Eredményhirdetés

A hétvégén a húsvét örömére újra 100 szavas játékot játszottunk. A feladat ezúttal egy húsvéti horror történet megírása volt.

A rövid, kerek történetek megalkotása nagyon erős, feszes dramaturgiát igényel, ahol minden egyes mondat, sőt, minden szó a csattanó felé vezet bennünket. A kerek 100 szavas történet tömörítést igényel az írótól. De arra is érdemes vigyázni, hogy az ember ne magyarázza túl a megoldást, hanem legyen egyértelmű, jól előkészített, mégis ütős.

Látszólag könnyű horrorisztikus elemeket hozni durva vagy véres jelenetekkel, valójában azonban egy ilyen szövegben legalább akkora szükség van arra, hogy a szavak, képek, választott kifejezések nyugtalanító, hátborzongató érzetet keltsenek. A horror nemcsak (sok) vér vagy belek mutatása, hanem egy hangulat megteremtése is.

A feladat elég összetett volt, a kollégákkal alaposan megrágtuk a beküldött megoldásokat, szerettük Kristin M. Furrier jelenetét; Agatha Keyguard házakba beosonó figuráját és Rezeda Réka történetének képi világát.

A nyertes pedig Horváth Adél szövege lett:

Rontás
Tüzet rakok, mer´ harmadnapja hideg borzol. Még csönd van, alusznak. Riska megint víreset adott. Reszketek. Megkötöm fejkendőm, kosarat szorítok. Pirkad.
A tyúkól éber, tojásokat gyűjtök, meg dögöket. Fellógatott csibém messzire szaglik, de maradt a dögvész. Itten nem lesz jó. Semmi jó. Lihegek, csak ez hallik. Csönd van.
Válogatom, melyik tojást pingálom ki az ünnepre. Hét dög… Víres tej… Lihegek. Kezembe akad egy kerek tojás, Ídes Megváltóm, éreztem! Háznak háttal állva átdobom rajta, hangosan szíttörik túlódalon. Sóhajtok. Majd ez vígez ezzel, nem lesz több dög, se víres tej! Aztán lepillantok a tojásokra és középül, legfelül, újra ott a kártojás… Lihegek.

Gratulálunk!

Adél, kérlek, küldd el egy novellád vagy (kis)regényed első 10 ezer leütését a
konyvmolykepzopalyazat ’kukac’ gmail ’pont’ com
címre, és a hamarosan felkerül a szerkesztés.

Mindenkinek köszönjük a játékot! Folytatódik az Aranymosás Irodalmi Válogató, pénteken lektori híreket olvashattok, jövő hétfőn pedig új részletet hozunk.

A kettő között pedig vár minket a tavasz legizgalmasabba könyves eseménye, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A programot ide kattintva találjátok.

Köszönjük a játékot 🙂

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.4/10 (8 votes cast)
11 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Hűha! Nagyon tetszik a vidéki horrorjelenet, gartulálok hozzá! 🙂 Kíváncsian várom majd a novellát/regényrészletet!

    Külön köszönöm a megemlítést, bár most egy kicsit meglepődtem, nem számítottam rá, hogy idáig eljut. 😀

  2. Atya Ég! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget és a gratulációkat is! 🙂 Igyekszem a mai nap során továbbítani a részletet. Szeretném megkérdezni, hogy mennyire kell szigorúan vennem az első tízezer leütést? (Például, ha mondatokat, párbeszédeket, fejezetet stb. tör ketté a terjedelemküszöb.)

  3. Kedves Adél, megtarthatsz egy gondolati egységet (bekezdés, párbeszéd kifutása), de azért inkább csak pár száz leütéssel csússz túl a 10 ezren 🙂

  4. Gratulálok a győztesnek! 🙂
    Egyedi a hangulata, nekem is tetszik! Kíváncsi vagyok a részletedre is!

    És persze a többieknek is gratula! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük