Pislogtam párat. A karjaim és lábaim, a fejem és minden tagom egyszerre moccant meg, mintha valami furcsa görcs rántott volna össze. Talán az is volt, a szívem görcsös összehúzódása, ahogy visszatértem a létbe. Furcsa gondolatok, képek ömlöttek át az agyamon, évezredek emlékei, fékeveszett tudás: a világ megváltozott, és eltorzult. De megtalált.
Megtalált a Vér. Az én vérem.
A hideg márványszarkofágot elöntötte a patak vize, az egykori névtelen kis folyó, amely eddig magába zárt, mint a legsötétebb börtön mélye. Visszatartottam a levegőt, nem mintha szükségem lett volna ilyesmire, de a pillanat súlya benn rekedt a bordák között, a szemeim mereven bámulták koporsóm fedelét. Akárki hullatta is a vérét a folyóba, ő az, akit nekem szánt a Sors. Elérkezett az idő, hogy felébredjek, megbűnhődjek minden múltbéli tettemért, amit rövidke démonságom alatt elkövettem, vagy vezekeljek értük, minden lélekért, minden csepp kiontott vérért.
„Ébredj, Hellas!” – suttogta a jövevény vérének szaga, olyan hívogatón és élettel telien, hogy képtelenség lett volna ellenállni neki.
Az ébredő erőim, melyek a több száz év alatt megsokszorozódtak a fogságban, félresodorták a márványdoboz fedelét, majd bizonytalanul lábra álltam. A folyó sodrása erősebb volt, mint rég, a patak mintha megduzzadt volna, mosolyt csalt az arcomra a változás nyoma. Nem a megszokott érzés volt mosolyogni, hisz rég nem tettem, de ez még inkább felvidított. Lassan a felszín felé löktem magam, odafenn a holdfény cikázott a víz peremén, de valakinek az árnyéka eltakarta a ragyogást. A felszínre értem, de a vámpír észre sem vett.
– Üdv! – kiáltottam neki, de ő csak merőn bámulta a vizet, miközben a kezét szorongatta. Vére lusta cseppekben hálózta be az alkarját. Megsebesült, gyenge volt, halkan zihált, ajkai remegtek, ahogy a válogatott szitkokat szórt a légbe. – Hé!
Nem reagált, így felé léptem. A lábaimon átfúródtak a fűszálak, és ekkor csapott le rám a felismerés, hogy a testem már rég nem ugyanaz, már nem evilági formaság, ahogy azt apám átka megmondta. „Elveszítni mi csak egyszer születik és egyszer halhat el.” Ez csak a test lehet, egyértelműen az, csak egyszer használhatunk, mint egy festett harci maszkot, amelyről a vér mossa le a mintát, ami erőt ad nekem.
A helyzet egy pillanatra kétségbe ejtett. Másik testre van szükségem, de nem egyszerű megfelelő alanyt találni, hiszen az aktus végleges, nem járhatok testből testbe. De mindenekelőtt: Vér kell! Vér kell a sebesültnek, és csak ezután gondolhatok magamra. Meg kell őt mentenem!
Egy halandó lány – jutott eszembe a megoldás hirtelen. Valami kis fiatal fruska kell, állandó eszköz, akit aztán az ujja köré csavarhat egyetlen mosolyával. Akivel könnyű dolga lesz, maga mellett tarthatja, amíg csak szüksége van rá.
Sebesen illantam szellemtestemmel a közeli város felé, lépteim némán simultak az idegen légbe, új szagokat, hangokat hallottam, a világ annyira megváltozott, hogy rá sem ismertem. Furcsa volt, mégis izgalmas. Meg akarom ismerni, igen, tudni akarom, mi változott meg ennyire.
A város szélén lévő magas házakban vegyes népek laktak, családok, fiatalok, öregek, agglegények, unalmas, begyepesedett emberek, nekem pedig fiatal, védtelen, magányos testre van szükségem, mellyel könnyedén megmenthetem Vérem életét, és olyan, amit talán örök időkre uralmam alá vonhatok. Addig viszont védenem kell ezt a testet. Minden pillanat újabb felismeréseket hozott, újabb teendőket, újabb jóslatfoszlányok zengtek fel a fülemben.
Egy négyemeletes ház előtt suhantam el, amikor megéreztem a megfelelő lány illatát. Sűrű, dús vér, húsz év körüli, egészen szép darab: vörös haj, zöld szemek, középmagas és a kellő helyeken telt, bár kissé vézna, de finom vacsora akármelyik vámpír szemében. Nyugtalanul aludt, hánykolódott az ágyon, ebből arra következtettem, hogy álmodik. Ez épp kapóra jött, hiszen ha másnap felkel, semmire nem fog emlékezni. Csak egy merész álom leszek, észrevétlenségem tökéletes lesz.
Arról azonban semmiféle útmutatásom nem volt, hogy hogyan lehet megszállni egy testet. Óvatosan nyúltam a karja felé, az ujjam hegye eltűnt a bőre alatt, megnyugodott, de lélegzete szaporábbá vált, és én lassan a karján keresztül beléje bújtam. Hátborzongató volt, amikor elborított a sötétség, amelytől annyira féltem, majd hirtelen a testében ébredtem. Apám mesélt róla, egykoron, de soha nem gondoltam, hogy ennyire rémesen fogom érezni magam tőle. Undorító volt.
Azonban nem volt időm ezen gondolkodni, fontosabb volt, hogy vérhez juttassam a parton talált férfit. Szerencsére korábbi képességeim megmaradtak, gyorsan odaértem, így még ott találtam, ahogy próbálta összefoltozni magát. Viszont friss vér nélkül ez nehezen ment.
– Megsebesültél? – kérdeztem halkan, a lány számomra szokatlan hangján. Rekedt volt és élesebb, mint az enyém lehetett valaha, amire már alig emlékeztem. Ahogy alaposabban megszemléltem a vámpírt, megállapítottam, hogy elég magas, jól edzett, talán fizikai munkát végzett életében. A bőre fakó volt, mint minden társamé, a szeme egészen sötétkék, csak az öregeknek lehet ilyen királykék szeme, mint a tenger mélye. Mint Noiré… A haja félhosszú és hullámos, barna tincsekben keretezte az arcát. Nem lehetett több mint harminc nyarat megélt, amikor átváltoztatták. Vállai szélesek, arcvonásai kissé szögletesek, férfiasak, mégis lágyak. Nem volt rossz látvány.
– Igen – pillantott rám, ajkai ösztönös vicsorra húzódtak, akár egy acsarkodó kutyáéi. – Mit akarsz itt?
– Hozzád jöttem, segíteni akarok – feleltem egyszerűen, majd gyorsan mellé térdeltem a folyóparti, magas fűbe. Kibontottam a rajtam lévő blúz (vagy ing?) gombjait, hogy hozzáérhetővé tegyem a nyakam. – Gyere, harapj meg! Vérre van szükséged.
Megütközve pillantott rám.
– Vámpírista vagy? – kérdezte megvető hangsúllyal.
– Nem, azt sem tudom, az mit jelent – háborodtam fel, teljesen őszintén. – Egyébként nem mindegy? Ha iszol belőlem, gyorsabban gyógyulsz – nyúltam a sebe felé, de elhúzta a karját. – Ha tovább makacskodsz, meg is halhatsz.
Nem győztem meg. Lassú mozdulattal közelebb húzódtam hozzá, úgy döntve, ha nem megy bele maga, akkor kényszerítem. Semmi sem előnyösebb fegyver, mint a tömény szexualitás. Az előre kigombolt felsőm pedig csak segített, hisz alatta semmit sem viseltem, a lány nem makacs vámpírok megmentésére készült, mikor lefeküdt aludni.
– Mit csinál? – A vámpír nem bírta levenni a szemét a sejtelmesen szétnyíló ingemről. Elmosolyodtam a kérdés hallatán.
– Tudod, ha izgalmi állapotban vagy, könnyebben előjönnek a fogacskáid… – feleltem elmosolyodva, mint egy kisgyereknek, miközben lehúztam a bézs színű bőrdzsekije cipzárját. Alatta fehér, hosszú ujjú pulóvert viselt, valami meglehetősen rugalmas anyagból, így könnyen levehettem róla. Az ujjaimat végighúztam a mellkasán, egészen a nadrágja övéig. A puszta látványa izgalomba hozott, de nem kívántam a vérét. A halandó lét aprócska örömei…
Szorosan hozzá bújtam, és szenvedélyesen megcsókoltam, játékosan megharapdálva az alsó ajkát. Ahogy az oldalát és a mellkasát simogattam, az ő csókjai a nyakamra vándoroltak. Gyenge volt, ennek tudtam be a fájdalmas harapást a nyakamon, kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy egy ismeretlen nő fájdalmaival foglalatoskodjon.
Rögtön megéreztem, hogy ennek a harapásnak bizony nyoma marad, ha nem intézkedem: egy gyors mozdulattal a karján gyógyuló sebbe nyúltam, ezzel összevérezve az ujjaim, mire ő felmordult.
– Valamivel be kell gyógyítanom a sebet, amit okoztál! – magyaráztam rekedten, mikor már a sebet nyalogatta. Annyira sajnáltam, hogy se időm, se energiám nincs vele jobban elszórakozni. Elhúzódott, és figyelte, ahogy bedörzsölöm a vérével a fogai nyomát. Jelentős mennyiségű vért vesztettem, de a halandó kislány nem fogja megérezni, ha rendesen kipiheni magát. – Vigyél oda, ahol a szagomat érzed, itt lakom a közelben… Légy szíves – suttogtam, amikor elhúzódott. Hatalmába kerített a gyengeség, minden erőm elszállt, a szemeim lecsukódtak. A vérveszteség nem gyerekjáték, egy sebesült vámpír vérigénye pedig jelentősen meghaladja a feláldozható mennyiségi keretet.
– Ez csak természetes… – vett a karjába, és ahogy a megfelelő irányba indult, nyugodt eszméletlenségbe süllyedtem.
***
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/a-bostoni-krimiejszakak”] A szerzőről[/button]
Lebilincselő a történeted, izgalmas, olvasmányos, viszi magát. Nekem nagyon átjött. Bár itt-ott kissé bizonytalankodik, de azért tíz csillagot adok neki, neked.