik! Abban a pillanatban remegés futott végig a testén, és egy kritikus pontban összpontosult a nadrágja alatt. Nem, nem, nem! Most még ne!

Pánikba esett, hátrébb lökte Rékát, és felpattant a kanapéról.

– Mi a baj? – pislogott a lány. – Azt hittem, te is akarod.

– Mosdó. – Csak ennyit préselt ki a fogai közül.

– Ott, az az ajtó, a bejárat mellett – mutatott rá Réka.

Gábor még idejében a WC-hez ért, mielőtt átázott volna a nadrágja. Sosem érezte magát ennyire megszégyenülve. Kimászott volna a fürdőszoba ablakon, ha kifér. Rékának ezután biztos nem maradtak kétségei, hogy hibát követett el, amikor randizni kezdett vele. Talán még szerencse is, hogy ilyen hamar történt meg. Nem bírta volna elviselni a lány undorodó pillantását, ha a dolog később esik meg az ágyon.

Gábor lángoló arccal hagyta el a fürdőszobát, készen arra, hogy felkapja a kabátját, és távozzon. A lány karba tett kézzel várt rá az előszobában.

– Minden oké? – kérdezte aggódva.

Gábor nem nézett a szemébe. Nem, nem hihette, hogy ő nem tudja, mi történt.

– Akarsz beszélni róla? – Réka közelebb lépett.

A fiú horkantott. Mégis ki akarna beszélni erről?

– Másokkal is megesik, ugyan már… – A lány mosolyogni próbált, de a viccelődés most nem működött.

– Nem, velem nem – jelentette ki a fiú komoran. – És tudod, miért nem? Mert még sosem kerültem ehhez hasonló helyzetbe. Mert én még… szűz vagyok.

Rékának el kellett takarnia a száját, hogy ne legyen nyilvánvaló a kuncogása. Gábor arca megrándult. Mintha sót szórtak volna amúgy is sebzett büszkeségére.

– Ne haragudj! – mentegetődzött a lány. Komoly arcot erőltetett magára. – Nem akartalak megbántani. Csak ezt úgy mondtad, mintha valami nagy, drámai titok lenne. Mintha én nem tudtam volna.

– Tudtad?

– Gábor – sóhajtott –, amikor az első randinkon megfogtam a kezed, majdnem szívrohamot kaptál. Kitaláltam.

– Szóval, akár a homlokomra is lehetne írva – nyögte. – Csodás.

– Engem nem zavar. Sosem zavart. Reméltem, hogy téged sem fog.

Réka a fiú vállára tette a kezét, ő végre az arcába nézett, a nagy barna szemek foglyul ejtették.

– Te is szeretnél velem lenni, ugye? – kérdezte a lány. Hangjába egy árnyalatnyi bizonytalanság vegyült.

– Igen, szeretnék. De láthattad, mi történt. Biztosan elszúrom.

– Akkor elszúrod! – vágta rá Réka. – Szerinted kinek sikerült tökéletesen elsőre? Még Picasso sem alkotott remekművet, amikor először használta a cerkáját!

– Nagyon vicces. – Gábor elhátrált. – De te tudod, hogy kaphatnál ennél jobbat. Neked van viszonyítási alapod.

– Igen. Pont ezért vagy szerencsés, hogy van fogalmam róla, milyen a valódi szex, és nem várok angyalkórust meg vattacukor felhőket.

A fiú nem tudta megállni, elnevette magát.

– Figyelj! – Réka hangja komolyra váltott. – Akárhogy is sikerüljön az első alkalom, az nem változtat azon, hogy érzek irántad.

– Miért, hogy érzel?

A lány erre nem válaszolt rögtön, kinyitotta a száját, majd becsukta. Lesütötte a szemét, lassan pír kúszott az arcába.

– Tudod te azt – mondta végül.

– Igazából sosem voltam biztos, neked mennyire komoly a dolog – vallotta be a fiú.

Réka mindent olyan lazán vett, és nem győzte hangsúlyozni mennyire utál minden románccal kapcsolatos dolgot. Az első randijuk előtt kikötötte, hogy Gábornak eszébe se jusson nyálas filmre vinni. Később pedig kinevette az egyik csoporttársát, aki elolvadt egy szerelmes verstől.

– Eláruljak valamit? – Réka a haját csavargatta. – Órákat vettem egy infóstól, hogy lenyűgözhesselek a videójáték képességeimmel.

Gábor szája lassan mosolyra húzódott. Abban a pillanatban száz szerelmes szó sem hangzott volna neki romantikusabban.

*