E havi Kávéházas témánk az írói lét és a márkaépítés. Újabb gondolatébresztő cikket olvashattok Fekete Judit tollából.
Leülünk a gép elé, majd pár perc alatt több tucat hirdetés kezd el villogni, ugrálni, énekelni és táncolni. Aztán kilépünk az utcára és az első, amit meglátunk, az elsuhanó busz oldalán virító hirdetés. Látunk a házakon, autókon, aluljárókban, metrón, a tévében, újságokban, szórólapokon, hírlevelekben.
Nem irigylem magunkat.
De a hirdetőket sem irigylem, akik ilyen mennyiségű reklám mellett kellene, hogy magukra vonják a figyelmünket. Fásultak és hozzáértők lettünk, már nem hisszük el egykönnyen a reklámok ígéreteit, az ingerküszöbünk pedig már egészen magas lett, lassan nincs az a gusztustalan, megbotránkoztató, sziporkázó vagy zseniális reklám, amire még felkapnánk a fejünket. Pedig lehet, hogy a hirdető cég, vagy vállalkozás, azaz maga a termék tényleg jó. Úgy istenigazából.
Ezért az utóbbi időben a márkák egyre inkább törekednek arra, hogy egyediek és hitelesek legyenek. A hitelesség egy lehetőség arra, hogy kiemelkedjen a márka a többi hasonló, de felszínesnek és hamisnak tűnő márka közül. A hitelesnek vélt márkák sokkal kedvezőbb visszhangra találnak az olyan tömegcikkekből kiábrándult vásárlók között, akik nem akarnak átlagosnak tűnni.
Ez a vonulat, azaz a hitelességre való törekvés, köszönhető annak is, hogy az utóbbi években egyre több lehetőségünk van a szabad véleménynyilvánításra, blogolhatunk, fórumozhatunk, elmondhatjuk a saját, – minden érdektől mentes véleményünket. Az embereknek egyre nagyobb lett erre az igényük, keresik az egyedi és eredeti hangot, és mindentől, ami tömegcikk, ódzkodnak.
Az 1990-es években egy cseh kozmetikai cég, egyszerű fehér csomagolású terméket dobott a piacra, a csomagolás fekete betűs felirata is csak ennyi volt: Hagyományos szappan.
Ezt egy darabig a vásárlók humorosnak találták, így a termék sokáig jól fogyott, szimpatikussá vált.
A humort egyébként előszeretettel használják a cégek, így a márkát közelebb érezzük magunkhoz, mert sokkal emberibb az arculat.
A hitelesség két dologból áll.
Megbízhatóság és szakértelem. Ahhoz, hogy a vásárlók hitelesnek tartsák a márkát, el kell hinniük, hogy hajlandó és képes azt adni, amit ígér. Könyv esetében ezt kiválóan el lehet baltázni. Sokszor futok bele olyan címbe, melynek a hátulján sok-sok híresség ajánlja a könyvet. Méltatják a szerző és a mű zsenialitását, ám amikor elolvastam, semmit nem találtam meg abból, ami miatt dicsérték. De ide tartozhat az írói ígéret is, elolvasom az első bekezdést, mely arra utal, hogy ez biza krimi lesz! Ám ha még a kétszázadik oldalon sem bukkan föl egy árva hulla sem, csalódottan teszem majd félre.
A megbízhatóság a hajlandóságra, a szakértelem pedig a képességre utal.
A szakértelem kulcsfontosságú. Nem írhatunk történelmi regényt, ha nem vagyunk jártasak a kor jellegzetességeiben, ha nem ássuk bele magunkat az adott korba. Nem írhatunk krimit drogdílerekről, ha nem jártunk utána, hogyan működik a drogkereskedelem. A szakértelem tehát elengedhetetlen a hitelességhez.
Ennyit a hitelességről, lássuk, mért fontos az egyediség.
Azért, mert az egyediség vagy eredetiség képes arra, ami a legjobb marketing eszköz. Az ajánlás. A kiadók többsége ebben hisz leginkább, egyrészt mert kevés a marketingre fordítható keret, másrészt mert még mindig ez működik a legjobban. Futhat több milliós kampány egy könyvre, ha a barátnőnk azt mondta, hogy nem ér egy fabatkát sem, nem valószínű, hogy mégis megvennénk. Bízunk ismerőseinkben, barátainkban, jobban, mint egy semmitmondó reklámban. És ha valami eredeti, új, más, arról beszélnek, azt ajánlani fogják. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy könyv sok mindentől lehet eredeti. Lehet a stílustól, a történettől, a látásmódtól. Mindegy mitől, csak megkülönböztethető legyen a többitől. Az írói kreativitás pedig, mint ahogy általában a kreativitás, fejleszthető. Néha próbáljuk a megszokottat fejre állítani. Nézzük más szemszögből. Játsszunk egy kicsit, és kísérletezgessünk. Egyedinek, eredetinek lenni nem könnyű, viszont abszolút kifizetődő.
És hogy mért tartom fontosnak a témát? Mert úgy látom, ahogy telnek az évek, egyre olcsóbban lehet hirdetni, ezáltal egyre több lesz a reklám. Csak akkor tudtok látszani, ha hitelesek és egyediek vagytok. Arra sokáig emlékszünk.
Judit, köszönjük a cikket! 🙂
Szerintem klassz a cikk, bár a címével nem vagyok kibékülve. (Csak én mászom a falra a „látszódik”, „hallatszódik” típusú, duplán passzív igéktől? Miért nem lehet egyszerűen „látszik”, „hallatszik”?)
Tényleg nagyon nehéz olyan egyedit alkotni, ami kitűnik a többi közül, és ez szerintem nem csak az írásban van így. Az olvasónak, befogadónak óhatatlanul valamilyen utánérzése lesz, csak az a kérdés, hogy az érzés mennyire lesz erős. (Sokan állítani fogják, hogy ez vagy az a szereplő, cselekményelem koppintás a regényben, esetleg olyan könyvből, amit az írója nem is olvasott.) Szerintem ez egyébként alapvetően nem baj, mindenki elhelyezi az olvasott művet a korábbi olvasmányainak kontextusában, és nyilvánvalóan lesz, ami már ismerős.
Ami az írói ígéretet illeti (pl. krimi lesz, és mégsem az), az szerintem is fontos, de érdekes módon ellenpélda is akad. Régebben éppen itt, az Aranymosás oldalán beszélgettünk a Trónok harcáról (ha jól emlékszem, akkor is én hoztam fel), amelynek a prológusa hagyományos dark fantasy-t ígér, és kapunk egy könyvet, ami sokkal inkább történelmi regény egy kitalált világban. Nem tudom, az ilyesmi mennyire gond, én úgy vagyok vele: a lényeg, hogy jó legyen a könyv. De nyilván van olyan olvasó, akit zavar az ilyesmi.
Jó gondolatokat vetett fel a cikk, hosszasabban is olvastam volna ettől a szerzőtől az írói ígéretről, a szakértelem megszerzéseinek módszereiről, és akár a cseh szappan további sorsáról!
Ui: A címben szerintem is helyesebb lenne „látszom”, de ez a szöveg „csak” elolvasandó, nem pedig lektorálandó 🙂
A látszódik, hallatszódik nem hibás, csak dupla képző van bennük, de a nyelvtanba még belefér. Bővebbet: http://www.e-nyelv.hu/2009-07-10/latszodik/
Az írói ígéret mindig bonyolult kérdés. Amikor egy kötetet a kezünkbe veszünk, a fülszöveg és az eleje (prológus, első fejezet) egyszerre ad támpontot. Csalódás szerintem akkor van, ha ez annyira más, mint maga a kötet. Martin kapcsán a fülszöveg már történelmi fantasyt ígért.
A cím az én belső fülemet is bántotta (hiába helyes, ha nem szép), de maga a cikk tényleg jól sikerült. Kíváncsian várom a péntekit.
Úgy tűnik, sikerült útjára indítanom egy, a cikktől lényegében független, nyelvtani vitát. Ezúton is bocsánat érte! 🙂 De ha már benne vagyunk: nagyon érdekes a cikk, amit Aranymosó belinkelt, mostanáig meggyőződésem volt, hogy ezek az alakok helytelenek. Belegondolva tényleg ugyanez a folyamat játszódott le az „érződik” esetében is, bár ott a passzív „érzik” alak egyezett az aktív T/3 alakkal (a szag érzik, ill. ők érzik a szagot, de én nem). Ez értelmileg zavaró lehetett, és talán ennek elkerülésére alakulhatott át a passzív alak az „érződik” formára. A „látszik”, „hallatszik” esetében azonban ilyesmiről szó sincs.
Az én fülemnek van egy nagyon-nagyon halvány jelentésbeli különbsége is, és úgy érezem, összefügg a narrációs távolsággal.
Sziasztok,
Gergely, igazad van. Valamék írókurzuson kifejezetten ajánlották, hogy – mivel hangzásban is kellemetlen – kerüljük ezeket a cikezéseket, cakozásokat (látszódik, hallatszódik), éppúgy, mint ahogy az egy bekezdésben lévő sok -ság, -ség végű szót is érdemes kerülni (olvass fel egy ilyen text-et magadnak és meglátod, oppardon meghallod, miért…:-)
Amúgy a cikk jól rávilágít az egyediség (hopp, hát nem becsúszott egy -ség végű?) kérdésére, viszont ez tipikus tyúk vs. tojás probléma. Meglévő, vagy tanulható dologról van-e szó? Ha alapjában megvan, nem kopik-e meg túl korán? Ha tanulható, nem lesz-e epigon, erőltetett, utánzás-szagú? Talán itt is az a legjobb, mikor az egyedi hang annyira átütő, hogy a kívülállónak eszébe sem jut a fentieken eltöprengeni, még kevésbé analizálni a miérteket.
Az viszont, hogy ezt az egyediséget HOGYAN érhetjük el, már sokkal izgalmasabb fogása ennek a kis brandingebédnek. Ebben kutakodni, elmerülni,válaszokat kereni biztosan nem kidobott idő. Judit legutóbbi felszólalása óta pár ajánlott irodalomba beleástam magamat és igen jó válaszlehetőségeket találtam az énmárka-építésre.
Örömmel vennék még írásokat a témában, ezt meg köszi.:-)
Ha jól emlékszem Latinovits Zoltán szájából hallottam: „Magyarországgal az a baj, ha egy fej kimagasodik az átlagból, akkor azt a fejet levágják.”
Ez most is aktuális.
Legyünk egyediek térjünk el az átlagtól? Jól hangzik, de ha pl. színdarabot írok egy zsebszínház számára, és azzal kezdem, hogy a nézőket tereljék fel a színpadra, a drámát pedig játsszák a nézőtéren, kapásból visszadobják a drámát, mivel az oskolában úgy tanítják, színpad a színészeké a nézőtér pedig a nézőké. Pedig csupán perspektívaváltásról van szó, és lehet, hogy ahhoz a darabhoz pont az a látószög kell.
Így van ez az irodalommal is. Újat már aligha lehet kitalálni, lásd 6284 vámpírtörténet. Talán még nincs annyi, de aki akarja, számoljon utána, épp most írja Kínában a Mecsuán tartomány egyik sáros falujában a tízéves Csing Hao Jung a 6285-iket.
Vagy mégsem. 🙂
A lényeg, hogy piszkosul nehéz egyedinek lenni beskatulyázott világban. Nem sok olyant ismerek, akiknek sikerült, annál többet, akinek nem sikerült, mégis ott a boltokban a könyve.
Legyünk hitelesek? Legyünk. Írtam egy novellát nőként egyes szám első személyben. Felraktam egy honlapra természetesen a saját férfi nickemen. (Nem Kósza Látomás) Jöttek a hozzászólások, vélemények főleg nőktől. A zöme azt írta, ilyen nincs, egy nő soha nem viselkedik úgy, ahogy én ábrázoltam, stb.
Aztán megkértem egy hölgyismerősömet rakja fel a saját nickje alatt egy másik honlapra. Ott is sok hozzászólás érkezett, pl. olyanok, hogy kibékültem-e a pasimmal, sok nőgyógyászati tanácsot kaptam a szüléshez, valamint megkérdezték: kérek-e segítséget a születendő gyermekemhez. A felajánlott kismama és bébi ruhákról már nem is beszélek.
„A szakértelem kulcsfontosságú. Nem írhatunk történelmi regényt, ha nem vagyunk jártasak a kor jellegzetességeiben, ha nem ássuk bele magunkat az adott korba. Nem írhatunk krimit drogdílerekről, ha nem jártunk utána, hogyan működik a drogkereskedelem. A szakértelem tehát elengedhetetlen a hitelességhez.”
Számomra ez a kedvenc pont a cikkből. 🙂 Mit gondoltok erről? Szerintem az eredetiség egyik alapköve is a napra kész ismeret.
Kósza, az egyik helyen egyértelmű volt, hogy fikció. A másik helyen viszont valószínűleg a szövegkörnyezettől függött. Ha ott amúgy valós történetek szoktak felkerülni, akkor az írás minősége nem számít, a segítő szándék megjelenik bármilyen műnél.
Hollódombi, én úgy vélem, természetes, hogy háttérirodalomból fel kell készülni.
A történelemmel az a gond, hogy nem létezett se film, se video, se másféle objektív rögzítési technika. Ha megnézel egy pl. középkori csatát, a küzdő seregek létszámát eltérően írja le a győztes, és a vesztes. A honfoglalásról semmiféle magyar származású adat nem maradt fenn csak a külföldiek írásai. Mégis több vers, regény, novella született csak a mondák alapján. Sokan bizony ma is azokat tartják hitelesnek, nem a külföldi feljegyzéseket, régészeti leleteket. Ha valaki eltér tőlük, sokan hiteltelennek vélik. Ha most írnál egy történelmileg hiteles drámát Bánk Bánról – aki nem ölte meg Gertrudist – biztos akadna aki „idegenszívűt” ordítana rád. 🙂 Következésképp az irodalmi hitelesség nem azt jelenti, hogy az írás megfeleljen a történelmi követelménynek, hanem a mai olvasók elhiggyék, akkor is, ha alig van köze a valósághoz.
Aranymosó, az első honlap mindentől független – a már megszűnt Virtus – volt ahol alig ismertek. A második egy politikai honlap, ahol a felkért hölgy népszerű volt, ráadásul a novella főszereplőjéhez kissé hasonló jellem, hasonló életkörülményekkel. Igaz az, hogy az ismeretség megváltoztatja a hozzászólások stílusát, a hozzászólók szemléletét, őt sokan kedvelték. De én azt is igazoltnak látom, hogy az emberek – esetemben főleg nők – hajlamosak magukhoz hasonlítani a szereplőket, és ha annak a viselkedése jelentősen eltér, rossznak tartják az írást. Vagyis: „Aki nem olyan, mint én, azt hiteltelen.”
Nagyon kevesen fogadják el a másságot.
Ez egy érdekes kérdés Kósza Látomás! Nem vagyok történelemíró, a történelmet én csak felhozott témaként idéztem be a szerzőtől. Én úgy gondolom, hogy az, hogy értek egy témához nem kötelez arra, hogy teljesen kövessem. Dönthetek úgy, hogy eltérek – főleg, ha egy adott hatást akarok kiváltani, vagy valóban nem értek egyet a nézettel. Persze lehet, hogy ennek következményei lesznek – például botrányregényt írok, vagy, ha történelmi témában túlzásba viszem, akkor börtönbe kerülök. (Ld. Holokauszt-tagadó írók Németországban.)
Ettől függetlenül – visszatérve a Bánk Bánra – ha nem tudok felépíteni egy élvezetes és hitelesnek tűnő díszletet, és egy változatos, de a korra reprezentatív szereplőgárdát, akkor az olvasóm valószínűleg el sem jut oda, hogy idegenszívű legyek. 🙂 Hanem jó eséllyel felhúzza magát vagy kockára unja a fejét.
Sziasztok, köszönöm, hogy elolvastátok. 🙂
Noémi: Hogy meglévő vagy tanulható-e a dolog? Azt hiszem ez nem tanulható, ha például egy sajátos látásmódról, vagy egyedi humorról beszélünk, ezek bennünk vannak.
Viszont hasznos figyelni a visszajelzéseket, ezekből ugyanis általában szépen kiderül, kinek mi az erőssége. Ezt érdemes tudatosan erősíteni, ez lehet az az egyediségünk, ami miatt a vásárló leveszi a polcról a könyvünket. Mint ahogy fent is írtam, az egyediség vagy az eredetiség nem feltétlenül valami óriási újítás, vagy valami eget rengető. Ilyen valószínűleg már nem nagyon van. 🙂
De mondok egy példát.
Épp Christopher Moore új könyvét olvasom (Te szent kék! c.), ékes példája az eredetiségnek. Nem csak mert isteni a humora,(olyan másoknak is van) hanem mert valami olyat sikerült most összehoznia, amivel én eddig nem találkoztam. Az ő titka a történetben van, ahogy összemossa a híres francia festők életét a fikcióval, a történetbe illesztett képeikkel, mint illusztrációkkal. Történetet farag Van Gogh öngyilkossága köré, zseniális marhaságaival Henri de Toulouse-Lautrec megnevettet, és megtudjuk, Renoir mit szeretett kedvenc múzsájában. (A nagy fenekét. Naná!)
A történet izgalmas, misztikus, nagyon ötletes, és ami a legszebb, megismerteti, megérteti és (jó esetben) megszeretteti a kort. Beledobálta egy turmixgépbe a művészettörténetet, a fantáziáját, és teljes fokozatra kapcsolta. 🙂
Mellesleg olyan aprólékos és alapos utánajárás kellett ehhez, ami előtt le a kalappal. Ez pedig már szakértelem. Érdemes elolvasni, Moore teljesen őrült. 🙂
Erre a könyvre biztosan fogok emlékezni. (És tessék, máris ajánlottam. 🙂
Szakértelem: Tudom, hogy ez sokaknak magától értetődő. De nem mindenkinek! 🙂 Szerintem sok-sok zugolvasója van az Aranymosásnak, és vannak köztük kezdők is. Remélem nekik is segítség lehet egy-egy gondolat, nyilván, van aki már előbbre tart.
(izé…az a cím dolog pedig jogos ám…:)
Fele ennyi szmájli is elég lett volna. Jáájj.
Ez tényleg egyedi lehetett… 😀
A neten található pár részlet a „Te szent kék!”-ből, ha valakinek felkeltette az érdeklődését Fekete Judit bejegyzése.
Köszi Kósza Látomás! Van egy irodalmi portál, ahova reciket írok, már elküldtem erről a könyvről is, majd belinkelem amikor kikerül, ha Bea engedélyezi. 🙂
Én is idelinkelhettem volna az adott oldalt, de inkább nem ráncigálom az alvó oroszlán bajuszát. 😀
Hihi, sejtettem, hogy nem akarsz bajuszt ráncigálni, majd én megteszem helyetted. 🙂