A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*
Ez a történet akkor kezdődött, amikor még nem tudtam, hogy az élet íze olyan, mint a palacsintáé, és hogy a szerelemnek is van illata.
*
Első fejezet
Főnökkel aznap ismerkedtem meg, mikor tizenkilenc éves lettem.
Születésnapom alkalmából anyám sütött nekem répatortát, apám pedig elém állt és azt mondta:
– Fiam, ne is gyere haza este, ha nincs munkád!
Ezért aztán kimentem a Városligetbe, leheveredtem egy padra a tóparton, és fejem alá gyűrtem a hátizsákomat. A langyos áprilisi szellő zöld illatokkal árasztotta el a fűszálak közt sárgálló pitypangokat, és tétova álmokkal a fejemet, de azért igyekeztem a munkaszerzésre gondolni. Már egy éve rendszeresen gondoltam rá, egyre jobban ment. Lenémítottam a mobilomat, behunytam a szemem, és próbáltam elképzelni, milyen munkát szeretnék, de semmi sem jutott eszembe. Cici-cici-cicíííp kiáltotta egy madár a bal fülembe a pad fölé hajló hársfa ágairól. Cicíííp felelte egy másik jobbról, és ettől kellemes gondolataim támadtak, amik nem álltak összefüggésben a munkaszerzéssel. Elmélyülésemet azonban közeledő zene és zajongás zavarta meg. Mire kinyitottam a szemem, kocogó, ugrándozó emberek vették körül a padot, meg a mögötte elterülő füves teret, én pedig csak nyögni tudtam a csalódottságtól, hogy már megint sportnap van. Gyűlt a tömeg, egyre nagyobb lett a ricsaj. Mióta ez az egészséges világ elkezdődött, mióta a tévében bemondták az első egészségtörvényt, örökké ez volt. Néztem heverészve a sok ugrabugrálót, amíg oda nem jött egy rendőr, hogy bevisz az örsre, ha ilyen pimaszul rontom itt a közerkölcsöt, és hogy álljak be inkább mozogni én is a többiek közé. Feltápászkodtam hát, és elkezdtem nagyokat sóhajtozni. Kérdezte mit csinálok, mondtam:
– Légzőgyakorlatokat, ha nem látná. Javítja a keringést és csökkenti a szív-érrendszeri betegségek kockázatát.
Nem tudom, mit gondolt, mikor odébb ment, de nagyon lila volt a képe.
Kis idő múlva mellém lépett egy pocakos, nagydarab ember, amilyen nagyot még sosem láttam. Meleg barna szemei vidáman hunyorogtak arcának zsírpárnái közt. Szóval odajött, és megkérdezte, hány éves vagyok. Mondtam, tizenkilenc.
– Tudod-e, hány gramm szénhidrát van egy krémesben? – kérdezte erre.
– Fogalmam sincs – feleltem –, már nyolc éve nem láttam krémest, de ha valaha az életben még látok egyet, biztos nem a szénhidrát tartalmán fogok elmélkedni.
Erre az ember azt mondta, hogy teljesen egyetért velem, és ha már ilyen szépen megfeleltem az állásinterjún, mehetek is vele az első munkanapom megkezdésére.
Azzal hátra sem nézve elkezdett átnyomakodni a tömegen. Piros ingének kitűrt alja lobogott a langyos szélben. Gondoltam, mit veszíthetek, abbahagytam a sóhajtozást, és mentem utána.
Kijutottunk a parkból, gyalogoltunk kétutcányit, majd befordultunk egy szűk sikátorba. Bandukoltunk kényelmesen, és beszélgettünk közben.
– Szoktál-e sportolni? – kérdezte tőlem.
Mondtam, hogy nincsen nekem arra ingerenciám, meg anélkül is tudok én futni, ha úgy hozza a szükség. Aztán kérdezte, hogy szeretem-e a jó ételeket? Erre meg elfutotta a könny a szememet. Már el is felejtettem, hogyan nézett ki édesanyám túrós csuszája, szalonnapörccel meghintve, jó sok zsíros tejföllel meglocsolva. Évek óta nem ettem, mióta a fehér lisztet, meg a szalonnát betiltották. Láttam, hogy az ember olvas a gondolataimban, mert megveregette a hátam. Megcsapott bőrének napsütötte illata, és ettől a lélekmelengetően otthonos szagtól nyugalom költözött a szívembe. Azonnal tudtam, hogy megbízhatok benne.
– Mi a neved? – kérdezte.
– Lali.
– Én meg Főnök vagyok – nyújtotta a kezét.
Kezet ráztunk, és vártam, hátha megmondja végre a rendes nevét is, de nem mondott semmit, úgyhogy kénytelen voltam ezután Főnöknek szólítani.
Eközben a sikátorban odaértünk egy furgonhoz, ami félig eltorlaszolta a szűk utcát. Kiderült, hogy éppen ide igyekeztünk. A kocsi egy szakadt bérház mellett állt, éppen egy omladozó pincelejáró előtt. Főnök előhúzott egy kulcscsomót, és benyitott az ajtón. Lebotorkáltunk a szűk lépcsőn, aminek az alján felkapcsoltuk a villanyt. A dróton lógó izzó gyenge fénye mellett annyit tudtam kivenni, hogy a fal mellett álló roskatag polcokon zsákok hevernek. Főnök mondta, hogy azokat kellene felhordanom a kocsiba, neki is veselkedtem hát. A zsákok különbözőek voltak, egyik kisebb, másik nagyobb, és különbözőképpen dudorodtak, másként esett rajtuk a fogás. Az egyik például olyan volt, mintha rizzsel lenne tele, folyott az ember markában a sok apró szem. Egy másikban nagy, ruganyos, néhol ropogós dolgok voltak. És voltak olyan zsákok, amikben téglányi szögletes tárgyak voltak, csak puhábbak, vagy apróbb darabok, amikből több is elfér az ember tenyerében. Gondolkoztam is volna eleget, mi lehet a zsákokban, ha az illatuk el nem árulta volna. Mert az illata mindegyiknek valami fenséges volt, és mámorítóan szállt az orromba, onnan meg a koponyámba. Az egyikből frissen sült kenyér, a másikból sós szalonna, tepertő illata áradt. Olyan jólesett azokat a finom szagokat beszívnom, hogy a szívem megtelt gyönyörűséggel, a szájam meg nyállal, hogy nyelni is alig győztem. Nem kérdeztem én semmit a zsákokról, csak szagolgattam őket boldogan, ahogy a mellemhez szorítottam a lépcsőn felfelé. Mikor aztán mindent felhordtam, Főnök benyomakodott a kocsi csukott hátuljába, félig nyitva hagyta az ajtót, és a zsákokból papírzacskóba szedett ezt-azt, berakta az egészet egy szatyorba, és a kezembe nyomta. Én csak álltam és reszkettem, részben a félelemtől, hogy most bűnténybe keveredek, és mi lesz velem, ha elkapnak hazafelé a rendőrök ezzel a holmival, részben pedig a gyönyörűségtől, hogy ez a sok drága, csodálatos étel az enyém lehet.
– Tedd be a hátizsákodba! – mondta Főnök.
Elrejtettem a csomagot, Főnök pedig beült a vezetőülésbe, a kormány mögé gyűrte a hasán rengő hájrétegeket, és beindította a motort. Mielőtt elindult volna, még lehúzta a felém eső ablakot, és kiszólt rajta, hogy holnap délelőtt tízre legyek ugyanitt.
Gyalog mentem haza, nem figyeltem sem a napsütésre, sem a pitypangokra, csak a környéket pásztáztam riadtan, hevesen dobogó szívvel, és messze elkerültem a többi járókelőt. A házunk kapuján belépve aggodalmas gondolatokkal telve szedtem a lépcsőket felfelé, a második emeletre. Ahogy beléptem a lakásba, apám már meg is jelent az előszobában. Zord ábrázattal jött utánam a konyhába, és kérdezte, van-e már munkám. Mondtam, hogy van bizony. Anyám aggodalmasan kukucskált ki a háta mögül.
– Aztán miféle munka? – kérdezte apám.
– Zsákhordás.
Anyám erre nagyot sóhajtott, és a szívére szorította a kezét, apám meg azt felelte, nagyon helyes, legalább megtanulom a munka értékét.
– Mennyit fizetnek érte? – kérdezte aztán.
– Arról nem beszéltünk.
Apám arca elkezdett vörösödni, hogy egészen megijedtem, még valami baja lesz. Lekaptam a hátizsákot, előhúztam a szatyrot, és az asztalra öntöttem belőle a papírcsomagokat. Apám megdermedt. Anyám sikkantott egy aprót, és a szája elé kapta a kezét. Egyik-másik csomagon kissé már átütött a zsír, az illatok meg áradtak belőlük, ellepték az egész konyhát. Akkora lett a csendesség, hogy a szívem zakatolása is hallatszott. Ebben a csendességben apám gyomra kordult egyet. Óvatosan az ablak felé pillantott, odalépett, és leeresztette a redőnyt, aztán remegő kézzel bontogatni kezdte a csomagokat. Előkerült egy egész kiló puha belsejű, ropogós héjú fehér kenyér, egy tábla vastag szalonna és egy tálnyi frissen sütött tepertő. A szüleim a szalonnát bámulták, én meg őket, hogy most mit fognak szólni. Éreztem, ahogy egy verítékcsepp legördül a halántékomon. Hosszú csend után anyám apámra nézett, az pedig beleegyezőn bólintott.
Anyám erre tányérokat, poharakat vett elő, majd mind az asztalhoz ültünk. Apám nagy késsel vastag karéj kenyereket vágott, hagymát is hozzá, szeleteket a szalonnából, amiket kis hasábokra vagdosott tovább, és aztán csak haraptuk, nyeltük azt a puha fehér kenyeret, szopogattuk a szalonnakockákat, hogy az ízét kiszívogassuk belőlük, és rágcsáltuk a tepertőket, amikben apró ropogós részek porcogtak szét a fogaink alatt és beszélgettünk közben és nevetgéltünk és olyan boldogok voltunk, hogy nem is emlékszem olyanra.
Apám a vacsora végén a széken hátradőlve fogpiszkálót tologatott a szájában, és megkérdezte, hogy holnap is megyek-e dolgozni. Én bólintottam, ő meg olyan békés ábrázattal bólogatott vissza, hogy abból tudtam, rettentő elégedett velem, olyan elégedett, mint még soha. Attól fogva dolgoztam én Főnöknek.
Főnök mellett nekem mindig jó dolgom volt, örökké ételekkel foglalkoztunk. Már másnap megkérdezte, tudok-e vezetni, aztán mikor bólintottam, akkor beültetett a sofőrülésre, hogy egy kis vidéki kirándulásra kellene elkísérnem. Mindig mondta, merre menjek, hová forduljak, így utaztunk Bicske felé, ahol aztán letértünk egy dűlőútra, ami egy tanyára vezetett. Az udvarra behajtva baromfik zajongtak mindenütt a kocsi körül, és én egészen elkámpicsorodtam, mert a csirkehústól már igen megcsömörlöttem. Mióta az egészségvilág beköszöntött, mást se lehetett kapni a húsboltban, csak csirkét, pulykát, meg halat. A hűtőpultokban húsz méter hosszan csirkemellekkel volt kirakva minden, ahol korábban a sertástarja, meg az oldalas sorakozott. A zsírszalonnák helyét a pulykamell foglalta el, de még a velőscsont is eltűnt, és hal volt mindenhol a helyén. Szóval a kavicsokat rugdalva poroszkáltam befelé a szétrebbenő tyúkok közt, de hamar kiderült, hogy nincs miért lógatni az orromat. Főnök kurjongatására az udvar végében álló terebélyes épületből előkerült a gazda. Gyanakodva mustrálgatott engem, de Főnök bemutatott neki, és a fülébe súgott valamit, amitől eltűntek a ráncok a homlokáról. Bementünk a lakóház melletti hangárba a traktor, meg a mindenféle gépek, szerszámok közé, megálltunk ott egy helyen, és én nem tudtam, mit keresünk ott, amíg a gazda elő nem húzott egy kulcsot, fel nem hajtott egy kis fedelet a poros padlóra guggolva, és ki nem nyitott egy csapóajtót. A csapóajtó egy mély pincébe vezetett, aminek elágazó járatai titkos dolgokat rejtettek. Az egyik járatban disznók röfögtek jóllakottan a szalmán, a másikban egész kis vágóhídi berendezés állt takarosan fölszerelve. Mi a legutolsóba mentünk, ahol szalonnák, kolbászok lógtak megfüstölve, és hatalmas hűtőszekrények álltak a téglával kirakott boltíves falakhoz tolva. A gazda sorban kinyitogatta a hűtőszekrények ajtaját, én pedig ámulva kukucskáltam a belsejükbe. Az egyikben nagy halmokban állt a sokféle szalámi, a másikban kannákban a tejszín és a jó sűrű tejföl. Volt még ott több egész bödönnyi zsír, némelyik disznózsír, másik sárga kacsazsír. Hosszúra nyújtottam a nyakam, hogy én is mindent lássak, és láttam is olyanokat, hogy muszáj volt időről-időre megnyalni az ajkamat. Főnök meg a gazda pedig minden hűtőszekrény előtt megálltak, alkudoztak, és hosszasan vitatkoztak, hogy mennyit ér az a bödön zsír, vagy a rúd szalámi. Főnök keményen alkudott, a mondott árnak akár harmadára szorítva le az összeget, mire a gazda sopánkodott, hogy neki ez így nem éri meg, és felhagy az egésszel, meg különben is az életét kockáztatja, és azt egyáltalán nem lehet megfizetni, de én jól láttam, hogy minden kialkudott összeg után egyre szélesebbre húzódik a szája sarka. Végül ott a pincében leültünk egy asztalhoz megünnepelni a vételt, és a gazda megkínált minket mindenféle finomsággal a hűtőszekrényekből. Ettem is a kacsazsíros kenyeret lilahagymával, hogy csak úgy csorgott a szájam sarkán az olvadt zsír, de ahogy Főnök evett, az volt csak az igazi. Gyönyörűség volt még nézni is. Komótosan rakta a szájába a falatokat, s azok eltűntek a húsos piros ajkak közt támadó nyílásban. Lehunyt szemmel rágta, ízlelgette mindegyik falatkát teljes türelemmel, és evett hosszasan, bőségesen, lassan rágva át magát a nagy halom ételen, hogy amikor én már egy falatot sem tudtam legyűrni, akkor ő még csak a felénél tartott az egésznek, és nem győztem csodálkozni, hogy hová lehet lenyelni azt a rengeteg ételt. A végén pedig megtörölte a száját szalvétával, de az arca mégis olyan elégedetten kereken fénylett, mintha az egész kacsazsírral lenne bekenve.
A vásárlás után az én feladatom volt a holmit a kocsiba pakolni és hazavezetni, miközben Főnök jóízűen szuszogva bóbiskolt mellettem. Onnantól kezdve együtt jártuk az országot, és Főnök megismertetett minden titkos hellyel, ahol a sok finomságot venni lehetett. Voltunk eldugott malmokban fehérlisztért, rejtett cukrászüzemekben krémesért és csokitortáért, koszlott kis boltok hátsó raktárában kristálycukorért, és mindenhol alkudtunk, vásároltunk. Eleinte Főnök csinálta az alkudozást, aztán mondta, hogy próbáljam meg én is. Megpróbáltam, és ha láttam, hogy a gazda szája sarka felfelé kunkorodik, akkor még egy kicsit alkudtam, és olyan jól csináltam, hogy a végén Főnök rám hagyta az egészet. Minden nap egy szatyorral a hátizsákomban mentem haza. Apám már előre leeresztette a konyhában a redőnyt, kiraktuk a finomságokat az asztalra, és degeszre ettük magunkat, a maradékot pedig eltettünk későbbre, a titkos rejtekhelyre, amit apám a kamra egy részének lefalazásával készített. Főnök egy idő után már nem csak az alkudozást bízta rám, hanem az egész beszerző utat, és onnantól kezdve egyedül jártam az országot. Nagyon igyekeztem, hogy tökéletesen megfeleljek új munkakörömben, és ellássam legfőbb feladatomat, Főnök táplálásának biztosítását.
Ebben az időben csapódott hozzánk Béci.
*
Kedves Magazin!
Nekem nem működik a csillagozás…
Kedves Mimi,
látom, próbálta variálni vele, de nem tudom, ez segít-e… Köszönöm!
Hűha, nagyon érdekes gondolat az „egészségimádók” utópisztikus társadalmát boncolgató regényt írni. Talán az én olvasottságom mondható szerénynek, mindenesetre nem találkoztam még hasonló írással, gratulálok az ötlethez. Mint ahogyan az általában lenni szokott, itt sem társadalmi kompromisszumokon alapuló szabályozás a képzelt nihill eredete, hanem egy szűk vezetői csoport döntése nyomán megszülető törvény, ami a leírtak alapján nem ajánlás, egyenesen tiltó és szankcionáló jellegű. Ezzel kapcsolatban több kérdés is felvetődött bennem a továbbiakra vonatkozóan, vajon milyen gondolatokkal, konklúzióval rukkol majd elő a szerző? Mennyire reális a sertés és marha eltüntetése a boltok polcairól, amikor köztudott, hogy egészséges mennyiségben fogyasztva egyszerűen nem léteznek egészségtelen húsok, mindegyikben találni hasznos tápanyagokat. Mint minden kényszerintézkedés kapcsán, itt is megjelennek a renitens ügyeskedők, lásd Főnök, akik egyfajta szabadságharcosként védik a szabad választás intézményét. Persze a rendszer szemében közönséges köztörvényes bűnözők, a társadalom megrontói. További fontos észrevétel, hogy nagyon kényes a regény eddigi konklúziója. Mert bár Főnöknek is igazat tudunk adni, s cinkosan vágyakozunk magunk is a finomságokra, testalkata azért valahol jelzi, hogy a szabályozásnak azért vannak pozitív hozadékai is. Főnök testalkata kapcsán egy újabb kézenfekvőnek mondható kérdés is eszembe jutott. Egy ilyen társadalomban igen könnyű kiszúrni a renitenseket, hiszen a boltokban kapható élelmiszerek fogyasztásával igen körülményesen lehet csak meghízni. A rendőr is ott volt a közelben első találkozásukkor, furcsa, hogy nem kérdezett rá a dologra. Adódik persze olyan helyzet, amikor a testkép egy betegség szövődménye, következménye, de ezt igazolandó akár egy ilyen utópisztikus világban a rendőr elkérhetné a személyi igazolványát, amiben ezt kötelező feltűntetni, ennek hiányában pedig bevinné.
Jelen esetben ennyi alapján nem tudtam eldönteni, olvasnám-e huzamosabb ideig, kellene még néhány oldalnyi cselekmény. A család hosszú idő utáni első kellemes étkezése, később étkezései megfogtak, az a rész nagyon hangulatos lett a megenyhülő apával és végre apai elismerést elnyerő főhőssel.
Abszolút a szerkesztők ítéletében bízva várom a folytatást. Ha mindent összevetve nem egy ‘óda a szalonnához’ jellegű írásról van szó, s mondanivalója érdemes a nagyközönség figyelmére, biztosan találkozunk vele az első lektori szakasz lezárulta után is 🙂
Biztos vagy benne, hogy zsánert szeretnél írni?
Ez a bekezdés a magyar realista írókat juttatta eszembe:
Apám nagy késsel vastag karéj kenyereket vágott, hagymát is hozzá, szeleteket a szalonnából, amiket kis hasábokra vagdosott tovább, és aztán csak haraptuk, nyeltük azt a puha fehér kenyeret, szopogattuk a szalonnakockákat, hogy az ízét kiszívogassuk belőlük, és rágcsáltuk a tepertőket, amikben apró ropogós részek porcogtak szét a fogaink alatt és beszélgettünk közben és nevetgéltünk és olyan boldogok voltunk, hogy nem is emlékszem olyanra.
És nem csak ez, tulajdonképpen az egész szöveg.
Persze akadnak döccenők, szóismétlések, fölöslegességek, mint a közben, eközben, miközben, az elején – hol máshol, azzal szenved mindenki, és túltolja -, ha alaposan megnézed ezt a mondatot
„A langyos áprilisi szellő zöld illatokkal árasztotta el a fűszálak közt sárgálló pitypangokat, és tétova álmokkal a fejemet,”,
a pitypangok fejében vagyunk egy pillanatra, noha a mondat második fele megint nagyon jó.
Hiányoznak viszont a zsáner kellékei, csak sejtjük, hogy sci-fi, de nincs igazi horog, hacsak a stílus nem az, és nem fogadtuk se szívszerelmünkké, se öribarinkká a főhőst.
Gratulálok!
Az erőltetett egészséges életmód utópia nagyon eredeti, de kevésnek érzem egy teljes regényhez, mint fő mozgatórugó. Egy novella terjedelmében el lehet vele játszani. A részlet kevés arra, hogy beszippantson és vázolja mire várhatunk a jövőben. Üldözik a renitenseket? Ha igen, milyen büntetésre kell számítani? Ezt akár egy mondattal is meg lehetett volna említani, nem kell rögtön törvénykönyveket írni. A redőny lehúzásából következtetek arra, hogy illegális a munka, így egy marok tepertőt kevésnek érzek, mint fizetőeszköz. (fene egye a vegetáriánus gyomromat)
A nagy egészséges életmódhoz tartozik fejkvóta is? Hiszen az egészséges kajáktól is lehet hízni, ha nagyobb mennyiséget fogyasztunk belőle, mint amennyire szükségünk van. Ha van kvóta akkor a Főnök miért nem bukik le? Ahogy értelmeztem 8 éve hozták be ezt a változást, annyi idő alatt szépen le lehet fogyni és feltűnő lesz az, aki nem változik semmit. (oké, vannak hormonális elhízások, leptin elégtelenség stb…, de ezt egy átlag olvasó nem tudhatja)
A történetben mi a szerelem? Az étel, vagy tényleges párkapcsolat? Ha az utóbbi, akkor Béci, akit az utolsó mondattal hoznak be a történetbe lesz a nagy szerelem? Ha igen, akkor ez egy LMBTQ regény? Ha igen, akkor célszerűbb lenne előbb ismertetni az olvasóval, mert a célközönséget erősen szűri a téma.
Ezen kívül még egy tucat kérdés merült fel a fejemben, ami lehet nem rossz, mert tovább olvasásra motiválhatna. Most azt érzem, hol a garancia, hogy kapok rá válaszokat?
Bennem egyelőre két végpont, mégpedig a testimádat két végpontja, a sport- és egészségimádók, és a kaja- és zabálásimádók csoportja sejlik fel, egyelőre némileg az utóbbi felé eltolódva. Kérdés, hogy a másik oldalt is ilyen részletekbe menően bemutatja-e (nekem már csömöröm volt a zsírtól), és lesz-e a végén valami szintézis, vagy szimplán egyik oldalra áll. És ha már van kérdés, van miért olvasni. 🙂
Szia! Gratulálok a kikerüléshez! 🙂 Bevallom, engem a cím félrevezetett, abból azt hittem, hogy itt bizony románc lesz, és úgy álltam neki olvasni, emiatt kicsit csalódtam. (Meg is lepődtem, hogy romantikusat írtál, mert úgy rémlett, hogy azt nem szereted.:)) Persze később még lehet románc is benne, de az írói ígéret a kitett részlet alapján szerintem az, hogy az események nem a szerelem, hanem a kaja körül fognak forogni, és ehhez a cím annyira nem passzol. Az elején nekem a főhős hangja kicsit nőies volt, így meglepődtem, amikor Laliként mutatkozott be, később is néhol inkább nőies maradt, mint fiatal fiús. Egyetértek azzal, hogy ebből a részletből nem derül ki, hogy miről is fog szólni ez a történet a későbbiekben. Disztópisztikus-realisztikus mű lesz, vagy inkább kaland, esetleg drámaibb? Mindhármat el tudom képzelni, de nem tudnám egyik zsánerbe se besorolni. A végén kicsit húznék a sok kajás részből, hogy hamarabb beinduljon a cselekmény (gondolom, Béci felbukkanásával fog beindulni). Egyébként nagyon szépen, gördülékenyen megfogalmazott részlet, olvastatja magát. Ha a későbbiekben a kaland, a zsaruk elől menekülés kapja a főszerepet (esetleg kis románccal megfűszerezve), akkor mindenképpen vevő lennék a folytatásra! 🙂
(Nekem már működött a csillagozás.)
Kedves Szerző,
nagyon gratulálok a kikerüléshez, és… ez nagyon jó volt! 😀 Finom humorú írás, kicsit olyan, mintha Forrest Gump találkozott volna a koleszterin maffiával 🙂 Nekem nagyon tetszett így hétfőn reggel, kellemesen elszórakoztatott, és olvastam volna tovább is. Felkeltette az érdeklődésem a világ, és a föld alatti kolbász-szervezet iránt 😀 Szívből remélem, hogy a regény további részében is fennmarad ez a könnyed, játékos hangulat, amivel indítottál. Jó a téma is, egészen aktuál. Sok sikert kívánok Neked a továbbiakhoz!
Kedves K.Simonyi!
Szellemes ötlet az egészséges társadalom, mint utópia felépítése, mosolyogtam rajta. A szövegről eszembe jutottak Bächer Iván kis tárcái, és azokat is nagyon szeretem.
Ebben a formában az egészséges társadalom, és az ellene lázadók tobzódása az ételben allegórikusnak tűnik, így nem is kérem számon a gyakorlati megfontolásokat (az élelmiszerlánc bonyolultsága, a túlfogyasztás látható jelei), viszont bennem is felmerült a zsánerrel kapcsolatos kérdés. Szépirodalminak tetszik, hiányoznak a zsánerjegyek – még fogalmam sincs a főhős céljáról, motivációjáról, vagy hogy mi lesz a fő konfliktus. És arról, hogy minek az allegóriája lesz ez. (Egy órája – mióta elolvastam a részletet -azon gondolkodom kire emlékeztet az allegórikus megközelítés, a szöveg stílusa. Nem vagyok annyira otthon a kortárs magyar irodalomban, hogy kapásból vágjam, de tudom, hogy nem olyan régen olvastam valakinek a könyvét, akit most felelevenítettél és most ott motoszkál az emlékeim határán.)
De tényleg nagyon tetszett a stílus, könnyed, olvasmányos, szaladt a szemem a szövegen, szívesen olvastam, kellemes volt a humora, a kis fricskák, és persze az ételleírások. És nem is tudom mit kívánjak, hogy legyen belőle zsáner valahogy – nyilván nem tudom mi következik Béci megjelenéséből – vagy maradjon meg ez a kellemes, hangulatú szöveg és legyen belőle egy middlebrow regény?
Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez és köszönöm a kellemes perceket!
Ahogy korábban már írták a cím engem is megtévesztett, azt hittem egy romantikus, realista regény lesz valamilyen gasztro szállal.
Igyekszem szigorúan írói szemmel nézni, de ez a szakmám miatt sajnos elég nehéz 🙂 Egyedi ötlet egy kisarkított egészségtudatos világ, de ha a világépítést nézem nekem vannak benne lyukak. Pl. ha már egészségtudatosság, hogy mászkálhat fényes nappal egy jól láthatóan elhízott ember az utcán? Egy olyan világban ahol betiltották a szalonnát és fehér lisztet és bevisznek azért mert nem sportolsz akkor azt is simán el tudnám képzelni, hogy minden elhízott embert kötelezően beutalnak fogyi táborba. Nem tűnik túl komoly világnak, ha ilyen simán furikáznak ide-oda a fekete piaci ügyleteket intézve, ezeket azért tartom fontosnak mert a részlet alapján nem érzem a súlyát a főszereplő cselekedeteinek. Mintha egy sima diák csíny lenne.
A humora tetszik, van pár szóismétlés (volt-volt-volt) de ezektől eltekintve jó a stílus könnyen haladtam vele.
Sajnos a konfliktust még nem látom se azt hova fog kifutni a cselekményt.
Gratulálok a kikerüléshez!
Valószínűleg az én hibám, mert kapkodva, felületesen olvastam el, de elsőre nem tudtam hova tenni az írást. Zűrzavarosnak tűnt. Aztán a kommenteket olvasva tisztult a kép, ezért még egyszer nekiálltam, és ekkor már értettem (és észrevettem) a burkolt utalásokat. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna az elején tisztázni a dolgokat, de lehet hogy a lassú információadagolás volt a cél. Még ülepednie kell, mindenesetre az itt-ott felvillanó finom humor nagyon tetszett.
Gratulálok a kikerüléshez!
Köszönöm a hozzászólásokat, a sokszínű észrevételeket. Elég jól rátapintottatok arra, ami a legfőbb problémám ezzel az írással kapcsolatban, hogy nehezen tudom besorolni, hová is tartozik.
A fő vonulata az, hogy Lali keresi a helyét a világban, foglalkozást, hivatást kell találnia. A történet egy disztopikus világban kezdődik (ennek ellenére nem érzem scifinek), ahol Lali egy időre megtalálja a helyét Főnök mellett, és vele együtt küzd. Később azonban a társadalmi berendezkedés megváltozik, Lali elveszíti Főnököt, ráadásul továbbra sem tudja, mit kezdjen magával. Új kihívások, és szerelmek várják, végül pedig egy különleges adottságának köszönhetően a hivatását is megtalálja. A történet második felében a romantika erős szál.
Vagyis a regény a főszereplő különböző életszakaszain vezet át, és csak remélni tudom, hogy sikerült elég jól összekötnöm a szakaszokat, hogy egységes egész legyen. Az első rész talán tényleg közel áll a szépirodalomhoz, az egész együtt viszont inkább zsáner. És igen, én is látom, hogy a címadás és az első oldalak kicsit ütik egymást. Talán a fülszöveggel lehet rajta segíteni.
A stílus pedig úgy keletkezett, hogy amikor ezt írtam, éppen Hrabalt olvastam (a kedvencem), és átragadt a hangulata.
Köszönöm, hogy elolvastátok.
Szerethető a történet és a főhős easy-goingsága (bocs, de magyarban nincs erre ennyire kifejező szó). Tetszett a lassan hömpölygő ábrándozás. Érdekes az alapszituáció és a világ.
Az illat- és ízleírások érzékletesek, bár az elején a környezetleírós mondat erőltetettnek hat és kiugrik a szövegből.
A fejezet vége kicsit összecsapottnak tűnik, de kíváncsian várom a folytatást!
Én egy humoros, könnyed történetre számítok.
Sok-sok-sok sikert az írónak! Köszönöm a mosolygós perceket, amiket okoztál!
A csillagozás nekem simán működik. Inkább az aggaszt, hogy akárhányszor lépek be az oldalra, mindig működik újra és újra. Szóval ha akarom akár százszor is értékelhetem? Tudom, hogy a pályázat nem ezen múlik, de ennek így mennyi hitele van?
Nem, mégse akárhányszor. de volt má, hogy többször működött. Akkor most tulajdonképpen hogy is működik ez?
Hát ez igen érdekes volt 🙂 Fantáziában nincs hiány, és a fogalmazás is szép, gördülékeny, kíváncsi vagyok, mire fog kilyukadni a történet.
Ezzel a részlettel idén is megjelent – legalábbis számomra – a „nemek harca”, mert én a főszereplő hangját nőinek éreztem az elején (még ha le is fiamozták), aztán ez a Lali név elbizonytalanított. Nehéz zsákokat hord – akkor inkább férfi, melléhez nyomta, nem a mellkasához – akkor mégis nő? Ezt a kis töprengést leszámítva azonban tetszett, elég egyedi a kiinduló helyzet, várom a folytatást.
Gratulálok a kikerüléshez!
Érzékletesek a leírások, tetszik a háttérvilág, kíváncsi lennék a folytatásra és hogy ki az a Béci? Formailag egy dolog szúrt szemet: iszonyatosan hosszú bekezdéseket írsz. Mondjuk ezen néhány enterrel lehet segíteni. 🙂
Kedves Szerző!
Nagyon egyedi az ötlet, tetszik az alapszituáció, azonban nálam nem érte el a várt hatást. A kikerült részlet alapján nem olvasnám tovább, a főszereplő számomra vérszegény, az érzelmek langyosak. Temperamentumos ember lévén valószínűleg nem én vagyok a célcsoport.
A cím alapján romantikus történetre tippeltem volna, de ezen a ponton úgy érzem, nem lesz benne sem szenvedély, sem szerelem, és nem is igazán tudnám eldönteni, hogy miről fog szólni ez a regény.
Szépen írsz, gördülékeny a szöveg, de valamiért mégsem keltette fel az érdeklődésemet. Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez! 🙂
További szép napot!
( A csillagozás egyébként nekem sem működik!)
Nekem ez a legszórakoztatobb írás eddig, kicsit modernizált „Barkterházas” ézést kelt.A korszakot elösször nehéz meghatározni, akár az ötvenes években is érezheti magát az olvasó. Gratulálok a kikerüléshez.
Sajnos engem nem sikerült magával ragadnia 🙁 Nem tetszett sem a stílus, sem a tartalom. Pár bekezdés után elvesztettem az érdeklődésemet, nem olvasnám el a folytatást. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem erőltetett a hangnem.
Már itt rosszat sejtettem: „az élet íze olyan, mint a palacsintáé” – itt valaki nagyon laza és vicces akart lenni, de csak modorosság lett belőle. Különben is, mint melyik palacsintáé? Mert a palacsinta mint olyan elég ízetlen tud lenni, ha viszont töltelék van benne, már nem mindegy hogy almás vagy túrós vagy tökös-mákos.
Ez amúgy nem az első eset, hogy egy írás azért laposodik el, mert a szerzőnek igazából nincs miről írnia. A múltkori szarvasos mesének is ez volt a baja. Az íráskészség már megvan, itt is, ott is szép gördülékeny a stílus, a szerzőnek viszont nincs annyi élményanyaga, élettapasztalata, bölcsessége, hogy a történetnek súlya legyen. A szarvasos végül belefutott az öncélú szentimentalizmusba, ez pedig a… nem is tudom, hova. Tényleg olyan mint egy egypercesnek vagy tárcának való motívum, amit hiába próbáltak meg novella hosszúságúra nyújtani.
Most látom csak, hogy regényrészlet (elnézést). Sajnos kizártnak tartom, hogy ez a csevegő stílus 5-6 oldal után ne fordulna át irritálóba. Legalábbis számomra.
Kedves K. Simonyi!
A szöveg szépen megfogalmazott, a leírásoknak van színe, szaga benne, de nekem Lali inkább Lara maradt, végig figyelmeztetnem kellett magam, hogy ja, a főhős egy fiú. Az ötlet izgalmas, de számomra nem hihető, egy könnyed novella erejéig talán eljátszanék a gondolattal, és félretenném a kritikus gondolkodásom, de egy regény erejéig nem menne. Ahhoz, hogy ez számomra működjön, erősebb szatirikus hang kéne. Egyébként valóban nagyon szépen írsz, gratulálok a kikerüléshez!
Sajnos nekem ez nem igazán jött át így elsőre – bár a vége fele már kezdtem érdekesnek találni. A megfogalmazás szerintem nem elég jó, akadozik, nem igazán olvastatja magát. Persze az is lehet, hogy a kéziratnak csak az eleje gyengélkedik, aztán később szuper lesz 🙂 Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez!
ÙRISTEN, ez valami fantsztikus. Utòpia ahol mindent felvált az egēszsēges ēletmòd. Eltűnnek a finomsàgok,azok a csodálatos kalòriabombák. Igazi fricska ez a tàrsadalomnak. Nagyon szívesen olvasnám a teljes művet, màr most imàdom a stílusàt, az ízeket, az illatokat. Hajrá, nagyon drukkolok
Működik a csillagozás, nagyon jó és nyolcst adtam rá.
Gratulálok a kikerüléshez!
Érdekes a témaválasztás, bár a cím alapján én is másra számítottam.
Könnyen tudtam olvasni a szöveget, de a hosszú mondatokat lehet, hogy ketté venném. (A szerkesztők úgyis javítják, ha arra kerül a sor.)
A főszereplőt inkább lánynak éreztem eleinte, de a végén már sikerült Laliként és fiúként magam elé képzelni, ahogy cipeli az „árut”. Ez kicsit zavaró, egy kis átírással biztos javítható.
Összességében a kitett részlet nem fogott meg, nem hiszem, hogy továbbolvasnám.
További sok sikert!
Kedves K.Simonyi! Egyszerűen fantasztikusan írsz, úgyhogy nem is csoda, hogy kikerültél, amihez gratulálok! Azonban a téma tőlem annyira távol áll, hogy bármennyire is elvarázsoltak a szavaid, gyorsan abbahagytam az olvasást. Úgy vagyok vele, hogy már minden tele van ezzel az egészséges életmód őrülettel, ezért nem akarnék még egy könyvet is olvasni erről. Még akkor sem, ha ebben a könyvben esetleg épp valami ellentámadás készül az egészségtörvény ellen. 🙂 Szóval amint bármi más lesz a témád, örömmel fogom végigolvasni. A stílusodhoz óriási gratula!! Csillagozni sajnos nem tudok, mert megint nem működik.
Gördülékenyen olvasható, szépen megfogalmazott szöveg, ám nekem maga a történet lapos, nehezen indul be, amitől nem tudom, hogy mit várhatok a továbbiakban. Érdemesebb lett volna valami magával ragadó kezdést választani. Ettől függetlenül gratulálok a kikerüléshez, mert már önmagában ez is eredmény 🙂
A gördülékeny mondatok írói rutinról vagy tehetségről árulkodnak, az írással mégis gondban vagyok. Más is írta a háttér hibáit, nekem is ez okozott gondot. A várható és már jelenlévő hézagok csak akkor hagyhatóak figyelmen kívül, ha a fenti regényt parodisztikus szándékkal írta a szerző. Egyéb szálakkal (a főszereplő életútja és más) keverve nehezen tartom működőképesnek. A már korábban is megjelenő durván vagdalkozó „kritikát” persze a hibáktól függetlenül is túlzásnak tartom. Nem hiszem, hogy bárkit is előrevisz a tanítóbácsis igazságosztás, de K. Simonyi munkája többet mutat annál, hogy elemista szinten osztogassunk neki tanácsokat, ő már akkor is haladó valamilyen fokon, ha ez esetleg az első regénye lenne.
Minden észrevételt nagyon szépen köszönök, azoktól is, akiket nem fogott meg az írás. Nyilván nem jön be minden stílus mindenkinek. Őszintén szólva én egy 30 feletti korosztályt tippeltem meg célcsoportnak, a fiatalabbaknak valószínűleg nem elég modern, vagy egyenesen furcsa. Megköszönném, ha tudnátok segíteni a célcsoport meghatározásában azzal, hogy a véleményetekhez esetleg hozzáteszitek a korotokat (akár így utólag is), amennyiben ez nem zavaró kérés.
Elgondolkoztattatok a szereplő hangjának nőiességével is, majd elgondolkozom, hogy tudom-e korrigálni.
K.Simonyi, 31 éves vagyok! 😉
Szerintem jól lőtted be a korosztályt, én 34 vagyok. Persze ízlések és pofonok, de nekem bejött ez a részlet.
Kedves Szerző!
Szerintem a kiindulási pontot át kellene gondolni. Ha Lali tizenegy éves korától csak egészséges ételeket evett, számomra hiteltelen, hogy ennyire feldobták az egészségtelen ételek, hiszen az eltelt évek alatt megszokta ezt a fajta táplálkozást. A disznók láttán érzett öröme szintén fura, mert a cocáknak zárt térben van egyfajta szaguk, és azok a tizenkilenc évesek, akik nem falusi közegben, állatok közt éltek, inkább menekülnek az ilyen helyekről, nem azon gondolkodnak, hogy de jó lenne megkajálni őket. Az meg főleg nemigen érdekli őket sem tizenegy, sem tizenkilenc évesen, hogy melyik a sertéstarja, és melyik az oldalas, maximum a kedvenc kajájuk nevét jegyzik meg, hogy anyutól ki tudják kunyizni.
Amin még eltűnődtem, hogy egy ennyire egészségtudatos világban a Főnök hogy tud feltűnés nélkül ügyködni. Ez kissé logikátlan, ha már a fűben fetrengésért is szól a rendőr, és tilosak a zsíros, kalóriadús ételek.
A könnyed humor átjött, külön plusz pont, hogy magyar környezetben játszódik. A szöveg stílusa inkább kicsit szépirodalomra hajaz, ami nem feltétlen baj, szépen olvastatja magát. Ha működne a csillagozás, nyolc pontot adnék rá.
Gratulálok a kikerüléshez!
Ritkán olvasni ilyen különleges történetet, ennyi aktuális áthallással, amik mögött, ha jól érzem, személyes tapasztalat is van. A stílus picit talán túl modoros a témához, de még ezzel együtt is szívesen olvasnám teljes terjedelemben, ha egyszer megjelenik (és szorítok, hogy így legyen).
Aki ilyen rövid részletben rögtön karaktermotivációkról, cselekményről, meg a szerelmi szál hiányáról fantáziál, az valószínűleg túl sok fehérlisztet szívott. Az első négy oldalon lője le az összes poénját? Ugye, hogy ne.
Van viszont benne valami groteszkség, mi em hagyott nyugodni; de annyira, hogy egy nappal a kikerülés után visszajöttem elolvasni még egyszer. Meg kommentelni. Bár attól kicsit félek, hogy ezt hogy tudod majd vegyíteni a beharangozott szerelmi szállal. A részlet alapján ilyen Hrabalos-Kerouacos-Salingeres-generációs-autózgatós-ivós-drogos-semmiértlázadós sztorit remélek.
Nem biztos, hogy baj, hogy nem lehet berakni egy skatulyába. A zsáneres felosztás szerintem eleve egy túlhaladott dolog; nem jó sci-fit vagy jó fantasyt akarok olvasni, hanem jó történeteket. Ez eddig annak tűnik.
L/26
Csillagozás nekem se megy, se tegnap. se ma.
Nekem teljesen egyértelmű volt, hogy férfi szemszögéből ismerjük meg az eseményeket, a „Fiam” megszólítás mellett leírtak miatt. Úgy gondolom, a munkaszerzés és a családfenntartás összefügg, csakis egy apa és fia között tudom elképzelni a párbeszédet. Gratulálok az írónak, nekem tetszett a részlet.
Nem tudom elmondani milyen jó érzéseket keltett bennem ez a részlet máshogy nem tudom leírni egyszerűen jó érzés volt olvasni. Ez az én stílusom – gondoltam. – ez az amit kerestem. Kicsit elfeledtedted velem a gondjaidat bajaim, amit várok egy könyvtől. Sok sikert! Én nem aggódnék a helyedbe 😉
Kedves K. Simonyi!
Nagyon szórakoztató és könnyed volt az írásod, tetszik a humorod, faltam a betűket. Engem az egészséges életmód a mindennapokban nagyon érdekel, emiatt az általad felvázolt keret téma is megfogott. Ami kicsit aggályt ébreszt bennem, az az, hogy nem vagyok benne biztos, hogy az egészséges életmód elleni “maffia” munkálkodása egy egész regényen keresztül fenn tudja tartani az érdeklődést. De ahogy fentebb írtad, a sztori majd más fordulatokat vesz, ami remélem, hogy nem bontja meg a regény koherenciáját. Összességében gratulálok, nagyon jót szórakoztam az írásodon. Egyébként 36 éves vagyok, a cél korosztály.
K.Simonyi, én 22 vagyok és engem megvettél! :*
Kedves K.Simonyi!
Gratulálok a kikerülèshez!
Gondolom, a negatív lektori óta te is átgondoltad, mit hogyan tudnál javítani, ugyanúgy, mint én.
Jó munkát, kitartást kívánok hozzá!
🙂
Anita