Szombaton megjelenik Okváth Anna Más állapotok című regénye, ami egy különleges, sziporkázó történet egy titkos terhességről és a körülötte lévő kalamajkákról. A szombati könyvbemutató előtt pár dologról kifaggattuk az írónőt.
Az interjút Varga Bea készítette.
*
A Más állapotok című regényed egy nagyon érdekes és meglepő helyzetet dolgoz fel, egy lány döntését, aki nem akar apát, csak gyereket. Hogy jutott eszedbe ez az ötlet?
Van egy rossz szokásom: hajlamos vagyok nappal is álmodozni. Elmélázni furcsa történeteken, szokatlan helyzeteken, és továbbgondolni mindezeket. „Mi lenne, ha…?” Így indul, aztán már azon kapom magam, hogy van egy szereplőm, nevet adtam neki és belepottyantottam őt is meg magamat is az ő kis világába és addig nem jövök ki belőle, amíg ki nem írtam magamból. Ez is valahogy így kezdődött évekkel ezelőtt, befészkelte magát a fejembe ez a gondolat, mit lehet kezdeni egy ilyen helyzetben. És úgy döntöttem, megírom, és a végére kiderül.
Rendkívül érdekes, egyedi a stílusod. Ez élőben is így van?
Köszönöm szépen, örülök, ha sikerült valami újat felmutatnom. Ami a szarkazmust illeti, a lényem része, ugyanígy a humor is fontos a számomra, megfelelő terápiás eszköz arra, hogy a felmerülő gondokat feldolgozzam. Úgyhogy ezek élőben is így vannak. De talán annyira nem vagyok szürreális, mint a regény főhősnője, és ez engem is megnyugtat.
Civilben mivel foglalkozol? Mondanál erről pár szót?
Egy multinacionális cégnél dolgozom, svédes ügyfélszolgálatosként és minőségellenőrként. Semmi irodalom…
Keveset tudunk az írós tevékenységeidről. Ez az első regényed? Esetleg novellák már születtek korábban is?
Ez az első regény, amit kiengedtem a kezemből. Ha elkezdek írni, akkor nem bírom abbahagyni, úgyhogy a rövidsége miatt a novella nem igazán az én műfajom. Viszont fordítani szeretek novellákat. Néha írok egy-egy verset is, de a prózában kényelmesebben érzem magam, mint olvasó, és mint író is.
Hogy állsz a regényeddel, mennyire azonosulsz a szereplőkkel?
Nem mondanám, hogy kifejezetten azonosulnék velük. Nyilván, mint a „teremtőjük” szívesen mászkálok a fejükben és képzelem magam bele a mindenféle helyzetükbe, de jobb szeretem külső szemmel figyelni az eseményeket. A valóságban is. Szeretem figyelni az embereket, hallgatni a történetüket. Segít nagyobb összefüggéseket észrevenni.
Vannak „írós szokásaid”? Azonos időpontú írás, vagy ismétlődő rituálék?
Vannak bizony, rögtön kettő is. Zenebolond vagyok, úgyhogy szinte mindig hallgatok valamit, főleg ha kreatívkodni készülök. A zene nagy mértékben segít befelé koncentrálnom, jobban tudok árnyalni, vagy akár az is előfordulhat, hogy a hatására hagyom magam elkormányozni a terveimtől és még én is meglepődök, milyen irányt vett a saját sztorim. A másik, hogy éjszaka uralkodik el rajtam az alkotókedv. Sajnos ezen még az se tud változtatni, hogy jól tudom, másnap semmire se leszek használható. A legjobb, legvadabb gondolataim mindig éjfél után támadnak és muszáj leírnom őket, vagy reggelre sértődötten tovább állnak és soha többet nem jönnek vissza.
Mit szólt a környezeted a regényhez?
Őszintén szólva, nem sokan tudtak róla eddig, csak a fiókom. Még a közeli családtagjaim se gyakran olvashatják az irományaimat. Azt eddig is tudták ismerősök, barátok, rokonok, hogy grafomániás vagyok, de még nem vontak soha felelősségre, hogy ennek nem sok bizonyítékát sikerült olvasniuk. Na de majd most.
Milyen későbbi terveid vannak? Írsz éppen most is valamit?
Most épp nem írok semmi konkrétat, de ötleteim vannak. A Más állapotok megírása előtt is fél évig gyűjtögettem az ötleteimet és vártam a megfelelő pillanatot, hogy kiömlesszem magamból, ez most is így van. Szerintem hetek kérdése és újra nekiállok. Ezúttal megtörtént eseményt szeretnék feldolgozni. Ez elég ingoványos út nekem, de egyben nagyon csábító is.
Köszönjük az interjút!
***
Egyedül nem megy?
Mit teszel, ha egy nap szembesülsz a benned ketyegő biológiai vekker sürgetésével, ám reménytelenül szingli vagy?
Léna önálló fiatal nő, családi állapota: független, és ezt nem is hajlandó feladni.
Ám vágyik arra, hogy anya legyen.
Tervéhez a véletlen egy apát is a rendelkezésére bocsát – Iványi professzort, régi, rettegett egyetemi tanárát, aki feleségével gyermektelenül él. Megállapodásuk világos: semmi gyengéd érzelem, semmi személyes. Az érintkezés egyetlen célja a kívánt terhesség.
Vajon mihez kezdenek, ha meglepő, más állapotokban találják magukat?
Mennyit ér a becsület, az adott szó? Hol ér véget az értelem, és hol kezdődik az érzelem?
A regény kedvezménnyel kapható a Könyvmolyképző kiadó webboltjában, jövő héttől pedig országos terjesztésbe kerül.
Szeretettel várunk mindenkit szombaton a Trafóban (IX. ker. Liliom utca 41.) tartott könyvbemutatóra, ahol 10.30-tól Okváth Annával és Róbert Katalinnal beszélgetünk. A regényeket 20% kedvezménnyel lehet megvásárolni a helyszínen.