Palásthy Ágnes Elrabolták a siklót című mesekönyve a Könyvhétre jelenik meg a Könyvmolyképző kiadónál. Ebből az alkalomból beszélgettünk a szerzővel.
Mondj valamit a könyvedről. Kinek ajánlod?
A kötetben tizenhét rövid mese szerepel, amelyek az Erdei Tisztáson játszódnak. A szereplők mindenféle erdei állatok, vadmalac, nyuszi, mókus, sün, főleg gyerekek, akikkel mindenféle dolgok történnek, éppen úgy, mint az ember gyerekekkel. Elsősorban óvodásoknak és kisiskolásoknak szántam, de igyekeztem úgy megírni a történeteket, hogy a szülők is jól szórakozzanak, ha esetleg többször is fel kell olvasniuk egy-egy mesét.
Mióta írsz meséket?
Pontosan 2012. február 5-ike óta. Ez egy vasárnapi nap volt. Előző este egy barátom beszélgetés közben megjegyezte, hogy berepült az ablakán egy mezei poloska. Ezen eltűnődtünk egy kicsit, hogy mégis, februárban egy poloska, meg hogy tulajdonképpen nincs baj a poloskával, az is Isten teremtménye, csak hát ne volna olyan büdös, azért olyan rossz a píárja, bezzeg a katica, azt mindenki szereti… Én pedig másnap reggel leültem az ebédlő asztalhoz, írtam egész nap, és este hatkor kitettem az utolsó pontot a Katica világgá megy című legelső mesém végére, amelyben van mezei poloska, és katica is.
Szóval ezt a mesét egy megjegyzés ihlette. Általában miből lesz mese?
Szinte bármiből. Például egy másik alkalommal valaki azt mondta, hogy egy rigó kis szekundban énekel az ablaka alatt. Ebből lett az egyik mese címe, és Mirella néni, a kis rigót tanító énektanár megjegyzése. Sokszor inspiráltak fotók, vagy videók. Mondjuk arról, hogyan szövi a hálóját a pók (Leó pókhálója), vagy hogyan kel ki egy pillangó (Csiga Béla csodálkozik). És borzasztóan érdekes cikkeket olvasok néha a Magyar Madártani Egyesület honlapján, például arról, hogy a cinkék gyógynövényekkel bélelik a fészküket. Ez adta az ötletet A cinege fészke című mesémhez.
Mit tartasz fontosnak egy mesében?
Szerintem a jó mese szórakoztató. Úgy közvetít egy értékrendet, hogy közben nem didaktikus. Nekem nagyon fontos értékek a barátság, a becsület, mások elfogadása, a kitartás, a szorgalom, a gyengék segítése, az alkotás tisztelete, egymás megbecsülése, önmagunk vállalása… Ezeket szeretném megjeleníteni a meséimben, de semmiképpen nem szájbarágós módon. És igyekszem egy csipetnyi humort is belecsempészni mindegyikbe.
Ezen kívül az állatmese arra is jó, hogy közelebb vigyen a természethez. Ahogy az egyik kedves olvasóm megjegyezte: az a gyerek, aki elolvassa a meséimet, legközelebb nem tapossa agyon a bogarat, mert az már valaki lett a szemében.
Mindig is meseírónak készültél?
Dehogy! Kicsi koromban filmsztár akartam lenni, vagy prímabalerina! De inkább az jött be, amit a ballagáskor énekeltünk: „Filiszter leszek magam is”. Magyar-angol szakos középiskolai tanár lett belőlem. A József Attila Tudományegyetemen végeztem, Szegeden. Mondhatnám, győzött a genetika. A mi családunkban ugyanis apai ágon több generációra visszamenőleg csupa pedagógus van. A legelső felmenőnk, akinek épségben megmaradt a diplomája az 1800-as évek végéről, kántortanító volt. Nem is tudom, hogy képzeltem én azt a balerinát. Tanár vagyok most már 37 éve.
Akkor bizonyára szereted a gyerekeket.
Bizonyára. Bár néha egymás agyára megyünk. Ez egy ilyen életkor. Nem egy idegnyugtató felhőjáték az sem, mire egyetlen tinédzsert felnevel az ember, nem hogy több százat. De szerencsére még emlékszem rá, milyen volt kamasznak lenni. Úgyhogy igyekszem elkerülni azokat a dolgokat, amiket én utáltam akkor a felnőttekben.
Van körülötted olyan kisgyerek, akiről mintázod a szereplőidet?
Sajnos nincs. De például Napóleon, a csíkos kis vadmalac éppen olyan, mint amilyen az öcsém volt kicsi korában. Olyan hat év körüli kisfiúként képzeltem el, és Szőnyi Gergő, az illusztrátor ilyennek is rajzolta meg.
Gyerekkorodban milyen meséket szerettél? Mik hatottak rád leginkább?
Mi mindig is egy olvasó család voltunk, és például a Karácsony elképzelhetetlen volt könyvek nélkül. Természetesen megvolt nekem az összes klasszikus meseválogatás, Magyar népmesék, Grimm mesék, Andersen meséi. Nem tudom, más hogy van vele, de engem az Andersen mesék nagyon megviseltek. Nem is csak A kis gyufaárus lány története, hanem volt a kötetben egy másik mese is, ha jól emlékszem, A kis fenyő, amin mindig zokogtam. És hát, legyünk őszinték, nem éppen szívderítő a kis ólomkatona története sem. Andersent még ma is kerülöm inkább. Viszont volt egy mesekönyvem, a Világjáró királyfi, kelta és más népek meséivel, azt nagyon szerettem. Egészen más mondavilág volt benne, mint amit addig ismertem. Például emlékszem Gawain és a zöld lovag történetére; ebben találkoztam először a Kerekasztal lovagjai mondakörével. A walesi mesékben pedig nagyon megfogott a manóvilág.
De az egyik kedvencem az Aranykulcsocska volt. Ez a Pinokkió mese orosz feldolgozása volt, gyönyörű kiállítású könyvben. Smaragdzöld vászon kötése volt, aminek az elejére egy díszes arany kulcsot nyomtak. És több egész oldalas színes kép volt benne. De ami miatt nagyon élénken megmaradt az emlékezetemben, az az, hogy a nagypapám olvasta föl nekem. Szerintem ez lehetett az utolsó könyv, amit felolvastak nekem, mert öt éves koromtól már tudtam olvasni.
Mik a jövőbeli terveid? Lesz második kötet?
Igen. Most dolgozunk rajta, és remélhetőleg még ez évben megjelenik, A tekergő bőregér címmel. A Sikló olvasói felfedezhetnek majd benne néhány ismerőst. Például Napóleon sok mesében szerepel. Azt hiszem, le sem tagadhatnám, hogy ő az egyik kedvenc figurám. És Mókus Rézi, aki egy kicsit olyan, mint én magam.
Te is dedikálsz majd a Könyvhéten.
Kozári Dorka és K. László Szilvia meseírókkal (ahogy magamban nevezem, a három grácia) közösen dedikálunk június 6-án, szombaton, 11 órától a Könyvmolyképző standjánál, a budapesti Vörösmarty téren. Izgatottan, és nagyon nagy szeretettel várom oda minden leendő olvasómat.
* * *
Palásthy Ágnes mesekönyve már előrendelhető a Könyvmolyképző Márkaboltból, és az Ünnepi Könyvhéten is megvásárolható a kiadó standjánál 20% kedvezménnyel.