Boszorkánykő
Az ablaktörlő ritmikus zizegése felkeltette Emilyt álmából. Zavarodottan pislogott, miközben próbálta kidörzsölni az álmot a szeméből.
– Hol vagyunk? – kérdezte.
– El kell intéznem valamit, hogy bejuthassunk a kapun.
– Hm? – Emily arra gondolt, bár kikapcsolná Oliver az ablaktörlőt, idegesítette az ide-oda csúszkáló műanyag nyikorgása. – Nem állunk meg enni valamit?
– Nincs rá idő. Holnapra otthon kell lenned.
– Mi a baj a kapuval?
Oliver nagyot sóhajtott, miközben eltekerte a kormányt. A kocsi balra kanyarodott, így Emily karja nekinyomódott a hideg ablaknak.
– Nem mehetünk be rajta.
– Miért?
– Mert nem lehet. Ahhoz, hogy bejussunk, apád királyságába át kell mennünk a kapun. Ott meg csak azokat engedik át, akiknek van engedélyük. Hát nekem nincs.
– Nem vagyok én elég engedély?
– Nem ismernek téged, semmi sem bizonyítja, hogy te vagy az uralkodó lánya.
– És akkor, hogy jutunk be?
– Azt még én sem tudom, de ha minden jól meg, mindjárt találkozunk valakivel, aki fizetség fejében bejuttat minket a birodalomba.
Emily kinézett az ablakon. Egy faluban jártak, ahol az utcák az ürességtől kongtak, és mindent latyak borított.
Kisvártatva megérkeztek, és Oliver leparkolt egy aprócska bolt előtt. Időközben abbamaradt a zápor, és kisütött a nap. Az utcára kilépve Emily orrát megcsapta az esőáztatta föld illata. Az üzlet olyan volt, mint a legtöbb szuveníres boltocska; díszes ajtóval és teletömött kirakattal próbálta becsábítani a turistákat. A délutáni sugarak visszaverődtek az üzlet üvegezett ajtaján;Emilynek el kellett takarnia a szemét, hogy lenyomhassa a kopott kilincset.
Kételkedett abban, hogy gyakran járnának erre emberek, mivel a környéken egyetlen étterem vagy hotel se épült, na meg egy teremtett lelket sem látott a falun átvezető útjuk során.
Ahogykinyitotta az ajtót, egy apró csengő jelezte érkezésüket; dohos levegő lengte körül a portékákat. Emily mögött Oliver is belépett az üzletbe, majd alaposan körbenézett. Az üzlet meglepően koszos és zsúfolt volt, tele kacatokkal és dísztárgyakkal. Inkább hasonlított egy régiségkereskedő boltjához, mint szuveníreshez. Emily meglepetten látta, hogy van valaki az üzletben; az egyik ékszeres pult előtt egy napbarnított bőrű fiú állt. Magas volt, széles vállán megfeszült zöld, csíkos pólója.
– Ő lesz az – motyogta Oliver, és megindult az idegen felé. – Riddle?
A fiú megfordult és elmosolyodott. Vakító fehér fogai kivillantak, majd kérdően felvonta gondosan kiszedett szemöldökét.
– Ricky. Ez a keresztnevem.
– Remélem, nekem nem kell bemutatkoznom.
– Segíthetek valamiben uraim? –az egyik táskákkal megpakolt fogas mögül idős nő lépett elő. Görnyedt hátával és kopott, lilás fejkendőjével egy barátságos nagymama látszatát keltette, Emily majdnem megmosolyogta a nénikét, de még idejében észbe kapott.
– Nem, köszönjük, csak körülpillantunk – felelte Ricky és ismét elvigyorodott.
A néni arrébb tipegett, de továbbra is szemmel tartotta vendégeit. Emily, hogy ne keltsen feltűnést, nézelődésbe kezdett, miközben igyekezett nem túl távol kerülni a fiúktól.
– Hogy jutunk át a kapun? – szögezte a kérdéstRickynek Oliver.
– Azt nem tudom.
– Ne hülyéskedj velem!
Ricky szórakozottan beletúrt a mellette álló ékszeres dobozba és találomra kiválasztott egy gyűrűt, majd – csupán a látszat kedvéért, – Oliver is belekotort a dobozba.
– De tudok valakit, aki talán tudja…
– Nem ezt mondták nekem. Csak az időmet vesztegetem veled…
Ricky megigazította szőke,melírozott haját, majd felhúzta a bal kisujjára a gyűrűt.
– Jól áll nekem, nem gondolod?
– Nekem ebből elegem van.
Amint Oliver elfordult a gyűrűktől, az öregasszony megjelent előtte.
– Milyen jó szeme van a barátjának!
A fiú szóra sem méltatta, elindult a kijárat felé. Emily is ment volna utána, de az eladó elkapta a karját.
– Várjon egy pillanatra, van magának egy ajánlatom!
Belenyúlt az ékszeres tálba és előhúzott egy hasonló gyűrűt, mint ami Ricky kisujján volt.
– Ezek páros ékszerek, – magyarázta – eredeti perui opál! Bizony!
– Mit mondott? – kérdezte Oliver, aki épp az ajtót nyitotta ki, és a harang csilingelésétől nem halotta az anyóka szavait.
A gyűrű vékony volt, fekete kőből készítették.
– Nem kérjük, köszönjük!
– Csak próbálja fel, kedveském! – kérlelte, és Emily tenyerébe nyomta a gyűrűt.
– Ha felpróbálom, elenged?
– Bizony! Igazi perui opál!
Oliver ijedten kapta fel a fejét.
– Perui ékszer? Fel ne vedd! – kiáltotta, de addigra már Emily felhúzta a mutatóujjára. Abban a pillanatban az öregasszony felnevetett, majd egy halk pukkanás kíséretében köddé vált.
– Felhúztad az ujjadra – állapította meg Oliver.
– Mi történt? – Emily ijedten próbálta leszedni a gyűrűt, de az meg sem mozdult.
– Remek. Most a bájgúnárt magunkkal kell vinnünk.
– Mi? – Ricky is meglepettnek tűnt.
– Megmutatom.
Oliver belekarolt Emilybe, és elkezdte kifelé húzni az üzletből. A harmadik lépés után Ricky furcsa mozdulatot tett, mintha meglökték volna hátulról, majd elindult a lány után.
– Össze vagytok kötve, öt méternél messzebb nem tudtok egymástól menni.
Emily döbbenten meredt Rickyre, aki rángatni kezdte a gyűrűt az ujján, nem sok sikerrel.
– Nem jön le! Hogy lehet leszedni? – kérdezte a fiú.
– Tudtommal sehogy.
Ricky elsápadva nézett végig Emilyn.
– Én nem mutatkozhatok vele egy helyiségben!
Oliver egy pillanatra megfeledkezett magáról, és meglepett kifejezés váltotta fel a szokásos, semmitmondó ábrázatát.
– Miért nem? – bukott ki belőle, majd szinte azonnal megrántotta a vállát. – Nem is érdekes. Vissza kell hívnunk ezt a boszorkányt, ő biztos tudja, hogy kell leszedni rólatok. Mi a fenére volt ez jó? Miattatok nem tudom rendesen végezni a munkám.
– Az enyémről nem is beszélve – tette hozzá Ricky.
– Miért, mi a te szakmád? – tette fel Emily a kérdést.
– Én? Hivatalos szívtipró vagyok!
Oliver megforgatta a szemét, majd odasétált a pulthoz, és tanulmányozni kezdte az ott szanaszét heverő papírlapokat.
– Most meg mit csinálsz? – Ricky szorosan összefonta karját széles mellkasa előtt, miközben rosszalló pillantásokat küldött Oliver felé. – Nincs időnk nézelődni.
– Körülnézek, hogy lássam mivel állunk szemben.
– Szemben állunk valamivel? – kérdezte Emily elvékonyodó hangon.
– Attól tartok. Az a boszorkány nem véletlen tetette rátok a gyűrűt, nyilván csak ő tudja, hogyan kell levenni, de ezt az információt nem fogja ingyen adni.
– Amikor azt mondod boszorkány, ugye nem igazi boszorkányra gondolsz? – Emily meglepetten nézett Oliverre.
– Persze, hogy igazira – Ricky lenézően végigmérte Emilyt. – Hol szedted össze ezt a tudatlant? És hogyan találjuk meg a banyát? – Ricky tovább rángtatta a gyűrűt az ujján, továbbra is sikertelenül.
– A boszorkányok képesek a különböző síkok között mozogni – magyarázta Oliver unottan. – Amikor eltűnt, akkor gyakorlatilag átugrott egy másik síkba.Vissza kell csalogatnunk, de előbb fel akarok készülni.
– Mit szoktak az ilyen boszorkányok kérni?
– Emlékeket, testrészeket vagy valami ilyesmit.
Ricky és Emily sápadtan összenéztek.
– És meddig fog tartani ez az egész ügy? – Emily hangja a szokásosnál is vékonyabb lett.
– Honnan tudjam? Lehet, elküld valamiért és hónapokig fog tartani, mire megszerezzük.
– Nekem holnap randim van!
Oliver ismét a szemét forgatta, majd hozzátette:
– Nekem meg holnap estére el kell juttatnom Emilyt a kastélyba, vagy nem fizetnek ki.
– Holnapra? Titeket aztán szorít az idő, haver.
– Nem vagyok a haverod.Nem vagy a hasznomra, és elvesztegetni való időnk sincs. Elkezdem. Felkészültetek?
– Mire? – Emily aggódó tekintettel pislogott a fiúkra.
Oliver összedörzsölte a tenyerét, miközben halkan mormolt egy varázsigét. A háttérben halk kuncogás hallatszott, mire Emily ijedtében feldöntötte a táskákat tartó fogast, Ricky meg a plafont kezdte bámulni, a hangforrást keresve.
– Hajlandóak vagyunk alkudni! – kiáltotta Oliver. Abban a pillanatban egy fiatal nő lépett ki az egyik polc mögül. Magas volt, hosszú szőke haja leért a lábáig. Testét egy sokat sejtető, zöld selyem köntösbe bújtatatva illegette.
– Hello fiúk! – intett vékony ujjaival a nő. – És Emily – tette hozzá.
Ricky döbbenten bámulta a lényt, Oliver viszont csak rosszallóan ráncolta a szemöldökét.
A boszorkány a lányra villantotta sárga szemeit.
– Te vagy a banya? – kérdezte gyanakvóan Ricky.
– Még sosem találkoztál velem hasonlóval, ugye szépfiú?
A következő pillanatban ott állt közvetlen Ricky előtt és halkan belesuttogott a fülébe.
– Nem játszadozni jöttünk, hanem alkudni – szólt közbe Oliver.
A nő megfordult, és a másik fiút kezdte vizslatni borostyán tekintetével.
– Segíthetek a húgodon – mondta váratlanul. Oliver egy pillanatra összezavarodott.
– Nincs semmi baja a húgomnak.
– Hm. Biztos? – a nőEmily felé fordult és a lányt is végigmérte. – Neked is van egy ajánlatom; elveszem tőled az átkodat.
– Elég legyen boszorkány! – Oliver elutasító kiáltásától Emily összerezzent.
– A nevem Victoria.
– Nem értem. Adsz nekünk valamit és leszeded a gyűrűket? Ez az alkud? – kérdezte Ricky zavarodottan.
– Á–á, most jön, amit én kérek. A szépfiútól a szép kék szemszínét kérem, tőled pedig, – mutatott Oliverre – a legboldogabb emlékedet, a lánytól meg a nevét kérem.
– Szó se lehet róla. Még hogy a nevét, miért nem egyből a szívét? – Oliver teljesen kikelt magából, dühösen integetett a levegőbe. – Különben sincs semmi baja a húgomnak.
– A húgod egy cellában ül. A birodalom fogva tartja, és azokkal a bűnökkel vádolják, amiket te követtél el, és amik miatt nem lépheted át a kaput.
– Nem hiszem el.
– Én benne vagyok – szólt közbe Ricky. – Mi bajom lehet belőle, ha elvesztem a szemem színét?
– Színvak leszel és nem lesz íriszed – magyarázta Oliver.
Ricky döbbenten meredt Victoriára, aki mérgesen tekintett Oliverre.
– És mi lesz, ha elvesztem a nevem?
– A neved elvesztése az egyik legrosszabb dolog, ami történhet veled… Nem lesznek jogaid, nem léphetsz be helyekre, elveszted a családodat és még sok mást is.
– Elég legyen! Látom, sokat tudsz a világunkról, de akkor is kétlem, hogy ellent tudnál mondani egy ilyen nagylelkű ajánlatnak. A húgod veszélyben van, és csak én segíthetek neked.
– Mint mondtam, nem hiszek magának. A testvérem köszöni szépen jól van, otthon issza a kakaóját.
– Más ajánlata nincs? – kérdezte Emily reménykedve.
– Nincs.
Időközben Victoria alakot váltott, és most egy fiatal lány képében ücsörgött a pénztárgép mellett, az asztalon. Elgondolkozva csavargatta rövid haját, miközben Rickyt figyelte.
A fiú végig nézett a boszorkányon és hiába tudta, hogy a lény akár egy öreg nagymama kinézetét is felvehette, nem hagyta nyugodni a fantáziáját egy ilyen lehetőség. Fülében csengtek a boszorkány suttogó szavai: azzá leszek, akit csak megkívánsz.Annyi alakot vehet fel, olyan sokféle nő… Victoria felajánlotta neki mindezt. Az illata édes volt, és még most is csiklandozta a fiú nyakát. Ricky szíve hevesen vert a gondolatra, felszökött benne az adrenalin és azonnal oda akart adni mindent, hogy megkaphassa, amire vágyott.
– Mit nekem egy kis szemszín vesztés, meg színvakság! – gondolta – Összekeverni a zöldet a pirossal? Nem olyan vészes.
– Én szerintem így is vállalom – bökte ki, miközben megigazította csíkos felsőjét. A lány a pultról rákacsintott és mintha a szoknyája rövidebb lett volna, mint eddig. Ricky nagyon nyelt és ránézett a többiekre.
– Én nem – motyogta Emily, aki a földet bámulta és eszébe jutott az a sok–sok álmatlanul töltött éjszaka.Emilyt folytonos rémálmok gyötörték, képtelen volt egyetlen éjszakát is átaludni nélkülük. Folyton képeket látott, embereket, akiket nem ismert. Folytonos kialvatlanságtól szenvedett, és számtalanszor ébredt sikítozva, félelemtől reszketve.
Száját rágcsálva álldogált egy ablak előtt. Akaratlanul is elgondolkozott a lehetőségen, mi lenne, ha megszabadulhatna ettől. Végre kialudná magát, értelmes életet élhetne…Na, de a nevét odaadni? Bár ha megtenné, az egész élete megváltozna. Helyre jönne! Sosem kéne azért aggódni, hogy mi lesz vele a jövőben… Tétován fürkészte Oliver arcát, hátha leolvashat valamit a tapasztalt társa arcáról.
Oliver kétségek között őrlődött. Legszívesebben azonnal hazarohant volna, itt hagyva mindent, hogy megnézze a húga jól van–e. Szilárd meggyőződése volt, hogy semmi baja, de ha a boszorkány ezt mondta… Mi van, ha a kishúgát tényleg foglyul ejtették? Elméletben megtörténhet, az apja is fogságba esett, még mielőtt ő és Trisha megszületett. Elképzelte, ahogy kilenc éves testvére egy elhagyatott, hideg cellában ül, és csak rá vár… Egyszer majdnem elvesztették Trishát, ami az ő hibája volt. Ha még egyszer megtörténne, nem bírná elviselni sem ő, sem a családja. Azonban ott motoszkált a fejében, hogy mi van, ha a boszorkány hazudik? Mindenképp le akarta ellenőrizni, mielőtt egy ennyire komoly alkuba belemegy.
A nő mindeközben ismét alakot váltott. Egy magas, vékony, huszonéves nő lett belőle. Vérvörös ruhát viselt, nagy dekoltázzsal. Hosszú szempillái mögül Rickyre pislogott, aki kezdte teljesen elveszteni a fejét.
– Döntsetek már! – kiáltotta, miközbenidegesen fel–alá járkált.
– Fiatalok, lassan letelik az időtök. Kaptok még percet, aztán eltűnök, és többé nem láttok – búgta Victoria.
Oliver kezdett teljesen összezavarodni. Mindenképp le kellett szedetnie a gyűrűket, különben nem tudja hazavinni Emilyt a kastélyba. Meg hát nem maradhatnak életük végéig összekötve.
– És mi van, ha csak az egyikünk egyezik bele? – kérdezte Oliver.
– Nem megy. Túl nagy az ajándék, amit adok nektek, hogy csak egy fizetséget kapjak.
– De csak egyvalaki kapja meg a fizetséget. Alkudozni jöttél, hát alkudjunk! – Ricky határozott lépést tett a boszorkány felé.
– Ki lenne az a valaki, te szépfiú?
Ricky le sem vette szemeit a boszorkányról, bólintott egyet és mosoly terült szét az arcán.
– Nem elég.
– Mire? Csak azt kérjük, hogy vedd le a gyűrűket. – Oliver kezdte elveszteni a reményt.
– Hmm..a szépfiú többet szeretne, ugye kedvesem?
Ricky észre sem vette a kérdést, úgy bámulta Victoriát. Tudta, hogy meg kell kapnia ezt a nőt, akármibe is kerül. Még sose vallott kudarcot. Soha, egy lány sem utasította vissza. Fel sem merült benne, hogy elszalassza élete legnagyobb lehetőségét. A lemenő nap sugarai fényárba öltöztették a poros üzletet. Victoria hunyorogni kezdett, majd leugrott a pénztárpultról, és beljebb araszolt néhány lépésnyit, az árnyékba.
Oliver jelentőségteljes pillantásokat lövellt Emily felé, aki annyira elmélyült a gondolataiban, hogy mindebből semmit sem vett észre. Ricky megbabonázva meredt a boszorkányra, és az sem tűnt volna fel neki, ha a többiek hirtelen szárnyat növesztenek és elrepülnek.
Oliver új taktikát keresve körbetekintett a zsúfolt szobában és pillanatokon belül megtalálta, amit keresett.
Apró, vörös pöttyök tarkították a padlót, egy antik komód előtt. Minden boszorkánynak van gyengéje.
Victoria még egy lépést hátrált a sötét felé. Oliver alaposan megnézte magának a lényt, aki ismét alakot váltott. Haja vörös lett, bőre színe sötétebb, ruháját pedig egy fekete estélyire cserélte, egyedül a nyakában lógó apró, vörös kő maradt állandó. Oliver már tudta, mit kell tennie.
– Fiatalok, lejárt az időtök.
– Kérünk egy percet magunkban, hogy megvitassuk a dolgot. Utána döntünk.
– Az én világomban vagytok, én parancsolok – jelentette ki Victoria, ellentmondást nem tűrő hangon.
– A komódban van.
A boszorkány elsápadt.
– Előnyben vagyunk, srácok!
– Egy perc. Se több, se kevesebb.
– Hatvan másodperc, – mondta, majdismét köddé vált.
– Nincs időm megmagyarázni – hadarta Oliver – ha megszerezzük a nyakláncát, akkor nyert ügyünk lesz, alku nélkül.
Ricky arca hirtelen kitisztult.
– Hol vagyok? – kérdezte meglepetten.
– Mi történik vele? – tette hozzá Emily.
– Nincs időnk. A boszorkány bűvöletben tart. A nyaklánc kell. Bájgúnár, tereld el valahogy a figyelmét! Ha szembesítjük a tettével, azzal, hogy megölt valakit, akkor eszébe jut a régi mivolta, ki volt, mielőtt eladta a lelkét, ki kell…
Ebben a pillanatban Victoria ismét felbukkant, az üzlet egyik árnyékos részében. Ezúttal nem fektetett sok energiát a külsejébe, enyhén lila árnyalatú bőre kiemelte, apró mustársárga szemeit. Hunyorogva tekintett végig a három fiatalon. Nyakában ezúttal is ott lógott az apró kövecske, egy vékony madzagra felfűzve.
A boszorkány annyira megfeledkezett Rickyről hogy elfelejtette visszatenni rá a bűvöletet, de talán nem is volt rá szükség, anélkül is tartott a varázsa. A fiú egyre közelebb merészkedett Victoriához.
– Mit művelsz? – förmedt a nő a fiúra.
– Elbűvöl a szépséged – motyogta Ricky. – Tényleg olyan alakot veszel fel, amit csak akarok?
– Ismerem ezt a trükköt, nem leszek a kedvedért kisegér vagy bogár, meg se próbáld.
– Ó, eszembe se jutott ilyesmi. Csupán arra lennék kíváncsi, hogy mondjuk híresség is tudsz lenni?
– Persze.
– És ha azt kérem, hogy legyen kisebb orrod? – Ricky már egész közel járt Victoriához, aki gyanúsan méregette a fiút.
Oliver eközben a komód felé vette az irányt, Emily pedig körbe indult az üzletben, hátha a boszorkány mögé kerülhet. A nő gyanút fogott, és igyekezett egyszerre szemmel tartani a három fiatalt, nem sok sikerrel.
– Miben sántikáltok? Figyelek. Az időtök lejárt, döntöttetek már?
– Meg akarok róla bizonyosodni, hogy megfelelő jutalmat kapok–e a szemem színéért.
– Ó, ne aggódj, megkapod, amire vágysz.
Emily Victoria mögé került. Oliver egyre közelebb somfordált a komód felé.
Ricky már közvetlenül Victoria előtt állt.
– És ha azt kérem, hogy változtasd meg a hangod? Arra is képes vagy?
– Elegem van a kérdéseidből, akármit meg tudok tenni, hát nem érted? Fel tudom venni álmaid nőjének az alakját, kiolvasom az arcát egyenesen az elmédből. Fogalmad sincs, mi mindenre vagyok képes! Döntsetek most, vagy soha nem szabadultok meg az átkomtól.
Oliver ekkor egy határozott mozdulattal felrántotta a kis szekrény ajtaját. Egy idős férfi holtteste borult ki belőle. Torkán nagy sötét vágás húzódott, kopott, sötétzöld mellénye vérben ázott.
Victoria döbbenten meredt az egyre növekvő vértócsára a szekrény előtt.
– Mit tettél? – suttogta, kezét a szája elé emelve.
Emily eközben a boszorkány mögé került, odanyúlt a madzagért és egy határozott mozdulattal megragadta. A boszorkány fulladozó hangot hallatott, ahogy a madzag fojtogatni kezdte. Amint elpattant, a kő nagy ívben repült, egyenesen Ricky markába. Victoria elkeseredetten kapott az ékszer után, ám Ricky számított erre és gyorsan elhátrált az árnyékból. Emily futva menekült a boszorkány közeléből.
– Átkozottak! – Visította a nő. Arca lila színe sötétebb lett és mély barázdák jelentek meg rajta. Pupillája eltűnt, csak egy sárga, fénytelen golyó tekintett üresen a világba. Szája szélesedni kezdett és hegyes fogak sora bukkant elő sikolyra nyíló ajkai közül.
– Add csak ide! – Oliver Ricky felé nyújtotta kezét, aki átadta neki az apró, vörös követ.
– Ez, barátaim, a boszorkány lelke. – Látván a többiek értetlen arckifejezését, Oliver folytatta a magyarázatot. – Amikor valakiből boszorkány lesz, a lelkét sötét mágiával leválasztják a testétől. A nagy mennyiségű fekete mágiától, a lélek nem fér meg egy testben sem, ezért átteszik egy ilyen, vagy ehhez hasonló kőbe. Általában azért ennél jobban elrejtik. Ez itt, – mutatott a földön kuporgó Victoriára – valószínűleg elég fiatal példány, még tapasztalatlan. Különben nem hagyta volna elől, ilyen felelőtlenül az áldozatát – magyarázta Oliver lelkesen.
– És most hogyan tovább? – kérdezte Emily a kőre tekintve.
– Most? Victoria leveszi rólatok a gyűrűt, vagy széttöröm a lelkét.
A boszorkány a földön kuporgott, fejét kezével takarta, fel se nézett, úgy kezdett mormolni valamit. Enyhe fuvallat borzolta fel Emily haját, majd köd ereszkedett az aprócska üzletre. Pár pillanat elteltével a homálynak nyoma sem volt és furcsa pattanó hang szakította meg abaljós csendet.
Ricky gondolkodás nélkül lerántotta ujjáról a gyűrűt és elhajította a kis üzlet végébe, ahol hangosan koppant a falon, majd elgurult a sötétbe.
– És most? – tette fel ismét a kérdést Emily.
– Most, kérem a jussom! – jelentette ki Ricky. Victoria riadtan felpillantott. Sárga szemei ide–oda cikáztak.
Oliver keresgélni kezdett a lomok között. Emily eljátszadozott a gondolattal, hogy fizetség nélkül is megszabadulhatna átkától, de félt, hogy a boszorkány valamilyen trükkel tőrbe csalná.
Ricky fejében nem fordult meg ilyesmi, teljesen elkábította a gondolat, hogy övé lehet álmai nője és még a lény mostani torz külseje se bizonytalanított el eléggé. Eközben Oliver megtalálta, amit keresett.
– Mit fogsz tenni? Megsemmisíted? – Kérdezte a boszorkány kétségbe esetten.
Oliver válasz helyett belepottyantotta a kövecskét a rézmozsárba, ahol az csilingelve koppant a fémen.
Victoria döbbenten meredt a mozsárra.
– Mi lesz vele, ha összetöröd? – Emily is lehúzta ujjáról a gyűrűt, és ő is elhajította.
– Megszűnök létezni – válaszolta halkan Victoria.
– Ha visszaadnánk neki, azonnal megölne minket. A lelke telve van fekete mágiával, nincs benne jóindulatnak a szikrája sem.
– Kössünk alkut! – kiáltotta a lény keserves hangon.
– Én benne vagyok! – Ricky vigyorogva mutogatott a mozsárra. – Inkább add ide nekem. Majd én elintézem.
– Még csak az kéne!
– Muszáj megölnünk? – kérdezte Emily a szája szélét rágcsálva.
– Muszáj.
Oliver felemelte a mozsártörőt és mielőtt bárki, bármit is tehetett volna egy határozott mozdulattal lesújtott az aprócska piros kőre.
Valóban olyan, mintha ki lenne ollózva egy sokkal hosszabb és összetettebb történetből. Az eleje nagyon hirtelen, „bele a közepébe”-típus.
Az első rész, ahol megakadtam az, amikor a hotel és az étterem kerül szóba. Annyira kevés dolog derült ki a világról, arról, hol és mikor, milyen időben játszódik a történet, hogy számomra ebben a formában összeegyeztethetetlen a királyság és a modernebb épületek. Alig van információ a szereplőkről, kik ők, mik ők, a múltjuk (ami pl. az Emilyben csordogáló királyi vér miatt fontos lenne), hogyan került össze Emily és Oliver, vagy a fiú miként lépett kapcsolatba Rickyvel. Nem tudni azt sem, mi zajlik a lelkükben, mit miért tesznek.
Pár dolog csak úgy kiderül, mindenféle korábbi utalás nélkül. Ezt nem szeretem, becsapva érzem magam ilyenkor, sőt, tudatlannak. Mint amikor a krimik végén előhúz a detektív a kalapból egy rég elfeledett rokont, akiről szó sem esett a történet során, mégis az magyaráz meg mindent.
Több információ, háttér, történelem kellett volna, mert így nekem ez csak egy aprócska szelet egy nagy tortából, ami még finom is lehet.
Így nagyon sok minden érthetetlen, több a kérdés, mint amire választ kaptunk.
Rávilágítottatok a lényegre: nehezemre esik novellát írni, a történet valahogy mindig kinövi magát…
Így is több szálat kivettem belőle, és rövidítettem részeket, de igazatok van, én is érzem, hogy kicsit lezáratlan, azonban akárhogy is akartam folytatni mindig csak nőtt és nőtt a dolog..
Egy fiktív világnak képzeltem el a helyet, városokkal és boszorkányokkal, nem konkrét a helyszín.
Eszembe se jutott, hogy lehet valaki félreérti a testvéres dolgot, de már sejtem, hol rontottam el a dolog.
Köszönöm, hogy megosztottátok velem a gondolataitokat! 🙂