Vasárnap 100 szavas írástechnikai játékot játszottunk, mégpedig a vasárnapi ebéd ihletésével. A feladat az volt, hogy az olvasó 100 szó erejéig egy sokszínű társaságba kerüljön, különböző karaktereket lásson az ebédlőasztal körül.
Mint mindig, a 100 szó most is segíthet a tömörítésben. Nincs hely hosszan fejtegetni, ki hogyan viselkedik, meg kell találni a legerősebb kifejezést, legpontosabb jelzőt. Azonban most nem ez volt a feladat legizgalmasabb része. Egy karaktert természetesen jellemezhet az író úgy, hogy megmondja, milyen. Cserfes, rendmániás, akarnok, meghúzódó – de ez csak a felszín. A szöveg akkor lesz igazán jó, ha nem mondjuk, hanem mutatjuk, hogy milyen a figura.
Hogyan lehet megmutatni a karakter jellemét? Párbeszédben a szóválasztás, a mondatok hossza, indulattartama, akár az, hogy hogyan reagál a figura, beleáll-e egy vitahelyzetbe. A hallgatás, félrenézés, párbeszédből kilépés is segíthet adott esetben. A tettek, a rejtett, sőt, az önkéntelen, akár kényszeres cselekvések is nagyon erős jelzéssel bírhatnak az olvasó számára. És persze akár a külső megválasztása: kiöltözik-e az ebédhez, vagy hord-e olyan frizurát, ruhát, kiegészítőt, amivel lázadónak tűnik az adott helyszínen, közösségben. (A témáról részletesebben olvashattok Kozma Réka szerkesztő, íróiskolai oktató blogján, többek között ebben vagy ebben a cikkben.)
A feladat kiírásánál direkt lehetőséget hagytunk arra, hogy minden eszközt használjanak az írók. Párbeszédet, leírást és narrációt, a szereplők szavai, kinézete, viselkedése egyaránt segíthettek. Ezután következhet a tömörítés – ami valóban nehéz feladat sokszor, hiszen 100 szóban kellett 4-6 jellemnek érvényesülni.
Izgalmas kitöltések érkeztek, tetszett T.Eszter Metallica-rajongó főhősének kálváriája; Amy Shelter lassan kibontott világa; F. Gabriella Agatha Christie-t megidéző jelenete; Busi Kinga ötletessége; Rietta családi ebédje; Ács Imola robot-vendéglátása; Rezeda Réka pókpörköltje; S.H. lánykérős jelenete.
A nyertes ezúttal Ran lett, akinek a jelenete még minisztorivá is kerekedett:
– Meg akartok mérgezni? – Papi prüszköl. Egy pillanatra elfog a rémület, mert eltolja magától a levest.
A sötét tekintetű vénember bütykös ujjával az orrába túr, majd a takonyból galacsint sodor, és a tányér szélére keni.
– Egyél! – Apám idegesen dobol az asztalon. A rigmus felgyorsul, ahogy anyámra pillant.
Ez az erős, magabiztos asszony teljesen megtört, amióta Papi beköltözött. Most is a könnyeit próbálja lenyelni, de azok egyre csak peregnek a gőzölgő levesbe.
– Finom.
Dícséretemtől anyám arcán átsuhan egy mosoly.
Papi morog, de újra enni kezd. A mogyoró ízét elnyomja a tárkony. Mire rájönnek, mitől lett rosszul, talán már vége is lesz.
Gratulálunk!
Ran, kérlek, küldd el egy novellád vagy (kis)regényed első 10 ezer leütését a
konyvmolykepzopalyazat ’kukac’ gmail ’pont’ com
címre, és a hamarosan felkerül a szerkesztés.
Mindenkinek köszönjük a játékot, kövessétek az oldalt, most elsősorban az őszi új megjelenésekkel foglalkozunk, de igyekszünk játszani még 🙂
*
Köszönöm a lehetőséget, izgalmas volt
Köszönöm a lehetőséget Gratulálok a kiemelteknek és a többi résztvevőnek is!
Gratulálok a nyertesnek!
Köszönöm a kiemelést és gratulálok a nyertesnek! 🙂
Köszönöm a játékot, igazán izgalmas feladat volt. Gratulálok a nyertesnek és a többi kiemeltnek!
Köszönöm a játéklehetőséget és a kiemelést, nagy gratula a nyertesnek és a többieknek is! 🙂