Paul Hamza: Csúcsragadozók – 1. rész

1. A megbízatás

 Biderdó igen rossz érzésekkel indult a Zöld Ékkő cirkáló fedélzetén tartandó eligazításra, és érzései egyre csak mélyültek, amikor megpillantotta a hajón tobzódó bérgyilkosok sorfalát. Noha ő is ezt a szakmát űzte, mégis feszélyezve érezte magát versenytársai pillantásától. Talán azért is, mert nem az ő fajába tartoztak.

A tárgyaló egy fehér falú, tágas helyiségben volt. A falak mentén több tucat szék állt, a terem közepén pedig emelvény magasodott.

Az eligazítást egy fiatal Murai tiszt tartotta, akinek testét sötét szőrzet fedte és Biderdót leginkább egy felegyenesedett nagymacskára emlékeztetette. A tiszt morgó, de érthető hangon beszélt:

– Reborn tábornok vagyok, és röviden ismertetni szeretném a hadműveletet, amely nagy fontossággal bír a kapitány számára. A fontosabb részleteket már betápláltuk hajóik komputerébe. Nem kell tudniuk, hogy miért kell likvidálniuk a célpontot, elég, ha annyit tudnak, hogy a jutalom bőséges lesz.

Biderdó figyelmesen hallgatta az eligazítást. A szóban forgó bevetés a Vörös Ég kódnevet kapta.

– A hadművelet végrehajtására tizenöt standard napjuk van – mondta végül Reborn tábornok. – Ne feledjék, a kapitány csak annak fizet, aki elhozza a célpont fejét.

Biderdó szeme fennakadt.

– Megbocsát?

A tiszt sárgán izzó szemét a köpcös férfira szegezte.

– Az nem elég, ha távolról végzek a célponttal és lefényképezem a holtestét?

A Murai a fejét rázta.

– Nem. Ha sikerül rátalálnia, fejezze le!

Biderdó kezeslábasába törölte izzadó tenyerét.

– Nekem ez nem tetszik.

– Hogy magának mi tetszik és mi nem, az másodrendű kérdés. Az Álalbínó így határozott, ennyi legyen elég.

Biderdó lassan bólintott, és bal kezével végigsimított verejtékező kopasz fején.

– Oldják meg a problémát, és a közeljövőben nem kell szűkölködniük semmiben – folytatta a tábornok. – Kérdőn nézett a többi bérgyilkosra, de további kérdéseket nem kapott. Elégedetten csapta össze a tenyerét. – Uraim vége az eligazításnak.

Biderdó biccentett a Murai felé, azután sarkon fordult és inaszakadtából rohanni kezdett a dokkoló hajója felé. Fejvadász társai döbbenten néztek utána.

 

A pára súlyosan telepedett rá, miközben lesben lapult a Nehézfém-cég irodaépülete melletti sövényben. Úgy érezte, hogy nem lélegzi a le­vegőt, hanem inkább issza. Biderdó tüdeje nem volt hozzá szokva ehhez a magas páratartalomhoz. A Vegára érkezése óta egyre halmozó­dott benne a harag. Az égre törő tornyok és a keskeny utcák kanyonjai után a férfi határozottan nyomasztónak ítélte ezt a tobzódó zöld ele­venséget, ami most körülvette. A lapos épültetek szétszórva helyezkedtek el körülötte, mindenfelé élő sövények és magas fák zárták el a kilátást.

A dolgok egyenlőre úgy történtek, ahogy az Álalbínó megtervezte. Ráakadt a célpont nyomára, vagyis egy olyan ember nyomára, aki nagy valószínűséggel ismeri a célpontot; a testvérére.

Biderdó mire elérte a Vegát, útitervének végállomását, már rá is bukkant célpontja lehetséges kapcso­latára: a Bolygóközi bányavállalatok szövetségének alelnökére. Az elnök hosszasan tárgyalt feltehetőleg a célpont egyik emberével, és segítőkészen átadott neki egy lezárt borítékot.

A boríték nem érkezett meg a rendeltetési helyére. Biderdó elégedetten vágta zsebre átbuherált lézerpisztolyát és a még füstölgő hullát behúzta az út mellett futó sövény alá. A borítékban egy titkos útiterv részletes leírását találta, amit a célpontjának címeztek.

– Megvagy Bíbor szuka! – Arcán széles mosoly terült szét. Az úti cél egy félreeső bolygó volt. Mi több, még a rendszert is csak számkóddal jelölték a Szektorok térképén. Mivel a Z37436-os rendszert semmilyen elfo­gadható módon nem kutatták fel eddig, és a Rendfenntartó Szektor sem küldött oda senkit, tökéletes búvóhelynek ígérkezett.

– Ez lesz az utolsó levél, amit kézbesítenek neked, hercegnőm. – Biderdó a borítékra írt címre nézett. –  A Z37436-os rendszerbe már soha nem fogsz megérkezni…

 

Bronzszín hegyek nyúltak az ég felé. A horizonton egy hatalmas torony ágaskodott, amelynek kapuja is elké­pesztő méretekben pompázott. Mivel a bolygó egy év alatt fordult meg a tengelye körül, a Vega mindig ugyanazt a felét mutatta a nap­nak. A torony a nappal és éjszaka találkozásának vonalán helyezkedett el, így környezete ködös szürkeségben úszott.

Ideális hely a gyilkolásra, gondolta Biderdó. A légi siklót könnyedén átvezette az útjába eső kanyonok és sziklák rengetegén. Mivel a bolygó ezen részén tilos volt a légi jármű használata, igyekeznie kellett a likvidálással, mielőtt a Vega rendfenntartói bemérik a helyzetét. A monitoron csillogó holografikus adatso­rokra meredt. Egyszerre érzett vad félelmet és fékte­len örömet. Az adatsor a megfelelő dekódolás után egy egyszerű üzenetet tartalmazott: célpontja a Jagga-rendszer egyik bolygójára készült éppen.

Nem érek a toronyhoz időben, gondolta bosszúsan. Egyetlen pöccintéssel protontorpedóra kapcsolta a fegyverzetét. A Torony 2,5 kilométernyire volt tő­le, célkeresztbe fogta.

Nem hagyom, hogy lelécelj aranyom! Legfeljebb kiskanállal szedem össze a darabjaid, remélhetőleg az is megfelel a megbízómnak.

Az épület bejáratánál őgyelgő őrök vajmi keveset foglalkoztak azzal, hogy egy őrült tempóban száguldó sikló közeledik feléjük. A torony előtt dokkoló hajó rakterét zárták le éppen.

Bár minden a tervei szerint ment, Biderdó nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy vala­mi katasztrófa les rá. Abban a pillanatban, ahogy megnyomta a tűzkioldó gombját, energianyaláb vágódott hajójának szemből, aztán még egy. Az épület fel volt szerelve elhárító lövegekkel. Biderdó erre nem számított, felkiáltott.

Nem! Így nem érhet véget ez a történet!

A légi sikló, rövid agónia után, tűzcsíkot húzva belecsapódott a földbe.

 

Az űrhajó széthullott: a hajtóművek és a szárnyak négy irányban repültek szét, és a pilótafülke teteje ezernyi szilánkra robbant. Biderdó kizuhant a fülkéből, és másodpercekig hadonászott a karjával mire keményen a földre huppant. Mivel sík terepen zuhant le, így semmi nem állta útját, hogy métereken át guruljon. Forgott vele a világ, mire megállapodott. Falfehéren kászálódott talpra. A becsapódásnál nem vesztette el az eszméletét és láthatóan a csontja sem törött el. Biderdó elrebegett egy hálaimát. Botladozó léptekkel elindult a toronnyal ellentétes irányba. A háta mögötti robbanás szelétől megingott ugyan, de nem esett el. Percekbe telt, mire felfogta a külvilág neszeit és újra gondolkodni tudott. Dühös volt és bosszúszomjas.

Megtalálta a célpontot, igaz nem tudott végezni vele, de tudta, hogy hol keresse. Másodszorra csak elbánik vele. A célpont nagyon fontos személy lehet, ha ennyire ügyelnek a testi épségére. Mindenképpen beszélnie kell az Álalbínóval, mielőtt újra cselekszik, remélte a megbízója most már beavatja a részletekbe is. Az Álalbínónak évek óta dolgozott, és még soha nem okozott csalódást, remélte most is így lesz.

Hamarosan két mentőhajó is körözött felette. Biderdó elmosolyodott. Szinte biztosra vette, hogy megbízója nem hagyja cserben, ha esetleg itt garázdaságért lecsukják.

 

2. A transzport

Órák óta szemerkélt az eső. Az űrrepülőtér betonján mindenhol tócsákba gyűlt a víz. A rossz idő ellenére mégis nagy nyüzsgés volt a hangároknál. Percről-percre egyre több utasszállító hajó érkezett és belsejükből csak úgy özönlöttek kifelé a sokféle nációk képviselői.

Boldog-boldogtalan álarcot viselt, ezen most nem csodálkozott senki. Elkezdődött a farsangok farsangja; a Maszkok karneválja, amely csodálatos jelmezeivel, és egyedi atmoszférájával minden idők leghíresebb rendezvényei közé tartozott, galaxis szerte.

Egy karcsú alak figyelte az előtte elhömpölygő, tarka forgatagot. Testével nekitámaszkodott a központi hangár oldalának, és félig eltakarta a táblát, amely mindenkinek a tudtára adta, hogy az épület a TekRes, a Terra Kettő Rendfenntartó Szektor tulajdonát képezi.

Felnézett, próbálta megkeresni a Terra egét jelentő, távoli színes folto­kat, de csak a végtelenbe nyújtózkodó, többszintes hangárépületeket látta minden oldalon. Az eső valahogy mégis lejutott a talajig.

A karcsú nő elfintorodott.

– Senki nem mutat haj­landóságot a közeledésre, ezért kár volt eláztatni a maskarám – jelentette ki félhangosan. – Pillanatnyilag látva, hogy nem történik semmi, sarkon fordult és a közelben dokkoló, tányér alakú hajó felé vette az irányt. Leopárdmintás overallja jéghidegen tapadt a testére, fázósan összébb húzta magán bőrdzsekijét. Mielőtt beszállt volna a hajóba, lehúzta fejéről az átázott maszkot és kicsavarta belőle a vizet.

 

Amikor benyitott a félhomályos társalgóba, két társa szembe fordult vele és kérdőn meredt rá. – Mi újság, Gepárd? – kérdezték egyszerre.

A nő megrázta a fejét. – Nem jött el a tag – csapzott szőke haját hátradobta a válla fölött. – Éjvadász legközelebb te tolod ki a képed az esőbe.

– Nem lesz olyan, hogy legközelebb. – Éjvadász cifrát káromkodott a bajsza alatt és a mellette ülő társa hátára csapott. – Mondhatom, ezt jól összehoztad, Párduc! – Fekete szőrzete alatt hullámoztak az izmok, ahogy gesztikulált. – Már négy órája várunk arra a zsíros szállítmányra. Szerintem csak szórakozott veled a megbízód! – rávicsorgott minden nyomorúsága okára.

Párduc is grimaszolt egyet, azután barátságosan így felelt:

– Biderdó el fog jönni, tegnap megállapodtunk. – Egy villámgyors mozdulattal képen törölte az asztaltól feltápászkodó, macskaszerű teremtményt.

Gepárd sztoikus nyugalommal szemlélte a kitörni készülő csetepatét.

– Te vadmarha, majdnem kiesett az aranyfogam! – hördült fel Éjvadász, és egy jól irányzott oldalrúgással kipenderítette pofozkodó társát a székéből.

Párduc először a kabin falának vágódott, majd nagy nyekkenéssel a padlóra zuhant. – Bunyót akarsz provokálni, te bolhás dög? – köpte a szót, ahogy talpra szökkent.

Vérben forgó szemekkel méregették egymást.

Mint két meggárgyult szobor! Gepárd a fejét csóválva mustrálgatta nekivadult társait.

– Mi lenne fiúk, ha ezt a kis összezördülést nem a társalgóban rendeznétek? – lépett közelebb. – Lássátok be, ez a kétszer kettes fémfalú helyiség nem a legalkalmasabb heves viták lebonyolítására. Úgyhogy ajánlanám az űrhajónk előtti szabad teret.

– Hű de vicces vagy, szöszi – villantotta elő hegyes ragadozófogait Éjvadász. – Ha a leszálló pályán kezdenénk ütlegelni egymást, pillanatokon belül rajtunk lenne a Rendfenntartó Osztag fele. – Rövidnadrágjából előkígyózó farka begörbült; támadni készült.

– Mindennek van előnye – kezdte mondandóját Párduc. – Kapunk egy szép kis cellát, egy hétig nem lesz gondunk kajára, sőt elfelejthetjük a hitelezőinket is. – Bosszankodva leporolta magát.

Gepárd szeme hosszan elidőzött Párducon. A férfi izmos testén sötét, testre szabott ruha feszült. Arcát általában párducszerű maszk takarta, de most a tarkójára tolva viselte. Rövidre nyírt fekete haja kiemelte markáns arcvonásait. Zöld szemét résnyire összehúzta és jó neveltség ide vagy oda, vicsorgott is.

A nő Éjvadászt igaz barátnak és hű társnak tartotta. A kapitányhoz viszont másképpen vonzódott, csak ezt nem hangoztatta nyíltan. Még soha nem vallott szerelmet senkinek sem, de már jó ideje erős késztetést érzett, hogy kivételt tegyen.

Gepárd vállat vont. – Ti tudjátok, fiuk… Aztán kárt ne tegyetek a hajóban!

– Álljatok le a heccelődéssel, jött valaki! – ocsúdott fel Éjvadász, a külső érzékelő rendszerre kapcsolt monitorra bökött; egy kopasz férfi álldogált a hajó rámpáján.

– Ő lesz a mi emberünk! – mondta a kapitány, és fejére húzta a maszkját. – Gepárd, fogadd a vendéget!

Éjvadász felröhögött. – Aztán nem ám orrba gyűrni a kis kopaszt, ha a gümőid láttán kiguvadnak a vizenyős szemei! – rikoltotta.

– Inkább téged kellene orrba vágni, te perverz macska! – fortyant fel Gepárd, miközben a pilótafülkével szembeni zsilipajtón kilépett a legénységi folyosóra. Gépolajszag csapta meg az orrát, ahogy végighaladt a kábelekkel telefuttatott helyiségen. Feje fölött az egyik neoncső sercegve pislákolt.

Az az átkozott Murai megjavíthatná végre, tűnődött magában. Elméletileg a fajtája szeret barkácsolni…

Belépett a biztonsági zsilipbe. A monitorról egy fogát piszkáló, köpcös alak vigyorgott rá. Gepárd úgy döntött, lehet, mégis orrba vágja a jövevényt.

A konzolon gyorsan végigfuttatta a külső panel nyitó kódját. A hőkezelt fémajtó négy szabályos háromszögre szakadva húzódott félre.

A kinti rámpán várakozó férfi bekukkantott.

– Hello… Ó! – kezdte nagy elánnal, de amikor végigmérte a nőt, majdnem lenyelte a szájában forgatott fogpiszkálót:

– A kapitány a társalgóban várja… khm, uram. – Gepárd keze ökölbe szorult. – Ha befejezte a szemezést a melleimmel, akár indulhatunk is.

– Hát… hogyne, persze. Biderdó – mutatkozott be a férfi.

Gepárd résnyire húzott szemel sarkon fordult, és kilépett a folyosóra.

– Micsoda bula… – hebegte Biderdó, majd nagyokat nyeldekelve követte vendéglátóját.

A bezáruló ajtó résén át egy vörös hajú nő lopakodott be a hajóba…

 

A társalgó ajtaja szisszenve csúszott a fémfalba. Éjvadász és a kapitány barátságosan méregették a jövevényt.

– Üdvözlöm a Széltoló fedélzetén, Biderdó. Érezze otthon magát. – Párduc hellyel kínálta a nő mögött besorjázó, megkukult alakot. – Gepárdot már nyilván ismeri. Ez az alak itt mellettem Éjvadász, osztályon felüli pilóta – mutatta be szőrösebbik társát is.

Mivel a műanyag borítású asztal körül csak három szék volt, Gepárd állva maradt, így kikerült Biderdó látószögéből. A köpcösnek furcsamód megeredt a nyelve:

– Örvendek… nos, nem húzom az időt, a tárgyra térek. – Fekete kezeslábasának zsebéből egy köteg bankót húzott elő. Fülig érő mosollyal dobta az asztalra. – Hatezer hitelegység. Ha az áru célhoz ér, további hétezret adok.

– Mi az áru és hova kell szállítani? – érdeklődött Párduc, miközben igazított a maszkján.

Biderdó az asztal tetejére rakta mindkét lábát, közel Éjvadász kíváncsiskodó kezéhez, és hátradőlt a kényelmetlen, csővázas széken.

– A cél mindegy, csak minél távolabb ettől a sárkupactól! Az áru én vagyok, és akár máris indulhatunk. – Biderdó arca elkomorult. – Sajnos, aki miatt idelátogattam, már elhagyta a bolygót. Viszont a felbérelt vérebei közelebbi ismeretségbe szeretnének kerülni velem…

Világos beszéd volt, Párducnak mégsem tetszett. De a fuvart vállalniuk kellett. Az utóbbi időben nem ment olyan fényesen a szimpla kereskedelem, ezért néha csempészkedtek is. De így is hitelt hitelre halmoztak, végül totálisan leégtek.

A kapitány Biderdóval az űrkikötőtől nem messze lévő lebujok egyikében futott össze. A férfi magántulajdonú teherhajót keresett. Jobb híján Párduc ajánlkozott, mivel nem volt szakmabeli a környéken. A csempész és kétes kereskedő hajók ritkán látogatták a Jagga-rendszert. Ezen senki nem csodálkozott, hisz a Terra Kettő a Bolygóközi Rendfenntartó szektor központja volt. A trió a Maszkok karneváljára jött, amit minden évben megrendeztek a bolygón. Álmukban sem gondolták, hogy éppen itt akad a horgukra ilyen zsíros fuvar.

– Áll az alku – határozott a kapitány, és felállt az asztaltól. – A Mura bolygóra megyünk.

– A Türkiz rendszerbe? – kérdezte némi éllel Biderdó, ő is felállt. – De hiszen az a nagymacskák birodalma! Vad vidék!

Éjvadász egy hirtelen mozdulattal felugrott az asztal tetejére és guggoló pózba vágta magát. – Nem vadabb ettől a környéktől – dorombolta –, de ha nagy gáz van, mehetünk máshova is. – Vigyorgó képét közel tolta Biderdó arcához.

– Megdumáltál – váltott át a köpcös tegeződésre. – Jó lesz a Mura. De többet holtbiztos, hogy nem üzérkedek macskafélékkel.

Éjvadász rákacsintott a fejét csóváló Párducra, majd lehuppant a padlóra, és berobogott a pilótafülkébe. Onnan szólt vissza:

– Felszállunk. Jó volna, ha megtalálnátok a biztonsági üléseket. Különben még bajotok eshet.

– Erről az alakról azt állították, hogy idézem: osztályon felüli pilóta – süvöltötte megrökönyödve Biderdó.

– Az is! – Gepárd megbízójuk vállára tette a kezét. – Éjvadász a Murán született és általában kiakad, ha a szülőhelyét le vadvidékezik. Ilyenkor egy kissé kapkodva vezet.

A köpcöst egy erőteljes rántással lenyomta a társalgó falából kiálló startülések egyikére, majd ő is helyet foglalt mellette. Biderdó arcáról lefagyott a mosoly.

– Gepárd, ha lennél szíves nem kötekedni a megbízónkkal…

A szőke nő idegesen bólintott a kapitány megrovó szavaira.

Párduc az asztalon felhalmozott hatezer hitelegységet a zsebébe gyömöszölte, majd belépett a pilótafülkébe és helyet foglalt a navigátori székben.

Éjvadász kilépési kérelmét a központ jóváhagyta, a monitoron pillanatokon belül feltűntek a javasolt légifolyosó és röppálya kódok. A nagymacska ezeket az egyszerűség kedvéért egyből elfogadta. – Ilyen békésen is ritkán távozunk egy bolygóról – vigyorgott Párducra, és egy határozott mozdulattal felemelte a hajót a hangár szénbeton padlójáról.

 

A kettős napú bolygó fölső régióiban a teherhajó még utoljára megfürdött a vörös fényű napok sugaraiban, majd kék színben tündökölve kirobbant az űrbe. Szó szerint kirobbant: ionsugarak ütköztek energiapajzsának, kék derengésbe burkolva a fedélzetét.

– A jó életbe, valakik lőnek ránk! – Éjvadász hangja sipítva tört elő a társalgó hangszórójából.

Gepárd sietve lekászálódott a nyöszörgő Biderdóról.

– Szerencséd, hogy nem én estem alulra – szólt oda a köpcösnek, majd rohanva feltépte a pilótafülke ajtaját. Párduc éppen akkor ült vissza a székébe az ágyékát tapogatva.

Egy újabb detonáció az álló nőt a megdöbbent kapitány ölébe lökte. Párduc futólag konstatálta magában, hogy a szőke szépség milyen puha egyes helyeken. Nem úgy, mint az a rohadt fémkamera!

– Levált a hátsó védőpajzs! – ordította Éjvadász. A hajtómű energiájának húsz százalékát egy gyors mozdulattal átirányította a pajzsokra. – A támadók 132 foknál közelednek, kapaszkodjatok!

Jobbra kapta a Széltolót és kihúzott a tűzvonalból, majd éles szögben megdöntötte a hajót, és kilencven fokot fordult. Lézertalálat rázta meg a fülkét. Éjvadász jobbra-balra himbálta a hajót, hogy elkerülje a további lövedékeket, majd felkapta a gépet és hirtelen balra vágott. A maximumig pöckölte a gyorsító kart, és bevágódott az ellenség közé. A támadó hajók meglepetten rebbentek szét az űr sötét bársonyán.

– Három DDR típusú elfogó vadászgép! – azonosította be Párduc az ellenséget.

– Mi a fenét akarnak ezek tőlünk? – kérdezte Gepárd, és alig észrevehetően feljebb csúszott Párduc ölében.

– Kérdezd Biderdót, az a nyavalyás szerintem tudja! – krákogta Éjvadász, le nem véve a szemét a monitorok vadul villogó kijelzőiről. – Ja, és jó volna, ha nem itt ülnétek rakáson! – Amíg a számítógép kiszámítja az ugráshoz szükséges koordinátákat, kezelésbe vehetnétek a lézer ágyúkat – fakadt ki a Murai. – No, mi lesz már?

Újabb energialövedékek csapódtak a teherhajónak, kivételesen most szemből. A roham nem maradt viszonzatlanul, két vörös fénysugár hagyta el a zárótűz alá vett hajót.

Gepárd felkiáltott. – Biderdó fent van az ágyuknál! – Aztán már rohant is kifelé, a társalgón át, a folyosóra.

 

A főfolyosóról két ajtó vezetett a lövegtornyokhoz. A balra eső bent volt a falban, Gepárd arra imbolygott tovább. A benti kis kabinban található fémlétrán át felmászott a kupolaszerű ágyúállásba.

A dupla csövű löveg hallgatott, pedig Biderdó a célzóberendezés előtt ült. Kopasz fejére egy kereskedelmi forgalomban lévő lézerpisztoly csöve csatlakozott. A kar, ami tartotta, egy feltűnően csinos, fekete dresszbe öltözött, vörös hajú nőben végződött.

– Kezeket tarkóra! – mondta az idegen vontatottan, és az automata fegyver párjával a padlóból felbukkanó szőke nőre célzott.

Egy fejvadász! – villant át Gepárd elméjén a fejismerés.

A jobb kettesből vörös iker fénypászma vágódott ki az egyre zsugorodó bolygó felé, és majdnem telibe találta a V-szárnyú vadászgépek egykét.

Párduc beüzemelte a másik löveg ágyút!

– A szentségit, Gepárd, miért nem lőttök? – érdeklődött a férfi a pultba épített kommunikátorból.

A teherhajó hevesen megrázkódott, Biderdó kibukott az ülésből. Feje nagyot csattant a célzó pulton, elájult. A két nőnek sikerült talpon maradnia.

A vörös jobb könyökével maximumig tolta a kom kihangosítóját. – Állj le a tüzeléssel kapitány, különben szétlövöm Gepárd fejét.

– Ki a fene vagy te?

– Egy fejvadász.

A tüzelés abbamaradt.

– Okos döntés… – A nő megengedett magának egy félmosolyt, és álla vonaláig érő hajtincseit kifújta szép metszésű arcából. – A pilótafülkében találkozunk – búgta, majd bontotta a vonalat.

Gepárd ugrásra készen várakozott. Bosszantotta a fejvadász magabiztossága.

– Erre már nincs szükség – mondta a vörös, és az egyik lézerpisztolyt a combjára szíjazott pisztolyövébe csúsztatta, majd bekapcsolta az övére csatolt kis hatósugarú adó-vevőt.

– Vörös gráciák! Minden a terv szerint halad, szüntessétek be a támadást!

– Rendben, Virgin. Biderdó hogy van?

– Él.

A fejvadász kikapcsolta a kommunikátort.

Gepárd ezt a pillanatot választotta a támadásra. Egy hatalmas szökkenéssel ráugrott ellenfelére és leteperte a fémpadlóra. A fejvadász páros lábbal felrúgott, és Gepárd már repült is tovább egyenesen az eszméletlen Biderdónak, majd a férfit magával sodorva csapódott a lövegtorony áttetsző falának.

Ellenfele csípőre tett kézzel várta, hogy feltápászkodjon. Nem támadt újra, ugyanis Gepárd kezében felismerni vélte saját bejáratú pisztolyait, melyek most a változatosság kedvéért rámeredtek.

– Hát jó, szöszi, ezt a menetet te nyerted – gratulált Virgin, majd homlok ráncolva hozzátette: – Na, mi lesz? Meghúzod végre a ravaszt?

– Nem gyilkolok harmincon túli nőket – vont vállat Gepárd. – Párduc majd dönt a sorsod felől. – Félreérthetetlenül intett a lejárat felé.

– A kopasszal mi lesz?

– Marad.

– Én nem hagynám itt… – morogta maga elé a fejvadász, aztán elindult lefelé a fémlétrán.

 

A V-szárnyú vadászgépek rajformációba rendeződve követték a teherhajót, hihetetlen pontossággal utánozva annak manővereit.

Éjvadász adrenalin szintje visszaállt a normálisra. Ez megfigyelhető volt a vezetési stílusán: már nem rángatta a botkormányt. – A számítógép készen van a navigációs számításokkal – konstatálta –, most már biztonságosan fénymeghajtásra kapcsolhatunk. Akár most.

– Azt egyelőre nem ajánlom, cicus! – tiltakozott a fejvadász, miközben a szeme villámokat szórt. – A társaim zokon vehetik, ha szó nélkül lelépek.

– Nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass! – förmedt Gepárd a vörös hajú nőre, aki a navigátori székben ült megkötözve, majd továbbpásztázta az űrt a plasztacél ablakon át.

– A kapitányotok túl szorosan kábelezett az üléshez – szitkozódott Virgin. – Legalább a mellemre lehetett volna tekintettel…

– Kuss! – Gepárd a fegyverek csövét a fejvadász szájába gyömöszölte. – Nem tetszik a stílusod, vörös! Ne akard, hogy megetessem veled a pisztolyaid!

A pilótafülke ajtaja félrecsúszott. Párduc lépett be nyomott hangulatban.

– Biderdó nincs a lövegtoronyban. Benézek a motorházba, talán ott… hé, Gepárd! Mi a nyavalyát művelsz?

– Csak barátkozik – sóhajtotta Éjvadász.

A vörös hajú nő kommunikátora felcsipogott, aztán statikus zaj kíséretében torz hang tört elő egy kódolt frekvencián:

– Virgin jelentkezz! Egy űrhajó vált le a törzsetekről… Körbevettük, de egyfolytában menekülni próbál.

A fejvadász hátrakapta a fejét, a pisztolycsövek kicsúsztak a szájából. – Lőjétek szét, különben ugrott a vérdíj! – harsogta.

A trió döbbenten bámult Virginre, aki egy kígyó sikamlós ügyességével csúszott ki a kábelrengetegből, másodpercekkel később felpattant és mélyen Párduc szemébe nézett.

– Jegyezd meg egy életre, engem nem lehet megkötözni!

– Keresztüllőlek! – vicsorgott Gepárd.

– Akkor vérdíj lesz a fejeteken – közölte hidegen Virgin. – Ha együttműködtök, részesedhettek a vérdíjból.

Éjvadász felmordult. – Nem hiszem, hogy lesz rá alkalmunk, ha nem lépünk le időben… – A monitorra bökött. – Nézzétek!

Rendfenntartó hajók úsztak egyre közelebb a gyilkos fogócskába feledkezett vadászgépek felé, figyelmeztető sortüzek tucatjaival bombázták a viszálykodókat. A megzavart V-szárnyúak gyűrűjéből a háromszögforma űrhajó egy fényes csík kíséretében átlépett a hipertérbe.

– A kopasz fény fölé kapcsolt – mérgelődött Éjvadász. – Lenyúlta az egyetlen mentőhajónkat. Hát nem remek?

A fejvadász Párduc elé lépett, ajka szinte érintette a férfi maszkját. – Döntened kell kapitány! – Hallgatott egy sort. – A Rendfenntartók kezére játszol, vagy segítesz elkapni a tar fejűt?

– Ugyan már! – szólt közbe Gepárd – Biderdó bárhova mehetett, évekig is kereshetnénk. Én azt mondom, a nőt passzoljuk át.

– Tudom, hova ment – mondta sejtelmesen Virgin. – A köpcös fejére tűzött vérdíj negyvenezer hitelegység. Ha csatlakoztok, osztozás egyenlő részben, hét felé.

– Természetesen csatlakozunk – nyögte Éjvadász, és a fénymeghajtó billentyűzetét kezdte babrálni.

Párduc rövid megfontolás után bólintott. Furcsa bizsergést érzett az ágyékánál, Lenézett. Virgin simogató kezét látta.

– Te szemét! Van képed eltűrni, hogy ez a némber simogat? – fakadt ki Gepárd, olyan erővel szorította a pisztolyok markolatát, hogy ujjpercei elfehéredtek.

A fejvadász egy félmosoly kíséretében bekapcsolta adóvevőjét:

– Vörös gráciák! Egyezséget kötöttem a Széltoló kapitányával, várjatok ránk a Poctor Ötnél!

– Vettem, bár nem örülök neki – válaszolta a recsegő hang. – Az aszteroidamező külső övénél találkozunk, vétel!

A vadászgépek egy szemvillanás alatt eltűntek a rendfenntartó hajók armadája elől. Azoknak már csak egyetlen célpontjuk maradt: a teherhajó.

– A szükséges információkat majd elújságolom az út alatt. – A fejvadász az övéből egy átlátszó műanyag kártyát vett elő és odaadta a vigyorgó pilótának. – A megbízóm, a Bíbor hercegnő ajándéka.

– Ha nem tévedek, ez egy méregdrága koordinátor kártya – jelentette ki Éjvadász, aztán a kártyát becsúsztatta a leolvasó egységbe, és a monitoron máris futottak a Poctor Öt adatai. A Murai elfüttyentette magát, majd dorombolva megszólalt:

– Vánszorogjatok a startülésekbe, fénysebességre kapcsolunk!

Mielőtt a Rendfenntartók a fedélzetre léphettek volna, a teherhajó is eltűnt a térnek erről a pontjáról.

***

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/csucsragadozok”] A szerzőről[/button]