K. László Szilvia: Marci és a galibák – Verekedéstől pityergésig

Ma kezdődik a Könyvhét, és a Könyvmolyképző kiadóval a Vörösmatry téren (Bp.) és a Dugonics téren (Szeged) egyaránt találkozhattok.

K. László Szilvia új mesekönyvét is kézbe vehetitek. Korábban interjút olvashattunk a szerzővel, most pedig  lássunk egy részletet a Kékmanó, a főnyeremény II. – Marci és a galibák. Verekedéstől pityergésig című mesekönyvből. Az illusztrációkat Szőnyi Gergely készítette.

***

SÍRÓS MESE

Könny pereg az arcomon, csikizi az orromat,

pedig mondják, nagyfiúknak sokat sírni nem szabad.

Nagy is vagyok, fiú vagyok, mégis fáj, ha elesek,

sírnom kell, ha bántanak, vagy beütöm a térdemet.

Van olyan is, mikor a baj kívülről nem látható,

ilyenkor a zokogás is jó nekem, mert gyógyító.

Amíg érzem, a könny segít, kimossa a bánatot

a sírásról egyelőre leszokni még nem tudok.

 

Esett az eső, sírtak a felhők odakint. Marci rosszkedvűen ébredt, és hallotta, hogy Luca is sír a másik szobában. Kiment anyához a konyhába, aki elétette a reggelijét. De a kifli és a kakaó is rosszkedvű volt aznap, sehogy sem ízlett Marcinak, kedvetlenül forgatta a szájában a falatokat.

– Menjünk le a játszótérre – mondta aztán anyának, de anya rosszkedvűen válaszolt.

– Hiszen látod, hogy esik az eső! Menj, játssz a szobádban!

Marci bement a szobába, nézegette a játékait, de azok rosszkedvűen néztek vissza rá, nem volt kedvük játszani vele. Marci morcosan nézett maga elé. Szünet volt az oviban, hiányoztak a barátai, biztos volt benne, hogy ez egy balul sikerült nap lesz.

Ahogy telt az idő, be is igazolódott a sejtése. Amibe csak belekezdett, minden rosszul sikerült. Festeni próbált, de a festmény elmaszatolódott, ezért összegyűrte, és kidobta a kukába. Építeni kezdett, de a torony folyton ledőlt, végül dühösen rugdosta szét a kockákat a szobában. Tízórainál eltörte a kedvenc kutyusos bögréjét, amitől olyan mérges és szomorú lett, hogy sírva fakadt, és a sírást abba sem tudta hagyni. Anya vigasztalni próbálta, de Marci a földre vetette magát, ott folytatta a sírást, és közben teli torokból kiabált:

– Hagyjál békén! Csúnya vagy!

Tudta azért, hogy nincs igaza, hiszen nem anya törte el a bögréjét, de úgy haragudott az egész világra, hogy muszáj volt ezt kikiabálnia magából.

Anya nem is akarta ezt tovább hallgatni, csendben kiment, hagyta, tomboljon Marci, ha akar. Marci egy rövid ideig valóban folytatta a kiabálást, aztán megunta, és csak csendben hüppögött. Hasalt a földön, tépkedte a szőnyeg bolyhait, és rettenetesen sajnálta magát.

Egészen addig, míg a kedves, narancssárga fényt meg nem pillantotta. A fényből aztán előbukkant a hosszú, sárga sapka és az égszínkék ruha, a ruhában pedig Kékmanó.

Olyan vidáman ugrott Marci elé, hogy a kisfiúnak rögtön felszáradtak a könnyei.

– Mi a baj? – kérdezte a kismanó.

– Ez a vacak nap a baj! – felelte síri hangon Marci.

– És mitől vacak ez a nap? – mosolygott Kékmanó, és ettől a mosolytól Marcinak is mosolyogni támadt kedve.

– Hát az esőtől – felelte végül.

– Szóval nem tetszik neked, hogy esik az eső.

– Persze, hogy nem tetszik. Senkinek sem tetszik!

– Nono, ebben azért tévedsz, barátocskám! Gyere csak, nézzünk ki az ablakon!

Marci felállt, kikukucskált az ablakon. Kékmanó a vállára állt, onnan mutogatta neki a kinti világot.

– Odanézz, a rózsabokor! A virágok, a fák. Látod, hogy örülnek! Csak úgy nyújtózkodnak, boldogan k

ortyolják az éltető vizet. Szomjasak voltak ám! És nézd a füvet! Látod, milyen szép zöld lett az esőtől? Víz nélkül elszáradna ő is. Látod?

– Látom – suttogta Marci, és örült, hogy nem száradnak el a növények odakint.

– Azért én mégis szomorú vagyok – vágott aztán újra fancsali képet.

– És miért vagy szomorú?

– Mert ma minden szomorú körülöttem. A játékok, anya, Luca, meg a kutyás bögre.

Az olyan szomorú volt, hogy el is tört.

– Most elárulok neked egy nagy titkot. Tudod, miért szomorú ma minden körülötted? Mert te rosszked

vű és szomorú vagy. Próbálj meg egy kicsit jobban odafigyelni a jó dolgokra is, és rögtön vidámabbá válik a világ.

Marci nem nagyon hitte el Kékmanó szavait, de a rosszkedv nyomtalanul eltűnt belőle. Kiszaladt anyához, aki fáradtan paskolgatta a bömbölő Luca apró hátát. Marci odaült melléjük, majd megsimogatta a kicsit:

– Jaj, te butus kis Luca! – gügyögte neki szeretettel – Miért kell így hisztizni? Az nem baj, hogy esik az

eső, mert a virágok szomjasak voltak, és most isznak, tudod?

Anya csodálkozva nézett Marcira, és elmosolyodott. A rosszkedv menekült kifelé a szobából. Luca csodálkozó kék szeme a bátyjára tapadt, foghíjas kis szája mosolyra húzódott. Anya óvatosan a kisfiú karjába tette a kisbabát, és azt mondta:

– Menj csak oda a bátyádhoz, kicsi lány, sokat tanulhatsz tőle!

Marci büszkén nézett az ablak felé, ahol Kékmanót sejtette, és észre is vette integető alakját. Aztán megpillantott még valamit, amitől igen jókedve kerekedett. Abbamaradt az eső odakint, a Napocska vidáman

kukucskált a felhők mögül.

Az ablak előtt egy gyönyörű szivárvány ragyogott.

***

Gyere Te is a Könyvhétre, találkozz a szerzőkkel, élvezd a hatalmas nyüzsgést! 🙂

Ha pedig otthon szeretnél olvasni a gyerekednek, kistesódnak, Kékmanó történeteit megveheted a webboltunkban és minden nagyobb könyvesboltban.