Kálmán Mari: Katica úr és a többiek – 1. mese

 I. Katica úr

 Katica úr, amint felébredt, megállapította, hogy hűvös még a reggel, s borzongva húzta vissza rövid, tömpe csápjait az orgonabokorba, ahol már harmadik hete lakott.  Igazán nagyszerű helynek ígérkezett. Az előző tulajdonos, a Rózsabogár állítása szerint, amint egy kis szellő megbirizgálta a bokrot, úgy hullottak alá a jóízű, kövér levéltetvek, mint a pinty. A természet kifürkészhetetlen, ámde igazságos Táplálkozási Rendje szerint, Katica úr a levéltetveket, a pinty pedig a bogarakat szerette. „Majd meglátja kedves uram, micsoda élvezet, egy magunkfajta számára, karosszékből végignézni egy pinty aláhullását” – bíztatta a Rózsabogár. Pintyet ugyan még egyet sem látott Katica úr, de meg volt róla győződve, hogy ez csak idő kérdése, mivel a Rózsabogarat igen megbízhatónak ismerte.

Előző szállása – egy ablakpárkány alatti mélyedés – huzatos volt és sötét, ráadásul meg kellett osztania egy, atyafiságra hivatkozó bodobáccsal, ami önmagában is elviselhetetlen megpróbáltatást jelentett számára. A bodobácsok köztudottan ostoba, nagyravágyó népség, s mivel a hátukon lévő foltok, némi hasonlóságot mutatnak a pettyekkel, hajlamosak mindjárt rokonnak tekinteni magukat. Akinek persze szeme van, láthatja, micsoda különbség van hét, szabályos, fekete petty, és három bizonytalan körvonalú, elmosódott folt között. Katica úr azonban tapintatos természetű volt, így ahelyett, hogy ajtót mutatott volna a szemtelen betolakodónak, inkább, az első adandó alkalommal azt mondta:

 „hét petty több, mint három,

magamat ajánlom!”

Azzal odébbállt.

Az orgonabokor elegáns környéken, egy ovális park szélén állt, néhány csipkegalléros bodzabokor társaságában. Alsó ágáról remek kilátás nyílt, a park közepén lévő, pezsgő-nyüzsgő játszótérre, ahol mindig történt valami érdekes. Persze nem ezekben a kora reggeli órákban, mert ilyenkor még csöndesek voltak a sövénnyel szegélyezett sétányok, üresek a padok, mozdulatlanok a hinták, s még a szökőkúti Kőbéka is az igazak álmát aludta.

 Az élet a Kukásautóval indult. Pontban nyolc órakor érkezett, s mohó szörcsögéssel nyelt el mindent, amit a torkába öntöttek. A zajos reggelizésre a szökőkúti Kőbéka felhúzta ráncos szemhéját, és bosszúsan köpött egyet a modortalan autó felé, mert ki nem állhatta, ha felébresztették. Pedig ha jókedve volt, egészen a sétány széléig repítette hosszú nyelvével a csillogó vízcseppeket. A verebek ilyenkor elé ültek, s egymást lökdösve, hangos csiviteléssel versengtek azon, hogy melyikük tud több ezüst vízcseppet felcsippenteni. Remek mulatság volt, amit Katica úr az egyik pad páholyából nézett végig.

Nem sokkal kilenc óra után, begurultak a babakocsik, s Katica úr óvatosan leereszkedett a padról. Rajongott értük. Volt ott mindenféle: csukott és nyitott, enyhén molett, és sportosan karcsú, színes napernyőjű bohókás, és boltozatos tetejű komoly, szétnyitható és összecsukható, hordozható, gurítható, kivehető, betehető, húzható, vonható, és ki tudja még hányféle. És az anyukák egész délelőtt kinyitották és összecsukták, kivették és betették, gurították, húzták és vonták, Katica úr meg csak állt egyik lábáról a másikra, és gyönyörködött. A babakocsikból egyforma kis kezek és lábak, apró rózsaszín arcocskák kandikáltak ki. Ahány babakocsi, annyi egyforma kéz és láb, fej és arc. Még a sírásuk is egyforma volt, és az anyukák mégsem tévesztették el soha, hogy melyik szájba kell cumisüveget, melyikbe virágmintás cumit dugni. Katica úr fel nem foghatta, hogyan csinálják, hiszen úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik bodobács a másikra.

Egészen tegnap délelőttig. Akkor ugyanis felfedezte, hogy az egyik babakocsiban ülő kisfiú összeráncolt szemöldökkel, elmélyülten „bigyókázza” kövérkés mutatóujjával a kocsijába hajló orgonalevelet. Ezt a bigyókázást jól ismerte Katica úr, ő is így szokta a csápjaival óvatosan körültapogatni az ismeretlen dolgokat, mielőtt megkóstolta volna. És lám, a következő pillanatban a kisfiú is bekapta a levelet. Katica urat boldog izgalommal töltötte el a hasonlóság. Óvatosan rárepült a babakocsi szélére, s emelgetni kezdte piros kabátkája szárnyait, hogy felhívja magára a figyelmet. A kisfiú anyukája azonban ijedten felkiáltott: „Mit művelsz Barnus?”- és eltolta a babakocsit a bokortól.  Ilyenek voltak ezek az anyukák, mindig megijedtek valamitől, mert nem tudták, hogy megijedni csak a pintytől kell.

Mindez pár napja történt, Katica úr azóta minden délelőtt ott ült szokott padján és várta, hogy Bigyókázó Barnus újra feltűnjön a pezsgő-nyüzsgő játszótéren. Kicsit izgult, hogy az óvodások zsivaja elijeszti a babakocsikat, pedig egyébként nem volt izgulós, csak egy kicsit. Még tegnap este is meg tudta őrizni a nyugalmát, pedig az igazán izgalmas este volt. Éppen lefekvéshez készülődött, amikor valami neszezésre lett figyelmes, s hamarosan észre is vette, hogy a bokor alól kiszimatol egy turcsi orrocska. Az orrocskát aztán követte egy tüskékkel borított gombóc is, amiből két apró szem lesett riadtan körbe-körbe. Katica úr megdermedt. Nem mintha megijedt volna, a megdermedés az első számú titkos fegyvere volt. Amint valami veszélyt észlelt, halottnak tettette magát, mert úgy tartotta, hogy egy élettelen bogár senkit sem érdekel. Ezúttal is hosszú percekre mozdulatlanná merevedett. Hamarosan zsibbadni kezdett azonban a bal hátsó lába, így kénytelen volt testhelyzetet váltani, mire a neszezés abbamaradt. Ebből arra következtetett, hogy nemcsak ő hallgatózik.

   – Éntőlem nem kell félni!  – kiabált le bátran, miközben repülésre kész helyzetbe emelte a szárnyait.

– Biztos? – hallatszott lentről bizonytalanul.

– Persze, hogy biztos! Kihez van szerencsém?

– Sün Árpi vagyok.

Lett erre olyan csöndesség, hogy még a csillagok izgatott suttogását is meg lehetett hallani.  Láttak ők már sok mindent, de, hogy egy sündisznó és egy katicabogár összebarátkozzon, olyat aligha, mert a Természet kiszámíthatatlan, ámde igazságos Táplálkozási Rendje szerint, nemcsak a pintyek, hanem a sünök is szerették a bogarakat. „Erről a szomszédságról bezzeg nem szólt a Rózsabogár!” – mérgelődött Katica úr, majd elővette a kettesszámú titkos fegyverét, ami még a halottnak tettetésnél is hatásosabb volt.

– Engem Coccinella septempunctatának hívnak – jelentette ki méltóságteljesen.

– Minek? – kuncogott Árpi a sün. Katica úr lassan, szótagolva megismételte.

– Szóval távoli rokon, kedves Kocanella! –  kacagott most már hangosan, s Katica úr egy pillanatig azt fontolgatta magában, hogy talán meg kellene sértődnie, de aztán belátta, hogy nem tudhat  minden sündisznó latinul, és inkább tapintatosan együtt nevetett vele, amire már a Kőbéka is felébredt.

– Kérem, kérem, így képtelenség aludni! – zsörtölődött, ezért a további ismerkedést másnap estére halasztották.

 Most azonban még csak délelőtt volt, gyönyörű napsütéses délelőtt, s a játszótér pezsgett és nyüzsgött a gyerekektől. Katica úr nem volt benne biztos, hogy Bigyókázó Barnus köztük van-e, bár az egyik babakocsiból egy kövér kezecske határozottan az orgonabokor felé nyúlkált.  Letépett egy levelet, és nagy műgonddal sodorgatni kezdte, mígnem egy óvatlan pillanatban, bekapta.  „Ő az, ő az!”  – lelkendezett Katica úr, és egyenesen a kisfiú világoskék takarójára repült.

– Az íze nem túl jó, viszont nagyon szép – próbálkozott a társalgással, de Bigyókázó  Barnus ügyet sem vetett rá, mert a hintákkal volt elfoglalva.

– Amikor ilyen szépen süt a nap, jól felmelegítem a talpaimat, és rákapaszkodom egy hajladozó fűszálra. Remekül lehet rajta hintázni – kezdte újra Katica úr.

 Bigyókázó Barnusnak tetszett az ötlet, mert végre ráemelte nagy barna szemeit, és alig észrevehetően elmosolyodott a virágos cumi alatt. Katica úr ezt biztatásnak tekintette. Jól érezte ő, hogy ezt a komoly, vizsgálódó fiúcskát érdekelni fogja a füvek világa, amiről a parkon keresztülgázoló, mindig siető felnőttek mit sem sejthettek. Néha ugyan leültek egy leterített pokrócra, de hogy alábújjanak, az még véletlenül sem jutott az eszükbe.  Pedig a füvek tövéből nézve, egészen másképp festett ez a gyönyörű a világ.

–       Nekem sok jó ismerősöm van a pajzsikák, a fűrészkék, meg a kalászkák között, bemutathatlak nekik, ha akarod.

   –  Tik-tak –  bólintott beleegyezően Bigyókázó Barnus.

   – Tik-tak – válaszolta Katica úr elégedetten. Ez a nap sem telt el hiába.

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.0/10 (24 votes cast)
28 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Azonnal megfogott a mesében az, hogy a városi környezet ellenére részletesen jelenik meg a természet. Tetszett, hogy nem ment el a giccses~túlzóan édeskés/értelmetlenül bugyuta irányba.
    A természeti jelenségeket valósan mutatja be, bár a katica második fegyvere nem a beszéd (és a bonyolult nevek kiejtése), hanem a hemolimfa kiengedése. Ha jól tudom, emiatt a sárgás folyadék miatt sok madár éppen hogy el is kerüli az állatot és erre utal a feltűnő szín (fekete/piros) is). De egy ilyen fess és intelligens katicától (bocsánat: Katica Úrtól) talán ez megbocsájtható.
    Néhány vesszőhibától eltekintve a szöveg szépen gördül, változatos, igényes, talán az óvodásokhoz képest egy kicsit túl komoly is.
    De már régen voltak óvodás gyermekeim, szóval…
    Sok sikert kívánok!

  2. Kedves Kálmán Mari!

    Gratulálok a bekerüléshez!

    Nagyon kellemes üdítő volt a mesédet olvasni, jókat mosolyogtam rajta. Lenne pár megjegyzésem, de ezeket leszámítva köszönöm, hogy olvashattam:)

    – Már az elején szöget ütött bennem, hogy egy apró katica hogyan tudja a tényleg rövid csápját egy egész bokorba behúzni. Szerencsésebb lett volna, ha az egyik kicsi virágjában lakik és odahúzza be, az életszerűbb.
    – A levéltetvek a szívókájukat az ágakba szúrva rögzülnek az ágakon, és onnan szívogatnak, így értelemszerűen nem tudnak leesni az ágakról.
    – Jó ötlet hogy a fajok megnevezését használod névnek, de akkor nem kell elé névelő, hiszen az már tulajdonnév és nem főnév.
    – Az is jó ötlet hogy a katica latinnevét használtad megtévesztésnek, de szerintem ezt a trükköt nem 6-8 éveseknek írt mesében kell elsütni. Sem a gyerekek, sem a szüleik nem fogják érteni a lényegét ennek, és még bosszúságot is okoz mert nem tudják kimondani. Engem ez is felüdített, de én biológus vagyok:) az is más állatfaj:)
    – Olyan gondom volt még az elején, hogy gyorsan váltottad a napszakokat és a napokat, alig tudtam követni hol járunk, még vissza is kellett olvasnom. Máskor figyelj a követhetőségre.

    Amúgy rettenetesen tetszett, nagyon jó a humora az egésznek.

  3. A témaválasztás – közvetlen környezetünk élővilága – nagyon tetszik, a történet felvezetése továbbolvasásra ösztönöz. Kicsit sok a szereplő, kíváncsi vagyok, milyen szerepet szánsz nekik a folytatásban.

  4. Szia!

    Ez a mese nekem nagyon tetszett, és fantasztikus volt. Ahogy leírtad a tájat, ahogy bevezetted az olvasót a városi zöld életében! Igen, tisztára lelkendezem, nagy természetrajongó vagyok, és nagyon örülök, egy ilyen mesének!
    Drukkolok neked nagyon!

  5. Kedves Mari!

    Egészen jól gördül az egész mű, csupán a nehezebben kiejthető nevekkel nem vagyok elégedett. A gyerekeknek a könnyen kiejthető, és jegyezhető nevek valók, bár én ebben a mese osztályban sem vagyok otthon.

  6. Kedves Mari! Szerintem jó ez úgy, ahogy van. Van saját hangod, és ez a legfontosabb. A többit majd a szerkesztőd kigyomlálja. Talán érdemes elgondolkodnod Noémi megjegyzésén a sok szereplőről, hogy lehetőleg akkor kerüljön be valaki a mesébe, ha szerepet szánsz neki. Amúgy pedig nem kell mindenkinek minden igényét kielégíteni. Fontolj meg minden véleményt, de csak azt fogadd meg, amelyikkel magad is egyet értesz. Sok sikert! 🙂

  7. Kiváló kis mese, szívesen olvasnám tovább is. Szeretnék értelmesebb, szakmaibb kritikát adni, de az az igazság, hogy a mesék (és itt kifejezetten a klasszikus mesékre gondolok, nem a rajzfilmekre, amik egyben mesék is) terén sose tudtam épkézláb kritikát adni. Csak azt tudom megmondani jó vagy nem, tetszik vagy nem, de nehezen tudom megfogalmazni, hogy ízlésemen kívül, mi miatt tetszik vagy sem egy-egy mese. De a lényeg. gratulálok a kikerüléshez.

    Aranymosáshoz egy kérdés: Egy napon csak egy sikeresen továbbjutott mű kerül ki? Mondjuk ha holnap két mű is a kezedbe ad a kedves bizottság, hogy sikeresen továbbjutott az előszűrőn, akkor is csak egy mű kerül ki? Csakhogy van-e értelme frissítgetni ilyenkor is a honlapot? 🙂

  8. Kedves Mari!
    Végigmosolyogtam a mesédet 🙂
    Elvarázsolt a világ, tetszik a könnyű humora, és ahogy a természetet becsempészted a városba.
    A katica komolykodó, de aranyos személyisége, és maga a stílus emlékeztet kicsit Lázár Ervin és Lázár Zsófia Bogármese című könyvére (ami nagy kedvencem).
    Bigyókázó Barnus és Katica úr kezdődő barátsága (vagy legalábbis Katica úr szimpátiája Barnus felé) nagyon eredeti, kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
    Az, hogy helyenként felnőttesebb kifejezéseket is bevetettél (pl. a természet Táplálkozási Rendje, latin név), külön emeli a hangulatot, bár a kisebbek tényleg nem biztos, hogy értik.
    Ritkán találkozok ehhez hasonló, klasszikus-bájos mesékkel, öröm volt olvasni, gratulálok!

  9. Kedves Mari!
    Gratulálni szeretnék először.
    Nagyon tetszett, amit írtál. 🙂 százszor jobb, mint a sok borzalmas mese, amit néznek a kicsik.
    Szakmai kritizálás szerintem most teljesen fölösleges. Nem a mi dolgunk,és ezen amúgy sincs semmi kritizálni való. 🙂 további sok sikert kívánok!

  10. Kedves Mari!

    Nagyszerű alkotás, megnyerte a tetszésemet! A feltűnő karakterek aranyosak, a történet egyszerű és kedves, a leírások élvezetesek, a szóhasználat kifinomult és könnyed. Igazi élmény volt végigolvasni!
    Egyetlen dolog nem tetszett: szerintem ez nem egy mese. Én legalábbis nem olvasnám fel a négy-öt éves gyerekemnek (ha lenne). Bár egy hét-nyolc éves gyereket már lehet, hogy szórakoztatna. De ebbe ne menjünk bele, tekintve, hogy nincsen semmilyen korú gyermekem.

    Mindenesetre nagyon gratulálok, abszolúte megérdemelten került ki!

  11. Kedves Mari!

    Gratulálok a kikerüléshez! Nekem nagyon tetszett a meséd! Mivel többen hangot adtak a kétkedésüknek, hogy túl komoly egy óvodás korú gyermeknek, felolvastam az 5 és fél éves kisfiamnak. Jelentem: érdekelte, lekötötte és tetszett neki!
    További sok sikert kívánok!
    Brigi

  12. Kedves Mari!

    Szívem csücske lett, a meséd!
    Főleg az fogott meg benne, hogy értelmes emberekként kezeled a gyerekeket, választékosan írsz, amivel bővíted a kicsik szókincsét, tágítod a látókörüket. Az óvodás korú csöppségeknek, nyilván a szülők olvassák majd fel, akiknek talán dolguk lenne az is, hogy azokat a szavakat megmagyarázzák a gyerekeknek, amit ők, esetleg nem értenek még. Így aztán, nagyszerűen összehozod a családokat is.
    Ahogy leírod a környezetet, szintén professzionális. A humorod, újabb hatalmas piros pontot érdemel, főleg az „atyafiságra hivatkozó bodobács”, ami nálam telitalálat! 😀
    Palásthy Ágnes és Vértes Zorka véleményével maximálisan egyetértek; úgy jó az írásod, ahogy van, bárcsak olvashatnánk tovább! 🙂

    Ezzel kapcsolatban, csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a tegnapi, első továbbjutó regényrészlete, nem haladta meg a 25000 karaktert, ami egy átlagos méretű regény, első 20-22 oldala. Bármilyen irodalmi alkotást nézzünk is, az első 20 oldal, viszonylag keveset mutat meg, a teljes történetből. Mari írásából, csupán 7000 karakter került ki az oldalra, ami érthető, hiszen meséről beszélünk, ami jóval kisebb terjedelem, mint egy regény, de azért kicsivel többet is megmutathattak volna. Ha ez csak nekem fáj, kérem, bocsássanak meg a Szerkesztők, nem tudom, hogy pályázatok esetében, mennyi az a karakterszám, ami előválogatás után megmutatható.

    Marinak, még egyszer gratulálok, nagyszerű a meséje!
    Sok sikert!

  13. Tony, sajnos több nap, mint kolbász, így egy nap legföljebb egy írás kerül ki. Felesleges mondjuk hármat kitennem, hogy aztán egy hétig meg csend legyen. 🙂
    Hétfőn jön a következő. 🙂

  14. Ariana,
    a művekből más-más mennyiségű szöveg kerül fel, mivel sokaknál más az első fejezet hossza. Kb három részlet megy majd ki.
    A mesék rövidebbek, és nem is lenne jó, ha egy 10 meséből álló mesekönyvet szinte teljesen kitennénk. Akinek végül nem fogadjuk el a művét, annak jó reklám egy-két történet kikerülése, hiszen más kiadók szerkesztői is olvassák az oldalt, de rossz lenne szinte az egész könyv bemutatása, mert csökkentené máshol a megjelenési lehetőséget.
    Figyelünk ám rátok. 🙂

  15. Kedves Aranymosó!

    Köszönöm szépen az információkat, valóban odafigyeltek ránk, amiért nagyon hálás vagyok! 🙂
    Elnézést, ha olyan témát vetettem fel, amit már unásig ismételtek, nem tudtam, hogyan zajlik a folyamat. Ígérem, a továbbiakban nullára redukálom, hülye kérdéseim számát. 🙂

    Üdv,

    Ariana

  16. Az előszűrők az egész kéziratot elolvassák, vagy csupán néhány helyen olvasnak bele a szövegbe? Mire figyelnek?

  17. Egy perc matek. 🙂 Ágnes, mennyi idő alatt olvasol egy regényt? Szorozd meg háromszázzal…
    Nem, az előszűrők nem olvassák el a teljes művet, hanem az első 5-10 oldal alapján döntenek. Illetve ha bizonytalanok, beleolvasnak a közepébe is.
    Olyan ez, mint pl az x faktor első meghallgatása. Már az első versszak után tudja az ember, hogy hamis-e az énekes, mindegy, hogy vidám vagy szomorú a szám. Az írás is ilyen.

  18. Gratulálok a szerzőnek, mert ez egy remekül sikerült írás, sőt eddig szinte hibátlan. Nagyszerű arányérzékről (a párbeszéd-akció-leírás hármasának arányára gondolok), elegendő szókincsről és fantáziáról árulkodik, melyek mind-mind elengedhetetlenek egy jó meséhez. Teljesen egyetértek a kiadó döntésével: a Katica úr és a többiek c. mesének a következő fordulóban a helye, ahol majd eldől, hogy a szerző tudja-e tartani a magas színvonalat (remélem, igen).
    Egyetlen zavaró momentum volt csupán, amire szeretném felhívni a figyelmet:
    „Most azonban még csak délelőtt volt…” – kezdi az egyik bekezdést a szerző, ami egy picit zavaró, ugyanis eddig – tehát a „most” előtt – még éjszaka volt, és ez a váltás első olvasásra elég hirtelennek tűnik.

    Ámde sose legyen nagyobb hibája a műnek!

  19. Kedves Kálmán Mari!

    Tegnap este olvastam a mesédet és nagyon tetszett! Főleg Katica úr esete Bigyókázó Barnussal! Ma este viszont leteszteltem. Esti meseként felolvastam a 6 éves fiamnak. Ezt üzente: Mond meg a néninek, hogy Benjámin meghallgatta a mesét és nagyon tetszett! 🙂

    Sok sikert a továbbiakban!

    U.I.: Szívesen olvasnám tovább a történetet!

  20. Kedves Mari,

    gyerekszemmel igazán érdekes, izgalmas írás, nagyon részletes és szép leírásokkal. 🙂 Jók benne a hangzatos nevek, mint a Bigyókázó Barnus. Bátran olvasnám gyerekeimnek.

    Köszönöm, hogy olvashattam!

  21. Minden pályázatnál tök érdekes, hogy a regények dramaturgiai gondjait mennyire könnyen meglátni, míg a mesékét mennyire nem. 🙂

  22. Nem lehetne közölni, hogy az előolvasók melyik művekkel végeztek már? Én ugyan nem pályáztam, de idegőrlő lehet a várakozás, a bizonytalanság. Szerintem sok író jobban örülne, ha már most tudná, a műve nem került be a következő fordulóba.

  23. Kedves Mari!

    Nagyon aranyos a meséd. Magam is írtam párat ( bár nem ez a fő műfajom) de nagy örömmel tettem, üdítőleg hatott rám. Mint ahogy gondolom rád is, ezt érezni a képi világon amit megjelítesz.további sok sikert! 🙂

  24. Kissé el vagyok varázsolva, csak ma vettem észre a kikerülést, és a bíztató kommenteket, amiket ezúton is köszönök szépen

    Kálmán Mari

  25. Aranyos! 🙂 Bár a kisbabás rész tőlem távol áll (illetve nekem az nagyon kicsiknek szóló mesére utal).
    A megfogalmazása szép, érdekes az élőlények bemutatása, tök jó.
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  26. Az eddig kikerült mesék közül ez a kedvencem, még felnőtt fejjel is örömmel olvastam. 🙂 Kifejezetten tetszenek a tájleírások, a szereplők jelleme és a névválasztásuk is kedves, mosolygásra késztet. Az külön plusz pont, hogy a gyerekeket nem nézed „bugyutának”, hanem gondolkodó emberkéknek. Szeretném, ha a most másfél éves kislányom majd könyv formájában megismerje az egész történetet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük