A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
Szeptember 30 – Október 6 Arcok a 9/b-ből
Már tizennégy tanár telefonszámát memorizáltam unalmamban a falra kiszögezett elérhetőségek listájáról, és még mindig nem jött senki. Legalább tíz perce becsöngettek. Miért is ígértem meg, hogy várok?
– Már kérdezni akartam, Erika, végül ki kapta azt a problémás gyereket? – Ez végre a gazdasági igazgató mély hangja volt, mely elhatolt egészen hozzám, ki az irodai foszlott fotelban ültem, mint egy díszpárna. Felbukkant továbbá egy pocak az ajtóban, de a jelenés maradékára várnom kellett, ugyanis a pacák még a folyosón tisztázni kívánta a fenti kérdést.
– Károlyhoz került, a 9/b-be. Ő majd vigyáz rá. Megtalálja vele a szót. A szülők is megnyugodtak, miután beszéltek a tanárral – válaszolta a szolgálatkész, ámde még mindig nem látható titkárnő, egy távolabbi szegletből.
– Kíváncsi leszek. Ez az első osztálya, nem?
A jól megtermett gazdasági igazgató ezúttal teljes valójában megjelent az ajtóban. Rám bámult, minden bizonnyal zavarba jött, hogy kihallgattam az Erikával folytatott beszélgetése utolsó részét. Megvontam a vállam, jelezve, hogy részemről közömbös a dolog, felejtse el.
– Menzaigénylő kell? – kérdezte a szintén befutó titkárnő kurtán és a kezembe nyomott egy már lepecsételt papírlapot. – Tessék, már csak ki kell tölteni értelemszerűen.
Megköszöntem. Sietve elhagytam a tanárik fellegvárát, és levonultam két emeletet új osztályom, a 9/b terme felé, amely lent volt a földszinten. Újdonsült iskolám Bédy-Schwimmer Rózáról, feminista íróról, újságíróról, az első női nagykövetünkről kapta a nevét. Ódon, középkori várra emlékeztetett, eldugott folyosókkal, rejtett szárnyakkal, zegzugokkal, széles ablakpárkányokkal, végtelenbe vesző lépcsősorokkal. Annak idején, a nyílt napon, mikor először jártam ezek között a falak között, pont a hely kesze-kusza felépítése ragadott meg. Ebbe az épületbe akartam járni, a szak és a várható diákanyag mindegy volt. Mindazonáltal most mégis örültem, hogy a jelenlegi tantermem könnyen megjegyezhető helyen, a portásfülke mellett van. Az új tanév tartogatott egyéb kihívásokat, nem volt szükségem a kínos jelenetre, melyben kétségbeesetten bolyongok, mint Ábel a Rengetegben, a gimnázium bonyolult alaprajzán.
Megérkeztem a frissen feketére festett ajtó elé, melynek a sarkába valaki már szeptember elején belekarcolta a következő mondatot: Ez itt a fekete lyuk, elnyel mindent. Mielőtt beléptem, nagy levegőt vettem, és előre leszegeztem a tekintetem a padlóra, mintha repedésszámláló főbiztos lennék.
Voltaképp jó hírnek találtam, hogy van az osztályunkban egy ’problémás’ elem, bár egyelőre fogalmam sem volt, ki lehet az. Legalább eltereli rólam a figyelmet, ugyanis… Őszintén? Én sem voltam könnyű eset.
Volt egy szerencsétlen vonásom. Nehezen szólaltam meg új közegben. Általában jól működtem egy-egy felállásban, de társaságban megnémultam.
Ha az ember kilencedikes, és egy vadidegen osztályközösségbe próbál beilleszkedni, egy ilyen tulajdonság kifejezetten előnytelen.
Egy hónap telt el az iskolakezdés óta. Lassan az osztálytársaimnak is kezdett szemet szúrni a krónikusan néma tag. A kibic. A kívülálló. A fura.
Ha a tanárok szólítottak, válaszoltam, de patikamérlegen kiadagoltam a legszükségesebb szavakat. Általában előreolvastam a tankönyvet, így nem esett nehezemre annak szó szerinti idézése. Békén hagytak, sőt elkönyveltek problémamentesnek. A tananyagon kívül viszont teljes volt a passzivitásom. Ha a véleményemet kérdezték, a következő történt. Belső Luca nekiveselkedett, göcsörtösen megalkotott egy mondatot. Két-három szót kijavított, háromszor átalakította az elemek sorrendjét, elvetett egy-kettőt, hisz azokat már érintették, eltöprengett mondanivalójának fókuszán. Ezalatt Külső Luca, vagyis emberi szemmel látható énem rezzenéstelenül bámult, mint egy debil. Egyetlen arcizma sem árulkodott arról, hogy belül feldolgozás zajlik, vagy, hogy egyáltalán él.
Mire a számat kinyitottam volna, a tanár már feladta és továbblépett.
Tudták, hogy nem vagyok sem néma, sem értelmi fogyatékos, hisz órákon hallottak megnyilatkozni, illetőleg hallották, ahogy bemondom, mint egy robot, a tananyag egy-egy odavágó mondatát. Az első héten elneveztek Hangoskönyvnek, de tudtam, ez még csak a kezdete negatív karrieremnek.
A szünetet tízperces adagokban átvészelendő pokolnak éreztem.
A valódi nevem nemigen ragadt még meg senki emlékezetében. Valahányszor elhangzott egy-egy tanár szájából, az osztály egyemberként kezdett bámészkodni a név gazdáját keresve. Nem álltattam magam azzal, hogy nevem rövidsége (Nyéki Luca) miatt lenne feledhető a személyiségem, ugyanis Pap Bendinek (Bendegúz) már az első nap sikerült kitörölhetetlen benyomást szülnie mindenkiben. Hiper üzemmódban mozogta szét az órát, hol az előtte lévő, hol a mögötte ülő padsorban szenvedőket babrálta, és MINDENHEZ megjegyzést fűzött.
Eddig csodálatosmód sikerült megúsznom a zaklatást és cikikampányt, ami kötelezően kijár a szociálisan bénult elemeknek.
Mint mondtam, eddig.
– Hé, Luca! – Oldalra meredtem. A mellettem lévő padban két vigyorgó srác ült: Attila és Máté. Amolyan sülve-főve, együtt vagyunk idétlenek páros. Kiváló szomszédság.
– Ismersz jó vézna vicceket? – folytatta az alacsonyabb, Attila. – Figyelj. Olyan vékony, hogy ha oldalt áll és kidugja a nyelvét, azt hiszed, hogy cipzár. Olyan sovány, hogy lenyelt egy M&M-et és nyolc hónapos terhesnek tűnik. Olyan sovány, hogy hullahoppozik egy karpereccel. Olyan sovány, hogy hátára jobban passzolna a melltartója…
Elvörösödtem. Este, otthon, az ágyamban persze rajzanak a fejemben a frappáns visszavágások, amelyek közül a legpocsékabb is feljebb helyezett volna el az osztály hierarchiában, mint ahová a csukacsenddel és a teljes megsemmisüléssel kerültem abban a pillanatban. A tetejébe még ez is fejlődésnek számított. Pár évvel ezelőtt még annyira sem tudtam kódolni egy ilyen helyzetet, hogy rájöjjek, szivatnak. Egy ilyesfajta monológot gyanútlanul hallgattam volna végig, legfeljebb később csodálkozva el, hogy a barátságosnak tűnő közeledésnek semmi folytatása.
Akkor termett ott Gabi. Nem tudom, mennyit hallott. Az is lehet, hogy semmit. Azonban valami feminista radarral azonnal letapogatta az eseményt, fejben százszorosára nagyította és úgy reagált.
– A lenyalt fejű meg a felhőkarcoló zaklat téged? – szegezte nekem harciasan.
Csak a vállam vontam meg zavartan. Most már hárman voltak. Annak az esélye, hogy megszólaljak, a nullára zuhant.
– Ne hülyéskedj már, Gabi – horkantott Attila. – Tudod a nevünk. Tegnap együtt kosaraztunk.
– Csak mert nem tűrjük el! – Gabi hadonászni kezdett az ujjával a két fiú orra alatt, akik elkerekedett szemmel bámulták, majd röhögni kezdtek. – Mi van, Stan és Pan? Csak mert lány, hallgassa jámboran a szemét beszólásaitokat?
– Nem azért kérdeztem, mert lány – felelte lezseren Attila. – Hanem mert aggódom érte. Szerintem alultáplált szegény. Van valahol a táskámban egy szalámis szendvics. Máté, szerinted neki adjam? Bár szerintem kidudorodna tőle a hasa. De legalább dudorodna valami, érted…
Máté vigyorgó cinkostársként élvezte a helyzetet.
– Enyje, Attila. Nem szép dolog ilyet mondani.
Gabi, kinek a külsejéről és ruházatáról ordított a sportos élet, összefonta a mellén a kezét.
– Don Quijote és az ő Sancho Panzája bekaphatja. És most mondom, ezt jobb, ha leszögezzük. Ebben az osztályban nem lesznek alpári kommentárok fiúktól, és hozzá zavartan nevetgélő lányok. Még egy ilyen megjegyzés, én jelenteni fogom, és majd elhíresültök, fiúk, mint szexista vadbarmok.
A két srác, Attila és Máté (növekedési sorrendben) azzal a lendülettel elásta magát nálam. Eldöntöttem, sírhelyük jelöletlen lesz, FELLELHETETLEN, én pedig ENGESZTELHETETLEN. Vesszenek.
Azt hiszem, ugyanebben a félórában zártam a szívembe GAbit, akit, mint később kiderült, Gerendás Abigélnek hívtak. Az előző osztályában már volt egy Abigél, ezért őt a megkülönböztetés kedvéért G. Abinak hívták. Kis idő múlva állandósult a GAbi, ami vezetett későbbi életében félreértésekhez. Eldöntöttem, hogy felfogadom testőrömnek, bástyámnak, ütközőmnek, faltörő kosomnak, bárminek, ami csak lenni akar.
Persze ő könnyen beszélt. Vagány lány volt, atletizált, triatlonozott, egyaránt küldték tehetségkutatókra és matek versenyre. Tagja volt egy színjátszókörnek, foglalkozott fogyatékkal élő gyerekekkel és könnyed kreativitást mutatott minden tevékenység terén, aminek köze volt a kézművességhez. Mindezt egy hónap leforgása alatt tudtam meg róla. A véleményét mindig karakánul közölte. Egyetlen zavaró vonása volt, legalábbis számomra: úgy tűnt, bárki bármit említett magával kapcsolatban, azt csípőből képes überelni. Egy idő után Murphy törvényeként fogalmazódott meg bennem a felállás: Bármit tettél, vagy fogsz tenni az életben, fogadd el, hogy Gerendás Abigél már csinálta, CSAK JOBBAN.
Nem volt senki hallótávolságban. Itt volt az idő, hogy gyorsan szövetségest keressek, méghozzá erőset. Egy szuperhatalmat.
– Érdekes párbeszédet hallottam a tanáriban.
Azzal szóról szóra előadtam neki az elkapott beszélgetést.
– Van egy traumás tagunk?
Gabi duplán meglepődött, hisz egyrészt még sosem hallott nyilatkozni, másrészt az általam szolgáltatott információ felkeltette a figyelmét.
– Őszintén, ha én hallottam volna ezt a dialógot, meg lennék róla győződve, hogy te vagy az – ingatta a fejét elgondolkodva.
– Én? Velem nem történt semmi tragikus.
– Ok. Kiderítjük. Egyébként, ha piszkálna a Weasley ikrek bunkó verziója, csak szólj. Imádok konfrontálódni.
Jó neki.
– Köszi. Majd meglátom. Ne zárd ki a lehetőségét annak, hogy esetleg élek-halok érte, hogy megalázzanak – feleltem komolyan.
Gabi megállt felettem és gyanakodva méregetett egy ideig.
– Humor? Ez új – hadarta végül, majd katonásan biccentett. – Ok, rendben leszel.
A kelet mesés ígérete
Nem voltam lánglelkű vezér. Világos volt, hogy sosem fognak tömegek követni, mint Ghandit. A meggyőződésem ide-oda ingott, általában láttam mindkét oldal álláspontját. Úgy éreztem, nem is vagyok nagy dolgokra hivatott.
Bezzeg Károly bá’. Még csak egy hónapja volt az osztályfőnökünk, de máris arra készült, hogy világrengető változást idézzen elő az életünkben, szerény, hosszútávú célként pedig kis bolygónkon. Mivel öt éves angol tagozaton voltunk, nem tanultunk földrajzot az éven. Ez merően elkeserítette főnökünket, ki élt-halt nemes szakjáért.
Egy hónappal az évkezdés után kifundálta, hogy ültethetné át szenvedélyét a gyakorlatba, és hogy keseríthetné meg az első évünket, amely egyébként is sok akadályt tartogatott, különösen nekem.
Már a lelkes arca is gyanús volt, ahogy azon az emlékezetes hétfői osztályfőnöki órán ide-oda pakolgatott egy ismertető füzetkét. Egyértelmű volt, hogy azokban a sorokban a végzetünket fektették le.
– Találtam egy programot, amellyel mindenki jól jár. Ebből az osztályból remek közösség lesz, mindenki környezettudatosabbá válik, és én is enyhítek a saját öko-bűntudatomon. Szeretném, ha a 9/b részt venne a Bezöldülünk-ben.
Attila felnevetett.
– Mi nem szeretnénk – ásított Soma, aki önmagához képest, ezúttal, udvariasan fogalmazott.
– Nemzetközi projekt, eredetileg Go Green néven fut – folytatta Károly bá’ mosolyogva, mintha legalábbis tizenhárom lelkes igen ragyogott volna rá az arcokról. – Ha rábólintotok, nem bánjátok meg. Ugyanakkor nincs kecmec.
– Merthogy projekt sincs – ingatta lassan a fejét Boti. Attila értetlenül tárta szét a karját Máté felé. Károly bá’, úgy tűnt, nem ért a magyar szóból, ugyanis továbbra is úgy tett, mintha osztatlan érdeklődéssel állna szemben.
– Minden héten fel kell töltenünk egy regiment fotót, dokumentálnunk a történéseket – folytatta. – Minimum két darab, legalább két perces videót várnak, valamint írásos élménybeszámolókat.
– Hiába várják, tanár úr – csóválta a fejét Brigi. – Tessék spórolni az energiával. Nyugodtan leülni… Hallgassunk zenét vagy ilyesmi. Utánunk a 10/D jön, nem? Azok nagyon fárasztóak…
– Brigikém, ne félts engem és az energiaszintemet – legyintett Károly bá’. – Szóval, az elkövetkezendő hétfői osztályfőnöki órákat úgy fogjuk eltölteni, hogy minden héten felvállal az osztály valami apróságot, amitől megszabadul. Könnyű áldozat lesz, csak kis lépéseket teszünk a zöldülés felé. A komfortzónánkat együtt, észrevétlenül, fokozatosan hagyjuk el. Aztán beszámolunk a tapasztalatainkról.
– Kudarcainkról – dünnyögte Máté.
– Akár azokról is. Őszinteséget várok, milyen akadályokba ütköztetek, milyen fogadtatásra találtak a változtatásaink, hogy reagáltak a rokonok, mik voltak az árnyoldalak, hátulütők. Aztán csemegézünk a legjobb hozzászólásokból.
– Nem akarunk részt venni – közölte a felül szőke, alul zöld hajú Anett, ellentmondást nem tűrően. Adrienn bólogatott.
– Igen, tanár úr. Pont elég tanulnivalónk lesz. Ez az első évünk, azt sem tudjuk, mennyire bírjuk majd a terhelést – aggódott Jázmin.
– Ez a nulladik évetek, egy rakat tantárgyatok csak jövőre kezdődik – legyintett Károly bá’. – Soha nem lesz ennyi szabadidőtök. Mellesleg a projekt sem ismétlődik évre évre. Egyszeri alkalom.
– Mi van benne nekünk? – kérdezte üzletemberesen Attila.
Károly bá’ pár másodpercet töprengett, aztán előállt a nagy dobással.
– Igen, a szükséges mézesmadzag. Hm. Dobpergést kérek.
Az osztály egy-két tagja lanyhán dobolni kezdett a padon. Károlyunk kivárt.
– Tessék mondani. Kibírjuk – kotyogott közbe Bendi.
– Vagy belehalunk a sokkba – toldotta meg Boti.
– A kettő közül valamelyik – folytatta Bendi.
– Mindenképp – helyeselt Máté.
– Mindenki kap fejenként egy milliót – javasolta Brigi.
– A frászkarikát – intette le Károly bá’.
– 500 ezret? – reménykedett Bendi.
– Álmodj csak, fiam.
– 450 ezer az utolsó ajánlatunk!
– Nem te diktálsz, hál isten. Mindazonáltal az ajánlat, vagy inkább a nyeremény anyagilag sem jelentéktelen. A győztes osztály minden egyes tagja kap egy fizetett, oda-vissza repülőutat… Felkészültetek?
Érkeztek a különböző, rendkívül reális tippek.
– Burkina Fasoba?
– Miért éppen oda?
– Kubába!
– Új Zélandra?
Károly bá’ széttárta a karját, mint Evita a tömegek előtt.
– Szingapúrba!
Kisebbfajta emésztő csend következett. Lassan a többség felvállalta a kínos tényt, miszerint fogalma sincs, hol leledzik az említett ország, és engedte kiülni arcára az őszinte bambaságot. Egyesek az első hónapok felderítő munkássága alapján begyűjtöttek annyi ismeretet az osztály tagjairól, hogy most egyenesen a szőke Jázminra nézzenek. Kissé eminens, ügybuzgó osztálytársunk ugyanis gyakran próbált minket rávenni, hogy teszteljük a világtérképből, de lehetőleg olyan, mindenki számára ismert, közszájon forgó, hatalmas kiterjedésű óceániai szigetekből, mint Nauru vagy Tuvalu. Soha senki nem volt hajlandó kérdezgetni.
– Szingapúr, Jázmin? Nyilatkozz!
– Rajtad a világ szeme!
– Az enyém az arcomon van.
– Fogd be, Bendi.
– Pontos koordinátákkal, Jázmin!
– Dél-kelet Ázsia. Törpe városállam. Malajziától egyetlen, kis szoros választja el – hadarta Jázmin szolgálatkészen.
– Ja, én is tudtam – vonogatta a vállát Boti.
– A Johori-szoros pontosabban – böngészte a telefonját Tibor.
– Miért van nálad mobil órán?! – őrjöngött rövidet Károly bá’, de Zsófi már sietett is elvonni a figyelmét.
– Miért éppen oda? – érdeklődött.
Károly bá’ azonnal szolgálatkészen csapta össze a tenyerét.
– Mert rendkívül környezettudatos. Gyűlnek oda a szakemberek és számtalan innováció, ötlet. Ez a verseny párhuzamosan zajlik Európa számos országában. Az ott-tartózkodás idején egy-egy helyi középiskola patronálja a csapatokat. Diákok családjai vállalják a tagok elszállásolását arra az egy hétre, amíg zajlik a projekt. Szintén ők lesznek azok, akik környezetvédelmi és kulturális programokat szerveznek számukra. Én megkaptam a részletes ismertetőt, de nem akarok hamis reményeket kelteni benneteket. Minden országból csak egyetlen osztály, mégpedig a győztes utazik, és elhitetitek nekem, nagy lesz az érdeklődés. Egy repülőjegy körülbelül 200 000 Ft-ba kerül.
– Én száz, hogy megyek – kiáltotta Attila. – Eddig egyetlen egyszer hagytam az országot, Ukrajnába mentünk nagybátyámmal olcsó benzinért.
– Nagy kaland – biggyesztett Soma.
– Az is volt. Látszik, hogy nem ismered a nagybátyámat – biztosította Attila.
– Én nem veszek részt – jelentette ki Anett újra.
– Miért nem, ha szabad kérdeznem? – érdeklődött Károly bá’.
– Szabad.
Osztályfőnökünk sóhajtott.
– Miért nem kívánsz részt venni, kedves Anett?
– Nem akarom, hogy összezárjanak az osztállyal egy teljes hétre.
– Kedves lány – közölte Máté.
– Nem akarsz elmenni Szingapúrba? – álmélkodott Jázmin.
– Ha akarom, elmegyek külön, egyedül. Különben is a környezetvédelem baromság – jelentette ki Anett nemes egyszerűséggel.
– Általában nem értek egyet Anettel, tanár úr, de én is hasonlót gondolok – szólt közbe Tibor, aki afféle csendes zseni volt. Ő nem azért szólt ritkán, mert nem mert, hanem, mert valahogy a kamaszkódex felett állt. – Nem számítanak az apró, lelkes vállalások. Úgyis a vesztünkbe rohanunk. Elsokasodtunk, mint a sáskák. Szétrágjuk ezt a bolygót, aztán átköltözünk egy másikra. Az ember kártevő.
– Engem nem érdekel a következő generáció. Nem tervezek gyereket szülni – vonogatta a vállát Anett.
– Igen, tanár úr. Ez idealizmus – kiabálta Bendi.
– Nem akarsz gyereket? – támadt Anettre Gabi. – Azt hiszed, ezzel elintézheted? De mások gyerekeit szívesen mérgezed? Szerinted te még megúszod? Kiábrándítalak, már tíz év múlva érezni fogod a hatását annak, ahogy ma élsz!
– Csak én? És te? Nem vettem észre, hogy te valami biobajnok lennél! – vágott vissza Anett.
– Szerintem csináljuk. Van bárkinek fontosabb dolga? – kérdezte kihívóan Gabi.
– Csak fontosabb dolgom van. Heti 6 kajakedzés elég lesz? Azonkívül meg kell néznem egy csomó sorozatot, esetleg, ha időm engedi, tanulni – számolgatta Máté.
–Vagy mindenki benne van, vagy senki – közölt ultimátumot Károly bá’. – Le kell adnom a résztvevők nevét, adatait, fényképekkel. A heti projekt dokumentációban nem három lézengő lelkes bolondot és két érdekmotiváltat akarok megmutatni, hanem egy közös célért dolgozó, együttműködő, egymást segítő közösséget, akikben hétről hétre erősödik a meggyőződés, hogy a káros folyamat megállítható, sőt visszafordítható.
– Itt nincs ilyen közösség, tanár úr! – intett fölényesen Attila.
– Még osztály is alig vagyunk – szólt hozzá a csendes Adrienn is.
– Némelyik osztálytársamnak még a nevét sem tudom – támogatta Boni.
Károly bá’ villogó szemmel járkál fel-le a padsorok között, mint egy műsorvezető a Mikulás napon.
– Még csak egy hónapja ismerlek benneteket, de bízom ebben az osztályban. Kell ennél nagyszerűbb osztálykirándulás a tanév végére?
– Miért, ha nem nyerünk, márpedig nem nyerünk, mert be sem nevezünk, hova megyünk? – érdeklődött Boti.
– Szilvásváradra. Káposztás lepény, lipicai ménes, Szalajka völgy, Fátyol vízesés – sorolta Károly bá’.
– Na, tessék, Az majdnem ugyanaz, mint Szingapúr! – értékelte lezseren Attila.
– Ez jó ügy. Csak profitálhatunk belőle. Keretbe foglalja majd az első évünket. Egy kerek történet lesz. A Zöldülés Éve – képzelte el Zsófi.
– Mondjuk, mindig vágytam Szingapúrba – bólogatott Jázmin, nagyon sóhajtva.
– Hagyjuk ezt, tanár úr. – Attila elhatározta, szán értékes idejéből egy percet szegény tanerő kijózanítására. – Foglalkozzunk az osztályfőnöki órákon hagyományos dolgokkal. Nemi felvilágosítás…
– Ha nagyon rászorulsz, Attila, leülök veled beszélgetni valamikor.
– Szívesen válaszolok, tanár úr…
– Bocsássuk a Zöldülést szavazásra – csapott az asztalra Gabi, elunva a vitát.
Bocsátottuk. Meglepődtünk. A javaslatot olyan intenzív tiltakozás követte, hogy nem értettük, hogy jött össze az eredmény: nyolcan mellette, heten ellene. Károly bá’ valósággal ujjongott.
– Ez az! Nem csalódtam bennetek!
– Én igen. Köszi, lányok – bólogatott szemét forgatva Attila.
Sziaszia! Gratulálok a kikerüléshez!
Úgy hiányzott nekem már egy ilyen részlet, mint éhezőnek a falat kenyér. Végre nem túlírt, túlbonyolított mondatok vártak. Üde volt, friss, az eddigi részletek után megkönnyebbülés volt olvasni 🙂
A végén kicsit összefolyt a párbeszéd, csak olvastam, de nem igazán tudtam hova tenni a szereplőket név szerint.
Ettől függetlenül színes lett, humoros és laza. Jól bemutattad a karaktert, a konfliktust, én tuti olvasnám tovább!
Szia! Gratulálok a továbbjutáshoz!
Nem én vagyok a célközönség, így nem fogott meg a részlet, sem a téma, sem a nyelvezet.
Gratulálok a kikerüléshez!
Örültem, hogy végre egy realista, de bevallom nem olvastam végig. Amikor teljesen kitisztult, hogy egy 9-dikes gyerek belső hangját halljuk, elveszített a szöveg.
Magas nyelvi szint, nagyon jó leírások, csak ez nem egy 14-5 éves gyerek belső hangja. Olyan 40-esnek saccolnám, ami szerintem nem jó.
Sajnálom, mert a téma megfogott volna (a címkék alapján).
Neki futok majd még egyszer, de elsőre nem kötött le.
Gratulálok a kikerüléshez!
Tetszett a gördülékeny, humoros megfogalmazás, de bevallom, az első néhány bekezdésből nekem nem jött át, hogy egy tanuló a főhős. Az elbeszélés módjából inkább egy tanárra tippeltem. Aztán persze leesett, hogy tévedtem, de a célközönséget továbbra sem tudtam belőni, mert a főhős kora alapján lehetne Young Adult korcsoport alja, a téma – már amennyire kideríthető a részletből – viszont inkább Middle Grade, a fiúk beszólásai szintén inkább YA felé billentik, és MD-hez lehetnének tagoltabbak az infót közlő bekezdések… Kíváncsi lennék, milyen korcsoportot jelölt meg a szerző 🙂 A túlságosan elnyújtott Go Green párbeszéd rövidítését viszont mindenképp javasolnám, esetleg lehetne kevésbé passzív a főhős (legalább magában megjegyezhetné, hogy ő mit szeretne, mit gondol mások véleményéről, ha már meg nem szólal).
Nekem ez nagyon tetszett. Az első a kikerült részletek közül, amit nemcsak könnyedén, de jól szórakozva olvastam végig. Pedig nem vagyok célközönség…
A koravén belső hang szerintem nem probléma, hasonló jelenség voltam én is kisgimnazistaként, kívül mulya, belül szarkasztikus.
Néhol voltak oda nem illő szavak, kicsit magyartalan fordulatok, de nem zavaró és lektorálható mennyiségben.
Hűha… Az író láthatóan nagyon otthonosan mozog az irodalomban, vár egy két utalást így se értek. „Bolyong mint Ábel a rengetegben” attól, hogy jól hangzik még hülyeség…
De ugorjunk. A nyelvezet fájóan felnőtt. Ahogy az író is… Valamikor a kétezres évek elején járhatott középiskolában. 2022ben amikor ez a generáció az egyiptomiakat meghazudtoló módon ír le egy teljes hét eseményeit pár emojival, irreálisnak hatnak ezek a belső és külső monológok is.
Egy gondolat erejéig visszatérve a tartalmi része. Elengedve az irrealitását a cselekmény második felének, feltételezve, hogy nem egy valós tarsadalomban játszódik
Ismét csak a generációra visszatérve, a környezet védelem nem téma… Ahol az író szerint ennyire intellektuálisak a fiatalok, ott alapvető a tudatosság, hiszen divatos…
És még számos logikai bukfencet érzek a kidolgozatlan karakterek mögött, mindenki nagyon egyformán stílusban szólal meg…
Nem is tudom…
10/2,5 csillag
Gratulálok a kikerüléshez!
A szöveg gördülékeny, olvastatja magát, és ennyiben kifulladt az egész. Nem tudom, milyen korcsoportnak íródott, ráadásul valahogy a konfliktus sem igazán rajzolódik ki, így maga a történet sem szippantott be. A koravén hang nem egy tizenéveshez illik, aki bár egy kukkot sem szól, de olyan monológokat kanyarint fejben, hogy azt egy stand up-os is megirigyelhetné. Sajnos be kell lássam, már kinőttem az ilyesfajta történetekből, de egészen biztos, hogy meg lesz az olvasóközönsége. 🙂
Szia!
Gratulálok a kikerüléshez, a besorolás alapján nagyon kíváncsi voltam a részletre. Kicsit hosszú leszek.
Az eddigi vélemények és benyomások hasonlók az enyémhez. A különbség talán annyi, hogy pályát (frissen) elhagyó magyartanár vagyok/voltam. 16 évesen talán már beszélnének így, de az ennyire összetett mondatszerkezet még az érettségin sem jellemző, ahogy az sem, hogy ennyire odafigyelnének-meghallgatnák egymást, max. egy válogatott gimnáziumban, ott viszont a motiváció többnyire felesleges. A mai 9. osztályosok nyelvi kommunikációja teljesen más; írásban meg különösen nagy a különbség ahhoz képest, hogy milyen volt öt vagy tíz éve. A szóválasztás egy része tényleg nyelvtörténetileg datálható. Ez az elbeszélésmód és nézőpont szerintem is leginkább egy 40-es éveiben járó, 16 éves korára visszaemlékező elbeszélőnél működne.
Nagyon nehéz kamasz elbeszélőt hitelesen beszéltetni. Tudom. Middle grade kategóriában próbálkozom néhány éve, átérzem a helyzeted. Nekem az segített, hogy tudatosan, mondatszinten „lebutítottam” a mondataimat, max. két-három tagmondatnyira; és bővített mondat esetén is húztam a jelzőket, határozókat. (Ne legyenek már olyanok, amivel nyelvtandolgozatnál élünk, hogy ehhez készíts ágrajzot, ha készültél!) Még így is csak stilizáltan adja vissza, hogyan ír/beszél egy ilyen korú gyerek. Ha pedig teszteled a célcsoporton, utána is húzhatsz, mert nem csak az a baj, hogy ilyen mondatszerkezeteken fennakadnak (és elunják, ha nem értenek szavakat, utalásokat), hanem más az olvasási sebességük is, és nem terjed addig a figyelmük, mint egy felnőttnek.
A figyelem terjedelmére azért is érdemes koncentrálni, mert ha húzol a szövegből, és kevesebb lesz pl. a leírás meg az önreflexív kommentár, akkor rögtön kiderül, hogy mi marad meg mint „cselekmény”, és még működik-e? Lehet, hogy a „szépen megcsinált” mondatok elviszik azt, hogy a cselekmény érzelmi/intellektuális szinten mozog főként, de lehet, hogy húzás után rögtön kiderül, hogy ami megmaradt, az kevés, és ami hiányzik, az (ennél a korcsoportnál) épp a fizikailag is megnyilvánuló cselekmény.
A legjobbakat kívánom! Kíváncsian várom a lektori véleményt
Szia!
Gyakorló 14-20 éves korosztály tanító pedagógus vagyok. Nagyot néztem, hogy ez a nyelvezet meg hogy? Nem. Egy tizenéves nem így beszél, gondolkodik. Nagyon nem. Teszem hozzá, sajnos. Még pár tanár sem.
Nem tudom ki a célközönség, de tuti nem én.
De gratulálok a kikerüléshez!
Sok YA-t olvasok, szóval még ha ez a YA alsó hangja is, elvileg pont nekem való szöveg lenne. És az első mondat abszolút be is rántott. Szinte jelentéktelen, de jól működő, figyelemfelkeltő kép, ami miatt elkezdett érdekelni a karakter, mert oké, hosszú ideje várakozik, de mégis ki az, aki eközben számsorokat memorizál „csak mert”. Szóval ez működik, csak aztán a következő bekezdésekkel elvesztettél kicsit. Néhány helyen billeg nekem a stílus, nem mindig éreztem annyira fiatalosnak, inkább kicsit körülményeskedőnek (a „ki” helyett az „aki” például szerintem mindenképp szerencsésebb lenne), és még ha ez karakterjegy is, akkor is egyszerűsítenék pár mondaton. Főleg mert ez a történet legeleje, később már lehet, hogy nem lenne nagy gondom a megfogalmazással, de itt lassítja szerintem a kezdést. Szintén a stílus kapcsán, ahogy mások is írták előttem, az utalások nekem is kicsit porosak. Okés, a könyvek egy része, amit említenek kötelező olvasmány, és egyetlen karakternél még bele is férne, hogy „régebbi” hivatkozásai vannak, mert ő ilyen, de Gabi is Stan és Pannal jön, meg Don Quijotéval, szóval így nekem már tényleg döcög.
Azt sem tudom, hogy mennyire szerencsés a felnőttek beszélgetésével indítani egy ifjúsági szöveget. Nekem ez inkább csak úgy működött volna, ha a narrátor a problémás gyerek, akit épp kibeszélnek. Maga a horog jó a problémás gyerekkel, de ettől még az irodai beszélgetés nekem csak úgy lóg a semmiben, kicsit erőltetettnek is hat így egy hónappal a suli kezdete után, a narrátor is csak később reagálja le, már a terembe menet. Egészen addig egyébként, azon kívül, hogy unja a várakozást, semmit nem tudunk meg arról, ki ő és mit érez, mit csinál, holott az inkább behúzna a történetbe, mint a gazdasági vezető leírása. És amúgy az egyik legnagyobb pozitívum számomra ebben a részletben – a későbbiek alapján is – tényleg a főszereplő. Az első mondatot – amin a kelleténél asszem most már tényleg többet rugózok :DD – már említettem, de az is érdekes, hogy az épület miatt választotta az iskolát, meg a Külső és Belső Luca dolgon is jól szórakoztam. Ez a mondat is megragadt a fejemben: „A szünetet tízperces adagokban átvészelendő pokolnak éreztem.” Hatásos és nem körülményes (bár többes számban, „szüneteket” megfogalmazással talán még jobban működne, de ezt már csak nagyon zárójelesen és nagyon-nagyon szőrszálhasogatva jegyzem meg). Tényleg, miatta simán továbbolvasnám a történetet. Ez a megszólalása például rendesen megmosolyogtatott: „Ne zárd ki a lehetőségét annak, hogy esetleg élek-halok érte, hogy megalázzanak.”
És ha már szereplők, meg humor, Gabi is szimpi eddig. Ez a jellemzés különösen tetszett vele kapcsolatban: „Bármit tettél, vagy fogsz tenni az életben, fogadd el, hogy Gerendás Abigél már csinálta, CSAK JOBBAN.”
Az első fejezet kapcsán még apró logikátlanság (?), ami feltűnt, hogy az elején azt írod, legalább tíz perce becsöngettek, viszont amikor Luca az osztályba ér, olyan, mintha szünet lenne, a srácok pölö lazán megszólítják, Gabi is odamegy hozzá, és nem említik, hogy a tanár késne. Vagy én értettem itt valamit nagyon félre, és volt közben egy időugrás…? Na mindegy, ez igazából tényleg apróság, de gondoltam, megemlítem, hátha egy későbbi javítás során segítség lehet az észrevétel.
Ami a második fejezetet illeti, a humor itt is megvolt, akadtak beszólások, amin itt is elvigyorodtam, de ugyanúgy, ahogy az elején az irodás beszélgetés, ez is a levegőben lógott. Egy rakáson kaptunk rengeteg nevet és arcot, amit a mennyiségénél fogva, és mert a fókusz úgyis a környezetvédelmes projekten volt, esélyem se volt megjegyezni. Pedig voltak részletek, amik megjegyezhetővé tettek volna szereplőket (pl. a benzines sztori a nagybácsival, vagy Jázmin földrajz mániája, és na tessék, őt legalább megjegyeztem :D), de nagyjából csak keresztülrohantunk az egészen. Szerintem jobban be kellene építeni ezt a részt a történetbe, jobban hozzákapcsolni akár csak az előző fejezethez is, meg közvetíteni Luca gondolatait, mert még ha nem is szól bele a beszélgetésbe (ami adódik is a korábbi jellemzéséből), azért ott van és mégis csak ő a főszereplőnk. Kicsit olyan érzésem volt, hogy az első fejezetben meg akartad alapozni a legfontosabb szereplőket (Luca és Gabi), meg belengetni a rejtélyt a problémás osztálytárssal (ez annak fényében, hogy nem derül ki rögtön, ki az, tök jó szál amúgy), a másodikban meg gyorsan behozni a környezetvédelmes dolgot, hogy aztán végre a harmadik fejezetben elindulhasson a cselekmény. Csak nem tudom, nekem sokkal jobban működött a történet azokban a pillanatokban, amikor kicsit lassítottál, pl. Gabi megjelenésénél. Simán lehet, hogy csak a kezdés lett kicsit szétesőbb, és a későbbiekben már jó a mesélés üteme, és bízok is ebben, mert ahogy említettem, a szereplők miatt nagyon is érdekelne a folytatás.
Könnyen javítható dolog az előzőekhez képest, de nem tudom, mennyire reális az, hogy az osztálytársak egy hónap után nem tudják egymás nevét. Még ha nem is szólnak Lucához, azért csak felszólítják őt a tanárok, szóval kicsit életszerűtlennek érződött, hogy ennyire nincs meg nekik, de Luca sem tudja például Abigél nevét, mert azt írod, „mint később kiderült”, holott a tanárok miatt szerintem ott is ki kellett volna derülnie az igazi névnek egy hónap alatt. Közben pedig a második fejezetben ez már egyáltalán nem jelent problémát, Luca narrációja rögtön mindenkit a nevén nevez.
A sok kötözködés ellenére összességében nekem inkább pozitívak a benyomásaim, mint negatívak. A kicsit idejétmúlt és helyenként körülményes megfogalmazások ellenére vannak nagyon is fiatalos dolgok a szövegben, a humor például rengetegszer működik, a karakterek szimpatikusak és izgalmasak (ami egy karakterközpontú zsánernél talán a legfontosabb), vannak benne érdekes horgok is (a problémás gyerekes rejtély, meg a projekt a szingapúri úttal). Valószínűleg a legtöbb kifogásom, ami volt, javítható és csiszolható (már ha egyáltalán igazam van bennük), szóval én mindenképpen drukkolok a továbbiakhoz, és ahhoz, hogy egy esetleges kiadási folyamatban dolgozhass tovább a szövegen! 🙂 (És bocsi, ez a hozzászólás durván hosszú lett, de remélem, legalább kicsit hasznosnak találod, amiket írtam.)
Szia!
Gratulálok a kikerüléshez!
Sajnos, bármennyire is akartam, nem fogott meg a történet, fárasztó volt számomra. Nem én vagyok a célközönséged, de no para! Meg fognak találni!
Most már megnyugodhatsz!
Bár a részlet tetszett, úgy az író stílusa mind a szöveg hangulata megfogott, de később azon gondolkodtam, hogy mi lenne az az ok, ami miatt a kamaszok/tinik nem tennék le ezt a könyvet az első oldal után. Számukra teljesen hétköznapi, ami az iskolában történik, mi vonzza be őket a történetbe?A fura lány és a titokzatos problémás diák szerintem nem elég ahhoz, hogy felkeltse az adott korosztály érdeklődését.
A szóhasználattal nem volt problémám, magam is rendszeresen találkozom koravén gyerekekkel, akik olyan stílusban és kifejezéseket használva beszélnek, mint a sokat látott politikusok. Talán kicsit erőteljesebb szlenghasználattal át lehet hidalni ezt a problémát, de csak annyira, amennyire fontosnak tartja a kiadó, hogy választékosan beszélő szereplők legyenek az ifjúsági regényeikben.
Az írónak gratulálok!
Gratulálok a kikerüléshez!
Az első részlet, amit sajnáltam, hogy véget ért. Azonnal berántott, a karakter szuper jó, a humor a toppon, ami irtó fontos számomra. Amit a többiek kiemeltek, hogy nem mai a korcsoport… Én pont a kétezres években voltam 9.-es, és tökre reálisnak érzem, lehet, hogy ezért 😀
Nem gondolom, hogy túl felnőttes lenne Luca, vannak korán érő gyerekek, hozzánk is járt olyan, aki sokkal cifrább mondatokat használt 😀
Imádtam a részletet, és kell a folytatása!
(De jó, hogy kaptunk egy realista részletet! 🙂 Örülök, hogy változatosak a kikerült részletek és az írók sokféle világot tárnak elénk, de már hiányzott egy kis leeresztés a fantasyk után.)
Kedves Kata!
Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
Meglepődtem, mikor kiderült, hogy egy diáklány a nézőpontkaraktered, én is idősebbnek (konkrétan tanárnak) tippeltem a stílusa alapján. Azt sem tudtam hova tenni, hogy Luca ugyan tíz percet késett az óráról, de mikor az infóblokk után visszatértünk a jelenbe, senki se kérte számon a lányt, és látszólag egy szünetbe csöppentünk bele.
Kissé fennakadtam azon, hogy Luca a titkárnőt csak úgy Erikázta, és a „Károlyunk kivárt” is furcsán hatott a lánytól. Valószínűbb, hogy a diákok valami becenévvel, esetleg gúnynévvel hivatkoznak a felnőttekre.
A kulturális utalások jópofák, de úgy gondolom, hogy inkább a felnőtt olvasókat húzzák be, és a mai fiatalok (főleg a middle grade korosztály) nem tudnak mit kezdeni velük. A Stan és Pan, Evita említése nem túl menő, és az is különös, hogy Gabi, a vagány tinilány két fiút épp Don Quijotéhoz és Sancho Panzához hasonlít, mikor megannyi páros található a populáris kultúrában. (Hamarabb elképzelem, hogy például Batmant és Robint említi meg.)
Nem tudom, hogy Luca idősebb hangja véletlen-e és csak a te hangod hatja át, vagy ez a lány saját stílusa. Ha ő alapból ilyen, érdekes lehet, hogy a történet alatt feloldódik-e. Talán korunkból is használhatnál utalásokat (rengeteg celeb, mém és felkapott dolog van), amik könnyedebbé tehetnék a történetet és jobban megszólítanák a fiatalokat.
Tetszettek az alliteráló szóösszetételeid (mint csukacsend, lánglelkű, kamaszkódex). 🙂 Kíváncsiságból rákerestem a „csukacsend” szóra, és hát… Ha mások is rákeresnek, érheti őket meglepetés. Ezt a szót szerintem érdemes lenne megváltoztatni.
A cím megfogott, frappáns! Egyből az villant be, hogy „a pisztácia kifogyott”. 😀 Remélem, hogy nálad is kifogy, és a fiatalok vevők lesznek a környezettudatosságra. 🙂
A nyelvezetet nem mindenhol érzem tinikhez valónak, de a témád nagyon aktuális, és sok múlik azon, hogy mit ültetünk el a ma fiataljaiban. Sok sikert kívánok a lektorihoz! 🙂
Sissy
Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
Először azt hittem, hogy nem fog tetszeni a részlet, de utána észre sem vettem, és elkezdett érdekelni a történet. A főszereplő hangja tényleg nem mindenhol illeszkedik ahhoz, ahogyan ez a korosztály általában megszólal, de számomra csak még izgalmassabbá teszi a részletet, hogy Luca valami mást mutat nekünk. Az is tetszik, hogy egy hallgatag lánnyal van dolgunk, nagyon érdekes lenne ennek a lélektanával jobban megismerkedni. Összességében szerintem sok jó elem van benne, és egy kis csiszolás után érdekes történet lehet belőle.
Szia! Gratulálok a kikerüléshez.
Azt hiszem, hasonló cipőben járunk, max. az egyik tépőzáras, a másik meg fűzős 🙂 Vagyis az én regényemnek is efféle a műfaja és a témaválasztása.
Pár dolog, ami tetszett:
gördülékeny mondatok, irodalmi utalások, karakterek.
Egyébként szerintem is a YA az, amiben a nyelvezet telitalálat volna. És érdekes, eleinte én is tanárra tippeltem volna, és nagyon jópofának tartottam, hogy hohó, ez most olyan, mintha diák lenne, de igazából nem. Na, aztán kiderült, hogy de.
Kíváncsi volnék a sztorira.
Grat mégegyszer!
Arról volt szó, hogy ABC sorendben megy a bekerülés, ehhez képest Molnár Nikolett után Kulcsár Kata jött…. Egyébként gratulálok mindkettőnek
Kedves T.Lach, az összesítő oldalra kerülnek ki ABC sorrendben az előszűrésen átjutott művek, azonban ez nincs összefüggésben azzal, az oldalra milyen sorrenden kerülnek ki a szövegrészletek.
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, úgy képzeltem, harakiriszerű lehet ilyesmit olvasni, de meglepően építőnek éreztem a megjegyzéseket, különösen azt a tényt, hogy egyesek részletekbe menően elemezték. Nagyon értékelem, köszönöm még egyszer. Mit mondjak? Tudom, hogy a célcsoport a gyenge pont? Igen. Így jár az, aki negyvenes létére 🙂 is állandóan kamaszszerelemről akar írni, vagy csak abban hajlandó hinni, de ez már a terápiás téma, igaz…? Mikor íródott, tényleg egy gimnáziumban tanítottam. Annyira nem tartottam a nyilvánosságra kerülés veszélyétől, hogy a neveket sem változtattam meg. Ez az osztály, illetve csoport létezik, létezik a koravén Tibor, az okvetetlenkedő, matekzseni Bendi, az eminens, túlbuzgó Jázmin, a két elválaszthatalan idióta, Máté és Attila, a nem-hiszem-el-hogy-ilyen-létezik, finomlélek Boni, és az őt anyásan védelmező, ‘Lady’ Adrien, az undok, zöld hajú Anett, még a szótlan, kórosan vékony lány is, akinek ugyan nem tudok a belső monológjáról, mert SZÓTLAN :-), de egy óra után, mikor magunkra maradtunk, olyan igazságérzettel kért ki magának valamit, hogy sokkolódtam. Tényleg titkos fegyver.
Szóval a valósággal való egyezés nem a véletlen műve. 🙂
Tényleg fiatalítani kellene a hasonlataimat. Több popkulturális kiszólás kellene, igaz. Bár a szlenggel óvatosan kell bánni, semmi nem lesz olyan gyorsan ciki, mint az épp aktuális szleng. Idősebbikem már rég tájékoztatott, hogy a cringe idejétmúlt szó. 🙂
Szerintem nem olyan kutyaütő a mostani gimnáziumi kínálat. A tizennégy éves, általános iskolás lányom folyamatosan zöld posztokat olvas, és egy fél éve vegán. Meggyőződésből. A tizenhat éves másikkal teljesen egyenrangúan lehet társalogni. A szememre veti, hogy nincs politikai meggyőződésem. Majd neki se lesz. Engem gyakran meglep, hogy gondolkodnak.
Kedves Kata!
Összeszedett írásnak tartom, amelynek egyes hibáit mások már felvetették. Pár olyan dologra világítok rá, amire mások nem.
„Vagány lány volt, atletizált, triatlonozott, egyaránt küldték tehetségkutatókra és matek versenyre. Tagja volt egy színjátszókörnek, foglalkozott fogyatékkal élő gyerekekkel és könnyed kreativitást mutatott minden tevékenység terén, aminek köze volt a kézművességhez.”
Gabigél igen jól osztotta be a rendelkezésére álló napi 32 órát, ha mindezek mellett még aludni is maradt ideje.
A „Bármit tettél, vagy fogsz tenni az életben, fogadd el, hogy Gerendás Abigél már csinálta, CSAK JOBBAN.” kifejezés tetszett.
Az, hogy 13, majd 15 tagja volt az osztálynak, miközben a minimális osztálylétszám (tudtommal) 24 fő, és ettől csak ott térnek el, ahol csak egy osztály van, de itt nyilvánvalóan nem ez a helyzet, hiszen legalább 4 párhuzamos osztály van, már csak hab Gabigél időbeosztásának tortáján.
De a kezdés összességében érdekes, bár az első sorok alapján én is felnőttet tippeltem protagonistának.
Gratulálok a kikerüléshez!
Sziasztok! Távol áll tőlem a téma, de a részlet végére kedvem támadt lapozni. Általában a sokszereplős nyitásokat sem szeretem, de itt az is működött. Talán a traumás infó miatt (gratulálok!), de a diákok minden rezdülése hangsúlyosabbá vált. Ki lehet, az? Számomra izgalmas téma, ahogy a környezetvédelem is. Nagyon aktuális témák.
A belső és külső „környezet” védelme működhet egymást mélyítő fő -és mellékszál szinten, és az egész regényt atható erős szimbólimrendszerrel még érzekletedebbé lehetne tenni mind a két szálat. Talán ez is történik, de nem látom, ezért megjegyeztem ide :).
Magabiztosnak éreztem a szerzőt a karakterek mozgatásában, ami szerintem nagyon fontos lehet ennél a regénynél (ahol valószínűleg sok iskolai jelenetet kaphat az olvasó). Ez a szöveg másik tulajdonsága, ami miatt vállalkoznék a folytatásra, számomra ez a „megtartó” ereje.
Hátrányként: nem tudtam függetleníteni attól, hogy nem „elég friss” a nyelvezet. Az E/1 miatt tűnik ki. E/3-ban tökéletes lenne. Én mérlegelném, hogy milyen többletélményt kap az olvasó az E/1-ben.
Szingapúron olyan jót nevettem, mert nekem sincs gőzöm se, hol van, és a magyarázat se vitt előrébb. Ez tényleg olyan YA regény, amit a tinik anyukái élvezettel olvasnának, mielőtt vagy miután a lányuknak ajándékozzák. Van benne néhány információadagolási gond, szerintem a nevek helyett inkább valami jellegzetesség alapján kéne az osztálytársakat emlegetni, hisz a legtöbben így memorizálunk. A pattanásos, a zöld hajú, a barby. Én is olvastam volna tovább, a zöldülés tematika rengeteget jó lehetőséget rejt.
Kedves E. Indra!
Bepillantottam ide megint és mit láttam? Úristen, Kolombusz tojása…. Rengeteg problémát kiküszöbölnék, főleg a hülye, hiteltelen, nem fiatalos hangot egy E/3 váltással. A felvetett problémák 70%-a megoldódna egy ilyen technikai beavatkozással. Én miért nem gondoltam erre?!!!!!!
Gratulálok a kikerüléshez!
Ez a történet egy könnyed kis olvasmánynak tűnik nekem elsőre, a legnagyobb erőssége nálam a humor. Ez végigvitt az egész szövegen, habár összességében azért ez nem az én műfajom. A szereplők nekem tetszettek, nem értek egyet azzal az érveléssel, hogy a mai középiskolások nem így beszélnek. Bármelyik tinisorozatot meg lehet nézni, hogy azokban a gyerekek hogy kommunikálnak, mik foglalkoztatják őket. Az átlag magyar tinédzser aktív szókincsét nyomtatásba vinni írói öngyilkosság lenne. 🙂
Egy dolgot hadd jegyezzek már meg, csak a pontosítás végett, hogy olyat, hogy „fogyatékkal élő”, már nem mondunk, a „fogyatékos” vagy a „fogyatékossággal élő” jobb alternatíva. Bocs, de ez nálam már küldetés… 🙂
Borzasztóan erős az idei mezőny, és a részletek olvasása közben mindig azt éreztem, hogy tényleg a zsánerek legjobbjai kerültek a honlapra – mégis, számomra te vagy eddig az első, aki igazán a KMK-nak írta a regényét. Nyilván kívülállóként nem lehet teljes bizonyossággal ilyet mondani, de nekem tökéletesen passzol a kiadó eddigi kiadványai közé az ötlet és a színvonal is, abszolút el tudom képzelni a polcomon egy piros pöttyös vagy middle grade borítóval 🙂
Húszas éveim végéhez közeledve én is azok közé tartozom, akiknél már második virágkorukat élik az ifjúsági történetek, de ezzel az öregedő fejjel én élveztem minden sorát 🙂 Lehet, hogy a mai iskolások élményeit nem hozza vissza pontosan, ezt nem tudom megítélni, de engem visszaröpítettél azokba az évekbe, és ezt köszönöm neked, mert tényleg egy élmény volt 🙂
És kérlek, ne vedd kötözködésnek, komolyan nem tudom a választ: az nem okoz jogi problémákat, hogy név szerint használtál fel valós személyeket a történetben? Vagy van a szülőktől, diákoktól hozzájárulásod ehhez? Előre is köszi, ha segítesz felhomályosulni a témában, mert érdekel a válasz 🙂
De mindent egybevéve hatalmas gratula, teljes szívemmel szorítani fogok a történetnek!
Kedves Franciska!
Jó kérdés, biztos megváltoztatnám, ha bármilyen formában is attól tartanék, hogy magukra ismerhetnek. Nem tudom a jogi hátterét, de a neveken módosítani mindenképpen megérné. A kérdésed kapcsán találtam ezt a cikket Kosztolányiról, akihez nyilván nem hasonlítom magam.
https://kultura.hu/kosztolanyi-regenyalakjai-valosag-es-fikcio/
Szia!
Fogadd gratulációmat a kikerüléshez!
Láttam, hogy elég sokan kifogásolják Luca tudatábrázolását, a körülmények és utalások valósághűségét. 15 leszek, kilencedik osztályba járok, és szerintem teljesen megállja a helyét mind a jellemábrázolás, mind az iskolai körülmények bemutatása. A beszédstílussal — véleményem szerint — nincs különösebb probléma. Nyilván, az ilyen stílusú mondatokkal együtt egy csomó nem ide illő káromkodás is elhangzik egy átlagos osztályban, de az igényesség tekintetében ez kihagyható, főleg az olvashatóság növelése végett. (A valóságban is bántja a fülemet a káromkodás, olvasni meg végképp nem szeretem.) A környezetvédelem nálunk állandó téma. A ’10 perce megy az óra, de olyan, mintha szünet lenne’ dolog pedig pontosan úgy van, ahogy írtad: amíg nem jön be tanár az osztályterembe, mindenki ugyanazt csinálja, mint amit szünetben; még akkor is, ha már fél órája becsöngettek. Az utalásaidat egy kivételével azonnal értettem, és bár nem vagyok benne biztos, hogy minden tizenéves így lenne ezzel, szerintem annyira nem zavaró, sőt lehet, hogy néhányan épp ezáltal fogják kicsit jobban megismerni azokat a témákat/személyeket, amik/akik régebben voltak népszerűek. (Én például utána néztem, hogy ki is Stan és Pan.)
A gyengébb pontokat, amiket látok benne, már mind leírták előttem, úgyhogy most ebbe nem mennék én is bele (plusz nem értek olyan szinten az íráshoz, hogy használható kritikát tudjak adni). Ezt a hozzászólást megerősítésnek szántam, miután megneszeltem, hogy olyan dolgok voltak megemlítve hibaként a mű kapcsán, amiket én, mint a célközönség egy képviselője, teljesen elfogadhatónak, sőt jónak találok. Nagyon érdekel a folytatás, szívesen olvasnám tovább.
Sok sikert a továbbiakban!
Gratulálok a kikerüléshez!
Engem nem zavart a koravén nyelvezet, szerintem a szereplő humora bőven ellensúlyozza. Kicsit modernebb utalások esetleg lehetnének, de egyébként szerintem a narrációs stílussal olyan nagy baj nincs.
Említetted, hogy átváltanál E/3-ra, szerintem nem kellene, ha Young Adult korosztálynak írsz. E/1-nél automatikusan közelebb kerülünk a karakterhez, és ennél a korosztálynál az érzelmi közelség fontos (azt mondják). Mivel a narrációdat így E/1-ben sem érzem szuperközelinek, szerintem E/3-mal nagyon eltávolodna. Persze, ha végül Middle Grade-nek szánod, ez lehet nem baj.
Azért nem éreztem közelinek a narrációt, mert az első fejezetben még fel-fel villannak Luca gondolatai, és egyéni látásmódja, de a második jelenetnél szinte csak közvetít, hogy mások mit csinálnak. Akár E/1-et vagy E/3-at választasz, szerintem vigyázz, hogy így hosszabb ideig ne hagyd ki a nézőpontkarakteredet az eseményekből. Ha nem is csinál semmit, gondolatban hozzáfűznivalója lehet.
Voltak részek, amik kicsit összezavartak. Azt mondod, nem jegyezték meg Luca nevét, pedig amint bemegy az osztályba néven szólítják. Nem „Hangoskönyv” ami a gúnyneve, vagy akár „Sovány lány”, vagy akármi.
Aztán Luca utalgat dolgokra, amik a jövőben történnek majd meg. Mondjuk, amiket Gabiról tud, arról úgy tűnik, hogy a jelenben még nem tudja, de majd meg fogja tudni, ha jól értettem. Mármint ha ez egy visszaemlékezés, akkor rendben, de egyébként kicsit furcsának tűnt nekem.
Az osztályközösség is eléggé összeszokott csapatnak tűnik, nem olyannak akik csak egy hónapja ismerik egymást. De lehet ezt rosszul ítélem meg, már nem emlékszem nagyon, nekem milyen volt a 9. első hónapja.
Az elején, amikor Luca bekezdéseket beszél magáról, szerintem azt meg is lehetne mutatni rögtön jelenetben, amint találkozik az osztálytársaival, megszólítják és nem beszél, vagy ilyesmi. Vagy a környezetvédelmis beszélgetésnél a tanár valamiért kérdezi, és akkor lehet mondani, hogy Külső Luca, Belső Luca mit csinál.
Amúgy ezek mellett szórakoztató részlet volt. Sok sikert kívánok a továbbiakban!
Kedves Lidi, hál’ Isten, most igazolva érzem magam kissé. Egész nap online tanítok, sokszor a te korosztályodat, angolból, sokszor már felsőfokra. Lehet, hogy érzelmi szinten még nem érettek, de önkifejezés terén tudnak brillirozni. ( Későbbiekben kiderül, hogy Luca önismeretben, vagy a saját érzései felismerése terén igencsak fejlődésre szorul, enyhén fogalmazva.)
Érdekes ez a kérdés az aktuálisabb kulturális kiszólásokkal. Leiner Laura jut eszembe, akinek a karakterei éjjel-nappal facetime-olnak, élőznek, Tik-Tokkoznak, instáznak, megosztanak, snapchattelnek, most nem érdekel a helyes ragozási forma. Elhiszem, hogy ettől ‘relatable’ lesz a szereplő, jelen pillanatban, a jelen generációnak, de én, mint olvasó, alig győzöm magam végigolvasni a technikai kivitelezés teljesen feleslegesen megemlített részletein minden oldalon, nem beszélve arról, hogy ezek elavultak lesznek egy fél éven belül, szinte nevetségesek. Biztonságosabb kicsit általánosabb maradni. A Stan és Pan, elismerem, vízözön előtti, őket már én is utalásokból ismertem, nem valódi filmes emlékekből. A hórihorgas- köpcös páros prototípusa volt számomra.
János említette, hogy Gabi karaktere valószínűtlen. mert 36 órás napokra lenne szüksége, hogy mindez beleférjen. Ezen nevettem. Egyrészt, mert vicces volt, másrészt, mert nem úgy gondoltam, hogy mindezen tevékenységeket minden nap elvégzi szépen sorban, harmadsorban azért, mert ha valaki karakterét valóban ismertem, az az övé. Ő egy korábbi barátnőm, kicsit Paris Geller a Gimore Girls-ből, csak kevésbé inzenzív, és kevésbé fanatikus, de valóban mindenben, mindenhol überelte a környezetét, akár akarta, akár nem.
Kedves Swarna! ( A neved remélhetőleg a hindi-hindu név, amit a neten találtam, amennyiben igen, a tény már önmagában érdekes.)
Egyetértek az észrevételeiddel, igazad van, a magyarázat az, hogy utólag döntöttem őt, hogy visszaemlékezés legyen, és nincs rendesen tisztába téve a szöveg. Köszönöm mindenkinek, akik praktikus, pár tollvonással remndezhető logikátlanságokra hívta fel a figyelmem, ki fogok mindent javítani. Ha nem lenne összacsapva, akkor Luca szemszöge és belső reakciói is sűrűbben szakítanák meg az órai szövegáradatot. Jól meg kell kellene golyószórózni Luca tartalommal a későbbi fejezeteket is.
Szeretem az ifjúságit, szeretem a realistát, így izgalommal kezdtem olvasni. Sajnos hiányzott belőle az a valami, bármi, ami miatt megvenném a könyvet. Egy kis fűszer kellene bele, valami, amitől érdekesebb lesz.
Abban igaza van a többieknek, hogy a YA hang nem stimmel, de nekem nem a főszereplő gondolatI miatt, inkább a többi diák beszéde, stb. Nekem a régi csíkos-pöttyös ifjúsági könyvek jutottak eszembe a sztoriról, nyelvezetről.
Viszont ÓRIÁSI dolog ide kikerülni, szívből gratulálok az írónak!! További sok-sok-sok sikert és kitartást kívánok! Lehet, hogy egy arany pöttyös jobban feküdne? 🙂
Én az elbeszélő hangját, gondolatait szerettem, el tudok képzelni ilyen koravén kamaszlányt, nekem nem tűnt életidegennek. Kicsit persze klisés ez a ,,komoly, koravén, csöndes lány” szemszög, és a problémás új tanuló meglebegtetéséből van egy olyan sejtésem, hogy ő lesz a rosszfiús love interest a főhősnek, ami így még inkább csúszik a klisébe, de ez legyen a legnagyobb baj, a klisék működhetnek nagyon is jól ugye. 🙂 Ami nekem fűrészporízű volt, az a többi tanuló közti párbeszéd a második fejezetben: nem látom magam előtt azt, ahogy ezeket a szavakat mai hús-vér emberek ki is mondják egy osztályteremben. Olyan megrendezettnek tűnt, mintha egy színpadon várna mindenki az egy sorára, amivel bemutatkozhat, hogy a néző tudja, ki kicsoda.
A műfaj nem az én világom, ezt azért hozzá kell tennem. 🙂
Na jó! Engem kilóra megvett. Én is egyre jobban elmélyedek a környeztvédelemben és nagyon hiányzik a középsuli. Ez a két táma nagyon tetszik. Érdekel, mi lesz ebből az osztályon belüli ellentétből. Hogyan veszik majd az akadályokat. Remélem továbbjut!