Eredményhirdetés

A múlt héten 100 szavas írástechnikai játékot játszottunk. A feladat az átváltozás volt.
Számos kiváló megoldás született. Nagyon ötletesnek találtam a téma kreatív kibővítését is; a vérfarkasok és szörnyek mellett a növények metamorfózisát, a viselkedésbeli változásokat, a lélektani megújulásokat.

Sok megoldás tetszett:

Reynolds:
A műtét jól sikerült. Pár órája még görcsbe rándult a gyomrom, amikor a műtőbe toltak, mostanra viszont ez a feszültség elmúlt. Felemelő megkönnyebbülés vette át a helyét, mert elértem, amit akartam. Végre önmagam lehettem, kiszabadultam a testem börtönéből. Bódító érzés volt. Türelmetlenül vártam, hogy elhagyhassam a kórházat, vásárolhassak, és olyan ruhákban mutatkozzak, amikért korábban megvetően végigmértek, vagy kigúnyoltak. A vágyaim már nem csak álomképekként élhetnek, hanem valóság is válhat belőlük.
Boldogságom következő fokát az új személyi igazolványom jelentette. Az arcom keveset változott, de a nevem sokat elárult. Már nem Henry hanem Hannah volt a keresztnevem.

Kósza Látomás:
– Na milyen volt? – érdeklődött csillogó szemmel.
– Mi volt milyen?
– Az átalakulás.
– Átalakulás?
– Igen. Ilyen voltál – mutatta lelkesen.
– Görbe csont?
– Ne vágj fancsali képet! Nekem tetszel.
– Hm. Neked is tetszened kellene nekem?
– Aha – feszítette meg vigyorogva a bicepszét.
– Nincs egy tükröd?
– Az mi?
– Hagyjuk. Esetleg virágod, ha már akarsz tőlem valamit.
– Uram! – kiáltott az ég felé kétségbeesetten –. Nem értem, hogyan tudott így megváltozni a bordám?
– Ádám! – harsant az égi hang –. Amint kinő a melle, mind ilyen lesz, de ne feledd! Mindnek te vagy az apja!

Szabó Szilvia:
A kicsi gekkó fürgén futott felfelé a sima falon, majd megpihent az ablakpárkányon. Ahogy a holdfény rásütött, áttetszően vékony bőrén remegés borzongott végig. Teste fluoreszkálni kezdett, tagjai megnyúltak, párnás talpacskáiból finom kezek és lábak alakultak ki, szőke haja meglibbent a holdsugár érintése nyomán. Széles szája pici, piros ajkakká csücsörödött, a kerek hüllőszemek helyén mandulavágású, égszínkék szempár pislogott. Zöld bőre megfakult, rózsás fehérré vált. Pitypalatty, a tündér elégedetten nézett végig magán. Csilingelő hangján felkacagott. Aztán kidugta vékonyka nyelvét és beleszimatolt a szélbe.

Kiss Balázs:
Egy kicsit más volt, mint a többi. Szürke, jellegtelen és tüskés. Ha ránéztek az emberek, elfintorodtak; ha rászálltak a méhek, azonnal tovaröpültek. Gyűlölte magát, és addig nem változhatott meg, amíg el nem foglalta a helyét a világ rendjében. Unottan és durcásan várta a tavaszt, s meredeztek a tüskéi. Majd amikor vihar vonult fölé, és pufók esőcseppek verték ronda, tövises leveleit, változást remélt. Később a nap kibuggyant a felhőkből, és izzó fénnyel kényeztette őt. Rózsaszín szirmokat bontott, s úgy érezte, hogy végre megcsodálják kivirágzó szépségét. Habár más volt, mint a többi, néhol szürke, jellegtelen és tüskés; ő volt a legszebb bogáncs.

Bartos Zsuzsa:
Bársonyos héját átharaptam, ragacsos, fehér leve édesen tapadt nyelvemre. Sosem láttam még ilyen élénk rózsaszínű gyümölcsöt. Nekitámaszkodtam a barátnőm kertjében talált különös fa törzsének, hallgattam a meghitt tücsökciripelést. Kinyúltam, hogy újabb csemegét szakítsak, de az ág ezúttal elérhetetlen maradt, sőt egyre távolodott. A világ átalakult. Megduzzadt. Rózsaszín meteorit zuhant az égből. Ijedtemben a mobiltelefonomhoz kaptam, de meztelenül álltam a bambuszerdővé vedlett fűszálak közt. Zsongó nyüzsgés töltötte be a levegőt, köztük egy mindent túlharsogó, idegölő citerázás. Úgy véltem, ha vizet találok, megmenekülhetek. Éppen átugrottam az előttem csorgó, fehér lávacsíkot, amikor ínycsiklandozó légy-szag csapta meg az orromat. Kiugró nyelvemre bársonyos hús tapadt.

Istók Anna:
A szoba csendjét sikoltások szabdalják át, vér és izzadtság szaga keveredik a steril homályban. Nincs napszak, nincs este és nincs dél, nincs vacsora és reggeli. Csak fájás van és nemfájás, órák helyett végtelenbe nyúló pillanatok. Nincs évszak, nincs hideg, meleg. Nincs éhség, nincs félelem, nincs hűség és nincs gondolat sem. A teremtés pillanatai ezek. Vajúdik egy új lélek: a sejtek gigászi harca ez, ahogyan egy önző, egoista individuumból hamarosan Anya születik. Bár még nem tudja, majd csak hetek-hónapok-évek múltán döbben rá: a szülés kínját nem a születendő új élet okozza, hanem a régi lélek kapaszkodik ezer körömmel a testbe, nem akarja átengedni territóriumát senki idegennek.

Végül a nyertes Könyvíró Flóra lett egy szimpatikus öregúrral:

Sanyi bácsi a kerítés tövében lapult. Nyugdíjas feleségét kémlelte az ablakon át,amint az percenként a faliórára tekintett. Tenyerébe lehelt, beleszagolt. Pácban vagyok – konstatálta pityókásan, majd fejéhez kapott,látván,hogy az asszony a sodrófájával egy láthatatlan labdát próbál elütni a levegőben. Gyakorol az istenadta! Támadni fog! Sanyi bácsi nagyot nyelt. Essünk túl rajta – dünnyögte magában. Elengedte a közkerítést, majd dülöngélve vállig gyűrte az ingujját, hogy kivillanjon férfias védjegye, a vasmacska tetoválás, végezetül elszívta spenótleveles dohánya maradékát. Szeme villant a félhomályban, karján a bőr feszesen csüngött, ereje akár a bengáli tigrisé:
– Asszony, megjöttem! -Kiáltotta erélyesen, majd haladt tovább… Békésen, a fény felé!

Gratulálok Flórának! A többieknek köszönöm a játékot!

(Könyvíró Flóra 10 ezer karakteres regényrészletét az aranymosas@gmail.com címre várom. Jövő vasárnap kikerül a szerkesztett változata.)