Bánhegyi Noel: Luna

A mese Lőrinci Nagykönyvtár (FSZEK) Mesék a természetről című, gyermekeknek szóló pályázatának I. helyezettje

 

Egyszer volt, hol nem volt, a börzsönyi erdőben élt egy farkas falka. Gyönyörű tisztáson laktak, tá­vol az emberektől.

Egy napsütéses májusban megszületett Luna, a farkaskölyök. Ő volt az egyetlen kölyök a falkában, hegyes fülekkel, fogakkal.

Teltek-múltak a hetek, hónapok, Luna egyre nagyobb lett. Egyszer megszomjazott, és lement a fo­lyóhoz vizet inni, ám ott volt Samu, az erdő rettegett barna medvéje. A szülei mindig azt mondták, hogy nagyon óvakodjon tőle. Luna annyira megijedt, hogy futott, ameddig csak a lába bírta. Amikor már úgy gondolta, hogy nem követi Samu, megállt, és körülnézve észrevette, hogy a nagy hegy te­tején van. Az volt a baj, hogy elkezdett sötétedni és Luna félt a sötétben. De összeszedte minden bá­torságát, keresett egy bokrot, alábujt és elaludt. Másnap reggel olyan farkaséhes lett, hogy elment bogyót keresni. Talált is kettő bokrot, az egyiken piros, a másikon kék bogyók voltak. Emlékezett arra, amit a szülei mondtak, hogy a homoktövis mérgező, az áfonya pedig nem, de nem tudta, me­lyik milyen színű. Szerencsére a kéket választotta, ami nagyon ízlett neki, ám amikor ment volna vissza a bokor alá, hallott valamit a magas fűből. Közelebb ment, és hirtelen kiugrott egy kölyök ró­ka huncut mosollyal az arcán. Annyi idős lehetett, mint Luna.

– Mi a neved? – kérdezte Luna.

– Rudi. Egyedül vagy?

– Igen. És te?

– Én is.

– Maradhatunk együtt, ha szeretnéd.

– Igen nagyon szeretném!

Innentől kezdve Luna és Rudi jó barátok lettek, Rudi megtanította Lunát vadászni, Luna pedig elrej­tőzni. Pár nappal később visszamentek a hegy tetejére, ahol Luna meglátott egy tisztást.

– Gyere, Rudi, menjünk nézzük meg a tisztást!

– Oké, de legyünk óvatosak!

Elindultak a tisztás felé, és amikor odaértek, szép pillangók repkedtek össze-vissza, le-fel. Ekkor Rudi embereket vett észre, akik feléjük tartottak.

– Luna, lapulj le a fűbe, jönnek a füstölők!

– Füstölők? Azok meg kicsodák?

– Tudod azok a két lábon járó élőlények, akik mindig durrogtatnak azzal a pista vagy puska, nem tu­dom mivel.

– Óooo, oké!

Lelapultak és nézték a füstölőket, majd lassan visszaosontak a hegyre. Onnan hallották a durrogtatá­sokat. Sötétedni kezdett, ezért lefeküdtek a bokor alá és elaludtak…

Fél év telt el, Rudi és Luna még mindig barátok voltak.

Egyik nap épp a mezei nyulakat kergették.

– Gyerünk Rudi kapd el, eléd kergetem!

– GRRRRR!

– Szép volt Rudi, együk meg és menjünk le a tisztásra pihenni!

– Jó!

Megették a nyulat, majd lementek a tisztásra pihenni. Luna leült egy nagy barna kőre.

– Gyere pihenj a kövön velem!

– Luna, szerintem gyere ide!

– Miért?

– Mert az nem egy kő!

– Akkor mi?!

– Hát SAMU!

Luna és Rudi elkezdtek futni fel a hegyre. Samu utánuk, Luna beugrott egy szikla mögé, Rudi pedig egy fa mögé. Samu odaért, és elkezdett szimatolni utánuk. Megérezte az illatukat és közelített a fa felé.

– Rudi most gyere ide! – suttogta Luna.

– Megpróbálok… – válaszolta Rudi.

Samu szerencsére nem vette észre Rudit. Luna hallotta, hogy jönnek a füstölők és elüldözték Samut.

Luna és Rudi visszamentek a bokor alá, és lepihentek.

Reggel egy hangos Jó reggelt! – el köszöntötték egymást.

– Figyelj Rudi, mi lenne, ha elmennénk megkeresni a szüleinket?

– Nem, Luna, nem szeretném.

– Miért?

– Mert nekem nincsenek szüleim, a füstölők lelőtték őket. Én inkább azt a füstölőt akarom megke­resni, aki elkapta őket! – mondta felháborodva.

– Nem élnek a szüleid? És ezt mégis mikor akartad elmondani?!

– Nem akartalak ezzel terhelni.

– Van még más titkod is?

– Nincs.

– Figyelj Rudi, nekem még élnek a szüleim és a falkám, már biztos nagyon keresnek. Gyere velem!

– Nem, nem és nem, nem megyek veled.

– Oké, akkor megyek egyedül! – mondta sértődötten Luna, majd elszaladt.

A két jó barát összeveszett és egyedül mentek tovább.

Luna az útja során találkozott egy bagollyal, és kedvesen megszólította.

– Szia, Luna vagyok nem láttál errefelé egy farkas falkát?

– Igen, láttam, azt hiszem arról beszéltek, hogy el kell költözniük, mert egy medve elfoglalta ottho­nukat

– Merre mentek?

– Kelet felé a nagy sziklához, ahol állítólag füstölők laknak.

– Köszönöm.

– Sok sikert, Luna.

Luna elindult a szikla felé. Rudi ahogy ballagott az erdőben, megtalálta a füstölő házát. Az ajtó sze­rencsére tárva nyitva volt, ezért Rudi könnyen be tudott surranni. A füstölő éppen vacsorát készített, és hallgatta a rádiót. Rudi meglátta a falon azt a képet, amin a füstölő kettő rókát tartott a kezében. Erre Rudi nagyon megmérgesedett, és bár tudta, hogy a füstölő sokkal erősebb nála, teljes erejéből beleharapott. A vadász fájdalmában felordított, és összeesett.

– Na – mondta Rudi -. ezt most megbántad, te ronda füstölő!

Abban a pillanatban rárepült egy nagy háló.

– Megvagy! – kiabált a füstölő. – Most szépen velem jössz a nagy sziklához, ott majd a társaimmal el­döntjük mi legyen veled!

Mire odaértek a nagy sziklához, besötétedett. Rudit ketrecbe zárták, és lefeküdtek aludni. Luna messziről látta a nagy sziklát és elkezdett futni felé. Amint odaért látta, hogy a füstölők a tábortűz körül alszanak, hallott valami nyüszögést a bokor mélyéről, közelebb ment, és megnézte mi az.

– Rudi, hát te vagy az!?

– Igen, bocsi amiért nem tartottam veled, rajtad töltöttem ki a dühömet, pedig te semmit nem ártot­tál nekem.

– Semmi baj Rudi, én is igazságtalan voltam veled.

– Akkor kiszabadítasz?

– Persze, de csak csöndben!

Luna kiszabadította Rudit, és továbbmentek. Nagy nehezen sikerült felmászniuk a sziklafalon, de amikor felértek, látták, hogy három túlméretezett szirtisas őrzi a határt Szlovákiába.

– Van ötleted, hogy jussunk át a sasokon? – kérdezte Rudi.

– Naná! – mondta Luna.

– Mi?

– Látod azt a két bokrot? Fölvesszük őket és csak lassan átmegyünk előttük – mondta egyszerűen Luna.

– Elég kockázatos terv… – bizonytalankodott Rudi.

– Ha át akarunk jutni, akkor kockáztatni kell, nemde? – vágta rá Luna.

– Oké, akkor gyerünk!

Fölvették a bokrokat, és lassan odaértek a sasokhoz.

A sasok valami zajt hallottak, érezték, hogy valami nincs rendben.

– Hé, Akilina? – kérdezte a legöregebb sas.

– Mi az, Arnold?

– Szerinted is mozognak a bokrok?

– Igen – válaszolta csendben Akilina.

– És szerinted Arnó?

– Szerintem is.

 Luna és Rudi bátran továbbmentek, és amikor már az erdő szélén voltak, kibújtak a bokor alól. Hir­telen három vijjogást hallottak felülről, aztán érezték, hogy a sasok támadásba lendülnek.

– Milyen finom, ebédünk lesz! – kiabálta a legéhesebb.

– Finom farkas és róka pecsenye! – mondták egyszerre.

– Ne beszéljetek már folyton, meglógnak!

 Luna és Rudi futni kezdtek az erdőbe.

– Húúú ez meleg volt! – mondta Luna lihegve, miután megmenekültek.

– Ja, majdnem ebédek lettünk… Nézd, Luna, ott egy Farkas odú! Gyorsan menjünk oda!

Amint odaértek az odúhoz, Luna meglátta a szüleit, Alphát és Aurorát.

– Anya, Apa! Végre megtaláltalak titeket! – futott hozzájuk könnyes szemekkel.

– Luna, hát te meg hol voltál? – kérdezte anyja meghatódva.

– Ez hosszú történet…

– Ismered azt a rókát? – kérdezte gyanakvóan az apja.

– Igen, ő Rudi. Ők pedig a szüleim, Alpha és Aurora. Képzeljétek, Rudi nagyon sokat segített nekem, hogy megtaláljalak titeket.

– Szia Rudi, köszönjük, hogy segítettél a mi drága lányunknak megtalálni minket. – fejezte ki köszö­netét Alpha.

– Semmiség – szeppent meg Rudi.

A visszatérés öröme után Luna bement az odúba, az új otthonába. Halk kuncogást hallott, majd hir­telen három kisfarkas ugrott a hátára.

– Sziasztok! – kiáltott fel meglepődötten.

– Szia Luna, én Alfréd vagyok!

– Én Egon!

– Én pedig Mira. Mi vagyunk a testvéreid akkor születtünk meg, amikor már egy éve eltűntél.

Ezentúl minden nap ilyen vidáman és játékosan indult, és Luna nagyon megszerette testvéreit. Rudi is jól elvolt a kicsikkel, tanította őket, játszott velük.

– Rudi, mondd mit szeretnél ezután csinálni? – kérdezte egyszer Luna.

– Hát nem is tudom, esetleg nem maradhatnék a falkádnál? Már olyan otthon érzem itt magam.

– Dehogynem!

– Köszönöm Luna! – hatódott meg Rudi.

Így történt, hogy Luna megtalálta szüleit, Rudi pedig a pótcsaládját, és boldogan éltek együtt a bör­zsönyi erdőben.

Itt a vége, fuss el véle.

 Vége

 

Szerző: Bánhegyi Noel 5./a

Gratulálunk a meséhez!

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.0/10 (6 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves meseíró! A mese nagyon tetszett, nagyon választékos fogalmazták, az állatok nevei nagyon tetszettek. Úgy gondolom Te nagyon szereted az állatokat és ismered a szokásaikat. Nagyon sok sikeres meseírást kívánok, várom a folytatást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük