Lektori hírek

Az elmúlt hetekben elolvashattuk az előszűrésen átjutott húsz írás elejét, és kéthetente pénteken a Lektori híreket. Most izgalmas pillanat következik, a 6. Aranymosás Irodalmi Válogató utolsó lektori véleményei következnek. Lássuk, hogyan alakult az írások sorsa:

Baranyai Dóri: Az idei nyár

A szerzőnek van egy erős, kamaszosan jó alaphangja, és történet érdekes helyszínen játszódik. Ám a szereplők reakciói nem hitelesek, sem a romantikus ígéretet nem váltja be, sem a gyász témakörét nem sikerül átadni. A szereplők gyakran nem arra reagálnak, ami az adott helyzetben indokolt lenne, hanem mellékproblémákra. A regénynek nincs átgondolt dramaturgiai íve, inkább úgy tűnik, az író menet közben változtatta a témát és a konfliktust.  Az írás sajnos negatív lektorit kapott.

Boglya Aletta: Nem lehet

A felvetett téma érdekes, a mai korban fontos életérzéseket, helyzeteket taglal. Az egyik problémás pont a regény ritmusa, a szerző indokolatlanul ugrál a különböző időtartamokra; ezek létrehozhatnának egy feszültséget, de inkább csak megakasztják az olvasást. A történetnek nincs emelkedő érzelmi feszültsége, és nincs igazi dramaturgiai íve sem. Megtudjuk, hogy a főhőst számtalan negatív esemény éri, érte, de végül nem lesz sem tragédia, sem feloldozás, így az olvasói élmény is elmarad. A történet sajnos negatív lektorit kapott.

Early Moon: Az örökké lány

A nyelvi szint az átlagos felett van, a kezdeti konfliktus érdekes, a háttérvilág is egyedinek indul. Az információ adagolása azonban rossz, gyakran nem ott és nem úgy derülnek ki a titkok, események, ahol ez indokolt, így nincs ereje a történetnek. A két szálon futó mesélés sem erősíti a dramaturgiai ívet, hanem pont gyengíti, mivel a rossz infoadagolással egybekötve zavarossá válik a regény.  A karakterek kidolgozatlanok, indokolatlanul cselekszenek, illetve a szereplők közti interakciók sem hitelesek. Sajnos a mű negatív lektorit kapott. 

Jassó Judit: Diszlájk

Sajátos társadalmi látlelet egy nemvárt terhességről, éles, jól megrajzolt szereplőkkel. Ám a történetnek megtörik a dramaturgiai íve, a terhességgel csak az elején foglalkozik, majd éles fordulatot vesz, és a szereplő felnőtté és nővé válása lesz a téma.  Itt korcsoportbeli törés is érződik, míg a kötet eleje young adult, a vége new adult olvasóknak szól. A young adult rész kapcsán erősen érezhető az író narrációs távolságtartása, nem szereti a szereplőjét, és így az olvasóval sem tudja megszerettetni, márpedig a YA alapja az, hogy érzelmileg behúzza a fiatal olvasót. Ezzel az írói hanggal, és eszköztárral talán érdemesebb a NA olvasótéteget megcélozni, és az ő problémáikat ábrázolni. A regény sajnos negatív lektorit kapott.

Szöges Emese: Lókötők és hazugok

A karakterek jók, a kezdő stílus végig megmarad, az írói ígéret teljesül. A történet egy hatalmas roadmovie, ahol az eleje kissé túlírt, majd jó az ív, végül a legvégén kissé megbicsaklik, felesleges a nézőpont duplázásából megírt zárás. A háttérvilág sok kérdést felvet, lényegében történelmi írás, fantasy szál nélkül, csak épp nincs valós történelmi közeg. A nézőpont és a narrációs távolság is néhol indokolatlan, a közeli narrátor néha távolivá válik, majd elkezd ugrálni, amit nehezít, hogy a főhősnő is hazudik. Vannak jól elhelyezett furcsaságok, így végül kibomlik a kép. A karakterek, az érzelmi reakciók, a feszültség fenntartása, és a dramaturgiai ív nyolcvan százaléka jó, így az írás pozitív lektorit kapott. Gratulálunk!   

Tóth Eszter: A Szent Brutus titkai I. – Vérvörös nevek a falon

Érdekes alapszituáció, és az elején felvillantott krimivonal is ügyes, felkelti a várakozást. Azonban idővel a nyomozás ellaposodik, a szereplő elfelejt nyomokat, egy helyben toporog, majd a végső megoldás is kidolgozatlan, egy kívülálló, önkényes dolog. A karakterábrázolás kapcsán elsikkad egy fontos pont, az anya és Ádám kapcsolata. Romantikus szál nincs benne, bár érezhető, hogy mintha egy meleg szerelmi szál előkészülete történne. A háttérvilág és környezet kapcsán a Harry Potteres áthallásokat ki kellene venni, illetve teljesen kidolgozni a mágiához való viszonyt, annak működését.  Az írás sajnos negatív lektorit kapott.

 

Mi történik most?

Az eddig pozitívat kapott írások eljutnak a második lektorhoz. Illetve a szerkesztők összeülnek, hogy kiket javasoljanak a Rakéta Projektbe.

Közben felkerülnek a weboldalra a maradék 2. részletek is. Most lehet aktívan segíteni a kedvenceiteket, hiszen még van egy esély, ne feledjétek, a Public Star kilétét a közösség lájkjai határozzák meg. 🙂

 

Jó olvasást!

(varga bea)

 

 

7 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Sajnálom a kiesést, de számítottam rá. Feladni mindenesetre nem fogom, Ádám és a többi szereplő még visszatér ide :)A lektor értékelését is köszönöm, igyekszem mindent megfogadni.
    Szöges Emesének gratulálok a továbbjutáshoz!
    A többieknek pedig további jó alkotást!

  2. Köszönöm a lektori véleményt! Kedves Bea, egy kérdés. Sok több szálon futó regényben találkoztam olyan infóadagolással, hogy az egyik nézőpontkarakter addig ismeretlen eseményt említ – akár egy szereplő halálát is -, majd a másik karakter bontja ki azt a következő fejezetben. Olvasóként számomra ez jobban erősíti a dramaturgiát, mint amennyivel gyengíti, hiszen tudni akarom a megemlített esemény részleteit, miértjét. Azt sem érzem dramaturgiai visszalépésnek, ha egy másik nézőpont is ír ugyanarról az eseményről, és ezzel kulcsfontosságú, új infókat ismerünk meg. Rosszul gondolom?

  3. Early Moon, igen ez egy izgalmas, színes terület, mi is szeretjük az ilyen megoldást.
    Itt viszont az a gond, hogy nem jó helyen, nem jó időben, nem jó szereplők által jelenik meg sok info, így nem erősíti a sztorit, hanem gyengíti.

  4. Köszönöm a pozitív lektorit, nagyon örülök neki!

    A Nem lehet c. írást különösen sajnálom, nekem nagyon tetszett.

    Mindenkinek sok sikert kívánok a Rakétához és a Public Starhoz!

  5. Ezt fentebb is olvastam, és a hozzászólásomban arra utaltam, hogy olvasóként nem zavart, ha ez lassította a történetet. De konkrétumok nélkül csak elbeszélünk egymás mellett. Köszönöm a lehetőséget, és Emesének gratulálok a pozitív lektorihoz.

  6. Köszönöm szépen a lehetőséget és az építő, hasznos lektori véleményt! Álmomban sem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. 😀 Gratulálok Emesének a továbbjutáshoz, és a többiek se csüggedjenek 🙂

  7. Emesének gratulálok! A Többieknek pedig sok izgalmat, hiszen még felülhetünk a Rakétára, és még gyűjthetjük a lájkokat is 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük