Hétfőn írástechnikai játékot játszottunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen sokan részt vettetek. A csoportos feladatmegoldás egyik célja – a móka mellett -, hogy előjöjjenek a tipikusan sablonos megfogalmazások, bevett szófordulatok.
Bizonyára észrevettétek, hogy az „olyan benyomást keltett” szófordulatok nem elég erősek, illetve a sok ruha, arc stb. leírásoknak ki kell adni egy érzelmi hatást is, különben üresek maradnak a szavak.
A külső ábrázolása nagyon nehéz feladat, de több módon el lehet érni, hogy élő hatást keltsen:
– A külsőt írja le az ember, érzelmek nélkül, de az apró részletek szokatlanok, és így önmagukban is felkeltik a figyelmet.
– A külső leírás a megfigyelő (vagy az író) jelzőivel, sugalmazásaival van tele.
– Szinte nulla a konkrét külső leírás, és inkább a megfigyelő a saját érzelmeit, az őrá tett hatást mutatja be.
– Cselekménybe ágyazva ismerjük meg a karaktert. (Ez csak akkor tartozik ide, ha a leírás mozgáson alapul pl vakarózás, egyéb testi mozgás. Amikor történetbe ágyaztátok, akkor már nem igazán a feladathoz tartozott.)
Mindegyikre számos példa volt, és nagyon ügyes megoldások születtek. A kb. 90 játékos közül Nagyon tetszett Herika, Békési Anita, Jáger Luca, Puska Veronika, Lyta Line, Novák Viktória, Betralan Melinda, Annamari, Martha Wishpering, Luthien Lovemagic, Laura Arkanian, Szűcs Ivett, Istók Anna, Losonczy Gergő, Futár Iván, Szendrey Anita, Szőlösi Kristóf, Asha Sirani, Tallódi Julianna, Lukács-Kalocsai Eszter megoldása.
A nyertes végül: Korčok Peter
Együtt pa-pammozott a zötykölődő villamossal. Térdével egy zacskó barackot tartott, retiküljét melleinek szorítva olvasott egy címénél foszlott, repedezett borítójú könyvet. Két oldal közt egy patikai blokk reszketett egy ritmusra az állig érő sötét hajjal. Párszor megpiszkálta hosszú, izzadt orrát. És párszor megpróbálkozott egy kreatívabb pamm-para-ramm-pammal. Ajkai felett alig látható szőrszálakat villantott az ablakon betóduló, lakótömbök által szabályozott napfény. A villamos csikorogva fékezett. A lány óvatosan helyére piszkálta a blokkot, majd hirtelen becsapta a könyvet, leemelte parókáját, megvakarta csillogó feje búbját, kíváncsizöld szemével csekkolta a táblát, s helyére csapva haját leszállt.
Gratulálok Péternek!
(Az aranymosas@gmail.com címre kérném egy novella vagy regény első 10 ezer karakterét, és pénteken kikerül a szerkesztés. )
A többieknek köszönöm az élvezetes játékot!
*
Egyéb információk:
A következő 100 szavas írástechnikai játék kapcsán már létrehoztam a Facebook eseményt. Szeretettel várok mindenkit.
Mivel nagyon sokan szeretnének szerkesztést, így nyereményjátékot is hirdetek. Az oldalon most egy fantasy regény, az Álmokon túl közlése zajlik. A hozzászólók között aug. 23-án kisorsolok egy főt. (Bármelyik részletnél lehet kommentelni, és akár az Fb sávban, akár normál hozzászólásként. A tartalomra vonatkozó megjegyzéseket nézem, illetve a szerzővel zajló írástechnikai csevegéseket.)
Az Álmokon túl teljesen felkerül az oldalra, és a végén dramaturgiai csevegőt tartunk belőle, vagyis elmagyarázom a szerkezeti és karakterábrázolásbeli erősségeket, gyengeségeket. A nyilvános értékelés remélem, sok szerzőnek hasznos, mert a típushibákat ki tudja szűrni a saját regényében, ehhez azonban érdemes elolvasni a leközölt regényt.
Aki új látogató az oldalon, annak ajánlom figyelmébe az írástechnikai szekciót.
Tartsatok velünk!
Gratulálok a nyertesnek!
Tényleg sikeresen kerülte a sémákat, cselekvésekbe burkolta a jellemzést.
Tényleg jó, szívesen olvasnám tovább… :))
Gratula a nyertesnek! 🙂
Gratulálok a nyertesnek!
Kedves Aranymosó!
Ígértél csevegést a Habvárról. Meglesz? Az utolsó részeknél többen elmondtuk a véleményünket, aztán megkaptuk az elejének a szerkesztett változatát. A csevegés?…
Attila, a szerző eddig nyaralt, kérte, hogy majd ha visszajön, akkor tartsuk.
Akkor várok.
Köszi a választ!
Gratulálok a nyertesnek.
Gratulálok a nyertesnek!
Nagyon szuper játék volt. 🙂
én is gratulálok 🙂
végül kikerült a szerkesztés, csak én nem találom?
A szerző megkapta, de technikai gond miatt pénteken nem került ki. Majd holnap kiteszem. 🙂
köszönöm a villámválaszt 🙂