Fosztó Zsófia: A tigris és a KőMaDár (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

 

1. Kővári Martin Dárius

Martin majdnem felrobbant. Kezdte úgy érezni magát, mintha a saját szobra lenne. Mintha órák óta ácsorgott volna a gyalogátkelőnél. A lámpának persze esze ágában sem volt, hogy véletlenül zöldre váltson.

– Emiatt fogok elkésni – morogta magában Martin. Aztán hirtelen valaki megszólította:

– Csak növesztenéd meg a hajad, drágám, csak növesztenéd meg. Meglátnád, egészen másképp állnak akkor az emberhez…

Martin hátrapillantott. Töpörödött asszonyság álldogált mögötte.

– Csak növesztenéd meg a hajad, drágám – nyikorogta.

– Tessék? – hüledezett a srác, de a nénike többé szóra sem méltatta. Martin akkor jött rá, hogy nem is hozzá intézték a szónoklatot. A szónoklat címzettje egészen más valaki volt: egy lány. Sapkát viselt, ezért a frizurája nem is látszott. Hát ki visel ilyen melegben sapkát? (Ez természetesen nem igazi kérdés, más szóval költői, mert már tudjuk is rá a választ: a sapkás lány.) Martint figyelemre sem méltatták. Álldogáltak a piros lámpánál, és az élet nagy dolgairól tárgyaltak.

– Nem azon múlik, Rozika nénje – közölte a lány.

– Áh, ti aztán mindig tudjátok, hogy mi a fontos az életben – recsegte a szavakat az öregasszony.

– Én aztán tudom. Az új gép. Az most a legfontosabb – jelentette ki a lány. Közben futólag Martinra pillantott. Mivel a fiú még mindig bámészkodott, találkozott a tekintetük.

Martin zavarában gyorsan elfordította a fejét. Az aszfalt átható tanulmányozásába kezdett. És akkor két egészen különleges kavicsot pillantott meg. Ott hevertek az úttest szélén. Kockázatos lett volna felvenni őket, mert az autók szünet nélkül zúgtak el mellettük. A srác csak annyit tehetett, hogy egy fikarcnyival közelebb hajolt az úthoz. Így jobban szemügyre vehette a köveket.

Végre valahára váltott a lámpa. A járókelők az úttestre zúdultak. A kavicsok eltűntek. Martin sietősen pásztázta a zebrát. Nem gurulhattak messzire, az előbb itt voltak. Még a végén megint pirosra vált!

  Aztán valaki megkocogtatta a vállát.

– Szerintem ezeket keresed – nyújtotta felé a köveket a sapkás lány. Nem volt idő a magyarázkodásra, mert a jelzőlámpa már villogott. Martin zsebre vágta a két ásványt, kinyögött egy köszönömöt, aztán már inalt is a túloldalra.

Éppen időben ért át ahhoz, hogy elkapja a buszt. Ledobta magát az egyik ülésre, előbányászta a fülhallgatóját, és belefogott, hogy kibogozza. Aztán mégis inkább félbehagyta a műveletet: előszedte a köveket, hogy alaposabban is megvizsgálja őket. A lámpa fénye megcsillant a kavicsokon. Simára csiszolt, szikrázó ásványok voltak. Mintha egy ragadozó sárgásbarna szeme villogott volna a fiúra.

– Tigris – fordult meg a fejében, és a két szemhez odaképzelte az állatot.

Hirtelen valami megzavarta az álmodozásban. Közvetlenül mellette egy ismerős hang csikordult fel:

– No, én itt leszállok. Aztán odatalálj, és amit a hajadról mondtam, azért azt meg kéne fontolnod, drágám.

– Ne aggódj, Rozika nénje, és persze, egész nap ezen fogok gondolkodni.

A sapkás lány éppen a Martin melletti kapaszkodót használta. A srác gyorsan a zsebébe süllyesztette a drágaköveket. Befejezte a fülhallgató bogozását, aztán megkönnyebbülten hátradőlt az ülésen, és élvezte a zenét.

 

2. Rakéta tanárnő

Szeptember eleje volt. Vénasszonyok nyara, verőfény. Boróka éppen órászott. Ez azt jelenti, hogy az óraüveget félig a nap felé tartotta. A napsugarak beleütköztek az üvegbe, és ahogy tovább haladtak, kicsi fénykört alakítottak ki. A tábla fölött írók és költők arcképe függött. Boróka világító monoklit irányított Balassi Bálint bal szemére. Lili kuncogott.

Rakéta tanárnő vasvilla tekintetet meresztett a hölgyekre.

– Zsák a foltját – közölte. Valóban, a két lány mintha évek óta ismerte volna egymást, pedig még csak pár napja találkoztak. – Lili és Róza kisasszony, lesztek szívesek tudomásul venni, hogy mostantól ti vagytok az arcképfelelősök.

Boróka, született Bokros Róza Karolina ki nem állhatta, ha a szülein kívül bárki más Rózának szólítja. Csak Boróka, és kész. Bosszús fintort vágott, de Rakéta tanárnő cseppet sem vette zokon a grimaszt. Egy papírrepülőt vett magához, és ügyesen megcélozta vele a két lány padját.

– Lesztek szívesek áttanulmányozni a feladataitokat – közölte, aztán folytatta az ofő órát. – Ha már itt tartunk, kioszthatjuk a további feladatokat is, mindenkinek lesz valami felelőssége.

A következő percekben csak úgy süvítettek a papírrepülők a teremben. Lett krétafelelős, villanyfelelős, táblafelelős, ablakfelelős. Huszonnyolcan voltak az osztályban, de a felelősségek csak nem akartak elfogyni.

Lili és Boróka kihajtogatták az üzenetet, és nekiláttak az olvasásnak. A papiroson ez állt:

ARCKÉPFELELŐS POZÍCIÓ

Az arcképfelelős feladatai:

  1. Az arcképek és keretük portalanítása
  1. Az arcképek megfelelő helyzetének naponkénti beállítása. FONTOS: szögmérő vagy vízszintező használata kötelező
  1. Az arcképek minőségének napi ellenőrzése
  1. Érdekes információk gyűjtése az arcképekkel kapcsolatosan
  1. Az arcképek felfüggesztésének napi ellenőrzése

 

A lányok itt abbahagyták az olvasást. Egy kissé elkerekedett a szemük.

– Észrevetted, hogy minden sorban szerepel az arckép szó? – érdeklődött Lili. – Bezzeg ha ezt egy fogalmazásban írod le, mindjárt szóismétlésnek nevezik.

– Nagyon komoly. Kíváncsi vagyok, mennyire kell betartani a szabályokat – súgta Boróka.

Rakéta tanárnő éppen ekkor fejezte be a repülőhajigálást. A tanári asztalon már csupán egyetlen példány maradt.

– Ezt megtartjuk a hiányzó kollégának – közölte. – Ami pedig azt illeti, vegyétek komolyan a felelősségeteket, mert osztályzat is jár hozzá.

– Felelősségtanból? – érdeklődött Zsoli.

– Hogy miből, az az én dolgom – szögezte le Rakéta tanárnő. Aztán mindenki az ajtó felé fordította a fejét, mert megmozdult a kilincs. Az a srác lépett be, akit először az előző fejezetben a piros lámpánál láthattatok.

– Á, Kővári Martin Dárius! Minő szerencse – biccentett felé az osztályfőnök. Martin szeme villámgyorsan pásztázott a padok között. Azt sem tudta, hova üljön. Na tessék, most vette észre a sapkás lányt is, ezúttal sapka nélkül. A fiú idén még nem is volt iskolában, az első két napot szerencsésen megúszta.

Boróka haladéktalanul Lilihez fordult.

– Ez az a srác, tudod, a kavicsos, akiről meséltem.

– Bátor mellett még van egy szabad hely – tájékoztatta Rakéta tanárnő a frissen érkezett diákot, de ez nem sokat segített, hiszen Martin senkinek nem tudta a nevét. Mindenki új tanuló volt. Hatosztályos gimnázium első évében előfordul az ilyesmi.

Szerencsére Bátor kissé felemelte a karját, így aztán Martin végre rábukkant a padjára.

– Zenét hallgattam és elaludtam a buszon – magyarázkodott. Alighogy helyet foglalt, egy papírrepülő landolt előtte. Meglepetten látta, hogy a feladója a tanárnő.

– Kővári Martin Dárius! Ne tátogasd a szemedet, mint egy kőmadár, hanem láss neki az olvasásnak.

A papírrepülőn ez állt:

 

HULLADÉKFELELŐS POZÍCIÓ

A hulladékfelelős:

  1. Intézkedik az osztályteremben található hulladék megfelelő időközönkénti elszállításáról.
  1. Rendszeresen ellenőrzi az osztályteremben fellelhető szétszórt szemét mennyiségét, és gondoskodik annak csökkentéséről.
  1. Megfelelő kapcsolatot épít ki az iskola hulladékkezelési rendszerének dolgozóival.
  1. Osztálytársait a hulladéktárolók helyes használatára és a hulladék mennyiségének csökkentésére ösztönzi.

 

Martin eddig bírta elolvasni.

– Azt hittem, hogy ez egy hatosztályos gimnázium, nem pedig hulladékkezelő szakiskola – morogta.

Bátor a saját papírjára bökött:

– Tessék, ez se jobb.

A papíron az díszelgett, hogy hőmérsékletfelelős. Ráadásul a leírás nyolc pontban részletezte a hőmérsékletfelelős feladatait.

– Hova kerültünk… – néztek össze. De senki nem válaszolt, mert kicsöngettek, és Rakéta tanárnő azon nyomban kiszáguldott az ajtón, mint egy rakéta.

 

3. Tigris a törikönyvben

– A Töriguru nagyon szigorú – tájékoztatta Bátor a második óra előtt Martint. – Azt mondja, hogy a tanszer olyan a diáknak, mint katonának a fegyver. Szerintem azt képes és kalodába záratja azt, aki lebukik, hogy nincs nála könyv.

Martin hálás volt, amiért a padtársa időben figyelmeztette. Nem hozott törikönyvet, mert a taneszközön történetesen egy ötezres puzzle válogatott darabjai sorakoztak. Így aztán életbevágó volt, hogy szerezzen egy másikat. Az a jó hír, hogy a könyvtár felszereltségére nem lehetett panaszkodni, akadt harci eszköz.

A harci eszközzel kapcsolatosan azért felmerült némi kifogásolni való. Egy névtelen művész minden egyes oldalt alaposan kidekorált. Kezdjük csak mindjárt az első fejezetnél. Az olvasó éppen a 19. század világtérképén próbált eligazodni, amikor félszemű kalózok és vérszomjas cápák tömkelege bojkottálta a tevékenységét. Ferenc Józsefnek parókája és tündefüle volt, és a felesége sem járt jobban, mert ő meg hosszú rózsaszín álszakállal gazdagodott.

A fiúk nem bánták, hogy meg kell ismerkedniük a csodálatos műalkotásokkal. Inkább vigyorogtak a képeken.

– Nem cserélünk könyvet? – kérdezte Bátor, de Martin hevesen rázta a fejét.

Aznap hiába magyarázott nekik a Töriguru. Martin buzgón tanulmányozta a telirajzolt törikönyvet, Bátor pedig egyfolytában leskelődni próbált. Még az a mázli, hogy az osztály nagy része kellőképpen érdeklődött a tanítás iránt, és ez leplezte a két srác titkos tevékenységét.

Az egyik oldalnál Martin megtorpant. A lapon alig volt valami nyomtatás, egy főcím és annyi. Úgyhogy az egészet egy nagyszabású alkotás töltötte ki.

– Nézd, egy tigris – súgta a fiú a padtársának.

– Baró – sutyorogta Bátor.

Martinnak eszébe jutott valami. Előkotorta a szikrázó kavicsokat a zsebéből. Éppen megfeleltek tigrisszemnek. A srác percekig elbűvölten meredt a különös szempárra.

– Menők azok a tigrisszemek – észrevételezte Bátor. – Hogyhogy ilyesmit hordasz magadnál?

– Á, ez csak két kavics. Reggel találtam őket az egyik úttesten.

– Még hogy kavicsok! Mondom, hogy tigrisszemek!

– Hát persze, most éppen azok.

– Nem csak most. Ez a nevük. A nővérem fülbevalója pontosan ilyen kőből van.

– Aha, értem.  Egyébként képzeld csak el, micsoda kirakó lenne! Tigris különféle kövekből…

– Elég jól ki lehetne találni… Éppen csak a kövek hiányoznak hozzá, mert két szem, az nem túl sok. Ráadásul milyen jól passzolnak a kövek a nevedhez! Kőszegi Martin Dárius, a KőMaDár. Már értem, miért mondta Rakéta tanárnő, hogy ne tátogasd a szemedet, mint a kőmadár.

– Jaja, ez lesz a művésznevem, ha egyszer művész leszek.

Szó szót követett, és kiderült, hogy mind a ketten képesek akár hajnalig is fent maradni, ha kirakózásról van szó.

Kiderült, hogy mind a ketten éppen ötezresen dolgoznak.

Kiderült, hogy mind a ketten sajtos szendvicset hoztak uzsonnára.

Ennyi véletlent egy napra!

Bátor hirtelen észbe kapott. Először ugyan csak sutyorogtak, de ahogy múltak a percek,  egyre hangosabbá vált a társalgás, és mostanra teljes hangerővel folyt a párbeszéd. Gyorsan körülnézett. Mintha csak időutazáson vettek volna részt. A Töriguru eltűnt, az osztálytársak összevissza kóricáltak, zsongott a terem. Így aztán a srácok tovább szemlélhették a tigrist, és aprólékosan elképzelhették a köves puzzle-t.

Ragyogóan alakult minden, az egyetlen szépséghiba az volt, hogy a könyvet vissza kellett vinni a könyvtárba.

– Ki tudja, viszontlátunk-e még – suttogta a taneszköznek Martin, mintha egy kedves ismerősétől venne búcsút.

– Le kéne fénymásolni legalább a tigrist – javasolta Bátor.

Sajnos a könyvtárban az összes fénymásoló elromlott, így aztán el kellett köszönni a nagymacskától. Ezt hívják pechnek.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 5.4/10 (66 votes cast)
15 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Gratulálok! Nem vagyok a mai ifjúság és a nekik szóló irodalom szakértője, csak annyit mondhatok, hogy nekem ez így, felnőtt fejjel tetszett. Hajrá a lektorihoz!

  2. Kedves Zsófi!
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
    Annyit fűznék a történethez, hogy nekem (!) kicsit túl egyszerű a szöveg. Ha jól értelmezem, a gyerekek ötödikesek a történetben, és szerintem egy ötödikes tanuló ezeknél a mondatoknál azért bonyolultabbakat és összetettebbeket is képes már élvezettel olvasni. Már ha csak azt nézem, hogy a Pál utcai fiúk és a János vitéz a kötelező olvasmányok ebben a tanévben 🙂
    Ez nekem a célközönség alatti korosztálynak szólónak tűnik, de lehet, én lövöm be rosszul 🙂
    A történet aranyos egyébként és nagyon is életszerű, jók a karakterek, egyedül a fogalmazásmóddal, annak egyszerűségével kapcsolatban van hiányérzetem.

  3. A korcsoport megítélésében én is bajban vagyok, mert a szöveg szerint a hatosztályos gimnázium első évében járunk, tehát nem is ötödikesek, hanem már hetedikesek ezek a gyerekek. A midgrade nagyon felső határán vagy a YA alsó határán vannak pont, de a szöveg szerintem is inkább kisebbeknek szól, és úgy sejtem, hogy a történet is inkább kalandos lesz. A szereplők kedvesek, a nevek nagyon tetszenek. Az írói kikacsintások jópofák. 🙂 Lehet viszont, hogy érdemesebb lenne hamarabb beleterelni a gyerekeket a történet főfolyamába, mert ez a részlet még csak a szereplőkkel való ismerkedésről szólt.
    A kikerüléshez gratulálok! 🙂

  4. Kedves Zsófi!
    Gratulálok! Üdítően friss szöveg. Gördülékenyek, jól tagoltak a mondatok. (Kicsit irigykedem is, hogy ilyen jól eltaláltad a hangnemet, mert én is ennek a korosztálynak írok/írnék, és nagyon nem könnyű belőni, mi az, ami élvezetes is, jól fogyasztható is, de azért nem megy át nyelvileg “gagyiba”, meg nem kényszeresen egyszerűsítő vagy “jópofizó”.) Szívesen megvenném a 10 éves lányomnak, szerintem falná. Meg előtte én is. Szóval ebből minden lehet, pozitív lektori is simán.
    (A szöveged meg — ahogy én látom — egyáltalán nem egyszerű, ellent kell mondanom a korábbi véleményeknek. 5. és 7. osztályba is tanítottam Pál utcai fiúkat és János vitézt. Na, azokat mai, valóságos gyerekeknek magyarázni kell mondattanilag is, meg a szavakat is, nem is beszélve a verses forma miatti inverziós szerkezetekről, hátravetett jelzőkről. Olyan bonyolultságot senkinek sem kívánok. A János vitéz konkrétan gyerekkínzás az 5. osztályban. )
    Próbálom felhúzni a pontozást egy 10-essel. És őszintén drukkolok a lektorihoz!

  5. Lehet, akkor rossz volt a példám a kötelező olvasmányokkal 🙂 de ha valóban hetedikesek a történetben a gyerkőcök, akkor még inkább túl egyszerűnek találom a szöveget.
    Persze csak a saját gyerekeimből indulok ki, hogy ők miket olvasnak hetedikesként… hát ennél azért bonyolultabb azoknak a könyveknek szövege 🙂 De nem bántásból írtam, amit írtam, ez csak az én véleményem, és hát úgyis a lektorok döntenek, nem mi, akik itt csak egymásnak okoskodunk 🙂

  6. Kedves Zsófia,
    Szeretettel gratulálok a kikerüléshez! Aranyos a szöveg, szerintem MG-nek pont jó, de még én is élveztem olvasni. Kiemelném dicséretnek, hogy rögtön elkezdődött a sztori, nincs felesleges infóblokk vagy bemelegítés.
    Remélem, hogy örülsz az olvasói észrevételeknek: számomra az “Az a srác lépett be, akit először az előző fejezetben a piros lámpánál láthattatok.” mondat kilógott, megakasztotta a sztorit a kiszólás (azzal, hogy a mesélő és olvasók jelenlétére irányítod a figyelmet). De ez csak egyetlen mondat, rögtön javítható apróság. 🙂
    További sok-sok sikert kívánok!

  7. Egyet kell értenem a többiekkel, ez a szöveg sajnos nem annyira üti meg a MG mércét, amit más könyvek a korcsoportban: a mondatok itt már lehetnének bonyolultabbak, a fejezetek pedig sokkal hosszabbak. Másik problémám az volt, hogy maga ez a könnyed sulis felállás (ami amúgy lehet remek setting is) nem tűnt annyira vonzónak, nem vont be a kezdés. Ott volt az a pár kötelező humoros elem, de valójában nem találtam olyan dolgot, ami miatt érdekelne, mi történik Martinnal.

  8. Kedves Kommentelők, kedves Mindenki!
    Köszönöm, hogy rászántátok az időt hosszú tömött soraimra.
    ORSI: Fogadd hálás köszönetemet, klassz érzés, hogy tetszett 🙂
    EGRI ORSI: Köszi a véleményt, hát igen, az egyszerű szöveg oka, hogy könnyed olvasmányt szerettem volna létrehozni. Aztán lehet, hogy túl könnyed lett… Neked pedig gratulálok az alkotásodhoz!!!
    ZITA: Teljességgel jogos felvetés, nem is feltétlenül szeretnék vitatkozni a fent említett megállapításokkal, nevezetesen magas igazságtartalmuknál fogva. Vagyis, tényleg egyszerű a szöveg. Mentségemre legyen szólva, olyan diákokat is szerettem volna elérni, akik nem tartoznak az ún. legjobb tanulók közé, és küzdelmes nekik a kötelező olvasmányok olvasása. A tanarak közé tartozván, gyakorta voltam tanúja a pad alatt ropinaplót és egyebeket fogyasztó felső tagozatosoknak, az is volt a cél, hogy az efféle élvezeti cikkekhez hasonuló, könnyedebb szöveget készítsek. Aztán nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz. Köszönöm a véleményt!
    HARKA SÁRA: Először is, gratulálok az írásodhoz! Olvastam más dolgokat is Tőled, jártam a honlapodon is. Másodszor: igen, az olvasói vélemények mindig nagyon hasznosak. Szóval köszi.
    CSACSKAMACSKA: Köszönöm a pozitív olvasói véleményt :)))
    WORM: Köszi a véleményt.

  9. Az én gyerekeim még kisebbek, úgyhogy nem tudom megítélni, hogy az ötödikes – hatodikos korosztálynak milyen a szöveg, de nekem tetszik!

  10. Remekül indul, szívesen elolvasnám. (Csak azt nem értem, miért gondolta a Rakéta, hogy az egyetlen üres helyet könnyebben találja meg a srác, ha megnevezi az egyik, számára ismeretlen osztálytársát a tanár.)

  11. Barátnőm 6. osztályos fia is elolvasta. Neki nagyon tetszett végig lekötötte a történey, ahogy enyém is. Ajánlanám ennek a korosztálynak. Gratulálok!

  12. Szívesen és örömmel olvastam a történetet. Egyszerű olvasmány, könnyen érthető az általános iskolások számára is. Ajánlom mindenkinek! Gratulálok.

  13. Az olvasóvá nevelés egyik fontos alapja az, hogy a gyermek bele tudjon helyezkedni az adott mű történetébe, értse a szöveget. Az olvasott mű szövege egy 10-12 éves diák számára nem okoz fennakadást, ami azért előnyös, mert nem teszi le a könyvet, hanem olvas. Az olvasás örömmel töltse el a diákot, nem pedig folytonos szótárazással. Sokszor hozzák fel irodalomtanárok példaképpen a Toldit. A Toldi a kánon része, mégis érzi azt a tanár, hogy nem minden diákot köt le a mű, pedig irodalmi értéke vitathatatlan, csak figyelembe kell venni a generációs változásokat. A nyelvhasználat igen sokat változott az elmúlt évtizedekben is.
    Fosztó Zsófia írásán az (is) látszik, hogy remekül használja a magyar nyelvet. A nyelvben rejlő humor, szójáték, egyszerű, mégis választékos nyelvhasználat a diákok, olvasók számára a gördülékeny történetvezetés mellett a magyar nyelv szépségeit, a nyelvben rejlő kincseket, lehetőségeket is megmutatják. Gratulálok a szerzőnek, szívesen olvasom a további fejezeteket!

  14. Szia! Gratulálok a kikerüléshez, aranyos, szerethető kistörténetnek indul, amit én felnőtt fejjel is szívesen olvasok! Így tovább!

  15. Nekem ez tetszett 🙂 Jó a humora, a történetről/bonyodalomról jó lett volna megtudni többet ebben a részletben, de az üdítő stílus miatt szívesen olvasnám tovább. Hajrá!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük