Spirit Bliss: Bizonyítási vágy

Kiegészítő novella Spirit Bliss A Szem című regényéhez

*

1.

Mindene fájt, ám Ryland Patrensen, ex-zsaru és jelenlegi tevő csak és kizárólag magának köszönhette. Azt gondolta, egyedül is boldogulni fog, és sima ügy fülön csípni a célpontot; tévedett. Járőrként talán megfontoltabb döntést hozott volna, ám nemrég felrúgta a teljes életét, megjátszotta a halálát, és csatlakozott a Szemhez. Ahhoz az illegális szervezethez, amely bár kétes eszközökkel, de nagyobb segítséget tudott nyújtani az ártatlanok védelméhez, mint az egyenruhások. Fogadtatása azonban felemás volt. Még nem bíztak benne teljesen, zöldfülűként pedig úgy érezte, mindenképpen bizonyítania kell. A csapat vezetőjének, Mr. Eye-nak, a társainak, és legfőképpen Anának. A nő volt az ő angyala, aki bár tevőként dolgozott a Szemnél, mégis megmentette őt, amikor még rendőrként, járőrözés közben megsérült. Ezzel pedig megváltoztatta az egész életét.

A kis magánakciója elején még jól ment minden, követte Valter Hainst a rejtekhelyére, egy raktárba, körbeszaglászott, és miután megbizonyosodott róla, hogy a férfi teljesen egyedül van odabent, akkor lecsapott rá. Egy dologra nem gondolt csak: ha az épület üres is, a környéken lehet Hainsnek erősítése, akik bármikor megérkezhetnek, ám neki senki sem védi a hátát.

Szóval, most itt ült ebben a fegyverekkel megrakodott raktárépületben – lába egy szék lábához, csuklója a karfákhoz kötözve –, szétvert arccal, minimum három megrepedt bordával, és hithű elhatározással, hogy ha megölik, akkor sem mond semmit a Szemről.

– Ó, ha tudnád, mióta várom, hogy a kezem közé kaparintsak egy tevőt! – sétált előtte fel-alá Hains, akár egy köröző vadállat, ami kiélvezi a préda bizonytalanságát és félelmét, aztán lecsap. Magas, izmos, ruganyos léptű és megnyerő külsejű férfi volt, akit inkább valamiféle sportolónak nézne az ember, nem gengszternek – élő példa rá, hogy a külső nem mindig mutatja meg a valódi belsőt. Mutató- és hüvelykujjával a Rylandnél talált érmét – a mindent látó szem érméjét – pöckölgette, az újra és újra a magasba repült, megpördült, majd visszahullt a tenyerébe. A tevők ezt hagyták minden általuk kiiktatott bűnöző mellett, hogy jelezzék a rendőrségnek, ismét ők végezték el helyettük a piszkos munkát.

Hains körül négy másik férfi állt, mindegyiknél fegyver, és az arcukról lerítt, hogy bármikor szívesen átvennék főnöküktől a kínzást.

A raktárban valószínűleg kellemes hőmérséklet uralkodott, mert Hains levette a kabátját még a vallatás előtt, Ryland mégis fázott. Fogai össze-összekoccantak, ezért megpróbálta összeszorítani őket, hogy ne vegyék észre a gyengeségét.

– Előbb vagy utóbb úgyis el fogod mondani, hol a rejtekhelyetek. Mindenkit meg lehet törni, még a legerősebbeket is. És valljuk be, te még csak a legerősebb sem vagy – röhögött fel Hains gúnyosan. Ha nem fáj annyira az arca, Ryland elfintorodik; legnagyobb sajnálatára egyet kellett értenie a férfival, egy valódi, erős tevő most nem ülne itt. – Szóval utoljára kérdezem kedvesen, hol bujkálnak a társaid?

– Menj a pokolba! – morogta Ryland. Rövid, barna haja izzadtan tapadt a fejére, szájában fémes ízt hagyott hátra a vér, forogni kezdett tőle a gyomra. Jobb szeme teljesen feldagadt, egyáltalán nem látott vele, de bal szemével is hunyorognia kellett, hogy legyőzve a szédülést kiélesítse a képet.

– Rendben, te akartad… – vont vállat Hains. Hátraintett az egyik emberének, aki előhúzott egy élesnek látszó vadászkést a kabátja alól. – Melyik legyen?

– Tessék?

– Melyik ujjadra nincs szükséged? – biccentette a kés pengéjét Ryland lekötözött jobb keze felé. A férfi igyekezett nem mutatni a félelmet, de sápadtsága felett nem volt uralma, egyszerűen nem tudta eltitkolni.

– Azt hiszem, az összesre igényt tartanék, köszönöm – felelte. Hangja bátornak hangzott, pedig csak azért imádkozott magában, nehogy szégyenszemre elájuljon.

– Legyen elsőként a kisujja – döntötte el a kérdést az egyik hátul álló keményfiú. Gonosz mosolyt küldött Ryland felé, aki nagyot nyelt.

– Legyen – bólintott Hains. Leguggolt Ryland elé, szabad kezével megragadta a kisujját, és a tövéhez illesztette a pengét. – Ez az utolsó lehetőség, hogy meggondold magad! – figyelmeztette.

– Ahogy már mondtam: menj a pokolba! – sziszegte Ryland. Összeszorította a fogait, és megpróbált felkészülni a fájdalomra. A dörrenés váratlanul érte, és hirtelen déjà vu-t okozott. Hains előre dőlt, egyenesen az ölébe, az emberei fegyver után kaptak, de az egymás után felhangzó dörrenésektől egyenként dőltek a földre. Ryland a magasba emelte a tekintetét, a tetőablaknál szőke tincsek lebbentek. Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó, és besétált a megmentője. Gyors léptekkel igyekezett hozzá, szinte futott. Leperdítette a hullát róla, és ő maga térdelt elé.

– Angyal… – suttogta Ryland egy véres vigyor kíséretében. Azután elvesztette az eszméletét.

2.

Ana Wester úgy érezte, azonnyomban felrobban. Tornádómódra körözött a betegágy előtt, hosszú, szőke haja minden fordulatkor meglibbent vanília illattal töltve meg a szobát. Örült, hogy a Szem központjában, az Origóban a hálószobák berendezése igencsak minimalista – az ágyon kívül, csak egy ruhásszekrény állt közvetlenül a fal mellett, egy apró éjjeliszekrény pedig az ágy jobb oldalán –, mert így nem kellett bútorokat kerülgetnie tombolás közben. Tevőként általában a legstresszesebb helyzetben is képes volt higgadt maradni, ám most egyszerűen nem tudott szabadulni a mellkasát szorító érzéstől. Mintha valaki kősziklákat pakolt volna rá, aztán még megfejelte némi vasbetonnal is.

Az éjjeliszekrényen egy akvárium állt, benne Ryland ékszerteknősével, Buddhával, akit a férfi magával hozott, amikor feladta hétköznapi életét, és belépett a tevők közé. Korábban Ana érzelgős bolondnak tartotta őt, amikor rajtakapta, hogy beszél az állathoz, most viszont önkéntelenül is szólásra nyílt a szája.

– Mi a fenét képzelt ez az ostoba, felelőtlen alak? – kérdezte. A teknős odaúszott az akvárium falához, és úgy nézett rá, mintha értené őt. Ana zavartan megrázta a fejét. Már kezd megőrülni, ez nyilvánvaló; mégis jólesett neki, hogy van kihez beszélnie. – Mi lett volna, ha Kaemon nem tudja bemérni a mobilját, és nem találok rá időben? – folytatta a panaszkodást. – Igen, veszélyes munkát végzünk, igen, bármikor bajunk eshet, de sosem hívjuk ki direkt magunk ellen a sorsot. Mindig a lehető legbiztosabbra megyünk. Erre mit csinál ez az idióta? Fogja magát, és teljesen egyedül egy fegyverkereskedő után ered! Te hülye! – morogta a fogai között szűrve a szavakat, de a szidalmat már nem a teknősnek szánta.

A hófehér ágyneművel megvetett ágy felé pislantott; a szétzúzott arc látványától könnyel telt meg a szeme, ez pedig még dühösebbé tette. Egy tevő nem engedheti meg magának a gyengeséget. Amikor csatlakozott a Szemhez, azt hitte, pontosan tudja, mit vállal. Mivel gyilkosságért életfogytiglant kapott, nem is volt kérdés, hogy elfogadja Mr. Eye ajánlatát – az ex-zsaruk, mint ő is, nem sokáig éltek azok között, akiket ők maguk juttattak rácsok mögé. Ő pedig nem vágyott tehetetlen halálra. Azt akarta tenni, amit egész életében: segíteni az ártatlanoknak, és megbüntetni a bűnösöket. Ám akkor még azt gondolta, csak a saját élete miatt kell aggódnia. Aztán jött ez a férfi, szó szerint beküzdötte magát az életébe és a szívébe is, és most már volt valamije. Valami, amit nem akart elveszíteni.

Mintha csak megérezte volna, hogy figyelik, a férfi bal szemhéja – az, amelyiken nem volt hatalmas duzzanat – megrezzent, és szép lassan felnyílt. Kellett néhány pillanat, amíg fókuszálni tudta a pillantását, de végül megállapodott a nőn.

– Ana – mondta ki a nevét halkan. Hangjába annyi gyengédség és hála vegyült, hogy a nő páncélja azonnal repedezni kezdett. Annak ellenére, hogy elhatározta, kemény marad, és úgy leszidja ezt az őrültet, hogy azt nem teszi zsebre, azonnal az ágy mellé sietett, és aggódva hajolt le hozzá.

– Hogy érzed magad? – kérdezte. Tekintete végigsiklott a férfin. Miután visszaszállította a Szem központjába, az Origóba, Eye szakszerűen ellátta, bekötött neki egy infúziót is, de még mindig úgy nézett ki, mint akin átment egy tehervonat, aztán kórházba menet autóbalesetet is szenvedett vele az őt szállító mentő egy kamion miatt. Ana mindig is imádta a férfi tekintetét, olyan színe volt, mint a kavargó forrócsokoládénak, és legalább annyira fel is melegítette. Most viszont az egyik szeme ki sem látszott a duzzanat alól, és az épet is elpattant hajszálerek csúfították el. A nőnek a tenyerébe kellett vésnie a körmeit, hogy ne sírja el magát újra a látványtól.

– Élek. – Ryland halk nevetést hallatott válaszként, mintha csak egy játékot játszott volna, amelyben pontokat vesztett, de végül győzött. A hangtól, akár egy túl erősen pendített gitár húrja, Anában elpattant valami.

– Te idióta! Te felelőtlen barom! – bokszolt bele a férfi ép vállába; Ryland arca így is fájdalmasan összerándult. Ana abbahagyta az ütlegelését, ám keze még mindig ökölbe szorult, és teljes testében remegett. Az elmúlt órák összes feszültsége, félelme és bizonytalansága átjárta, míg úgy nem érezte, hogy egyszerűen felrobban. – Mit hittél, hogy valami kibaszott szuperhős vagy? Belegondoltál, mi lett volna, ha elkések, és holtan találok rád? Tudod, hogy mit éreztem volna? Te szemét! – emelte újabb ütésre a karját, végül mégsem fejezte be a mozdulatot. Helyette megperdült, és kirohant a szobából.

3.

– Te meg mi a fenét csinálsz? És hol van Ana? – Ryland felhunyorgott az ajtóban álló Kaemonre, azután folytatta az esetlenkedését. Bár ezer helyen érzett hasogató fájdalmat, mégis félrefordított fejjel, és olyan fintorral húzta ki a karjából az infúziós tűt, mintha a világ legfájdalmasabb műtétjét hajtaná végre önmagán, majd megpróbált kikászálódni az ágyból. Vészhelyzetben nem érdekelték a sérülések és a vér, de ilyenkor, amikor az adrenalin már nem tombolt az ereiben és volt ideje gondolkozni, rajta is kitört a tű- és vérfóbia.

– Kiborult. Utána kell mennem – nyöszörögte válaszként némi fáziskéséssel. A fekete szemű férfi kétkedve nézett rá a küszöbről, mint aki nem tudja eldönteni, hogy felállni segítsen, vagy inkább kényszerítse vissza az ágyba. Ryland nem várta meg a döntést, belekapaszkodott az éjjeli szekrénybe, és talpra nyomta magát. A vér azonnal kifutott az arcából, szédelegve hunyta le a szemét. Hirtelen egy határozott kezet érzett a saját karjára fonódni, és szörnyen hálás volt a támasztékért, mert már kezdett attól félni, hogy elájul.

– Vissza kéne feküdnöd – hallotta Kaemon tanácsát a jobb füle mellől. A koreai férfi szintén tevő volt, és egyben Ana legjobb barátja. Volt idő, nem is olyan régen, amikor Ryland még féltékeny volt rá, de szép lassan rájött, hogy ez teljesen felesleges. Ana testvérként és harcostársként nézett Kaemonre, és a férfi is csak a noonájának – vagyis a nővérének – tartotta Anát.

– Nem lehet. Ana kimutatta az érzéseit. A gyengeségét – felelte. Más talán nem érti, mekkora dolog ez, de Kaemon tökéletes ismerte a nő félelmeit, fájdalmát, és ugyanúgy átlátott a páncélon, amivel önmagát védte, akárcsak Ryland. Néhány másodpercig súlyos csend töltötte meg a szobát, azután Kaemon ismét megszólalt:

– Akkor mindenképpen utána kell menned.

– Igen, én is így gondoltam. Izé… esetleg tudnál benne segíteni? Azt hiszem, egyedül a küszöbig sem jutnék el – kuncogott fel halkan Ryland, ami végül fájdalmas nyögéssé alakult. Elvileg a belső szervei nem sérültek, mégis úgy érezte, mintha elmozdultak volna benne. Kavargott a gyomra, és esküdni mert volna rá, hogy a fejében annyi víz lötyög, amennyivel fel lehetne tölteni Buddha akváriumát.

– Ülj egy kicsit vissza, van egy ötletem! – segítette le Kaemon az ágyra, hogy aztán hosszú percekre eltűnjön.

– Idióta vagyok, igaz, Buddha? – fordult a férfi a teknős felé. Az békésen tempózott a víz felszínén, mint akit egyáltalán nem érdekelnek a világ dolgai. Ryland megkocogtatta az üveget, mire az állat ajándékozott neki egy feddő pislantást. – Igen, igazad van, nem gondoltam végig, és ráijesztettem Anára. Tudom, hogy nem érzéketlen, sőt, mégis úgy kezeltem őt, mintha az lenne. Hiúságból és bizonytalanságból. Jah, szerintem is bocsánatot kéne kérnem! – bólintott aprót a teknős felé. Az végre abbahagyta az úszkálást, és megerősítésképpen egyenesen ránézett. Ryland már azon gondolkozott, hogy mégiscsak egyedül vág neki az útnak, lesz, ami lesz, amikor Kaemon végre visszatért egy gurulós szék kíséretében.

– Jó ötlet! – emelte fel Ryland a hüvelykujját. Igyekezett minél gyorsabban áttornászni magát, hogy elindulhassanak, és örült, hogy ennek a megalázó mutatványnak csak Kaemon volt a szemtanúja.

– A konditerembe? – nézett le rá a férfi. Ryland elgondolkozva rázta meg a fejét. Tény és való, hogy Ana oda ment a legtöbbször, ha le akarta vezetni a gőzt, de a megérzései azt súgták, hogy most inkább el akar bújni a világ elől.

– A garázshoz – felelte végül. Kaemon kételkedett az igazában, mégis elindult vele a megadott úti cél felé.

4.

A parkoló csendes volt. A Szem járművei katonás sorrendben várakoztak egymás mellett, hogy végre használatba vegyék őket. A dzsip platója nem volt túl kényelmes, de biztonságot nyújtott, úgyhogy Ana azt választotta. Lerúgta a sportcipőt a lábáról, bemászott a legvégébe, felhúzta, átkarolta a két térdét, és próbálta kikapcsolni az érzéseit. Régen könnyen ment. A húga halála után egy ideig azt hitte, többé nem is fog érezni.

Nem érzett semmit, amikor meghúzta a ravaszt, és megölte azt a mocskot, aki elvette a testvére életét. Akkor sem, amikor a kihallgatásokon kérdezgették vagy a bíróságon életfogytiglanra ítélték. Akár egy cyborg, mozgott, cselekedett, beszélt, de csak parancsokat hajtott végre, semmi több. Aztán Eye kimentette a börtönből, beválasztotta a Szembe tevőnek, ő pedig eleinte észre sem vette, de elkezdett beilleszkedni ide, és szép lassan emberibbé vált. Végül jött az az ostoba férfi, aki elérte, hogy kitárja előtte a szívét, és hagyja megérinteni. A kezei között pedig az a halottnak hitt szerv ismét dobogni és érezni kezdett.

Ám a boldogság együtt járt a félelemmel is, a kettő együtt növekedett Anában elválaszthatatlanul, akár a sziámi ikrek.

Gyengének érezte magát, mert pontosan tudta, ha a férfinak valami baja esne, azt legalább annyira nehéz lenne elviselni, mint a húga halálát, ha nem nehezebb. Bolond volt, amiért belement ebbe a kapcsolatba. Ha az elején nemet mond, könnyebb lett volna továbblépni, de most már… túlságosan benne volt az egészben. A lelke, a szíve, a teste eggyé vált Rylandével, és már nem lehetett hatalmas károkozás nélkül szétválasztani.

Mocorgásba kezdett, mert a fémplató nyomta a fenekét és a lábát, és hidegebb is volt, mint azt korábban gondolta. Épp egy pokróc után vágyakozott, amikor a liftajtó surrogva kinyílt. Összerezzent, és még beljebb húzódott, szinte beleolvadt a plató hátuljába, hátha nem veszik észre, de nem volt szerencséje. Elképzelni sem tudta, honnan jött rá Ryland, hol kell keresnie, ám néhány másodperc múlva egyenesen a dzsip platója előtt állt. Vagyis ült, egy gurulós, irodai széken, mögötte pedig Kaemon várakozott.

– Miért keltél fel? – mordult rá Ana a sebesültre, azután dühös arccal emelte feljebb a pillantását a legjobb barátjára. A vonásairól valószínűleg pontosan lerítt, mennyire haragszik, mert Kaemon behúzta a nyakát, mintha nyakon öntötték volna hideg vízzel. Finom vonású, szinte babás arca, amelyet származásának köszönhetett, kipirult szégyenében. – Te pedig minek segítesz neki ilyen hülyeségekben? Ágyban lenne a helye!

– Őt ne bántsd! Ha nem segít, egyedül jövök, és lehet, hogy félúton találtok meg ájultan heverve – mentegette Ryland a tevőtársát. – Köszi, most már nyugodtan itt hagyhatsz – nézett fel rá hálásan. Kaemon biccentett, egy bűntudatos pillantást vetett Ana felé, aztán elsietett. A nő egy pillanatra megsajnálta, mert úgy nézett ki, akár egy leszidott kiskutya. Amint beszállt a liftbe, Ana visszafordult a székben ülő férfihoz.

– Mit akarsz? – Igyekezett érzelemmentes hangon beszélni, de Ryland ellágyult tekintete azt mutatta, hogy átlát a maszkján. Utálta ezt. Mások elől el tudta rejteni a valódi énjét, részben még Kaemon elől is, de Ryland bemászott az agyába, és olyan könnyedén szívta ki onnan a gondolatait, mintha csak szívószál lenne a fejébe fúrva.

– Sajnálom – szólalt meg a férfi. – Tudom, hogy csak miattad lehetek itt, Eye kizárólag azért döntött így, mert tudta, hogy számodra fontos vagyok. De nem bízik még bennem, és a többiek sem. Be akartam bizonyítani, hogy tényleg veletek vagyok, egy közületek. Elég erős, elég ügyes, elég megbízható. Igazi tevő. Azt hittem, hogy egyedül is menni fog, és meg akartam mutatni, mire vagyok képes. Nem gondoltam át rendesen, és… beismerem, felelőtlen voltam. Pont az ellenkezőjét sikerült bizonyítanom, mint amit akartam. Mindig rettegek tőle, hogy valami bajod esik, de sosem gondoltam bele, hogy mi lenne veled, ha nekem esne bajom – vallotta be.

Ana mély sóhajtással fújta ki a levegőt. Emlékezett még, milyen volt kezdőnek lenni. Attól félni, hogy Mr. Eye és a többiek rájönnek, mégsem közéjük való. Az első néhány hónapban olyan görcsösen igyekezett megfelelni, hogy egyik alkalommal csak egy hajszálon múlt az élete. Persze… ő senkit sem hagyott volna hátra, aki ne tudná elviselni a veszteséget.

– Megbocsátasz? – nyújtotta ki Ryland a kezét a nő felé, és hívogatóan megmozgatta az ujjait. Örült, hogy mind megmaradt, különben erre most nem lett volna képes. – Közelebb jössz egy kicsit? Kérlek!

Ana néhány másodpercig tétovázott, végül az ösztönei mozgásra bírták, előrébb mászott a platón, és kiült a szélére. Zoknis lábfejével elgondolkozva megbökte a férfi lábát; Ryland közelsége még akkor is megnyugtatta, amikor épp rá volt mérges. Ahogy a férfi egy fájdalmas nyögés kíséretében megfogta a kezét, és egy hajszálnyit még közelebb húzta, a nő dühe majdnem teljesen elpárolgott.

– Bocsáss meg, kérlek! – nézett fél szemmel a nő szemébe. – Soha többé nem leszek felelőtlen, megesküszöm rá!

– Ajánlom is, mert ha megszeged a szavad, szétrúgom a segged! – fintorgott rá Ana. Ryland felnevetett, de azonnal össze is görnyedt a fájdalomtól. A nő aggódva ugrott le elé, megfogta a cipőjét, és gyorsan felhúzta mindkettőt. – Most pedig irány vissza az ágyba! – lépett a szék mögé, aztán megindult a férfival a lift felé.

– Veled bármikor, angyalom! – kapaszkodott meg az ülőke szélében a férfi.

5.

Ryland nem hitte volna, hogy ripityára tört és zúzódott tagokkal is képes a szeretkezésre gondolni, de így volt. Ana mellette feküdt az ágyon, apró keze az ő mellkasán feküdt – talán az egyetlen zsebkendőnyi területen, ahol sérülésmentes volt –, és ahogy cirógatta, a férfi esküdni mert volna rá, hogy apró áramütések érik. Halk nyögés hagyta el a száját, mire Ana felkönyökölt, és aggódó pillantással méregette.

– Kérjek még fájdalomcsillapítót Eye-tól? – Bár nem kapott választ, már mozdult is, Ryland viszont még időben utána tudott nyúlni. Ujjai körbekulcsolták a nő csuklóját, és visszahúzták a mellkasára.

– Nem szükséges – felelte. A hangja nem lehetett elég meggyőző, mert Ana vonásai továbbra is aggodalmasak maradtak.

– Mid fáj? – kérdezte.

– Kábé mindenem, de ez még egy jó ideig így lesz, és kibírom – mosolyodott el Ryland. Önző módon jólesett neki ez a törődés. A nő csak ritkán mutatta ki ennyire az érzéseit, úgyhogy meg kellett becsülnie és ki kellett élveznie ezeket a pillanatokat. – De nem ez a legrosszabb – somolygott fel Anára egy sokatmondó pillantással. A nő egy másodpercig nem értette, azután hitetlenkedve felnevetett, olyan tisztán, olyan boldogan, hogy Ryland szíve belesajdult. Ha választania kellett volna a világ leggyönyörűbb dallama, és Ana kacagása között, biztos, hogy ez utóbbira szavaz. Akár élete végéig el tudta volna hallgatni.

– Na, ne már! Úgy nézel ki ezzel a sok kötéssel, akár egy múmia, és mégis van kedved… khm… – köszörülte meg a torkát a nő jelzésképpen. Az arca halványan kipirult, Ryland csak ritkán tudta elérni ezt, de amikor mégis, az igencsak a kedvére való volt.

– Te tehetsz róla! – bökte meg a nő orrát finoman. – Túl szép vagy, és… túlságosan szeretlek – vallotta be. Ana arcszíne még inkább elmélyült, de szokásához híven nem viszonozta a vallomást. Legalább is szavakkal nem. Előrébb dőlt, és száját óvatosan a férfiére nyomta; szőke haja védelmezőn omlott köréjük. Amikor elhúzódott, Ryland elégedetlenkedve mordult fel, de Ana nem hajolt vissza hozzá. Ehelyett felült az ágyon, és nagyon komolyan bámult le rá.

– Én vagyok a legfontosabb a számodra? – A kérdés váratlanul jött, Ryland nem is értette, hová akar Ana kilyukadni, mégis azonnal bólintott.

– Az vagy. – Látta a nő arcán szétfutó megkönnyebbülést, ebből tudta, hogy Ana hisz neki.

– Akkor ne érdekeljen, hogy a többiek még nem bíznak benned teljesen. Majd szép lassan bebizonyítod nekik, hogy itt a helyed, köztünk. Én – nyomta meg a nő a szót – bízom benned! – mondta ki. – Gondolj mindig erre, ha valami hülyeség jutna az eszedbe, és bármi is az, ne tedd! – Ryland visszafojtott lélegzettel meredt rá, akárha Ana szerelmet vallott volna neki. Lényegében épp ezt is tette, ha nem is a megszokott kifejezésekkel.

– Rendben – motyogta meghatottan. – Ennyi több mint elég nekem. Köszönöm – intette közelebb a nőt. Az visszafeküdt mellé, és ismét felbukkant vonásain a pajkosság. A férfi füléhez hajolt, és direkt izgató közelségből suttogott neki.

– Nos, kétlem, hogy ilyen állapotban bármire is képes lennél, de tudod, mit? Ez legyen számodra egy újabb motiváció. Csak gondolj arra, hogy mennyi ideig nem csinálhatjuk majd, ha valami bajod esik – harapott a cimpájába.

– Ó, te kegyetlen nőszemély! – fojtott el Ryland egy kacagást, hogy megóvja hasogató bordáit. Anának igaza volt, hiába a vágy, még a légzés is nehezére esett. De a fájdalom már egyáltalán nem számított. Ana bízik benne, ezért cserébe pedig nemcsak szó nélkül elviseli a kínokat, de valóban tanul is belőlük. Soha többé nem keveri bajba magát csak azért, hogy bárkinek is bizonyítson. Csak a nő véleménye fontos, az ő bizalmát pedig már feltétel nélkül a magáénak tudhatja.

Ahogy Ana lehajtotta a mellkasára a fejét, ő is lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a szeretett nő halk lélegzése álomba ringassa.

VÉGE

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük