November végén megjelenik az Innuendo – Ellenszélben című krimi.
Ennek kapcsán felettük a szerzőnek az Aranymosás oldalon hagyományos kérdéseinket.
Fogadjátok szeretettel!
1. Mióta írsz?
Amióta az eszemet tudom, állandóan ceruza volt a kezemben, és előbb átrajzoltam, majd átírtam a nekem nem igazán tetsző meséket. Az első „regényeket” tizenegy, tizenkét évesen írtam, volt köztük indiános, lovagos, kovbojos, de előbb-utóbb valakit mindig befalaztak. Újságíróként tizenhat éves koromban publikáltam először.
2. Jelent meg más műved korábban?
Igen. Két regény.
3. Mit jelent számodra maga az írás?
Nem tudom. Szeretnék valami hangzatosat mondani, de nekem az „írás maga” a világ legtermészetesebb dolga. Betűkkel kerestem, keresem a kenyerem, és remélhetőleg ezzel fogom a jövőben is.
4. Van valami egyedi módszered, vagy szokásod írás közben?
Az egyedi módszer, hogy újabban állandóan rágok valamit? Gyufaszálat, ceruzavéget, szívószálat… Főleg, amióta letettem a cigit. Mindig csodálkozom, hogy mások képesek zenére írni. Egy-egy dal ugyan komplett regényt ihlet bennem, de írás közben ragaszkodom a csendhez.
5. Hogyan keletkezett a mostani regény ötlete?
Az Innuendo a Queen együttes hasonló című dalát hallgatva született meg. Ami azért vicces egy kicsit, mert épp az ír korszakomat éltem, nagyon szerettem az ír kultúrát, mondavilágot és nagyon érdekelt az IRA története is. Külpolitikai rovatnál dolgoztam akkoriban, egy kurta cikk nagyon megmaradt bennem, járt az agyam, pihenésképpen belöktem egy Queen cédét, és kész, hajnalra kiütöttem magam ezzel a „szabadságdallal”, de megvolt a sztori váza.
6. Írás közben voltak elakadások, nehézségek? Hogyan győzted le?
Elakadások nem nagyon voltak, ha csak azt nem vesszük annak, hogy már túl voltam a történet felén, és még nem tudtam, ki az igazi főgonosz! Akkor egy napig azt játszottam, hogy én vagyok a két főszereplő (álmomban két macska voltam-effekt), és rá kell jönnöm. Viszonylag értelmes karaktereket írhattam, mert megoldották/megoldottuk. Nehézség? Néha napokat tökölök valami nagyon egyszerűn, végül kínomban kicsillagozom a helyét, hogy majd beugrik. Néha egy féloldalnyi ************* néz rám vissza. És bevallom, van egy fóbiám. Úgy hívom: utolsó előtti stádium. Na, olyankor rendre lefagyok. Nem csak íróként, de fordítóként is, az utolsó előtti fejezetek, etapok mindig mumusok. Nem tudom, miért. Olyankor hagyom az egészet egy kis időre. Érdekes módon a saját sztorijaimnál maguk a karakterek szokták megoldani a helyzetet, múltkor az egyik beszólt nekem éjjel, hogy már két hete a zuhany alatt áll, talán ha kijöhetne… legalább megtörölközni… A fordításoknál meg a kiadó udvarias érdeklődése lendít tovább, hogy akkor most mi a túró van?
7. Melyik a kedvenc karaktered a saját könyvedből?
Két háttérfigurára mindig szeretettel gondolok: a La mattanzából Sasha nagypapájára, az Innuendóból pedig Finn és Brian hippi apjára. Most készülő könyvem egyik főhőse nagyon közel jár ahhoz, hogy kedvenc legyen, noha meglehetősen ellentmondásos figura, minap is nagyon felnyomta a vérnyomásom. De talán éppen azért.
8. Lesz a műnek folytatása?
Nem. Viszont az újabb könyvekben felbukkannak a régiek egy villanás erejéig, valahogy úgy, ahogy Sano az Innuendo vége felé. Épp csak annyira, hogy akit érdekel a sorsuk, az halljon felőlük.
9. Miközben megjelenik a regényed, milyen íráson dolgozol éppen?
Canossa címmel kétrészes történetet írok, ennek az első részét, a Macskakő-t fejezem be éppen. Közben már gyúrok a második részre, és pihenésképpen el-eljátszogatok egy történettel, ami nemrég jutott az eszembe.
10. Mi az, amit tanácsként elmondanál az amatőr szerzőknek?
Frászt kapok az ilyen kérdésektől! Nem hiszek az általános, mindenkinek szóló lózungokban. Nincs olyan könyv, dal, kép, ami mindenkinek tetszik. Sokfélék vagyunk, sokféle hangon lehet énekelni. Próbáljunk meg nem hamisan. Ez elég okos tanácsnak hangzik? 🙂
Talán igen. 🙂 Köszönöm az interjút!