II. Imagine Író Kupa

A Könyvmolyképző Kiadóban nagy örömmel figyeljük a különböző internetes íróköröket és blogcsoportokat. A fejlődés legföljebb a zseniknél magányos folyamat; a legtöbb szerzőnek szüksége van egy olyan közegre, ahol a tudását fejlesztheti, és megkapja az első visszajelzéseket. Szívesen támogatjuk az íróköröket szakmai segítséggel, és reméljük, hamar a szerzőink között üdvözölhetjük a tehetségesebb tagokat.

Az Imagine (fictions. hu) csapata is egy vidám, lendületes közösség; főleg a fantasztikumba tartozó írásokkal foglalkoznak. A napokban meghirdettek egy ötletes játékot, ahol novellát kell írni, adott szavakat belefűzve.  A II. Imagine Író Kupán bárki indulhat, és szeretettel látnak új, eddig ismeretlen arcokat is. Aki csak érdeklődik, azt is szívesen látják a zsűrizők között.

Kiadónk is támogatja a játékot, az első három helyezett írása (minőségi szűrés után) a szerző bemutatkozásával egyetemben felkerülhet az Aranymosás oldalra, illetve az első helyezett szerkesztést kap tőlem.

Írni jó. Csatlakozzatok minél többen, próbáljátok ki a tudásotokat!

[button link=”http://fictions.hu/forum/showthread.php?tid=16&pid=33089#pid33089″ newwindow=”yes”] Felhívás itt[/button]

 

 

 

 

12 hozzászólás Szólj hozzá
  1. 😀 Ez érdekesnek hangzik, de az tuti, többször el kell olvasnom a kulcs-rendszert, hogy magamévá tegyem (IQ tesztnek se utolsó, és ez nem irónia) 😉

  2. A felsorolt kulcsokat értem, de emlegetnek egy titkos kulcsot is.
    Sosem voltam jó rejtvényfejtő, mivel nem ismerem az ottaniak észjárását, sejtésem sincs róla, mi az a titkos kulcs. Netán ezt nekem kell létrehozni, használni, és a zsűrinek kell megfejteni?

  3. jópofa ötlet, nagyon tetszik 🙂
    jól értem, hogy „külsősök” is pályázhatnak? nem veszitek belerondításnak?
    és műfaji megkötés nincs?

  4. Gratula a pályázatot megálmodóknak — ez egy nagyon jópofa, kreatív kiírás, lehet, hogy elcsábulok…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük