A lektorok elé került mesék – 3. csapat

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogatóra olyan meséket is vártunk, amelyek kifejezetten rövidek. Ezekből nem tudunk az oldalon hosszabb részletet megosztani, de egy-egy kis ízelítőt újra hozunk nektek.

Ebben a két hétben ezeket a meséket nézik meg a lektorok.

 

Földi Kinga: Szofi és Lulu (részlet)

Az ötéves Szofi izgett-­­­mozgott az autó hátsó ülésén. Szemét le sem vette az óvodába vezető útról. Anya azt mondta neki, hogy a Pillangó csoportba fog járni.

A lánynak a tavasz közepén azért kellett új óvodát kezdeni, mert a szüleivel elköltözött egy másik városba.

Az ölében lévő játékbabát most annyira szorította, hogy szinte elfehéredtek az ujjai.

– Ugye velem jössz az oviba? – kérdezte Szofi a babától. – Jaj, annyira izgulok! Mi lesz, ha senki nem játszik ott velem?

A baba kedvesen mosolygott, de nem felelt. Szofi szomorúan letette a játékot. Figyelme újra az útra terelődött, amikor szöszmötölő hangot hallott. Körbenézett, de nem látott semmit. Mikor már azt hitte, hogy csak a képzelete játszik vele, akkor valami meghúzta a vörös copfját.

A Szofi melletti ülésről egy apró pók integetett.

– Szia! Lulu vagyok a te képzeletbeli barátnőd – mutatkozott be boldogan. – Bocsánat, hogy meghúztam a hajad, csak azt akartam, hogy észrevegyél.

Szofi kíváncsian a póklányt nézte. Lulu egyáltalán nem hasonlított azokra a pókokra, akik a kertben laktak. Mind a nyolc lába más színű volt, ráadásul tudott beszélni.

– Szép szivárványos vagy – ámuldozott Szofi.

– Te képzeltél el ilyennek – pislogott Lulu a nagy szemeivel.

Szofi meglepődött. Lulu rögtön magyarázatba kezdett:

– Pontosan három nappal ezelőtt. Anyától kértél papírt, ceruzát és lerajzoltál engem.

Szofinak eszébe jutott az emlék. Éppen a kedvenc bogaras, pókos könyvében nézegette a képeket, amikor azt találta ki, hogy rajzol egy lány pókot. Az összes színes ceruzáját felhasználta hozzá. Az elkészült pók annyira jól sikerült, hogy azt kívánta, bár igazi lenne.

– Hát tessék, itt vagyok – húzta ki magát büszkén Lulu. – Egyenesen Képzeletországból érkeztem. Én szívesen elkísérlek az oviba.

Szofi sikkantott egy nagyot örömében.

– Még soha nem vált valóra egy kívánságom se!

– Ez biztos a szíved mélyéből jött – kacagott Lulu. – A szívből jövő kívánságok mindig valóra válnak.

 

Simon-Ott Erika: A harapós tök (részlet)

Az Öreg-Duna partján, a Csalitosvég nevű kis falu egyetlen utcájának utolsó házában lakik egy Marci nevű kisfiú. Majdnem hét éves volt, amikor egy nyári napon Budapestről dédiék régi házába költözött a szüleivel. Már egészen megszerette a falusi életet és sok olyan dolgot kipróbált, amiket a nagyvárosban nem lehetett. Fürdött a folyóban, pecázott az apukájával és szinte minden nap kiment az ártéri erdőbe kalandot keresni. Egy napon, mikor a levelek már sűrűn hullottak a fákról, elhatározta, hogy töklámpást fog készíteni. Eddig még sosem faragott tököt, így hát nagyon izgatottan tervezgetett.

–­ Kimegyek a tökföldre és kiválasztom a legtökéletesebb tököt a világon. Rémisztő arcot faragok neki, teszek bele egy lámpást és kirakom a teraszra, így sötétben is megcsodálhatják a szomszédok. – gondolta vidáman.

Elővette hát a kék biciklijét, utána kötötte a kis zöld taligáját, amin majd hazahozhatja a tököt, és elindult a töltés mellett. Szépen sütött a nap és még nem is volt annyira hideg ezért nagyon élvezte a biciklizést a színes fák alatt. Nemsokára oda is ért a tökföldre, és elkezdte bejárni az ültetvényt, hogy kiválassza a legszebb tököt. Volt ott mindenféle alakú és méretű, hosszúkás vékony, alacsony kövér, egyik oldalán homorú, a másikon domború, ferde is meg egyenes is, de egyik sem volt az igazi. Már egy ideje válogatott, amikor nagyot korgott a hasa.

– Még szerencse, hogy hoztam magammal egy kis kiflit meg sajtot. – gondolta, és leült egy nagy szikla árnyékába, hogy megegye az ebédjét.

Amikor végzett, a maradék sajtot zsebre vágta, és a sziklának támaszkodva felállt.

­– Hű, milyen sima az oldala, és milyen szabályos az alakja! – csodálkozott.

Ahogy jobban szemügyre vette, látja ám, hogy nem szikla az, hanem egy hatalmas tök. Olyan nagy volt, mint egy szénabála és szép szabályos volt az alakja.

– Meg van! Pont ilyen tököt kerestem! – kiáltott fel vidáman.

Mellé parkolt a biciklivel, és megpróbálta beemelni a tököt a taligába. Döntötte, húzta, tolta, de az meg sem moccant. Rövid próbálkozás után belátta, hogy nem fogja tudni hazavinni. Megtörölte a homlokát és elgondolkozott.

– Talán ha itt kifaragnám, akkor a belseje nélkül könnyebb lenne, és be tudnám tenni a taligámba, vagy ha nem, akkor itt a domb tetején is láthatná mindenki. – döntötte el.

Elővette a zsebkését és elkezdte kifaragni a tököt. Vágott neki két nagy szemet, egy háromszög alakú orrot és egy hatalmas, girbe-gurba szájat, amiben csupán két ferde fog volt. Már éppen elkezdte volna a belsejét kifúrni a száján keresztül, amikor furcsa dolog történt.

– Mit finálf? Ne furkálj a fámba! – szólt bosszúsan egy mély hang.

– Jaj! Mi ez? – Marci ijedtében hátra ugrott egyet. – Te tudsz beszélni?

– Hát még szép, hiszen van szám! – felelt felháborodva a tök és kiköpött néhány szem magot. – Mit művelsz velem?

 

Villax Richárd: Atti a földalatti (részlet)

A Tátra név nem csak egy hegységet illet. Annak a közelében épült egy hatalmas gyár, ahol villamosokat szereltek össze szorgos kezű munkások.

Budapestre is került belőlük néhány.  Egyikőjük, Tátra Peti a 14-es vonalon járt, a káposztásmegyeri lakótelep és a Lehel téri piac között.  Jól hangzana, ha azt mesélhetnénk: Káposztásmegyerről hordta a káposztát a piacra, de mikor elkezdett sínpályáján ide-oda siklani, akkor már tíz emeletes házak álltak a termőföldek helyén.

Nagy házak ide vagy oda,Tátra Petinek volt egy gúnyneve: Külteleki. Leggyakrabban Négyes Dénes és Hatos Lajos, a két körúti villamos szólította így. Ez persze, sértő volt a Tátra számára, mert igaz, hogy a külvárosból szállította a központ felé utasait, útja nagyon előkelő helyek mellett vezetett.

Például állt a sínek mentén egy vendéglő. Azt írta ki bejárata fölé tulajdonosa: „a királyok étterme – az éttermek királya”. A falra fel is volt festve egy király képe. Az alak vörös palástba burkolózott, és a fején csillogó koronát viselt.

– Ilyen hát egy király! – sóhajtott elmélázva Tátra Peti. – Ha én is az lennék, biztos nem csúfolnának Kültelekinek.

Az újpesti városközpontban honolt a híres Állami Áruház. Hatalmas kirakatait sűrűn belepte a forgalmas utak pora, hiába takarították. Egyszer azonban Tátra Peti akkor ért az áruház mellé, amikor a kirakatmosók éppen befejezték munkájukat.

Mit látott? Elsősorban saját magát, de nem is ez volt a lényeg. A fején egy fémkeretes valami csillogott a napfényben. A villamos tetejétől egészen a felette futó felsővezetékig húzódott.

– Ez nem lehet más, mint… – tűnődött a Tátra. – Mint egy korona!  –  csengetett fel hírtelen, a felfedezés örömétől ujjongva.

Szikrázott a boldogságtól, ahogy végállomása, a Lehel téri piac felé vágtatott. Ott azután összecsengette a többi járművet.

– Na, mi ez itt a fejemen? – kérdezte.

– Miért, mi az? – kérdezett vissza Hatos Lajos.

– Korona! Mi más lenne? – azután ismét a többieket faggatta. – Na, és ez mit jelent?

– Miért, mit jelent? – kérdezett vissza ezúttal Négyes Dénes.

– Azt, hogy én vagyok a király! – jelentette ki Tátra Peti csak így egyszerűen.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 3.9/10 (47 votes cast)
7 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Gratulálok mindannyiótoknak a kikerüléshez, nagyon kedves mesék kerültek ki újra! 🙂
    Szofi és Lulu: Ez a mese az ovis kislányok kedvence lesz, az tuti, és végre a pókos-bogaras lánykák sem maradnak elárvultan, nekik szóló mese nélkül, szóval a képzeletbeli barát választása szerintem telitalálat volt. És az óvoda felé vezető út ugyebár sokszor nehézkes a hétköznapokban is… Nagyon kíváncsi vagyok, miként segíti majd a pókocska Szofit, remélem lesz majd rá lehetőség, hogy megtudjam. 🙂
    A harapós tök: Nagyon jópofa az ötlet a gigantikus tökről, aki kikéri magának a szájában való turkálást. 🙂 Itt igazából a korcsoporttal voltam bajban. A fogalmazásmód alapján nekem inkább az ovis korosztály ugrik be (egészen konkrétan a Bogyó és Babóca cseresznyés meséjére asszociáltam olvasás közben), de a főhős már jóval idősebb, iskolás, zsebkése van, és tudja is használni. Ettől függetlenül nagyon érdekes és kedves történetnek indul. 🙂
    Atti a földalatti: Villamos- és más járműimádó gyerkőcöknek kötelező. 🙂 A nevek nagyon frappánsak, és pont jó arányban jelenik meg benne a humor, az információ és a nélkülözöttség, a megbántottság és a kitűnni akarás. Ezek után nem tudom ki ne akarna utazni egyet a 14-es villamoson. 🙂

  2. Kedves Orsi!
    Köszönöm hogy elolvastad, nagyon örülök,hogy tetszett a részlet, nem gondoltam volna,hogy idáig eljutok, ezért nagyon boldog vagyok Nekem is az okozott fejtörést az írása során amit észrevettél, tehát teljesen jogos a kérdés. A 6-9 éves korcsoportnak szántam a mesét, és azért egyszerűbb a forgalmazása, mert az olvasás megszerettetése volt a cél, amit úgy gondolom ennyi idős korban egy egyszerűbb szövegezéssel könnyebben el lehet érni. Aztán lehet nem ér célba a feltételezésem, majd kiderül. Üdv, Erika

  3. Kedves Orsi! Köszönöm a hozzászólást :)! Úgy vettem észre, hogy az ovis korosztály kíváncsian tekint a pókokra. A kislányom például begyűjti a homokozóban őket, majd a fűben elengedi. Ez adta az ötletet, hogy egy kis pók legyen a képzeletbeli barát. Óvodát kezdeni nem könnyű dolog. Igazi stressz lehet egy gyerek életében. A történeteimmel kedvet szeretnék adni az óvodába járáshoz.

  4. Szofi és Lulu – hú, régen én is írtam pont egy kislányról és egy pókról szóló novellát, így kíváncsi lettem (felnőttként is!) a folytatásra! Eddig úgy tűnik nekem, ez egy nagyon aranyos történet lesz, kislányként biztosan tovább olvasnám.
    A harapós tök – a nyári hangulatot nekem nagyon hozza a történet, még akkor is, ha elsőre én sem tudnám eldönteni, melyik korcsoport a célközönség. Nekem kislányként mesélt apukám hasonló történeteket, már egészen kiskoromtól kezdve, tehát az ovis besorolással egyetértenék, de a főhős feltételezett kora miatt szerintem simán örömüket lelnék benne. (Nekem még így, huszonéves felnőttként is ötletes volt a kiindulási pont.)
    Atti, a földalatti – itt (is) az előző hozzászólóhoz csatlakozom, szerintem telitalálat lesz (főleg) a járműszerető kisfiúknak! Én nem vagyok pesti lány, így kevésbé vagyok képben a villamosútvonalakkal, de kedvem támadt felugrani egyre, ha legközelebb ott járok.

  5. Kedves Hölgyeim!
    Nagyon köszönöm a szép mondatokat, melyeket szerény művemhez fűztetek! Bár már annak is nagyon örülök, hogy idáig eljutottam, titkon azt remélem, hogy olvasható lesz a történetem folytatása, sőt, a többi villamos mese is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük