Sereg Gitta: A legjobb dolog a napban

Az iroda nyüzsgött. Anita hátralökte a székét, ami a lendülettől a falig gurult, és azon koppant. A nő felállt, és kezébe vette a borítékot, majd határozott léptekkel elindult a főnökasszony irodája felé.

Kedvesen rámosolygott a kollégáira. Most az udvarias arckifejezés jobban ment.

Megállt az iroda előtt, felöltötte a legjobb, ügyfeleken begyakorolt mosolyát, és kopogott.

– Gyere be! – szólt ki Krisztina azzal az elnyújtott, furcsa hangsúlyozással, amit ő kedvesnek gondolt, de Anita csak idegesítőnek. – Mit szeretnél? Mindjárt megyek ebédelni, utána ráérek jobban.

Anita megköszörülte a torkát. A tükör előtt ezt megannyiszor begyakorolta. Menni fog.

– Ezt hoztam – mondta, mielőtt Krisztina elszaladna ebédelni, és neki még egy kicsit kellene várnia. Pont elviselhetetlen lenne. A főnöke a hosszú ebédszüneteket szerette.

Krisztina lassan vette ki az iratot a borítékból.

Anita tarkójára tapadt az izzadtság, és össze kellett kulcsolnia a kezét, mert annyira remegett. Ez egy teljesen átlagos nap az irodában, nem? Ki fogja bírni.

– De hát miért? – Krisztina felnézett az olvasásból. – Miért mennél el?

– Szükségem van másfajta kihívásokra. Ki akarom próbálni magam egy új helyen, új környezetben – darálta Anita a Krisztina füle melletti polcnak. Nem tesz jó benyomást, ha nem keresi a szemkontaktust, de nem bírta rávenni magát, hogy a szemébe nézzen.

El akart menni innen.

– Jobban fizetnek?

Anita igent intett.

– Mennyivel?

– Sokkal többet – hazudta szemrebbenés nélkül. Még azt is megállta, hogy felnézzen jobbra, amit mindig szokott, ha lódított, bár nem valószínű, hogy Krisztinát valaha érdekelte volna annyira, hogy az apró gesztusait is kiismerje. Az új helyen ugyanannyit kap, de a – remélhetőleg – kevesebb stressz megfizethetetlen különbségnek számított.

– Oké, oké, oké, bevallom, erre nem számítottam, hogy pont te hagyod itt a hajót.

Anita udvariasan hallgatott.

– Szeretnék ott júliusban kezdeni – szólalt meg.

– Akkor még nem jár le a felmondási idő – figyelmeztette Krisztina. Szigorú lett a hangja.

Anita kicsit könnyebben mosolygott, mint valaha ebben az irodában Krisztina íróasztala előtt.

– Azért írtam bele a közös megegyezést június végére. Szerintem mindenkinek jó lenne így, mert egy hónap alatt simán betanítok valakit.

Krisztina bólintott.

– Rendben – mondta. – Sajnálom, hogy elmész.

Anita köszönt, aztán szótlanul kilépett az előtérbe, majd onnan az íróasztalához. Ma elmegy hamarabb, hogy elkészüljön az esti randira. Végül is, ha korábban lelép, mit csinálnak vele, kirúgják?

*-*-*

A mai randipartnert a Tinder szállította Anita kedvenc kávézójába. Anita tejeskávét rendelt, és próbált visszaemlékezni a srácra. Annyi emberrel beszélgetett, hogy nem volt benne biztos, ki az, és nem ismételheti meg az előző randi ballépését, amikor a kedves, szegedi, de Budapesten élő férfit Egerből származtatta, és megkérdezte tőle, hogy milyen volt kempingbe menni, amikor Andor még egy kempingbe sem tette be a lábát.

Anita végigpörgette a három, világoszöld post-itre felírt infókat: Álmos harminckét éves, kézilabdázik, biciklizik, van két macskája, és nem árulta el a végzettségét és az aktuális munkáját. Ez nem lett volna baj, de Anita mégis elhúzta a száját.

Nem szerette a titkolózó férfiakat, ahol egy titok van, ott általában több is akad.

Megnyitotta az alkalmazást, és végigpörgette az üzeneteiket. A tökös kép még mindig ott virított Álmos fotói között. Most már emlékezett rá. Ezzel az iszonyú ostoba, halloweeni tökös fotóval keresett magának párt. Anita csak véletlenül húzta jobbra. Álmos a kilences busz egy élesebb kanyarjának köszönhette, hogy most találkozik vele. De nem bánta meg, mert kiderült, hogy a srácnak jó volt a humora, és rettenetesek, de egyben kellemesek voltak a szóviccei, ami szórakoztatóbbá tette az internet úgy háromnegyedénél.

Azóta persze küldött saját képet is. Nem olyan magas, borostás, de jól fésült. A képen nem volt sportkocsi, vagy a levágott előző barátnő ott felejtett válla.

Persze ettől még lehetett perverz, sorozatgyilkos, vagy ezek kombinációja. Ezért jönnek olyan helyre, ahol Anitát ismerik a pincérek, a kávézó kicsi, könnyen tud segítséget kérni. A felszolgálókkal már megbeszélte, hogy kimentik valahogy, ha arról van szó.

Álmos belépett a teraszra. Jól nézett ki, bőre lebarnult, haja kicsit kifakult a napon, és tisztában volt vele, hogy mi áll jól neki. Kék, testre tapadós pólót viselt, és farmert, Anita gerince mentén a hosszúnadrág gondolatára is elindult egy izzadtságcsepp.

Sötétbarna hajába tolta a fekete napszemüvegét, és intett Anitának, majd megállt az asztal előtt.

Anita a táskájába lökte a cetliket.

– Szia Álmos! Örülök, hogy végre találkozhatunk – mondta.

Álmos leült vele szemben.

– Helló! – Jött a kínos egymásra mosolygás az asztal fölött, ahol senki nem bírja eldönteni, hogy mi lesz, mivel kezdjen, mit mutasson meg magából.

Mi a jobb, ha közel ülnek? Egymás mellett? Egymással szemben? Összeér-e a lábuk az asztal alatt? Vagy nem?

Anita nem szerette az első randikat. De ma legalább történt valami igazán jó is.

– Ha ez lesz a legjobb randim, akkor is csak a második legjobb dolog lehetsz ma – bukott ki a száján a mondat.

Nem értette, hogy miért mondta ki, nem volt az a meggondolatlan típus, de már nem tudta visszaszívni, akármennyire forrósodott is az arca, nem jött ki a hang a torkán. Még egy bocsánatkérésnyi sem.

Álmos abban a pillanatban megdermedt ültében. Felnézett rá az étlap böngészéséből.

– Nem erre a fogadtatásra számítottam – mondta.

Anita köhécselt, amit a tejeskávéjával próbált enyhíteni, de alig bírta lenyelni a még mindig túl meleg italt.

– Én se, nem értem, hogy miért mondtam ki, csak azt hiszem, túlságosan örülök annak, hogy felmondtam a munkahelyemen. Pont ma. Nem így hangzott a fejemben, ahogy itt kettőnk között.

– Rendben – mondta Álmos nyugodtan. – Úgy hangzik, mintha durva napod lett volna ma.

Anita bólintott, és szorosan összezárta a száját, nehogy kiessen rajta valami újabb ostobaság. Biztos Álmos post-itjeit olvasta végig? Ugye nem keverte össze senkiével?

Nem lepné meg.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezte kis szünet, és egy jegeskávé rendelése után Álmos.

Anita sóhajtott. Belátta, hogy ez nem egy eldöntendő kérdés, és nem tud rá fejbólintással, vagy -rázással válaszolni.

– Fordítani spanyolról, dánról és néha svédről. Meg persze néha angolról.

– Hasznos nyelvek – felelte Álmos.

Személyesen nem viccelődött, pedig az üzenetekben gyakran tette. Vagy csak rossz volt a kezdés, totál érthető, ha az udvariasság által meghatározott harminc percnél tovább nem marad.

– Te mivel foglalkozol?

– Gyógytornász vagyok – felelte Álmos elpirulva.

– Jól hangzik.

– Az jó, mert általában a lányok nem értékelik. Másra számítanak. Pedig jó munka, szeretem. Szeretek segíteni.

– Szerintem hasznos is – felelte Anita, és Álmos mosolyától megdobbant a szíve. Megszorította az asztal alatt a táskáját.

Egyre könnyebben beszélgettek. Kiderült, hogy Álmos egy iskolatársa balesete után kezdett gyógytornásznak tanulni. Megrettent akkor az emberi sebezhetőségtől, és esélyt akart adni. Anita elmesélte, hogy elvarázsolják az idegen szavak, könnyedén, kedvteléssel tanul új nyelveket, és most a német nyelvtudását akarja tökéletesíteni.

Furcsán kevésnek tűnt Álmos sztorija után, ő mégis érdeklődve hallgatta, jó helyeken bólogatott, és egy csomó kérdése volt, leginkább arról, hogy választ nyelveket.

Jó kérdések voltak. Jobbak, mint a szokásos: „De hogy van erre időd?” típusúak.

Álmos kiitta a jegeskávéját, lekocogtatta az utolsó kanálnyi tejszínhabot is, és kikanalazta. Lassan ette meg, aztán az asztalra könyökölt.

– Amikor úgy üdvözöltél, ahogy, akkor elbizonytalanodtam. Majdnem leléptem. De örülök, hogy maradtam. Rájöttem, hogy nem engem nézel le vagy ilyesmi, csak őszinte vagy. Valószínűleg másnak is volt különös napja, de te vagy az első, aki ezt ki is mondta.

– Örülök, hogy adtál egy esélyt a hülye kezdés ellenére – mondta Anita.

– Nem hülye, csak emlékezetes – felelte Álmos nevetve, aztán gyengéden megérintette Anita kezét az asztal fölött. – Elhívhatlak vacsorázni, hogy megünnepeljük a legjobb napodat? Vagy, ha ma nem, akkor majd máskor?

És Anita igent mondott. Talán a randi Álmossal nem is a második legjobb dolog lesz ebben a napban.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.3/10 (3 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük