― Ez most tulajdonképpen nem a hülye-stratégia, hanem pszichológiai hadviselés ― hallatszott Danai úr hangja.
― Amennyiben? ― Kérdezte Balázs.
― Az egész banda ki akar nyírni, ám kénytelenek várni, mert itt van Nyúl.
― Nyúl? Mit keres itt?
― Egészen váratlanul beesett ellenőrizni minket, de nem ez a lényeg. Hanem hogy remeg az ujjuk a ravaszon, mégsem tehetnek semmit. Ebbe pedig teljesen kikészülnek előbb vagy utóbb.
― Mindegyikük ellen nincs esélyed.
― Dehogynem. Párduc, a macskák, Hőscincér… Jöjjenek csak. Már akkor benne voltam a szakmában…
Edina eddig hallgatózott, aztán bekapcsolta a kávédarálót. A készülék éles, kereplő hangot adott ki.
Elég volt. Többet tudni sem akarok.
Edina szépen nekilátott kávét főzni, ahogy kérték, és saját magát is meglepte azzal, hogy milyen készséges túszként viselkedik. Mikor könyvekben olvasott hasonló helyzetekről, szeretett azzal hízelegni magának, hogy ő folyton a kiutat keresné nem lanyhuló kitartással, hogy milyen nagyszerű „suspense” kerekedne abból a lélektani macskaegér-harcból, amit az elrablójával vív. Ehhez képest érthetetlenül kevés aggodalommal éppen egy csésze feketét készít a foglyul ejtőinek. Illetve ejtőjének, hiszenegyelőre úgy látszott, hogy Balázs hozzá hasonlóan áldozat.
Persze ez sem biztos, semmi sem biztos. Az előbbi társalgás pedig, ami mintha egy szociopata Százholdas Pagonybanhangzott volna el, nem hogy a homályt nem oszlatta szét, de csak újabb rejtélyes és érthetetlen részletekkel bővítette ennek az estének az eddig is szürreális eseménysorozatát.
Most viszont, mikor éppen darált kávét lapátolt egy félmilliót kóstáló kávéfőző gépbe, Edina legalább a saját viselkedését elkezdte megérteni. Nyugalmának kulcsa, hogy képtelen bűncselekményként gondolni az átéltekre. Sokkal inkább érezte úgy, hogy rendkívül kínos családi jelenetbe keveredett. Ilyesmikről pedig már nem kevés tapasztalattal rendelkezett. És amivel kapcsolatban volt tapasztalata, azt kezelni is tudta. Amennyiben feladná, illetve feladni kényszerülne ezt a helyzetről kialakított képet, rögvest maga alá gyűrné az abszurditás, és tehetetlen áldozatként vinnyogna egy sarokban.Akkor meg mégiscsak elegánsabb megjelenni a nappaliban ezüstálcával, rajta három, átkozottul finom csésze kávéval.
― Itt van, fiúk! ― Mondta Edina, és lepakolta a tálcát a dohányzóasztalra.
Danai úr csak intett egyet a fejével, Balázs viszont megköszönte.
― Hülye-stratégia, pszichológiai hadviselés. Mi lesz a következő lépésed? ― Kérdezte Balázs miután beleszürcsölt a kávéba.
Edina növekvő riadalommal figyelte a két férfit. Kicsit úgy érezte magát, mint egy nyúl a tigris ketrecében, akire a tigris egyelőre még nem figyelt fel.
― Egyszerű, tisztáznom kell magam Nyúl előtt ― válaszolt Danai úr, és egy hajtásra leküldte a csésze tartalmát, majd elégedetten csettintett:
― Eszméletlen finom volt, köszönöm!
Edina enyhén elpirult, és ennyit mondott:
― Szívesen.
Nem kerülte el a figyelmét viszont, hogy az öreg továbbra is a kezében tartotta a pisztolyát, habár csak úgy, mint valami ruházati kiegészítőt, tehát láthatóan semmi különösebb célja nem volt vele.
Danai Balázs félfenékkel rátelepedett az egyik fehérszínű bőrfotel széles karfájára, úgy iszogatott. Közben az apját figyelte. Szinte, mint valami ragadozó. Ezt látva Edina tovább részletezte a fejében rajzolódó képet: már nem nyúlnak érezte magát egyetlen tigris társaságában, hanem nyúlnak két tigris mellett…Mégha ezek a tigrisek egy másik nyúlról meglehetős tisztelettel beszélnek is. Akkor bárány két Tyrannosaurus Rex-szel összezárva. Két őshüllővel, kegyetlen gyilkossal, akiknek azon jár az eszük, hogy miként végezhetnének egymással, de bárki is lesz az összecsapás győztese, a báránykának egész biztosan befellegzett.
Balázs lassan itta meg a kávéját, aztán tűnődve bámulta a csésze fenekét. Semmit nem mondott arról, hogy ízlett-e neki vagy sem. Ez Edinának akkor is nagyon rosszul esett, ha a félelem egyébként kezdte úgy átitatni őt, mint valami sötét, híg és fagyos folyadék a mosogatószivacsot.
― Ha valóban tisztázni akarod magad, ha tényleg ez a célod, akkor minek léptél le? ― Szólalt meg Balázs olyan hirtelen, mintha a kérdést a csészéből olvasta volna ki.
Danai úr összevonta a szemöldökét:
― Mert Párduc sakkot adott, és csak úgy nem lett belőle matt is, hogy elmenekültem. Nem érted? Nem maradt választásom. Tücsköt két embernek állt érdekében megölni. Én vagyok az egyik.
― És ki a másik?
― Ki más? Párduc. Ha Tücsök meghal, akkor a könyvek miatt mindenki azt hiszi majd, hogy én tettem el őt láb alól, nekem pedig végem. És ki lesz az új nagymester? Párduc.
― Miféle könyvekről beszélsz?
― Könyvekről nem írtak az üzenetben?
― Csak Tücsökről. És hogy te ölted meg őt. És hogy nekünk mi a dolgunk. Elég szűkszavúak szoktak lenni, mint tudod.
― Tudom ― bólintott Danai úr, majd elmélázva nézte a szemközti falat.
― Tehát a könyvek…
― Persze, persze. Lehet néhány könyv, illetve lehetett néhány könyv, számlázási könyv Tücsök birtokában, ami alapján a felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy itt-ott kicsit megkurtítottam a cég büdzséjét.
― Zseniális. És így történt?
― De hát ismersz! Sosem tennék semmit, ami ártana ennek a nagy múltú szervezet…
Balázs felnevetett.
― Most meg mi ilyen mókás? ― Kérdezte Danai úr.
― Apám! Szerinted én hülye vagyok?
― Miről beszélsz…
― Miről? Miről? Tegyük fel, hogy Párduc kinyírta Tücsköt, mert Nyúl váratlanul betoppant. Nyúl mindig váratlanul toppan be, tehát mindenki legkorábban az érkezésekor tudhatott arról, hogy Nyúl Budapesten van. Ahhoz viszont, hogy Tücsök halálát rád lehessen kenni, kellettek a könyvek. Máskülönben mi a büdös francért végeztél volna éppen te vele? Innentől már érted?
― Nem.
Balázs nagyot sóhajtott:
― Istenem! Még ha tényleg Párduc is ölte meg Tücsköt, a könyvek legyártására nem lett volna ideje, tehát a könyvek egészen biztosan valóságosak, ahogy a disznóságaid is. Mármost Párduccal még nem beszéltem, de te bizonyíthatóan hazudtál egy vaskost, ami felveti a kérdést: miben hazudsz még?
― Nem hazudtam. A könyvek léteznek, csak éppen félreérthetőek a bennük szereplő adatok.
― És ez hogyan lehetséges?
― Úgy, hogy nem örökre vettem volna el azt a pénzt, csak kisebb összeget kölcsönöztem a cégtől nem hivatalos csatornákon keresztül egy készülődő projekthez. Aztán mindent visszatettem volna. Méghozzá kamatostul!
― Visszateszed. Kamatostul. Hát ez gyönyörű! Öt éve volt utoljára fizetésemelésem… Öt szaros éve, és a törlesztők közben tűzijátékként robbantak az égig, de te visszaraktad volna. És azt tudod, hogy az emberek többsége a „nem hivatalos csatornákon keresztül” történő kölcsönzést sikkasztásnak nevezi?
― Kár ennyire mellre szívni ezt az egészet! Mindenki jól járt volna. Ez nem sikkasztás. Sokkal inkább…Befektetés.Mindenkinek csak még több áll a házhoz, és neked is biztosítva lett volna a jövőd. Nem kellett volna beleragadnod ebbe a melóba, több lehettél volna, mint én, sokkal, de sokkal több…
Danai úr előadása olyan giccsesre és ripacskodóra sikeredett, hogy az még az őt kevésbé ismerő Edina szemét is majd kibökte.
― Te jó Isten! ― Balázs csak ennyit mondott.
― Higgy, amit akarsz, Tücsköt nem én nyírtam ki!
― Pedig józanul végiggondolva az egészet, eléggé úgy fest a helyzet. Tücsök nyilván nem szívjóságból falazott neked. Biztos, hogy csurrant-cseppent neki is egy kevés. Aztán megjelenik Nyúl, te ott állsz kettesben a disznóságoddal, nyilván úgy gondolta, hogy ideje kicsit magasabb részesedést kérnie, ha már ennyire kedvező a csillagállás. Te viszont, aki sosem a bőkezűségedről voltál híres, inkább véget vetettél ciripelő barátunk muzsikájának, még mielőtt igazán muzsikálhatott volna…
― Látod milyen remek terv! Még te is erre a következtetésre jutottál. De mégsem így történt. Gondolkodj egy kicsit, fiam! Szerinted én nem vagyok tisztában vele, hogy Tücsök halála esetén engem vesznek elő? Szerinted nem lett volna egyszerűbb magasabb részesedést fizetnem neki, mint kockára tenni mindent? Amúgy meg nem akart magasabb részesedést. Tücsök általában döbbenetesen kevéssel beérte. ― Danai úr hirtelen felnevetett. ― Amúgy vicces, amilyen kis szorgos, apró igényű ember volt, nem csoda, hogy Hangyának neveztem. Erre kiderült, hogy Tücsök. Érted, éppen tücsök! Mint abban a La Fontaine mesében.
― Értem. Elmés. Amúgy nem mese, hanem fabula. Ám ha jól veszem ki a szavaidból, a legfőbb érved az ártatlanságod mellett, hogy túlságosan is érdekedben állt volna elkövetni a gyilkosságot.
Edina megdörzsölte a jobb karját. Apa és fia gyilkosságról és sikkasztásról beszélgettek, de jól észrevehetően a rendőrség szóba sem került. Ehhez képest a dolog mégsem marad kivizsgálás nélkül, áll valami szervezet a háttérben, de hogy kik… Talán a maffia? Edina ezen a ponton futásnak eredt volna, ha teheti.
― Nem állt volna az érdekemben! ― Csattant fel Danai úr. Edina összerezzent, Balázs szája pedig éles mosolyra húzódott.
― Nagyon jól kijöttünk Hangyával, mármint Tücsökkel. Igaz barátom volt, és én is neki ― folytatta az öreg.
― A kódnevét sem tudod.
― Jaj, és akkor mi van! Jönnek-mennek a tagok, a Brehm állathatározót könnyebb bebiflázni. Egy ember pedig igenis több mint a kódneve.
― Hagyjad már ezt a negédes szentimentalizmust! Sosem állt jól neked. Ráadásul most fokozottan hiteltelen úgy, hogy a jobbodban a kedvenc Glock-odat szorongatod.
― Ha ennyire zavar, eltehetem.
― Megköszönném, és szerintem Edina is.
Danai úr erre pár pillanatig nézegette a fegyvert, ám végül nem tette el.
― Nézd, fiam, szükségem van a segítségedre.
― Ugyan miben segíthetnék neked?
― Segíthetnél betörni a Klubba.
5.
― Itt Hőscincér! Látom őket.
A hármas nem a főbejáraton keresztül sétált ki. Linda azonban emlékezett, hogy mikor még Balázzsal járt, Balázs egy este otthon felejtette a kulcsát. Ekkor tudta meg, hogy az egyik mellékutcában egy nagyjából ezer éve bezárt, bedeszkázott kirakatú Patyolat tisztítóból be lehet jutni az épületbe, ha valaki elég ügyes. És ha ez a valaki nem fél, hogy menetközben véletlenül rátapos egy-két hajléktalanra, akik a valahai tisztítót jelölték ki maguknak ideiglenes szállásként. Ám hogy odaláthasson, Lindának át kellett másznia három roskatag tetőn, és eközben enyhén meg is rándult az egyik bokája. Így feküdt hát, piszkosan, sajgó bokával és cseppet morcosan, miközben attól tartott, hogy dupla csellel a kis csapat ― vagy Danai úr egyedül puszta tudatlanságból, miután a fiát és a slampos nőt kinyírta ― mégiscsak a főkapun keresztül távozik.
Ez a tisztító-ügy viszont most alaposan elgondolkoztatta. Balázs tudja, hogy Linda ismeri az elhagyott bolt titkát. Ez tehát azt is jelenthette, hogy üzenni akar neki, Lindának. Talán azt akarja a tudomására hozni, hogy ő velük van, és ahogy csak lehet, segít. Az öreg Róka viszont láthatóan teljesen elvesztette a józan eszét. A hanyagul a kezére terített felöltő egyértelműen a kezében lévő fegyvert takarta. Ezzel fenyegette a fiát, és azt a nőt. Amúgy rejtély, hogy a nőt miért nem nyírta ki eddig. Linda legalábbis nem ismerte a választ erre a kérdésre.
― Itt Párduc, vétel!
― Na, csakhogy…
― Dolgom volt. A helyzet?
― A helyzet, hogy éppen készülnek elhagyni az épületet. Nem tudom követni őket. Nagyjából egy percig még leszedhetem Rókát.
Linda innen nem foghatta volna el Rókát. Ahhoz a Három Macska kellett volna, ők azonban még nem értek vissza a vidéki turnéjukról. A turné ez esetben nem a bérgyilkosság szinonimája, valóban turnéztak, mert volt egy rock bandájuk, amit nem meglepően (bár ez hozzáállás kérdése) Három Macskának neveztek el.
Lelőni azonban lelőhette Rókát. Nem egészen még fél percig. A fülhallgató olyan öt-tíz másodpercig maradt néma:
― Továbbra sincs likvidálási parancs. Jelölje meg!
― Tessék? ― kérdezte Linda idegesen.
― Jól hallotta. Megjelölni!
Megjelöléskor a puskából kilőtt színtelen, izotópokkal teli kapszula szétreped a célszemély ruházatán esetleg a bőrén (bár ez kockázatos volt, hiszen ilyenkor megérezhetett valamit az illető, ugyanakkor biztosabb megoldás, hiszen a bőrét senki sem hagyta olyan könnyen hátra, mint a ruháját), és innentől egy nyomkövető berendezéssel viszonylag könnyen, öt-tízméteres pontossággal meg lehetett őt találni egy ötven kilométeres sugarú körön belül, kedvező vételi viszonyok mellett.
Linda gondja az volt, hogy a csőre töltött Druganovból ki kellett szedni az éles lövedékekkel teli tárat, sőt még a csőben lévőt is ki kellett pattintania, betárazni a kapszulákat, felhúzni a fegyvert, újra célozni és lőni egy mozgó célpontra. Mindezt kevesebb mint húsz másodpercen belül.
Nem baj, kislány! Nagylevegő, megcsinálod.
Linda kikapcsolta a tudatos énjét, ami csak útban lett volna az aggodalmaival és a kételyeivel, meg Kandeláberrel és az elszalasztott nyugodt estével ― ehelyett engedte, hogy az izmába égett automatizmusok tegyék a dolgukat. Gondolkodása szigorú sorrendben két dologra korlátozódott: elhatározta, hogy Róka zakójára fog lőni, ne a következő célzáskor kelljen ezzel is bíbelődnie, illetve előre leraktározta a kezének az információt, hogy a kapszulás tár mellényének jobb felső zsebében van. Utána már művészi egységben dolgoztak a kezei, egyetlen hiba, felesleges időveszteség nélkül:
Tár ki.
Golyó ki.
Kapszulák elő.
Kapszulák betárazva.
Fegyvert felhúz.
Újra célzás.
Nem lélegez.
Lő.
Rókaa következő pillanatban befordult az egyik sarkon. Linda azt sem tudta, hogy eltalálta-e. Gyorsan felült, a derékszíjáról lógó egyik oldaltáskából elővette a készüléket, bekapcsolta, kicsit hangolgatta. A sötét képernyőn egy kék pötty nagyon lassan arrébb mozdult.
― Itt Hőscincér, vétel! ― Szólt bele a mikrofonba.
― Hallgatom, Hőscincér.
― Célpont megjelölve.
― Szép munka volt!
Linda elmosolyodott. Róka sosem dicsérte meg őt, akármit is csinált, akármilyen eredményesen. Most Párduc elismerése a világot jelentette neki.
Talán Balázs is egész életében csak erre vágyik. Hogy valaki őt is elismerje, ha már az apja sosem tette.
Egész jó. Kicsit mintha alábbhagyott volna a ritmus ebben a fejezetben, de továbbra is tetszik. 🙂
Egy kicsivel talán jobb, mint az előző rész, mivel több apróság tűnt fel hibaként. Egyrészt hiányzik az elejéről pár szóköz, de ezt könnyű orvosolni.
Kicsit sok a dialógus, ami nekem unalmasnak hat. A csaj viselkedése tényleg fura, de túl sokat gondolkozik rajta. Miért pirul el, amikor megdicsérik a kávéját? Ennek nem láttam az alapját.
A nyúl-tigris analógia szerintem nem olyan szerencsés, mert közben folyamatosan Nyúlról és Tigrisről beszélnek, ami így belekavar a dolgokba.
Ami azt illeti, nem igazán látom, hogy mi értelme van a nőt belevonni a jelenetbe, csak a sorok telnek a gondolataival, ami nem viszi előbbre az eseményeket.
A kelleténél hosszabbnak érzem a megfigyelős jelenetet is – szükség van arra, hogy ilyen hosszan írd le, ahogy megjelölik? (És valószínűleg Dragunov lesz az a Druganov.)
A megjelölés amúgy hasznos lenne persze, de mivel valószínűleg lehallgatják őket, ezért aztán sejthetik, hogy hova mennek. Ha valakit puskából lőnek meg egy kapszulával, azt bizony érezni fogja, és még ha nem is lát semmit, Róka akkor is sejtheti, hogy miről van szó, mert ő is benne van az ilyen titkos izékben.
Ebben a részben viszont a humorizálás kezd elszállni, komolyabbnak tűnt, ezt nehezebb összeegyeztetni a korábbiakkal. Humorosan nekem jobban tetszett.
Köszönöm a kommenteket, és a hozzászólásokat! Kedves Kadmon, neked külön köszönöm az eddigi részletes véleményeket! Mivel van esélye, hogy ez a mostani az utolsó részlet (legalábbis az eddigi pályázatok mintha a harmadikig mentek volna), ezért most, így egyben válaszolok néhány észrevételedre. Edina szerepe azért fontos, mert az övé a „szűz” nézőpont. Tehát az ő számára különösen abszurdnak, rejtélyesnek hat az egész eseménysor, ami nézőpont — úgy gondolom — nagyon alkalmas a kezdeti történések és rejtélyek bevezetésére. Idővel, ha ez hihetővé válik, vagy legalábbis az olvasó felé hihetően tálalható, aktívabb, de nem túl aktív részese lesz a cselekménynek. Hőscincér/Linda nézőpontja pedig (jelenleg) az olvasó felé egyértelműsít bizonyos dolgokat. A Druganov/Dragunov dologért elnézést, ennek jobban utána kellett volna nézni! Senki nem mondta, és arra vonatkozó információ sem hangzott el, hogy bárki lehallgatná őket. Sőt, ha lehallgatnák, Hőscincér az előző fejezetben tudta volna, hogy kicsoda-micsoda Edina, és nem kellett volna találgatásokba bocsátkoznia. A humor talán kevesebb, főleg a lindás részben, de igazság szerint ebben inkább egységességre törekedtem (ami az egészet egyben olvasva jobban kijön, legalábbis az eddigi próbaolvasók véleménye alapján), semmint az fejezetenkénti mániákus humorszint fenntartásra (ott is, ahol nem feltétlenül indokolt, vagy erőltetettnek hatna). Végül pedig a megjelölésről: ennek taglalása erősen spoileres lenne, de nem mondanám, hogy bizonyos szempontból, amit írsz, ne lenne figyelembe véve. Összességében tehát nagy köszönet mindenkinek, aki véleményezett, pontozott (vagy fog, ha kerül ki újabb részlet), esetleg szurkol!
A lehallgatást csak azért feltételeztem, mert az lenne logikus, hogy kíváncsiak rá, miről beszélnek. Ha esetleg nem helyeztek el poloskákat az öreg lakásán (vagy mondjuk az öreg kipucolta őket), akkor legalább Linda lehallgathatná őket optikai mikrofonnal, ha már úgyis a lakás közelében van.
Kedves Kadmon! Ez nem az öreg lakása, hanem a fiáé. Az akciót gyorsan hozták össze, Lindát a vacsorájától rángatták el, többek között ezért nem jön szóba a poloska. Az pedig optikai mikrofon legyen a talpán, ami kiszűri, hogy egyetlen autótól remegni kezd az ablak a körúton (és akkor mit művel a villamos??? laktam ott egy darabig, tudom), mindezt viszonylag messziről.
Az autók és villamosok azért nem remegtetik folyamatosan az ablakot… Ha a fia is titkosügynök (ha jól értettem), akkor az ő lakásának is eleve poloskázottnak kellene lennie. Az állami titkosügynököket is folyamatosan figyelik, és még a kötelék elhagyása után is lehallgatják őket.
Optikai mikrofon és lehallgatás ellen persze vannak technikák, azt például használhatják.
Vagy lehetne azt, hogy Lindának nem volt ideje semmire, de a puska épp ott volt nála, így azt elvitte.
Akár. Amúgy nem titkosügynökök (idővel kiderül, hogy pontosan mik), a poloskázás kérdésköre (úgy általában) meg szintén előkerül később.
Az oké, hogy „majd kiderül”, de nem biztos, hogy eljut addig az olvasó. Érdemes lenne valami előre vetítést beleszúrni addig is, hogy ne kezdjenek el kukacoskodni, mint én.
hehehe… azt hiszem a legtöbb olvasó nem ilyen kukacos – de lehet csak azért gondolom, mert nekik meg van az az előnyük, hogy az egész könyvet a kezükben tartják. Ha valamire választ keresnek ösztönözve tovább olvasnak és kész – azért elgondolkodtatóak ezek a technológiai kütyük és más megközelítésből, biztosan más eszközöket választanánk, de hát… ezt most az író döntötte el 🙂
Nekem még mindig tetszik ez a sok állatmaszk, remélem tényleg lesz értelme 🙂
Valter: Ez akkor igaz, ha már megvették a könyvet. Íróként viszont abból kell kiindulni, hogy először a szerkesztőt kell meggyőznöd, aztán a potenciális vásárlót, hogy aktuális vásárlóvá váljon.
Az írói döntés is teljesen elfogadható, ha kellő alapot is ad hozzá, különben csak a levegőben lóg, és hihetetlenné vagy hiteltelenné teszi az írást.
Kedves Kadmon! Hogy kik ezek a figurák, annak rejtélye része a játéknak. Mikor a történetvezetés szempontjából fontossá válik, addigra ki is derül (bár az olvasók bizonyos része addigra ki is találhatja). Ez a pont persze nem a regény legvégén érkezik el, nem ez a „fő rejtély”, ennek ellenére izgalmasabb megoldásnak tartom, hogy az olvasó számára fokozatosan álljon össze a kép, semmint, hogy egyszerre toljak rengeteg információt az arcába. A poloskázás témaköre pedig valóban előkerül később, azonban, hogy most miért nincs ez a lakás bepoloskázva, az szerintem kikövetkeztethető az eddigi információkból is. Mint írtam már, ez először is nem Róka lakása, hanem a fiáé. Másodszor az egész akciót rohamtempóban hozták össze. Erre több utalás is elhangzott. A technikai eszközök esetén pedig sok igazsága van Valternek (akinek szintén köszönöm a hozzászólást). Jelenleg annyi kütyü — valóságos, vagy akár elképzelhető (pl. apró, távirányítású lehallgató drón) — jön szóba, hogy mindet végig venni, hogy miért nem, az jócskán, és érzésem szerint feleslegesen lelassítaná a történetvetést. Én nem elsősorban azt szeretném, hogy „valóságos” legyen a regény, hanem hogy hihető. Ezért inkább kedvelem azt a megoldást, hogy kiosztok például egy „felszereléscsomagot” egy-egy szereplőnek, amiről elhihető, belátható, hogy miért az van éppen náluk, és abból hozzák össze a megoldást meglepő, de az adott körülmények között logikus módon.
Ádám: Értem én a szempontjaidat, nem kell magyarázni, elhiszem, hogy szándékodban állt jelezni ezeket. Viszont a jelek szerint van legalább egy olyan olvasó (én), akinek nem volt elégszer vagy elég világosan megemlítve a rohamtempó, és hogy ez azzal jár, hogy Linda nem visz magával felszerelést. A te dolgod, hogy ezzel az információval mit kezdesz.
Kedves Kadmon! Köszönöm minden eddigi hozzászólásodat, és a szempontjaidat (ahogy eddig is) át fogom gondolni, és adott esetben változtatok. Minden új meglátás sokat segít, így a Tiéd is.
Üdv és kellemes hétvégét!