Interjú: Andrew Lucas McIlroy

Ősszel megjelenik a Vörös pöttyös sorozatban egy fiatal magyar szerző, Andrew Lucas McIlroy fantasy regénye Árnyból az angyal címen. Lucas kiválóan ír és gyönyörűen fest, a képen az egyik műve látható. Molnár Andrea interjúja következik.

MA: Mielőtt megkerestelek, körülnéztem az online palettán. A honlapodon találtam regényrészleteket, novellákat, cikkeket. Pár éve rendszeresen látjuk a nevedet az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán is. Amíg kevésbé volt elterjedt a szerzők, és azok írásainak internetes oldalakon való elérhetősége, hogyan találtak rád az olvasóid?

Lucas: Hát, igazából sehogy. Már nagyon régóta írok, de az asztalfióknak. Ezeket senki sem olvasta. Mindig erős vágy élt bennem a kiadás iránt, és próbálkoztam is, rengeteg kiadónak küldtem a munkáimból, de teljesen láthatatlan maradtam.

A harmadik regényem kapcsán éreztem úgy, hogy eljött az idő egy kis bemutatkozásra, megpróbálkoztam a magánkiadással, az úgynevezett Print On Demand rendszerben. Ez volt az Álmokon túl című fantasy, ami az Aranymosás Irodalmi Magazinon is olvasható.

MA: Milyen érzés volt először nagyobb olvasóközönség előtt szerepelni? Online felületen ráadásul az ember random megkapja a véleményeket, kritikákat is.

Lucas: Nem igazán éreztem, hogy nagyon szem elé kerültem volna. A magánkiadónál, ha jól emlékszem, tíz-tizenöt darabot nyomtattunk a regényemből. Aztán később még húszat. Fura elképzeléseim voltak a magánkiadással kapcsolatban, azt hittem, hogy azért akad pár ember, aki rendelni fog… Semmit nem tudtam erről az egészről. Azóta már rájöttem, hogy aki komolyan gondolja az írást, annak más úton tanácsos elindulnia, legalábbis Magyarországon. Hozzáteszem, máig nem bántam meg, hogy belevágtam.

MA: Szerinted mi okozhatja a magánkiadás körüli félreértéseket: rossz a kommunikációjuk, kicsi az olvasóközönség, a marketing nem jut el a megfelelő piacig, esetleg a közbeékelődő ügynöki munka hiánya? Vagy egyszerűen mi magunk várunk el tőlük olyan szolgáltatást, ami kívül esik a profiljukon, nem értjük a magánkiadók funkcióját?

Lucas: Ez mind. A magánkiadók és az írók érdekei általában nem egyeznek. Az írónak ismertségre, olvasóközönségre, országos terjesztésre, reklámra van szüksége, míg egy magánkiadó számára az üzlet ott véget ér, mihelyst a kötetek kikerülnek a nyomdából.  A magánkiadás használható dolog, például annak, aki egy családi albumot szeretne rendelni, vagy kis példányszámot a verses-novellás kötetéből. Ez valóban egy szolgáltatás, marketingre keveset költenek, többnyire annyit, amennyit az író fizet.

MA: Ami sosem elég.

Lucas: Igen. Szerencsére én csak a pár kötetet fizettem ki, az a pénz tulajdonképpen vissza is jött. A kiadó részéről szóba került, hogy szerződést kötnek velem, és nyomnak 500 példányt, de nagyon zavaros volt az egész. A jogokat örökre kérték, a korrektúra árát pedig levonták volna a bevételemből. Végül megszakadtak a tárgyalások.

MA: Hogy keveredtél az Aranymosás tájékára?

Lucas: Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a pályázati lehetőségre. Először csak a száz szavas kis játékokat láttam a honlapon, aztán a regénypályázat kiírását. Igazából akkoriban már majdnem feladtam. A könyvkiadással kapcsolatos csalódásaim miatt egyáltalán nem számítottam arra, hogy bármit is elérek az Aranymosáson, de adtam magamnak egy utolsó esélyt. Úgy döntöttem, ha ez nem jön be, akkor végleg feladom. Az írást talán nem, de a próbálkozást, a kiadást biztosan.

MA:Összesen hány évig próbálkoztál sikertelenül?

Lucas: Hát lássuk csak, ez az időszak legalább tíz évig tartott. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy elég buta módon csináltam. Mindenhová küldözgettem kéziratokat, és nem néztem a kiadók profilját, persze, válaszra se méltattak. Azt sem hiszem, hogy az első időszakban jók lettek volna az írásaim. Azóta remélem, hogy sokat fejlődtem. Az aranymosás pályázat kapcsán bekerültem az íróiskolába is – ez volt az első ilyen kurzus a Könyvmolynál – de akkorra már lefutott a regénypályázatuk. Illetve folyamatban volt a döntés.

Sokat tanultam a kurzus alatt, például azt, hogyan kell korrektúrával dolgozni; könnyebb lett a javítás. Az Álmokon túlt is ezzel a módszerrel javítottam át felkerülés előtt.

MA: Ami nem lehetett könnyű, állítólag a szerzőnek saját magát javítani a legnehezebb. Vannak előolvasóid? Megmutatod valakinek a történeteidet, mielőtt komolyabb lépésre szánod el magad és megmutatod a kiadónak?

Lucas: Nincsenek előolvasóim, illetve bétáim, ahogy mostanság hívják őket. Magányos utat járok a kezdetektől fogva, nagyon hozzászoktam ehhez, talán már nem is menne másképp. Nem vagyok csapatjátékos. Az Árnyból az angyalt azért a pályázat előtt odaadtam olvasásra két barátomnak. Kikeresték nekem az elütéseket, és ha valami logikátlanságot fedeztek fel, arról is szóltak. Ez tulajdonképpen már bétázásnak számít, csak nem mindig hallgattam rájuk.

MA: A honlapodon nézelődve feltűnt, hogy több stílusban, irányzatban is szépen mozogsz. Sf, fantasy, szépirodalom, sőt remek illusztrációkat készítesz, de biztosan akad közöttük egy olyan zsáner, ami alkotóként a kedvenced. Melyik az?

Lucas: Egyértelműen az írás, és a fantasy zsáner. Írtam pár sci-fi novellát, de egyre inkább rájövök, hogy nem az én világom. A technikában nem mozgok otthonosan, sőt! Mondjuk úgy, hogy az a porszívó halálra van ítélve, amit a kezembe adnak. A számítógépet is csak felhasználói szinten ismerem, ha valami elromlik benne, nagy bajba kerülök.

A szépirodalom sem áll hozzám közel, valahogy nekem mindig hiányzott belőle a misztikum, kell, ha csak egy csipetnyi is. A rajzolás pedig számomra hobbi, pedig sokáig úgy tűnt, hogy abból fogok „megélni”. Alkalmazott grafikusnak készültem, és elvégeztem a tanulmányaimat, de sosem tudtam elhelyezkedni vele. Ráadásul kétlem, hogy megállnám a helyem egy grafikai stúdióban. Ahhoz kevés a tudásom, egyelőre szükségem van munka közben egy képre, amolyan referenciának. Sosem sikerült egyedit alkotnom, és ez zavart. Az igazán profiknak, főleg a fantasyben alkotóknak a karakterrajzok már „fejből” mennek. És ezt rengeteget kell gyakorolni.

MA: És írásban? Rutinos rókának tartod magad? Volt már olyan érzésed, hogy jó iparosként bármit megírsz, de sablonosra sikerültek a karaktereid, a cselekmény, bármi?

Lucas: Ezt utólag vettem észre az Álmokon túlnál, maradtak benne sablonok, de próbálok minél egyedibb dolgokat kitalálni. Nagyon utálok összetalálkozni egy-egy ötletemmel más regényekben, vagy esetleg filmen. Akkor is, ha sokan állítják, manapság eredetit alkotni szinte lehetetlen. Teljesen mindegy, hogy az én történetem alapötlete a régebbi, vagy az a másik. (Bár akkor legalább elmondhatom magamnak, hogy nem én koppintottam). A rajzolás terén is ez zavar: nem szeretek másolni.

MA: Te keresed az ötletet, vagy ő talál meg téged?

Lucas: Inkább ő talál meg engem. Gyakran egy álomból indul, de sokat segítenek a filmzenék. Tulajdonképpen semmi mást nem hallgatok, mint filmzenéket, és olyankor már a saját „filmemet” látom a szemem előtt, és nem az eredetit. A való világból nem igazán merítek ötletet, inkább menekülök előle. Elmerülök a fantáziám mélyén. Előfordult már velem, hogy elindultam valahová, gondolkodtam egy történeten, és mire feleszméltem, már rég elhagytam az utcát, ahová igyekeztem. A gimis osztálypólót is így írták alá nekem: az osztály csodabogarának.

MA: Mikor jelenik meg az új regényed? Milyen címen keressük a boltokban?

Lucas: 2013 őszén, és bár konkrét dátumot még nem tudok, szerintem október közepe, vége. Árnyból az angyal lesz a címe, nem változott a pályázat óta.

MA: Mesélsz valamit a tartalmáról?

Lucas: A regény egy alternatív 19. században játszódik, egyszerre léteznek benne technikai vívmányok és varázslat. Társadalmi berendezkedését tekintve azonban megrekedt a középkor tájékán, mert egy rendkívül erős és kegyetlen egyházi hatalom uralja Európát és a civilizált földrészeket. Amerikát sosem fedezték fel.

A főszereplő Cailie Jacobs, egy kisfiú, aki különleges képessége, illetve a körülötte történő fura események miatt az inkvizíció látóterébe kerül. Cailie egyetlen nap alatt elveszít mindent: az otthonát, a bátyját, a szüleit. Idegen vándorok veszik pártfogásukba. A furcsa csapat különös alakokból áll: egy szélhámos kereskedőből, egy tolvajlányból, egy semmirekellő vándor énekmondóból, egy boszorkányból, és egy elf fiúból, aki holdtöltekor igencsak szokatlanul viselkedik. A csapat hosszú és kalandos utat jár be. Rábukkannak egy rég elfeledett istennő, Balora nyomára, és egy ősi ereklyére, amelynek köze lehet a kis Cailie-hez.

MA: Mennyire határozza meg a vizuális világ a történeteidet?

Lucas: Magam illusztrálom a könyveimet, ezért, mondhatni, nagyon meghatározó. Általában szeretem grandiózus díszletek közé vezetni a szereplőimet és a történetet. Ez leginkább a filmek világa iránti vonzalmam miatt alakulhatott ki így. Egy időben szerettem volna filmrendező lenni, és az írás egy kicsit pótlék is ebből a szempontból. Nagyon szeretem a hollywoodi szuperprodukciókat, a látványos filmeket. A látványt nem is az akcióra értem, sokkal inkább a díszletekre, jelmezekre.

MA: Észrevetted amúgy, hogy rengeteg kéket használsz?

Lucas: A kék a kedvenc színem. Az Árnyból az angyalnál különösen indokolt, hogy ezt használom. Sokszor felbukkan egy titokzatos, földöntúli kék fény a történetben.

 

 

Amúgy érdekes, mert eddig mindig úgy esett, hogy a regényeim kaptak egy meghatározó színt. Az álmokon túl zöld színű, a legközelebbi történetem pedig piros lesz.

Az Aranymosón futó online regényemhez készítettem egy trailert. Saját képeket használtam hozzá, melyeket meg lehet nézni külön is, például az írós facebook profilom egyik albumában. Ezekkel a trailerekkel a filmkészítés iránti szenvedélyem pótolom kicsit.

Az új regényemhez is tervezek egy ehhez hasonlót, talán a megjelenés utáni időszakra, persze az lenne az ideális, ha a könyvpremierrel egy időben futhatna ki.

Az Árnyból az angyal minden fejezete előtt lesz egy vers, vagy idézet, és ezekhez is készültek rajzok. Vagyis tizenöt darab lesz belőlük, és a koncepció az, hogy linómetszetekre hasonlítsanak. Szabadkézi rajzot szkenneltem be, és ezt rajzoltam át egy vektorgrafikus programmal.

MA: Gyerekkorodban is illusztráltad a könyveidet?

Lucas: Igen, bár ez esetben valóban csak másolatokról beszélhetünk. Könyvekből, újságokból másoltam ki illusztrációkat, csak egy kicsit változtattam rajtuk. Például egy figurának szkafander sisakot raktam a fejére. De az mindig nagy álmom volt, hogy egyszer majd én illusztráljam a könyveimet. Különösen a borító a szívem csücske.

MA: Több írótól is hallottam, hogy a történeteiben feltűnik egy olyan központi kérdéskör, vagy problematika, amihez újra és újra visszatér. Legyen az egy erkölcsi kérdés, fogalom, tanulság, vagy akár egy meghatározó pillanat az életében, folyton jelen van az írásaiban. Gondolkoztál már rajta? Mi az a vonulat, ami téged kísért, és nem hagy nyugodni?

Lucas: Több is létezik. Az egyik ilyen dolog a magányosság és elveszettség érzése. Hogy a való világ, ami körül vesz, idegen, közömbös, szürke. Ez leginkább az Álmokon túl regényemben jelenik meg. Tudom, hogy nem szerencsés a saját érzelmeinket belevinni a történeteinkbe, mert ha azt kritizálják, az nagyon fog fájni, én mégis megteszem.

A másik problematika, ami visszatérő elemként megjelenik az írásaimban, a másság elfogadása, legyen szó bármiről: öltözködés, stílus, szexuális irányultság stb. Elég liberális szellemiségű vagyok, és semmi nem háborít fel jobban, mint az, ha valakit kirekesztenek, megítélnek azért, amilyen.

Ugyanígy visszatérő motívum a 19. századi Anglia, a viktoriánus időszak, Twist Olivér, a Hasfelmetsző kora.

Következő elem: létezik valamiféle „istennővárás” is a regényeimben, egy olyan lány-nőalak, aki megváltoztatja a világot. Hogy ez pontosan mit jelent az én részemről, azt nem tudom. Az Árnyból az angyal központi figurája Eline, a „boszorkány”. Ő egy nagyon erős női karakter. Talán a legerősebb az egész történetben, és nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is.

MA: Ha Oliver (Az álmokon túl) összetalálkozna Cailie-vel (Árnyból az angyal), hogy zajlana le a beszélgetésük?

Lucas: Húha, nehéz beszélgetés lenne! Oliver valószínűleg elhúzódna, mert nem szereti a gyerekeket, Cailie pedig zavartan tördelné a kezét. De ha Olivernek gondoskodnia kéne a fiúról, akkor megtenné. Amúgy érdekes, mert a legelső regényem pont ilyesmiről szól. Az a történet szintén a 19. században játszódik. Will, egy hétéves kisfiú megszökik otthonról, mert rosszul bánnak vele (családon belüli erőszak, gyerekmunka), és egy huszonéves fiatalember, egy csavargó tolvaj veszi a pártfogásába. Tulajdonképpen Oliver és Cailie beszélgetése meg is történt ebben a műben.

MA: Most következik a klasszikus kérdés, amivel szőrmentén eljuthatunk a tyúk vagy a tojás kérdéséhez: a karakterből szükségszerűen következik a cselekmény, vagy a cselekménnyel bontjuk ki a karaktert? Ebből kifolyólag, milyen fontos belső jellemvonásokkal ruházod fel a szereplőidet?

Lucas: Nagyon igazságszeretők, és lázadnak. Az elnyomó rendszer ellen, a társadalom ellen is – ha annak vannak hibái – elsősorban az elfogadás terén. Például sosem dolgoznék olyan női karakterrel, aki elfogadja, hogy ő alsóbbrendű.

Nekem nagyon fontos, hogy legyen egy olyan szereplő a történetben, akivel tudok azonosulni. Máskülönben nem is tudnám megírni azt a történetet, vagy legalábbis nem lesz valami kedvező a végeredmény, de ez az olvasásnál is így van. Ez a kiválasztott karakter általában a főhős, vagy legalábbis kulcsfigura.

MA: Távlatok és ötletek az Árnyból az angyalt követően?

Lucas: Legközelebb egy space fantasyt szeretnék letenni a kiadó asztalára. Ebben a történetben kiírtja az emberiséget egy idegen faj, és az utolsó (vagy első) ember, akit laboratóriumi körülmények között létrehoznak, az Amy, egy szöszke, tizenéves lány. Akinek persze óriási szerepe lesz a későbbiekben.

Ezt a történetet még nagyon fiatalon írtam. 16 évesen, és a második volt a regényeim sorában, így bizony nagyon át kell javítanom, ha azt szeretném, hogy kiadják. A regény az emberiség eredetéről szól, arról, honnan jövünk, hová tartunk. Sok szálon, sok történelmi koron átívelő regény, sőt, a szereplők előző életei is megjelennek benne. A cselekmény kibontakozása során régi mítoszok, bibliai történetek nyernek új értelmet. Végül minden összeáll egy egész képpé.

MA: Milyen üzenetet tartogat az olvasóid számára az Árnyból az angyal?

Lucas: Ennek a könyvnek számomra többrétű, örök érvényű üzenete van. Úgy érzem, hogy manapság különösen fontos. Ez az üzenet pedig a következő: ne hagyjuk, hogy évszázados dogmák, szokások, hagyományok irányítsanak minket. Lehet ez vallás, politikai irányzat, eszme. Azért mert valamiről, valakiről azt mondják, hogy jó, az még nem biztos, hogy igaz. Lássunk a saját szemünkkel, tanuljunk meg dönteni, még ha felelősséggel jár is. A regény mottója összefoglalja mindezt: „Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben.”

MA: Lucas, nagyon szépen köszönjük az interjúra fordított idődet, figyelmedet és a lehetőséget. Kíváncsian várjuk az Árnyból az angyalt.

Lucas: Én köszönöm, és hogy elmondhattam a gondolataimat.