D’Artagnan öröksége
1.
6:45 – Párizs. Mélázni nem egyszerű dolog, tudja ezt Sallinger asszony is, aki már másfél órája fent van és húzza az igát. Idegtépő kihívást jelent három gyereket nevelni, míg a férj lelépett valahova Saint Tropez mellé, ahol fiatal szeretőjével egy eldugott tengerparti villában múlatja az idejét. Ki hibáztathatja? A szendvicsek elkészítése után fogja magát, hogy a közeli bevásárlóközpontban megvegye az aznapi betevőt, majd lóhalálában visszavágtasson kelteni a kölyköket, ugyanis mire elzavarja őket az iskolába, általában félig megőszül. Az 50 éves nő pedig már nem szedi olyan gyorsan a lábait, tekintve, hogy életének nagy részét végigrohanta. Egy középosztálybeli embernek általában nincs ideje arra, hogy a világ nagyszerű adományain álmodozzon, így ügyet sem vetve húz el a Notre-Dame ódon, kéttornyú épülete mellett, mintha az csak egy hetente költöző vurstli lenne. Bizonyos szempontból annak is tekintette, főleg, hogy nem nagyon tartotta vallását.
Mit neki Quasimodo, meg a cigánylány legendája? Népvakításnak jó lesz, ő meg addig próbálja fenntartani magát. Ezekkel a gondolatokkal szállt fel a jórészt megkeseredett gondolatokat agyában forgató asszony a metróra, hogy elszáguldjon a földalattival mindennapi rutinját végezni. Ha egy pillanatra is feltekintett volna saját álomvilágából, láthatta, sőt meg is akadályozhatta volna, hogy néhány rosszarcú alak kiraboljon, majd a gyorsan közlekedő szerelvény elé lökjön egy felkészületlen fiatal lányt.
Neki fontosabb dolga volt, hisz három éhes szájat kell etetnie. Értik, hármat. Mindenkinek megvan a saját problémája, dolgozza fel egyedül. A kormánynak amúgy is, így 2000-hez közeledve komoly gondjai voltak a bevándorlókkal, akik a szélrózsa minden irányából érkeztek keletről, hogy a jobb és színvonalasabb élet reményében élősködjenek másokon. Riasztó pletykák keringtek már évek óta bizonyos bűnbandákról, akik mivel a munka büdös volt, inkább tehetetlen embereket használtak fel, és megélhetési bűnök sorát elkövetve ontották ki mások életét.
Ez történt azon a reggelen is, az underground szervezetek egyik legjobban bevált módszerével végeztek a fiatallal, a gyorsan közlekedő metró szélvédőjéről bizony nehezen lehet levakarni a bűzölgő végeredményt. A kiszálló rendőrök nemtörődöm arccal kezdték a helyszínelést ilyenkor, néhány órával később pedig minden ment tovább a rendes kerékvágásban. Eltekintve egy kisebb – nagyobb vérfolttól, ami a szerencsétlenül járt emberek utolsó landolására emlékeztethettek. Van, aki csak így tud nyomot hagyni a világban. A sofőrök közt is állandó riadalmat okoztak a szerelvény elé zuhanó testek és mindennapos téma volt köztük a veszély. Az emberi hülyeség határtalan, tudta ezt Claude is, aki immár 15 éve állt a közlekedésügy alkalmazásában, ez idő alatt pedig a villamostól kezdve a trolikig mindenféle járművet vezetett, habár az állandó megterhelés miatt komoly és korán jelentkező egészségügyi gondokkal kellett szembenéznie. Technika ide vagy oda, a szart is kirázta belőle az állandó fel-alá utazgatás.
A sors iróniája, hogy ő sem Franciaországban született, ötven évvel ezelőtt egy nehéz sorsú családban látta meg a napvilágot, de idealista lévén már fiatalon elmenekült a baljós Algériából. Nagy reményekkel érkezett, habár odahaza nem kapott túl komoly oktatást, eltérő bőrszíne miatt pedig a csigazabálók azonnal meg is bélyegezték. Na meg pár millió sorstársát, akiknek nagy része feketén érkezett meg és a kondéroktól kezdve a mellékhelyiségekig mindent nekik kellett kipucolniuk. Az aljamunkát könnyen osztogatták az emigránsoknak, akik bármire képesek voltak a túlélésért.
Így a legtöbben illegális településeket építettek fel, ahol a papír és letelepülési engedély nélkül az országban tartózkodó szerencsétlenek tengették mindennapjaikat és próbálták valahogy fenntartani magukat. Alamizsnáért dolgoztak, de néha előfordult, hogy komolyabb melókat is megkaptak, persze szellem munkásokként a főnökeiken kívül a jóisten nem tudta, hogy elvileg egy sokkal elmaradottabb világban lenne a helyük. Egy olyanban, ahova illenek. Hisz itt csupán elenyésző kisebbségnek számítottak, ennek ellenére az ország vezetői tűzzel – vassal igyekeztek, hogy kiüldözzék őket.
– Na, mi van öreg? Máris lejárt a munkaidő? – vetette oda a lassú tempóban bicegő Claude Germainnek egyik kollégája. A kopottas ballonkabátban, és hamis Adidas csukában battyogó öreg csak egy laza kézmozdulattal vette tudomásul, hogy barátja elköszönt. Furcsa kapcsolatok alakultak ki a hosszú idő során a törvényen kívüliek közt, hisz sosem tudhatta az ember, hogy legjobb cimboráját másnap viszont fogja-e látni. Esetleg ő maga kerül börtönbe és toloncolják ki jó messzire. Így nem igazán volt kötelék köztük, mint egy jó jedi, biztosan tudta az egyszeri szakmunkás, hogy ne kötődjön másokhoz.
– Olyan ez, mint a temető, ha menni kell, hát menni kell! – üvöltött még egyet vissza az öreg és felszállt az A1-es szerelvényre, ami egyenesen a vasútállomásra tartott, ahonnan a fővároson kívüli, névtelen gettóba juthatott el. Szerencséje volt, a két oldalon elhelyezkedő hosszú ülések közül az egyik teljesen üres volt. Míg a másikon egymástól nyomorogva gubbasztottak a lefáradt arcok. Claude-nak mindig jó szeme volt ahhoz, hogy néhány másodperc alatt teljes kórképet adjon másokról, ami gyakran erőteljesen lefárasztotta. Egy szép, szőke lány foglalt helyet előtte, aki az öregúrra mosolygott. Germain úr ezt nem tudta mire vélni, hisz a brutálisan öntudatos párizsiak mindig semmibe vették a hozzá hasonlókat.
Hogy elbóbiskolt volna és rég leszállt, vagy csupán egy angyali jelenésnek volt szemtanúja, nem tudta hősünk. Annyi biztos, hogy mire másodszorra odaemelte tekintetét, már csak hűlt helyét látta a szépségnek. Értetlenül pislogott maga elé, majd megrántotta a vállát és néhány perc múlva tényleg elszunyókált. Nem sokáig pihenhetett, ugyanis egy izmos kéz rántotta Claude szempontjából északra és hangos csattanással lökte neki az éppen bezáródó ajtónak. Az öreg reflexei már nem voltak a régiek, habár érzékei a veszélyhelyzet miatt hamar maximálisan kiélesedtek és harcra készen tekintett támadójára. Aki volt vagy 18 éves.
A kiskölyök félrecsapott baseball sapkát és fekete – fehér kockás kapucnis pulóvert viselt, fülében legalább öt centis fülbevalók lógtak, ráadásul a kisujjától a füléig ki volt tetoválva. Mit jelent ez? Egy jó megfigyelő kapásból átmegy az út másik oldalára, ha meglát egy ilyen fazont, hisz egy ponton az egyénieskedés átmegy egy másik szintre, ahol bizony csupán elfojtott agresszió és magatartászavar rejtőzködik – Pénzt vagy életet! – ripakodott rá a kis huligán, majd amikor áldozata hideg pillantásokkal válaszolt, visszahúzta jobb kezét és ütni készült. Hősünket se gyurmából faragták ám, így éppen jókor hajolt el, a gyerek keze pedig az ajtó üvegén csattant.
– Hagyd már a francba! Ez nem is ember! – mondta egy nagyon vékony srác, aki pár centire állt a támadótól, de a maroknyi gang tagja volt ennek ellenére. Az ész és erő kettőse volt jelen a kis gengszterek csapatában, akik jó pár kiló borsot törtek már a nyugodtan utazó átlagpolgárok orra alá. A vége meg persze tüsszögés lett – Épp azért kapja meg a magáét, te barom! Majd meglátja, mi jár a koszos cigányoknak! – ezzel újra lecsapott, jéggé dermedt Germain urunk pedig ezúttal telibe kapta a csapást – Nem mondom el még egyszer!
– Inkább a halál, te kis nyápic! – nyöszörögte vissza az áldozat, aki tehetetlenül nézett körbe, hátha valaki megerőlteti magát és a segítségére siet. Az esetek 99% százalékában ez nem történik meg. Igen, neve is van a jelenségnek, Genovese szindrómának hívják, a lényege pedig az, hogy minél több potenciális szemtanúja van egy bűncselekménynek, annál kisebb a valószínűsége, hogy valaki a bajba jutott segítségére siet. Jelen esetben is ez történt, Claude pedig emlékezett annak a new york-i hajléktalannak a történetére, aki mellett 25 ember sétált el, anélkül, hogy a kisujjukat megmozdították volna. Az ember társas lény, nemde? Aktatáskás könyvmolyok, tettre kész egyetemisták fordították el zavartan a fejüket, és imádkoztak, legyen már vége. Így vagy úgy – Na, ide figyelj te szaros kis senkiházi! Úgy megöllek, hogy meghalsz! – eresztette el a baseballos gyerek ezt a remek kis mondatot, hősünk pedig miközben tárcáját keresgélte, lazán elvigyorodott. Akiknek lehetősége lenne rá, még azok is inkább az iskola mellé járnak, mintsem képeznék magukat. Rabolni jobb buli.
– Nesze, legyél vele boldog! – előkaparta a szerencsétlenül járt szakmunkás azt a néhány eurót, ami tárcájában árválkodott és indult volna, hogy végre leszálljon. Úgyis gyalog kell majd mennie, így már nincs pénz a vonatra – Ácsi, faszkalap! – ütötte tovább a dobot az agresszor – Ennyi nem elég!
– Hagyjuk már, menjünk – nyöszörögte stréber bajtársa, aki sejtette, hogy ennek ugyan nem lesz jó vége, és a két fél közül úgyis ők fogják jobban megszívni. Claude is megelégelte már, hogy áll a bál, így ezúttal ő mért ütést támadójára, hátha azt kicsit meg tudja zavarni és a helyzeti előnyt kihasználva elrohanhat. Az ajtó épp nyílt, így minden klappolt a manőverhez, a kis gengszter viszont látta, mire készül az algír férfi, így gyors mozdulattal végighasított bicskájával az ember oldalán. Vér serkent, hősünk odakapott, tudva, hogy már késő. Néhány másodpercen belül véget ért a rövid tortúra, ő pedig saját beleit a kezében markolva esett össze. Női sikoly hallatszott, ezt azért már nem nagyon lehetett ignorálni. A kis szemétláda tökéletes munkát végzett, végzetesnek tűnő sérüléseket okozva.
A támadók gyorsan leléceltek, Claude pedig elhomályosodott tekintettel próbált eszméleténél maradni. Szar napja volt, rosszkor volt rossz helyen. Erejének utolsó tartalékait felhasználva látta, hogy egy szőke nő rohan oda, és kétségbe esve kiabálja a kővé dermedt utasoknak, hogy valaki hívja már azokat a rohadt mentőket – Már mindegy, angyalom. Várnak odafent – lehelte Claude Germain, az ország nélküli számkivetetett, majd szeme fenn akadt, a világ pedig elsötétült.
***
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/fonix”] A szerzőről[/button]
Nem lenne rossz, de a fogalmazáson még van mit finomítani, csak pár olyan mondatot emelek ki ami szerintem értelmetlen kissé
„Ezekkel a gondolatokkal szállt fel a jórészt megkeseredett gondolatokat agyában forgató asszony a metróra” a gondolat szóismétlés valami ilyesmi jobb lenne: „ezekkel a megkeseredett gondolatokkal szált fel…”
„akik a szélrózsa minden irányából érkeztek keletről, hogy a jobb és színvonalasabb élet reményében élősködjenek másokon” a szélrózsa minden irányából keletről? ez meg képzavar:) most vagy minden irányból (kelet, nyugat észak dél) vagy csak keletről de akkor nem kell a szélrózsa:)
„ez idő alatt pedig a villamostól kezdve a trolikig mindenféle járművet vezetett, habár az állandó megterhelés miatt komoly és korán jelentkező egészségügyi gondokkal kellett szembenéznie” a habár helyett egy „és” nem lenne jobb? vagy akkor kellene egy mellékmondat utána még, így olyan mintha félbe lenne hagyva
nem folytatom de van benne még pár ilyen, emiatt (számomra) nehézkes az olvasása, de a történet alapból jó szerintem:))
Ígéretesen kezdődik, szerintem érnek még meglepetések ha elolvashatom.