Győri Orsolya Csilla: Időhurok (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

 

1945 2022

− Mindig legyen C-terved, hátha a B nem működik −

„Néha a kísértethistóriák épp úgy kezdődnek, mint egy nyári vakáció. Napfény, vízpermet és virágillat, meg könnyű fuvallat hátán érkező méhdöngés. Aztán beborul az ég, elsötétül az égbolt. Az előbb még minden arról szólt, hogy milyen remek az élet, ám most már egyáltalán nem vagy ebben olyan biztos. Valami történni fog. Tudod előre. Árnyékot vetnek a viharfelhők. Még süt a nap, de már vihar közeleg. Lehet, hogy csak futó zápor lesz, de előfordul, hogy diónyi jégdarabok ütik le az éretlen gyümölcsöt a fákról. Az eső utáni ázott föld szaga pedig mindent áthat. Így működnek a családi titkok is. Kiszámíthatatlanok. De attól még nem árt számolni velük. Mert ahol eltitkolják az árnyakat, előbb-utóbb eljön a sötét. Mindig, kivétel nélkül.” (Részlet T. Erzsébet egyik leveléből, 1960 táján)

 

1. fejezet: Kötél és kés

Apa a tavaszi szünet végén vett egy elhagyatott kertet. Legyen egy hely elrejtőzni, ha úgy alakul. Itt akarta eldugni anyát meg engem, hogy biztonságban legyünk, amíg ő dolgozik. Apa. Elég fura figura. Mindig arra készült, hogy túléljünk egy katasztrófát. Most esélyt kapott bizonyítani, valóban tudja, mi a tennivaló ilyen esetekben.

Mintha megkönnyebbült volna, hogy csak ekkora a baj.

Egy járvány. Meg egy-két karantén. Ennek összege: egy telek.

Más megoldása nincs az egyenletnek.

Persze ez nekünk nem volt ennyire egyértelmű. Mi, anyával nem vagyunk túlélő típusok. Városi lányok vagyunk. De azért úgy akartunk viselkedni, hogy apa büszke legyen ránk. Hát úgy viselkedtünk, mintha erre készített volna fel az élet minket is. Ezért szó nélkül kiköltöztünk a telekre. Apa szerint majdnem olyan jól el voltunk látva, mint egy felszerelt bunkerben. Hogy szerintem? Nagyon nem. A friss zöldségért és kenyérért tenni is kellett rendesen. Ha hű maradok az igazsághoz, még az olyan dolgokért is tenni kellett, mint a víz. És persze semmi nem ment olyan könnyen, ahogyan előre elképzeltük, vagy ahogyan erről mesélni szokott apa. Mert ő vidéki fiú volt, neki könnyű volt alkalmazkodni a nomád körülményekhez. Hogy mennyire nem volt semmi sem hétköznapi, azt az is bizonyítja, hogy épp egy ilyen „mindennapi” vízszerzés során ismerkedtem meg Andréval.

Eléggé különös történet.

Aznap hiába kiabáltam le a kútba. Nem küldték fel a vödör vizet a telkünk alatti pincéből, pedig így szólt az egyezség. Mert a kertünk alatti gombapincén keresztül, vödörben jött az ivóvíz. Kútból, kérésre. A mienk csak a telek teteje volt a 2-3 méteres földdel, alatta a pincék több emeletnyi mélyen máshoz tartoztak. Ezért nem lehetett itt bolygatni a talajt, és nem volt bevezetve a víz sem. És persze ezért volt a telek apa szerint ideális katasztrófák esetén. Mintha visszamentünk volna az időben pár száz évet. Csak egy faház állt a kert közepén meg egy lepukkant lakókocsi, az én szobám. Körben bozótos és hatalmas, korhadt fák. Az esővizet összegyűjtöttük a locsoláshoz és a fürdéshez, a wc pedig a kert végében volt. Ja, nem az a lehúzós fajta, amit ismersz. De persze ennek is megvolt a maga előnye. Nem nyomkodtam a telefonom órákig, sőt magammal sem vittem. Csak annyi időt töltöttem ott, amennyit muszáj volt.

Aznap reggel hiába ráztam a kolompot.

A víz nem indult el szokásos útjára felfelé. Lesétáltam hát Lavinával, a kutyámmal a pinceajtóig.

Tudom, a kutyám neve… Hát mit mondjak? Nem akarom szépíteni. Sok éve adtam neki ezt a nevet. Akkor jónak tűnt. Lavina menhelyi kutya volt. Amikor hozzánk került, nem tudtuk, mi a neve, azt sem, hogy mennyi idős. Kövér volt és fehér. Ha hívtam, úgy ugrott rám és sodort el, mint egy lavina. Tele volt szeretettel és ragaszkodással. Ezért még a Pezsgő és a Ragacs is szóba került, de végül a neve Lavina lett. Jobb is így. Gáz lenne séta közben rászólni, hogy „gyere már, Ragacs! Mért maradsz le?”, vagy: „Higgadj le, Pezsgő!”. Lavina keveset változott az évek alatt. Még mindig kövér volt és fehér. Csak sokkal nagyobb lett. De én ugyanúgy szerettem, mint a legelső nap, amikor rám vetette magát. Labrador. Őszinte, kíváncsi, lelkes és a legjobb barát. Többet nem tudok mondani róla tényszerűen, pedig fontos szerepe lesz a történet alakulásában. Épp oly fontos szereplő, mint én vagy André.

Szóval a pince felé mentünk kettesben.

A pinceajtó a hegy lábánál nyílt. Nagy fémajtó volt. Ahogy meghúztam, kiderült, nyitva van. Hideg és dohszag csapott ki bentről. Nem akartam belépni. Eszembe sem jutott.

− Bandi bácsi! Vizet szeretnék. Rázom a kolompot, de hiába − kiabáltam be.

Visszhangzott a pince. Vártam kicsit, nem akartam belépni. Minek? Nem a mienk, Bandi bácsi majd kijön. Csak kiabálni kell. Úgyis félek a sötétben. Ez megmaradt kiskoromból. Titkolhatnám, de úgyis kiderül majd. Lavina azonban megérezhetett valamit, mert a lábam között váratlanul berohant a pincébe; hiába álltam az útjába.

Most már azt kiáltottam ingerülten:

− Lavina, gyere vissza! Lavina, ide! Lábhoz!

Persze nem jött vissza. Kiabáltam még pár percig, most már Bandi bácsinak is és a kutyának is. Hátha valamelyik válaszol, vagy kijön. Semmi nem történt. Ezért beléptem. Bár ne tettem volna! Egy rémálom testesült meg előttem. Sötét, kb. 5-ször 5 méteres üreg volt a pince első terme. Fény csak a hátam mögül szűrődött be. Mindenhol gombazsákok és erdőszag. Talán csak a szag miatt nem szállt inába a bátorságom rögtön.

Szemben észrevettem egy ajtót. Ott tűnhetett el Lavina. Csak behajtva volt. Mellette egy széken elemlámpát találtam, felkapcsoltam, nagy levegőt vettem, és továbbmentem. Hallottam, hogy a kutyám csaholni kezd. Követtem a hangot. Ha nem szereted a félelmetes történeteket, most szólok: hagyd abba az olvasást! Ez még a napfényes bevezető. Ennél csak sötétebb lesz minden, előre szólok!

Már vagy a negyedik teremben jártam, amikor megláttam végre Lavinát. Mellső lábaival egy kútkávára dőlve ugatott. Igen, egy kútkáva szélére dőlt, amire négy oszlop támaszkodott. Az oszlopok szakították meg a kút falát. Mintha két kutat hézagosan rakott volna egymásra egy bolond építész. Fény csak fölülről jött egy kevés. Nagyon messziről szűrődött le. Elképzelni sem tudtam, mit lát, vagy mit ugat a kutyám. Odasiettem, hogy megnyugtassam. Megsimogattam a fejét. Közben pedig lenéztem önkéntelenül a kútba.

Alig hittem a szememnek. Ettől bőszült fel ennyire?

Egy fiú lógott ott egy kötélen, és ijedten tekintett felváltva hol rám, hol Lavinára.

− Mit csinálsz ott? − kérdeztem tőle.

− Megijedtem a kutyádtól.

− És arra akartál menekülni? − hitetlenkedtem. − Nem harap − tettem hozzá.

− Ha-ha. Már akkor is itt voltam, amikor megjelent. Kerestem valamit. De amikor beleugatott a fülembe, megijedtem és elejtettem a lámpát.

− Ott lent? Mit kerestél a kútban?

− Odaadnád inkább a lámpádat?! A lámpámat − pontosított türelmetlenül.

Szó nélkül feléje nyújtottam, tényleg az övé volt, én csak felvettem a székről.

Lavina a mozdulatomat látva abbahagyta a morgást. Mindketten behajoltunk a kútba.

A lámpafényben korábban nem látott részletek is kirajzolódtak. Már nem csak sötétlett a fiú alatt a víz, de fodrozódott is. Ezt nem tudtam mire vélni, mert a kötél vége nem ért bele a vízbe. A víznek feszítettnek kellett volna lennie − ismereteim szerint. És akkor rájöttem, hogy mi szokatlan még. Odalent nem látszódott a kút oldalfala, mintha távolabb lett volna. Tehát a káva pereme alatt olyan egy-másfél méterrel már nem rakták körbe kővel a falakat. A kút véget ért, formát váltott. Víztároló lenne? Nagyon lent lehettünk. De akkor meg nem kéne látszódnia az aljának?

− Ott van. Ott fénylik, az nem a lámpa visszfénye − dünnyögte a fiú az orra alatt. A karjaival felhúzta magát, mint aki lendületet vesz, vagy arra készül, hogy ugorjon.

Nem hittem a szememnek.

− Ugye nem ugrassz? − döbbentem meg. − A víz kb. 10 fokos, ehhez búvárruha kell vagy hőtartó dressz, aztán meg ki tudja, milyen mély. Ha sikerül is lemerülnöd, kitaláltad már, hogyan jössz vissza, ha megtaláltad, amit keresel? A köteled nem elég hosszú, csak nem akarsz magasat ugrani?

− Te mindig ilyen derűlátó vagy? − kérdezett vissza. De az ingébe csúsztatta a lámpát, és elkezdett visszamászni a kötélen. − De sajnos igazad van. Át kell gondolnom. Hátha lent is meglep egy lihegő kutya… − tette hozzá fura grimasz kíséretében.

Nem tudtam eldönteni, hogy ezt viccnek szánja-e.

Aztán, mintha eszébe jutott volna valami, abbahagyta a mászást hirtelen.

Megint elővette a lámpát, és körbepásztázta a falakat.

− Nem hiszem el! − hökkent meg.

− Csak nem egy kutya? − próbálkoztam.

− Dehogy. Egy csónak a falhoz láncolva. A lapát is ott van − elképedt. − Ki rögzíthette a sziklához? Miért kell csónak egy barlangi tóba? És az a boltozat? Csak nem egy átjáró?

− Mi van? − értetlenkedtem. − Barlangi tó? Meg csónak? Átjáró? Nem a családodé ez az ízé? Hogy kerülsz te ide? − már szinte biztosra vettem, hogy ő is csak betolakodó, mint mi.

Megint lekapcsolta és elrakta a lámpát. Így csak sejtettem, hogy hosszabban néz rám.

Aztán továbbmászott, és ahogy a peremhez ért, rám szólt:

− Segítesz?

A hóna alá nyúltam, úgy húztam fel.

Ahogy kikászálódott, végigmért. Én is őt. Nem lehetett idősebb nálam. Pár centivel talán alacsonyabb is volt, barna vagy barnásfekete hajjal. A gyenge fényben nem sokat lehetett megállapítani.

− Gondolom, te vagy az új szomszéd. André vagyok − nyújtotta felém a kezét. − A papámé a pince. Mit keresel itt a kutyáddal?

− Megmentettelek a fulladástól. Vagy a kihűléstől.

− Neved is van, nagyokos?

− Persze. Csenge vagyok. A szomszédból − utánoztam a hangját, és megráztam a kezét. Szándékosan nem tulajdonítottam jelentőséget a sértettségének. Ha zavarja, hogy én előrelátó vagyok, hát zavarja! − Kiabáltam vízért, ráztam a kolompot. Nem történt semmi, ezért lejöttem szólni. A kutyám meg beszökött, amikor nagypapádnak kiabáltam.

− Ő sosincs itt ilyenkor.

− Milyen barlangi tóról beszéltél?

− Hát erről − mutatott lefelé. − Azt hitted, ez csak egy átlagos kút, mi? Hát nem az. Nem tipikus persze. A hegyen minden telken van kút. De csak azért, mert a hegy gyomrában itt ez a tó. Ez látja el a környéket vízzel. És nekem egyszerre kell négy helyen biztosítani a vizet, ha megrángatják a csengőt, kolompot. Szóval légy máskor türelmes! Lehet, épp másnak merek.

− Vagy kútba mászol… − jegyeztem meg. − Még mindig nem mondtad el, hogy mért akartál leugrani.

Hosszan méregetett, mielőtt válaszolt:

− Nem akartam. Muszáj lesz. Apám iránytűjéről van szó. Arany és érettségi ajándék.

− És mi köze a kúthoz?

Nagyot sóhajtott.

− Csak nem beleesett? − találtam ki. − De mit keresett a pincében?

− Tudod, errefelé a pincék sok helyen meghazudtolják a fizikai törvényeket. Térerő nincs, még a legfelső szinten sem. Mert nem egy szinten helyezkednek el az üregek, ezt talán már te is észrevetted − magyarázott. − Itt, a kutakban néha sikerül befogni valamit, de nincs benne rendszer. Délután körbevezetlek, ha érdekel, és megmutatom az egészet. Az Alexék alatti rész a legfurább. Alex jó fej, az apja meg méhész, gyönyörű a kertjük, majd meglátod. Ők a hátsó telekszomszédjaitok. Szóval az iránytű kb. ettől a teremtől, ahol most vagyunk, eltér az eredeti iránytól, és minél inkább megyek arra − mutatott a hátam mögé −, annál jobban. Valami van a föld alatt vagy a falak mögött. Valami, ami eltéríti − nézett rám jelentőségteljesen. − Ez persze több dolog is lehet… − na, ez kezdett úgy hangozni, mint egy fizikaórai beszámoló. − Én arra voltam kíváncsi, ez a valami a föld alatt van-e vagy inkább a falak mögött, esetleg a víz alatt. Ezért, teljesen logikusan, a kút fölött is meg akartam nézni, mit jelez az iránytű. Egy deszkára raktam, hogy vízszintes legyen. De amikor föléje hajoltam, véletlenül meglöktem, és az egész a kútba esett. Aztán jött a kutyád.

Bólintottam.

− Teljesen logikusan? − idéztem a fiút. Örültem, hogy nem sokat lát a tekintetemből.

Ha úgy néztem rá, ahogy éreztem, simán levette volna, hogy szerintem elment az esze.

Hogy lehet ilyen marhaságokkal foglalkozni? Nincs számítógépe? Vagy odakint sincs térerő, wifi; ezért szorul régi iránytűkre? Mit keres itt, a föld alatt, amikor odafent hétágra tűz a nap? Egész nap arra vár, hogy rázzuk a kolompot? S miért nem ezzel az Alexszel lóg, ha annyira jó fej? Tele voltam kérdésekkel, és közben persze megsajnáltam őt.

Máshogy volt elszeparálva, mint én. Ilyen hóbortok nem hónapok alatt alakulnak ki.

Nekem vannak barátaim, néha ráírok valamelyikre. De André? Ő kivel beszélget?

− Kikísérsz? Nem tudom, kitalálok-e − és azon járt az agyam, hogyan segíthetnék rajta.

Megindultunk. André ment elől, világított a lámpájával. Aztán Lavina, én zártam a sort.

Nyomasztó volt a csend, ezért megkérdeztem:

− Ismered Holle anyó történetét?

Megállt. Furán nézett, és bólintott. Talán zavarta, hogy nem néztem ki belőle.

− Sosem értettem, miért ugrik a lány az orsó után. Persze értem én, hogy félt a mostohájától, de akkor is… Kútba ugrani hülyeség.

− Talán nem egyszerű kútról volt szó. Talán tudta ezt. Sejtette, hogy a kút egy másik birodalom bejárata. Érzett valami anomáliát, mint én is. Jelezte a belső iránytűje, hogy valami nem stimmel azzal a kúttal. Kis dolgoktól nem hülyül meg egy iránytű.

− Ja, ja − váltottam témát. − Segítek neked. Van egy búvárszemüvegem és egy hőtartó dresszem, keresztapámmal szörfdeszkáztam néhányszor − magyaráztam. − Szerintem elpakoltam a nyári cuccok közé. Reggel elhozom. Szerezz egy kötelet! Ha kell, majd kihúzlak. Meg kést is hozz, hogy el tudd vágni a kötelet, ha belegabalyodtál valamibe. A búvárok is azt csinálják. Persze csak akkor, ha tényleg le akarsz merülni. Ha úszol annyira jól.

Bólintott.

− Kötél és kés, megjegyeztem.

Közben kiértünk a szabadba, a napfényre. Végigmértem alaposan. Másodjára. Barna volt a haja és a szeme is. Ahogy nyelt, mozgott az ádámcsutkája. Elkapta a tekintetem és elmosolyodott. Nagyon elszántnak tűnt. A tekintetében volt valami, ami miatt már nem voltam biztos a korában. Lehet, hogy mégis idősebb nálam?

− Senkinek ne szólj az iránytűről! Délután körbevezetlek. Ne hozd a kutyádat! Alexéknál sok a macska. Akkor, három körül itt.

Bólintottam. Így kezdődött a barátságunk és ennek az évnek a legnagyobb kalandja.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 3.5/10 (43 votes cast)
18 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves Orsolya Csilla!
    (Nem tudom, melyiket használod, úgyhogy leírom mind a kettőt)

    Gratulálok a kikerüléshez! ^^
    Őszintén memondom, hogy csak az első és utolsó bekezdéseket olvastam el, a párbeszédekből csak egy keveset, ezért nincsen jogom a tartalomról nyilatkozni. Nem is fogok (bár érdekesnek tűnik a morzsák alapján). A megírás formája azonban nekem egyhangúnak tűnt. Sokalltam a tőmondatokat, a jelzőket sok esetben hátrapakoltad (pl.: végigmértem alaposan — ez nekem fordítva gördülékenyebbnek hat), és ezek a tényezők számomra döcögössé tették a szöveg olvasását.

    Sok sikert a továbbiakban és kitartást! ^^

  2. Szia!
    Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Nem én vagyok a célközönség, bár az időutazós téma érdekelne, viszont a tőmondatok rettenetesen zavarnak.
    Ahogy az időnkénti kiszólások, nagyon kizökkentettek.
    “Sötét, kb. 5-ször 5 méteres üreg volt a pince első terme.” Itt célszerű lett volna kiírni a rövidítést is és a számokat is.
    Amikor André azt mondja, hogy leejtette a lámpát, hogy kerül mégis a kút mellé a székre? Van még egy? Miért mászott le, amikor látta, hogy nem ér le a kötél?
    Ezeket át kellene gondolni, de a téma jónak tűnik.

  3. Sziasztok!

    Meglepődtem a részlet kikerülésén, mert teljesen más itt látni, mint elképzelni, hogy milyen érzés lesz. Hát nagyon nem olyan. Köszönöm az észrevételeket. Kíváncsian várom őket. Bírom a kritikát, szóval, nyugodtan!

    Tessa R. Lambrick, jogos amit írsz; először nem a lámpa esik bele, hanem az iránytű. Fogalmam sincs, melyik átíráskor került a “beleejtettem valamit” helyett a “belejtettem a lámpát”. Tényleg zavaró, és most is másnak olvastam volna, ha nem írod… Úgy látszik, egy idő után tényleg nem látja az ember a saját szövegét.

    A tőmondatok kérdéséhez annyit fűznék hozzá, hogy néhány 10-11 éves olvasó visszajelzése után apróztam fel a mondataimat, mert nagyon hosszúak voltak eredetileg. Később az is kiderül, hogy a nézőpontkarakter is egy 11,5 éves lány, aki leírja a nyári kalandjait, és ezért szerintem nem fogalmazhat sokkal érettebben a kortársainál (akkor sem ha lelkileg, fejben már érettebb). Korábban is voltak már itt véleménycserék erről, hogyan beszél/ ír egy kiskamasz. Sokáig 6 osztályos (fővárosszéli) gimiben voltam magyartanár, tanítottam felsősöket még tavaly is, a lányom 10 évesen történeteket ír, azt hiszem, tisztában vagyok a korcsoport átlagos képességeivel. Persze, tudom, vannak kirívó esetek (Esterházy Péter fiának a fogalmazását is javítottam 12 éves korában), de ez a történet nem nekik szól, mert ők már írják a saját regényüket:)

  4. Gratulálok a kierüléshez! 🙂

    A tőmondatok nekem egyértelműen utaltak a főszereplő életkorára, ezzel nem is volt gond, viszont a kiszólások eléggé zavaróak voltak. (bár ebben az esetben kíváncsi lennék a kiskamaszok véleményére: őket zavarja-e vagy ezáltal jobban bevonja az olvasott szövegbe?) Bevallom, nem olvastam végig a törtétenet, mert a fentebb említett korcsoporthoz (10-12 évesek) már régen semmi közöm, emiatt a történet nem nekem “íródott”.

  5. Kedves Orsolya!
    Nagyon jó ötletnek találom a témát, kifejezetten ennél a korosztálynál nagyon érdekes lehet a gyerekeknek visszanézni, hogyan “birkóztak” meg más hasonló korosztályú srácok a karanténhelyzettel és a szülők eszement “világvége – túlélés” ötleteivel. Viszont – értem én hogy olvasói tanácsokra alapozva – a tagoltsággal kicsit feldarabolt lett a szöveg, nem simul szépen össze, inkább olyan mintha minden pont után ott lenne, hogy “stop”.
    Mindenesetre a kezdés és a cím egy izgalmas történetet sejtet, sok sikert kívánok és gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  6. Tisztelt Aranymosás!
    Egy kérdésem lenne, hogy azok a művek, amelyek az előszűrésen átmentek, azok közül mindegyik ki fog kerülni? Konkrétan a saját művem érdekelne, ezért is kérdezem.

  7. Gratulálok a kikerüléshez!
    Igaz, hogy én sem tartozok a célcsoportba, de lekötött ez a kis részlet és biztos vagyok benne, hogy nagyon szívesen elolvastam volna pár évvel ezelőtt. Sőtt, még most is!
    Tetszett a felvezető szöveg és az, hogy nem kellett sokáig várni a törtenet beindulására.
    A kiszólások engem is zavartak egy kicsit, de ez megszokható dolog.
    Elolvasnám a folytatást, így további sok szerencsét kívánok!

  8. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
    Az elején kicsit megijedtem, hogy ez egy nyílt vagy burkolt “covid-könyv” lesz, de aztán gyorsan meg is nyugodtam. Szerintem ez egy nagyon klassz, kiskamaszoknak való történetként indul. Nekem az a teljesen szubjektív meglátásom, hogy ennek a korosztálynak a legnehezebb írni. Mert itt már igényük van a “komolyabb” történetekre, de még mindig nagy a szórás az olvasási és főként a szövegértési kompetenciáikat illetően. Ennél a szövegrészletnél is talán kicsit elcsúszott a javítás az egyszerűsítés felé, de ezt nem nehéz javítani. Egy kikerült történet sem tökéletes, a szerkesztők pedig csodásak, tehát én nagyon drukkolok, hogy ez a könyv is kikerülhessen a boltok polcára. Ha így lesz, én biztosan megveszem.

  9. Kedves Orsolya!

    Gratulálok a kikerüléshez!

    Kissé tanácstalan vagyok, mert a kiesés általános oka a nem megfelelő nyelvi szint szokott lenni, most pedig egy olyan történetet kaptunk, amely nagyon sok tőmondatot tartalmaz, és néhol a távirati stílus érzetét kelti. Megmagyaráztad, hogy miért van így, de nem tudok egyetérteni vele. Úgy gondolom, hogy a könyvkedvelő fiatalokra nézve ez a szétszabdalt, lebutított írásmód lenéző, és talán zavarná is őket. Nem világos számomra a célcsoport (átlagos képességű kiskamaszok?), de a young adult címke sem. A tőmondat-összetett mondat kérdéssel szerintem remekül játszhatnál, pl. a fiú (aki úgy tűnik, hogy a pincében él, valamennyire szeparáltan, amit Csenge is megjegyez) lehetne az, aki szándékosan egyszerűbben, darabosabban szólal meg. Így a két fiatal hangja különválna, és a nézőpontkaraktered is fogalmazhatna “lelkileg, fejben már érettebb” stílusban.
    Nem szoktam a helyesírási hibákat kiemelni, hiszen ezek könnyen javíthatók, és egy-egy elütés a szövegben óhatatlan, de itt az “ugrassz” és a miért szó helyett “mért maradsz le” / “mért akartál leugrani” használata zavarta a szememet.
    Az alapötlet egyébként jópofa, a karanténhelyzet önmagában is érdekes téma, hát még az időhurok ígérete. 🙂 Tetszettek André humorosabb megjegyzései is, és bár én sem vagyok a célközönség, maga a történet és a felvázolt világ/időutazás vinne tovább. Kíváncsian várom a lektori véleményt, sok sikert kívánok neked!

    Sissy

  10. Kedves Floralcarver, Fanni, Harka Sára, Egri Orsi! Köszönöm a véleményetek, a visszajelzést, a biztatást. Az időt, amit a komment írásába fektetettek!

    Kedves Sissy! Köszönöm, hogy leírtad a véleményed és a meglátásaidat. Szerintem nem ilyen egyszerű a mondattani véleményezés, mert amit itt “tőmondatozunk” nagyvonalúan, az általában “hiányosan szerkesztett bővített” mondat, vagy olyan mondat, ami egyszerűnek néz ki, de már elmozdul a “szövegmondat” irányába. Ha a szövegtan felől nézed/nézitek, rögtön nagyon nem egyszerű ez a felépítés, és ha nekiállsz ágrajzot csinálni hozzá, hát beletörik a bicskád. Az “igényességnek” is legalább két oldala van. Ha a nagykönyv szerint ragoztam volna az “ugrik” igét, akkor elkerülöm ezt a helyesírási hibát, de ha leírom, hogy “ugrol?” (mert ez egy ikes ige és így kellene ragozni), akkor most arról leveleznénk, hogy nincs élő ember 60 év alatt, aki ezt így használja. Nehéz megtalálni a határt, hogy élő szöveg/nyelv benyomását adja, de ne legyen túl redukált. (Azért a helyesírási hiba nem szándékolt stílusimitáció:) A megfelelő/meg nem felelő nyelvi szint eldöntése kapcsán nagyon nem irigylem a lektorokat. Egész biztosan teljesen mást tartunk működő irodalomnak/szövegnek. Szerintem egyébként a körülményes, túlcicomázott mondatokkal nézzük totál hülyének az olvasót, talán Kosztolányi volt az, aki azt írta, hogy addig kell húzni, amíg eltűnik a szöveg körme alól a körömpiszok. De van egy ilyen minimalista stílus is a ’70-es évektől, és sokak szerint működőképes, elég beleolvasni mai magyar szerzők (szépírók) prózamondataiba. Persze ez nem szépirodalmi pályázat. A lektorit én is kíváncsian várom.

  11. Kedves B.T.,
    igen, amelyik szöveg átmegy az előszűrésen, abból kikerül részlet az oldalra. Konkrétabban nem adhatok tájékoztatást a beküldött művekkel kapcsolatban.
    Kérlek, ha gyakorlati kérdésed van a pályázattal kapcsolatban, ne egy részlet alatt tedd fel, hanem lektori hírek alatt, vagy a pályázat menetét leíró bejegyzés(ek) alatt. (pl. https://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/a-verseny-menete-es-fobb-statisztikai-adatok-14298.html) Köszönöm! 🙂

  12. Kedves Orsolya!
    A legnagyobb tisztelettel.
    Természetes, hogy egy író védi az írását, és tiszteletben tartom, hogy az átlagnál magasabb nyelvtani alapismeretekkel rendelkezel, de sajnos a mai olvasók 99%-a szerintem nem kezdi el elemezgetni a mondatokat és ágrajzot csinálni hozzá, éppen ezért nem érdemes erre alapozni. A többségünk csak annyit érzékelt (magamat is beleértve), hogy pár szóból áll egy-egy mondat, a pontok okozta hanglejtés pedig sűrűn hullámzik. Ez hosszútávon zavaró lehet egy olvasónak (részemről legalábbis csak erről volt szó), abban viszont igazat adok, hogy egy olyan gyermek, aki még éppen csak elhagyta a kötőjeles olvasástanulást ideális lehet ez a fajta felépítés… Mi csak elmondtuk az első benyomásunkat a műről, mint olvasók – akiknek később talán a kezébe is kerül
    (mert ugye a young adult cimke is ott figyel, amit talán a téma miatt kapott meg az írás).

  13. Kedves Lienras,

    szándékaim szerint nem általánosan az olvasói visszajelzésekre reagáltam, azoknak kimondottan örülök, akkor is, ha nehezen összeegyeztethetők azzal az előfeltevésemmel, hogy ez a mondatszerkesztés a legoptimálisabb a “célcsoporthoz”; mert ezen még biztosan bőven van mit csiszolni ezek szerint; de a “nem megfelelő nyelvi szintre” való célzás kicsit sokkolt. Ezt próbáltam — a magam számára — elhelyezni/feldolgozni. Máskülönben örülnék, ha a lektornak csak ennyi baja lenne a regénnyel.

  14. Gratulálok a kikerüléshez!
    Engem nem zavartak a rövid mondatok, hiszen nagyon fiatal a narrátor. Sőt, szerintem a kiszólások alkalmazása sem hiba, ez olyan, mintha a regényszereplő barátkozna a hasonló korú olvasóval. Engem inkább a helyszín zavart össze egy kicsit. Itt arra gondolok, hogy a pince bejárata a hegy lábánál nyílik (ami logikus, mert barlangi tó nem is lehetne magasabban), vagyis a pincerendszer jó nagy lehet, ráadásul a felszínről nagyon mélyre kellett lefúrni a kutakat. De akkor már miért nem a tóig fúrtak? Amúgy az apuka mégsem gondolta át teljesen a járványügyi szempontokat, amikor kiválasztotta a telket, mert épp a vízbázis fölött van a pottyantós vécé (meg a szomszédoké is), ami nem szerencsés 🙂
    Elnézést kérek, ha ezek kötekedésnek tűnnek, nem annak szántam. Tényleg érdekel, hogy miért nem a tóig fúrtak 🙂 Gondolom, ez majd kiderül a regény későbbi fejezeteiből, remélem, hogy egyszer majd azokkal is összefuthatok egy könyvesboltban!

  15. Kedves M. M. Linda!

    Őszintén örülök, hogy nem zavart a mondatszerkesztésem és a főhősnő kiszólásai. A pincerendszert érintő kérdések mindegyikére választ adna a második fejezet, ott az is kiderül, hogy van ez a tóig érő kutakkal, meg miért olyan-amilyen ez az egész föld alatti “labirintus”. A helyszínrajz persze a regény végéig bővül, a lektoriból biztos kiderül majd, milyen elvetemült történelmi “relikviák” és lények lakóhelye lett ez a pincerendszer.
    A “népegészségügyi” kérdéskör egészen más tészta (éljen a képzavar!); a hegyoldal a gombapincékkel nagyon nagy százalékban megfelel egy valóságos helyszínnek, tehát pár éve ez még létező valóság volt, és a telkeken élőket láthatóan nem zavarta, hogy 3-4 emelet mélyen rejlő ívóvizükbe bejuthat bármi odafentről (az ő szíves közreműködésükkel:), persze zömében hétvégi faházakról van szó, és nem mindennapi használatról.
    Még egyszer köszönöm a hozzászólást!

  16. Kedves Orsolya!
    Köszönöm a válaszodat! Igazad van abban, hogy nemcsak tőmondatokat írtál, hanem egyéb rövid mondatokat is. A nyelvtanban használt elnevezésüktől függetlenül ezek mind lassítják az olvasást és vontatottá teszik a szöveget. Szerintem mindannyian ezt próbáltuk érzékeltetni, akik szóvá tettük a “tőmondatokat”. Ha felolvasod a részletet, egyből észreveszed, hogy hány helyen kell megállnod a sok mondatvég miatt. Egyes helyeken nem is indokolt a széttagolás, pl. “Semmi nem történt. Ezért beléptem.” vagy “Persze. Csenge vagyok. A szomszédból.”, máshol az egyszerűsítéstől értelmezhetetlenné válik a szöveg: “Nem akartam. Muszáj lesz. Apám iránytűjéről van szó. Arany és érettségi ajándék.”. Jelezted, hogy olvasói visszajelzésekre hallgatva, tudatosan osztottad fel a mondatokat, de egy külső szemlélő erről mit sem sejt, csak nem elég gördülékeny számára a szöveg, nem érzi a mondatok közötti kohéziót. Az is problémás, hogy a szórend sokszor nem logikus (ezt már Lienras is említette, egy másik példa: “Közben pedig lenéztem önkéntelenül a kútba.”).
    Helyesírási hiba alatt csak arra gondoltam, hogy az “ugrassz” szó kijelentő módban egy “sz”.
    (Mindenféle rossz szándék nélkül, a véleményem alátámasztására írtam meg ezt a hozzászólást.)

  17. Kedves Sissy!

    Köszönöm szépen, hogy pontosítottad, mi okozta számodra a problémát. Így már sokkal jobban értem, hogy mit érzékelhettetek a “túloldalon”. Sajnálom, hogy nem modellezhető, hogy mit szóltatok volna a korábbi verziókhoz. Komolyan/Őszintén kérdés (és probléma) számomra, hogy egy jóval bonyolultabb mondatszerkesztési “modorral” a főhősöm hiteles lett-e volna tizenéves narrátorként, vagy ugyanúgy elidegenítő effektusként hat-e…
    Még egyszer köszönöm, hogy részletesebben is megosztottad velem a benyomásaidat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük