Laura Arkanian első regénye 2014 végén jelent meg, a szerző a II. Aranymosás felfedezettje. Az interjúban többek között írásról, hobbiról és a jó regény mikéntjéről esett szó, és még némi infót is kaptunk a Holdezüst, vérarany második kötetéről.
– Kérlek, mesélj el egy kedves történetet, egy jó élményt, ami a könyveddel kapcsolatban ért.
A könyvhéten történt a legutóbbi, a dedikáláson — feltűnt egy molyos ismerősöm, aki minden könyvet elolvasott, ami a kezem alól került ki, sajátot és fordítást is, és megajándékozott egy saját készítésű meglepetéssel. Egy mozaikos könyvjelzőt készített a könyvek borítóival, és külön egy kis tasakot amire kézzel hímezte rá a vörös holdon kirajzolódó fekete sziluettet. Annyira meghatódtam, hogy alig tudtam megköszönni — bevallom, a könyvjelzőt nem is merem használni, kitűztem az íróasztalom melletti falitáblára, nehogy baja essék.
– Nagyon jó ezt hallani 🙂 Pár hónapja jelent meg az első regényed, a Holdezüst, vérarany, amin hosszú éveket dolgoztál. Milyen érzés volt ennyi idő után végleg kiadni a kezedből?
Fantasztikus, hiszen elkészült, teljessé vált, kész lett rá, hogy az olvasók kezébe kerüljön – mindenkinek, aki ír, az a célja, hogy olvassák és szeressék. Amellett izgalmas, és kicsit ijesztő is elengedni egy történetet úgy, hogy már nincs beleszólásom a sorsába. Azt hiszem, minden író hasonlóan érez, mindegy, hogy az első vagy a tizenkettedik kötete kerül-e a polcokra.
– Elsősorban kiknek ajánlanád elolvasásra?
Főleg az idősebb tizenéves, illetve az afeletti korosztályoknak, bár persze tudom, hogy a tinédzserek nem riadnak vissza némi vértől és káromkodástól. Szóval mindenkinek ajánlom, aki kedveli az akciót, és nem bánja, ha a romantika nem kap hangsúlyt egy történetben.
– Mi volt a legnehezebb a Holdezüst, vérarany megírása közben? És melyik volt a legörömtelibb pillanat?
Leginkább az okozott gondot, hogy akárhogy számoltam, egy naptári évbe nem fért tizenhárom holdtölténél több, ráadásul nem is tehettem őket akárhová. 🙂 Naptár alapján írtam meg a történetet — a kihívást kedvelők utána is számolhatnak, melyik évben játszódik — és nem egyszer keresztbe is tettem magamnak ezzel.
A történeten kívül a legnehezebb maga az írás volt. Mivel az életem egy állandó időzavar, az első számú kihívást az jelenti, hogy egyáltalán papírra kerüljön, amit aztán könyvvé formálok… majd egyszer. Az sem segít, hogy a saját szövegeimmel nagyon lassan haladok, képes vagyok két órát ülni egy bekezdés fölött, és a végén kitörölni az egészet.
Ugyanakkor ez alatt az idő alatt több nagyszerű barátot is szereztem a Holdezüst révén, akiknek rengeteg nevetést, be nem illeszthető, nem épp szalonképes jelenetet, crossovert, fanartot és főleg szeretetet köszönhetek. Ez a személyes örömem — íróként pedig az, ha látom, hogy valaki olvas, és életre kel előtte a történet, megszólalnak a szereplők.
– Az olvasók örülhetnek: sok kötetesre tervezed a sorozatot. Mi várható a második részben? Elárulsz egy-két kulisszatitkot?
Spoiler nélkül: lesz szerelmi szál 🙂 de azért a hangsúly továbbra is a várospolitikán marad. Nagyjából minden titok borul, többen meghalnak, egy gyerek is születik, lesz, aki rangot nyer, lesz, aki nagyot bukik. *titokzatos mosoly*
Spoiler: Alice levágatja a haját.
– A kiadó olvasó fordítóként is ismerhetnek, a te nevedhez köthető a Luxen és a Vérmacskák sorozat is. Íróként miben segít téged a fordítás?
Sokkal gyorsabban gépelek 🙂 Komolyra fordítva, a régebbi kézirataimat újraolvasva látom, mennyit gyarapodott a magyar nyelvi tudásom a szerkesztői tanácsok, javaslatok és megrovások hatására. Az pedig, hogy más-más stílusú szerzőket ültetek át magyarra, más-más stílusban, tökéletes írástechnikai gyakorlás.
– Szerinted milyen a jó könyv, avagy a te szemedben mitől válik egy könyv jóvá?
Szerethető — vagy utálható, de semmiképpen nem közömbös — szereplőket vezet végig egy hibátlanul kidolgozott világban, izgalmas kalandok során át a katartikus végkifejletig. De nagyon szeretem a családregény-jellegű, lassú folyású történeteket is, amiben egy életen, vagy akár generációkon át követhetjük a szereplők sorsának alakulását. Ó, és legalább ötszáz oldalas legyen. Ez nagy kérés? 🙂
– Írótól függ 🙂 Mi az, amit a legjobbnak tartasz az írásban? Önkifejezés? Önmagunk megismerése? Egy történet átadásának a boldogsága?
Számomra egyértelműen a történet átadásának öröme, talán azzal kiegészítve, hogy a nehéz témákat — hatalom, hűség, felelősség, következmények — egyszerre több nézőpontból járhatom körbe, és önmagam ellen is érvelhetek. Ez nem annyira önkifejezés, mint inkább _mások kifejezése_, mivel természetesen nem értek minden felmerülő nézőponttal egyet, de élvezetes kihívás úgy megírni egy történetet, hogy mindegyik megfelelő hangsúlyt kapjon
Amellett maga az írás is élvezet, speciális lelkiállapot, legális drog: ha belelendülök, megszűnik körülöttem a világ. Jártam már úgy, hogy este leültem feljegyezni néhány dolgot, aztán csak azt vettem észre, hogy felkelt a nap.
– Mivel töltöd a szabadidőd? Van valamilyen hobbid?
Van egy „kreatív” fiókom, ott tárolok minden érdekeset, félig kirakott puzzle-táblákat, cérnákat, sablonokat, papírfecniket, kést, villát, ollót. A kézügyességem zéró, de alkalmanként szeretek varrással, hímzéssel, horgolással, szövéssel, papírmunkákkal babrálni. És persze olvasok. Mindennap ingázok a munkahelyemre, és mindig a kezemben van az e-könyv. Úszni is szívesen járok, ha éppen — hogy egy képzavarral éljek — nem csapnak össze a fejem felett a hullámok.
– Mit tanácsolnál azoknak az íróknak, akik pályáznak a következő Aranymosásra?
Mérjék fel reálisan, készen van-e már a történet. Tudom, ez nehéz, mert egy év várakozás, érlelés nagyon soknak tűnik, de lehet, hogy az elsietett regény kiesik, pedig a következő évfolyamon könnyen hozhatta volna a szintet.
– Az interjút készítette: Rácz Tibor –