Interjú: Cselenyák Imre

Terveink szerint a Könyvfesztiválra érkezik Cselenyák Imre következő regényes életrajza. A nagy sikerű, kétkötetes Arany János életregény után a szerző ezúttal József Attila életéről mesél élvezetes, megkapó stílusban. A kötetet most is alapos kutatómunka előzte meg, majd az összegyűjtött információkból született meg az életregény első fele, a Tiszta szívvel.

A szerzővel Róbert Katalin szerkesztőnk készített interjút

 

A Könyvfesztiválra megjelenik a Tiszta szívvel című köteted, amely József Attila életregénye. Korábban Arany Jánosról jelent tőled meg egy hasonló, kétkötetes mű a kiadó gondozásában, közben Tinódi Lantos Sebestyén életéről is írtál egy kötetet. Mondhatjuk, hogy találtál ezekkel a mindenki számára befogadható, örömmel olvasható életregényekkel egy saját „műfajt”, amihez örömmel nyúlsz?

Igen, mondhatjuk. Ahogy Hrabal vélekedik erről: az a szerencsés író, aki talál egy rést, amibe be tudja ütni a fejszéjét. Nos, úgy tűnik, én leltem egy rést, ahová sikerült beékelődnöm. Noha Arany egy XIX. századi költő, több mint kétszáz éve született, ehhez mérten az életregénye jól prosperál mind a mai napig. Amikor elhatároztam – a nyolcvanas évek elején –, hogy Arany János életét megírom, még csak tervezgettem az irodalmi pályát. Tinódi már egy későbbi gondolat, ámbár azt is legalább húsz éve dédelgettem. József Attilát Katona Ildikó Javasolta. És úgy jártam vele, mint Rembrandt az Éjjeli őrjárat című festményével: ugyan felkérésre kezdtem hozzá, de menet közben rabjává tett.

A Tiszta szívvel egy első kötet – meddig jut el, ez a kötet József Attila életének történetében?

Egészen pontosan Vágó Márta és Attila szerelmi kihűléséig. Alapvetően a viszontagságos gyermek- és ifjúkor eseményei elevenednek meg a regény oldalain, oly sok kis apró jelenettel dúsítva, amelyek talán kevéssé ismertek a széles olvasótábor vagy a József Attila rajongók körében. Igyekeztem minden olyan lényegi apróságot beleszőni, amelyek végül is oda vezettek, hogy a Mama, az Óda, A Dunánál című versek szerzője a XX. század talán legjelentősebb magyar költője lett.

Sok elemzés, tudományos munka elérhető József Attiláról. Te milyen művekre, anyagokra támaszkodtál, amikor kutattál ehhez a kötethez?

Ha most felsorolnám azokat a könyveket, dokumentumokat, tanulmányokat, amelyeken átrágtam magam, ez a riport oldalakra rúgna. Inkább kiemelek két jelentős biográfiát, a nővér, József Jolán: József Attila élete; és Asperján György: Fogadj szívedbe című könyveit, mert ezek adták meg a regény vázát. Roppant érdekesek voltak még Vágó Márta, Kozmucza Flóra, Szántó Judit, Németh Andor visszaemlékezéseit is.

Azt tudjuk, hogy Arany János mindig is különleges költő volt számodra, de milyen a te személyes viszonyod József Attilával? Változott ez a kutatás vagy az írás során?

Hatalmas változáson mentem keresztül József Attila életének tanulmányozása és annak lejegyzése alatt. Néhány oldal után már együtt rettegtem, szenvedtem, dühöngtem a költővel, és mintha nem tudnék tragikus sorsáról, végig szorítottam neki, hogy sikerüljön a lírai debütálás, szeressék őt, kapja már meg a megérdemelt elismeréseket. Függetlenül attól, hogy némelykor erősen kikészített könnyelműsége, szertelen fecsegése, az irodalmi kánonnal szembeni felelőtlen viselkedése.

Van olyan kis anekdota, érdekesség, ami téged meglepett, és amit szívesen elmesélnél most?

„Dr. Makai Ödön nem hagyja gyámfiát eltunyulni, ha már így útjába sodorta a végzet. Elhelyezi az Atlantica Tengerhajózási Rt.-nél, mint hajósinast. Egy Tatár névre keresztelt vontatóhajóra kerül, hétfő reggeltől szombat estig tart a munkája. Fő feladata a Dunából vödörrel vizet merni, órákon át a fedélzetet súrolni, azon túl kimosni a matrózok szennyesét, tisztítani az ablakokat, szidolozni a rézpántokat, rézgombokat.

Az alantas munka a legkevésbé sem inspirálja, nem is dolgozik kellő lelkesedéssel. Ez zavarja az egyik fiatal matrózt, és amúgy játékosan fenéken billenti a kedvetlen inast. Attila hirtelen haragra gerjed, felkap egy rudat és lesújt vele. Szerencsére a legény elhajol, a rúd a korlátnak csapódik és kettétörik. Ha eltalálja, akkor az a legszerencsésebb esetben is csonttörés.

Óriási a megdöbbenés. A hajósinas azért van a világon, hogy őt mindenki megalázza. Senki, még a kapitány sem látott olyat, hogy egy taknyos kölyök fellázad sorsa ellen. Közli is Attilával, hogy ha még egy hasonló eset megtörténik, véletlenül bele fog esni a vízbe egy betonnehezékkel a lábán, és soha többé nem találja őt meg senki, mert még a maradékát is felfalják a halak.” (Idézet a kötetből – a szerk.)

Megjelentek nagyszerű fikciós történelmi regényeid és életregények is. Melyiket kedveled jobban íróként? Melyik a nagyobb kihívás számodra?

Fogós kérdés. Valójában, ha beleülök annak a bizonyos álom-ballonnak a kasába, amely fölrepít engem a tágas éterbe, már mindegy, melyik illúzió ragad magával. Amibe éppen belefogok, az sajátít ki, varázsol el. És ebben az a felemelő, hogy soha senki nem tilthatja meg nekem, hogy írjak, méghozzá arról, amiről szeretnék. Ez olyan kiváltsága az én életemnek, amiért érdemes emberként tévelyegni ebben a felfoghatatlan, abszurd létben.

Azt sejtem, hogy hamarosan olvashatunk majd egy második kötetet József Attiláról, de utána hogyan tovább? Milyen témák vagy életregénybe illő személyek foglalkoztatnak most?

Isten látja lelkem, a József Attilával be akartam fejezni a biográfiaírást. Azonban az egyik szerkesztő arra kért, hogy írjam meg Petőfi Sándor életét. Bevallom, megijedtem tőle – no, azt már nem, akkor végképp beskatulyáznak! Viszont említést tettem erről íróbarátomnak, aki nekem esett: „Bizony, hogy meg kell írni Petőfi életét! Méghozzá éppen neked, hiszen eleve előnyben vagy, Arany után csak te vagy erre felhatalmazva, mondjon bárki bármit!” Sóhajtás…. Mit is tehettem volna? Már csaknem kész az Eliramlik az élet című Petőfiről szóló életregény.

 

Cselenyák Imre dedikál a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, találkozhattok vele október 2-án (vasárnap) 10 órától a GE02-es standnál.

 

Cselenyák Imre: Tiszta szívvel

Az ábránd felrepít, a valóság visszatart.

„A név létezik, sőt, Attila nem is akárki, híres világhódító volt! S ebből erőt merít, szirmot bont benne a meggyőződés: nagy jövő előtt áll, maga is híres ember lesz, tehát a nevére büszkének kell lennie!”

A lenyűgöző regényes életrajzban felelevenedik az ikonikus költő életútja. Egy magányos, őszinte fiú hatalmas küzdelmet vív a szegénységgel, önmagával és a saját tehetségével.

Ki volt József Attila a versein túl?
Mit mesélnek a kortársak, mit árulnak el róla a saját levelei?
Hogyan ragyog fel a zsenialitás a magányos sötétségben?

Cselenyák Imre hatalmas kutatómunkával megírt regénye testközelbe hozza az olvasókhoz a magyar irodalom nagy alakját.

Annyit ártottak neki, hogy halhatatlan lett. Mélyedj el a sorsában!

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
1 hozzászólás Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük