Az októberi Kávéházas témánk az írói márkaépítés volt. Gyurics Gergely pszichológushallgató cikke egy érdekes gondolatjátékra hív minket.
Segítség, az olvasók beskatulyáztak!
Haverom, Író István, gondolt egy nagyot, és írt egy regényt. Három dolog, amit tudnod kell Író Istvánról: van egy Bsc diplomája egy természettudományból, barátnője már gimiben sem volt és azóta sincs, de egyébként a beszélőkéje meg elég jó. Úgy határozott, hogy ír egy tudományos fantasztikus könyvet, erősen megalapozott lexikális tudásával. Hogy, hogy nem Pista elég jól megírta a könyvét, és a Szerkesztők Éjszakáján felfigyeltek rá. Egy évvel később publikálták is írását.
Na, mi történt? Hát István úgy képzelte, hogy majd tudományosan képzett felnőtt férfiak tömegei csapnak le a könyvére. Ehhez képest viszont ezek az olvasók alig vették őt, viszont páratlan sikert aratott tini lányok között. Hát ez meg hogy történhetett?
Pista épp a második regényét írná, és furcsa dilemmákkal kell szembe néznie. Ha mindent úgy folytat, ahogy eddig, akkor vajon kik fogják megvenni a könyvét? Kitartanak mellette a lányok? Sikerül elérnie a felnőtt férfiakat? Egybevonja a két olvasócsoportot? Ha változtat, merre érdemes változtatnia?
És legfőképp, mi a fontos: az, hogy elismerjék tudományos fantasztikumban – vagy az, hogy elég olvasója legyen?
Hát Pista hallotta, hogy errefelé okos emberek járnak, úgy gondolta, megkér minket, hogy segítsünk neki!
Segítség, mi történt?
Író István legjobban a Bsc diplomájára büszke. A legtöbb tantárgyán elsőre átment – és aki végzett biológia szakot, az tudja, hogy ez mekkora szó! Egy éven át csinosítgatta szakdolgozatát, és még a módszertan terén sem lehet semmiféle úton vagy módon belekötni. István úgy gondolja, hogy az algák fehérjeképzéséről végzett kutatásai az egész világot megváltoztathatják, és ezért mindenkinek tudnia kell eredményeiről! Beleszőné ezt egy regénybe, hát akkor aztán szórakoztató módon taníthatna. Mekkora jó, nem? Már látja is, amint diplomás kollégái bölcs mosollyal az arcukon bólogatnak majd a keménykötéses regénye fölött. Fogja magát, és megírja.
Amikor fiú barátaitól nem kap visszajelzést a könyvre, azt gondolja, vagy a könyve túl rossz, vagy a barátai nagyon lusták olvasni. Beküldi a Kéziratok éjszakájára, hogy legalább egy szakmai visszajelzést kapjon. És ott meglepő dolog történik! A RúzsRomantika Kiadó Zrt. szerkesztője egyből lecsap a kötetre, és szerződést ajánl neki kétezer-ötszáz nyomtatott példányra! Pista nem nagyon ismeri ezt a kiadót, és a nevére nagyon húzza a száját, de hát az algák fehérjeképzéséről szőtt nagyszerű irományát muszáj a világ elé tárnia! A szerkesztő is tök jó fej, csupa olyan dologban segít neki, amihez ő azért annyira nem ért – mint például az összecsapott személyleírások terén.
És ekkor következik a váratlan siker. A tinédzserlányok falják a könyvet. Miért? Hogyan? Hirtelen minden lány mikrobiológia rajongó lett? De nem ám. A könyves kritikák fele a főszereplő sármos mentoráról szól, a lányok olvadoznak érte, a fanfiction oldalak lángolnak a mentor romantikus életét taglaló oldalágakról és a főszereplő+mentor slash-újragondolásoktól; a kritikák másik fele a főszereplő szövegét élteti, ami vicces, laza, tele van kreatív asszociációkkal. Minden kritika kiemeli a szemléletes és divatos személyleírásokat, amikben a szerkesztő keze is mélyen benne van. Pista ezt az eredményt nem igazán érti, mert a kocsmában, ahol együtt iszik a többi TTK-s diákkal, mindenki így beszél, a mentort pedig valódi szakdolgozat konzulenséről mintázta.
Ráadásul a kritikák panaszkodnak a túl sok és túl száraz tudományos fejtegetésre. „Minek kellett az bele?” Ezen a ponton István szíve apró darabokra tört.
Segítség, mit tegyek?
Pista felemás érzésekkel gondol vissza első regényére. Egy részről sokkal többen vették meg, mint amire számított. Nem gondolta volna, hogy rögtön az első könyvéből szükség lesz utánnyomásra! A kritikusok jó magas pontszámokat adtak neki, ráadásul valami díjra is jelölték, amiről ő soha nem hallott még. Hát ez tök jó! De pont az, amit ő mutat meg magából, senkit sem érdekel! Hogy lehet, hogy pont csak azt nem látják, amiről a könyve szól? Pista tehetetlenül vakargatja a fejét.
Most készülne rá, hogy megírja második regényét, és rengeteg kérdése van. Folytassa úgy, ahogy megkezdte? Pisti csak azért is ragaszkodik hozzá, hogy keresztülviszi küldetését és a második kötetben lezárja végre a tudományos krízist, ami az első részben kialakult. Még több technikai, mérnöki és természettudományos részt tervez, hogy a diplomások elgondolkozzanak az ő eredményén, és valahogy valaki lecsapjon az ő ötletére. Milyen szép is lenne, ha láthatná az iparban elterjedni ezt az ötletet! A szerkesztője azonban ellenkezik, és arra hivatkozik, hogy nem hogy nem fog új olvasókat szerezni, de még a régieket is elveszíti. Pisti nem igazán ért a kiadáshoz, így erre nem tud mit mondani.
Ha azonban ír egy folytatást, és semmin sem változtat, valószínűleg ugyanez az olvasótábor ugyanúgy megveszi, és jó eséllyel hasonló véleményeket fognak róla írni. A lányok szeretni fogják, diplomás felnőttek nem, neki számottevő sikere és valamennyi pénze (nem sok, de kicsit több mint először) is lesz belőle. De ha ezen a vonalon megy, akkor miért ne foglalkozhatna egy kicsit többet a lányokkal? Kihúzhatná a feleslegessé vált tudományos magyarázatok egy részét, és behozhatna több nőt a történetbe! Ez, úgy gondolja, még népszerűbbé tenné regényét a lányok körében. Pistinek ehhez nem fűlik a foga, mert úgy érzi, elárulná saját magát. Ő nem ilyen, ő egy tudós, nem egy „nyálíró”!
Hát akkor hogyan tovább? Idő közben Pisti levelet kapott egy kisebb kiadótól, a Harcos Genetikától, akiknek tetszettek a tudományos leírások. Úgy gondolják, hogy ha a romantikus részeket ejtené, akkor férfi közönség számára is elérhetővé tudnák tenni. Na, erre Pisti végképp nem tud mit mondani, ő ugyanis nem írt romantikus részeket a könyvébe – egyáltalán honnan vesznek ilyet?! – ráadásul, ha az új kiadónál írná meg a folytatást, akkor lennének férfi olvasói, akik nem ismerik az előzményeket. Sokkal egyszerűbb lenne kezdeni egy teljesen új történetet. Akkor azonban hiába dolgozott eddig, és majdnem a nulláról kellene újrakezdenie. Nincs kész története, kevesebb példányszámban nyomtatnák ki, kevesebb pénzt kapna érte példányonként is (így már sokkal kevesebbet, mint amit a RúzsRomantika kínál), de van egy biztos kiadója, akik pont diplomás férfiakat céloznak meg.
És még valami: tegyük fel, hogy átmegy a Harcos Genetikához. Ekkor még mindig Író István szerepel a borítón, és még mindig a tinilányok fogják megvenni őt, arra számítva, hogy újra találkozhatnak a sármos mentorral. Ugyanazoknak a fura elvárásoknak kell megfelelnie, mint a RúzsRomantikánál.
Tehát, ha Író István néven publikál a Harcos Genetikánál, lesznek biztos olvasói. Viszont a kritikusok mind lehúzzák majd, hogy elveszítette vicces, romantikus hangját. Ha viszont Példa Géza néven publikál, teljesen ismeretlen lesz a piacon, nincs biztos vevője, még az is lehet, hogy csúnyán elbukik! Viszont, akik elolvassák, azok lehet, hogy mind a fehérjeszintézisről fognak beszélni.
Pistinek tehát négy lehetőség közül kell döntenie:
1. Megírja a tudományos regényt diplomás férfiaknak a szerkesztői nyomás ellenére.
2. Megírja a romantikus regényt, amire a rajongói várnak.
3. Kezd egy új sorozatot egy másik kiadónál a saját nevén.
4. Kezd egy új sorozatot egy másik kiadónál álnéven.
Segítség, ki vagyok?
Eközben Pistit természetesen felvették mester szakra, de az élete alapjaiban változott meg. Az egész nagyon viccesen kezdődött. Soha nem tudott összeválogatni egy rendes öltözéket, és hát úgy döntött, a szerkesztője által tanácsolt személyleírásokból kijegyzetel pár ötletet. Miután megjárt néhány butikot, teljesen átalakult. Rendezettebb, konszolidáltabb, de egyben feltűnőbb is lett, sugárzik belőle, hogy intellektus. A barátai többet hívják el magukkal, és lány ismerősei rendre megdicsérik a változásért. Nem is tudják mire vélni, és ezért hosszú beszélgetésekbe bonyolódnak vele, amikben Pisti egyre jobban érzi magát.
Másrészt járja az országot, író-olvasó találkozókra megy, könyvhétre, stb. Rengeteg emberrel találkozik, és amikor a rajongókkal beszélget, furcsa dolog történik vele. Jóleső nosztalgia fogja el a gimire gondolva, és a lányok meséiből kezdi átértékelni saját múltját – és már a tinédzserlányokat sem nézi le annyira. Ettől függetlenül életcélja még mindig az, hogy az algák fehérjeszintézisével váljon híressé.
Tanulmányai kissé nehezebben mennek ennyi programmal, és romlanak a jegyei is. Egyszerűen kevesebb az ideje. Döntenie kell, hogy kevesebb programban vesz részt – elveszítve a kapcsolatot az olvasóival, rontva saját marketingjét – vagy pedig nem tudja két év alatt elvégezni az Msc-t. Ha kevesebb tantárgyat vesz fel, akkor azokra fel tud készülni jól – de a fel nem vett tantárgyakat később muszáj lesz elvégeznie! Amikor tantárgyfelvétel van, Pisti nem csak arról dönt, hogy ő most felveszi-e az Epigenetikai vizsgálódások módszertana mesterfok című kurzust, hanem arról is, hogy ő most inkább írással vagy inkább tanulással szeretne foglalkozni. Mi a fontosabb az életében? Ki ő? Elsősorban író vagy elsősorban diák?
És visszatérve: ha író, kiknek ír? A lányoknak vagy a diplomásoknak? Vajon meddig maradhat a RúzsRomantikával, ha be akarja teljesíteni az álmát? Lesz-e később lehetősége megírni úgy a történetét, hogy valakit érdekeljen is az a kib@szott fehérjeszintézis, vagy ezt az álmot el kell engednie? Vajon a Harcos Genetikával célba érne-e?
Vagy lehetséges, hogy félreértette magát? Gáz az, ha egy diplomás biológust érdekelnek a tinédzserlányok lelki őrlődései?
Mondj valamit Író Istvánnak!
Itt van néhány kérdés, amire Pisti kíváncsi lenne. Nem kell mindenre válaszolnod, de azért mondj már valamit szegénynek, mert nagyon kétségbeesett! Mivel Pityunk ráadásul egy fiktív személy, nem fog megsértődni – bármit mondhatsz neki! Akár más kérdéseket is felvethetsz neki.
1. Akkor most Pisti romantikus író vagy scifi író?
2. Pisti jó romantikus író?
3. Rossz-e, ha egy tinédzserlányoknak szóló regény egy kicsit a tudományokról is szól?
4. Pisti jó scifi író?
5. Rossz-e, ha egy scifi regény egy kicsit az érzelmekről és kapcsolatokról is szól?
6. Biztos, hogy a könyv arról szól, mint amit István gondol?
7. Lehetséges az, hogy maga az író nem tudja, hogy miről szól a könyve? Vagy:
8. Lehetséges az, hogy az olvasónak ennyire másról szóljon ugyanaz a könyv?
9. Biztos, hogy Pisti csak abban jó, amiben jónak gondolja magát?
10. Milyen más hivatást tudnál ajánlani Pistinek a biológián kívül?
11. Szerinted mit kéne Pistinek gyakorolnia?
12. Hogyan befolyásolhatta Pisti magánélete azt, hogy tinédzserlányok olvassák őt és diplomás férfiak pedig nem?
13. Szerinted kéne változtatnia a magánéletén?
14. Ha te lennél Pisti helyében, folytatnád a könyvét, vagy újat kezdenél?
15. Ha átmennél a Harcos Genetikához, Író István vagy Példa Géza néven publikálnád a könyved?
16. Lehetséges-e egyáltalán egy regénnyel híressé tenni egy tudományos elméletet?
Gergely, köszönjük az érdekes cikket. 🙂
Ilyen szórakoztató írást a témában még nem olvastam. 🙂 Gratula Gergely!!!!
Viszont aki ennyi kérdést tesz fel, attól én élből menekülök…:-)))))))))))))))))))
Azt, hogy milyen író Pisti nem tudom, mert nem olvastam a könyvét. (Máris sikerült átugranom a kérdések jórészét. 🙂 )
A többit vagy összevonom, de az is lehet, hogy kifelejtek párat. 🙂
A cikk elején úgy véltem Pistinek Fekete István komplexusa van. Ő az, akit az állatregényeiről ismer a világ, holott politikai írásai is jelentek, meg amik miatt meghurcolták. Az, hogy a háború után mégis publikálni merte őket, valószínűleg azt jelenti, hogy az állatregények „csupán” megélhetést biztosító mellékvágány.
Nagyon sokan fűzik bele az írásaikba az elméletüket, véleményüket, saját életüket. Most az elméletről van szó, bár a többiről is tudnék mit mondani. Úgy vélem, Pistinek, ha az elméletét akarta közismerté tenni, szakkönyvet kellett volna írnia. A regény más műfaj. De ha a regény miatt lett sikeres, azt se hagyja abba, elvégre valamiből élni is kell. Nagyon kevés ember él abból, amit szeret csinálni, a zömük azt teszi, amiből meg tudnak élni, aztán hobbi szinten űzi azt, amit szeret.
Az jelenthet gondot, ha nem képes elválasztani a kettőt, de ennek pszichikai okai is lehetnek. Ebben az esetben javasolnék Pistinek egy újabb, harmadik diplomát, hiszen olvastam olyan cikket is, miszerint az megy pszichológusnak, aki meg akarja oldani a lelki problémáit. 🙂
Egyetértek Kószával. A regény nem arra való, hogy az ember a tudományos kutatásait publikálja benne, arra vannak más fórumok: nemzetközi folyóiratok, tankönyvkiadó stb. Én is kutatóként keresem a kenyerem, és az első regényembe bizony becsúszott némi tudományos szöveg, inkább csak aláfestésként, de már ezt is megszólták a kritikák (egyébként jogosan). Szerintem ezt a két dolgot célszerű külön kezelni: az ember agya is teljesen másképp jár, ha tudományos közleményt vagy tankönyvfejezetet ír, mint ha regényt. Egyébként nagyon tetszik a cikk humora. 🙂
No igen. Nekem is hever a fiókomban egy szakmai könyv, de amikor elkezdtem írni, nem ismertem a vonatkozó törvényeket, utána pedig képtelen voltam előröl kezdeni a felhasznált irodalom kutatását. (Szerzői jog miatt) Hihetetlen mennyiséget futottam át. Az a könyv már soha nem lesz befejezve, kiadva, pedig tankönyv lehetne a küzdősportok edzői számára…
Van olyan novellám, amit megsóztam egy kissé az adott szakirodalommal, de alapvetően másról szól.
Gyermekkoromban én is pszichológus akartam lenni, de azt mondták, nagyon sokat kell tanulni hozzá. Azt pedig utáltam. Azóta rájöttem, a jó pszichológusnak elég egy vékony könyvnyi tananyag. A többi csupán sóder, amivel kapcsolatban a tanárok úgy vélik, ha nem adják le, nem lesz tekintélye a szakmának, kellő értéke a diplomának. Ők még nem tudják: a zseninknek soha nem kellett papírt lobogtatniuk. 🙂
Kósza, ez a Fekete István komplexus ez nagyon jó gondolat! Őszintén szólva én se tudtam, hogy neki voltak politikai írásai. (Pedig édesanyám nagy rajongója: tele vagyunk az állatos könyveivel…)
A pszichológiáról azért nekem is lenne mondandóm, de most nem akarom félrevinni a témát. 🙂 Tényleg azok mennek (klinikai)pszichológiára, akiknek vannak megoldandó gondjaik. Viszont az sajnos nem igaz, hogy kevés tananyagra van szüksége a pszichológusnak. A jó pszichológusnak kisebb könyvtárra van szüksége, mint a rossznak – ez így igaz. 😉
Hanem a tankönyvedet azt sajnálom. Régen nagyon sokáig tanultam küzdősportokat, és edzéselméletet is igyekeztek átadni az instruktoraink. Felettébb érdekes téma, hihetetlen mélységei vannak emberileg és tudományosan is. Respect érte, hogy belevágtál, és jót tett volna Magyarországnak, ha van belőle használható kötet!
Aranymosó: köszönöm a lehetőséget! 🙂 Élveztem a munkát.
Noémi, nagyon köszönöm! 😀 Bár azért érdekeltek volna a válaszaid. 🙂
Nekem erről a Bones című sorozat jutott eszembe, ahol a főszereplő szintén ír egy könyvet, és nála is mindenki a szerelmi szálat emeli ki, nem pedig azt, ami voltaképp a lényeg volt – legalábbis az író számára. Valahogy végig azon járt az agyam, hogy én nem tudnék ezekre a kérdésekre választ adni. Ezt saját magának kell eldönteni, és ahogy a hozzászólásokat végigolvastam, ebben meg is bizonyosodtam. Ahány ember, annyiféle megközelítés. Szerintem Pisti saját maga kell meghoznia a döntését. Neki kell eldönteni, mi is az, ami igazán fontos számára, ami nem biztos, hogy egybeesik azzal, amit korábban gondolt, hiszen az emberek változnak. Egy könyv, amit megírsz, téged is átformálhat, mert közben olyan tulajdonságaiddal találkozhatsz, aminek a létezéséről korábban nem tudtál.
Egyébként nagyon érdekes cikk volt, köszönjük!
Köszönöm a visszajelzést, Nocy! 🙂 Örülök, hogy behoztad a gondolataidat. Igen, ezekre a kérdésekre gyakran nincsen helyes válasz, legalábbis nem ilyen globális értelemben, mint ahogyan egy egyenletnek megtaláljuk az ismeretlenjét. Döntéseink sorozatával alkotjuk meg saját magunkat. 🙂 De meglepően könnyű egy olyan útkereszteződéshez érni, mint ahol Pisti tart, és néha meglepően nehéz dönteni.
Jaj, Buglyó Gergely, ne haragudj, téged átugrottalak! Pedig külön kérdésem is lenne hozzád. 🙂 Szerinted mindenképpen rossz tudományos eredményeket beletenni egy regénybe? Nyilván azon felül kérdezem, hogy a fő publikálási felület nem ez, hanem mondjuk egy szaklap, vagy egy szakirodalmi adatbázis. Mennyi tudomány fér el egy szórakoztató regényben?
Hollódombi, megtörtént eseteket írok le, de név nélkül.
Nemzetközileg elismert, közismert pszichológus előadásán voltam a családommal. Mivel az előadás után feltettem pár kérdést – amíg a többiek csak tisztelettudóan hallgattak – a végén odajött hozzám, és a lányomra pillantva mondta: „Nagyon jó neki, ha ön így gondolkodik.” Megköszöntem beszélgettünk pár szót, adott névjegykártyát, stb. majd elment. Utána arra gondoltam, a kérdéseim alapján máris képet alkotott rólam, de… arra már nem gondolt, hogy az én szememben nem „neki” az akiről beszélt, hanem a lányom. Vagyis sokkal emberibb lett volna, ha úgy fogalmaz: „Nagyon jó a lányának, ha ön így gondolkodik.” A „neki” szó egy súlyos fogyatékos gyermekre vonatkoztatva a szülök szemében meglehetősen távoltartó, rideg. Hiába a névjegykártya, nem hívtam föl.
Másik történet, másik példa.
Kamaszkorú, állami intézetben nevelkedett lányok társaságában voltam. A húguk, mintegy öt-hat év körüli kislány szaladt felénk, a betonon, megbotlott elesett. Döbbent csönd. A kicsi fölnézett ránk, a szája elkezdett lefelé görbülni, a szeme nedvesedni. Az egyik tini elnevette magát, harsányan felkacagott, a társai követték a példáját. A hasaló gyermek meglepetten nézett rájuk, majd ő is nevetni kezdett. Fölállt, szaladt tovább. Ezek a lányok soha nem tanultak pszichológiát.
Úgy vélem, rengeteg „pszichológus” él közöttünk diploma nélkül, ugyanakkor hiába a doktori, professzor cím, ha nincs hozzá érzéke.
Ami a tankönyvemet illeti, én úgy vélem, jó lett volna, hiszen pl. az izomfejlesztéssel kapcsolatos akkoriban újnak számító sportorvosi szakirodalmat is belevettem. Pl. az izomlázat nem csupán tejsavkiválás, de izomrostok szakadása is okozhat, ami esetén nem jó a sokat emlegetett kemény rádolgozás.
Bocsi az off témáért, de talán ez is érdekes.
Nekem mindenképpen érdekes. 🙂 Nagyon érzékeny embernek ismertelek meg, és mondasz nagyon okos dolgokat. A pszichológiának például valóban hatalmas szakmai fonákja az, hogy a kapcsolataiban sérült emberek mennek el pszichológusnak, és ők lesznek azok, akik a kapcsolatokon keresztül szeretnének gyógyítani. Rengetegen közülünk inkompetensek, hiába a sok tanulás. Viszont aki végigjárja az önismeretet, és felhasználja, az képes lehet először magát meggyógyítani, és ebből hatalmas életbölcsességre szert tenni. 🙂 Sajnos sok rossz – sokkal rosszabb – esetet tudnék mesélni magasan képzett szakemberekről, de hála égnek rengeteg nagyon szépet is. Egyszer talán élőben beszélhetnénk erről tényleg. Most köszönöm, hogy megosztottad velem!
A könyvedre ugyanezt mondom. Én például cselgáncson kifejezetten azt tanultam, hogy rá kell edzeni; sőt, még azt is, hogy a szőlőcukor megszünteti! (Kilenc éves fejjel ezt elhittem, de alapvető biológiai szinten baromság.) Egy olyan cselgáncs csapatról van szó, aminek néhány tagja Európa- és világbajnoki szinten szerzett érmeket. (Nem én, én őket otthagytam.) Kung-fun más volt, ott az instruktoraink jól képzettek voltak, de csak azért, mert a magyar stílusalapító diplomás szakember és kemény szakmai kereteket állított fel. Néha szóba kerültek a vérsav szintek és a megfelelő táplálkozás, ami cselgáncs után hihetetlen kuriózumnak tűnt számomra. 🙂 De most is látom, hogy egységes tankönyvre hatalmas szükség lenne, áldott nagy tehetségeink vannak – Csepelről összeszedett „utcagyerekeket” szociális segélyprogramban elkezdtek kick boxot tanulni, szintén hatalmas eredményeket értek el. Milyen eredményeink lehetnének, ha a szakembereink még jobban értenének hozzá?
Remélem valaki egyszer felveszi ezt a projectet és újrakezdi/továbbviszi. 🙂
Én még nem találtam olyan edzőt, akit emberinek megfelelőnek tartanék ahhoz, hogy átadjam. Igaz, kb. húsz éve nem foglalkozom a témával, tehát nincs ismeretségem, és valószínűleg a könyv is elavult. Egyébként Kick-Boksz.
Gergely, köszönjük a cikket, érdekes kérdések merültek fel 🙂
Nézzük csak,
1.) Pisti író és kész, nem kell beskatulyáznia saját magát is azért, mert „véletlenül” -noha nincsenek véletlenek- romantikusba fordultak az algák fehérjeszintézisei.
2.)Pisti nem tudom mennyire romantikus író és mennyire jó, de meg kell békélnie vele, amennyiben ő írta -és nem a szerkesztő csempészte bele a dolgot, mert az más kérdéseket is feszegetne ugyebár- szóval amennyiben része van a romantikában, azon gondolkodjon el. Aztán használja 🙂
3.) A tudományokról is lehet jól és érdekesen írni egy hard sci-fi írónak például ezért (is) nagyon nehéz dolga van. Hétköznapi embereknek ír, ezt nem szabad elfelejteni és a tudomány nem feltétlenül az átlagemberek területe, nemcsak tinilányokról van szó, hanem általában is. (Persze pont a hard sci-fi az, ahol a könyvterjedelmet rendesen visszafogja a sajátos nyelvezet, amiben nem kell mindent töviről hegyire elmagyarázni, de feltételezem egy önálló, új világnál azért kell) Vagyis amellett, hogy az olvasót nem szabad lebecsülni, mert a receptorai nagyon jól működnek, ha nem is területe az algakutatás, a tudomány jól alátámaszthatja a világot, amiben Pisti ír. Szóval a végső válasz, attól függ, hogy Pisti jól ír-e. 4.) Azt majd a szakma eldönti, a Zsoldos-díj átadón megtudhatjuk 🙂
5.) Minden regény szól érzelmekről és kapcsolatokról, ha nem, az legyen szakkönyv. Pistire ráférne egy cikk az algákról, hogy kiélje magát „szakmailag” :).
6.)7.) Ki tudja István mit gondol? 🙁 Komolyabban válaszolva egy regénybe az író beleteszi a szívét is és ezt az olvasók is érzik. Ha ezzel a megfoghatatlannal István nem tud mit kezdeni, az nem külső probléma, hanem belső. Avagy nem az olvasóközönséggel van baj, hanem, hogy talán lehetnek Istvánnak olyan képességei is, amiket eddig csak ösztönösen használt. Ha rájön mi az, -nem fog- használja gyakrabban 🙂
8.9.) Hú ez fogós kérdés, de ez nemhogy lehetséges, hanem van benne egy kis törvényszerűség. Még szép, hogy az olvasóknak más asszociációs képei lehetnek olvasás közben, sőt, ugyanannak az olvasónak egy másik életkorban ugyanaz a könyv más élményt nyújthat. Nincs ezzel baj. Hogy István mást akart, mint amit elért, az azt jelenti, hogy éretlen, de jó az eszköztára 🙂 Tanulja meg használni 🙂
10.) A lustaság esít, a munka nemesít, az utcaseprés sem szégyen, biológián kívül is van élet és vannak, akik nem írnak. Ezeket érdemes tudomásul venni. A nemírók egy másik világ, de ott is emberek vannak, bármit, amihez kedve van, vagy megéri és tud mellette írni is 🙂
11.) Az életet 🙂
12.13.)Ha az egyszerű frusztráció átszökne és ebből jönne a siker, már milliomos lennék. Kár ezt a magánéleti dolgot feszegetni, az ér csak valamit a magánéletből, -írás szempontjából persze- amit Pisti már feldolgozott. Az ő ügye. (Diplomás férfiak is akarhatnak kikapcsolódni, amit nem biztos, hogy tudományos algakutatással akarnak elérni, szép, nagymellű szőke kell nekik is, de ő persze szemrebbenés nélkül, nyugodtan kutathat algákat, na akkor lesznek férfiolvasók diploma nélküliek is 🙂 ) Mert az olvasás kikapcsolódás is és nem csak intellektuális játék. A magánélet attól magánélet, hogy nem turkálunk benne, no de kitalált Író Pistinek javasolnék egy barátnőt, aki támogatja. Ezt különben minden egyedülálló férfinak felírja az orvos 🙂
14. 15.) Nem tudom mi lenne jobb, szerintem nemcsak az a fontos, hogy kiadjanak egy könyvet, hanem az is, hogy a szerző kiadójára találjon. Ha elbaltázta, merjen váltani. Bár ez esetben úgy tűnik belső problémái vannak Pistinek, amiket neki kell rendeznie. Mivel bátor típus vagyok és nem írásból élek, könnyen mondanám, hogy újba vágnék, de ez szimplán az én döntésem lenne. Neki kell tudnia, mit akar, mire képes, mi a célja, mit tenne szívesen. Egyedül azt javaslom, hogy ne erőszakolja meg magát, a többi édesmindegy, dönthet bárhogy 🙂
16.) Egy regénnyel bármi lehetséges, de az az író, aki így akar egy tudományos elméletet beletukmálni az átlag olvasótömegekbe, az egyfelől nincs tisztában a tudománnyal sem, az emberekkel sem és szimplán naiv. Akiket érdekel a tudomány, azok foglalkoznak vele, akiket nem, azoknak fele nem érti, másik fele meg nem ér rá foglalkozni vele. Úgyhogy Pistinek gratulálok az ötlethez, és igen, lehetséges a felvetés, de értelmetlen. A tudományos körök nem vesznek komolyan egy sci-fit, a tinilányoktól meg az algák azt csinálnak amit akarnak, ha a főszereplő elég sármos. A dolgoknak helye van, az igényes olvasókat pedig csemegézésen túl nem szabad belevinni a tudományos világba. A csemege viszont nagyon fontos, de nem elmélet 🙂 Remélem Pisti hasznát veszi ezeknek és annak, amiket a többiek is írtak, aztán holnap új nap virrad rá. :)Szorítok neki 🙂
Bocs, negyede ennyi smile elég lett volna.
Kedves Hollódombi! Én is nagyon messze vagyok attól, hogy szaktekintély legyek a témában, legfeljebb csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani. A regényemben némi orvosi szakszöveg szerepelt: ezzel próbáltam hitelesebbé tenni egy kórházi jelenetet, de a kritikák egy része öncélúnak érezte. Talán itt van a kutya elásva, erre igyekszem figyelni én is a jövőben: ha az ember ír is valamennyi tudományos szöveget, az ne legyen öncélú.
Végigolvastam az eddigi hozzászólásokat és én úgy látom, itt nem egyszerűen a műfajok keveréséről van szó, hanem a szórakozató irodalom és a szakirodalom olyan mértékű keveréséről, amelynek a célja egyrészt a tudományos elismerés, másrészt az olvasók számának bővítése. Talán megoldható, talán nem. Nagymértékben függ attól, hogy az adott szakirodalom mennyire áll távol az átlagolvasótól. Minél távolabb van, annál hosszasabban kell „magyarázni” az átlagolvasónak, ám minél hosszasabban magyarázzák, annál unalmasabb lehet a könyv. Példákkal élve, ha felfedezünk egy új módszert a talajvíztől nedves falak szigetelésére és az átlagolvasó számára is érthető regénybe akarjuk foglalni, biztosan kevesebb oldalból áll, mintha pl. azt a felfedezésünket akarjuk közölni, miképp lehet a tengervízből aranyat előállítani, fele annyiért, mint az arany kereskedelmi értéke.
Kérdés az is, a kiadó vajon hova sorolja, miképp kategorizálja, miképp reklámozza?
Ez nagyon eltér a szórakoztató irodalom műfajainak keverésétől, pl. dráma-sci-fi, vagy horror-szatíra kapcsolataitól, ugyanis az író gyökeresen más személetet próbál összehozni. Állati példával élve, könnyebb lovat szamárral pároztatni és lesz az öszvér, mint zsiráfot egérrel, hiába emlős mindkettő.
Szakirodalomra természetesen szükség van pl. amennyiben pl. orvosok szerelmi életéről írunk könyvet, bele kell venni pár orvosi műszót – természetesen a kellő értelmezéssel, hogy a laikus is értse – de ettől a könyv nem lesz szakkönyv, nem fogja forradalmasítani az orvosi társadalom szemléletét, „csupán” hitelesebbé teszi az írásunkat.
Helló Író István!
/Tudom hogy fiktív személy, kérem ezért senki se vessen meg, csak valahogy sikerült magam beleélnem a cikkbe, ami számomra sokkal mélyen szántóbb, mint az elején gondoltam volna 🙂 /
Én kimondottan az esetleges álnév választás miatt érdeklődnék.
Nemrég olvastam egy kitűnő cikket, bár magát a könyvet még nem. /Még!/ StanisŁaw Lem a sci-fi nagy atyjai közé tartozik, legalábbis számomra, mégis felhagyott vele, és áttért a kulturális témájú esszékre, melyekkel szándékosan akarta provokálni az olvasótáborát. Mégpedig a saját nevén. Nem azzal foglalkozott, hogy hányan fogják olvasni, megérteni, dicsérni vagy megvetni, hanem papírra akarta vetni a gondolatait, és meg is tette. Persze most azt gondolod, hogy egy Lem mért ne tehette volna, én viszont visszakérdezek erre. Mért tette? Mert nem csak a távoli jövőben játszódó álmait akarta megismertetni az olvasóival, hanem saját gondolatait is, mégpedig itt, a Föld bolygón, jelen időben, vagy a közeli jövőben?
Arra a kérdésre pedig, hogy melyik kiadóhoz szegődj a még meg sem írt következő résszel? Légy nagyvonalú, írj mindkettőnek a saját-saját műfaja szerint, és ha megtetted, utólag biztos könnyebb lesz eldöntened, mihez húz a szíved jobban.