Csupatalp Filonéz a novemberi kávébolygó lakója. Minden hajnalban bejárja kis bolygóját egy szál gyertyájával az egyik kezében, a nagyapjától örökölt kacskaringós végű pásztorbotjával a másik kezében. A gyertya világát már messziről megpillantják a bolygóközi utazók, sorra landolnak a repülő csészealjak: mindenki itt kezdi a napját!
Filonéz a nagymamájától örökölt kávéskészletében tálalja a vendégei elé a frissen főtt kávét. Sütemény is mindig jut mellé, maradt bőven recept is a nagyitól. Ez Filonéz kedves hobbija, a süteménysütés! Rendíthetetlen derűvel jön-megy, mindenkihez van egy kedves szava. Talán azért van mindig jó kedve, mert nála örök kávéillat van és örök november. Így aztán az Univerzum apraja-nagyja ide jár reggelente: egy kis kávé, sütemény és még a legmegátalkodottabbul morcos népségek is felderülnek. (A bennfentesek tudni vélik, hogy a kávéba a tej a Tejútról kerül)!
Hanem, mi történt egyszer! A minap Filonéz magányos, különös alakot látott meg üldögélni a bolygója felszínén. A háta görbe volt a sok gondtól, bajtól, talán még hüppögött is. Filonéz kapta a kávéskannát, hozta a süteményt, és máris akcióba lépett: csakhogy most mit sem használt! Bolygóközi Güzü (mert ő volt a különös alak) csak ült, csak sóhajtozott, csak bámult maga elé nagy szomorúan. Ez aztán igazi, valóságos bánat volt, nem holmi reggeli rosszkedv!
− Tudod, Filonéz, talán örökre elveszett! Eltűnt az én szerelmes, szép, szőke Szigilláriám! Egyik nap még kacagott, még cserfelt, aztán jött egy rettenetes, viharos éjszaka, és azóta hiába keresem! Levelet nem hagyott, talán elvitték az űrfarkasok, egy gonosz varázsló, vagy elsodorta a vihar. És olyan nagy az űr! Két apró teremtmény, ha elsodródik egymástól, ki tudja, újra összetalálkoznak-e?
− Ejj, te, csak ez a baj? Hát tele van az Univerzum szőke, kacagós fruskákkal! Egyik kerekebb, másik vidorabb, hát válassz egyet helyette!
− Hiszen ha ez segítene! – legyintett a Bolygóközi Güzü. – Próbáltam én, de nem, egyik sem olyan. Más az orra, más a szeme állása, mit ragozzam no, egyik sem ő maga az. Énfelőlem kacaghatnak, cserfelhetnek, a szívem fájdalmát egyik sem érti.
− Haj, baj! – mondta erre Csupatalp Filonéz.
És már-már azon vette észre magát, hogy egészen elkeseredett. Addig-addig, hogy maga is rákezdett a hüppögésre.
− Mi baj, no? – veregette a vállát most Güzü.
− Csak az, hogy nem tudok rajtad segíteni. – hüppögte Filonéz.
− De hát már segítettél! – mosolyodott el a másik – Hiszen meghallgattál. Így újra van erőm elindulni Szigillária keresésére.
Filonéz még soká-soká nézett a távolodó repülőcsészealj után. Talán valahol megtalálja. Ki tudja?