Előzmények
2013, a sötét esztendő. Szeptember tizennegyedike, a halál nemzetközi világnapja.
A gazdasági válságból felgyógyult Európa örült a gyönyörű kora őszi időjárásnak, és végre óvatos optimizmussal tekintett a jövőbe. Délben minden nagyobb hírügynökség szerverére egy és ugyanaz a fájl futott be. Megnyitásakor automatikusan egy rövid videó lejátszása indult meg. Középkorú, cserzett bőrű, ápolt ősz szakállú férfi a következő bejelentést tette:
– Allah nevében és az Ő kegyelméből sikerült elfoglalnunk a Csernobili atomerőművet! A miénk! Hatalmunkban áll azt tenni vele, amit csak akarunk! Ne reménykedjetek, nincsenek követeléseink! Alkudozásnak itt helye nincs! Nem tudtok semmi olyat ajánlani, ami érdekelne minket, mert már nem vágyunk semmire! Sem hatalomra, sem pénzre, sem fegyverre, sem más földi javakra! Egyedüli célunk a megtorlás. Bosszút akarunk állni ezernyi meggyilkolt vagy börtönben halálra kínozott, megalázott testvérünkért, fiúnkért és apánkért! Bosszút tönkretett sorsokért, a kisemmizett nemzetekért, sárba tiport reményeinkért!
Ma leckét adunk a pökhendi Európának és az egész világnak! Leckét fájdalomból, alázatból és megvetésből. Ma megtapasztaljátok mindazt, amit nekünk már nemzedékek óta kellett elviselnünk, és ti, öntelt európai polgárok, közömbösen végignéztetek, lustaságból és nemtörődömségből annyiban hagytatok! Most majd nem tudtok máshova kapcsolni, és a fejeteket sem tudjátok elfordítani, mert az iszonyat a ti otthonaitokba költözik be!
Az üzenet felvételről megy. Ne próbáljatok megállítani minket, már reménytelenül elkéstetek. Allah nagy, legyen meg az Ő akarata!
Halálra riadt hírfigyelők fejvesztve rohantak szerkesztőikhez, és húsz perc elteltével, megszakítva a folyó adásokat, minden tévécsatornán zengett az üzenet. A lakosságnak ideje sem volt felmérni a valós veszély mértékét, vagy igazából megijedni, mindenki a képernyőkre szegezett tekintettel várta a fejleményeket. A helyszínről bejelentkező orosz és ukrán híradósok arról számoltak be, hogy az erőmű irányába helikoptereken és páncélosokon rengeteg katona és kommandós indult el.
De nem értek oda. A bejelentéstől számítva pontosan egy óra telt el, amikor a föld megmozdult. Nem robbanás volt ez, hanem inkább kitörés, a vulkánéhoz hasonló elnyújtott és gigászi méretű energiavihar, a nukleáris pokol dühödt, tomboló lázadása. A világ összes szeizmográfja regisztrálta a sosem tapasztalt erejű, emberkéz alkotta földrengést. Az erőmű épületei eltűntek valamiféle kéken izzó derengésben, a reaktorok pedig, megolvasztva a betonalapot és a felszíni kőzetrétegeteket, őrjöngve rágták bele magukat a Föld kérgébe.
A kemény sugárzás perceken belül elpusztított minden élőt több ezer méteres körzetben, halálosan megfertőzve a többit. A katasztrófa helyszíne felett lassan alakot öltött a modern kor sátáni jelképe – a sugárzó szennyel rogyásig megrakott gombafelhő. A felhő, lassan, mintha tétovázna, végül engedve a szél erejének, délkeleti irányba mozdult el. De nem ez volt a legrosszabb! Soha senki nem tudja meg, hogy pontosan mit is műveltek a terroristák a reaktorokkal, és hogy erre az eredményre számítottak-e vagy az egész csak a véletlen műve volt, és a sugárzással párhuzamosan valami más is előjött a robbanás során a fortyogó kráterből. Valami, aminek máig sincs neve.
Ez az erő, ismeretlen energia, sugárzás vagy nevezzük, aminek akarjuk, csaknem százharminc kilométeres körzetben megváltoztatta a fizika és a természet alapvető törvényeit. Gócokban a gravitáció megszűnt létezni, néhol többszörösére erősödött, helyenként kiszámíthatatlanul lüktetett. Voltak pontok, ahol maga a tér görbült meg, volt ahol az idő folyása váltott irányt. Az érintett terület határain belül új szabályok és törvények léptek életbe, de lehet, hogy csak a régiek változtak meg a felismerhetetlenségig. Ezeket a gócokat nevezték el anomáliáknak. Az anomáliák különböző méretben és sűrűséggel ellepték az egész környéket, a meggyalázott földterület intenzíven sugárzó aknamezőre emlékeztetett, csakhogy ezek az „aknák” nem voltak láthatóak vagy érzékelhetőek, és sokuk időkoordinátával is rendelkezett.
Az életben maradt lakosság evakuációja nagy erőkkel folyt, de az erőfeszítések ellenére a fele még így is elpusztult a katasztrófa első óráiban még saját lakóhelyén, vagy már útközben, a mentésükre küldött katonákkal együtt. Ukrajna harmada, Fehéroroszország és Oroszország jelentős része vált lakhatatlanná, és nem volt állam Európában, mely ne kapott volna a halálos „áldásból”.
A második csernobili katasztrófa többszöröse volt az elsőnek. A sugárzó anyag mennyiségét és az érintett terület méretét tekintve, az 1986-os a mostanihoz képest szánalmas kis üzemzavarnak tekinthető.
A felhő, átlépve a Fekete-tengeren a Perzsa-öbölben rakta le gyilkos terhét. A gonosz átok visszahullt elindítója fejére. A valaha termékeny Mezopotámia vidéke századokra halott sivataggá változott, új tartalmat és arcot adva a kifejezésnek – Isten bosszúja. De a közös csapás és gyász, a közös küzdelem a túlélésért rövidesen eltüntette a különbségeket Európa és Ázsia között, és megteremtette ezzel az esélyt a kibékülésre. Egy idő után már senkit sem érdekelt, hogy milyen származású az, aki segít vagy az, akin segítenek. A halál és a betegség színe előtt mindenki egyforma, a fájdalomnak és szenvedésnek nincsen nemzetisége.
Néhány hónap elteltével a szabályos kör alakú terület, mely közepén ott izzott és fortyogott az erőmű krátere, lassan elhatárolódott az éptől, mint ahogy az üszkös seb demarkálódik az egészséges szövetektől. Létrejött az Elidegenítési Zóna. A hely, ahol sem emberi, sem természeti törvény nem működött többé. A kormányok végre-valahára összefogva a fenyegető veszély láttán létrehoztak egy szervezetet, a Zóna Kutatási és Védelmi Központot, rábízva a terület védelmét, őrzését és tanulmányozását. A Központ, kiapadhatatlan anyagi és emberi forrásokra támaszkodva mindenekelőtt felépítette a zárógátat, más nevén a Peremet. Szélesen felszántott földcsík, többsoros szögesdrótkerítés, milliónyi kamera és ezernyi őrtorony, bunkerek, géppuskafészkek láncai és rejtett aknamezők négyzetkilométerei vették körül a fertőzött területet, hermetikusan elzárva azt a külvilágtól. A Peremen nagyon meglátszott az oroszok kézjegye. Őket kérték fel annak megépítésére, mert hát nekik volt a legnagyobb tapasztalatuk a vasfüggönyök létrehozásában. Amikor a kör bezárult, a Központ engedélye nélkül senki sem mehetett be, és senki sem jöhetett ki.
A teljes hírzárlat és a szigorú biztonsági intézkedések ellenére rövidesen hihetetlen szóbeszédek keltek szárnyra. Arról kezdtek el suttogni, hogy nagyon sokan maradtak a Peremen belül: polgári lakosok, nők és gyerekek, mentősök, tűzoltók és katonák. Ismeretlen járványokról, betegségekről szóltak a híresztelések, és arról is, hogy ezeket a szerencsétleneket, a fertőzések terjedését megakadályozandó, nem engedik ki. Az őrtornyokban lévő mesterlövészek parancsot kaptak, hogy lőjenek le bárkit, legyen az nő vagy gyerek, aki belülről közelít a kerítéshez.
A kitörési kísérletek egy idő után elmaradtak. Sok évvel később, amikor az emberek kezdtek megfeledkezni a Zóna létezéséről, az újságírók kiszagolták, és felvételekkel is bizonyították, hogy új, mutáns állat- és növényfajok fejlődtek ki és szaporodtak el az elzárt területeken, meghazudtolva mindent, amit eddig a genetikáról tudni véltünk. A Zónán kívül rövidesen különös tárgyak bukkantak fel: kövek, ismeretlen kristályok, szerves eredetű képződmények megannyi fantasztikus tulajdonsággal. Egyesek gyógyító erővel bírtak, mások, meghajlítva a teret, eltérítették a gyorsan mozgó tárgyakat, a lőfegyverek számára gyakorlatilag sebezhetetlenné téve viselőjét. Voltak olyanok, melyek a sebgyógyulást gyorsították, mások a sugárzást zárták magukba, megvédve az embert akár a halálos adagú radioaktivitástól. A rengeteg különös tárgy, közös nevükön artefaktum, csupán egyetlen közös tulajdonsággal bírt – mind a Zónából származott. Nem kellett lángésznek lenni, hogy feltegyük magunknak a kérdést: hogyan kerülnek ki ezek a dolgok a Zónából, és ki az, aki ki tudja őket hozni?
Rövidesen fény derült egy új emberfajtára, a bátor, vakmerő kalandorok kasztjára, a modern kor aranyásóira, akik úgy hívták magukat – STALKEREK. Egy részük azokból a bennrekedt szerencsétlenekből lett, akiket a világ rég halottnak hitt, mások a külvilágból szivárogtak a Zónába. Ezek az emberek magukba fogadták az emberiség legvakmerőbb vagy éppen legkétségbeesettebb, a törvény elől menekülő vagy épp kalandot kereső, őrültségre hajlamos férfiakat. Jókat és rosszakat egyaránt. A mi történetünk róluk szól.
1. Tudós és kalandor
A sokat látott és tapasztalt vezérőrnagy gondban volt. Már négy éve vezette a Zóna Kutatási és Védelmi Központjának Felderítési és Elhárítási Osztályát, és elméletileg tudnia kellett, hogy mit gondoljon az előtte fekvő negyedéves jelentésről. De nem tudta! Tanácstalan volt! Most futott neki harmadszor:
„A legutóbbi információk szerint az Elidegenítési Zónában megmagyarázhatatlan tömeges migrációkat figyeltek meg a mutáns állatfajok között. A megfigyelők nem tudják az okot vagy okokat azonosítani, de eddig számos, állandónak tekintett állatpopuláció egyedszáma jelentősen megcsappant. A helyszínre küldött felderítők tetemeket, csontvázakat nem találtak, így a járványokat kizárták. A gondos terepkutatás sem hozott értékelhető eredményt. Továbbá: több, különösen veszélyesnek tartott faj, mint a vérszívók, az agyroppantók és a kimérák támadásai az utóbbi hetekben feltűnően megritkultak. A legtöbb katonai felderítő és stalker haláláért felelős mutánsok száma jelentősen csökkent, feltételezhetően máshova vándorolhattak. Ezenkívül számos nagy testű emlősállat, a vaddisznó, az agancsos medve és a házi sertéstől származó vérkoca gyakorlatilag eltűnt. Az ökológiai egyensúly, mely már évek óta stabilnak tekinthető, látható okok nélkül megbomlott. Szakértők szerint hasonló változásokat csak igen jelentős behatás képes létrehozni, de a természetét nem tudják azonosítani. Ügynökeink a két jelentősebb stalker klánban arról számoltak be, hogy a Tisztítók és az Őrzők is észlelték a változást. Kiküldött felderítőik nyomtalanul eltűntek a Komor Rengetegként ismert, kevéssé felderített erdős területen. A Tisztítók harci egységet küldtek a terepre, de az szintén nyom nélkül eltűnt. A helyzet azonnali elemzést és intézkedést kíván!
A Központ Felderítési Osztály operatív tisztje:
Vladimir Nyikolajevics Akkuratov
2028. okt.10. ”
– Mi a fene történik odabent? Mi okozza a változásokat? Jelent-e veszélyt a külvilágra? Ha igen, hogyan háríthatjuk el? Ezekre a kérdésekre választ kell kapnom, méghozzá sürgősen! – gondolta Brenner őrnagy.
A hivatal élén eltöltött évek alatt sok mindennel kellett már megbirkóznia, sok kényes vagy kifejezetten veszélyes helyzetet kellett már megoldania, és bár ezek közül egy sem volt épp szokványosnak mondható, eddig egy olyannal sem találkozott, hogy elképzelése se legyen arról, hol kezdjen neki és mi legyen a következő lépés. Eszébe jutott régi akadémiai tanárának, Medvigy tábornoknak a kedvenc mondása: „Ha nem tudod, mit kell tenni egy adott helyzetben, azonnal menekülj vagy mihamarabb szerezz új információkat!”
– Menekülni nem áll módomban, ergo: marad az infók beszerzése! De kit küldjek oda? A terepen dolgozó ügynökök, akiknek az adataira támaszkodva készült a jelentés, hát ők sem voltak éppen kezdők! Valaki olyan kell, akinek a képességei és a hozzáállása nem sablonosak, valaki, aki a rendszeren kívül tartózkodik! A sablon és protokoll már kudarcot vallott, elérkezett a szokatlan megoldásoknak ideje!
Tekintete elhomályosult, állát a tenyerébe támasztva mélyen elgondolkodott. Negyed órával később az ősz hajú férfi megrázta a fejét és fennhangon megszólalt:
– Már tudom is, ki legyen a szerencsés halálraítélt! Remélem, még életben van!
Az őrnagy valamit írt egy vékony papírcsíkra, lenyomta a kommunikátor gombját és beleszólt:
– Harminc perc múlva kettes szintű válságstáb-vitaülés a dolgozószobámban! Ja, Rudolf, küld át Kaméleon anyagát az illetékesek termináljára – most azonnal! Elsőbbségi jelzéssel! Hadd ismerkedjenek az adatokkal, úgy rövidebb lesz a tanácskozás. Végrehajtani!
Hátradőlve kényelmes karosszékében, Brenner vezérőrnagy a szoba félhomályában csendesen mosolygott. Elégedett volt, hisz viszonylag gyorsan sikerült megtennie a legfontosabb lépést, vagyis megtalálta a megfelelő végrehajtót a feladathoz. Fejében a terv lassan kezdett testet ölteni. Felszabadultnak, könnyűnek érezte magát, mert végre azt csinálhatta, amit szeretett, és amihez a nagyon értett – műveletet szervezett.
– Ha meglesz a fickó, a többi csak szervezés és logisztika kérdése. Nos, lássunk hozzá! – suttogta az őrnagy, és a kommunikátor mikrofonjához hajolt.
Az elhárítás gépezete kezdett felpörögni.
***
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/ember-es-szornyeteg”] A szerzőről[/button]
Ez egyszerűen borzalmas. Én az első résznél nem jutottam tovább, s nem is fogok. A te fejedben hatalmas káosz lehet, vagy egyszerűen csak nincs politikai rálátásod… Az arabok mit is akarnak megbosszulni Európán? Ugyanis az a helyzet, hogy nincs mit. Akin a világnak lenne bármit is megbosszulni az az USA. Nemcsak az araboknak, sok más nemzetnek is. Az USA az, aki lerohanja azokat az országokat, amelyeket ki akar zsákmányolni, azzal a dumával, h. ők elviszik oda a demokráciát. A fülemben cseng Michael Moore mondata: „Átlagos amerikai reggel volt: a farmer kiment a földjére, a tejesember kiszállította a tejet, az elnök pedig lebombázott egy újabb országot, melynek a nevét ki sem tudjuk ejteni.” Igen, ez Amerika. De nem Európa. Ráadásul nagyon uncsi már az arabok a köcsög gonoszok sablon, mert az a helyzet, h. nem ők azok. Itt nem tőlük kell félni. Brr, bánom, hogy beleolvastam… De elolvasni biztos nem fogom, nem baj, majd a sok birka megteszi helyettem.
Hihihi. Megint azok a fránya arabok. A csúnya gonoszak. Mert ugye fogták a fegyvereket, és nekiestek a világnak. Vagy a világ, s elsősorban az USA kifosztja az olajkészleteket? Potyán? Ezek nem terroristák, inkább csak védik amivel a természet megajándékozta őket? Mert minden hülye amerikai benyeli, hogy az ő adójukból demokratikus államokat teremtenek. Csak úgy önzetlenül. De kérték ezt az arabok valaha is? Hol a szuverenitás ilyenkor? S Európa szenvedjen? Szenvedjen az USA, ha már írsz egy ilyen magasztos sületlenséget. Sajnos uncsi már az arab ellenesség. Légy szives valami eredetit.
Gina, kérlek, hogy a véleményedet a megfelelő formában tálald a legközelebb. Kösz.
(Az oldal szerkesztője)
Az arabokat cseréljük Csecsenekre; kisebb körben akarnak problémát okozni, csak nagyobb lesz a nukleáris bumm; ezt okozhatja az, hogy a felhalmozott nukleáris arzenáljukat egyszerre robbantják fel.
Stalkert magyarítsuk Fürkészekre; és gondolkodj a megnevezéseken, legyél frappáns;
Húzzuk ki a „De nem tudta! Tanácstalan volt! ” felkiáltásokat;
Amit misztifikálni kell, az kapjon nagyobb hangsúlyt, vagy sok kicsit, ez már tőled függ; az anomáliákat lehet könnyedén tálalni, sok értetlenkedő tudós kell hozzá, akik azt nem értik, amit Demeter Attila sem a természeti törvények ismeretében; 🙂
Ja, és Brenner ne beszéljen magában, hülyén veszi ki magát; járjon az agya, de kívülről csak azt lehessen látni, hogy határozott döntéseket hoz. Nem érdemes ledegradálni a karaktereket, hacsak nem paródiáról van szó…
Kedves Howard!
Amit mondasz, az is megoldás. Akár még jó is lehet. Ha egy lehetetlenséget elmisztifikálok, az valóban kiveszi az élét a dolognak. Kifejezem, hogy én, mint író ugyancsak csodálkozom ezen, de hát ez van! Így már műxik. Erre írtam én azt, hogy egy szerkesztő majd megfésüli, és utána nem lehet belekötni.
Aki ezt az írást nem olvasta el világnézeti problémák miatt, annak ajánlok egy másikat szintén az Aranymosóról:
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/gerencser-janos-a-terror-viraga-1518.html
Lehet rajta gondolkodni.
Kedves Lucas, köszönöm a reklámot, de remélem, nem összehasonlítás céljából vetetted fel a novellámat.
Aki figyelmesen olvasta az írásom, rájöhetett, hogy gyökeresen eltér ettől. Ugyanis egy szélsőségesen gondolkodó fiú személyiségváltozásáról szól. Való igaz, a kényelem miatt az amerikai-arab háborúba helyzetem a cselekményt, de igazából egyik fél sem pozitív, sem negatív. Sőt a szereplők sem azok, ezért remélem, hogy eltér a már unalomig csépelt terrorista akármiktől. Remélem, olyan évezredbe léptünk, ahol az emberek már vannak annyira felvilágosultak, hogy nem tesznek különbséget nemzetek, országok között, hiszen mindenhol akadnak pozitívumok, és negatívumok. Bevallom, már a gonosz zsenik elleni hősökkel is teli a hócipőm, vagy talán kinőttem őket.
Mindez nem jelenti azt, hogy nem követhetünk el olyan művet, amelyekben az egyik ország gonosz, a másik hű de jó, de az ilyen alkotásokat, ha lehet, a hitelesség miatt, olyan korba helyezzük, amikor az emberek még elhitték, hogy valaki csak azért rossz, mert más nemzetiségű, esetleg más vallású.
Örülök, hogy sikerült érzelmi választ kicsikarnom az olvasókból!
Nos, az írás egy szakma, melyet tanulni kell. Gondolom ezzel a véleményemmel nem maradok egyedül. Ez a kis regény elég rég íródott, ráadásul az egyik nagyon korai művem. Természetesen nem tökéletes írás, mint ahogyan az itt megjelent művek egyike sem az. Az ember próbálkozik, gyakorol, tanul, tapasztalatot gyűjt. Ha nem írok semmit arra várva, hogy egyszer csak megalkotom a tökéletes Művet, soha nem jutok sehova sem. Nemde?
Mielőtt megpróbálnék válaszolni a megfogalmazott kritikákra, előre tisztáznunk kell néhány alapdolgot.
Ez egy Sci-fi, tulajdonképpen inkább fan-fiction, nem pedig politikai krimi, de még nem is biztonságpolitikai elemzés. Nem vagyok én Nógrádi György!
Ennek ellenére, azzal a véleménnyel, hogy Európa nincs veszélyben, nem tudok egyetérteni. Emlékezzetek az utóbbi évek történéseire, a Londoni, Madridi merényletekre és a NATO tevékeny részvételére az iszlám világ elnyomásában az USA oldalán. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország is Európa része (bár ezt itt néhányan vitatják!) és rendkívül komoly szerepe van a közel keleti régió stabilitásában. Csernobil is logikus célpont, mivel az azonos természetű orosz és európai objektumokat rendkívül komolyan őrzik, az ukrán biztonsági erők pedig messze nincsenek toppon. Mindig ott kell támadni, ahol leggyengébb az ellenállás. Legalább is nekem ez tűnik logikusnak. Ha robban Csernobil, akkor főleg kelet Ukrajnában élő oroszokat éri a csapás, arról nem is beszélve, hogy ekkora katasztrófa a régióban beláthatatlan gazdasági káoszt és válságot idézhetne elő, ami magával rántaná Európát is. A pénzügy csőd sokszor hatásosabb az atombombánál, amit a közelmúltban a saját bőrünkön is tapasztalhattunk. Egy ország hadereje egyenes arányban a gazdasága teljesítőképességétől függ. Tedd tönkre a gazdaságot, az erő vele száll. Lehetne ezt tovább is ragozni, de nincs értelme.
Mindezen eszmefuttatásoknak gyakorlatilag nincs semmi jelentőségük, mivel a regényben sem a terroristákról, sem a vallási feszültségekről, sem az etnikai hovatartozás kérdéséről a továbbiakban egy szó sem esik. Egyszerűen nem erről szól. Meglepődve tapasztaltam, hogy mennyire erős indulatokat váltott ki a hozzászólókban a bevezető rész. Elismerem, hogy a választás nem egészen szerencsés, de a történet szempontjából fontos volt megadni a kereteket. Ez így sikerült. Ezek szerint rosszul. A posztapokaliptikus világhoz kellett egy apokalipszis.
Ezzel a kis regénnyel igyekeztem a kamasz fiúkat megcélozni, próbáltam valami frisset összehozni, mivel rendesen unom már a vértől és nyáltól csöpögő, futószalagon készülő romantikus vámpír történeteket. Ebben alig van romantika, ne is keressétek, annál több a kaland, harc és a váratlan fordulat. Teljesen biztos vagyok abban, hogy nincs benne mondat, amit ne lehetne jobban megírni, mint ahogyan abban is, hogy egy profi író magát a történetet is sokkal jobban fel tudná építeni.
De nem vagyok profi, csak tanulom a szakmát.
A politikai részbe nem szeretnék belemenni. Amúgy az aktuálpolitikát mindig nehéz bevinni egy írásba, mert túl gyorsan elavult a szituáció, és néha ellentétbe fordul a közhangulat.
Mivel a világ egyértelműen a http://hu.wikipedia.org/wiki/S.T.A.L.K.E.R._%E2%80%93_Shadow_of_Chernobyl univerzum, így a pályázatban a továbbiakban nem szerepelhet a hiányzó jogi engedélyek miatt.
Amúgy én hibáztam, mert a szinopszisban ott a Stalkerre utaló mondat, de nem kapcsoltam. A szerző jóhiszeműen járt el, de nincs teljesen tisztában a világgazdák szerzői jogával.
Amennyiben ezt gondoljátok korrektnek, hát legyen úgy. Nem értek a joghoz, pláne nem a szerzői joghoz! Ez a ti szakterületetek. Van egy másik regényem is, ami abszolút saját találmány, garantáltan eredeti világgal és történettel, már bánom, hogy nem azt választottam. Egyszerűen emez volt a régebbi darab, amely teljesen készen állt. Rossz választás volt.
Sajnálom. A szerzői jog lényege: amit nem te találsz ki, az nem a tiéd. De felírtam a listámra, majd írok egy cikket a jogi részről is.
Szerintem ez a novella király volt. Kár, hogy ennyi van belőle. Nekem tetszett. Ami nem tetszett, az az, hogy a szarozás megy ezerrel. Ha az író egy vidéki orvos, az ebben a részletben nem látszik meg. Most itt nem a jog a fontos szerintem. Viszont aki annyira szidja ezt a novellát, akkor írjon ő is egyet, akkor majd meglátja, mennyi baj van vele. Amúgy ez a novella tényleg nagyon jó. Bora László fan lettem! 😀