Herbert Márta: Már a jövő sem olyan, mint régen

Kata elégedetten lépett ki az utcára, most már biztos volt benne, hogy hamarosan minden rendbe jön. Angyalka, az asztrológusa soha sem tévedett, és ha azt látta a csillagokban, hogy a napokban találkozni fog azzal a férfival, aki a még csak álmaiban létező gyerekének az apja lehet, akkor az így is lesz. Kata megrázta hosszú, szőke haját, és bizakodóan nézett a jövőbe, bár csak a trolimegálló intimbetét reklámja esett a látómezejébe.

Angyalka azt is megígérte, hogy munkájában hamarosan változás áll be, és végre eltávolodhat mindennapi problémáitól. Kata nem mondott el mindent Angyalkának munkahelyi gondjairól, szégyellte, hogy Boglárka rá bírta kényszeríteni, hogy az ő telefonjait is Kata vegye fel, sőt, a legjobb, fal melletti íróasztaltól is kitúrta. Pedig Boglárka is ugyanolyan szerkesztő volt, mint ő, sőt, még olyan se, a szépészeti rovatért felelt, a kozmetikumok dobozáról kellett lemásolnia az információkat a termékajánlóba. Egy szkenner képes lett volna megoldani ezt a feladatot, ráadásul helyesírási hiba nélkül, nem úgy, mint Boglárka.

Kata dühösen fújdogálta ki a kósza fürtöket az arcából, megjött a troli. Hihetetlen, hogy mennyire neveletlenek az emberek, mindenki elé akart tolakodni, még szerencse, hogy Kata kifejlesztette az évek során könyöklős technikáját, aminek hála elsőként lépett fel a járműre. Az asztrológustól rögtön a rapid randira indult, a társkeresős nő, vagyis ahogy magát nevezte, a rapid angyal, garantálta, hogy csak minőségi találkozókon fog részt venni. Kata elővette zsebtükrét, megigazította a frizuráját, rózsaszínű szájfényt kent az ajkára, aztán energikusan az ajtóig nyomakodott, mert megérkezett a Király utcába. Még utoljára elégedetten rámosolygott a jármű koszos ablakában a tükörképére, talán ezért lépett ki olyan gondtalanul a trolit előző autó elé.

Kata utána a földön fekve már csak arra emlékezett, hogy egy kockás inges férfi vette kézbe az irányítást, és megakadályozta, hogy a kíváncsiskodók megtapossák. A lány utolsó erejével felemelte a fejét, hogy végignézzen az aszfalton elterülő testén, meg akarta érteni, honnan jött ez az egész lényét elöntő fájdalom, de amikor megpillantotta a természetellenesen kicsavarodott helyzetben lévő bal lábfejét, elájult.

Amikor újból kinyitotta a szemét, egy ismeretlen helyen, egy ismeretlen fehér ágyban ébredt.

̶  Felébredt, kedveském?

Kata a hang felé fordult. A mellette lévő ágyban kedves arcú öreg néni feküdt, az a fajta, aki leveskockából is igazi húslevest tud főzni, aminek minden bizonnyal azonnal neki is állt volna, ha ebben nem akadályozza meg a fején lévő hatalmas kötés. Kata a lábára nézett, ami magasra fel volt polcolva, de legalább nem fájt. Az ágya melletti kis fehér éjjeliszekrényen hatalmas virágcsokor állt, amit valószínűleg tévedésből hagyhatott ott valaki. Kata eldöntötte, hogy felmondási idő nélkül, azonnal kirúgja Angyalkát.

̶  Ugye nem tudja, hol van? A Péterfyben. Megműtötték, és úgy hallottam, jól sikerült a műtétje. Ne aggódjon, itt jó kezekben van, a főorvos úr nagyon rendes ember. A virágot nézi? Egy kockás inges, szimpatikus fiatalember hozta be, biztosan a vőlegénye, nem? El kellett mennie, nem tudta megvárni, hogy felébredjen.

Katának nehezére esett megszólalnia, kiszáradt szájában nehezen forgott a nyelve.

̶  Nincs vőlegényem.

̶  Ne is kapkodja el, olyan fiatalka még. Szomjas lehet, de nem tudok felkelni, hogy vizet öntsek, mert a főorvos úr szigorúan megtiltotta. Tudja, cikket akar írni rólam, ezért vagyok itt, az intenzíven megfigyelésen, pedig jól érzem magam, jobban, mint előtte, már a vérnyomásom se rendetlenkedik.

̶  Mi előtt?  ̶  kérdezte meg kelletlenül Kata.

̶  Hát a balesetem előtt. Tudja, mentem nyugodtan a piacra özvegy Bajornéval, a szomszédasszonyommal, amikor a fejemre esett egy erkélyről egy okostelefon, azt hiszem, így hívják ezeket mostanában. Azóta rá tudok csatlakozni az internetre, elég, ha csak rá gondolok. A főorvos út szerint néhány apró alkatrész az agyamban maradt. Felolvashatom magának a híreket, ha unatkozik, de politikát ne kérjen, attól megfájdul a fejem.

Kata szólni sem tudott a rémülettől, meg volt győződve róla, hogy a pszichiátriára került tévedésből. Fehér köpenyes orvos csapat érkezett a szobájukba, Katára ügyet se vetettek, a szomszéd ágy köré csoportosultak.

̶  Hogy vagyunk ma, Lenke néni?

̶  Köszönöm, nem panaszkodhatom. Látom, doktor úr is jól van, megkapta végre attól a kimondhatatlan nevű újságtól az íméljét, amit annyira várt. Belekukkantottam a postafiókjába  ̶  kuncogott szégyenlősen.

̶  Lenke néni, ez bizalmas üzenet volt, majd még beszélgetünk róla, hogy mit szabad  csinálni, és mit nem az interneten. De végül is nem baj, önről is szó van benne, címlapra kerül Lenke néni, de előbb holland orvosok, a szaklap szerkesztői ideutaznak a jövő héten, hogy megvizsgálják Lenke nénit. Ne aggódjon Lenke néni, minden rendben lesz.

̶̶  Drága doktor úr, én utoljára a háború alatt aggódtam, jöjjenek csak a hollandok, megnézhetik a fejemet.

̶  Nagyszerű. Addig élvezze a vendégszeretetünket, remélem, jól érzi itt magát, meg van elégedve az új szobatársával?

Ezek után az orvoscsoport jóval kevesebb érdeklődéssel fordult Kata ágya felé.

̶  Összeraktuk a bokáját, de legközelebb kétszer nézzen körül, mielőtt átmegy az utcán  ̶  vetette oda neki a főorvos, miközben a többiek lelkesen jegyzetelték a szavait. ̶  Hétfőn kiengedjük, nincs elég ágy az osztályon, addig is keressen magának egy gyógytornászt, minél előbb el kell kezdenie a re-edukációt, különben elsorvadnak az izmai, és egész életében sántítani fog.

Kata a fal felé fordította a fejét, és csendben álomba sírta magát.

 

A következő három nap gyorsan eltelt, Katát meglátogatták a szülei, de nem tudtak sokáig maradni, mert nem hagyhatták a boltjaikat az alkalmazottakra. A laptól a kollégái esemest küldtek neki, de lapzárta volt, nem volt idejük meglátogatni. Kata egyre kevesebb fájdalomcsillapítót kapott, egyre több időt időt töltött ébren. A virágcsokor eltűnt az éjjeliszekrényről, Lenke néninek erre is volt magyarázata.

̶  Kidobták a nővérek, tudja, nem szeretik már a virágot a kórházakban, sokan allergiások a pollenre.  Mi jöhet még, mire lesznek allergiások az emberek, egymásra? Kedveském, amíg maga aludt, elolvastam az egészségügyi fórumokat, mindenki Tószeghy Bálintot ajánlja, ő a legjobb gyógytornász a városban. Megnéztem, van egy website-ja, megadom a mobilszámát, hívja csak fel, hónapokkal előre kell időpontot foglalni nála. Egyébként nagyszerű dolog ez az internet, nagyon jól értesült emberek készítik, özvegy Bajorné nyomukba se ér.

Kata hálásan mosolygott Lenke nénire, és azonnal rácsöngött Bálintra, aki meglepően türelmesen hallgatta végig a balesete történetét, sőt azt is felajánlotta, hogy beugrik megnézni a kórházba.

Amikor megérkezett, Lenke néni tapintatosan rögtön elaludt, időnként még horkantott is egyet. Bálint valahonnan nagyon ismerős volt Katának, talán az edzőteremben láthatta, mert a férfi láthatóan rendszeresen látogatta azt. Bálint a fény felé tartotta a röntgenképeket, hosszasan nézegette, Kata végül nem bírta tovább, és megkérdezte:

̶   Biztos vagyok benne, hogy ismerjük egymást valahonnan. Melyik edzőterembe jár?

Bálint félszegen elmosolyodott, hosszasan köszörülte a torkát, majd hirtelen tegeződésre váltott, mintha a balesetnek köszönhetően valami különleges kötelék alakult volna ki közöttük, ami felmentette őket a felesleges udvariaskodás látszata alól.

̶   Azt hittem, felismertél már. Emlékszel a balesetedre?

̶   Most már emlékszem rád, te vagy az a kockás inges férfi, aki segített a balesetnél ̶  ült fel izgatottan Kata az ágyban.

̶  Igen, én ütöttelek el, de rögtön kiugrottam a kocsiból, és hívtam a mentőket. A műtét után is itt jártam, hoztam egy csokor virágot, de aludtál, nem akartalak felébreszteni.

̶   Mennyire megható ennyi segítőkészség! De erre egyáltalán nem lett volna szükség, ha egy kicsit odafigyelsz, és nem ütsz el a zebrán! ̶  Kata most már kiabált, Lenke néni egyre hangosabban horkolt, hogy uralja a zenebonát.

̶    Meddig akartál még körülöttem sündörögni? Mikor akartad bevallani, hogy mit követtél el?

̶   Nem sündörgök körülötted, te hívtál fel, hogy legyek a gyógytornászod. Azt hittem, felismertél, azért jöttem ide, a kórházba. A re-edukációdat próbálom előkészíteni, amit természetesen ingyen vállalok, és házhoz megyek. Nagyon sajnálom, ami történt, az én hibám, eddig nem volt alkalmunk beszélni róla, nem voltál elég jó állapotban.

̶  Már négy napja megműtöttek, ne légy nevetséges, lett volna idő arra, hogy bevalld az igazat. Ráadásul még álszenteskedsz is. Tudod mit? Most nyugodtan hazamehetsz, majd a a bíróságon találkozunk.

Kata csak azt sajnálta, hogy a virágcsokrot már kidobták a nővérek, így nem volt semmi a keze ügyében, amit hozzávághatott volna. Könnyeit nyeldesve próbált kényelmesebben elhelyezkedni az ágyban, de minden mozdulatánál belehasított a fájdalom a bokájába.

Lenke néni is mocorogni kezdett a szomszéd ágyon, kislányosan, nagyra nyitott szájjal ásított egyet, majd Katára nézett.

̶  Jó sokáig aludtam. Mi történt, miért sírsz?

̶  Lenke néni, nem fogja elhinni, Tószeghy Bálint most vallotta be, hogy ő ütött el. Nem nyúlhat hozzám többet az a vadállat!

̶  Óh, nem is tudtam. Nem szép dolog elütni valakit, nagyot hibázott ez fiatalember, Katikám. Talán most adhatnál neki egy esélyt, hogy helyrehozza, amit tönkretett.

̶  Nem, be fogom perelni, majd a gatyája is rámegy a kártérítésre. Hónapokig nem fogok tudni dolgozni, ki fogja azt nekem megfizetni? Egyébként sem bízom meg benne, ez az ember bármire képes.

̶  Egyszerűen figyelmetlen volt, nem? Ráadásul úgy látom, mindent megpróbál, hogy helyrehozza a hibáját.

̶  Szemet szemért, fogat fogért. A Bibliából van  ̶   vonta meg a vállát Kata.

̶  Te tudod, Katinkám, de túl rövid ahhoz az élet, hogy szemekre meg fogakra vadásszunk, ráadásul mindenki megvakul a végén. Ne haragudj, szkájpon keres a lányom ̶  és Lenke néni belemerült belső cybervilágába.

 

Kata pár nap múlva, amikor hazamehetett a kórházból, nagyon egyedül érezte magát a kis lakásában. Többször is rajta kapta magát, hogy gondolatban Lenke néninek meséli el a napját, de nem zavarhatta, mert végre megérkezett a holland kutatócsoport, és napok óta az adatátvitelt tesztelték Lenke nénin. Addig is Kata meleg szívvel gondolt arra az emberre, aki feltalálta a távirányítót, mert még mindig csak fél lábon ugrálva tudott közlekedni a lakásban. A szülei elvitték a rendőrségre, hogy megtehesse a feljelentést a gázolás ügyében, majd elrohantak intézni a halaszthatatlan ügyeiket. Beugrott hozzá a főszerkesztője is egy doboz konyakmeggyel, de ami még ennél is fontosabb, felajánlotta neki, hogy lábadozása alatt otthonról dolgozhat, csak a szerkesztőségi értekezletre próbáljon meg eljutni valahogyan. Kata rögtön álmokat kezdett szövögetni az átmeneti megoldásokról, amik az idők folyamán hagyománnyá nemesednek.

Kata felhívta az összes gyógytornászt, akit az interneten talált, de senki sem volt hajlandó házhoz jönni. Ráadásul tényleg mindenki Tószeghy Bálintot ajánlotta a városban, legalábbis a Duna bal oldalán.

Kata több napot töltött az utcai forgalom tanulmányozásával az ablakából, mielőtt rá tudta volna szánni magát, hogy felhívja Bálintot. A férfi nem haragudott a kórházi jelenet miatt, ugyanolyan nyugodtan vette tudomásul, hogy Kata megváltoztatta a véleményét, és már igényt tart a szolgáltatásaira, mint amikor perrel fenyegette.

Még aznap eljött megnézni Katát, amikor felhívta, de virágcsokor nélkül érkezett, és hűvösen magázódott. Kata rögtön észrevette, hogy több fontos részlet elkerülte a figyelmét a legutóbbi alkalommal, például az, hogy Bálintnak rendkívül jó feneke volt. Kata szomorúan állapította meg magában, hogy igazságtalan világban élünk, mert az evolúció csak a rossz fiúkat látta el ezzel a fontos kellékkel. Bálint letelepedett melléje, hogy megnyomogassa a bokáját hosszú, vékony, de erős ujjaival. Kata elbűvölten figyelte Bálint világszép kezét, aminek hűvös volt ugyan az érintése, de a bőre mégis felforrósodott tőle. Nem értette, mi történik vele, mégse normális, hogy vonzalmat érez a hóhérja iránt, vagy talán létezik egy eddig felderítetlen válfaja a Stochkolm-szindrómának közúti gázoló és az áldozata között, és hamarosan ő is klinikai eset lesz, mint Lenke néni és az okostelefon.

A második kezelésre már alaposan felkészült, gondosan kitépegette a lábáról a szőrszálakat egy körömcsipesszel, hosszasan fontolgatta, hogy kenjen-e rá önbarnítót, végül ezt elvetette, mert attól félt, hogy Bálint tenyere is önbarnulna tőle, így a jól bevált gyöngyházfényű, nyugtató aromájú testápoló krémje mellett maradt. Szerette volna valamivel megkínálni, de málnapálinka és bodzaszörp volt csak otthon. Ihat-e egyáltalán alkoholt egy gyógytornász munka közben, és egy életerős férfi nem röhögi-e el magát a bodzaszörp látványától? Lenke néni nem volt ott, hogy válaszoljon a kérdéseire, ezért felbontotta a nagy doboz konyakos meggyet, azt hallotta, a csokoládénak afrodiziáló hatása van. Mire Bálint megérkezett, Kata megevett belőle fél dobozzal, és sokkal derűsebben tekintett a jövőbe.

Bálin elmélyülten, szemét félig lehunyva, finoman lazította a lány letapadt izmait, így Kata gátlástalanul nézegethette a Bálint karját fedő szőke pihéket, a bőre alatt ugráló izmokat. Kata nagyon különlegesnek érezte magát, érezte, hogy Bálint minden porcikájával rá figyel. Kata hirtelen megszólalt:

̶  Tudja, gondolkodtam a baleseten. Most már úgy látom, hogy én is hibás voltam, nem néztem körül, mielőtt átrohantam volna az úton. Természetesen visszavonom a feljelentést, nagyon hálás vagyok a segítségéért és a törődéséért.

Bálint egy pillanatra abbahagyta a masszírozást, a lányra  nézett.

̶  Most már bevallhatom, mindennek az a hülye esemes az oka. Nagyon szégyellem magam, úgy viselkedtem, mint egy idióta. Aznapra rapidrandira foglaltam helyet a Király utcába, de a haverjaim sörözni hívtak az utolsó pillanatban. Pont le akartam mondani a randit, amikor kiléptél elém. Minden az én hibám, de megpróbálom jóvátenni.

Kata mélyen beszívta a Bálintból áradó feromonos szerelem illatot.