Palásthy Ágnes új mesekönyvében Bella nagyon szeretne egy kiscicát. És egy nap panaszos nyávogást hall meg kint a kertben. Vajon honnan jön? És vajon kié a kiscica, aki ennyire keservesen sír? Bella és a családja elindul megkeresni a gazdit, de mi lesz, ha nem találnak senkit, aki befogadná a kiscicát…?
Palásthy Ágnes állattörténeteiből árad a szeretet és a kedves humor. A cserfes kislány és a gazdátlan kiscica bájos története derűs pillanatokat és izgalmas fordulatokat kínál az olvasónak – olvass bele most te is Bella és a kis cirmos történetébe!
1. fejezet
– Anyu, ezt is tegyük bele a koszorúba! – trappolt Bella a kert végéből a bejárati ajtó felé. Összezárt öklében szorongatott valamit.
– Találtam egy szép tollat! Milyen madáré lehet? – nyújtotta Bella maga elé a kezét.
Viola, az anyukája az ajtóra akasztotta a közösen készített koszorút, aztán szemügyre vette a kissé megviselt madártollat.
– Nahát! Ez egy gyöngytyúké. Látod, a szürke alapon ezek a fehér pettyek, mintha apró gyöngyök lennének. Hogy kerülhetett ez ide a kertbe? Nem is hallottam gyöngytyúk hangját a közelben.
– Megismered a hangját? – csodálkozott Bella.
– Te is megismernéd, ha már hallottad volna – nevetett anyu. – Szép kis jószág, de valami rémes, rikácsoló hangja van. Régen azt mondták róla, hogy elriasztja a patkányokat. Lehet, hogy azért tartják most is valahol a közelben.
Bella elgondolkodott, aztán célzatosan megjegyezte:
– A patkányokat egy cica is elriasztaná. Ha mondjuk volna egy cicánk…
Régóta szeretett volna már egy cicát, de eddig nem egyeztek bele a szülei.
Viola elmosolyodott a ravaszkodásra.
– Édesem, ezt már megbeszéltük. Egyelőre nem kell cica. Kicsi vagy még, nem tudsz gondoskodni róla. Tudod, az állat felelősség.
– Már elsős vagyok! Az elég nagy – tiltakozott Bella.
– Várjunk még egy kicsit, drágám! – simította ki a kislány homlokából a rakoncátlan, vörös fürtöket Viola. – Inkább döntsd el, hová tűzzük a koszorúba a tollat!
– Ide az aljára, ahol nincs bogyó – felelte Bella, és ágaskodva elhelyezte a fehér pettyes tollat. Aztán mindketten hátra léptek, és elégedetten vizsgálgatták az ajtódíszt, amit egy borostyán ágból, meg az őszi kert bogyós növényeiből kötöttek.
– Szép lett – jelentette ki komolyan Bella, és bólintott. Majd apró kezét az anyja kezébe csúsztatva elindult befelé a házba. Már majdnem átlépte a küszöböt, amikor meghallott valami cérnavékony hangot.
– Anyu! Hallod?
– Mit? – nézett rá értetlenül az anyja.
– Pssszt! – emelte a szája elé az ujját Bella. – Fülelj csak!
Viola elmosolyodott, és fülelt.
– Én semmit sem hallok.
– Most én sem… – sóhajtott lemondóan Bella. Ám ekkor újra megszólalt a vékony hangocska.
Most már az asszony is hallotta. Egy kiscica sírt valahol keservesen.
– Egy kiscica! Valami baja van – nézett sürgetően az anyjára Bella.
– Ne aggódj! – felelte Viola. – Biztosan elcsavargott egy kicsit. Mindjárt jön a mamája, és hazaviszi. Gyere, menjünk be.
De Bella lecövekelt, és nem mozdult. Biztos nagyon fél egyedül az a kicsi cica, aki ilyen keservesen sírva hívja az anyukáját, gondolta.
– Várjuk meg, amíg jön a mamája! – kérte.
– Jól van – sóhajtott Viola. – Várjunk egy kicsit.
Ekkor kikukkantott az ajtón Bella apukája, Károly.
– Hogy áll a koszorú? Ó, nagyon szép lett – állapította meg elismerően. – Nem jöttök be?
– Sír egy cica – közölte Bella, és nagyot sóhajtott.
Károly a feleségére nézett.
– Tényleg – bólintott Viola.
A cica újra felnyávogott, és most már a férfi is meghallotta.
– Hol lehet? – nézett körül tanácstalanul. Lesétált a lépcsőn, és tett pár lépést a kertben. – Cicc, cicc! – szólította a cicát, mire az szívet tépő miákolással válaszolt.
– Károly, biztos van ennek a cicának gazdája – jegyezte meg a felesége bosszúsan. – Nem kéne idecsalogatni.
– De lehet, hogy eltévedt, és akkor megkereshetjük a gazdáját – győzködte a szüleit Bella.
– Hát, ebben van valami – helyeselt az apja.
Viola elnevette magát.
– Jó, nem bánom. De nem lesz a mi cicánk, rendben? Csak megkeressük a gazdáját.
Bella komolyan bólintott, aztán hangosan kezdte hívogatni a cicát:
– Cicc, cicc!
Azonnal jött is a válasz:
– Miá-miá…
– Talán a sövény felől jött a hang… – mutatta kissé bizonytalanul apa.
Bella izgatottan odaszaladt, és óvatosan széthajtotta az ágakat. Talált is két csigát, meg pár üres csigaházat, ám a cica nem volt a sövény alatt.
– Cica! Hol vagy? – kapcsolódott be a keresésbe Viola is.
Aztán egyszer csak Bella meglátta. Izgatottan mutatta a szüleinek:
– Ott van!
Az út túloldalán, a szemközti ház előtt ült egy parányi, cirmos cica. Amint észrevette őket, felpattant, és peckesen égnek emelt farokkal, apró lábait kapkodva elindult feléjük.
– Cica, ne! Apa! – kiáltotta Bella, és a kanyarban feltűnő piros autóra mutatott, ami nagy sebességgel közeledett. Károly gyorsan az út szélére lépett, és intett a sofőrnek, a cicára mutogatva. A fiatal nő beletaposott a fékbe, és a kocsi nagy fékcsikorgással megállt.
– Hess innen, te kis buta! – kiabált ki a sofőr a letekert ablakon.
Aztán mikor látta, hogy a macska biztonságosan átért, vidáman integetve tovább hajtott. A cica egyenesen Bellához szaladt. Leült előtte, és kérdően felnézett rá.
– Szia, cica! – guggolt le hozzá elragadtatottan Bella, és megsimogatta. Amint a kislány hozzáért, a cirmos hangosan dorombolni kezdett, és a kezéhez törleszkedett. Bella felemelte, és magához szorította.
– Gyertek, akkor keressük meg a gazdáját – szólalt meg Viola, és körülnézett, merre induljanak.
Két házzal lejjebb egy cingár, kopaszodó férfi takarította a kocsiját a garázs előtt. Éppen a szőnyeget porszívózta, mélyen behajolva az autóba. Odaértek hozzá és köszöntek neki, de a férfi nem hallotta a porszívó zúgásától. Károly erre finoman megkocogtatta a hátát.
A férfi hirtelen felegyenesedett, és alaposan beverte a fejét az ajtókeretbe. Vasvilla tekintettel nézett rájuk, a feje búbját tapogatva.
– Igen? – kérdezte morcosan.
– Jó napot – köszönt Károly udvariasan, mire a férfi csak morgott valamit az orra alatt. Ám Bella apja zavartalanul folytatta: – Ennek a cicának keressük a gazdáját. Nem a magáé véletlenül?
A férfi megvetően elhúzta a száját, és legyintett.
– Egy macska? Ugye, csak viccel? Látja ott a kerítés mögött Dömét? – mutatott egy nagy, hosszú bundájú kutyára, aki a kerítésnek támaszkodva, a nyelvét lógatva vigyorgott rájuk. – Az az enyém. Egy igazi férfi kutyát tart.
Bella látta, hogy az anyjának megrázkódik a válla, mintha a nevetését próbálná visszafojtani, és ő is kuncogni kezdett, a szájára tapasztva a kezét. Károly pedig azt felelte:
– Ó, ezt eddig nem is tudtam. Köszönöm a felvilágosítást. Amúgy nagyon szép kutya. Milyen fajta?
– Kaukázusi juhász – válaszolt a férfi, büszkén kidüllesztve a mellét.
– Hát, szia, Döme – mondta Károly, és intett a kutyának. Az vadul csóvált zászlós farkával, és jókedvűen vakkantott.
Bella apukája megfordult, hogy továbbmenjen, aztán amikor az autó mögé ért, még komoly képpel visszaszólt.
– Ó, és mondja csak, szomszéd, mit csinál egy igazi férfi, ha egy madár éppen letojta az autóját? – mutatott a terebélyes galambpiszokra a frissen mosott kocsi tetején. Ám a választ már nem várta meg, magában vigyorogva odébbállt.
Tetszett? Kattints ide és szerezd be a Palásthy Ágnes mesekönyvét kedvezményesen 🙂