Molnár-Varga Zita: Amanda és az akrolvatikus kaland (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

 

Kaland a láthatáron!

-Amanda! Amandaaa!!!!

Amanda éppen a trambulinban hevert, ugyanis a fejébe vette, hogy Emilt, a kecskéjét megtanítja szaltózni. Emilnek rengeteg jó tulajdonsága volt – például a rekordok könyvébe is bekerült azzal, milyen villámsebesen tüntetett el öt kiló krumplit – és általában benne volt minden mulatságban, de a trambulin nem volt az ő terepe. Szaltózás helyett csak körbe-körbe szaladgált, és szarvaival lukakat ütött a hálón.

–             Javíthatatlan vagy, Emil – bosszankodott Amanda, és inkább elterült a trambulin közepén. Hamarosan mély álmodozásba merült.

Neki is sok erénye volt: messze földön híres volt talpraesettségéről és remek ötleteiről (még ha a trambulinozó Emilt még ő maga sem sorolta volna ezek közé). Mivel ő volt Banábia országának trónörököse, minden lakos az újságokból értesülhetett is a legjobb találmányairól. Ez néha jól jött: például amikor jótékonysági játékgyűjtést rendezett, de Amanda borzadva emlékezett vissza arra az esetre, amikor egy előkelő külföldi látogató színe előtt rágta le Emil a virágos szoknyáját. Ez persze szerinte csak azt bizonyította, hogy ostobaság virágos szoknyát – sőt egyáltalán bármilyen szoknyát – viselni, édesanyja szerint viszont azt, hogy soha többet nem választhatja ki Amanda egyedül az alsóneműit (a kalózmintás ugyanis szerinte nem illik egy uralkodó lányához). Elég az hozzá, hogy nem Amanda volt az egyetlen, aki nehezen tudta elképzelni, hogy majd egyszer, nagyon soká, ő fogja vezetni az országot.

Persze voltak a trónörökösségnek előnyei is: még a legképtelenebb ötleteit is keresztül tudta vinni valahogy. Ezen a napon azonban nem volt más, mint egy unatkozó gyerek a vakáció első hetén, aki el sem tudja képzelni, mivel fognak eltelni a hosszú, forró hetek. Tekintete a távolban magasodó sziklára, a Sasfészekre tapadt. Elképzelte, ahogy Emil nyomában felszökken a meredek falon, majd siklóernyővel landol a kastély parkjában, szülei ujjongása közepette…

–             Amandaaaa!!! – hangzott fel újra.

Amanda összerezzent, és lekukucskált a trambulinról.

Édesanyja, a királyné kiabált nem messze.

-Itt vagyunk! – kiabált vissza Amanda.

-Kérlek, gyere ide, szeretnék beszélni veled.

Mintha szigorúan csengett volna a hangja! Ajajj… Gondolatban végigfutott az elmúlt időszak csínytevéseinek listáján. A dagonyafutamért – amikor szigorúan virágos ruhákban (még a fiúknak is!) kellett az elárasztott réten át versenyt futni – már megkapta a büntetését, tehát az nem lenne igazságos. Talán a katapult lehet az? Feltalált egy egyszerű, de nagyszerű szerkezetet: egy farönkre pallót helyezett, és ha Emil magasról ráugrott a palló egyik végére, Amanda egyenesen egy szénaboglyába röpült.

-Inkább te gyere ide!  – válaszolta szemtelenül. Ha már egyszer ledorongolást kap, legalább ne kelljen megmozdulnia miatta.

A királyné odasétált, csomót kötött a szoknyájára, fellépdelt a létrán, és tökéletes szaltót mutatott be.

-Nahát, anyu, te még ennyi év után is tudsz meglepetéseket okozni! – álmélkodott Amanda – Emilnél mindenesetre sokkal jobb vagy – fűzte hozzá visszafogottabban, nehogy anyukája elbízza magát.

-Mit gondolsz, kitől örökölted a csibészségedet? – mosolygott rá az anyukája. Igaz, ami igaz: Amanda apukája leginkább kertészkedni és olvasgatni szeretett. Amanda azt gyanította, hogy ezeket még a végeláthatatlan megbeszéléseknél is jobban szereti. Amanda szerencséje az volt, hogy a királykodás viszont a szülei rengeteg idejét emésztette fel, így ő többé-kevésbé szabadon garázdálkodhatott.

A királyné kényelmesen elhelyezkedett, és simogatni kezdte Emilt.

-Tehát, azt akartam elmesélni, hogy nemsokára vendégünk érkezik.

-Nem a kata…?-de Amanda még időben észbe kapott.

-Ki az a Kata?

-Nem tudom… nem is érdekes. Tehát ki lesz a vendég? Remélem, nem Leopoldina! – Leopoldina asszonyság, egy távoli rokon, hidegrázást kapott Amanda vad ötleteitől, és minden alkalmat megragadott, hogy leszidja.

– Nem talált!

– Jaj de jó! Akkor Mildred néni? Ő jöhet, ő mindig olyan vicces arcot vág…

-Főleg ha bogarat talál az ágyában, ugye? Nem, nem is róla van szó. A vendégünk egy nagyjából veled egykorú fiú, Navidnak hívják.

– És milyen srác?

-Külföldről jön, Mirábból. Emlékszel Aladár bácsira? Ő ott nősült meg, Navid a felesége unokaöccse. Miráb meleg ország, Navidnak kicsit sötétebb a bőre, mint a miénk.

-Jaj, anyu, kit érdekel, milyen a bőre! Azt kérdezem, hogy ő maga milyen! Jó fej? Miket szeret csinálni? Egyáltalán miért jön ide? És milyen nyelven beszél?

– Hát, nagyon érdeklik más országok, és egy igazi nyelvzseni. Tökéletesen érti is a nyelvünket, Aladár bácsinak hála. Amennyire tudom, szeret olvasni és szereti a járgányokat. A biciklid biztos nagyon fog neki tetszeni – mosolygott a királyné, Amanda friss találmányára utalva. Nemrégiben eszkábálta össze Uhu bácsi, a kastély mindenesének segítségével: sokáig kellett pénzt gyűjtögetnie, hogy egy ócska biciklit felturbózhasson mindenféle érdekes alkatrésszel és kecskeszállító utánfutóval. Amerre járt, a járgány hangosan zörgött, de ez legalább jótékonyan figyelmeztette Banábia lakóit, hogy ideje fedezékbe húzódni.

– Nagyszerű! Akkor majd megyünk bicajtúrákra. Mehet ő Emillel – tette hozzá nagylelkűen és álnokul, mert a csomagtartóban csücsülő Emillel hajtani bizony nagyon kimerítő volt.

– Jó ötlet! Biztos remekül ki fogtok jönni! De ugye tudod, mi a jelszó?

– Amanda nem idétlen, minden megmarad épen! – zengte Amanda, és esze ágában nem volt betartani a szabályt. Sőt – okoskodott magában – mivel egyik családtagja sem tökkelütött idióta, ezt valójában senki el sem várja tőle.

 

Nagyszabású tervek

Amint anyukája magára hagyta, Amanda máris biciklire pattant, szélsebesen eltekert… volna, ha Emil nem terpeszkedik hátul. Csigalassan vánszorogtak, de Amanda gondolatai száguldoztak a fejében. Kétség sem férhetett hozzá, mit kell tennie – el kell újságolnia a hírt a barátnőinek. Szerencsére Odett és Franciska a szomszédságban laktak. Amanda útközben veszettül csörömpölt mind a húsz csengőjével.

Odett Amandához hasonlóan folyton ügyködött valamin: de ő mindig valami hasznos vagy világmegváltó találmányon törte a fejét. A legfőbb vágya az volt, hogy végre kikísérletezze azt a környezetkímélő, húsmentes fasírtot, amit három imádott kisöccse is mohón megenne. Sajnos az aznapi kísérlet kudarcot vallott, és mindent beborítottak a gombaburger szétköpködött maradványai. Odettet egy söprögető robot tervétől vonta el a fülrepesztő csengetés.

Franciska pedig a festőállványát hagyta ott.  Egy pici kék festékpötty üldögélt az orra hegyén.  Fő modellje a macskája, T-Rex volt, és a falon szépen sorakoztak a cica kalandjait megörökítő festmények: T-Rex balettozik, kalózhajót kormányoz és orrszarvún lovagol.

Franciska emellett táskát varrt, ékszereket fabrikált, így mindig ő nézett ki a legkülönlegesebben – és persze a legcsinosabban is. Most is legújabb, saját készítésű ruhájában szaladt ki Amanda fogadására.

Amanda lelkendezve foglalta össze a nagy szenzációt.

-Úúú, egy fiú! – ujjongott Franciska.

-Ne már, Franci, úgy csinálsz, mintha nem lennének fiúk a suliban! – mondta Odett.

-Ők már uncsik – mosolygott Franciska, és meglebbentette szép szőke haját.

– És ráadásul Navid külföldi – tette hozzá áhítattal.

– Na és? Attól még lehet agyilag zokni – vélte Amanda. Emil máris a fülét hegyezte kedvenc csemegéje említésére.

-Mindegy, abból nem lehet baj, ha szépek és kedvesek leszünk vele.  A fő kérdés tehát, hogy mit vegyek fel! – mondta Franciska.

-Nem! Nem ez a fő kérdés! – háborgott Amanda.

-Úgy tudom, arrafelé nagy leplekben járnak a nők – piszkálódott Odett.

-Sőt! Némelyiküknek csak a szeme látszik ki! – kuncogott Amanda.

-Akkor ez a te műfajod – sóhajtott Franciska.

-Mármint… – tette hozzá gyorsan, látva, hogy Amanda hápog haragjában – azért, mert neked olyan szép a szemed.

Amanda tényleg büszke volt a szemeire. De nem hagyta magát eltéríteni.

-Nem hiszem el, hogy ruhákról beszélgetünk! A fő kérdés az, hogy mit fogunk csinálni?

-Strand, bicajozás, ez egyértelmű – szögezte le Odett.

-Megmutathatjuk neki a kastély gazdaságát is, hátha náluk nincsenek ilyen állatok – javasolta Franciska – De én közben egy hétig nem leszek itthon, Vilma néniékhez utazom.

-Nekem meg környezetvédelmi táborom lesz! – tette hozzá Odett.

És ekkor Amandának utolérhetetlen ötlete támadt!

-Akkor azalatt meg fogom mászni vele a Sasfészket! Ilyen kalandot még tuti nem csinált otthon! Gondolom, oda úgysem jöttök el velem. Vagy? – nézett kérdőn a lányokra. A lányok a távolban magasodó fehér sziklára meredtek. A falai olyan simán csillogtak a napsütésben, mint egy tükör.

-Nem-nem – ingatta Franciska a fejét – meg lehet azt mászni egyáltalán?

-Teljesen ki van zárva – jelentette ki Odett is – de miért akarsz mindenáron valami veszélyeset csinálni?

-Oda egyedül úgysem engednek el! Nekem semmit sem szabad – borongott Amanda, elfeledkezve arról, hogy tegnap katapultot gyártott, azelőtt a tetőn sétált, azelőtt pedig Emillel versenyzett, hogy melyikük tud több tököt széttörni a fejével.

– Na de most! Milyen jó! Naviddal minden dolgot megcsinálunk, ami túl vad és veszélyes. Ő fiú is, idősebb is egy kicsit, anyuék egy szót se szólhatnak! – dörzsölte a tenyerét Amanda.

 

Még akkor is ugrándozott jókedvében, és nagyszabású terveket szőtt, amikor sötétedéskor végre bevonult a kastélyba. Anyukája a szalonban olvasgatott.

–             Anyu, alig várom, hogy megérkezzen Navid! Annyi tervem van, hogy elmondani sem tudom! – lelkendezett – végre csinálhatok fiús dolgokat!

–             Ajajj… mert most olyan sokat hímezgetsz, ugye? – dünnyögött a királyné. Amanda odakuporodott mellé.

–             Figyelj, anyu… nekem tulajdonképpen miért nincs testvérem?

–             Ó – hökkent meg a királyné, és kicsit szomorú lett a mosolya – szerettünk volna kistestvért, de valamiért nem akart jönni. De talán nem is baj, mert te hét gyerekkel is felérsz!

–             Most ezt miért mondod? Egész nap a szemetek elé sem kerülök!

–             Na de amikor előkerülsz, akkor hogy nézel ki! Szakadt ruha, hiányzó cipő, sebek mindenütt! Nem beszélve holmi bogarakról meg kecskékről!

–             Kecskéből csak egy van!  Ez a patás páratlan!

–             A hatása váratlan! – toldotta meg a királyné. Az emlegetett Emil éppen akkor siklott be a szalonba egy gördeszkán.

–             A hátasa meg ártatlan, ugye? – csatlakozott a király.

–             Ez vitathatatlan – nevetett Amanda.

–             Amanda épp arról érdeklődik, miért nincs testvére – szólt a királyné.

–             Ó, ez nekem is szívfájdalmam. Akkor legalább lenne lehetőségem dönteni, hogy melyik gyerekem vezesse az országot, ha már megöregszem. Így kénytelen vagyok a lükegér kislányomra bízni, pedig tudom, hogy a virágoskertem helyett akadálypályát fog kialakítani.. tehenek számára. Munka helyett vattacukorral fognak az emberek lepkékre vadászni… na és törvényileg kötelező lesz a répából készült fülbevaló. Tényleg, ezt hogy gondoltad? Egy kecskével csámborogsz egész nap! Le fogja harapni a füled, amíg alszol. Remélem, Navid fog egy kis józan észt csöpögtetni beléd.

–             Nem rossz ötletek, kösz, Apa – jegyzetelt Amanda – ezeket mind felírom a listára, mi mindent akarok Naviddal csinálni. Józan észre ugyanis nem lesz időnk! Most olyan lesz, mintha lenne egy testvérem! – ragyogott Amanda es tovacsörtetett.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 3.3/10 (52 votes cast)
8 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves Zita! 🙂
    Ezt a regényt már akkor megszerettem, amikor bétáztam 🙂
    Most sem tudok rosszat mondani róla, vidám, humoros, a szójátékok szuperek, az egész ötlet úgy, ahogy van, nekem bejön 🙂
    A lányom is örülni fog, mert ő is odavolt érte 🙂
    Sok sikert a lektorihoz, jó lenne, ha könyv lenne belőle!
    Sok fiúsan rosszalkodó kislányt vigasztalna meg, hogy nincsenek egyedül a ,,hagyjatok békén a rózsaszín barbie világgal ! ,, érzéssel 🙂
    Még egyszer gratulálok 🙂

  2. Kedves Zita,
    Gratulálok a kikerüléshez! Nagyon aranyos részlet volt, engem már a kecskével meg lehet venni, pláne ha azt szaltózni is tanítják, és szoknyákat eszik.
    További sok sikert kívánok!

  3. Vártam már ezt a napot nagyon, köszönöm szépen!
    @Zita: nagyon köszönöm a kedves szavakat, most is, éppúgy, mint februárban, megmelengették a szívemet 🙂 Nagyon örülök, hogy tetszett Nektek, és még egyszer köszönöm a szakszerű bétázást is!
    @Sára: köszönöm szépen, hogy írtál – emlékszem, egy korábbi írásodban Téged is megihletett már egy kecske 🙂 És viszonozhatom is a pozitív véleményt, mert Márkó története nagyon tetszett, remélem, teljes hosszában viszontlátom majd!

  4. Sajnos én ezt nagyon gyengének éreztem. Nem rajzolódott ki semmilyen sztori, figyelemfelkeltő izgalom vagy hihető karakter. Nekem inkább hatott menet közben kitalált estimesének, mint regénykezdésnek, ami 10-12 éveseket céloz meg. Ahhoz képest, hogy nem igazán szólt bármiről is, egy idő után nem bírtam követni… főleg a kezdetleges párbeszédeket.
    Tényleg fontos az első pár bekezdésbe, hogy a tizenéves szereplő nyilvánosan megszégyenült felnőttek előtt? Valóban ebből kellett vicces helyzetet faragni? Minél jobban bele gondolok, annál rosszabb. Ekkor már azért komolyabb hangvételt követelnek az olvasók, és bele is kéne gondolni, hogy a gyerekekről szóló és őket célzó altesti humornak vajon valóban van-e helye.

  5. Ez egy nagyon mókás történetnek ígérkezik, a kecske-pajtás ötlete különösen tetszett 🙂 Örülök, hogy egy lányoknak írt regény végre nem csillámpónis. Kár, hogy számomra kicsit kidolgozatlannak tűnik, pl. hiányoznak a (rövid) leírások a helyszínekről, szereplőkről. A téma alapján inkább a middle grade korosztály alját célozza meg, így viszont sokkal kevesebb közbeékelt megjegyzés kéne, mert néhol nehézkes a mondanivaló kibogozása. A párbeszédeknél esetleges a központozás, a bétaolvasók javíthatták volna ezeket. Mindezek persze könnyen javítható problémák, úgyhogy drukkolok a lektorihoz! Igazán szép teljesítmény átjutni az előszűrésen!

  6. Ez egy nagyon kedves történetnek ígérkezik, tetszik a humora is. Egyelőre nem történt olyan sok minden, de megismertük a szereplőket, akik nagyon szerethetőek, és már sejteni lehet egy jó kis kalandot. Az apró kreatív elemekkel engem megvettél, a kecskepajti meg egyenesen telitalálat. Gratulálok a kikerüléshez és drukkolok a lektorihoz!

  7. Sziasztok!
    @Worm: köszönöm a véleményt, néha ilyen is kell 🙂 És hát igen, az eleje sokszor lett átírva, valóban sokkal nehézkesebb, mint az írás többi része, én sem vagyok oda érte. Amandát viszont nem kell félteni, egy kis szoknyalerágás meg sem kottyan neki, vagányabb ő ennél 🙂
    @Orsi: nagyon köszönöm Neked is, annak meg főleg örülök, hogy tetszett! Neked pedig gratulálok és hajrá tovább!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük