[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/halalnasz” newwindow=”yes”] Ajánló[/button]
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/gabor-endre-halalnasz-1-resz-1820.html” newwindow=”yes”] 1. rész[/button]
4.
Anita már a lakás ajtajában lerúgta magas sarkú cipőjét, mezítláb szaladt a dolgozószobába bekapcsolni a számítógépet. Miután leadta a jelentést, fejfájásra hivatkozva elkéredzkedett. Úgy érezte, megőrül, ha nem nézheti meg a blogját. Míg a vírusölő töltődött, kihántotta magát a kényelmetlen kiskosztümből is. Megállt egy pillanatra a tükör előtt. Harmincöt éves teste tökéletesen feszes volt, hasa lapos, mintha nem szült volna, bőre barna. Ezt várta el tőle a férje, és ő mindent megtett, hogy megfeleljen. Kétnaponta gürizett a fitneszteremben, hétvégente a gyerekkel biciklizett, görkorcsolyázott, vagyonokat költött szépségszalonokban. És mit kapott cserébe? Hájasodó testet, terhességnek is beillő sörhassal, állandó alkoholos szájszagot, egyre gyengébben teljesítő férfiasságot.
Szorította a melltartó, ezért azt is ledobta magáról. Műtött melle úgy állt, mint kamaszkorában, de már bánta, hogy hagyta magát rávenni a fájdalmas operációra. Igaz, a szoptatástól neki is megereszkedett kissé, de kerek maradt, és lágyan ringó, most pedig mintha nem az övé volna, külön életet élt, mint két nagy dinnye. A hátramaradó hegekről nem is beszélve. És gyűlölte, ahogy a szilikon a bőre felszínére nyomta az ereket.
Miközben Be Cool! feliratos, kinyúlt otthoni pólóját kereste, eszébe jutottak a lázadás percei.
Akkor már hetek óta írta a naplóját. A blog változtatta meg az életét. Pedig még a szót sem ismerte, amikor egy csajos bulin az egyik barátnője lelkesen ecsetelte, milyen nagyszerű az interneten naplót írni.
– A névtelenség mögé rejtőzve arról is beszámolhatsz, amit a közeledben élőknek sohasem mondanál el – győzködte a társaságot. – Szemben a hagyományos naplóval, ezt sohasem találja meg a párod, így még a félrelépéseidet is megoszthatod másokkal. Ráadásul az olvasóid elmondják, mit gondolnak rólad, tanácsokat is kérhetsz. Bár csupa ismeretlen, mégsem vagy többé egyedül.
Anita bólogatott, mint akinek tetszik az ötlet, bár akkor még azt gondolta, képtelen lenne bevallani titkos vágyait, szégyellne megnyílni vadidegen emberek előtt.
Aztán egy éjszaka, amikor nagyon nyugtalanította egy befejezetlen prezentáció, kiosont a hitvesi ágyból a dolgozószobába, és bekapcsolta a számítógépet. Nem ment a munka, ezért céltalanul szörfölgetett a neten, míg valahogy egy blogportálra keveredett. Egyre nagyobb érdeklődéssel olvasta mások naplóját. Hajnali kettő körül vette a bátorságot, és az egyikhez írt egy néhány soros hozzászólást. Legnagyobb meglepetésére tíz percen belül választ kapott. Hosszú párbeszédbe kezdtek. Már világosodott, amikor abbahagyták. Az illető rávette Anitát, hogy nem publikus üzenetben adja meg az e-mail címét. Napokig leveleztek, míg a blogger unszolására végül megnyitotta saját internetes naplóját.
Eleinte semmi sem változott, csak a netes barát szólt hozzá bejegyzéseihez, de ahogy egyre kíméletlenebb őszinteséggel tárta föl házasélete kínjait, újabb és újabb olvasók találták meg a naplóját. Alig telt el egy hónap, és egész csinos közösséget épített maga köré. Mások is leírták, hogyan szenvednek a férjüktől, szeretőiktől, Anita pedig megtanulta levetkőzni a gátlásait.
Egy Pszichotündér nevű blogos kezdte először bátorítani, hogy ne csak írjon a fájdalmáról, de tegyen is ellene.
Ekkor lázadt fel.
Egy forró vasárnap lementek fürdeni a szabad strandra. Miután megunták a napon heverészést, sétálni indultak a tóparton. Legelöl a fiuk, mögötte ő, hátul a férje, cigarettázva.
Ruhába akart bújni, de Sanyi rászólt, hogy maradjon fürdőbugyiban, csak fehér topját vegye fel hozzá, és a kedvéért strandpapucs helyett a magas sarkú szandálban jöjjön.
Úgy billegett a tíz centis sarkon, mintha kifutón lenne. A férfiak persze, mintha zsinóron húznák a fejüket, fordultak utána. Ő szemlesütve átkozta magát, amiért hagyta, hogy férje megint kínos helyzetbe hozza. Nyolcéves fia jókedvűen szaladgált előre-hátra. Nem vette észre sem a sóvárgó tekinteteket, sem anyja feszengését.
– Ne rohangálj már, hülyegyerek! – dörrent rá az apja. – Még rátaposol valamelyik izomagyú cuccára, én meg verekedhetek miattad.
– Most meg mi bajod van? Miért bántod Rómeót? – fordult hátra dühösen Anita.
Akkor telt be a pohár.
Míg ő a bájait kirakatba téve flangált, a férje keki színű izompólóját a sörhasa fölé gyűrte, mintha kérkedni akarna hájával. Klottgatyája a csípőjére csúszva, egyik kezében égő cigarettával, a másikban egy felbontott sörrel, félretaposott műanyagpapucsban csoszogott utána.
Le tudta volna köpni.
A férfiak nem az ő testét bámulták, hanem azt találgatták, hogyan lehet a lepukkant tramplinak olyan nője, mint ő.
– Inkább húzd le a pólót a hasadon, és ne a gyereket baszogasd! – mordult a férjére, aki erre hátulról a tarkójára csapott. A mozdulatot a katonaságnál tanulta, tockosnak hívta, és nagyon viccesnek tartotta.
Ő a megalázottságtól és dühtől remegve emelte ütésre a kezét, Sándor azonban könnyed mozdulattal megállította.
– Ne csinálj színházat, bébi, mert kapsz még egyet! – mondta buta vigyorral.
Sírva fakadt. Már éppen rúgásra emelte a térdét, amikor a gyerek megszólalt.
– Ti most játszotok? Mindenki minket néz!
Sándor még erősebben szorította a karját.
– Igen, hülyegyerek, papás-mamást – válaszolta Rominak.
Legszívesebben föld alá süllyedt volna szégyenében. Kirántotta karját, és előre sietett. Egész délután nem szólt többet a férjéhez, aki emiatt újabb és újabb sörökkel vigasztalta magát.
Hazafelé Sándor ravaszul azt hozta szóba, mi mindent akar venni a gyereknek. Kelletlenül ugyan, de válaszolgatott. Nem akarta, hogy veszekedésüknek Romi igya meg a levét.
Este alig várta, hogy leülhessen blogot írni, ehhez azonban a férjének előbb le kellett feküdnie. Sorban bontotta neki a söröket, hogy minél hamarabb elájuljon, de Sándor a vacsorától kijózanodott, és teljesen felélénkült. Jópofáskodott, koktélokkal kényeztette, úgy tűnt, mintha jóvá akarná tenni a délutáni pofont. Miután a gyerek aludni ment, azonnal be akarta hajtani kedvessége jutalmát, hevesen udvarolni kezdett.
5.
Összeszorított szájjal feküdtem – írta hajnalban a blogjába. – Nem volt erőm elutasítani, harcolni, veszekedni, csak néztem, ahogy erőlködik. Lapátkezével durván markolászott. Észrevehette, hogy nem érzek semmit, mert simogatni kezdett ott, ahol én szeretem. Próbáltam elengedni magam, de totál érzéketlen maradtam. Szinte fájt a simogatása. Mondtam, hogy hagyjuk mára, mert nekem nem megy, erre dühösen ordított rám:
„A szeretődnek persze hagyod magad, ezért nem kellek neked!”
Semmi kedvem nem volt az ezerszer lejátszott lemezhez, hogy – nincs szeretőm – ne hazudj! – nem hazudok – melyik kisköcsöggel hetyegsz az irodában? – szállj már le rólam, nem érted, hogy nincs senkim!! – a főnököd, az felpróbálna, láttam, hogy csorgatja utánad a nyálát – rólam beszélsz, nem egy ruhadarabról, egyébként felesége van – satöbbi, satöbbi, ezért beletörődtem, hogy ma is eggyel szaporodik az örömtelen szexek száma. Cirógatni kezdtem, hogy legalább kihozzam belőle a maximumot.
Amikor rám mászott, alig bírtam visszatartani az öklendezést. Pállott sörszagot lélegzett a bőre, hóna alól kicsapott az izzadságszag. Kövér teste alatt fuldokoltam. Ő persze ebből semmit sem vett észre, csak csiszmatolt és csiszmatolt. Az a legrosszabb, hogy amikor sokat iszik, nem lesz elég kemény, vagy lelankad nem sokkal azután, hogy belém hatol. Én nem érzek semmit, és ő sem tud elmenni. Ilyenkor mindig azt akarja, hogy a számmal folytassam. Aztán, ha végre elmegy, nagy lovagiasan a lábam közé húzódik.
Ó mennyire gyűlölöm, amikor egy-két perc múlva felbukkan a feje, és sürgető képpel kérdezi: „Na, elég lesz már, bébi? Csak hogy fel ne boruljon a PH-d!”
Máskor megadóan bólintok, és a takarót a lábam közé szorítva igyekszem minél hamarabb elaludni, de most eszembe jutott, hogyan pipiskedtetett a parton, míg ő a hájával kérkedett, és kiszaladt a számon:
„Nem, nem elég! Nem éreztem semmit! Legalább egyszer az életben kielégíthetnél!”
Döbbenten nézett rám:
„Azt akarod ezzel mondani, hogy nem vagyok jó az ágyban?” – emelte fel a hangját, mint egy sértett vadállat.
„Igen, azt. Csak az érdekel, hogy mihamarabb elmenj, és kurvára nem foglalkozol azzal, hogy nekem is jó legyen. Ha iszol, fel sem áll rendesen, és te minden este iszol.”
Magam is csodálkoztam, hogy ezek a mondatok belőlem szakadtak ki.
Felpattant az ágyról, és úgy fröcsögte:
„Még hogy én nem vagyok elég jó? Miért nem mondod mindjárt azt, hogy impotens vagyok? Hát tudd meg, tőled megy el a kedvem, mert olyan vagy, mint a jégcsap. Biztos a szeretődön jár az eszed ahelyett, hogy rám figyelnél.”
Röhögnöm kellett, ahogy ott állt hadonászva, miközben rezgett a hája, meg a micsodája.
„Kinevetsz, te ribanc? – rontott rám. – Most kiverem belőled, kivel dugatod magad, hogy ilyen nagy pofád lett.”
„Ne bántsd anyut!” – szólalt meg csendesen a gyerek az ajtóban.
Szégyenkezve kaptuk magunkra a takarót.
„Nincs semmi baj, kicsim! Tudod, a felnőttek is játszanak néha elalvás előtt, ahogy a gyerekek” – nyugtatgattam.
A férjem maga köré tekerte a takaróját, és komor képpel kiment a hálóból.
Most a vendégszobában alszik.
Én magam mellé fektettem a fiam, és addig suttogtam a fülébe, míg újra elaludt, azután kiosontam ide naplót írni.
Borzasztóan félek. Mi lesz velünk ezután?
Végre meglett a póló, és az otthon használatos rövidnadrág. Anita leült a számítógéphez, és bepötyögte a blogportál címét. Bár annyi mindent írt azóta, még mindig ahhoz az éjszakához jött a legtöbb hozzászólás. Most is ezeket futotta át először. Néhányan együttérzésükről biztosították, ugyanakkor befutottak a szokásos mocskolódó szövegek is arról, mi mindent tenne a blog írójával az illető, ha néhány órára kettesben maradnának. Ezeket gondosan kitörölgette. Egy Sangel nevű hozzászóló szúrt szemet neki. Semmi ocsmányságot nem írt, mégis ijesztő volt a bejegyzése:
Érc az érccel halálos nászban egyesül, míg az élet lankadó gyászban mentesül…
Anita próbált valami értelmet kihámozni a szövegből, aztán megrántotta a vállát, és kitörölte ezt a hozzászólást is. Gyorsan végigfutotta a többi bejegyzéshez fűzött észrevételeket, azután írni kezdte aznapi élményeit.