[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/faygates-ut-a-pokolba” newwindow=”yes”] Ajánló[/button]
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/felicity-somnis-faygates-ut-a-pokolba-1-resz-1777.html” newwindow=”yes”] 1. rész[/button]
2. fejezet
Végre eljött az utolsó nap a tanévből. Álmosan kinyitottam szemem, körbenéztem a szobámban, mint minden reggel. Minden ott volt ahol hagytam. Az ágyam a szoba jobb falának közepénél helyezkedett el. A szobában az ezüst, fehér és a lila dominált. Mivel nem volt hatalmas, így nem akartam túlzsúfolni, ezért az éjjeliszekrényen és a ruhásszekrényen kívül egy szürkés íróasztal, ezüst huzatú székkel és egy fésülködő asztal vette körül a fehér fenyőágyamat. A világos lila falak mindig megnyugtatták a látogatóimat – bár nem voltak olyan sokan – és persze engem is. Minden anyával történő veszekedés után jólesett belépni a szobába.
Philadelphia bristoli városrészén laktunk egy hatalmas kertes házban, amit anyám és Tim közösen vettek a második évfordulójukon két éve. A padlástéren a hálószobák és a vendégszoba helyezkedett el. Mindegyik szoba számomra elég nagy és kényelmes volt, óriási ablakokkal. A földszinten volt a gigantikus nappali, amiben a bárszekrény, a kényelmes kanapé, a díszes, barokk polcok, egy társalgó sarok és egy akvárium állt. Az étkezőnél giccsesebb helyet még másnál nem láttam. Minden régi, antik ezüst, aranyozott étkészlet, eszcájg, kristálypoharak a tálaló szekrényben helyezkedtek el, míg a falon angyalkák lógtak, az oszlopok mellett pedig kínai, antik vázák sorakoztak. Mindig utáltam itt enni. Az ábrándozásomból a valóságba visszatérve az órára pillantottam. 6:15.
– Király – mondtam hangosan. – Molly, itt az ideje, hogy felöltözz! – szólítottam fel magam. A ruhásszekrényhez mentem, amiben az összes ruhám rendben sorakozott. A felső polcon voltak a pólók, toppok, pulóverek. A másodikon a farmerek, szövetnadrágok, illetve a különböző anyagú nadrágok. A harmadik polcon a szabadidő együttesek, a mezek és hasonló ruhadarabok terültek el. Pont erre a részre volt szükségem. Kivettem egy világosszürke Nike együttest, olyat, amit a legnagyobb sportolók reklámoznak. A zoknis fiókomból egy zoknit, illetve a fehérneműsből egy sport melltartót halásztam elő. Gyorsan ledobáltam a pizsamát és elkezdtem felöltözni. Miközben öltöztem azon gondolkodtam, hogy mit kezdenék a hírnévvel? Fény, csillogás, pompa. Végigvonulni a szőnyegen, ahol hemzsegnek az idegesítőbbnél idegesítőbb riporterek, fotósok. Meg kellett állapítanom, hogy nekem bőven elég a viszonylag kiegyensúlyozott világom.
– Ez van – fejeztem be ennyivel az álmodozást. Lerohantam a lépcsőn, át a nappalin a hallba, ahonnan kivettem az egyik fekete Nike futócipőt és felvettem. Akkor vettem észre, hogy nincs összekötve a hajam és nincs nálam az iPodom. A hiányosságokat kiküszöbölve kimentem az ajtón majd elindultam futni a külvárosi park felé, a Nickelback zenéje által megszabott ütemre.
A szokásos körömet megtéve hazaértem 7:15–re. Még senki nem volt lent. A konyhába lépve a tányéros szekrényhez mentem, kivettem a müzlis tálam, amin Garfield és a barátnője volt. Elővettem a kukoricapelyhet és a tejet, majd hozzáláttam a szokásos reggelimhez. Nem sokkal ezután belépett az öcsém a konyhaajtón és leült mellém a pulthoz. Ült és bámulta, ahogy eszek. Megunva a bámulását felálltam és kivettem az ő tálját a szekrényből. Mire felnéztem már javában az én kukoricapelyhemet ette. Elhúztam a számat, de nem dühítettem magam ezen, inkább leültem mellé és ismét elkezdtem az evést. A reggelek csendesen teltek, hiszen Pat sosem beszélt, én pedig nem erőltettem, így maradt időm gondolkozni. A gondolataim tárgya Pat volt. Pat még csak 15 éves múlt, de annyi haverral rendelkezett, hogy nem is tudta számon tartani. Még most volt a növő korszakában. Fél fejjel alacsonyabb volt nálam, – az utolsó sportorvosi vizsgálaton 172 cm–t állapítottak meg – vékony, barna félhosszú hajú, barna szemű kócos srác. Ahogy végignéztem rajta rám nézett, felhúzta az egyik szemöldökét, amivel jelezte, hogy nem érti, miért bámulom. Beletúrtam a kócos hajába, rámosolyogtam.
– Szeretlek kis nőcsábász – szóltam, majd felálltam, elmostam a tálkát és elindultam a fürdőszobámba. A lépcsőn találkoztam anyával és Timmel, akik akkor ébredhettek, illedelmesen köszöntem, ők is és mentem zuhanyozni. Már 8:15 elmúlt, mikor elkészültem és elindultam le a táskámmal a kezembe. Anyáék ültek a nappaliban. Meg kellett állapítanom, csak rám vártak. Tim intett a kezével, hogy üljek le Pat mellé. Engedelmesen leültem és elkezdődött egy rövid beszélgetés.
– Srácok. Valamit be kell jelentenünk – szólalt meg anya. – Előléptettek – mind a ketten meglepődtünk majd megpusziltuk és gratuláltunk neki. Ez azonban nem volt minden. –Szeptembertől Bostonban fogunk lakni.
– Ezt nem mondod komolyan? – csattantam fel indulatosan. – Ez lesz az utolsó évem. Nem akarok elköltözni!
– Folytathatom Molly? – kérdezte anya. Hátradőltem a kanapén és bólintottam, ő pedig folytatta. – Szóval, Timet is áthelyezik Bostonba. Vagyis mindannyian ott fogunk lakni. Éppen ezért holnap reggel el kell utaznunk. Meg kell néznünk a ház kínálatokat, meg kell egyeznünk a főnökeinkkel, meg hasonló dolgok.
– Remélem, Patet magatokkal viszitek, én pedig itthon maradhatok – karba tettem a kezem és durcásan morogtam. Nem gondoltam, hogy most jön csak a java.
– Nos, úgy döntöttünk, hogy egyikőtöket sem visszük magunkkal – Pat rám nézett kinyújtotta a nyelvét és vigyorgott. Én a szememet forgattam. – De, nem maradhattok felügyelet nélkül.
– Na ne! Bébiszitter? Most remélem, csak szórakozol anya! – mondtam felháborodottan, ő pedig válaszolt.
– Nem. Nem igazán. A nyári szünet nagy részét a nővéremnél, Johanna néninél fogjátok tölteni, Kansas–ben.
– Nem – mondtam a meglepettségtől és felálltam. – Már közel hat éve nem beszéltek, már nem is emlékszünk rá, és most hirtelen odalöksz neki? – kérdeztem indulatosan, mire ő megrázta a fejét.
8– Molly, már megbeszéltem vele – most már ő is talpon volt, ezután megfogta a kezem. – Tisztáztuk a helyzetet és ő javasolta ezt a megoldást. Holnap reggel kiviszünk titeket a reptérre, ahonnan Wichita–ba repültök – közölte. Már szólásra nyitottam volna számat, mikor elengedte a kezem, az övét pedig felemelte, jelezve, hogy elég. Ismét megszólalt tekintélyt parancsoló hangon. – Holnap elviszünk titeket a reptérre. Onnan Wichita–ba mentek, ahol a nénikétek várni fog, majd Faygates–be visz. Augusztusban értetek megyünk. Tovább nem vitatkozom ezen.
– Fújtattam egyet, majd felkaptam a táskámat a kanapé mellől és kirohantam a bejárati ajtón. Az ajtó bal oldalán ott volt az egysoros görkorcsolyám. Ledobtam a cipőmet, összekötöttem a cipőfűzőt, gyorsan felvettem a görkorcsolyát. A táskát a hátamra dobtam és a cipőt is, elindultam az iskolába. Az út nagyjából 15 perc lehetett, de annyira mérges voltam, hogy nem is figyeltem az órát mikor indultam el. Mérges voltam anyára, mert helyettem döntött. Mérges voltam arra, hogy már holnap el kell mennünk és arra, hogy nem lehetek a barátaimmal, főleg Kate–tel a nyáron. Észre sem vettem milyen gyorsan a suliba értem. Igazából semmit sem vettem észre, még a jobbról a parkolóba kanyarodó Richard Stanley autóját sem, pedig majdnem elütött. Csak a fékek nyikorgását hallottam, aztán felnéztem. A kezem a motorháztetőn volt. Mindenki engem bámult, Rich pedig kiszállt az autóból és odarohant hozzám.
– Minden rendben Molly? Nem sérültél meg? – kérdezte elég aggodalmasan. – Ne haragudj, csak hirtelen, itt voltál, nem láttalak. – kezdte a magyarázkodást.
– Ugyan már, – szakítottam félbe – az én hibám, tudod kicsit felkaptam a vizet és nem figyeltem. Látod talpon maradtam és nincs semmi bajom. Nem a te hibád – belenéztem a szemébe és mosolyogtam. Ő visszamosolygott és fogtuk egymás kezét. Ezt az idilli állapotot Gina szakította félbe.
– El a kezekkel a pasimtól te cafka! – szólt ingerülten és kitépte Rich kezét a kezemből. – Mondtam, hogy megszívod, ha a pasim után koslatsz.
– Mi nem csináltunk semmit – szóltam nyugodtam, mire ő meglökött én pedig elvesztettem az egyensúlyom és hátraestem. Mindenki röhögött. A kis szajha összefonta a karját és hangosan viháncolt, majd hozzátette:
– Látod megmondtam.
Ebben a pillanatban elöntötte az agyamat a düh. Lekaptam a görkorit a lábamról és jobb oldalra néztem. Fél méterre állt tőlem Steven Moore egy floorball ütővel. Felpattantam és kikaptam a kezéből, majd egy pillanat múlva Gina mellett álltam és rámosolyogtam.
– Ó igen Longstern, évek óta erre vártam – mondtam, ezután az ütőt a térde alá raktam és kihúztam alóla a lábát, így egyenesen a fenekére ült. Mindenki nevetett ő pedig majdnem elsírta magát. A szép fehér farmerje kicsit szürke lett a felszálló portól, fehér blúza sajnos nem szenvedett sérüléseket. Elmosolyodtam. A nevetés egyik pillanatról a másikra megszűnt én pedig egy tekintélyes férfihangra lettem figyelmes.
– Molly, az irodámba, most! – Tim tekintete dühről árulkodott. Tudtam nem jó vele vitába szállni, így bementem a suliba, elindultam az irodája felé, ő azonban nem követett. Az irodája előtt volt egy egész alakos tükör, amiben megnéztem magam. Az almazöld Playboyos felsőmön nem láttam foltot, de a sötétkék farmer nadrágom térdén igen. Megpróbáltam letakarítani, szerencsére sikerült. A cipőm még mindig a nyakamban volt, így felvettem, míg Timre vártam. Amíg vártam többen elmentek az iroda előtt. Mindenki kacsintott, egy OK jelet mutatott vagy odaszólt, hogy – Szép volt! – Kate állt meg mellettem a görkorimmal a kezében.
– Nagy voltál csajszi. Itt a korid – szólalt meg. Láttam, hogy még mondani akart valamit, de inkább becsukta a száját és jelzett a szemével a hátam mögé. A vállamra tette a kezét, a kezembe adta a közlekedési eszközömet és elment. A hátam mögött Tim állt, nagyon morcosan az irodája felé mutatott és becsukta mögöttünk az ajtót.
– Meg tudnád mondani mi a fene volt ez? – kérdezte idegesen.
– Mire gondolsz? – kérdeztem értetlenkedve, hátha oldom a feszültséget.
– Nem vagyok vicces kedvembe Molly. Ne szórakozz velem! – válaszolt még idegesebben.
– Jó, bocs – néztem rá sajnálkozóan. – Majdnem elütött Rich, de nem ütött el, aztán megfogta a kezem, mire Gina odajött és ellökött, én fenékre estem, aztán visszaadtam neki.
– Egy floorball ütővel? – kérdezte nyugodtabban.
– Az volt a legközelebb hozzám – válaszoltam őszintén, Tim pedig elmosolyodott. – Különben is, ezzel még tartoztam neki, és úgy néz ki, hogy a következő tanévet máshol fogom kezdeni – fejeztem be nyugodt hangon. Tim az állára tette a kezét és gondolkodott. – Nem te lettél volna, ha nem adod vissza neki. Most mit csináljak veled? – kérdezte lágy hangján, mire én csak megvontam a vállam. Nem is számított válaszra. – Jó – törte meg a csendet. A hangja már nyugodt és kellemes volt. – Felfüggesztelek a mai napra, ne haragudj meg kell tennem.
– Nem bánom – mondtam én is nyugodtam. – Úgyis be kell pakolnom holnapra. – Felálltam és elindultam az ajtója felé. Útközben eszembe jutott valami, ezért hátrafordultam. – Kérhetek valamit Tim? – kérdeztem óvatosan, mire ő a kezével jelezte, hogy folytassam. – Szóval, nem engednéd el a mai napra Kate–et? Tudod, nem sok időm maradna a búcsúra, meg segíthetne bepakolni.
– Tim felvette a telefonját, beszélt valakivel és letette. Pár percig csend volt a szobában, míg valaki be nem kopogtatott. Kate volt.
– Kate, – szólt Tim megtörve a csendet. – elköltözünk Bostonba. Szeptembertől ott tanulnak majd a gyerekek – Kate meglepő arcot vágott, mint ahogy én is. Nekem kellett volna elmondanom neki. – Mivel mi a költözéssel leszünk elfoglalva, így holnap reggel elindulunk a reptérre, hogy a gyerekek elérjék a 9:00–es gépet Wichita–ba. Onnan Faygatesbe mennek Lisa testvéréhez. A gyerekek ott maradnak talán két hónapot – Kate rám nézett én megrántottam a vállam. Tim folytatta: – Szóval a mai napon kérlek, kísérd haza Mollyt és segíts neki bepakolni. Ma nem kell az iskolában maradnod – Tim befejezte a mondanivalóját és intett, hogy menjünk ki az irodából.
Ahogy kiléptünk Kate rám meredt, olyan volt, mint aki kérdezni szeretne valamit. Valójában tudtam mit.
– Ma reggel közölték, mielőtt elindultam a suliba, azért ütött el majdnem Rich – biccentettem egyet, hogy mondjon valamit, de nem szólt. Elindultunk gyalog haza.
Ahogy hazaértünk úgy látszott, hogy Kate túllépte a sokkos állapotot.
– Szóval Kansasbe hova? – kérdezte, míg én elfordítottam a kulcsot a zárban. Félszemmel láttam, hogy az anyám környéken híres fehér rózsáját szagolgatja, ami közvetlenül a járdát szegélyezte két oldalról.
– Faygates – válaszoltam röviden.
– Még nem hallottam róla –nézett rám, én pedig intettem, hogy fáradjon be. A hallba már előkészítette valaki a bőröndöket. Az enyém a barna, narancssárga virágos volt, amit még elsőben vetettem Timmel. Kate elindult a nappalin keresztül a lépcsőhöz, én pedig követtem kezemben a táskámmal, a görkorival és a bőrönddel. A folyosóra dobtam a táskát és a görkorcsolyát, a bőröndöt bevittem a szobámba. A legjobb barátnőm az ágyamon ült és maga elé bámult.
– Talán guglizzunk rá – vettette fel halkan.
–Jó – válaszoltam röviden. – Ott a laptopom kapcsold be nyugodtan.
– Kate felállt, odament az íróasztalomhoz, felnyitotta a laptopot és bekapcsolta. Leült a székre, míg én kinyitottam a polcos ruhásszekrényt és elkezdtem belepakolni a szabadidőruhákat. Csak a gép billentyűinek halk koppanását hallottam.
– Oké – szólalt meg pár perccel később. Felálltam a földről, odamentem az ágyhoz és leültem.
– Kíváncsian várom – sóhajtottam egy nagyot.
– Azt írja: „Faygates, Kansas, USA. 7146 embert jegyeztek a 2000–es népszámláláson.” Utána egy csomó adat az egy mérföldre eső népességről, meg demográfiai adatokról.
Hátradőltem az ágyamon és sóhajtottam egyet. – Nagyon jó, szóval egy poros faluba megyünk. – Várj! – szólt közbe Kate. – Folytatom. „48 mérföldre Dél–keleti irányban található Wichita–tól. Dél–közép Kansasben található a Wichita metropolisz körzet, amely otthont ad közel 600000 embernek. Wichita az állam legnagyobb városa, lakosságát és területét illetően is. Közép–nyugat kulturális központja, számos múzeumával, illetve nemzeti szinten jegyzett történelmi helyeivel.” Továbbá – folytatta a barátnőm – „Faygates Haysville és Wellington között helyezkedik el. Egy–egy óvoda, általános iskola és gimnázium található a kisvárosban. A gimnázium híres a jó sportolókról és a természettudományt kedvelő diákjairól. Kabalaállat a hiúz.”
– Jó, ezt értem, de nem akarok ott tanulni. Inkább az időjárást nézd meg – szóltam Kate–nek.
– Pillanat… már meg is van. Azt írja Kansas–ről. „Kansas államra három különböző típusú klíma jellemző. Ez a három: a párás kontinentális, félsivatagi sztyepp és párás szubtrópusi.”
– Akkor Faygates melyikre esik? – kérdeztem felülve az ágyon.
– Ahogy látom, – kezdett bele a vendégem a mondanivalójába – igen, biztosan állítom, hogy kontinentális. Figyelj! „Az állam kelettől számított kétharmad részén párás kontinentális az éghajlat, ami hideg teleket, és forró nyarakat jelent. A legtöbb csapadék tavasszal és a nyári hónapokban esik.”
– El sem hiszem – kezdtem kétségbeesett hangon. – Egy poros város, ahol nyáron esik az eső. Ez az én szerencsém – huppantam le ismét a bőröndöm mellé.
– Szerintem nem lesz olyan rossz – mondta nyugtató hangon a legjobb barátnőm. Felállt és odajött hozzám. Leguggolt majd egy puszit nyomott az arcomra. – Tudom, hogy rossz lesz egyedül, de majd beszélünk a neten vagy telefonon. Tatjuk a kapcsolatot és egyszer majdcsak visszajössz – próbált nyugtatgatni.
– Mi lesz, ha nem? – kérdeztem szomorú hangon. Már–már a sírás kerülgetett.
– Akkor majd meglátogatlak a nyár folyamán. Megígérem. – Lágyan átölelt, az állát a fejemre tette és ringatott. – Meg fogjuk oldani.
Miután befejeztük a lelkizést segített összepakolni. Melegítőket, rövid és hosszú farmerokat, néhány pulcsit, pólókat, ingeket, szoknyákat raktunk a bőröndbe. A cipők közül a sport illetve tornacipők, pár papucs, szandál és a barátnőm unszolására magas sarkú került kiválasztásra. Betettük egy másik bőröndbe a görkorit, néhány plüsst, egy közös képet rólunk, füzeteket, ceruzákat, bögrét, fogkefét, pipere holmikat, a laptopomat, a müzlis tálamat és még néhány apróságot. Ezzel el is telt az egész napunk. Már 20:00 is elmúlt mire sikerült elbúcsúznunk egymástól. Kicsit könnyes volt a búcsú, de tudtam valakinek hiányozni fogok. Megfogadtuk tartjuk a kapcsolatot egymással, ha törik, ha szakad. A bejárati ajtóból még háromszor visszafordultam, hogy még utoljára megölelhessem az én legeslegjobb barátnőmet. Miután elment és meggyőződtem, hogy semmi fontos nem maradt a szobámba kisétáltam az udvarra a medencéhez. A medence volt az egyik kedvenc helyem. Megnyugtatott és kikapcsolt. Már indultam vissza a házba, mikor hirtelen elhatározásból megfordultam, ledobtam a cipőmet és beleugrottam a medencébe. Anyáék kiszaladtak a teraszajtón és csodálkozva nézték, ahogy ruhástól úszok a vízben. Mikor Pat meglátta, ő is utánam ugrott. Anya megrázta a fejét, Tim pedig bekísérte. Az öcsémmel pedig ruhástól, önfeledten lubickoltunk és játszottunk a vízben. Már rég nem játszottam vele ilyen jót.
Másnap reggel 5:00–kor keltem fel. Nem mentem futni, nem álmodoztam csak pizsamában lementem a konyhába és elkezdtem a müzlit enni. Nem sokkal utánam Pat is lejött, leült mellém. Nem sok étvágyam volt, így odatoltam elé a tálkát, amit ő megevett. Ittam egy pohár narancs juice–t, majd felmentem a szobámba. A székembe kikészített ruhákat felvettem, bementem a fürdőbe, fogat mostam, egy kicsit kisminkeltem magam. Nem voltam a sminkelés szakembere, de nem akartam rossz benyomást kelteni. Csak egy kis púder, szempillaspirál, szürkés szemhéjfesték. Mikor úgy éreztem végeztem a sminkkel, kimentem a szobámban lévő egészalakos tükör elé és leellenőriztem, hogy minden tökéletes–e. A fekete hosszú selyemnadrágom tökéletesen állt. Mindent kiemelve, amire egy férfi szem kíváncsi lehet. Az egyszínű rövid ujjú fehér ingemet nem gomboltam be teljesen, így kiemelve a dekoltázsom, amit nem szégyelltem. Roberts nagyi úgy tartotta, hogy amije van az embernek és szép, arra büszkének kell lenni, és ki kell emelni. Megfogadtam szegény nagyi tanácsát, aki már három éve nem volt közöttünk. A fehér ingre felvettem a fekete mellényemet, ami olyan anyagból volt, mint a nadrág. A mellény csípőig érő, passzos, nyakba akasztós volt, így az ingem kilógott alóla, de ez volt a divat. Cipőnek az egyik kedvenc fekete Chloe zárt magas sarkúmat választottuk Kate–tel. A smink rendben, de a hajam sehogy sem passzolt oda. Gyorsan előkerítettem egy hajgumit és balra fogva (az oldalfrufrum oldalán) összefogtam azt. Így már tetszett az összkép. Gyors léptekkel lerohantam a lépcsőn, már csak rám vártak. Felkaptam a nappaliból a retikülömet, majd bepattantam Tim fekete GMC Yukon Hybridjébe. Pat már ott volt és olvasgatott valamit. A reptéren elbúcsúztunk anyától és Timtől, akik könnyeket potyogtattak, de végül elengedtek minket. Minden simán zajlott, nem akadékoskodtak sem a biztonságiak, sem a beszállókártya ellenőrök, így gyorsan a repülőn voltunk. Már csak közel 5 óra választott el minket Faygatestől.