Pályázati hírek:
E héten elkezdődött a Könyvmolyképző kiadó III. Aranymosás mese- és regénypályázatának nyilvános szakasza. Minden hétköznap kikerül egy mű első fejezete. Ezek a részletek kb. 5-10 oldal hosszúak, nem lesznek egyformák, mert mindenki más hosszúságú első fejezetet ír. Néha előfordul, hogy nincs fejezetekre tagolva az írás, ez esetben logikai egység alapján vágunk. Amint az összes első fejezet kikerül, lesz egy írástechnikai játék, majd a második fejezetek következnek. (A harmadik fejezeteket is lehetséges, hogy publikáljuk, de ez a pályázat hosszától függ.)
A pályázat időtartama a lektoroktól függ, pontosan nem tudjuk megmondani, de nagyjából nyár elejéig tart.
Minden pénteken a Hírekből kiderül, hogy a lektorok melyik írást kérték be, illetve azt is, hogy milyen döntés született. Februárban még csökkentett üzemmódban dolgozunk, mivel korábban indult a pályázat, de márciusban már teljes lelkesedéssel indul az elemzés. Egy átlagos regényt általában három nap alatt olvasunk el és értékelünk, de vannak a művek között egymillió karakter feletti írások is, melyek hosszabb időbe telnek, így mindig hullámzó lesz, hogy épp hány írás van lektorálás alatt. Hétfőn néha az Irodalmi Kávéház keretében írástechnikai cikkeket is olvashattok.
Ma az Indigó című írást kérte be a lektor.
A pályázat aktuális állásáról egy áttekintőt találhattok a fejléc Pályázók menüpontjában.
*
Egyéb híreink:
– Még tart a Magyar Könyvek Viadala, nézzetek el az oldalra, szavazzatok a kedvenceitekre.
– Ma este írástechnikai előadás lesz az IRKA szervezésében, téma a publikálás, vagyis mi alapján történik egy lektorálás.
Sok sikert az íróknak, kitartást és jó munkát a lektoroknak!
Gratulálok Szonjának 🙂
Köszönöm 🙂 Izgalmas, meglepő és örömteli hír 🙂
Tyű, azt a mindenit! Nagy gratula az Indigóhoz!:)
Bea, lehetne azt tudni, hány regény és mese jutott át az előszűrésen?
Köszi.
Bea
Igen, majd később kikerül az info.
Ma várható valami szépség? 🙂
Gratulálok az Indigóhoz! 🙂 😉
Gratulálok a lektori bekéréshez!
Nagyon örülök, hogy megkezdődött a nyilvános szakasza a pályázatnak.
Sok sikert kívánok minden résztvevőnek! 🙂
Ez egy gyors és jó indítás volt! Gratula! 🙂