H.K. Melanie: Képek az ablakból

Alex

Alex elégedetten dőlt hátra székében. Reggel óta fel sem állt, csak a monitort bámulta. Még mindig az egyik beadandón finomított. Az utolsón. Na, nem a sajátján, a bevezetés a fordítás gyakorlatába vizsgát már tavaly letudta. Most éppen tommyboy01 esszéjét készítette, aki csupán csak egyike volt azoknak a diákoknak, akik fizettek Alexnek egy frappáns munkáért. Annyi különbséggel, hogy ez a bizonyos doga, most a docens fiának készült. Necces, de megoldható feladat.

Alex automatikusan emelte szájához a bögréjét, de keserű fintorra húzódott szája a hideg kávétól. Ideje volt végre kinyújtóztatni a lábait. Hátrébb lökte magát a forgószékkel, és két lépéssel a konyhában termett. Az egész garzon huszonöt négyzetméter volt csupán, de azóta szerette, hogy másodévben beköltözött. Igaz, hogy épp csak egy ágy fért el az íróasztalán kívül a szobában, és tévéje sem volt, mégsem kellett a zsúfolt és hangos koliban dekkolnia. Gyűlölte a hangzavart, és a közös helyiségek áporodott szagától kiverte a víz. Itt legalább egyedül lehetett.

A tűzhely egyetlen főzőlapjára tette a kotyogós kávéfőzőt, és az utcára nyíló ablakon kibámulva várta a szokásos sistergő hangot, ami úgy hatott rá, mint drog a függőre.

Pár napja szokatlan csend borult az addig nyüzsgő városra. Alexet elszomoríthatta volna a helyzet, ő mégis beteges elégedettséget érzett, végtelen nyugalmat. Vírus járta a környéket. Azt mondták róla, kegyetlen és pusztító, és országosan bezárták az összes sulit miatta. Korona. Alex úgy tekintett rá, mint egy uralkodóra, aki előtt behódol a világ. És talán félnie is illet volna, de az igazság az volt, hogy baromi jól érezte magát elzárva másoktól. Tökéletesen elégedett volt a saját kis szobájában, a finom kávéjával és némi kajával.

Tejet öntött bögréjébe és a mikróba dobta, majd újra az utcát fürkészte. Ameddig ellátott, négyemeletes tömbök húzódtak mindkét oldalon. A többsávos úton alig kolbászoltak kocsik, de az útszéli parkolók dugig megteltek. Még a középen húzódó vékony zöldsáv is betegesen festett, félig lobos fáival.

Tetszett neki ez a végtelen nyugodtság, ami lelassította a várost, mintha minden ő hozzá igazodott volna. Persze voltak barátai, és bulizni is eljárt néha, de jobb szeretett a háttérbe húzódni. Megfigyelni másokat, elkerülni a központi szerepet és csendben, egyedül tanulni. Na, ezt nem tudta volna kivitelezni egyik koleszban sem. Ezért vállat dogaírásokat, mert ez fedezte a havi költségeit.

– Szia! – villant fel a kijelzője éppen akkor, amikor a kávéfőző erősen krákogni kezdett. Elzárta a tűzhelyt és a mikróból kivett bögrébe töltött egy adag kávét. Épp csak a testsúlyát kellett áthelyezni a másik lábára, hogy a mobilján lássa az üzenetet, ami az íróasztalán pihent.

Hát igen. Az oktatás nem állt le. A webináriumok őrült igyekezettel ontották a feladatokat a diákokra. Ez pedig kapóra jött Alexnek. Míg mások talán állásaikat veszítették el, ő felvirágoztatta üzletét. Sokkal többen fizettek volna beadandóért, mint eddig. Ez pedig még inkább növelte a lebukás kockázatát. Amúgy sem akart többet bevállalni, mert amint egy hónapon belül megszerzi az alapdiplomáját, hivatalosan is állást kap az egyik helyi fordítóirodában.

– Te vagy x-man? – jött a következő üzenet. X-man, csak így ismerték. Nem tudták ki ő, mi ő, csak azt, hogy ha sürgősen dolgozat kell, akkor x-man-t kell keresni. Tegnap törölnie kellett volna ezt a profilt. Mégis kezébe vette a készüléket, mert a név melletti kép ismerősnek tűnt neki, több, mint ismerősnek.

– Mit szeretnél? – pötyögte be rutinosan a kérdést. Nem volt ebben semmi, amivel elárulná magát, ha esetleg valaki rá akarja szedni. Visszaült a székébe és egy kisebb lökéssel egészen az asztalig húzta magát. Ujjai idegesen kopogtak a megfakult bútoron. Hiszen az a lány írt rá, akit már jó pár hónapja figyelt a nagyelőadóban.

A laptop képernyőjén még mindig a korábbi dolgozat fénylett. A kurzor lassú ütemben pulzált az utolsó mondat végén, ami még most sem tetszett neki. A nyelvészeti feladatok közé sorolható tehát nemcsak a fordítással járó hibák azonosítása, de annak súlyozása és a hozzá tartozó kategória megtalálása is.

Nem volt az igazi. Visszatörölte a mondatot és a képernyőre meredt. A telefonja újra csippant egyet, mire pislogni kezdett. Észre sem vette mennyire kiszáradt a szeme.

– Fordítani kellene.

Alex rányomott az üzenet melletti képre, hogy végre alaposabban is szemügyre vegye a lányt. Ez volt az első számú szabály. Kamu, vagy kamunak tűnő megkeresésre nem reagált. De ennek a lánynak nem tudott ellenállni.

Együtt ültek a szakfordítás alapjain. Előtte ült mindig kábé két sorral. A haja mindig összevissza kontyban volt. Alex azért vette észre, mert állandóan egy grafitceruza tartotta össze a lány kusza tincseit. Strébernek tűnt, pont, mint ő, ezért egy kicsit meglepte a felkeresés.

– Pontosabban? – fogalmazott szándékosan nyersen. Még a végén lebukott volna. Így is necces volt a dolog, de a pénz. A pénz jó volt és ahhoz, hogy elkerülje a koleszos tömeget kellett is neki. Na, jó. Ez lesz az utolsó. A legeslegutolsó!

– Állatfarm második fele, 6. fejezettől.

– Mikorra?

– Jövőhéten leadás van.

– Oké, meglesz.

– Mennyi?

Megnyitotta a számológép alkalmazást és rákeresett George Orwell Állatfarmjára az egyetemi könyvtár honlapján. Rutinosan számolta át az összeget.

– Negyvenkét oldal, oldalanként háromszáz.

Egy darabig nem jött válasz, pedig nem dolgozott drágán, nagyon nem! Ezt ő is tudta, sőt, mindenki tudta, azért is volt annyi megrendelése x-mannek.

June

– Majd én megoldom, seggfej! – dörmögte az orra alatt June. Nagyon elege volt már abból, hogy az okostojás tesója legyen a kedvenc. Hiába végezte keményen a sulit, a kiváló jegyei ellenére, ő mégis csak egy lány volt az apja szemében. A bátyja persze, ha csak köhintett, több elismerést kapott. Hát most már rohadtul elege volt ebből.

Feljebb tolta szemüvegét az orrán, és a képernyőt nézte. Az apja, az egyetem nyelvészeti tanszékének docense volt, és June az egyik ottani hallgató. Főként amiatt is választotta ezt a területet, hogy közelebb kerüljön az apjához, de eddig nem járt sikerrel. Hiába dicsérték az oktatók, az apja egy hümmögéssel fogadta a véleményeket.

Most itt volt az alkalom, hogy végre büszkévé tegye, és a bátyja helyett ő akadjon nyomára a csalónak.

X-man, ennyit tudott róla. Ezt is csak azután, hogy egy hétig kitartóan kérdezősködött a barátai körében. Nem akartak segíteni neki, tudták, hogy nincs rá szüksége – nekik annál inkább. June apja viszont már egy éve sejtette, hogy van valaki, aki mások helyett dolgozik, csak épp bizonyítani nem tudta.

June megmozgatta vállait, már rég pihentetnie kellett volna a tanulást. A futás is hiányzott neki. Az utóbbi időben nem igazán volt rá ideje, most meg ott virított az ajtajukon a piros cetli. Karanténba kényszerültek mindannyian, mivel az apja kapcsolatba került azokkal a külföldi hallgatókkal, akiknél a teszt kimutatta a vírus jelenlétét. Szívás. Meg fog őrülni a bezártságtól. Sosem bírt a fenekén ülni túl sokáig.

June a képernyőre meredt, és addig keresett, míg az ismerőseinek az ismerősei között, rá nem akadt x-man-re. Csak ő lehetett az. Megírta a szöveget, amivel lépre csalhatja. Egy darabig még körözött ujjával a küldés gomb fölött. Tényleg besúgó lesz? Egy tégla, akiben soha többé nem bíznak meg csak azért, hogy jó pontot szerezzen az apjánál? Igen. Ezt akarja. Küldés.

Alex

Alex kihasználta az időt, hogy a facebookon utána nézzen kicsit ennek a lánynak, eddig még sosem tette. June. Elmosolyodott. Azt ígérték a járványnak júniusra vége. Június lesz a megmentő. June. Ó, milyen szentimentális barom lett ő a négy fal között. Inkább átkattintott a képekre.

Eddig főként a tarkóját tanulmányozta a lánynak, most meg szemben találta magát June arcával. Fehér bőrét összepettyezték az apró szeplők. Kék szeme a távolba meredt, kitekintett egy ablakon. Arcára fényesen rátűzött a nap, és ha belenagyít a képbe, jól látja, hogy a pupillája apróra húzódott tőle.

Alex nagyot nyelt, és most nem a kávé hiánya miatt nőtt gombóc a torkában. Ez a lány, a komoly tekintetével, a borzos hajával, és a garbójából kikandikáló vékony nyakával baromi jól nézett ki.

– Legyen. Küldd a summer03-ra – jött végre a válasz. Alex a kijelzőt nézve felröhögött.

– Summer? Most komolyan, nem volt elég a June? – válaszolt anélkül, hogy átgondolta volna. Akkor jött rá, hogy nem csak magának jegyezte meg, de el is küldte az üzenetet. Ez nem vallott rá, nagyon nem! Baromi jó volt a távolságtartásban, pláne, ha az x-man álcájáról volt szó. De ez a lány úgy látszik megzavarta. A fejéhez kapott, és két kézzel markolt világosbarna hajába. Már el kellett volna mennie fodrászhoz, de legalább most fájdalmasan ujjai közé szorultak a hullámos tincsek. Remélte, hogy nem csinált nagy baromságot.

– Mint ahogy neked sem x-professzor?

X-professzor? Ez nem is tűnt olyan rossznak. Még tetszett is neki. Szórakoztatta.

Tovább lapozott a képek között, de nem járt nagy szerencsével. Nem voltak fent bulizós, vagy nyaralós képek. A profilképen kívül már csak egy volt. Egy ablakkeret és a rajta keresztül látható város képe, és Alexnek elakadt a lélegzete.

Határozott mozdulattal lökte el magát a géptől, hogy állva az ablakhoz férjen. Az sem érdekelte, hogy a combja erősen nekiütődött az asztalnak, csak szétrántotta függönyt, és figyelmen kívül hagyta, hogy csak mereven mozdulnak a sok üléstől.

Visszahajolt a képernyőhöz, majd újra az ablakhoz. Megszámolta a tömb emeleteit, széltében az ablakokat. Lenézett az útra és a két sáv közötti fákat figyelte, hasonlította. Két lombos, egy elhalt, egy lombos. Ugyan az volt, csak épp a tükörképe. A tömb aljában kutyakozmetika és vegyesbolt, és az a neon hirdetés, aminek a második betűje göthösen pislákolt. Ez az ő tömbje. Az ő lakása. June szemben lakott vele valahol.

Visszahuppant a székre és szórakozott mosolyát az öklébe törölte. Ez nem lehet igaz. Ez a lány végig itt lakott? Ilyen nincs! Ez baromira a sors keze. Lábai ideges mozgása, folyamatosan ütögette az asztalt.

– Inkább farkas, ha már választhatok.

Újra a bögréjéért nyúlt, mert kiszáradt a torka. A tenyere izzadni kezdett, és szúrt a szeme, ahogy, választ remélve pislogás nélkül meredt a monitorra.

– Pengék nőnek ki a kezedből?

Alex elmosolyodott, és folytatta a játékot. Hónapok óta nem flörtölt már.

– Nem, de pont olyan izmos vagyok.

Talán, ha más körülmények között ismerkednek, és nem munkakapcsolat miatt, folytathatná, de ennek most sürgősen véget kellett vetnie. Bárcsak tudott volna, de June azonnal nevető fejjel válaszolt. A francba!

June

Egész könnyűnek tűnt a feladat June számára. Egy kis félrevezetés, egy kis flört, és máris megtudja a srác nevét. Mert fiúról volt szó, ebben biztos volt. Amúgy is jobb nyelvérzéke volt a fiúknak, így nem lepte meg, hogy a csaló is hímnemű.

– És olyan magányos is vagy, mint farkas, vagy falkában élsz?

June a hüvelyujját kezdte rágcsálni, míg a választ várta. Átkattintott a harmadévesek csoportjába, hogy megnézze a híreket, hátha most a rendkívüli helyzettel ott is beindul az élet, de a legutóbbi bejegyzést épp két napja tették fel.

– Egyedül jobb – jött egy válasz x-mantől.

Szóval valószínűleg nem kolis a srác, így azokat kizárhatta. Sőt, az első és másodéveseket is, hiszen több, mint egy éve biztosan dolgozik már. Így – valószínűsítette, hogy egy harmad-, vagy felsőbb éves hallgatóról van szó.

– Nagyon titokzatos! És mivel töltöd magányos napjaidat, ha éppen nem esszéket írsz?

Igen. June már a küldés pillanatában tudta, hogy kicsit messzire ment ezzel a fene nagy bizalmaskodással, persze, hogy nem jött válasz. Annyira bámulta az üzenőfalat, hogy még a könnye is kicsordult tőle, de az a bizonyos három pontocska nem kezdett hullámzó táncba, hogy azt mutassa x-man éppen a választ gépeli. Ezt bizony alaposan elszúra.

Felugrott ültéből és lassú köröket kezdett leírni a szobájában. Próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy bátyja megint valami borzalmat hallgat, és a papírvékony falak úgy engedik át a zenét, mintha ott sem lennének. Két kezét a homlokára szorította, majd hátrasöpörte előre hulló hajszálait. Idegesen jártatott még néhány kört, mire pittyenést hallott a gép felől. Egy lépéssel az asztalhoz ugrott, mint egy ragadozó vadmacska.

Szakfordítás gyakorlat webinárium holnap tíztől – olvasta félig hangosan. A csalódottság végigszáguldott a testén. Muszáj kiderítenie, hogy ki ez az x-man. Ha ő mondja el az apjának és nem a félnótás testója, talán kivívja apja elismerését.

Alex

Alex tiszta pólót vett és nedves kézzel átfésülte a haját, mielőtt a gép elé ült. Nem bajlódott, hogy a boxer helyett nadrágot húzzon, mert úgysem látja majd senki deréktól lefelé, meg amúgy is mosásra várnak a cuccai. A kávéja épp sercegni kezdett, amikor felvillant a webinárumi bejelentkezés. Leült és figyelte a felvillanó neveket a képernyőn.

Az előadó rutinosan kezdett a tananyaghoz. Úgy tűnt az otthonából tartja az órát, mert a mögötte lévő könyvespolc roskadásig volt külföldi irodalommal, és tábla sem volt a közelében.

Alex megnyitott egy üres dokumentumot, ha jegyzetelnie kellene, de inkább June nevét kereste a képernyőn. Amikor felvillant, Alex elégedett mosolyra húzta a száját. Még a kávéja is édesebbnek tűnt a lány miatt.

Egy ideig csak June-t nézte. Nem is hallotta mit karattyol a tanár, most először nem is nagyon érdekelte, úgyis át fogja küldeni a jegyzeteit, mindig ezt csinálta. A lány kócos haja szemből egész rendezettnek tűnt, de annyira komoly arccal bámult a kamerájába, hogy Alex felnevetett.

– Örülök, hogy szórakoztatom, Alex – szólt rá szigorúan a bajusza alól a tanár.

– Elnézést uram – mondta, de már gépelni is kezdett, kiválasztva June nevét a csoportban.

– Rosszul aludtál, hogy ennyire feszült vagy?

Figyelte, ahogy a lány szeme elkerekedett az üzenet miatt, majd láthatóan gépelni kezdett.

– Nehezen bírom a bezártságot.

Alex elgondolkodott. Nem mindenki volt olyan, mint ő, aki kiélvezte a magányból adódó előnyöket. June valószínűleg extrovertáltabb típus. Mondjuk az nem nehéz. Alex akár hetekig ellenne anélkül, hogy ki kellene mozdulnia.

Épp egy pillanatra kalandoztak el gondolatai, ami elég volt hozzá, hogy a következő korty kávé a lábára löttyenjen. Halkan káromkodva nyújtózkodott a konyhapultig, hogy elérjen valami rongyot, amivel orvosolni tudja a problémát. Épp csak egy kicsit kellett megemelkednie, hogy…

– Te tényleg alsógatyában ültél be előadásra? – jött üzenet, méghozzá egyenesen June-tól. Alex zavara egy pillanatra elöntötte az arcát, és idegesen a hajába túrt, de inkább szórakoztatta a helyzet. Ajkába harapva gépelte a választ.

– Na és? Rajtad kívül senki sem látta.

June nevetését a kezébe temette, de a szeme elárulta jókedvét.

– Szerinted! – nézett úgy a képernyőre, mintha egyenesen Alexre nézne. – Mindenki látta a szuperhősös alsódat!

– Egy szuperhős sincs rajta… csak benne.

June megint néma kuncogásba kezdett. Fejét lehajtva próbálta elfedni jókedvét, de Alexet az sem érdekelte, hogy az ő vigyorát mindenki láthatja. Mégis, mi mindent kihoz belőle ez a lány!

A tanár a beadandó határidejéről beszélt, úgyhogy Alex újdonsült Casanovából visszaváltott, hogy feljegyezze a fontosabb dolgokat. Igen. Egy teljes kisregény fordítás, csupán a beugró volt a vizsgára. Utána jön még a szóbeli vizsga, aminek a menete a rendkívüli helyzetre való tekintettel megváltozott. Sőt, még az időpontok is képlékenyen nyúltak el a jövőben. Ennyi. Semmi konkrét infó, vagy dátum, csak egy kábé.

– Te mit választottál fordításra? – írt újabb üzenetet June-nak. Alex figyelte, ahogy a lány szeme átsiklik a kérdésen.

– Orwell, Állatfarm.

– Hogy haladsz vele?

June

June a webinárum résztvevőit nézte, hátha közelebb kerül x-man-hez, elvégre akár a csoporttársa is lehet. Eltűntette a lányok névsorát, majd a néhány fennmaradó nevet tanulmányozta, kiről mit tud, és kinek lehet köze a rejtélyes csalóhoz.

A lány ujjai a billentyűzet felett lebegtek, amikor Alex ráírt. Jópofának tűnt. Hihetetlen, hogy ezelőtt nem is beszélgettek, most meg úgy írogatnak egymásnak, mintha barátok lennének. Ennek a srácnak sikerült jókedvre derítenie még ebben a szar helyzetben is. Cuki volt, és June-ra pont ráfért, hogy valaki feldobja a napját, ha már a szobája fogva tartotta.

– Még birkózom vele.

– Azt megnézném. Mármint a birkózás részét.

June a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa nevetését. Nem először tette ezt ezen az előadáson. Még az sem emésztette az utóbbi fél órában, hogy nem hagyhatja el a lakást, pedig este alig tudott elaludni miatta. Nem mintha buliból buliba mászkált volna – az apja nem is engedné –, de azért szerette a város esti báját.

Alexről azt beszélték, elég magának való, és zseni. Mindig időre elkészült mindennel, és soha, egyetlen vizsgája sem sikerült ötösnél rosszabbra. Épp csak a társaságot kerülte. Nem is lehet csoda, hogy most ennyire élvezte a helyzetet. Otthon ülve vehet részt az órán.

June figyelme x-manről Alexre terelődött. Felnagyította a kamera képét és úgy nézett a sötétkék szemekbe. A fiú arca vékony volt, de a mosoly lukat ütött rajta. Helyes volt! De nem annyira, hogy June felfigyelt volna rá, és a göndör fürtjeire egy buliban. És mégis, most nagyon is bejött neki.

– Mi olyan érdekes? – villant fel egy újabb üzenet a fiútól. June félretolta a kamera képét, és válaszolt.

– Semmi, csak elgondolkodtam, végül is előadáson vagyunk.

– És az varázsolt el ennyire?

June nem írhatta azt, hogy á dehogy, inkább te!

– Persze, szeretem a nyelvészetet.

– Alex, ha nem tud viselkedni, kérem, kapcsolja ki a mikrofonját! – szólt erélyesebben az előadó, miután Alex hangosan felnevetett. Rá sem ismert June! Mégis ki ez a srác? És miért nem beszéltek eddig? Mindegy is. Most nem rá kell koncentrálnia. Kicsit megrázta a fejét és roppantott egyet a nyakán, hogy végre a feladatára tudjon figyelni, ami mi is volt? Az előadás anyaga, és x-man felfedése. Hát persze. És nem Alex kíváncsi tekintete, ahogy a kamerába néz, mintha csak szemtől szemben ülne vele.

June egy kattintással visszakicsinyítette a fiú képét, és megpróbált nem azzal foglalkozni, hogy az arca úgy ég, mintha a nap tűzné. Pedig az semmiképp nem lehetett. Az ő szobája nyugati fekvésű volt, így legalább még három órát kellett várnia, hogy az ablakot kinyitva magába szívhassa a sugarakat. Igen, az majd helyre pakolja a lelki világát.

Alex

Alex maximalista volt. Képes volt órákat eltölteni a megfelelő szavak megtalálásával, ha a munkájáról volt szó. Most valami mégis folyamatosan kizökkentette. June-ra gondolt. Arra, hogy milyen érzés volt felvidítania. Hogy baromira élvezte a lány szép mosolyát!

Elmentette a dokumentumot és lerakta kisméretre. Felment a facebookra és megkereste June-t a közös csoportjukban. Ismerősnek jelölés – kattintott gondolkodás nélkül.

A nap már nem tűzött be az ablakon, mégis egészen felmelegítette az üveget, amitől Alex kis lakását átjárta a tavasz. Előre hajolt és kinyitotta az ablakot. Azonnal megcsapta a kellemes levegő, és ő csukott szemmel szippantott nagyokat belőle. Élvezte a jóidőt.

Eltolta a laptopját az útból és felült az asztalra. Így – hogy már egészen a párkányon ült – száznyolcvan fokban szétlátott az utcán. Már csak egy szint volt fölötte. Körbenézett, és akaratlanul is azt találgatta, vajon melyik ablak mögött van June?

A telefonjáért nyúlt, és kicsit kihajolva készített egy panorámaképet, ami egészen a bal oldali útkereszteződéstől a jobb oldali út végi folyópartig húzódott, ami a betonkockáktól szinte alig tűnt fel.

Előbányászta az USB-kábelt és összedugta a telefont a laptoppal, hogy feltöltse a képet a gépére. Közben pedig ott virított a képernyőn a visszaigazolás, June az ismerőse lett. Mosolya egészen a füléig ért, a szíve hevesen dübörgött, és rögtön üzenetet írt neki.

– Jobb a kedved?

– Jobb lenne, ha a szobámon kívül mást is láthatnék.

– Nézz ki az ablakon, hátha az segít.

– Semmi extra.

Semmi extra? Alex órákat töltött bámészkodással, mondjuk néha csupán bambult és agyalt valamin, de sosem untatta a látvány. Pláne most, hogy tudja, June lakik szemben. Megfogta a telefonját és egy újabb képet készített. Az eget színesre festette a lemenő nap, és a szemben lévő tömb bal szélén, egy erkélyen hatalmas kalitka látszott. June jutott eszébe róla, így továbbította a képet a lánynak.

– Ezt látod az ablakodból?

Te is láthatnád, ha jobban szétnéznél – írta volna Alex, de nem tette. Addig agyalt, mit írjon, míg June újabb üzenetet nem küldött neki. Egy kép volt. Egy üres utca képe. Az ő utcájuk képe.

– Itt semmi sincs – jött hozzá a válasz.

Alex szomorúan felnevetett, amikor kiszúrta magát a fotón, ahogy borsónyi alakban az ablakában ül. Felpillantott, és még észrevette, hol libben meg az egyik szemközti függöny. Megvan June!

– Ennyire szörnyű a bezártság? Végre van időd olyan dolgokra, amiket eddig hanyagoltál – írta Alex, bár maga sem hitt azokban a tanácsokban, amikkel most tele volt a net. Fesd ki a szobád. Rakj rendet. Nézd meg az elmaradt részeket a sorozatodból. Bla-bla-bla. Baromság volt mind!

– A családommal egy térben napi huszonnégy óra? Karanténban vagyunk.

Akkor ezért volt annyira rosszkedvű a lány!

– Félsz? – Alex eddig bele sem gondolt, hogy mi járhat a lány fejében? Hiszen a hírek – amiket ő csak olvasott és nem filmként pörögtek a szeme előtt – azt szajkózták, hogy igen. Félni kell!

– Nem a vírustól.

Alexnek összefutott a szemöldöke. Fél egyedül lenni, de hát nincs is egyedül. Ott van vele a családja.

– Önmagadtól?

Nevető arcok bukkantak elő, amitől Alex összezavarodott. Akkor most mi van?

– Még a végén megismerem magam, és nem tetszene…

Hát igen. Az tuti, hogy önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk.

– Akkor ismerj meg engem! – Alex elmosolyodott merészségén. Egészen belejött a flörtbe, mondjuk nehezebben boldogult volna, ha nem egy digitális tér lett volna közöttük. Személyesen mindig frusztráltabbá vált, és előbb fújt visszavonulót, mint indulót. De most minden más volt. És nem azért, mert csak virtuális kapcsolat volt köztük, hanem azért is, mert June-ról volt szó. Baromira vonzotta ez a lány.

– Rendben. Akkor küldj még képeket! – írta a lány, és ettől Alexben benn ragadt a szusz.

June

Küldj még képeket? June tenyerébe temette az arcát. Mégis hogy írhatta ezt? Neki most nem Alexszel kellene foglalkoznia, hanem x-man után nyomoznia. Így sosem fog a nyomára bukkanni. De Alex! Alex megnevettette, felvidította, és nagyon is kezdte izgatni a fantáziáját. Ha nem kényszerülne egész nap a szobájába, biztos randizna vele, és biztosan csókolóznának is, mert – ahogy végigsimított a fiú szájának vonalán, a monitoron – nagyon is tudni akarta, milyen lenne az a csók.

Hogy érne hozzá a fiú? Óvatos, lassú csókkal vinné az őrületbe, vagy sürgetőn magához rántaná, és addig csókolná, amíg egymás nevét nem nyögnék?

June inkább a lassabb, érzékibb csókokért volt oda, az apróbb simításokért, a puhatolódzó mozdulatokért. Egészen kimelegedett a gondolatra, hogy Alexszel ilyen intim helyzetbe képzelte magát. Hideg kezét az arcára szorítva próbálta lecsillapítani az újdonsült vágyat a testében.

– Mi van, hugi? Elkaptad már x-mant? – nyitott be hozzá bátyja hívatlanul. Széles termetével egészen kitakarta az ajtót.

– Nem tudsz kopogni, Tomi? – pattant fel a gép mellől, hogy kitessékelje a szobájából testvérét, de hiába. Tomi megvolt vagy két méter és olyan izmos volt, hogyha a karjába csimpaszkodna, akkor sem mozdulna egy porcikája sem. Önelégült vigyorától June egyenesen a falra tudott volna mászni.

Tomi nagy léptekkel a laptophoz lépett és még azelőtt megnézte a chatet, hogy June egyáltalán oda ért volna. June holtsápadttá vált. Ujjai kifehéredtek az erőlködéstől, ahogy két kézzel próbálta elhúzni testvérét a géptől, miközben ezerrel kalapált a szíve. Belesajdult minden porcikája, de nem bírt vele.

– Alex? Ez az a stréber srác, aki minden szaros előadáson bent van? – ismerte fel azonnal. Igaz, hogy két évvel idősebb volt Junenál, de annyiszor váltott szakot, hogy egy évfolyamba jártak. Nem mintha bárki is tudná, hogy testvérek.

– Semmi közöd hozzá! – ripakodott rá June, de már nem tudta megállítani Tomit. Előre lendítette a lábát és belerúgott bátyjába, de az a szemét csak röhögött rajta.

– Küldj még képet? Hugi, te aztán nem cicózol! – olvasta fel gúnyosan az utolsó mondatot, majd a klaviatúra fölé hajolva írni kezdett. June két kézzel püfölte Tomi hátát, hogy végre arrébb lökhesse a géptől, már az ökle is belesajdult. Amikor azt hitte sikerült, és Tomi az ajtó felé indult, némi sikernek könyvelte el kitartását, fellélegzett. De a bátyja fokozódó röhögése, azonnal bekapcsolta agyában a vészjelzőt. June ijedten fordult a laptopjához.

– Ne, ne, ne! Kérlek, ne! – nyitotta meg a facebookját, amit Tomi kiikszelt. Remegett a keze, ahogy kikereste az üzenetek között Alexet, és az utolsó bejegyzés felvillant a szeme előtt. Halántékán gyöngyözött az izzadtság, és egy pillanatra úgy elhomályosult a kép előtte, hogy pislognia kellett. A francba, már megint nem evett rendesen és lement a vércukra. Azután kitisztult a kép és meglátta.

Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Lehuppant a székére és pislogás nélkül bámulta a képernyőt. Hogy tehette ez a szemét bátyja?

Alex

Alex teste megmerevedett, még levegőt venni is elfelejtett. Ujjai az egérre fagytak, moccanni sem bírt. Csak az a néhány szó lebegett a szeme előtt, amit June írt: te vagy x-man?

Két és fél év. Ennyi ideje volt ő x-man, és senki sem jött rá. Most mi a fenét csináljon? Tagadja? Az baromira gyanút keltene. De ha bevallja, azzal elveszíthet mindet.

De mi van, ha csak June tudja meg a titkát? Lehet, hogy nem árulná el, és róla is lekerülne a teher. Mindenesetre írnia kell valamit, mert ha hallgat, az is gyanúsan fest! A franc essen bele!

Nem tudta mennyi idő telt el, de már csak a laptop fénye világított a szobában. Az utca úgy sötétedett el, ahogy Alex hangulata. Könyökét letámasztva tartotta fejét a semmibe bámulva. Még mindig nem válaszolt.

Mobiljával az égboltra fókuszált, megpróbálva kiküszöbölni a lámpák idegesítő fényét, és fotózott. Visszanézte a képet, elmosolyodott az apró világító pöttyök láttán. Még a sarkcsillag erősebb fénye is jól kivehető volt. Figyelte, hogyan tűnik ki a többi közül, mintha Junet látta volna a zsúfolt előadóban. Ezer közül is kiszúrta volna. Őt látta, őt érezte, és nem is számított más, csak a lány.

– Alex, kérlek! Írj valamit! – jött már a sokadik üzenet a lánytól. Szabadkozott, hogy a barom tesója küldte az üzenetet, Tomi, és nem ő. Hát persze.

Elküldte neki az előbb lőtt képet, a csillagokkal és az elkomorult feketeséggel. Azután küldött neki még egyet, a szemközti házról, aminek csupán egyetlen ablakából pislákolt a fény. Egészen ráközelített, és ha June nagyon akarta, még észre is vehette magát, ahogy a laptopja fölé hajol a nyitott ablaknál. Azután elküldte neki az Állatfarm fordítását is.

June

Hiányzott neki Alex. Hiányzott neki az évődés, a humor, a kapcsolat, ami kezdett alakulni közöttük. Napok teltek el a fiú utolsó bejegyzése óta. Azóta, hogy felfedte June előtt a titkát. Egy napig el sem hitte a lány, hogy Alexet rejti az x-man álca. Azt meg pláne nem, hogy valahol az egyik szemközti lakásban él.

Nem akarta, hogy ő legyen x-man, mert tudta, hogy akkor választania kell. Egyedül maradt a kérdéseivel, kétségeivel, és alapvetően megváltozott a prioritása mindennek.

Azt hitte, semmi másra nem vágyik, csak, hogy az apját büszkévé tehesse. De valóban ezzel kellene kivívnia apja, a docens figyelmét? Az érzelmei, az emberi kapcsolatai változtak a bezártságban. Apja is figyelmesebb, most hogy össze vannak zárva, és idővel ez még inkább változhat. De vajon fel kell áldoznia Alexet, hogy biztosra menjen?

June gondolatai csak a fiú körül forogtak. Teljesen magába volt zárva, de új lehetőségeket fedezett fel. Megismerkedett ezzel a sráccal, és még inkább vele akart lenni a karantén után is. Célja lett, tervei, amiket Alexszel akart megosztani. A fiúval, aki betöltötte négy fal közötti ürességet, aki megmentette a magánytól.

June minden nap küldött neki egy képet. Először az utcájukról, amint holmi kósza madarak szabályt szegve gyülekeznek a vezetéken. Azután a szobájáról, beengedve Alexet a környezetébe. Végül pedig magáról.

Elmosódott körülötte az utca képe, sőt már be is sötétedett, és végre letelt a két hét, amit a világtól elzárva kellett töltenie. Alextől elzárva. És semmi másra nem vágyott, csak a fiúra.

Idegesen hagyta el a lakást. Furcsának tűnt a kihalt utcára lépnie, de a félelem helyét átvette a várakozás utáni vágy. A zebránál pirosan világított a lámpa fénye, pedig még távoli autó zaja sem hallatszódott a környéken. June átsietett a sávokon egészen a szemben lévő háztömbig. Torkában dobogott a szíve, amikor a nyitott kapun átlépve meglátta a felfelé vezető lépcsősor elhagyatott szürkeségét, és felfelé indult.

Alex

A mikró harmadik csippanására Alex végre elfordította tekintetét az ablaktól, és kivette a pizzát. Közel sem volt olyan jó íze a mirelitnek, de még mindig olcsóbban megúszta, mintha rendelt volna. Fájdalmasan kordult egyet a gyomra az orrába kúszó illatra, mégis keserűnek érezte tőle a száját, akárcsak a helyzetét.

Kopogtak. Először nem is figyelt fel rá, biztosan a szomszédhoz jöttek – gondolta. De amikor újabb kopogás hallatszott, az agyában bekapcsolt a vészjelző. Érte jöttek. June biztosan feldobta, és most vagy az egyetemtől jött valaki felfüggeszteni őt, vagy eleve a hatóságok viszik el. Beleremegett a térde abba pár lépésbe, ami a bejáratig vezette. Kukucskáló híján, az ajtóra tapasztotta a fülét, de a saját dübörgő szívverésén kívül, semmit nem hallott.

– Essünk túl rajta – nyomta le a kilincset egy nagy levegő után, felkészülve a legrosszabbra. De csak June állt előtte. Szemöldöke összeráncolódott, hangja elakadt, ahogy a lányt figyelte. June olyan gyönyörű volt. Már el is felejtette, milyen élőben. Még nem is igazán látta élőben. Úgy nem, mint most. Ott állt előtte és csak bámulta, ahogy a lány szeplőkkel pettyezett arca rózsaszínbe fut.

– Elárultál? – kérdezte Alex, pedig ez volt az utolsó dolog, amit valaha is tudni akart. June azonnal megrázta a fejét, és félénk mosolyt erőltetett arcára, amitől a fiú torkában a szorítás csomóvá változott.

Alex szélesebbre tárta előtte az ajtót és hagyta, hadd lépjen be rajta a lány, majd szembe fordult vele. Még mindig nem értette mi történik. Mégis mit kereshet nála June? Ha nem köpte be, ha nem árulta el, akkor… és ahelyett, hogy eltávolodott volna tőle, ő még egy lépést tett felé.

– Miért jöttél?

Először tehetetlenül figyelte, ahogy June keze az ő ujjai után nyúlnak, és gyengéden megfogják a kezét. Alex légzése szaporább lett, amikor June egyre nagyobb magabiztossággal kulcsolta össze ujjaikat. Félt elhinni, hogy mindez valóság, és nem csupán a képzeletének egy virtuális kivetülése. De érezte a bőrén, és June illata lassan betöltötte az egész szobát.

– Látni akartalak.

– Miért? – vált sürgetővé Alex hangja, akárcsak a léptei. Már olyan közel volt, hogy a nyakán érezte June leheletét, amitől libabőrös lett az egész háta. Szája a lány homlokát súrolta, és nem tudta megállni, hogy egy pillanatra hozzá ne érjen. June azonnal felnézett rá, egyenesen a szemébe, és Alex beleveszett a lány tekintetébe.

– Mert a bezártságban te hiányoztál a legjobban.

Alexnek nem volt több kérdése. Szája azonnal lecsapott June ajkaira, hogy végre a tüdejébe szívhassa a lány lélegzetét. Összekulcsolt kezeit a nyakához vezette, mire June kérés nélkül a fiú hajába túrt, és Alex teste a meztelen lábujjáig belebizsergett az érintésbe. Testén érezte June minden porcikáját, amitől a vágy sürgetőn áradt szét benne. Tenyere a lány hátán játszadoztak, nyelve rátalált June-éra és amikor a lány az ő nevét nyögte bevillant a kép. Egy pillanatra elszakította száját a lánytól.

– Sokkal szebb vagy, mint a képeken.