Róbert Katalin: Bécsi

Elfogyott a levegő a tornacsarnokban, megült a tömeg vállán a meleg, erősebb lett tőle minden szag, a parfümöké, de az izzadtságé is. Detti folyamatosan azt hajtogatta, hogy menjenek már ki a folyosóra vagy az iskolaudvarra, Zoé viszont képtelen volt elszakítani a tekintetét a pályára áradó emberektől. A ruhák fehér, habos folyamát megtörte a szülők, nagyszülők, barátok és ismerősök színes hulláma.

A lányok többsége elég királylányosan festett a keringőruhában – főleg Szabó Lia, akire a smink rádobott tíz évet, és úgy nézett ki, mintha a saját esküvőjéről ugrott volna vissza a szalagavatóra –, a fiúk meg a fekete szmokingban kicsit esetlennek tűntek, sokkal szerencsétlenebbnek, mint szünetben, amikor bandába tömörülve röhögtek póló-farmerben a folyosón.

Ákos is esetlennek tűnt most, amikor az anyukáját igyekezett forgatni. Állandóan összeütközött valamelyik b-s fiúval, így főleg csak balra-jobbra billegtek valódi keringőlépések helyett.

Zoé telefonja megszólalt, a kijelző fénye kísértetiesen szüremlett át az ölében tartott táska anyagán, de a hangzavar elnyomta a csengőhangot, úgyhogy úgy tehetett, mintha nem rezegne ütemesen az egész táska a térdén, és nem kellett levennie a szemét Ákosról.

– Jaj, már, Zoé… – Detti elnyújtotta a nevét, mint egy hatéves. – Két és fél órán keresztül bámulhattad!

– Indulj el, mindjárt jövök.

Bosszantotta Detti viselkedése, pedig hálásnak kellett volna lennie, hisz a barátnője csak az ő kedvéért jött el, és türelmesen végig is ülte mellette az egészet az fotómontázsoktól kezdve a szalagozáson keresztül mostanáig. Az elején elég sokat röhögtek, aztán Detti egyre kókadtabb lett a melegtől, mint valami virág, meg kiderült, hogy a közelben ülő rokonoknak nem tetszik, ha ők nevetgélnek egy-egy bénább koreográfián.

Na, és ott volt még az is, hogy Zoé inkább szerette volna Ákost nézni. Azt, ahogy összevonja a szemöldökét tánc közben, azzal a tipikus koncentrálok-ne-zavarj arckifejezéssel, amit Zoé annyiszor látott már rajzszakkörön is. Látszott, hogy mennyire nem szeretné elrontani az osztálytáncot meg a keringőt, és ez még akkor is tetszett Zoénak, ha Ákos Liára bámult közben. Mert amikor ennyire erősen fókuszált valamire, olyankor mindig… szexi lett.

Detti vihogott, amikor ezt először mondta neki, és Zoé nyilván fülig vörösödött, de mégsem talált jobb szót rá. Ákos arcát a feszült figyelem elmélyültté tette, és Zoé néha elképzelte, milyen lenne, ha őrá figyelne ennyire nagyon, nem a rajzlapra meg a festékeire. Képzelgés közben kimelegedett, a forróság lassan járta át a testét, az alhasából kiindulva egészen a mellkasáig.

Sóvárgás. Zoé néha annyira sóvárgott este az ágyban azután, hogy Ákos őt nézze összevont szemöldökkel, elmélyülten, hogy az már szinte fájt. A párnába fúrta az arcát, lüktetett a testében a hiány, és sírni tudott volna tőle. Aztán másnap, ha meg a szakkörön beszélgetni kezdtek valamiről, mindig rettegett, hogy elvörösödik és Ákos észreveszi, mennyire zavarba hozta.

Detti közben már átverekedte magát a telefonnal és fényképezővel kamerázó szülőkön, meg a profi fotósnak pózoló embereken, és türelmetlenül toporgott a terem bejáratában. Nyújtogatta a nyakát, és amikor kiszúrta, hogy Zoé még csak fel sem állt, integetni kezdett. Úgyhogy végre feltápászkodott.

Megingott, mert egy picit magasabb sarkú cipőt vett, mint amihez szokott, és leráncigálta a ruhája alját. Nagyon mini volt, és amikor megvették, Detti esküdözött, hogy baromi jól áll neki. Sőt, a nem túl jól megvilágított próbafülke tükrében még ő is úgy érezte, hogy rendben van. Aztán apa rosszalló arckifejezéssel végigmérte – nem szólt semmit, csak a homlokát ráncolta –, és Zoé valahogy elbizonytalanodott. De anya rábólintott, úgyhogy nem kellett visszavinnie.

Újra megrezzent a mobil a kistáskában, éppen érezte a csípőjénél. Zoé az órára pislogott. Mindjárt tíz. Vett egy mély lélegzetet, visszasüllyesztette a telefont, és szinte utolsónak elindult lefelé a lelátóról.

Képtelenségnek tűnt átvágni a tömegen. Néhány lány egymásba fogódzva pózolt, mintha egy bizarr, csoportos esküvő menyasszonyai lennének. Máshol párok mosolyogtak a kamerába vagy családi képek készültek. Zoé elfurakodott két nagypapa között, akik nehézkes léptekkel igyekeztek vissza a lelátó első sorához. Aztán visszahőkölt egy lendületesen keringő páros elől – valakinek az apukája annak idején járhatott tánciskolába… –, és akkor földbe gyökerezett a lába.

Októberben tudta meg, hogy Ákos kivel fog táncolni, és azon a héten még rajzszakkörre sem volt kedve menni.

Ákos Szabó Liát kérte fel a keringőre meg az osztálytáncra is – vagy talán Lia kérte fel Ákost, ezt nem lehetett kideríteni, vagy legalábbis Zoénak nem voltak megfelelő kapcsolatai hozzá. Az viszont kétségtelen, hogy Lia az egész iskola szerint a legszebb lány a világon. Zoé nem is értette, miért nem valamelyik menő fiúval táncol, de láthatóan Liát nem a vagány srácok érdekelték, hanem Ákos.

Októbertől fogva rendszeresen felbukkan a közelében. Nem mintha Zoé megszállottan követte volna Ákost, éppen csak többnyire az ő tantermük előtt kellett elmennie, ha mosdóba vagy a büfébe – vagy az iskolán belül bárhová… – tartott, és olyankor azért felé pislogott. Ákos sokszor a barátaival beszélgetett, időnként meg rajzolgatott, és bármelyiket tette is, Szabó Lia újra meg újra felbukkant a közelében.

Zoé mindenféle verziót végiggondolt, ami ezt megmagyarázhatja, de Detti sajnálkozva ugyan, de határozottan rávilágított, hogy Ákosék a táncpróbák alatt egészen biztosan összejöttek, és ez nem is csoda, mert ki ne akarna összejönni Liával?

Zoé akkor szerette volna megtépni Dettit. És Liát. Esetleg Ákost is.

Detti győzködte, hogy kár is lenne végigülniük a szalagavatót, mert csak azzal fog szembesülni, hogy Ákos és Lia egy pár. Minden tekintetben. De Zoét nem érdekelte se Detti megjegyzése, se az, mennyire kockázatos eljönni: itt akart lenni. Látnia kellett. Ha összejöttek, akkor is tudnia kellett róla.

A szalagavató alatt aztán igyekezett észre sem venni Liát, ami persze művészetnek bizonyult, elvégre mégiscsak állandóan ott volt Ákos mellett, és Ákos őt bámulta elmélyülten, vagy legalábbis az ő irányába bámult elmélyülten, miközben nagyon igyekezett nem elrontani a lépéseket.

De Zoé képtelen lett volna otthon ülni. Még akkor is, ha most a telefonja már szinte állandóan csörgött a táskájában, szemrehányást és idegességet sugározva felé. Még akkor is, ha Ákos tényleg egész idő alatt Liát bámulta. Még akkor is, ha Zoé gyomra fájdalmasan szorult össze a gondolatra, hogy talán ők ketten tényleg…

De most minden összekuszálódott, mert miközben Zoé igyekezett kerülgetni az embereket, éppen Lia elé keveredett. Lia elé, aki átszellemülten csókolózott. Egy tizenegyedikes fiúval.

Zoé megkereste a perdülő, összehajoló párok, vakuban megvillanó tekintetek között Dettit a bejáratnál, és látta, ahogy a barátnője ajka „omg”-t formáz. Meglepetten és megkönnyebbülten bólintott, hogy ő is látja. Látja és tudja, hogy megérte. Megérte dacolni apa tiltásával és kihasználni, hogy anyának is be kellett mennie hirtelen dolgozni. Megérte elszökni.

A végtelenített keringőzene újraindult, de Zoé szinte hallotta, ahogy a Lia körül meginduló suttogókórus koncentrikus körökben terjeszti a hírt, ahogy a víz fodrozódik, ha követ vetnek belé.

Önkéntelenül vigyorodott el. A telefonján felvillant egy üzenet: „a kapunál várlak”, úgyhogy végre meglódult, hogy csatlakozzon Dettihez. Könnyebbek, ugrálósak lettek a léptei.

Ákos szabad.

Jó, ettől még nem oldódik meg semmi, őt odakint várják, Ákos pedig hamarosan elmegy a suliból, de akkor is… Szabad!

– Zoé?! – Valaki utána szólt, egyszerre meglepett és vidám hangon. Zoé megpördült, a szíve hirtelen annyira gyorsan kezdett verni, hogy ettől és a forgástól elszédült. Két karját kitárta, hogy megtartsa az egyensúlyát, aztán gyorsan, riadtan leengedte, nehogy Ákos azt higgye, ölelgetésre számít. – Hogy kerülsz ide?

– Csak… megnéztem… mert érdekelt, tudod… – Zoé arcát és nyakát elöntötte a forróság, különösen, amikor rájött, hogy Ákos tekintete végigfut rajta. Teljesen idétlennek érezte magát, hirtelen nagyon szerette volna, ha már régen az udvaron jár Dettivel, bármi várja is a kapunál, de közben a világért sem lett volna most máshol.

– Még jó, hogy nem tudtam, hogy látsz. – Zoét hirtelen, vödörnyi jeges vízként járta át a csalódottság. Most meg Ákos vörösödött el, csak az arca kétoldalt, kerek foltokban, ahogy régi plakátokon sminkelték a lányokat. Folytatta: – Akkor biztosan elrontom, annyira izgulok.

Zoé elmosolyodott. A melegség visszatért, megint az alhasából indult ki, lassan emelkedett a mellkasáig, mint az ár. Ákos egyik lábáról a másikra nehezedett.

– Táncolunk?

Langyos és nyirkos volt a keze, amikor megfogta Zoé ujjait, és egy pillanatig ügyetlenkedtek, mert hiába nézett végig ismétlésekkel együtt két keringőt is, Zoé hirtelen azt se tudta, melyik kezét hova tegye, Ákos meg egészen óvatosan érintette, mint aki fél, hogy rendreutasítják. Végül mégis sikerült, Ákos keze kellemesen nehezedett a derekára, és egy pillanatig dermedten hallgatták a Strauss-futamokat, aztán Ákos megtalálta az ütemet, és belekezdett. Lassú, óvatos mozdulatokkal.

Összevonta a szemöldökét, picit még a szája is megfeszült, ahogy koncentrált, és nem Zoé szemébe nézett, hanem valahová az arccsontjára, picit a szeme alatt. És jóképű volt, nem olyan filmsztárosan jóképű, mint a sorozatok szépfiúi, hanem olyan ákososan jóképű. Igazi és helyes. Amibe Zoé mostanában jobban bele tudott feledkezni, mint a sztárfotókba.

– Csinos vagy… – motyogta Ákos. Zoé még jobban elvigyorodott.

– A héten vettük a ruhát, és Detti azt mondta, válasszam a zöldet, mert jól megy a szememhez, szóval… – Hirtelen hallgatott el, ahogy rádöbbent, hogy fecseg. Ákos most felnézett végre a szemébe, és elmosolyodott.

– Tényleg jól illik hozzá.

És persze elrontották a lépést, és ettől Zoé egy picit közelebb mozdult Ákoshoz, összesimult a mellkasuk, megérezte az arcszesze friss illatát, meg egy kevés izzadtságot is, ami valahogy nem tűnt kellemetlennek, pedig Detti biztos fintorog majd, ha ezt elmeséli neki. Ebben a cipőben lényegében egyforma magasak voltak, és Ákos még egy kicsit közelebb vonta magához, majd puszit lehelt a szájára.

Nem is volt nagyon más mint ha az arcára kapta volna, de mégis egészen más volt, meleg és bizsergető, izgatott görcsbe rándult tőle Zoé egész teste, és aztán még egy puszit kapott – vagy akkor ez már csók? –, és Ákos felsóhajtott, mintha ő is éppen annyira zavart és izgatott lenne, mint Zoé.

Végére ért és elcsendesedett a dallam, de Zoé táskájában éppen akkor kezdett rá a telefon, fülsértően erőszakosan törte össze a pillanatot.

– Basszus… Most már mennem kell!

– Kikísérjelek?

Zoé megriadt. Nem lehetett biztos abban, hogy mi vár rá a kapunál, és nem akarta, hogy Ákos ezt lássa.

– Ákos, hé, osztálykép! – rikkantott feléjük valaki. Ákos még fogta a kezét, ügyetlenül arra mozdult, ahol a legtöbb osztálytársa már próbált fénykép-kompatibilis csoportba rendeződni a fehér vászonnal letakart kosárpalánk alatt. Aztán visszahúzódott Zoé felé, láthatóan fogalma sem volt, mit tegyen.

– Menj csak – intett Zoé –, Dettivel jöttem.

– Akkor… hétfőn találkozunk? – Zoé bólintott, Ákos megszorította a kezét még egyszer, aztán az osztályához sietett.

Zoé ugrabugrálni és tapsolni tudott volna, de helyette csak Detti felé futott, akinek fülig ért a szája, mintha őt is megcsókolták volna, és felmutatta a hüvelykujját, még tátogta is mellé, hogy „lájk”.

Amikor újra megszólalt a telefonja, Zoé gyomra azonnal összeszorult.

– Apa kint vár – sziszegte, és Detti intett, hogy menjen, amíg ő megszerezi a kémialaborban kialakított ruhatárból a kabátokat.

Apa tényleg a kapu előtt állt, sárgán tik-takolt a vészvillogó az éjszakában, mint egy robbanni kész bomba, és Zoét mellbe vágta a hideg meg apa arca, ahogy kiszállt a kocsiból.

– Kabát nélkül indultál el?!

– Detti mindjárt…

– Mégis mi ütött beléd?! – csattant apa hangja, és Zoé nyelt egyet. – Megmondtam, hogy otthon maradsz!

– Ez egy iskolai rendezvény…

– Akkor sem ebben állapodtunk meg! Mit gondolsz, mit éreztünk, amikor hazaértünk, és nem találtunk otthon? És a telefonodat se veszed fel! Erre való, nem a csetelésre a barátokkal! Azért vettük, hogy szükség esetén elérjük egymást!

– Hagytam üzenetet – suttogta Zoé. – Direkt megírtam, hogy ne kelljen aggódnotok…

Apa közelebb mozdult, nem is mérgesnek, inkább rémültnek látszott az arca, mint aki még nem tudott átbillenni az aggodalomból a megnyugvásba, hogy Zoé megvan és jól van. Detti ekkor érkezett, kezében Zoé kabátja elveszetten lifegett. Apa végigmérte.

– Szállj be, hazaviszlek téged is.

Megsemmisült csendben ültek a kocsiban, amíg apa elkanyarodott Dettiék felé. Zoé szíve össze-vissza vert, és elővette a telefonját, hátha Ákos írt, de csak anya és apa egész este küldött üzenetei és hívásai fogadták.

Nyelt egyet. Annyira egyszerűnek tűnt elindulni délután, hagyni egy levelet az előszobában a tükrön, és… itt lenni. Mert persze apa nem érti, hogy a szalagavató mennyire fontos. Ez a legfontosabb dolog a világon. Nem hagyhatta ki, mert ha kihagyja, ha otthon marad, ahogy apa kérte, nincs Strauss és nincs Lia csókja a tizenegyedikessel és nincs Ákos, arcán két kis vörös folttal… Akkor nincs semmi.

És ő direkt írt, hogy ne izguljanak…

Anya üzenetei alapján nem járt sikerrel.

Detti motyogva köszönt el, de apa nem indult tovább. Most belül kattogott az index, ütemesen és kitartóan.

– Bocsánat…

– Egy hónapig nincsenek iskolán kívüli programok. Két hétig nincs lógás az interneten. Add ide a telefont.

– A telefont? Már most? – Zoé megriadt, de apa kérlelhetetlennek látszott. Elvette a készüléket, hosszan nyomta az oldalán a gombot, Zoé nézte, hogyan sötétedik el végleg, szippantja magába az esélyt, hogy Ákos üzen. Apa elsüllyesztette a készüléket a kabátzsebébe, aztán hallgattak egy ideig. Zoé torkára markolt a feszültség és a meleg.

Apa mély lélegzetet vett, lassan fújta ki, aztán ránézett kifürkészhetetlen arccal, és megkérdezte:

– Valami fiúról van szó? – Zoé tétován mozdította a fejét, talán beillett biccentésnek is.

Apa homlokán egy pillanatra elmélyült a ránc, aztán a szája szögletében furcsa mosoly jelent meg. Talán büszke. Talán aggodalommal teli.

– Akkor is szobafogságban vagy – közölte végül, de lágyabb volt a hangja, és Zoé levegő után kapott, csak most jött rá, hogy beleizzadt a pillanatba. Hátradőlt az ülésen, hagyta, hogy elringassa az autó zötyögése, és az a finom melegség, ami ott vibrált az ajkán azóta is.

Ákos lélegzetének emléke.

*