Agatha Keyguard: Csillagkód

A hatalmas fémajtó csikorogva nyílt ki Kaen előtt, erőlködése fájdalmas sikolyként verődött vissza a földalatti folyosó falairól.

Kaen megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre beállt a csend. A félhomályos teremben föld és olajszag keveredett, a jelzés nélküli droidok és harci robotok sorait a régi háborúk megfoghatatlan esszenciája lengte körbe. A legtöbb prototípus túl régen állhatott itt ahhoz, hogy valaha is pénzt ajánljanak a felébresztésükért, bár sosem lehetett tudni legközelebb melyikre esik a NeCROD választása. Kaen léptei határozottan koppantak a fémlemezeken, ahogy sorról-sorra kereste a Bionic Info Analyzing Droid, Scouting 10-N típusát. Az információi szerint ezt a változatot kívülről tökéletesen emberinek tervezték, hogy minden esetben beolvadjanak az ellenséges, vagy épp szövetséges környezetbe. Kicsi és nyúlánk formájuk leginkább egy tizenéves gyerekére hasonlított, akinek tereptől és programozástól függően változhattak a képességei. Kaennek még sosem volt dolga ezzel típussal, de egy dolgot már tudott róla: a programja valahol hibás.

Pár perc után két tagbaszakadt harci robot között akadt rá. Szinte elveszett a hatalmas fegyverek mellett, ahogy ott állt, lehorgasztott fejjel, fegyvertelenül, mint egy megdorgált kisfiú. Fehér, szintetikus hajszálai meglibbentek, amint Kaen lehajolt hozzá és a füle mögé illesztette az apró, háromszög alakú chipet.

A droid megkopott bakancsa alatt vékony körök pulzáltak, amíg fel nem emelte a fejét és kékesen derengő szemével Kaenre nem nézett. Az íriszek tágultak-szűkültek, ahogy a rendszer fokozatosan optimalizálta magát. A művelet végén a fiú hatalmasat sóhajtott.

‒ Azonosítsd magad!

Kaen mély, nyugodt hangjára S10N füle megrezzent. A hanganalizálás után tökéletesen átlagos arca mereven  mérte végig a férfi laza, katonai ruházatát, a poros, fekete kabát alatt megbúvó jobb fémkart és az övére akasztott kézifegyvereket. Kaen szigorú vonásainak feltérképezését követően a BIAD kiválasztotta a terephez legmegfelelőbb bőr-, szem- és hajszínt. Kaen előtt másodpercek alatt fiatalabb önmaga állt; egy sötét hajú, aranybarna szemű, enyhén kreol bőrű fiú, akiről még hiányzott a hónapos borosta és a fehéren gyógyult sebhelyek nyoma. Egyedül fekete, katonai ruházata árulkodott a több holddal ezelőtti állapotokról.

‒ BIAD harcicsoport S-10-N típusa, szolgálatra jelentkezik, Kaen Ingham hadnagy!

Kaen alig észrevehetően emelte fel kezét az oldalára csatolt fegyverről. Ha tudta a nevét, a chipbe ültetett adatok valóban feldolgozásra kerültek.

A fiú ekkor zavartan összevonta a szemöldökét.

‒ Csatlakozás a NeCROD Tactical Systemhez sikertelen ‒ szólalt meg újra. ‒ A hálózat nem válaszol. A rendszerfrissítések nem elérhetők.

‒ Ez normális ‒ nyúlt kabátja belső zsebébe a férfi. ‒ Ezzel takard el a szemed és kapcsold be a szonárodat. A tárhelyed nem telítődhet az úticél előtt.

‒ Mik az úticél koordinátái? ‒ kérdése közben engedelmesen a szeme elé kötötte a fekete anyagot.

‒ Azzal most ne foglalkozz, csak kövess!

A fiú rövid ideig várt, hogy kielemezze a férfi mozgásának hangjait, majd a nyomába szegődött. Az ajtó pont olyan lassan és hangosan zárult vissza mögöttük, ahogy kinyílt.

A tompa, sárgás-vörös fényekkel megvilágított folyosón Kaen egy futó pillantást vetett a terem melletti kiírásra:

Neo Combat & Research Operation Development

2-es hangár, 23-as terem.

Amikor elült a zaj, a hadnagy csak a saját lépteit hallotta. S10N szinte hangtalanul tartotta az indulásnál kijelölt távolságot.

A folyosó egy használhatatlan liftaknába torkollt, amiben eltépett vénákként lógtak az acélkábelek.

‒Itt megyünk fel ‒ közölte a férfi. ‒ Ha felérsz, meglapulsz és vársz, amíg más utasítást nem adok. Megértetted?

‒ Igenis! ‒ bólintott a droid.

A férfi megvárta, amíg a fiatalabb kiadása különösebb megerőltetés nélkül felmászik a kábeleken, majd óvatosan félretolja a bejáratot takaró lemezt.

‒ Eddig rendszer szerint működik ‒ szűrte le magának Kaen, bekészítve a mászókarmokat. Nagyot sóhajtott. Az embereknek bezzeg a mászás mindig nehezebb, mint a lejutás.

 

Sűrű indaszövevény és fás szárú növényzet takarta az akna bejáratát, amiken alig szűrődött át a napfény. S10N-nek egy régi hangár megtört romjait sikerült feltérképeznie, amit már csak a kígyóként tekergő fatörzsek tartottak egyben. A mozdulatlan levegő madarak és más, apró élőlények hangjaitól volt zajos. A környezet tökéletes búvóhelyet szolgáltatott a kisebb, régebbi típusú megfigyelő robotoknak is, amikből jelenleg kettőt számolt össze. Rejtekhelye közvetlen közelében egy katonai motor bújt meg. S10N furcsállotta, hogy egy alapszintű MI-t sem érzékelt benne, ellenben ezernél is több, manuális módosítást végeztek már rajta.

A hadnagy percekkel később, némileg fáradtan tűnt fel mellette.

‒ Két, ismeretlen Airbug-12-es tartja megfigyelés alatt a környéket. Mi a parancsa?

‒ Ha még nincsenek itt a gazdáik, frissen kerülhettek ide ‒ fújta ki a levegőt Kaen. ‒ Szedd le őket! Jobb, ha nem látnak meg minket azonnal.

S10N maga elé emelte a kezét, majd egy, Kaen számára láthatatlan panelen kezdett matatni. A férfi jobb karja huzalozásában érezte, ahogy az elektronhullámok végig szántották a levegőt. Valahol a falakon kívül fémes pattogással hullott le a két, labdaméretű Airbug.

‒ Nem rossz! De most jobb, ha eltűnünk innen! ‒ lépett a motorhoz, hogy lehúzza róla az álcahálót.

‒ Sikertelennek ítéli az akciót? ‒csodálkozott rá a droid.

‒ Az akció nagyon is sikeres volt ‒ tolta ki járgányát a fényre. ‒ A Szentek azonban nem szeretik, ha valaki kiégeti a megfigyelőiket.

‒ Ilyen nevű csoport nem szerepel az adatbázisomban. Mit kell róluk tudnom?

Miután S10N felpattant mögé, Kaen elismerően hümmentett. A súlytöbblet ellenére a motor rozoga alkatrészei meg sem szólaltak. Ha nem látta volna felülni, észre se vette volna, hogy potyautasa van.

‒ Egy helyi banda, akik ezt a területet uralják ‒ válaszolta közben Kaen. ‒ Utálják a droidokat, de nem vetik meg az alacsony típusú gépeket. A legnagyobb vicc, hogy semmit sem tudnak a talpuk alatti raktárról.

‒ Ez nem logikus. Ha az övék a terület, ismerniük kell annak minden stratégiai pontját.

‒ Az emberek dolgaiban ne keress logikát! A legtöbbnek ész se nagyon jutott.

‒ Nem tudom önt követni.

‒ Addig jó. Kapaszkodj!

Hamarosan a hibrid motor felzúgott és maguk mögött hagyták a megtört betonépítményt. A környéken nem volt kiépített út, amit követhettek volna, csak a hangárhoz hasonló, elhagyatott épületek árnyékában haladhattak tovább. Néhol a fáktól, cserjéktől ritkább részeken látszottak a banda által kitaposott nyomvonalak.

‒ Hét jármű követ minket ‒ jelentette hirtelen S10N. ‒ Három katonai dzsip és négy motor.

‒ Az alsó hangon is tizenkét ember. Jól megkavartuk az állóvizet! ‒ nevetett Kaen.

Az egyik mohás betontömb mögül lövés dörrent. A golyó centikre haladt el S10N feje mellett, abban a pillanatban, ahogy Kaen felgyorsított. Az erősödő motorzúgások és ágtörések hangjaihoz hamarosan szétkapott és egyéni ízlés szerint átalakított katonai szállítók társultak, taktikusan körbefogva a menekülőket. Mindegyik Szent eltakarta, vagy bevarrta a száját, ahogy azt a saját szabályaik előírták, homlokukra pedig egy körből kinyúló, fordított keresztet festettek. A fegyveresek célra tartottak, de még egyikük sem lőtt.

Kaen azonnal egy félig megtört betoncsőbe hajtott, ahogy felismerte, mire készülnek. A több oldalról érkező, egyszerre lecsapó támadás azonban elmaradt.

Egyetlen lövés dördült.

A lövés nyomán a cső végigrepedt Kaenék körül. A motor hangja pedig csak felerősítette az instabilitást. A csapda, amibe beleűzték őket bezárulni látszott, ahogy az első darab beton lehullott mögöttük. Kaen ereit elöntötte az adrenalin és a tudat, hogy egyetlen lehetősége maradt; ha gyorsabb a beszakadó alagútnál.

‒ Hajtson tovább, hadnagy!

S10N megerősítése kicsit sem nyugtatta meg a férfit, mégis rábólintott. Ha meg kell halni, az nem ma lesz. Egyre közelebb kerültek a kijárathoz, amikor Kaen ismét érezte a fémkarjában átfutó elektromosságot. Nem látta, mit csinált a droid, de a környezetében sem látott változást. A megrepedt alagút sem szakadt be mögöttük, ahogy arra korábban számított.

‒ A bokrokban egy A-2-es volt, rövid sorozaton. Alacsony típusú automata ‒ magyarázta S10N. ‒ Az üldözőknek az volt a céljuk, hogy beleugorjunk a csapdába. A betoncső vége masszívabb, mint az eleje, ezért nem dőlt ránk.

Kaen nem felelt. Összeszorított fogakkal lavírozott tovább az elvadult növényzettel és a régi világból megmaradt romokkal nehezített pályán, nagyobb tárgyak, vagy a sűrűbb növényzet takarását keresve. Mellette, a háta mögött tompa csattanással tévesztettek célt a golyók. Még nem szálltak le róluk, de az A-2-es kiiktatásával helyzeti előnyre tettek szert.

Már nem számolta, hányadik golyó süvített el a füle mellett, amikor végre meglátta a Kitaszítottak jelképét. A koponyát, aminek a fele egy megtört fogaskerék. Ha ki akart jutni a területről, a koponyát kellett követnie.

‒ Már csak négyen maradtak ‒ jelentette S10N.

‒ Ha nem lőnek le, még túl is élhetjük.

Kaen előtt egy újabb cső bontakozott ki, félig a földbe ékelődve, amin át visszatérhet a sötét, földalatti ösvényre. A kockázatot csak a nyílt terep jelentette. Hárman követték, ha ezúttal nem lesz elég gyors, talán a létfontosságú szervei megússzák a találatot.

‒ Készülj!

S10N ebben a pillanatban cselekedett. Kaen már meg sem lepődött a jobb karjában végigfutó bizsergésen, de a következő pillanatban a droid kikapta a fegyverét. Kaen szíve kihagyott egy ütemet.

S10N háromszor húzta meg a ravaszt. Kaen mellkasába beszorult a levegő, nyaka megfeszült. Körülötte, elmosódott foltokként a néma üldözők motorjai csikorogva csúsztak oldalra, ütköztek a falnak, borultak be egy bokorba, vagy zabolázatlanul csapódtak egymásnak. A fegyverropogások végleg elhaltak.

Mire a földalatti folyosóba hajtottak, S10N visszatette a fegyvert a tokjába, mintha az előbbi esemény meg sem történt volna. Kaennek úgy kellett emlékeztetnie magát, hogy nem őt lőtték le. A huzalozásaiban még mindig érezte az előbbi töltés nyomát, a gépujjak érzékelése kiesett és a fura bizsergés a lapockáinál most tovább tartott, mint remélte.

A sötét járatban egyedül az elrozsdásodott, meghajlott sínek mentén derengő gombafonalak mutattak utat. Kaen megállította a motort, majd két kézzel simította hátra a haját.

‒ Leszállni! ‒ S10N engedelmeskedett. ‒ Hogy a pokolba gondoltad, hogy a fegyveremhez nyúlsz?

‒ Nem volt más választásom ‒ emelte fel a kezeit védekezően a droid. ‒ A döntése nyílt terepre vitte, ahol a motor gyorsasága nem volt elegendő a golyók kivédésére. Ezért kellett idő előtt kisütnöm a támogató egységeket és kilőnöm a fegyvereseket.

‒ Miféle támogató egységek?

‒ A-2-sek. Az egész környéket felszerelték velük.

‒ Miért nem lőtted ki hamarabb a támadókat?

‒ Nem ez a parancsom. Felderítő vagyok, a programom szerint csak akkor ölhetek, ha nincs más megoldásom.

Kaen mélyet sóhajtott. S10N válaszában és tettében egyelőre nem volt semmi rendellenes, amiért tartania kellene tőle a távolságot. Még. Az efféle droidoknál ki kell várni, mire megmutatkozik a tényleges hiba.

‒ Szállj fel! – intett végül, ahogy lecsillapodott és végiggondolta a következő lépéseket.

 

Az alagút elágazásainál Kaen néha lelassított, hogy a motor zúgásán túl meghallja a föld alatt futó víz csobogásának irányát. Egy idő után a víz a felszínre tört és már az alvázat nyaldosta, saras hordalékával pedig az egyre sűrűbb gombafonalak fényét tompította.

A kijárat végül egy elhagyott város keskeny utcájára vezetett. A szorosan egymásra épített házak sötét ablakai, letépett ajtajai mögül néha neszezések, csöpögő hangok szűrődtek ki. S10N olykor oldalra kapta a fejét, vagy felnézett az indákkal átszőtt, pókhálós emeletekre, de nem volt mit jelentenie.

A felszínre tört forrás átvezette őket az üres városrészen, hogy ezután vékony vízesésként folyjon egy hatalmas kráterbe, többedmagával áztatva a szoborrá kövült, megtépett harci robotokat. Kaen a vízgyűjtő peremén haladt, majd egy megtört aszfaltsávra kanyarodott,

Hosszú szakaszon csak a nedves, esőt ígérő szél süvített mellettük. Az égen egymásba kapaszkodó, szürkés felhők kúsztak, míg messzebb a nap áttört fénnyel világította meg a fák fölé magasodó, acélos szoborrá dermedt monstrumgépeket.

A motor egyhangú zúgásába a vadregényes táj ismerős nyugalma vegyült. Kitört, kialudt lámpaoszlopok álltak sorfalat a régi világnak, töveiknél géproncsok mohás, rozsdás maradványaival. A környék nedves zöldillata egy idő után lecsendesítette Kaent. Már nem markolta olyan erősen a gázkart és lassan a gyomra is jelzett. Egy hosszú pillanatra azt is természetesnek vette, hogy egy droid ül mögötte szótlanul, mint egy útitárs.

Kaen megcsóválta a fejét.

Benne jártak az alkonyatban, mire a férfi teljesen elhagyta az útmaradványokat. Az erdő mélyébe hajtott. A kis faház érintetlen menedékként körvonalazódott előttük; távol mindentől, mégsem elhagyatottan. Kaen rutinosan  parkolt a ház melletti fészer elé.

‒ Éjszakára itt táborozunk. Te maradj készenlétben és őrködj!

S10N leszállt a motorról és végig pásztázta a kis tisztást. Három épületet húztak fel, minimális elektronikával felszerelve. Végül elfoglalta őrhelyét az elöregedett tornác jobb szélén. A terep követelményeinek megfelelően minden eddigi színét kilencvenszázalékos szürkére váltotta. Szinte teljesen eltűnt az árnyasabb oldalfalnál.

Kaen egy hosszú pillanatig nézett a fiú után, majd lemondóan leeresztette a vállait és a fészer mellé tolta be a motort. Zavaró gondolatai ott motoszkáltak a tarkója tövében, ott volt minden számban, amit az ajtó melletti, régi panelen ütött be. Az eddigi események alapján teljesen feleslegesnek érezte a feladatát. Nem látta értelmét, hogy leszállítsa a droidot, ha hibátlanul teljesíti a parancsokat.

Egy halk pittyenés után az ajtó zárja felpattant. A helyiségben teljes sötétség fogadta, csak a bedeszkázott ablakok résein szűrődött be némi fény. Kaen belerúgott az ajtó mellett lapító generátorba, mire az nyögvenyelősen üzembe hozta magát. A ház egyetlen villanykörtéje részegen pislákoló gömbbé változott. Az egyterű szobában teljes rend fogadta, mintha a poron kívül másra nem is lehetne gondja. Kaen elmosolyodott. A kinyitott szekrényekben ABC sorrendbe rakott konzervek, szárított, porított dolgokkal téli tasakok, üveges italok sorakoztak. Még az elsősegély doboz tartalma is elviselhetően lett pótolva. Tudta, hogy a fajtájából ez a rendszerezés kinek a mániája. Bár örülhetett volna, amiért “OCD parancsok” itt járt, mégis volt valami nyugtalanító ebben a bőségben, amit hátrahagyott.

A ház közepén álló rönkökön egy ajtó feküdt, asztalként vagy negyedik ágyként. Kaen homlokán összeszaladtak a ráncok. Ezek szerint legalább hárman jártak itt. Balsejtelme az ágyak közelében vált ténnyé. A padlódeszkák nyikorgása szinte belehasított a fojtogató csendbe. A bedeszkázott ablaknál álló ágy matracán sötétvörös folt terült szét, mellette, a párna helyén egy sokat megélt, rongyosra lapozott Biblia feküdt.

Kaen torka összeszorult. Reszketeg kézzel nyúlt a könyvhöz, óvatosan nyitva fel a keményfedelet.

„Éljetek tovább és vigyázzatok egymásra, fiatalok, az Úr mellől fogok figyelni rátok! 

Büszke vagyok rá, hogy közétek tartozhattam!

Jó vadászatot, Testvéreim, és ha meg kell halni, az ne ma legyen!”

Kaen szakadozva fújta ki a levegőt, arcát a mennyezet felé emelte. A könyvet a mellkasához szorította és életében talán most először mormolt imát egy másik ember lelki üdvéért.

 

S10N rendszere készenlétbe helyezte magát, amíg csak a környék neszeiből és a megszokottnál alacsonyabb minőségű szonárképekből építkezhetett. Hallgatta az erdőt, a házban lassan bejáródó generátor zúgását, a hadnagy lelassult, fáradt lépteit. A környék csendes volt, a közelben nem mutatkozott semmi lényeges.

Hogy lefoglalja magát, az elmentett fájljait kezdte ellenőrizni és rendezgetni. Sokat sérültnek ítélt, amiket további analizálás alá helyezett, az épeket újra rendszerezte elmaradt jelentések és biztonsági másolatok szerint. Az előzetes kalkuláció alapján, ha minden fájlt tömörít, a tárhelye ki fogja bírni, amíg a célhelyre nem érnek. Utána ismét kapcsolatba léphet a NeCROD hálózatával, hogy bepótolhassa az elmaradásait.

A szokásos rendszerellenőrzés nem jelzett különösebb hibát és a legutolsó felvételei sem mutattak különösebb anomáliát azokon kívül, amit az Invázió alatt már megtapasztalt. Ugyanakkor rá kellett jönnie, hogy az a világ, amiben ő járt, mostanra megváltozott, emiatt minden friss fájljainak időkulcsa sem lesz pontos. Nem tudta felmérni mennyi időt tölthetett el a NeCROD rendszerén kívül. Az általa őrzött időkulcs valamikor 09/22 17:45-nál leállt. Az év valószínűleg teljesen hibás.

Bár ez ellenkezett a közvetlen paranccsal, egy rövid időre mégis vissza kellett kapcsolnia a vizuális kameráját.

S10N még egyszer feltérképezte a házat és környékét, mielőtt elhagyta volna a védett árnyékot épp csak annyira, hogy felnézzen az égre. A kendőt nem vehette le, de a fények érzékelését elegendőnek tartotta a napszak és az óra meghatározására. A többinek egy lakott területen fog utánajárni.

A tornác szélén állt, arcát az égre emelte. A holdfény átsütött a fekete anyagon. Számításai közepén a rendszere ismét jelzett: újabb fájl akadt fenn az ellenőrzéseken, ám ennek sem a kijelölt forrása, sem az időkulcsa nem volt leolvasható.

Fájlnév: Astarea.

A szó nem szerepelt egyetlen másik fájl tartalmában sem. Nem maradt más választása, mint belenézni.

 

Kaen egy félig üres üveg társaságában tárta ki az ajtót, hogy mélyet sóhajtson a langyos esti levegőből. Az ajtófélfának dőlve egy altatódalt mormogott magának és egy hosszú percig csak kábán bámulta a ház előtt álldogáló, letakart szemű droidot, ahogy az eget szuggerálja. Már nem viselt álcaszínt; bőre világos volt, haja pedig fehéres, akárcsak a hangárban. Kaen kezdetleges részegsége hamar semmivé foszlott, keze a fegyvermarkolatra nehezedett.

‒ Történt valami?

S10N először némán fordult a férfi felé, majd a következő pillanatban zsákként dőlt el a magas fűben. Kaen, bár nem erre a reakcióra számított, nem sietett azonnal a droidhoz. Kivárt. Az erős holdfényben mindent látott, amit jelenleg látnia kellett. Legfőképp azt, hogy a droid nem mozdult.

‒ Működsz még?

‒ Azt hiszem…

Ez a válasz nem szerepelt a már megszokott hibajelentések között, épp ezért óvatosan, beélesített fegyverrel közeledett a fiúhoz. Látta, ahogy S10N leveszi a kendőt és kékesen fénylő szemmel pásztázza tovább az eget. Nyúlánk testét szinte teljesen elrejtették a fűszálak.

‒ Jelentést!

Bár Kaen pisztolyt szegezett rá, S10N teljes nyugalommal mutatott az égboltra, mintha bármelyik pillanatban megérinthetné.

‒ Felismerem a csillagképeket. Az ott az Oroszlán, a Holló, a Sárkány Feje és a Szűz… másik nevén Astarea.

Kaen lassan leengedte a kezét. A droid arca boldogságot mutatott, szeméből eltűnt az eddigi élettelen tompaság. Úgy feküdt ott, mint aki most szabadult a föld alól.

‒ Ellenszegültél a parancsnak – adta a fiú tudtára.

‒ Negatív ‒ vágott vissza S10N, homlokára igazítva eddigi szemtakaróját. ‒ A környéket továbbra is megfigyelés alatt tartom. A helyzetemre és állapotomra vonatkozóan nem adott utasítást.

Kaen először ledöbbent, aztán egy cinikus mosoly keretében elrakta pisztolyát.

‒ Szóval végre kimutatkozott a hibád. Emlékszel, mi idézte elő?

‒ Egy elraktározott fájlköteg, ami az Astarea név alatt futott. A tartalma az elzárt Human Archive csillagászati könyvtárának másolataiból állt.

‒ Elzárt Humán Archívum?

‒ A NeCROD-Commander szigorú ellenőrzés alatt tartja az emberek információit. Szelektál és felülbírálja az engedélykéréseket. A hozzám hasonló típusoknak több részleghez van engedélye, mint a harci egységeknek, de a Human Archívum bizonyos részei előttünk is zárolva vannak.

‒ Ezek szerint az utolsó bevetéseden szükséged volt az emberek csillagászati ismereteire?

‒ Negatív. Ilyen elavult információkra már az embereknek sincs szüksége. A legutolsó küldetésem kizárólag a ghaezidek megfigyelésére összpontosult. Számításaink szerint az Invázió a végéhez közeledett, mert már sokkal kevesebb fészket hoztak létre, mint korábban, de úgy tűnik, tévedtünk, hiszen ha ön visszahívott, a háború még nem érhetett véget.

Kaen arca elkomorult. Karjait előbb összefonta maga előtt, majd inkább leengedte, hüvelykujját az övébe tűzte.

‒ Azt mondtad, nem volt szükséged a csillagászati ismeretekre, és hogy ezek elzárt anyagok. Miért voltak nálad? ‒ találta meg ismét a hangját.

S10N nem válaszolt azonnal. Felült, hogy zavaróan nyugodt szemével a férfira nézzen.

‒ Nem tudom.

‒ Volt forrás, hogy kitől származott?

‒ Nem ‒ ingatta a fejét. ‒ Se forrás, se időkulcs nem tartozott hozzá. Csak úgy… megjelent, amikor az égre néztem.

Kaen ismét érezte a jobb lapockáját érintő bizsergést, ahogy a fémkar csatlakozásánál tűszúrásszerűen zsibogott a bőre. Ezt már nem a fiú csinálta. Az eddig hallott információk versenyt futottak az elméjében, a felismerés, hogy a megbízatása ezúttal nem a szokott mederben zajlik, egészen a gyomráig kúszott. Szó nélkül fordult vissza, hogy ismét magához vegye a félig üres üveget.

‒ Nem erre a válaszra számított, hadnagy?

Kaen ledobta magát a tornác szélére és meghúzta a benzinzű borutánzatot.

‒ A kinevezésem óta jobb, ha nem számítok semmire. De ez most nem lényeges. Ha minden jól megy, holnap elérjük az Elysium Tornyot és te felcsatlakozhatsz a hálózatra.

‒ És ön? Visszatér majd?

‒ Kihez? ‒ a kérdés azelőtt szakadt ki Kaen torkából, mielőtt igazán átgondolhatta volna.

‒ A NeCROD-hoz. Vagy nem a hátramaradt humán részleghez tartozik?

‒ Még csak az kéne! ‒ nevetett a férfi. ‒ Nem, kölyök. Én nem tartozom senkihez. Nem vagyok robot, de emiatt már embernek sem tartanak.

A fémes karra mért paskolásra S10N kíváncsian billentette oldalra a fejét.

‒ Az egy NeCROD által készített kar, bár a fejlesztése az béta fázisban maradt. Ha nem a NeCROD-hoz tartozik, hogy kapott beültetést?

Kaen szomorú félmosollyal nézett a fiúra, akit már csak a külseje mutatott gyerekesen ártatlannak.

‒ Úgy, hogy egy meghibásodott droid letépte a karomat. A NeCROD pedig elvégezte a javításomat, némi ellenszolgáltatás fejében. Az emberek viszont nem tartják dicsőségnek, ha valaki rendelkezik egy ilyen kis ketyerével, hiába hasznos. Az Invázió óta elég pusztítást láttak a gépesített emberektől ahhoz, hogy megutálják a technikai vívmányokat.

‒ És a humán osztagok?

‒ Amikor a Holdbázistól már csak agyonismételt üzenetek recsegtek a rádiókban, a humán osztagok feloszlottak. Emiatt a magunkfajtának már csak a NeCROD ad munkát. Egyben leszállítani pár robotot a kijelölt célállomásra, felvenni érte a pénzt, aztán addig ismételni a folyamatot, amíg egy hibás harcidroid ki nem nyír minket. Mert egyszer az a nap is eljön. ‒ Egy újabb korty után meglapogatta a kabátjába belső zsebébe rejtett kis könyvecskét. ‒ Hacsak nem öl meg minket valami más.

S10N lehorgasztotta a fejét, majd visszadőlt. Kezeit kitárta, miközben a csillagok vöröses-kékes hunyorgásait figyelte.

‒ Az ismereteim szerint ilyen elveszett helyzetben az emberek valamilyen hit felé fordultak,  aminek tárgyát általában a csillagok közé helyezték. Az Invázió előtti időkben a legtöbb istennek nevezett lény az égben lakozott…

‒ Isten! ‒ köpött ki oldalra Kaen. ‒ Soha ne mondd többé, hogy Istenhez imádkozzak. El sem tudod képzelni, hány olyan felvételt hallgattunk végig a Holdbázis csatornáin, amiben a ghaezidek támadása Isten akarata volt, hogy ezzel írtsa ki a bűnösöket! Tudod kik voltak a bűnösök? Mi, mert vagy a szolgálatunk nem engedte, vagy nem volt pénzünk arra, hogy Kiválasztottakként szálljunk fel a kibaszott menekülőhajókra! Mégis miféle vallásba kapaszkodjak, ha a hátramaradtakkal a kutya se foglalkozik?

Kaen kezdeti kifakadása ezután elült, a haragja is inkább megfáradt keserűséggé formálódott.

‒ Hiába hiszel abban a nyomorult Istenben, ha a NeCROD ad egy rohadt beültetést, már ő sem ment meg ettől az élettől. A most elhunyt Atyánk lehetne a megmondhatója, ha a többiek nem kaparták volna el a testét valahol a környéken. Megmondtam neki, hogy Isten nem fogja megmenteni egy feldühödött robottól, vagy egy banditától, vagy egy sakálkutyától, vagy amiben éppen belehalt! De ő mégis hitt a Bibliája tanításaiban. Neki ez volt a menekülés ebből az életből.

S10N a férfira nézett, aki magába roskadva lötybölte a maradék italát, miközben fél kézzel a kabátja egy pontjába kapaszkodott. A hold bevilágította a tisztást, de a hadnagyot nem érte el a tornác alatt.

‒ Nincs programom arra, hogy egy fizikai síkon nem  materializálódott lényt a létezésem fölé helyezzek ‒ A fiú hangja halk volt és ugyanolyan rideg, mint az anyag, ami alkotta. ‒ A csillagok viszont léteznek. Ha közelebbről megvizsgálom az egyiket, akkor is lesz számos másik, ami apró pontként fog világítani. Nem rendelkeznek emberi, vagy más élőlények által képviselt érzelmekkel, a régi emberek mégis azt vallották, hogy a csillagok elhunyt, vagy meg nem született lelkek fényei. Ha így nézzük, a barátja immár olyan nukleáris energiát termel az űr egy pontján, ami fényévekre elér. Ezt el tudja fogadni?

Kaen elengedte az eddig szorított kiskönyvet. Húzóra itta ki az üveg maradékát, a palackot maga mellé csapta, hogy ezután kimásszon a tető alól. A droidtól tisztes távolságra feküdt le a fűbe. A föld nedves volt, az ég egy részét a fák lombjai szegélyezték. A csillagok egy hatalmas térkép ezernyi, elszórt pontjaként ragyogtak a hold körül. Kaen felhúzta az egyik térdét, csakhogy ne érezze azt, hogy kihúzták a lába alól a talajt.

‒ Ha igaz, amit mondtál, elég sokan vannak már odafent. Talán el tudom fogadni, hogy az akaratuk ilyen fényes gázgömböket hozzon létre. Némelyik tényleg egy felfuvalkodott alak volt.

S10N köhintett. Talán nála ez volt nála a nevetés.

‒ Ismeri a csillagképeket, uram?

‒ Már nem olyan jól. Mostanáig nem nézegettem az eget.

‒ Az Invázió miatt?

‒ Talán ‒ Kaen torkában csomóba gyűltek a ki nem mondott szavak. ‒ De áruld már el; miért őrizted meg a fájlokat, ha nincs rá szükséged?

‒ Nos… mert így egy időre emberinek gondolhatom magam. Ez önnek valószínűleg természetes állapot, de nálam más a helyzet. Bár nem akadt fenn egyetlen vizsgálaton sem, tisztában vagyok vele, hogy ez egy elenyésző hiba a rendszeremben. Mégis szeretném, ha velem maradna.

‒ Miért nem kérsz kivizsgálást a központtól? Mi van ha, meg tudják oldani?

‒ Ennek minimális az esélye – ingatta a fejét S10N, karjait a feje alá fektetve. ‒ Arra következtetek, hogy az Astarea-kód bennem alakult ki, és mint ilyen már a részemet képezi.

Kaen némán megszorította a fémkarját. Talán az alkohol tehetett róla, talán S10N kijelentése önmagával kapcsolatban, de sikerült döntésre jutnia; ezúttal megteszi azt a kitérőt.

* * * *

Az aránylag tiszta katonai szerelésben S10N egy nincstelen gyerek benyomását keltette. A menedékház pótruháit nem az ő méretére találták ki és Kaen is igazat adott neki abban, hogy egy ennyire bő szerelésben nem lesz majd olyan mozgékony, mint eddig.

‒ Az éves tavaszünnep miatt több ember lesz a Torony környékén, mint kellene – magyarázta Kaen, visszarakva a könyvecskét a véres ágyra. ‒ Ha jól tudom ezek már az utolsó napok, de jobb az óvatosság. Ha odaértünk, maradj a nyomomban, megértetted?

‒ Arra lettem programozva, hogy bármilyen közegbe beolvadjak. ‒ S10N határozott kijelentése közben is a ruháit igazgatta, hogy valahogy megoldhassa a könnyebb mozgást.

‒ A könyvet nem viszi magával, uram? ‒ öltötte ismét magára a Kaenről másolt álcaszíneket.

‒ Nem. Ha valakinek hátramarad a legfontosabb tárgya, akkor az illető meghalt. Csak addig tartjuk magunknál, amíg iszunk a tiszteletére. Az olyan, mintha vele innánk.

‒ Önnek is van ilyen tárgya?

Kaen megpaskolta a fémkarját. A droid nem kérdezett többet, csak megszorította a kezében tartott fekete kendőt.

Kis idő múlva a hadnagyot a fészer előtt találta, a motorja mellett. A javítások idejére a kabátját is levette, így S10N pontosabb képet kaphatott a beültetéséről. Az Invázió utáni első típusnak tűnt, a borítása néhol már megkopott vagy behorpadt, a bőrátszövés is több helyen felszakadt. A trikó alól néha előbukkanó vöröses sebszélek alapján gyorsan végrehajtott műtét volt, aminek a gyógyulási idejét sem várták végig. Külső vizsgálat alapján S10N csak két aktív funkciót látott benne; egy biomonitort és egy kommunikációs egységet, valószínűleg mindkettő a NeCROD hálózatára kötve. Ezen kívül, ha volt is más, az egyelőre rejtve maradt.

‒ Hadnagy! ‒ S10N megvárta, amíg a férfi felnéz rá. ‒ A szemkötőt továbbra is szükségem hordanom? A tárhelyemet úgy szabályoztam, hogy a felvételek ne terheljék a memóriámat, amíg a Tac.Sys-hez nem csatlakozom. Jelenleg negyven napnyi anyag fér el a már meglévők mellett.

‒ A szemed úgy világít, mint a nukleáris területen hagyott üveggolyók. Azonnal ki fognak szúrni, hacsak le nem árnyékolod valami mással.

Kaen a nyeregre könyökölt, amíg a droid beállította a szemszínét. Figyelte, ahogy az egymásra húzott sötét rétegek fokozatosan gyengítették a csillogást, míg nem maradt más, csak egy kékes derengésű, fekete írisz.

‒ Egy fokkal jobb. Ha kérdezik, majd azt mondom, hogy a Vortex-sivatagon túl kapartalak össze. Állítólag ott vannak ilyen csodaszemű jövevények ‒ térdelt vissza a motor mellé.

‒ És magához vett, mint árvát?

Kaen megdermedt. Mellkasára hatalmas kőként nehezedtek az eddig elnyomott érzései. Erősen szorította a műanyag nyelet, hogy nyugalmat erőltessen magára.

‒ Nem játszunk ilyet! ‒ Kaen erélyes kijelentésére a droid füle ismét megremegett. ‒ Azért vagy mellettem, hogy leszállítsalak és csak addig másolhatsz le, amíg a célhelyre nem érünk. Megértetted?

‒ Sajnálom, uram, nem tudok másra gondolni, minthogy jelenleg egy hadiárva vagyok, akit bevett szokás szerint a NeCROD humán osztagába fognak leszállítani, hogy ott katonai kiképzést kapjon. Ez a történet több szempontból is helytálló az ön helyzetében. Leszállíthat a célhelyre különösebb összetűzés nélkül és a pénzt is legálisan kapja.

Kaen szeme összeszűkült, de a pillanatnyi kihagyás után próbálta minél erősebben meghúzni, azt a kilazult csavart.

‒ Ez azt jelentené, hogy te is Kitaszított vagy és azért viszlek Elysiumba, hogy bemutassalak a többieknek. Megmondtam; ilyet nem játszunk.

‒ De ez a leglogikusabb történet az ön helyzetében.

A csavarhúzó erőteljesen csattant a láda többi szerszámján. Kaen felállt, kezét egy rongyba törölte, miközben próbalta lerázni a vállára nehezedett súlyt. Zavarta, hogy a droid ennyire emberinek akar látszani. S10N kiemelezte és lemásolta őt, ahogy a programja megkövetelte, és ha tovább maradna mellette…

Kaen állkapcsa belefájdult, ahogy összeszorította a fogait. Farzsebéből kesztyűt húzott elő.

‒ Majd meglátjuk, ha ott leszünk.

 

S10N vélt ideje szerint reggel kilenc óra körül hagyták el a menedékházat. A járatlan utakat hamar felváltották a már kitaposott nyomvonalak, a sűrű erdőből itt-ott kiemelkedő fémóriások helyébe romvárosok megdőlt, megtépett tornyai kerültek. Néhol ezek a régi házak útként feküdtek előttük, egyre lejjebb vezetve őket egy megsüllyedt metropolisz zöldbe borult centrumába.

Kevés emberrel akadtak össze. Néhol állt egy-egy a ház, akadt egy-egy csoport, akik fegyverrel figyelték az áthaladásukat. Elysium határvidékén, a bevetett szántóföldek szélein, már kisebb falvak csoportosultak a dombok tövében.

S10N mindent alaposan megfigyelt. Az út mellett kapirgáló tyúkokat ugyanúgy, ahogy a vidáman futkorászó és a törmelékek között kincsekre vadászó gyerekeket. Ez a nyugalom teljes ellentétben állt a felvételein őrzött képekkel.

Elysium határvidékén, ahol a szerteágazó utak egymásba fonódtak, már nem egyedül uralták a megmaradt aszfaltot. Megbuherált, megmaradt roncsokból összetákolt járművek társultak be melléjük, rendszerint valamilyen rakományt szállítva; jószágokat, hasznos fémalkatrészeket, fát, vagy más embereket. Az úton feltűntek ugyanolyan magányos motorosok, esetleg két-három fős csoportok, akik ismerősként intettek Kaennek és jelezték, hogy a városban még találkoznak.

‒ Ők is Kitaszítottak?

‒ Igen. Elysium az egyetlen város, ahol az ünnepségek idején nem akarnak minket megölni. Egyetlen szabály van; mi se öljünk meg senkit.

A város kitárt vasfalai előtt minden jármű megállt és a fekete festékkel felfújt parkolóállásba hajtott. A város szűkös utcái nem bírták volna el a forgalmat.

S10N szinte megszédült a valóság láttán. A fejük felett terpeszkedő acéllemezt bámulta, ahonnan most kötélhágcsók, drótok és virágfüzérek lógtak le, díszes koszorúként ölelve át a romokból kiépített menedéket.

‒ Ez a régi hetes szektor ‒ merengett S10N, míg Kaen rendesen kitámasztotta a motort. ‒ Emlékszem, itt volt az első csomópont, ahová leszállítottak minket a NeCROD-bázisról. Innen kapcsolódtunk be az Invázióba.

‒ A szektorok már nem léteznek. Ez már nem egy katonai csomópont, csak egy romváros, ahol most a hátrahagyottak ünnepelnek. Egyelőre ne kérdezz semmit, ne szólj senkihez, csak kövess.

Elysium szűk utcáin S10N úgy érezte magát, mintha egy réges-régi világba csöppent volna. Hasonlót eddig csak az Astarea fájlok legendáiban olvasott. Emberek zsivaja keveredett hangszerek játékával, a petróleumszagba sült húsok és zöldségek illata vegyült. Kaen nem sietett. Kényelmes tempóban haladtak át a megmaradt utcákon, önkéntelenül is kerülve a normál emberek közelségét, bár a katonai öltözék egyébként is megtette a hatását. Egy-két részegtől eltekintve senki sem közeledett feléjük.

S10N elmerült a virágba borult Elysium látványában. Kék, rózsaszín és fehér szirmú fák alatt haladtak el, ahol a gépesítettek és a normál emberek egy kis csoportja még keveredett is. Ez egyszerre varázsolta el S10N-t és késztette arra, hogy közelebb húzódjon a hadnagyhoz, aki továbbra is ellenállt az ünneplésnek. Azokkal a beszólásokkal sem törődött, mi szerint “megfialt”.

A virágszirmos ösvény egészen a liget legmélyére vezette őket. A megnyúlt árnyékok között egy monumentális, kék kupola rajzolódott ki. A bejárata elé fáklyákat szúrtak, fényükben tisztán látszott a falakon domborodó rúnákra és hieroglifákra emlékeztető mintázat.

S10N megállt. Bőre hullámozni és fakulni kezdett, ahogy ráismert az épületre. Kaen figyelmeztetően a vállára tette a kezét. S10N felnézett rá, majd nagy levegőt vett és követte az épület belsejébe.

Hetvenkét lépcsőfok vezetett lefelé, egy hatalmas terembe, aminek padlózatát három, két ember szélés gyűrűre osztottak. Közöttük nem volt más, csak az ismeretlen mélység. A gyűrűket egy ember széles hidak kötötték össze, amik a középen álló, trónszerű magaslatig futottak. Fény csak a trónus feletti nyílásból szűrődött be, mennyei fénybe burkolva a trónban ülő aszott, üvegszerű lényt.

Kaen a trón előtti gyűrűig vezette a droidot, akit szinte megbabonázott a látvány. S10N bőre hullámozni kezdett, míg olyan nem lett, akár egy tükör, amire kékes, pikkelyszerű réteget húztak. A hajszálak először taréjjá formálódtak, majd egy részük szétesett, akárcsak a lénynek.

‒ Ne érj hozzá!

Kaen mérsékelt figyelmeztetése fenyegetően visszhangzott a furcsa jelekkel telehintett, üres teremben. S10N alig egy centire megállt a lénytől. Mint aki álomból ébredt, egyszeriben ledobta magáról az idegen álcát és döbbenten állt eredeti, fehéres színeiben.

‒ Ez egy ghaezid ‒ suttogta a fiú. ‒ Mit keres egy emberek lakta helyen?

Kaen mély levegőt vett, majd közelebb lépett a droidhoz.

‒ Ő itt az Invázió utolsó darabja. Ez a hely volt a fészke, amit az emberek aztán templomként kezdtek hasznosítani, amikor véget ért a háború.

S10N az üveggé dermedt űrlényt nézte.

‒ Azt akarja mondani, hogy…

‒ Igen. A háborúnak tíz éve vége. Már nincsenek űrlények, akikre vadászni kell.

‒ Ezt nem értem ‒ csóválta fejét S10N. ‒ Ha már nincs háború, miért ébresztett fel? Minek rendelt vissza?

‒ Azért, hogy a NeCROD levadászhasson. Számukra ugyanolyan ellenséges, hibás lény vagy, mint amilyen ez is volt.

‒ Nem értem. Miért fordul a NeCROD a saját katonája ellen?

‒ Hogy életben tartson egy elavult parancsot, ezáltal fenntartsa a saját létezését.

A fiú értetlen pillantását látva, Kaen a kabátja zsebébe rejtette a kezét.

‒ Gondold végig. A NeCROD egy mesterséges intelligenciákkal ellátott katonai űrlétesítmény, amit azért hoztak létre, hogy az emberek helyett vívja meg a háborút a ghaezidekkel szemben. Csakhogy a háború véget ért, új parancs pedig nem érkezett. A NeCROD célja, hogy amíg meg nem változik a parancs, kövesse azt, akkor is, ha már rég értelmét vesztette. Ezért ghaezidek helyett visszahívja a leselejtezett droidokat, hogy legyen kiket elpusztítani. A Kitaszítottak, így én is, azért kapunk pénzt, hogy elvigyünk titeket a célállomásra és felcsatlakoztassunk a hálózatra. Most már érted miről van szó?

S10N kékesen fénylő szeme hatalmasra tágult, ahogy felfogta a hadnagy szavait.

‒ De… miért nincs másik parancs, ha a küldetés sikerrel zárult? A Holdbázis…

‒ Süket. Nem tudjuk mi történt velük ‒ ingatta fejét Kaen. ‒ Mi már feladtuk, hogy bármit is megtudjunk róluk és valószínű, hogy a NeCROD sem tud velük kapcsolatba lépni.

S10N lehorgasztotta a fejét. Hosszú percekig maradt mozdulatlan, majd hirtelen megnyitotta maga előtt a paneljait. Ujjai fürgén matattak a levegőben, az egymást követő adatok között.

Kaen csak figyelt és várt. Tisztában volt az információk súlyával, hogy ezt nehéz lehet másodpercek alatt felfogni. Nem tudhatta, hogy a droid milyen döntésre szánja rá magát, ahogy azt sem mennyire gondolja magát emberinek.

Pár perc után S10N egy mozdulattal bezárta az összes megnyitott panelt. A levegőben maradt kezét lassan ökölbe szorította, mielőtt leeresztette volna a karját. Állát felszegve nézett a hadnagyra.

‒Csatlakoztasson vissza a hálózatra.

‒ Biztos vagy ebben?

‒ Igen. A memóriám jelenleg csak negyven napot bír ki. Utána minden korábbi emléket törölnöm kell, kivéve ha használhatom a Tac.Sys tárhelyeit. Megfigyelésre programoztak, egy háborús helyzetben, ha sokáig nem kapcsolódom a rendszerhez…

‒ Ennyiből is értem ‒ emelte fel a kezét Kaen. ‒ Megteszem.

 

Az egykori rádió és tévétorony, a múlt szimbólumaként magasodott az egykori szektor határán. Mögötte ugyanolyan romokkal teletűzdelt erdőség terült el, mint amilyenen átmotoroztak. Kaen ide vezette, a Torony lábához. Tartása egyenes volt, vonásai megkeményedtek, mintha egy másik ember lenne. S10N elszántan menetelt mellette.

‒ Ez az Elysiumi Csatlakozási Pont ‒ állt meg Torony és az erdő között. ‒ A szabályok egyszerűek. Nekem háttal, az erdő felé fordulsz és kivárod, amíg aktiválom a csatlakozási portodat. Ha úgy látod sikerült, megindulsz az erdő felé és nem nézel vissza, mert ha megteszed, megöllek. Megértetted?

‒ Miért fog lelőni?

‒ Mert sosem tudjuk melyik droid hogyan fog reagálni, amikor felismeri, hogy ebben a játékban ő a préda.  Elég volt egyszer tévednem, hogy ezt megtanuljam ‒ Kaen önkéntelenül simított végig a jobb karján. ‒ Utoljára kérdezem; biztosan ezt akarod?

S10N nadrágzsebéből előhúzta a fekete kendőt és azt Kaen felé nyújtotta.

‒ Fellengzős kijelentés, de inkább rám vadásszanak, mint az emberekre ‒ mosolyodott el a droid. ‒ Az egyenes logikai következtetés az, hogy ha elfogynak a hibás droidok, az embereket veszik majd célba. Ez egy évtizedek alatt lefutó program lesz, de… bennem van, hogy talán meg tudom változtatni és új parancsot tudok vinni a NeCROD rendszerébe, ha a csatlakozáskor feltöltöm egy részemet.

S10N nem volt felkészülve arra, amit Kaen művelt. A hadnagy kesztyűs keze a fejére nehezedett.

‒ Te álmodozol, kölyök ‒ mosolygott rá a férfi. ‒ Hagyj fel azzal, hogy továbbra is embereket másolsz.

A droid felkuncogott, majd Kaen utasításait követve az erdővel szemben állt fel.

A férfi előre döntötte a droid fejét, hogy a hajtőnél található vékony résbe helyezze az aktiváló chipet. Fél perc múlva kapta ki, majd pár lépést hátrált, kezét a fegyverén tartva.

S10N ismét felemelte a fejét, majd az erdő felé indult. Kaen megszorította a szabad kezére kötött kendőt. A droid vékony alakja egyre távolodott. Egy pillanatra elernyedtek az ujjai, hogy aztán újra a rutin vegye az át irányítást, amikor a fiú, még lőtávon belül, visszanézett rá a válla felett. Az eddig kék szemek már vörösre váltottak.

Egyetlen lövés dördült.

S10N feketén vérző teste összecsuklott, majd elterült a magas fűben. Kaen felsóhajtott. A karjába ültetett kommunikátor új üzenetet jelzett. Sikeres küldetés. A díjat a számlájára utaljuk. Az új célpont koordinátái…

Kaen leült a hanyatt fekvő droid mellé és az égre nézett. A horizonton már látszottak az első csillagok és a NeCROD bázis holdszerű, fehér alakja.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.0/10 (2 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük