Bakti Viktor: Integrálva – 1. részlet

1. FEJEZET

Jarred
2066. május

Miért akarja mindenki ennyire megismerni a jövőt? – tűnődött Jarred a jósda várótermében ülve. Okos-kontaktlencséjének látóterében újra megjelenítette az időt, már negyed órája várakoztak. A gótikus kastélyként berendezett terem csendje és a füstölőillat elmélkedésre késztette. Ő nem hitt ebben a kiber-porhintésben, tudta, hogy az orákulum véletlenszerű emlékképekből jósol. Feleségére pillantott, aki jóízűen csemegézett a korábban felkínált aprósüteményből.

– Tudod, mit gondolok erről az egészről. Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Jarred.

A nő az utolsó falatot inkább visszatette a tányérra.

– Nem ismétlődhet meg az, ami legutóbb volt… – mondta, és óvón simogatta meg gömbölyű hasát. Tekintete elkomorodott.

Na, szép volt, balfasz, elrontottad a kedvét! – dorgálta magát a férfi.

Emlékezett arra a két évvel korábbi tragédiára, ami azóta is gyakran árnyat vetett Alice gondolataira. A sok sírás emléke görcsbe rántotta a gyomrát.

– Blue… édi… – próbálkozott Jarred, miközben átölelte kedvesét, de a nő újra megmutatta azt a képességét, amiért annyira tisztelte. Váratlanul egy gondtalan nevetéssel visszaűzött minden aggodalmat a mélybe, egyszeriben tojt a világra és férje széles mellkasára csapott.

– Egyébként is, relax! Csak szórakozásnak fogjuk fel, emlékszel?

A váróterem hátuljában lévő lépcsősor tetején nyílt egy duplaajtó. Megjelent mögüle a fekete miniruhás nő, aki érkezésükkor fogadta őket.

– Kérem, jöjjenek! – suttogta negédes hangon. – Az orákulum várja önöket.

Alice kézen ragadta férjét és elindult fel a lépcsőn. Egy vendég sétált le mellettük széles vigyorral az arcán. Jarred érezte, nyirkos a felesége keze. A bordóra festett duplaajtón keresztül mintha egy új világba érkeztek volna a kristálycsillár, faliszőnyegek és lovagi páncélok birodalmából. Enyhe amperszag érződött, a hölgy becsukta mögöttük az ajtót.

A füstölőktől homályos előtérrel ellentétben itt minden körvonal tűélesen kirajzolódott, mint egy hipermagas felbontású kijelzőn. A padlót és falakat fekete, üvegszerű anyag fedte, az éleknél vonalakat rajzolt a tükröződő fény. A terem középén egy göcsörtös oszlop emelkedett a padlóból, ugyancsak fekete üvegből készült. Egy vékony lépcső futotta körbe spirálisan. Az oszlop tetején térdelt az orákulum.

A nő szellemnek tűnt. Fehér és mentaszín ruhákat viselt: szoknyát, fűzőt. Fedetlen karjának bőre alatt ezoterikus szimbólumokat ábrázoló elektro-tetoválások világítottak neonkéken. Hófehér, raszta tincsei az arca elé hullottak.

– Mit kívántok Aisling orákulumtól? – Hangját rejtett hangszórók zengték. Jarred biztos volt benne, hogy gégeimplantátummal rendelkezik. Elhúzta a száját az ócska színpadiasság láttán.

– Üdv! A nevünk Alice és Jarred Webster… – hebegte Alice szokatlanul megilletődve. Kezét óvón fonta a hasa köré, és még közelebb húzódott Jarredhez. – Csak abban szeretnénk totál biztosak lenni, hogy… minden rendben lesz a babákkal.

Két segéd sietett fel az emelvényre. A sötétségbe vesző mennyezetről kígyózó, karnyi vastag kábelrengeteget óvatosan a nő tarkócsatlakozójába illesztették. Ahogy a kábelcsatlakozó a nő koponyaaljzatához ért, haragos kisülésekkel reagált. Jarred hátán végigfutott a hideg. Úgy tűnt, az orákulum özönvíz előtti portokat visel. A férfi úgy gondolta, talán azért, mert így még rosszabb minőségű, misztikusabb a Themisz felől érkező kép.

Agyatlan jósolgatásra kiváló.

Helyére kattant a csatlakozó, a segédek pedig távoztak az emelvényről. Az orákulum felemelte a fejét, láthatóvá vált hófehérre sminkelt arca, és a rajta függő számtalan testékszer. Felsisteregtek a tarkójába vezető kábelek, a megperzselődött szigetelés szaga erősödött. A nő kitörő sóhajjal emelkedett fel görnyedtségéből.

A mennyezetről vasláncon lógó képernyők sercegve, gyors egymásutánjában váltott ugyanarra a képre: egy füves táj fölött suhant a halszemoptikás nézőpont, alatta vidéki fakerítések és tanyaházak szaladtak, az égen lustán úsztak a fellegek.

– Végtelen békesség köszönt. Lássátok meg a borús fellegek szépségét is! – Visszhangzott a jós remegő hangja. Néhány monitor fekete-fehér képre váltott, omladozó felhőkarcolók látszódtak. – Hagyjátok hátra a régmúlt romjait, építsetek új életet a felperzselt földre!

Jarred mosolyogva nézte a feszülten figyelő Alice-t. Örült, hogy örömet okoz neki ez a badarság. Finoman kisimította arcából fekete hajának egyetlen kék tincsét, ami épp odaszabadult. A nő megrángatta férje kezét.

– Jól van, édi vagy, csak figyelj már!

A romokat csupaszín cseresznyefák váltották fel, amik gyorsított felvételben borultak virágba. A jós fennakadt szemmel vonaglott, mintha az ihlet istennőjének ujja érintené.

– Igazán csak így bonthatjátok ki szirmaitokat, boldogságtok kivirágzik, és eljő életetek tavasza.

– Boldogságtok? Ki beszél így? Ez csak egy rakat értelmetlen… – pufogott Jarred, de Alice gyorsan lepisszegte.

– Ha gyermekeiteket kebletekre ölelitek, az… – Az orákulum ajkát halk nyögés hagyta el. Teste összegörnyedt, vakon tapogatózott a tarkója felé. –… ha… ha kebletekre ölelitek, az öröm… az öröm tengere ringat… – Hirtelen görcsbe feszült a háta, mint az íj, majd fájdalmasan felsikoltott. A levegőt olvadó műanyagburkolat orrfacsaró bűze árasztotta el. A monitorokból vakító fehérség áradt.

– Mi a halál? – Alice ijedten ölelte meg férjét, aki ösztönösen átkarolta.

Jarred fagyos döbbenettel bámulta a monitorokat, elmúlt a szembántó fény, helyette baljóslatú képek jelentek meg. Extra közeli felvétel látszott egy fájdalmas lassúsággal kettétépődő szövetdarabról. Villódzott a kép, mire a szövet véres hússá vált.

++ A kétség fátylát a halál szele lebbenti fel. – A hangszórókból ezúttal nemtelen géphang harsogott elemi erővel.

– Mi ez az egész?! – kiabálta az orákulum saját gyenge hangján. A csatlakozójához nyúlt és sikított, ahogy megégett a keze. Nem eresztette, próbálta kitépni a tarkójából, testét eközben újabb rohamok dobálták. Jarred izmai és ösztönei megfeszültek, érezte, hogy cselekednie kell, de Alice kétségbeesetten kapaszkodott belé.

++ Tekints mögé! Ismerd meg önmagad! Légy ura lelkednek! – A monitorok egy részén fekete vasálarc jelent meg. Ezer apró szilánkra robbant, felfedve a mögötte lévő múmiaarcot. A szilánkok megálltak, és a felvétel visszafelé játszódott le, újra összeállt a maszk, majd megint szétrobbant.

Rejtett ajtók nyíltak, és segédek rohantak a vergődve üvöltő orákulumhoz.

– Aisling, mi történt? – Jarredet kis híján fellökte a mögüle berontó miniruhás nő. Látszott, hogy ez már nem a műsor része.

A képernyőkön egy magzat szellemképe vált láthatóvá, ami kettécsúszott. A vörös felé túlcsordultak a színek, és teljesen elfolytak, amitől úgy tűnt, a babák szemén és száján ömlik a vér, ráadásul a kép vadul remegett. Alice a férfi mellkasába fúrta arcát, teste rázkódott a sírástól.

A segédek az orákulum segítségére siettek. Jarred is az emelvény felé vetődött, de Alice ekkor összeroskadt. Egyik kezével a hasát markolta, a másikkal a szájához kapott. Öklendezett. Jarred megtorpant, a feleségére nézett, majd újra az emelvényre. A segédek sziszegve és szitkozódva kirángatták az orákulum tarkójából a forró csatlakozót.

Megoldják!

Megragadta sokkos feleségét és a kijárat felé húzta. Aisling fájdalmas nyöszörgése gyengévé vált, a levegőben égett hús szaga terjengett.

++ Döntsd el, a véres állandóság vagy a küzdelmes változás a te utad! – a fémes géphang elhalt Jarredék mögött, megváltó fény fogadta őket.

A várótermen keresztül kirontottak a szabadba. Alice a jósda támfalának támaszkodott és kétrét görnyedve hányt. Jarred tapintatosan elfordult, és tehetetlenül nézte Themiszváros látogatóiból összeverődött, értetlenül bámészkodó tömeget. Fogalma sem volt arról, mi történt az imént.

– Hogy a… franc essen belé… – köhögött Alice. Remegett a hangja, majd felrobbant. – Az… átkozott csudába…

Jarred fújt egyet és megfordult.

– Jajj, Blue! Még úgysem hallják a babák. Add ki!

Alice felegyenesedett. Letörölte az álláról a nyál és könnyek elegyét. Pólóján a Healthy Satellite punkzenekar koponyalogója menthetetlenül bemocskolódott.

– A rohadt kurva életbe! – sikította. A hangja valahol a düh és a kétségbeesés közt rekedt.

A közeli drónparkolóból felemelkedett Alice fotódrónja. Korábban úgy állította be, hogy fényképezze le a mosolygó arcukat, amikor kijönnek a jósdából. Egyikük se gondolta, hogy milyen képek készülnek majd.

Victor

A vezérigazgató hunyorgott a reflektorok fényétől, ezért inkább Yolandára nézett. A nő kecsesen ült a kagylófotelben keresztbetett lábbal és elbűvölően mosolygott a kamerákba.

– Mielőtt belemerülnénk a beszélgetésbe vendégeimmel, nézzünk meg néhány véleményt a mai témáról – mondta, és a stúdió háttere felé intett, ahol a Philadelphiáról készült légifelvételek vágóképei futottak. A fehérben tündöklő épületeket és tükröződő felhőkarcolókat a város hideg, neonszínű fényei világították meg.

A stúdió fényei elhalványultak, a városkép helyén pedig egy riportfelvétel jelent meg. A két hónappal korábbi brókertüntetés alkalmával készült, a Walnut utcai tőzsdénél. A háttérben öltönyös alakok skandáltak és digitális táblákat tartottak „Le a Themisszel” és „Oldják meg!” feliratokkal. Yolanda egy suhanójába beszállni készülő, tehetős küllemű férfit kapott el.

– A Themiszről? – kérdezett vissza a kopasz fickó. Óvatosan hátrasandított a tüntetőkre, majd cinkos vigyorral vissza a kamerába. – Mióta előfizettem a tőzsdei előrejelzéseire, egy vagon pénzt kerestem! Gépzsír! Ezerszázalékosan hatékonyabb, mint egy elbaszott bróker. Nem is értem, ki az a hülye, aki még nem fizet elő.

A nézőtér Victorral és Yolandával együtt nevetett.

– Az Avantgárd Művészeti Gálán jártam, és megkérdeztem néhány hírességet – mondta Yolanda.

A riportfelvétel ezúttal egy szabadtéri gálát mutatott. A kamera előtt Javirah Myers, a nemrég befutott, fekete bőrű énekesnő látszott, szemet gyönyörködtető bíbor estélyiben. Mellette állt Aixen Di’Mar, a gender-mozgalom közismert médiaalakja. Plasztikai műtétek sorozatával androgün kinézetre tett szert, unisex ezüst-fekete kezeslábast viselt.

– Hát én egyébként is elég sokat szerepelek, szóval engem nem zavarnak a kamerák – mondta szerényen Javirah.

– Inkább kitöltenék hárommal több kérdőívet, minthogy a vécén is figyeljék a pucér seggemet! – hördült fel Aixen. A hangja olyan száraz volt, mint az analóg műsorszünet. Tetovált nyelvét pimaszul kiöltötte a kamera felé.

– Amennyi valóságshow-d van, neked így is mindig a hátsódat nézik – nevetett Javirah.

– De itt az elv a lényeg! – vitatkozott Aixen. – Mármint, akkor mutogassam a seggem, amikor én akarom! Nem éri meg ennyit áldozni a Themisz baromságaiért! Totál megértem azt, amitől a TitokJogosok tartanak.

Javirah egy pillanatig, tekintetében alig észrevehető rosszallással nézte Aixent.

– Hadd meséljek el egy történetet! – mondta a kamera felé, komollyá váló hangon a nő. – Norristownban nőttem fel a családommal, abban a lepukkant, külvárosi gettóban. A szüleim sokszor napokig nem ettek, hogy nekem és a bátyáimnak jusson. A tesóimmal mind ott maradtunk volna, ha néhány éve nem segít a Themisz a környéken. Egészen átszervezték a tömegközlekedést. Egy új buszjáratot vezettek be, ami egyenesen a Byberry ipari parkhoz ment. Nagy munkaerőhiány volt ott akkoriban, de közvetlen járat nélkül Norristownból senki nem tudott volna bejárni. A szüleimnek végre lett állandó munkája, és kiköltözhettünk abból a koszfészekből. Megváltozott az életem, szóval én csak támogatni tudom a Themisz baromságait.

A stúdió fényei felélénkültek, a nézők tapsa feléledt, majd lassan alábbhagyott.

– Semmi kétség afelől, hogy a civil és egészségügyi felhasználású kibernetikus technológia gyártásában a Neuex Wire piacvezető az Atlanti-Amerikai Köztársaságban. – Felkontyolt, szőke hajából Yolanda félresöpört egy elkalandozott tincset. – De az igazán nagy durranás, amivel a cégük atombombaként vágódott a köztudatba, az a Themisz nevű szuperszámítógép megalkotása volt. Mr. Holloway, elárulja, mi a Themisz feladata?

A háttérben ezúttal a Themisz komplexum jelent meg drónperspektívából: az épületgyűrű és az udvar közepén emelkedő, kristálykupolás torony.

– Jó napot, Yolanda. Nyilvános és privát előrejelzési szolgáltatásokat biztosít, illetve tanácsadást az Országos Szakértői Csoportoknak közigazgatási ügyekben – válaszolt Victor egy gyors torokköszörülés után. – Egyelőre hat államban végzi ezeket a feladatokat, de már folynak a tárgyalások a tennessee-i migrációval kapcsolatban.

– Úgy tudom, nem titkolt szándékuk, hogy a Themisz végül teljesen átvegye az irányítást az államigazgatás felett. Üdvözlöm Mr. Virgil Bourke-öt, a Lakhatási és Városfejlesztési Ügyek Országos Szakértői Csoportjának Philadelphiába kihelyezett főhivatalnokát. – Yolanda a kagylófotellel átfordult a másik oldalán lévő, eddig hallgatag vendége felé. Bourke egy jó tartású, idősödő férfi volt, hajából csak ősz pamacsok maradtak meg a feje két oldalán. Elegáns öltönyében kényelmesen ült a fotelben, láthatóan már hozzászokott a szerepléshez. – Mit jelent ez? Megszűnnének az Országos Szakértői Csoportok?

– Köszönöm a meghívást, Yolanda, és üdvözlöm a nézőket is – mondta Bourke. – Az elmúlt években a Weberi Procedurális Államrendszer ingatag lett. És Mr. Di’Mar talán kitöltene „hárommal több kérdőívet”, az emberek többsége lassan beleroppan az elburjánzott bürokratikus folyamatokba. Egy központosított irányítórendszerrel, ami az adatokat intelligensen és automatikusan rögzítené, többet nem kellene űrlapok, nyilatkozatok, bevallások tömkelegével kínlódni. Ha ez a rendszer hatékonyan meg tudná jósolni a jövőt, és még logikus, pártatlan döntéseket is hozna, akkor valóban rá lehetne bízni az államigazgatási folyamatokat.

– Egy számítógép által irányított társadalom – mondta drámai hangon Yolanda.

– Igen, Yolanda! A Themisz nem lesz korrupt, és nem vakítja el a hatalomvágy, ráadásul már bizonyított – vette át a szót Victor. – Ahol bevezettük, ott észrevehetően nőtt az életszínvonal, számszerűsíthető változások történtek.

Yolanda megint a háttér felé intett, mire különböző adatok jelentek meg a komplexum mozgóképe helyén: New York államban huszonhárom százalékkal csökkent a bűnözési ráta, Észak-Karolina városaiban tizenkét százalékkal több befektetés jutott a városfejlesztési projektekbe, a Wall Street indexe szerint az atlanti-amerikai dollár árfolyama növekszik, és hasonlók.

– Remek példák! – mutatott az adatokra Victor. – Ne feledjük, hogy a dollár egészen az Elszakadási Háború óta mélyponton volt! A Themisz eredményei magukért beszélnek. Előrejelzéseihez igazodnak az Országos Szakértői Csoportok és az egész gazdaság.

A közönség tapsolt.

– Ez való igaz – emelte fel a kezét csitítóan Bourke, mire a nézőtér elhallgatott. – De ahhoz, hogy a Themisz elfogadható irányítórendszer legyen, előbb feltételeknek kell megfelelnie.

– És elérkeztük a Themisz kritikájához – vágott közbe Yolanda. – Ahogy a riportban is láthatták, sokan bírálják a szuperszámítógépet azzal, hogy működéséhez növekvő mennyiségű térfigyelő berendezésre van szükség, egyre több műholdképhez kell hozzáférnie és sok országos adatbázisból merít információkat. A Themisz ellenzői úgy érzik, csorbulnak a személyiségi jogaik.

Victor megigazította halszálkamintás nyakkendőjét, hogy átgondolja a válaszát. Kissé megizzadt már. A háttérben újra a Philadelphiáról készült vágóképek futottak némán.

– Hogy kiválthassa a Weberi Rendszer riportálási igényeit, természetesen a Themisznek adatokra van szüksége – mondta megfontoltan. – A térfigyelő berendezések képeit nem emberi alkalmazottak figyelik, hanem minta- és viselkedésfelismerő programok. A kétkedők megnyugodhatnak, hiszen visszaélés nem történhet.

– Sajnos a kétkedők ennek ellenére is tovább kétkednek, Mr. Holloway – nevetett Yolanda, a közönség is csatlakozott hozzá. A reflektorok mellett elpillantva Victornak sikerült kivennie a tömeget. Néhány néző transzparenst tartott „Megtartjuk a titokhoz való jogunkat!” vagy „Én nem engedem, hogy szemmel tarts!” feliratokkal. Yolanda fáradhatatlanul bájos mosolyával, de immár komoly hangon folytatta. – De akadnak követői is. Van, aki a modern világ nyolcadik csodájának tartja, mások szerint mindentudó. Az előrejelzései szinte valóra váló jóslatok. Nagy rejtély azonban, hogyan képes minderre, hiszen senki nem ismeri a titokzatos központi vezérlőjének a működési elvét. Miért nem meséli el, Mr. Holloway?

Victor hátradőlt a fotelben és elnevette magát.

– Yolanda, tudja, hogy nem tehetem.

– Így csak teret enged a találgatásoknak, Mr. Holloway! – dőlt előre mosolyogva a nő. – Vannak, akik úgy gondolják, egy valódi jós a Themisz magja, a Themisz Gyermekei Egyház követői szerint magától Istentől kapott sugallatok vezérlik a gépezetet, de a legnépszerűbb elméletek azt mondják, önöknek sikerült létrehoznia egy emberfeletti, mesterséges intelligenciát. Ez a helyzet, igaz, Mr. Holloway? Vallja csak be! Most leleplezheti az évtized talányát!

Victor megköszörülte a torkát, a nézőtér teljesen elcsendesedett.

– Jelen pillanatban, stratégiai okokból nem kívánjuk nyilvánosságra hozni a Themisz központi vezérlőjének technikai részleteit.

A nézőtér irányából néhány csalódott hang hallatszott.

– Pedig ez a másik feltétel – Bourke szigorú hangot ütött meg. – Nem bízhatunk egy olyan globális irányítórendszerben, aminek a döntéseiről senki nem tudja, hogy ténylegesen pártatlanok-e. Senki sem játszhat istent egy nép fölött.

A nézőtérre súlyos csend telepedett, csak néhány suttogás törte meg. Victor érezte, hogy sürgősen tennie kell valamit, mielőtt Yolanda veszi át a szót, és a kimondatlan balsejtelmek leülepednek.

– Egyetértek önnel, Virgil! Pont emiatt cégünk a negyedik negyedévre tervezi transzparenssé tenni a Themisz minden technikai részletét. A Neuex Wire az emberek jólétéért van! – mosolygott Victor nagyvonalúan, majd felállt és megigazította a zakóját. – Engedjék meg, hogy ezt alátámasszam egy bejelentéssel! Hosszas tárgyalások után a Themisz átveszi az irányítást a rendőrségi Bűnmegelőzési Rendszer felett Pennsylvania államban. Ez a rendszer jelenleg a rendőrségi szervereken üzemel, a térfigyelő kamerák segítségével felismer bizonyos viselkedésformákat, és egy bűntény valószínű bekövetkezése előtt figyelmezteti a hatóságot. A Themisz kiemelkedően intelligens pszichológiai elemző moduljainak és képfeldolgozásának hála messze pontosabbak és előreláthatóbbak lesznek az előrejelzések. Vége a rendőrségi vaklármáknak, indokolatlan rajtaütéseknek és késői kiszállásoknak. Ősztől biztonságosabb hellyé tesszük Philadelphia utcáit!

Felzúgott a közönség tapsorkánja, Yolanda és a vendégei mosolyogva álltak fel.

– Köszönjük Virgil Bourke-nek és Victor Holloway-nek, hogy eljöttek! – mondta Yolanda a kameráknak. – További szép napot Philadelphia!

A tömeg tapsa zúgott tovább, a fények pedig lassan kialudtak.

– És ennyi! – hallatszott valahonnan, mire felkapcsolódtak a lámpák. A nézők abbahagyták a tapsot, elkezdtek kiszivárogni a teremből. Yolanda kezet fogott Victorral.

– Köszönöm, hogy vállalta! Igazán profin viselkedett. Úgy gondolom, sok félreértést tisztázott a közvélemény felé – mondta a nő, miközben jáde tekintetével megragadta Victorét.

A vezérigazgató elhagyta a díszletet, egy színpadfüggöny mellett várt rá a titkárnője. Néhány perc múlva már a céges suhanóval száguldottak a Sedgley sugárút délutánjában. Még néhányszor maga elé idézte Yolanda bájos mosolyát, aztán csak bámulta az embereket az elsötétített ablakon keresztül. A felhőkarcolók árnyékában siettek, nevettek, mit sem törődtek a holnappal.

++ Hazavigyem, uram? – hallatszott a jármű belső hangszóróiból.

– Nem – szólt Victor. – Menjünk a Neuex Wire irodájába! Át kell néznem még az indianai ajánlatot. El fog tartani hajnalig, elég húzós anyag.

++ Neuex Wire központi irodaház – konstatálta a jármű, majd sávot váltott, és tovább lavírozott az úttesten villogó fényjelzések között.

– Jaj, istenem, Susan megint mit szól majd… – sóhajtott Sandra Lyons, a fiatal titkárnő. Sötétvörös kosztümjében igen csinosan festett, ám copfba fogott haja csak kiemelte mindig aggodalmaskodó ábrázatát. A térdén heverő FlexiPlex grafénképernyő fényerejét felhúzta, majd írogatni kezdett rajta.

– Jó, hát írjon neki valami szívhez szóló bocsánatkérést – legyintett Victor. – Bár már úgyis megszokta.

– Szegény asszony, ha tudná, hogy maga mennyit dolgozik… – Sandra belemélyedt a plexbe. – Egyébként ügyesen hárított a bűnmegelőzési rendszer gumicsontjával, csak remélni tudom, hogy egy időre lefoglalja a közvéleményt.

– Néha, mintha direkt küzdenének azért, hogy ne legyen jó nekik – rázta meg a fejét Victor.

– És mi épp azért küldünk egy üzenetet a Négyes csatornához, hogy javítsunk a helyzeten, nem?

– Jó, hogy emlékeztet rá, Sandy! Úgy döntöttem, McGee megfelelő lesz. Küldje el az üzenetet!

Sandra ujjai halkan kopogtak a plexen.

Victor megkönnyebbült, hogy túlesett végre az interjún. A harmincadik utcai pályaudvar mellett haladtak el. Az emberek fáradtan, táskahordó drónok kíséretében jöttek le a széles üveglépcsőn, vagy éppen rég nem látott szeretteik karjába omlottak. Szinte megbabonázta Victort az egyszerű emberek mindennapi élete.

Egy kislány pont feléjük nézett. Valahol a kevert osztályú zónában jártak, sok különböző járművet lehetett itt látni, de mint Victor hidrogénhajtású, céges suhanója, olyat nemigen. A kislány valószínűleg csak a járművet nézte, de Victor úgy érezte, hozzá szól:

Miért akarsz rosszat tenni velünk?

Victor akaratlanul is elmosolyodott, ujjaival finoman megérintette az ablakot.

Én nem akarok rosszat. El szeretnék érni valami nagyot, de az áldozatokat követel.

A kislány oldalra döntötte a fejét, a karosszériát méregette.

Te ilyen jó és önzetlen ember vagy?

Hát, azt nem mondanám – gondolta Victor. – Nekem is vannak álmaim, nekem is vannak céljaim, amikre talán a nagy Henry Holloway is büszke lenne. De attól, hogy azokat el akarom érni, még nem vagyok rossz ember. Ugye?

A titkárnője hangja szakította ki a merengésből.

– Mr. Holloway, most érkezett! – mondta Sandra komolyan. Bal kezével a füle mögött babrálta a hallójáratba épített bio-fi vevőjét, közben az ölében lévő FlexiPlexen matatott. – Themiszvárosban, az egyik jósdában történt valami. A rendőrség most vonult ki a helyszínre.

Victor fölélénkült, csak most tűnt fel neki, hogy egészen lecsúszott az ülésben.

– Mi az?

– Baleset történt.

– Azokkal az istenverte jósdákkal mindig csak a baj van. Nem szabadna őket üzemelni hagyni! – Victor kirázta az álmosságot a szeméből. – A biztonságiak jelentettek valamit?

– Nem, uram. Kérek egy megerősítést. Értesítsem Mr. Webstert?

– Ha a komplexum biztonsága sértetlen, akkor ne. Tekintetbe véve, hogy Jarred képezte ki őket, tudniuk kell a dolgukat. De azért értesítse az őrséget, nézzenek utána a dolognak!

Delphoi
2048. március

A kicsi lány nagyon korán megtanulta, hogy vannak emberek, akik sokra viszik és vannak, akiknek muszáj megragadniuk az élet legjelentéktelenebbnek tűnő fénysugarait is a boldogsághoz.

Az egyik ilyen fénysugár ötéves korában, egy tavaszi hajnalon talált rá az égből, a szomszéd házak fekete kéménysziluettje fölül. Ő csak könyökölt a korhadt fakeretes ablakban, és a hullámos üvegen keresztül csodálta a fényt, élvezte meleg ujjainak cirógatását az arcán. A kétrétegű üveg között rég elhalt legyek és muslincák hevertek, Delphoi sosem értette, hogyan kerültek oda. Kat anya sem tudta.

Delphoi a szája elé tette a kezét, és köhögött. Rázkódott a teste, érezte, hogy nedvesség ér az ujjaihoz. A ruhájába törölte. Éppen a nappaliban töltötte az idejét, csak az nézett világosság felé. Itt érződött legkevésbé a poshadt nedvesség, ami pókhálóként tapadt a bőrre, beférkőzött a szájon, az orron, és penészgombatelepeket szült a homályos lakás sarkaiban.

– Milyen szerencse, hogy nem vagyunk cserepes virágok, nem igaz, kicsim? – viccelődött néha Kat anya, miközben mosolyogva megsimogatta Delphoi fejét. Bár a szeme ilyenkor nem mosolygott.

Nemrég kelt a kislány, és nem találta Kat anyát. Aggódott. A bejárati ajtó megvetemedett fáját nézte, ám az nem mozdult. Lemászott az ablakból, kiment az előszobába, hogy ott várja nevelőanyja érkezését. Innen nyílt a lakás hálószobája is.

Gyűlölte azt a helyet. Az ablaka egy sikátorra nézett, ahonnét húgyszag szűrődött be és hátborzongató hangok visszhangoztak. Ezek rémálmokkal fűszerezték az éjszakáit. Azt mondják, az ember nem emlékszik a születésére, ilyenkor mégis látta néha azt a narkótól lesoványodott arcú, karikás szemű nőt, akit az igazi anyjának gondolt. Kat anya sosem titkolta előtte, hogy talált gyermek.

– Bocsáss meg nekem, hogy a világra hoztalak! – sírt az eltorzult arcú álomanya. – Bocsáss meg, hogy nem lehetek jó anya, de ha apád megtalál, végez veled!

Delphoi megtámaszkodott a kopott ajtófélfában, mert újabb köhögőroham tört rá. Nagyon sokat betegeskedett, Kat anya szerint az is csoda volt, hogy egyáltalán életben maradt, miután ő rátalált abban a sikátorban. Mindent megtett érte, de a születése utáni hónapok kritikusak voltak. A kislány átesett koraszülött tüdőbetegségen, bélgyulladáson, több fertőzésen. Nem is beszélve a remegésről, görcsökről, folyamatos hányásról és hasmenésről. Hiába tomboltak az anyai ösztönök Kat anyában, pokoli kínszenvedés volt neki az az idő.

– Az a ribanc, drogos anyád tehet minderről! – Kat anya sírástól eltorzult arca maradt meg az emlékeiben.

Ismerős nyikordulással nyílt a bejárati ajtó. Mosoly szaladt a kislány arcára. Kat anya azonban nem egyedül jött haza, vele érkezett Doktor Fred is. A doktor sokszor látogatta meg őket, hogy ápolja a kicsi lányt. Türelmetlen és mogorva ember volt, Delphoi nem szerette.

– Nyisd ki a szád! Mondd, hogy Á! Köhögj! – A kislány engedelmesen tette, amit a doktor mondott, ám az csak lemondóan megrázta a fejét, majd kiment a konyhába Kat anyával. Delphoi megleste őket.

– Menthetetlen. És egyébként is, mit foglalkozok én veletek? – Sötét kéményként tátogó szájából reszelős szavak és émelyítő szag áradt.

– Kérlek! Csak most utoljára! – Kat anya térden csúszott Doktor Fred előtt a konyhakövön, kapaszkodott a férfi kabátjának szegélyébe. – Esküszöm, következőleg elviszem kórházba.

– Ugyan, hogyan vinnéd? Hiszen még chippelve sincs, csak egy ENV. Ha ez kiderül, a karrieremnek annyi, és bekerül a profilomba. Még fizetni sem tudsz! – Doktor Fred olyan erővel pofozta félre Kat anyát, hogy a földre esett. Az ajtó rejtekéből leselkedő Delphoi a szája elé kapta a kezét, könnyek csordultak végig az arcán. De még szipogni sem mert, nehogy a jó doktor úr meghallja őt.

– Tudod, hogy nem vihetem el chipeltetni! – nyögött Kat anya, sikerült feltápászkodnia. – Hogyan vihetném el? Azt akarod, hogy elvegyék tőlem a gyámügyesek? Ő az egyetlen öröm az életemben! És a fogadalmad?

Újabb pofont kapott. Végül megígért mindent, amiket Delphoi nem értett, de ezek már láthatóan tetszettek a doktornak. Az alkudozást az áporodott szagú mosókonyhába zárkózva folytatták. Nem először vonultak már vissza oda. A kíváncsi kis Delphoi hallgatózott, de az ütemes döndüléseket nem tudta mire vélni.

Vajon mi történhet odabent?

Ezek után a férfi sokkal készségesebb lett. Undorító ízű kanalas gyógyszert hozott és tanácsokat adott, hogyan gyógyulhat meg gyorsan.

Ám az ilyen alkalmak után Kat anya mindig hosszú napokig ücsörgött a konyhában, és az aknát bámulta, amire az ablak nézett.

– Kat anya, mit látsz odakint? – kérdezte tőle a kislány, miután a férfi távozott, de nevelőanyja csak szégyenkezve elfordította az arcát.

A mosókonyha titkát lelkének sötét aknájába zárta, ahová üres tekintetének ablaka nyílt.

Yolanda
2066. május

– Adjon valaki egy kicseszett cigit! – sóhajtotta Yolanda, miután vendégei távoztak a díszletből. Legalább öten ugrottak elé, és hárman kínáltak neki cigarettát.

– Ne kíméljetek! – mondta könnyedén, miközben rágyújtott.

– Elképesztő voltál, Yolanda! Csodás vagy!

– Én még sírtam is! Nézd! Így! Így folyik a könnyem!

– A műsorigazgató elégedett lesz, a nézettség jobb lett, mint vártuk. Imádnak!

– Szemrebbenés nélkül tetted fel a pimasz kérdéseidet, kislány!

Yolanda mélyet szívott a cigarettába. Tudta, hogy Alex csak azért fizet jó néhányat közülük, hogy rendszeresen fényezzék az egóját. Türelmesen megvárta, míg elhallgatnak.

– Tudjátok, mit tartanak a cseroki indiánok a bókokról? – A kollégák értetlen némaságban rázták a fejüket. – A figyelem egyike a legszebb bókoknak, amelyekkel megörvendeztethetünk valakit. Én pedig vagy százszor elmondtam, hogy utálom, ha kislánynak hívnak, Sara! – A nevezett asszisztens sápadtan nyelt egyet. Yolanda megkönnyebbülve szívott újabb slukkolt, majd miután kifújta, folytatta. – Kate, hétfő reggel a profilomban szeretném látni az anyagot az Orozco interjúhoz! A heti megbeszélésen valaki képviseljen engem beosztás ügyben! Jane-nek mondjátok meg, hogy minél előbb egyeztessen egy csütörtöki ebédet Mr. Kaufmannal! A feladatokat felraktam a profiljaitokba. Hol van Ty?

– Itt vagyok – érkezett a nagydarab, fekete Tyrel Bernstein, miközben lecsatolta magáról a kamerastabilizátor-hámot. A többi kolléga szétszéledt a dolgára. – Nagyon jól nyomtad, mint mindig.

Yolanda egy sanda oldalpillantást vetett a férfira.

– Tuti úgy gondolod, hogy ez még szükséges? Nem hallottad, az előbb, milyen fényesre nyalták a seggem? – Elindultak kifelé az épületből. – Remélem nem volt teljesen amatőr az itteni, új kamerás gyerek.

– Igazából elég ügyes, bár nem ártana jobb okosvezérlés az automata kamerákhoz vagy optikai implant a kameradrónokhoz. – Ty megvakarta az állát, a körmei alatt sercegett a szőr. – De tényleg jó voltál, nem hízelgésből mondom.

– Köszi, de most nem rajtam múlott. Holloway nem egy bambi a reflektorfényben, elég profi.

– Akkor mi ez a feszkó?

– Hát nem is tudom, kicsit sajnálom Holloway-t, lelkes volt. Kemény harc vár rájuk az olyan szervezetek ellen, mint a TitokJog. – Yolanda újabb sóhaja sűrű füstpamacsot árasztott. – És be kell mennem az irodába, csessze meg. Tudod, mennyire rühellem ott tölteni a hétvégét.

– Nem mész a pihenőbe előtte?

– Sietek, meg nem akarom, hogy leszedjék a sminkem. Bejön ez a szemhéjfesték, Alex egyik csicskájával lehet, hozatok majd ilyet.

– Szerintem is nagyon jól áll neked.

Yolanda megállt és szembefordult a férfival. Elmosolyodott, elpöckölte a csikket. A várószobák folyosóján stúdiós alkalmazottak iparkodtak el mellettük.

– Majd valamikor összefutunk, jó? – Megsimította Ty karját, a férfi zavartan helyezte testsúlyát a másik lábára. – De most tényleg sietek, hétfőn találkozunk. Addig is borotválkozz meg, szedd le magadról ezt a gorilla témát!

Yolanda a saját suhanójával hajtott vissza a Négyes csatorna épületéhez. Az este fényei beszűrődtek a huszonharmadik emelet hatalmas ablakain, a legtöbb irodában csak félhomály uralkodott és elrendezett íróasztalok. Az a kevés kolléga, aki ilyenkor dolgozott, megállás nélkül serénykedett. A levegőt enyhe mandulaillattal töltötte meg a légtisztító. Yolanda lendületes léptekkel vágott át a szobák közt, a munkatársak előre köszöntek neki. Egy kiáltás harsant a félig elsötétített irodában.

– Szép kis interjú volt! Ezt most kivételesen megnéztem. – Ráncoktól karakteres arcú, termetes férfi állt az irodaajtóban, amin a Mr. Alexander Burrows felirat díszelgett. – Gyere be, hogy elbeszélgessünk róla!

– Fogjuk rövidre, millió dolgom van! – mondta a nő. Kihúzta hajtűjét, majd kényelmesen szétborzolta platinaszőke haját. Főnökének irodájába sétált.

– Jó műsor volt, megszorongattad a vénember tökeit, kislány! – röhögött ízesen a férfi, és becsukta az ajtót Yolanda mögött. Leült az asztala mögé, félretolt néhány FlexiPlex tokot, és a kávéjáért nyúlt. Annak illatát még a légtisztító sem tudta eloszlatni.

– De? – Kérdezte Yolanda, a fal menti vitrinben lévő díjakat nézegette.

– Egyből lennie kell egy „de”-nek? Egy főnök már meg sem dicsérheti az alkalmazottját a remek munkájáért? – kortyolt a kávéba Alex.

– Ugyan, Alex, külön embered van arra, hogy fényezzen. Több is, mint kéne.

– Tényleg az interjúval kapcsolatban akarok beszélni. Kaptunk egy üzenetet a Neuex Wire-től.

– Panaszkodtak, mi?

– Tévedsz. Nagyon elégedettek a munkáddal.

Yolanda arcán meglepetés tükröződött.

– Tényleg?

– Úgy döntöttem, szeretnék egy egész tényfeltáró sorozatot a cégről. Tudod, a szokásos, ahogy mi riporterek szoktuk csinálni: csak a nyers, manipulálatlan igazság.

– Úgy döntöttél? – lépett az asztalhoz Yolanda gyanakvó tekintettel. – A Neuex Wire fizeti ezt a sorozatot, igaz?

– Igen.

– Tehát semmi rosszat nem mondhatok róluk.

– Pontosan.

– Ez az egész egy kurva drága reklám lesz nekik.

– Ahogy mondod. Jobb, ha átnézed. – Alex egy FlexiPlex tokot dobott Yolanda elé. Ő felvette és kigörgette belőle a grafénképernyőt.

– De hisz’ ez egy Optic SenseIn katalógus!

– Igen. A Neuex Wire szeretné, ha ezt a terméket viselnéd a sorozatban. Ők állják neked. Tudod, mennyi egy ilyen?

– Na, álljunk meg! Ez nem egy ruha, vagy cipő, amit felveszek a forgatás alatt. Ez egy kicseszett beültetés, Alex!

– Tudod, mennyire trendik ezek? Az emberek már nem okosszemüveget meg kontaktlencsét vesznek, hanem ilyen implantokat. Persze csak a menőbbek.

– Ez mégiscsak egy végleges beültetés. Idegen tárgyat raknak a testembe.

– Jaj, ne mondd már, hogy a melled valódi, kislány! – vigyorgott Alex, miközben a nő említett testtáját fixírozta.

– Hányszor mondjam még, hogy utálom, ha így hívsz? – morgolódott a nő, dacosan kihúzta magát.

– Menj haza, aludj rá egyet-kettőt, nagy lehetőség ez neked és nekünk is. Gondold át, te vagy a legjobb! – Alex hátradőlt a székében, de a csuklópántos vezérlője jelzett, mire a férfi a füle mögé nyúlt, hogy bekapcsolja a bio-fi vevőjét.

Yolanda lementette profiljába a katalógust, visszadobta a plexet az asztalra, majd okosszemüvegének látóterében tovább böngészte a termékeket. A kicsit régebbi modellek a bal szemüreget és környékét fedték, az újabbak már mindkét szem helyére kerültek, de burkolatuk szolidabb és ergonomikusabb lett. A női változatok valóságos arcba épített csecsebecsének látszottak.

– Hát nem is tudom – motyogta maga elé. – Mondjuk ez a karcsú modell elég dögös. Annak a ribanc Rita Giles-nek a Universe News-nál ilyesmije van, csak régebbi. Jé, lehet rá színes lencsét is venni? Tényleg, a karbantartást a Neuex állja? Alex?

Yolanda főnökére nézett, aki homlokráncolva figyelte a bio-fi linkjére érkező adást.

– Valami felhajtás van Themiszvárosban, nyüzsögnek a tükörképűek – mondta Alex komolyan. – Úgy tűnik, lezárták az egyik jósda épületét.

Yolanda bezárta a katalógust.

– Mibe, hogy ebből remek sztori lesz!

Victor

Hűvös levegő simogatta a vezérigazgatót a Neuex Wire irodaépületének legfelső emeleti ablakában. Remek kilátás nyílt az elit körzetre. Alászállt az est, a suhanópályákat burkolati jelzőfények, a promenádokat hangulatvilágítás borította be. Az égen csüngő rendőrségi drónok éjjellátó érzékelőikkel pásztázták az utcákat. Magas fal választotta el a luxusvillákkal teletűzdelt körzetet a város többi részétől, bár a Neuex felhőkarcoló könnyedén fölé magasodott. A fal mögött lakozott a fényűzés és a presztízs, karnyújtásnyi távolságban. Minden, amiért édesapja annak idején küzdött, de a korai halál megakadályozta benne.

Látóterében az egészségügyi döntéssegítő rendszer esti kocogásra bíztatta Victort. Sóhajtott. Antik, indonéz rózsafa íróasztalához lépett, kivette és a tokjába dobta okos-kontaktlencséjét. Megdörzsölte sajgó szemét. Csak a padlófények égtek narancssárgán. Az iroda előterét eltakaró spanyolfalak labirintusán keresztül Sandra érkezett egy idősödő, ázsiai férfival. Nyakig gombolt, fehér laborköpenye felett egy ballonkabátot viselt.

– Bátorkodtam bekísérni Mr. Tadashit – mondta a nő, majd halk csörömpöléssel lerakott egy csésze gőzölgő teát az asztalra. – Láttam az AR[1]-ben, hogy már véget ért a konferencia.

– Meglepően hamar, ha nem tévedek. – A Tadashi szemét helyettesítő tudományos célú Optic SenseIn beültetés lencséi Victorra fókuszáltak. – Nem Tennessee-vel tárgyaltál a szolgáltatásmigrációról?

– Istenverte ostobák! – Victor újra megdörzsölte a szemét, még a főhivatalnok ingerült, AR-beli arcának szellemképe tükröződött a retináján. – Cudarul hárított és értetlenkedett. Meg sem igényelték a szükséges engedélyeket az Országos Szakértői Csoportoktól. Hogyan adom be a főrészvényeseknek, hogy legalább három hónapot csúszik a projekt? Kávét?

Tadashi megrázta a fejét.

– Köszönöm, Sandy, ma este már megleszek maga nélkül. – A titkárnő még egy tétova pillantást vetett a vezérigazgatóra, végül távozott. Victor végigmérte a társát. Feltűnt neki, hogy a férfi amúgy is kopaszodó fején frissen borotvált csíkok vannak, azokban pedig néhány aljzat körül még vöröslik a bőr. – Az isten verje meg, Myomoto, ezeknek a koponyacsatlakozóknak egy része még csak kísérleti stádiumban van!

– Pontosítás! – emelte fel karbonszálas gépkarjának polimer-kerámia ujját az ázsiai. – Már a tesztfázisok végén járnak. Magam szignóztam a humán integrációs teszteket. A többi csak formalitás.

– Te és a transzhumanitás… – legyintett Victor, majd a tea felé fordult, de végül az íróasztal mögötti szekrényhez lépett inkább, és elővett egy Bourbont két pohárral.

– Már kezdtem meglepődni. Jócskán elmúlt négy óra, ha nem tévedek.

– Mióta anya visszautazott Liverpoolba, csak hellyel-közzel követem a családi szokásokat.

– Jessamy menekülése ide vagy oda, a családi szokások nagyon fontosak. – Myomoto önkéntelenül megdörzsölte a nyakában függő rózsafűzért, miután helyet foglalt az íróasztal előtti széken. Intett Victornak, mikor látta, hogy töltene neki. – Tompítja az elmét, és sok beépülést segítő gyógyszert is szedek mostanában.

– Szóval, kiderült mi volt az a délutáni balhé a komplexumnál? – kortyolt poharába a vezérigazgató. A whisky füstös ízt hagyott a szájában, majd ismerős hévvel marta végig a torkát.

– Úgy tűnik meghalt egy jós.

– És tudjuk mi történt vele?

– Hardver meghibásodásnak tűnik. Vizsgálatot kell majd végeznünk, de én nem aggódnék a helyedben. Minket véd a jósdákkal kötött szerződés. – A tudós elkalandozó ujjai a nyakába ültetett, szelvényezett műtorkot simogatták. A fehér kerámiaimplantátum az álla alól nyújtózott lefele, amíg el nem tűnt laborköpenye alatt. – Viszont nem emiatt jöttem. Erről a biztonsági főnökről akarok beszélni veled, Websterről. Olvastam a pszichológiai anyagát. Gondoljuk csak át! Szerinted ő a legjobb választás?

A téma váratlanul érte Victort, köhintett a második korty után.

– Hogy mi? Nem érkezett a HR részlegről eszkaláció, hogy a teljesítményértékelési folyamatok szükségesnek ítélik Jarred leváltását.

– Persze, hogy nem. Én nem a hivatalos munkaköréről beszélek, hanem a fontosabb feladatáról. Ez a Webster hamarosan apa lesz. Úgy gondolod, hogy egy családapa lelkiismerete a legalkalmasabb egy ilyen kritikus feladat betöltésére? – Myomoto szemlencséje visszahúzódott az Optic SenseInjén, bizonyára éppen személyi anyagokat tekintett át az AR-ben. – Ez a Noah Maroney tapasztaltnak, és pszichológiailag a célnak megfelelőbbnek tűnik.

Victor pár pillanatig a paravánokra meredt, majd lehúzott az újabb korty whiskyt. A poharat véletlenül az asztal szélére rakta, így az a padlószőnyegre esett, de nem tört össze. Victor lenézett, majd Myomotora.

– Jarred ex-katona, harcolt a Második Protokollháborúban, kitüntetésekkel szerelt le. A hibaaránya bármely más régióban dolgozó kiemelt megbízás koordinátornál kedvezőbb. Egyébként miért foglalkozol te HR kérdésekkel? A kutatásokkal és a fejlesztésekkel kellene törődnöd.

– Nézd, Victor! – Myomoto felállt. – Nem vagyok ugyan részvényes, vagy igazgatótanácsi tag, de együtt hoztuk össze ezt az egészet, jól tudod, hogy nélkülem ma a Neuex semmi volna. Úgy érzem, hogy van közöm a cég jövőjét meghatározó döntésekhez.

Victor felvette a poharat, és újratöltött magának.

– Jarred is velünk van, mióta elkezdtük az egész Themisz projektet. Ha ő nincs, mindezt nem tudjuk összehozni. Szóval a helyén marad! – belekortyolt az italba, majd Myomoto optikáiba szegezte a tekintetét. – Remélem érthető voltam.

———————

[1] Augmented Reality: Kiterjesztett valóság

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.7/10 (48 votes cast)
11 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Gratulálok! Eddig is nagyon tetszett, de az alapos átírás és finomítás szerintem abszolút előnyére vált. A részek mintha rövidebbek lennének, ezzel együtt pörgősebbek, a feszültség tapintható. Várom a folytatást és szurkolok a lektorinál.

  2. Nagyon szuper lett, tényleg le a kalappal! És egyben ejnye bejnye, hol a második fejezet?!?! Q_Q Komolyra fordítva a szót az nagyon tetszik, hogy egészen filmszerúen el tudom képzelni a dolgokat, kellően pörgős és dinamikus, olvasatja magát 🙂 Kíváncsian várom a folytatást én is ^^

  3. Igen erős deja vu érzés kerített hatalmába. Ha jól rémlik, e mű korábbi verziója volt a legelső írás, amivel itt találkoztam. Azóta egyértelműen fejlődött, bár a második részt egy kicsit kaotikusnak éreztem. A dinamika megfelelő, kíváncsian várom a folytatást.

  4. Valószínűleg, hogy ha ismeretlenként olvasnám, akkor is elsőre beleszeretnék. Kifejezetten tetszenek benne a leírásokat, részletesek, mégsem untatóak. A váltogatott nézőpont miatt pedig az egész nagyon olvastatja magát, az ember várja a folytatást. A tempó feszes, tisztán látszik, hogy már az elején beindul a sztori.
    Sok sikert, Kedves, szorítok a továbbiakhoz! :3

  5. Szívből gratulálok! A változtatások ellenére is, változatlanul nagy kedvencem az Integrálva! Nagyon drukkolok, hogy átmenjen a két lektorin, várom a folytatást. Remélem, jövőre meg is jelenik!

  6. Kedves Viktor!

    Látszik a részleten, hogy sokat dolgoztálcrajta. Letisztult, jól felépített, a fogalmazás is teljesen rendben van.

    A kezdő részről nekem Whoopi Goldberg és a Ghost jutott az eszembe – addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, és addig ripacskodik a sarlatán, amíg ellene nem fordul a játéka Érdekes volt látni, hogy mindegy, milyen modern a világ, mennyire fejlett a technika, az embetek ugyanúgy ketesik a kapaszkodókat az élet útvesztőiben. Megvolt az érzelmi töltet, a csavar, tetszett.

    A Themiszt taglaló részek, Yolanda meg Victor annyira nem kötöttek le, Delphoi fejezetével viszont beloptad a történetet a szívembe.

    Összegezve: jó lesz, jó lesz ☺ Gratulálok, és várom a folytatást!

    Üdv:
    Judit

  7. Két elvégzett íróiskolai kurzus után be lehet adni a lektoroknál korábban kiesett művet. Még lesz ilyen írás, hamarosan kikerülnek. Érdemes összevetni a korábbi verzióval. 🙂

  8. Nagyon köszönöm mindenkinek az olvasást és a véleményezést! Most is mint mindig, nagyon hasznosak az észrevételeitek 🙂 Elég sok változáson esett át a szöveg, és örülök, hogy úgy látjátok, ez előnyére vált.

  9. Újfent nagy reményekkel vágtam neki ennek a részletnek és lőn, tetszett. 🙂
    Igazán érdekes volt, pörgős, és nem unatkoztam miközben olvastam. Kíváncsi vagyok a következő részletre is, remélem felkerül az is.
    Ezúttal szívből tudom mondani, hogy gratulálok és várom a folytatás!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük