Dramaturgia kurzus

Dramaturgiai alapozó (4 hét)

Négyhetes, gyakorlatorientált Dramaturgia alapozó kurzus, amely hasznos lehet regények és novellák történetmesélésénél is. Míg a nyolchetes Dramaturgia kurzuson kész regénnyel dolgoznak a hallgatók, erre a kurzusra nem kell befejezett regényt hoznod, de némi írástechnikai alaptudásra szükség van itt is.

„Nagyon klassz kurzus, ügyesen kiegyensúlyozva benne a történettervezés és az effektív írás.” (Martin Darsen)

Ide olyan hallgatókat várunk, akik
– egy ideje foglalkoznak az írással, írástechnikai fogalmakkal is találkoztak már;
– szeretnének regényt írni, akár többet el is kezdtek, de nincs befejezett regényük;
– van befejezett regényük, de nem vagy alig foglalkoztak tudatosan a történeti és érzelmi ívvel;
– szeretnék megismerni a dramaturgiai alapfogalmakat, átlátni a történetmesélés szerkezeti részét. 

Témák:
A konfliktus elemei, szerepe a saját írásaidban.
Írói ígéretek, a jó nyitás és az egyes szálak elegáns felvezetési módjai.
A regény szerkezete, főbb pontok azonosítása.
Információadagolás, titkok és meglepetések előkészítése.

Dramaturgia (haladóknak, 8 hét)

Az Írástudó Íróiskola legnehezebb kurzusa a Dramaturgia kurzus, ami abban segít, hogy történetmesélés közben magabiztosan kezeld és jól vezesd végig a történeti és az érzelmi ívet. A kurzuson a saját, kész kéziratoddal dolgozol, az egyes gyakorlatok során ezt fejleszted, így felfedezheted a regényed dramaturgiai erősségeit és hibáit, megvizsgálhatod a saját művedben a kérdéses pontokat.

A legnehezebb íróiskolai kurzusunk, ugyanis a Dramaturgia kurzuson már úgy tekintjük, hogy a hallgató rendelkezik a megfelelő eszköztárral, képes különböző nemű, korú, társadalmi helyzetű szereplőket beszéltetni, tud ábrázolni más társadalmakat, múltat és jövőt, vagy épp el tud rejteni információt a szövegben.

„Én több kurzust is elvégeztem (alapozó-szövegboncoló, párbeszéd és leírás), mind nagyon hasznos volt, de a dramaturgia hozta számomra a legnagyobb aha-élményeket. Sokat tanultam a visszajelzésekből, amelyek rádöbbentettek néhány olyan dologra, amelyek utólag már evidensnek tűnnek.” – Fejes Szonja

A Dramaturgia kurzus célja már nem az író „írni” tanítása, hanem egyfajta szerkezeti tudatosság kialakítása, az egész regény egységes átlátása. Az általánosságokon túl a saját, személyes írói utunk megértése is zajlik. A tananyag nagyon izgalmas, de egyben komplex is, így a kurzust azoknak javasoljuk, akik vagy elvégezték a korábbi kurzusokat, vagy pedig íróként már gyakorlottabbak, több megírt kézirat áll a hátuk mögött.

„A Dramaturgia kurzus már napi két óra ráfordított időt igényelt. Sokkal hosszabb volt maga a tananyag is, és meg is kellett érteni, aztán alkalmazni. Vérzett a szívem a végén a kiollózni való jelenetek miatt. Mai napig nehezen válok meg tökéletesre sikerült, nagy odafigyeléssel és időráfordítással írott jelenetektől, amik bármennyire is jól sikerültek, nem illenek a regény vagy egy novella egészébe.” –Büksi Zsuzsanna

Ezen a kurzuson nem írunk novellát, hanem a hallgatók a saját regényeiket fejlesztik. A tehetséges, de még nem publikáló írók mellett a gyakorlottabb írókat is szeretettel várjuk.

A kurzus kiscsoportos, online távoktatással zajlik, zárt Facebook csoporton keresztül, így vidékiek vagy külföldön élők is elvégezhetik. Az oktató személyes visszajelzést ad a kurzus elején és végén is.

Én is nagyon jól éreztem magam a kurzuson, és sokkal többet kaptam, mint vártam. Az igaz, hogy érzelmileg megterhelő időszak áll mögöttünk, ám ahogy az ember elkezd szembenézni a hiányosságaival, utána lehetősége nyílik rá, hogy bepótolja. Nincs több írói blokk – mert nem lesz rá idő. A kurzus során olyan szakmai továbbképzésen vehettünk részt, ami lehetővé teszi, hogy ezentúl jobban = céltudatosan az olvasóknak írjunk.” – Jassó Judit

Miért érdemes az Írástudó Íróiskola hallgatójának lenni?
– a kurzusok révén nyolc hétig rendszeresen foglalkozol írással
– személyes visszajelzést kapsz egy szerkesztőtől
– beküldhetsz novellát az Aranymosás Magazinba
– részt vehetsz a kiadó zárt novellapályázatain
– a kurzuson más írókkal ismerkedhetsz meg, akikkel akár később is együtt tudsz működni, egymást támogatva

Fejleszd a saját regényedet, tudd meg, hogyan tudod személyesen javítani, tökéletesíteni a művedet. Gyere el kész regényeddel a Dramaturgia kurzusra 🙂

Érdekel? Így tudsz jelentkezni:
konyvmolykepzopalyazat@gmail.com, a tárgy mezőbe írd a kurzus nevét, írd meg, mióta írsz, jártál-e korábban kurzusra, foglalkoztál-e írástechnikával és csatold annak a regények a szinopszisát és első fejezetét, amin dolgozni szeretnél.

Kattints ide és nézd meg, mikor indul legközelebb 😉

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.7/10 (3 votes cast)