Erdőss Alex: Kereszttűzben-2

Első részlet

2. fejezet

Beni izgatottan készülődött. Fél éve várt már erre a lehetőségre, attól a pillanattól fogva, hogy összejött Marcellel. Végre együtt tölthet vele egy teljes éjszakát, sőt, rögtön az egész hétvégét!

A fiú az első pillanattól fogva utálta, hogy trükköznie kell, ha találkozni akar a férfival. Mielőtt magántanuló lett a sorozat miatt, megoldotta volna: haverjai között mindig akadt valaki, aki falazott neki. De ahogy kikerült a gimnáziumból, a haverjai elmaradoztak mellőle, nem mintha nagyon bánná, talán még jobban is kedvelte a tévénél a társaságot, mindenkivel tudott beszélni, persze leginkább azt szerette, hogy megismerte Marcellt.

És most mellészegődött végre a szerencse. A szülei nem kaptak egyszerre szabadságot, ezért elmaradt a már-már szokásosnak számító családi nyaralás – Beni ennek különösen örült, mert beleőrült volna, ha egy teljes hétig nélkülöznie kell Marcellt –, és csak most tudtak elmenni egy hosszú hétvégére. Persze a szerencse nem lehetett teljes, a fiúnak dolgoznia kellett: a csatorna szombati nyárbúcsúztató-évadnyitó rendezvényén neki kötelező volt a megjelenés.

Amikor megtudta, hogy az anyjáék elutaznak, rögtön rábeszélte Marcellt a közös hétvégére. Aztán persze arra is, hogy tartson vele szombaton. Az előbbire sem tudta könnyen rávenni a férfit, de az utóbbi… az igazán nehéz menet volt. Végül sikerült meggyőznie, mint mindenről, amit a fejébe vett – előbb-utóbb úgyis sikerrel járt, mint attól a pillanattól fogva mindig, amikor szemet vetett a férfira.

Persze tisztában volt vele, hogy vannak határok.

Tudomásul vette, hogy helyzetüknél fogva nem tehetnek meg bizonyos dolgokat, még ha ő nagyon szeretné is. Csakhogy mostanra tele lett azzal a macimintás napozója, hogy a stúdión és Marcell lakásán kívül még sehova nem mentek együtt. Ezért örült annyira ennek a lehetőségnek, még akkor is, ha nem nagyon beszélhetnek egymással – legalábbis nem túl feltűnően –, de már a gondoltra is jóleső bizsergés töltötte el, hogy a férfi ott lesz a közelben.

Ennek fényében kicsit bánta az előző napi interjút, mert az veszélybe sodorta a közös programot. Sőt, a férfi viselkedése alapján még a kapcsolatukat is. Bár az egész éjszakát a neten töltötte a hozzászólásokat olvasva, Beni továbbra is úgy gondolta, hogy mind András, mind Marcell túlreagálták a dolgot.

Boldoggá tette, hogy a férfi mégsem visszakozott, mert bár tudta, hogy vannak határok, egyre inkább vágyott átlépni őket.

A fiút telefonjának hangja szakította ki gondolatai közül. Csodálkozva nézte a kijelzőn a nevet, elképzelése sem volt róla, hogy mit akar tőle kedvenc kolléganője. Móni játszotta a testvérét, sok jelenetben szerepeltek együtt, még közös öltözőt is használtak.

– Te mi a jó istent csináltál? – ordította köszönés helyett a lány. – Vagyis azt már tudom, mit, az érdekelne, hogy mégis miért?

– Miről beszélsz?

– A csodás tegnapi interjúdról! Valamelyik állat úgy gondolta, hogy csak én lehetek az a titokzatos személy, akiről beszéltél, szóval két órája zaklatnak az újságírók! Először nem is értettem, mit akarnak, aztán a harmadik volt olyan tünci, és megemlítette a szereplésed. Komolyan elfogott a kísértés, hogy megadjam a firkászoknak a számod, hátha akkor leakadnak rólam! Bazmeg, ledobod a bombát, és utána szarsz rá, ki robban fel vele?!

– Állj már le! Neked már amúgy is volt ilyen ügyed, nem? Mit kell ennyire felfújni?

– Persze, de annak legalább volt alapja, és nem más helyett kellett elviselnem a szart! Végiggondoltad te ezt?

– Nem, oké? És ezt már mindenkitől megkaptam, akitől meg kellett kapnom, ne kezdd te is! Nem így terveztem!

– Hát nekem nem egyszer mondtad…

– Igen, mondtam, de akkor sem úgy mentem oda, hogy most fogom megtenni. Csak amikor beültem abba a kurva székbe, akkor döntöttem el! Amúgy nem értem, miért pont rád gyanakszanak.

– Miért, mégis kire gyanakodnának? Minden interjúnkban elhangzik, mennyire kedveljük egymást a sorozaton kívül, te meg amúgy hét lakat alatt tartod a magánéleted!

– Amire minden okom meg is van!

– Mégis, mi okod lenne…? Hoppá! Tényleg igaz! Nemcsak azért mondtad, hogy elhallgattasd őket! És mégis ki az, akit ennyire titkolni kell? A miniszterelnök lánya, vagy mi?

– Bocs, Móni, de most mennem kell. – Beni bontotta a vonalat, és azzal a mozdulattal ki is kapcsolta a telefonját. Nem akart hazudni a lánynak – megint –, neki nem, mert tényleg ő állt hozzá legközelebb a kollégák közül. Tudta, hogy még fog kapni azért a lánytól, amiért csúnyán lerázta, de ez pillanatnyilag nem izgatta. Most csak egy dolog érdekelte, hogy mikor indulhat végre Marcellhez.

– Mit akarsz? – szorította le Marcell Beni karját a feje fölé. A fiú elvigyorodott, és felemelte a fejét, hogy megcsókolja. A férfi pedig elveszett, mint mindig.

Nehéz lesz elengedni Benit, amikor eljön az ideje.

Nem tudta, hogy azért kötődik ennyire hozzá, mert a szex már az első alkalommal várakozásán felül jól sikerült – a körülmények ellenére is –, és azóta szinte elérte a tökéletesség szintjét, vagy azért mert látni vél valamit a felszín alatt, amit senki más nem láthat.

Benivel túl könnyen ment minden. Természetesen nem zökkenőmentesen, de akkor is meg tudná szokni.

Amikor Beni bejelentette, hogy ezt a hétvégét vele akarja tölteni, ő hevesen tiltakozott. Persze nem sokáig, Beni erőszakosságának sosem tudott ellenállni. Pedig nem akarta. Az bántotta ebben az egészben a legjobban, hogy ő kötődött, míg Beni csak játszadozott. És ha majd egy szép napon a fiú megunja és elsétál, ő össze fog omlani.

Beni hónapok óta flörtölt már vele, amikor végül összejöttek. Mindezt pofátlanul nyíltan tette, bár meglehet, csak ő volt iszonyatosan paranoiás, mert azóta sem fogott senki gyanút. Pedig akkor tényleg azt hitte, hogy nemcsak ő látja Benin, mennyire el akarja csábítani, hanem mindenki más is. Mindenesetre ő nem vett róla tudomást. Legalábbis nagyon igyekezett. Mert bár minden észérv ellene szólt, mégis vonzódni kezdett a fiúhoz. Talán csak a kitartás miatt, amivel próbálkozott nála, talán amiatt a szemtelen tekintet miatt, ahogyan csak ő tudott nézni.

Aztán eljött a pillanat, ami kibillentette az egyensúlyából és megtörte az ellenállását.

Azon a héten végig külső helyszínen forgattak, vidéken. Az első két napon minden olyan úgy ment, mint általában, de a harmadik nap délutánján valami megváltozott. Szünetekben a fiú eltűnt, és forgatás alatt sem nyújtott olyan sziporkázó teljesítményt, mint szokott.

Marcell akkor aggódni kezdett. Fogalma sem volt, tud-e valaki valamit a dologról, kérdezősködni nem akart, nem is mert, az túl feltűnő lett volna.

Aznap este sétálni ment. Csak ki akarta szellőztetni a fejét, úgy érezte, kezd összezavarodni.

A tóparton látta meg Benit. A fiú a térdét átkulcsolva ült a még szinte fagyos földön. Bár napközben a szikrázó napsütés már eléggé felmelegítette a levegőt, a kora márciusi éjszakában még nem volt célszerű a szabadban ücsörögni. Marcell odasétált Benihez. Úgy látta, a fiú nagyon elmerült a gondolataiban, és nem akarta megijeszteni, ezért csak halkan merte megszólítani.

– Meg akarsz fagyni? – Beni még csak meg sem rezdült. Semmi frappáns visszavágás, a szokásos gúnyos mosollyal, semmi leoltás, miszerint köze nincs hozzá, és ez minden másnál biztosabban árulta el, hogy gond van. Marcell tehát leült Beni mellé, mert így mégsem hagyhatta magára.

– Úgy látom, már meg is fagytál. – Várt néhány pillanatot, de a fiú még mindig nem reagált. – Beni…

– Meghalt a nagymamám. – A fiú hangja távoli volt és idegen, nem is hasonlított arra, akit addig ismerni vélt.

– Sajnálom – nyögte ki végül néhány másodperc tétovázás után Marcell. – Andrással beszéltél? Nem engedett el?

– Nem akarok elmenni. Anya zokogva hívott fel. Nem akarok ott lenni.

– Értem – bólintott Marcell, bár voltaképpen nem értette, de nem tudott mást mondani. Feltápászkodott a fiú mellől. – De szerintem itt sem kéne lenned. Gyere, menjünk vissza a szállodába. – Nem gondolta végig, mit csinál. A kezét nyújtotta Beninek, aki erre végre megmozdult. Lassan, kísértetiesen lassan emelte feljebb a tekintetét, a kezéről az arcára. Csak egy pillanatra kapta el a pillantását, aztán a fiú elfogadta a gesztust, és hagyta, hogy segítsen neki felállni.

Némán sétáltak a szállodába, ahol Marcell felkísérte Benit a szobájáig.

– Tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni, de próbálj pihenni. Holnap nehéz nap lesz.

Beni csak bólintott, aztán eltűnt az ajtó mögött, Marcell pedig visszament a saját szobájába, persze elaludni nem tudott.

Amit Beni addig művelt, játéknak fogta fel, de akkor megingott.

Talán másfél óra telhetett el, amikor kopogtak az ajtaján. Tudta, hogy Beni az, más egész egyszerűen nem lehetett.

Feltápászkodott, kinyitotta az ajtót.

Beni úgy nézett rá, picit lehajtott fejjel, féloldalas mosollyal. Neki pedig hevesebben vert tőle a szíve.

– Nem ébresztettelek fel, ugye? – Marcell csak megrázta a fejét. – Bemehetek?

Marcell félreállt az ajtóból, majd becsukta a fiú mögött, de nem mozdult.

– Bocsánat – Beni megtorpant három lépésre tőle, és visszafordult felé, mikor rájött, hogy nem indult utána –, de nem tudok mással beszélni…

– De velem sem beszélni akarsz – jelentette ki Marcell, mivel a fiú belépője egyértelművé tette a szándékait.

Beni egész közel lépett hozzá, az ő háta mögött pedig ott volt az ajtó. Nem menekülhetett, bár talán nem is akart.

– Valóban nem.

– Az meg sem fordult a fejedben, hogy én nem akarom?

Beni felnevetett. Halkan, gúnyosan, ahogy csak ő tudott.

– De. Rengetegszer. És egészen mostanáig nem is voltam benne biztos, hogy akarnád-e.

Marcell nem kérdezte, mi árulta el. Ő is tisztában volt a pajzsán keletkezett repedéssel.

– És ami engem illet – súgta Beni a nyakába –, mindenre vevő vagyok.

Marcell kurtán felnevetett. Ilyen szépen sem hallotta még kifejezni, hogy valakinek mik a preferenciái az ágyban.

Beni nem zavartatta magát, a nyakát csókolta közben, amivel előcsalt a torkából egy röpke sóhajt.

Csak egyetlen alkalom. Mi baja lehetne belőle? Kettőjükön kívül senkinek nem kell tudnia róla.

Bár nem úgy készült, hogy ebben az öt napban bárkivel is szexelni fog, és ez felvetett egy-két problémát, de Benit elnézve nem hitte, hogy a fiú számára létezik áthidalhatatlan akadály…

– Ez milyen durva! – Beni hason feküdt mellette, kényelmesen elnyújtózva, és a telefonjával szórakozott. Ő kérte rá, hogy most ha lehet, egy kicsit hagyja már békén, csak egy félórára, mert ha nem, végelgyengülésben fog kimúlni. Akkor Beni durcásan, tüntetően hátat fordított neki, de úgy látszik azóta már elfelejtette, hogy nemrég még morcos volt rá.

– Mi az?

– A sorozat facebook oldala.

– Kitalálom: az interjúd posztja. És mi az a nagyon durva?

– A több, mint kétezer hozzászólás. Egy kicsit azért ijesztő.

– Olvastad is azokat a hozzászólásokat?

– Belenéztem.

– És még mindig azt mondod, hogy nem lesz gond? – Beninek egyszerűen fogalma sincs róla, mit szabadított magára azzal, amit mondott. Előző este elolvasott néhány kommentet, bár akkor még csak ötszáz volt belőlük. Nem csodálkozott túlzottan rajta, hogy egy nappal a buli előtt megnégyszereződött a számuk: a rajongók azt taglalták, hogy fogják kiszedni belőle, ki a barátnője, a legelvetemültebbek pedig azt tervezgették, hogyan csapják majd le a leányzó kezéről.

– Semmi olyan, amit ne tudnék kezelni.

– Ahogy gondolod – vonta meg a vállát Marcell. Már rájött, hogy felesleges ezen vitázni. És tulajdonképpen őt addig nem is érdekli, mit csinál Beni, amíg ő nem keveredik bele. Ráadásul a fiúnak úgysincs választása: legfeljebb akkor hagyhatná ki a bulit, ha meghalna. Az már jobban zavarta, hogy neki is ott kell lennie, persze, amikor igent mondott, ez az őrület még sehol sem volt.

– A rajongóim imádnak. Nem fognak bántani.

– Ja, mert sokan vonzónak találják a rosszfiúkat.

– Csak te nem.

– Mert szerintem az nem kifejezetten vonzó, ha valaki képernyőn kívül is önző, egoista és arrogáns.

– És még mindig azt gondolod, hogy önző, egoista és… mi volt a harmadik?

– Arrogáns.

– Arrogáns vagyok?

– Ha így gondolnám, nem lennél itt.

– Az jó. És mikor változott meg a véleményed?

– Tudod te azt.

– Akkor mit szólnál még egy menethez?

Marcell felnevetett. Beni igenis önző, egoista és arrogáns. Épp csak olyan szerethető módon, amivel könnyedén elfújja minden ellenállását.

Fantasztikus volt Marcell mellett ébredni. Beni nagyjából addig a két percig kifejezetten élvezte is a dolgot, míg az eszébe nem villant, hogy aznap bizony dolgoznia kell. Megfordult, lehalászta az éjjeliszekrényről a telefonját, és egy apró sóhajjal nyugtázta, hogy van még majdnem félórája.

Visszafordult Marcellhoz. A férfi a hátán feküdt, a takarót lerúgva magáról, mindössze egy szál ingerlően dudorodó alsóban. Beni fantáziája azonnal beindult, megnyalta, aztán beharapta a szája szélét. Talán kihasználhatná azt a fél órát. Végighúzta a kezét Marcell mellkasán, egészen a hasáig, majd vissza. A férfi nem reagált, így Beni felbátorodott, lehajolt, és belecsókolt a nyakába, aztán a válla felé folytatta a ténykedést. Erre már Marcell megmozdult, morgott valami érthetetlent, majd a következő pillanatban lefogta a kezét.

– Mit csinálsz? – kérdezte álmos hangon.

– Szerinted?

– Nem – jelentette ki a férfi, eltolta magától, és hátat fordított neki. Beni összehúzta a szemöldökét. Mi az, hogy nem?

– Te mindig ilyen morcos vagy reggel?

– Csak ha nem aludtam ki magam – morogta Marcell. – És háromkor még ébren voltunk, most meg hajnal van, tehát nem aludtam ki magam.

– Pedig olyan izgi lenne… – Beni igyekezett a legcsábítóbb hangszínét elővenni, de ezúttal hatástalan maradt a próbálkozás.

– Azt mondtam, nem. Talán majd ha nem kell miattad hajnalban kelnem. És amúgy is mindjárt készülnöd kell.

– Azért átölelhetlek? – adta meg magát végül a fiú.

– Át.

Marcell hátához simult, lehunyta a szemét, és beszívta a férfi bőrének illatát. Persze ez sem hagyta hidegen, de igyekezett visszafogni a kényszert, hogy elkalandozzon a keze, közben amúgy is elment az idő. Azért azt így sem bírta ki, hogy félpercenként ne adjon egy csókot Marcell vállára. A férfi a negyedik után szólt rá.

– Beni!

– Tudom, nem. De ezt sem szabad?

– Csak maradj nyugton, jó? Mennyi van még? Tíz perc? Hagyj addig pihenni!

Beni torka elszorult, a szíve gyorsabban vert. Talán így érezheti magát egy összeszidott kölyökkutya a megrágott cipő mellett, pedig ő csak játszani akart. Abban reménykedett, hogy hamar elmúlik Marcell rosszkedve, mert nem akarta, hogy az egész napjukra rányomja a bélyegét.

Összerezzent, mikor felvijjogott a telefonja. Sóhajtva kimászott az ágyból, összeszedte a holmiját, és bezárkózott a fürdőszobába. Sokáig pepecselt, nem tudta, mi vár rá, ha kilép az ajtón. Legszívesebben addig húzná az időt, míg indulnia kell, de majd egy órát eltölteni a zuhanyzással túl feltűnő lenne. Nem ilyen ébredésre számított, így annál nagyobb meglepetés érte, amikor a fürdőben végezve Marcellt a konyhában találta, terített asztal mellett.

– Soká jöttél – közölte mogorván a férfi, mire Beni elmosolyodott.

– Azért reggelizni még van időm.

– Akkor kezdj neki! Addig én rendbe szedem magam.

– Most itt hagysz? – kapta el a fiú Marcell kezét, ahogy a férfi el akart menni mellette.

– Csak tíz perc, aztán jövök, jó? – Marcell lehajolt hozzá, és adott egy csókot a halántékára. – Sietek.

Beni bólintott, és elengedte a férfit. Amíg Marcell visszaért, csinált magának kávét, és összeválogatta, mit fog enni. Egyébként lenyűgözte ez a terülj-terülj asztalkám, nem várt Marcelltől ilyesmit.

– Köszönöm – mondta, amikor a férfi leült vele szemben. Marcell csak biccentett válaszul.

– Felkészültél?

– Fel. De szerintem még mindig túloztok.

– Hamarosan kiderül, kinek van igaza. De rosszabb időpontot nem is választhattál volna ehhez a nyilatkozathoz.

– Legalább te ne bánts már érte! Még Móni is le fogja szedni a fejem…

– Móni?

– Őt találták meg az újságírók – vonta meg a vállát Beni.

– Na, ez igazán nagyszerű. Van még valami, amiről tudnom kéne?

– Ne legyél paranoiás. Mónit meg bízd rám, jó?

– Úgysem nagyon tehetek mást – rázta meg a férfi rosszallóan a fejét.

– Na, ne csináld már! – Beni odalépett Marcellhoz, lehajolt hozzá és megcsókolta. – Mindjárt indulnom kell, nem lehetne, hogy ne veszekedjünk?

Marcell bólintott, felállt, és átölelte a derekát. A csók fullasztó volt és vad, már-már erőszakos, és közben a mosogatónak tántorodtak. Beni halkan felnevetett, mire a férfi a fenekébe markolt, és még jobban magához szorította. A fiú érezte, hogy Marcell már ettől is teljesen beindult, és imádta, hogy képes ilyen hatással lenni rá, olyan jólesett érezni a férfi kemény farkát az ágyékánál.

– Mennem kell – sóhajtotta Beni, mire Marcell elégedetlenül felmordult. A fiú a férfi hajába markolt, hátrébb húzta a fejét, és a szemébe nézett.

– Megkaphattad volna reggel, ha akarod.

– Menj a fenébe.

– Majd útba ejtem, jó? – nevetett fel Beni, és elindult, hogy felvegye a cipőjét. Amikor végzett, Marcell ugyanott állt, ahol hagyta. – Akkor én megyek – szólt be a konyhába. A férfi csak bólintott, de mielőtt kilépett az ajtón, utánament, és elkapta a karját.

– Akkor úgy egy óra múlva én is indulok. – Marcell megsimogatta az arcát, aztán megcsókolta. – Vigyázz magadra!

– Ne félts már ennyire! – vigyorodott el Beni. – Na, szia!

Szombat reggel viszonylag csend volt és nyugalom, de Beninek így is rosszulesett átvágni a fél városon, pedig Marcell lakásához közelebb esett a pláza, mint hozzájuk. Megint megfordult a fejében, hogy letehetné a jogsit, végül is, az autóra valót már megkereste. Sokkal szívesebben töltene akár órákat a dugóban, a saját kocsijában, minthogy a tömegközlekedést használja. Mégis, a forgatás, a tanulás és Marcell mellett sem ideje, sem energiája nem maradt rá. Majd az érettségi után.

Amikor odaért a plázához, azonnal kiszúrta, merre kell mennie. Bár elmondták neki, pontosan hol találja a színpadot, a biztonsági őrök jobban mutatták az utat, mint bármilyen térkép.

A hosszan elnyúló háromszintes épület közepén a hatalmas üvegkupola alatt terpeszkedett a színpad, mögötte az öltözők. Az egyik oldalsó folyosót lezárták, ott közlekedtek a stábtagok, ott hordták be a felszerelést.

Beni nem értette, egy augusztus utolsó szombatjára eső rendezvényt miért a plázában kell megtartani, szabadtéren talán többen is lennének. A tágas tér már így is majdnem teljesen megtelt, bár Beni csak egy futó pillantást vetett a nézőtérre befelé. De ez volt a hagyomány, már évek óta ezen a napon, ezen a helyszínen kezdte a csatorna az új évadot.

Amint belépett az öltözőbe, a sminkeslány rögtön letámadta és elzavarta öltözni, aztán a székbe parancsolta, de még mielőtt végezhetett volna, megjelent Móni.

– Na végre, hogy itt vagy, azt hittem, már sosem érsz ide!

– Móni…

– Komolyan gondoltad, hogy megúszod ennyivel? És mikor veszel végre egy telefont, amin elérhetnek az újságírók?

– Majd.

– Éppen ideje lenne! Na, most tessék mindent szépen elmesélni! Ki az, mikor és hol szedted össze, és mi a francért ilyen hipertitkos?

– Móni, kérlek! Nem beszélhetek róla.

– Bezzeg a tévében kifecsegheted, mi? Szóval muszáj leszel.

– És mégis miért?

– Mert a: nem szép dolog így rátenni a másikra a telefont, és b: mert én viselem a hülyeséged következményeit!

– Figyelj, csak fogd fel, hogy okkal nem mondok semmit, oké?

– Bezzeg én a te válladon bőgtem ki magam!

– Kért rá valaki?!

– Sziasztok! – tört rájuk András, mielőtt még a lány visszavághatott volna. – Beni, beszélhetünk?

– Persze – bólintott a fiú, és talán még sosem érzett ilyen hálát a főnök megjelenéséért. Móni egy lesújtó pillantással tudatta vele, hogy még nem végeztek, aztán szó nélkül távozott.

– Rengetegen vannak és szerintem a kilencven százalékuk téged akar. Nekem tulajdonképpen mindegy, mit mondasz, de legyél következetes. Ha lehet, ne keveredj ellentmondásba. Remélem, van sztorid.

– Persze, megoldom.

– Jól van, akkor csak ügyesen, ha már kirobbantottad a forradalmat. – András megütögette a vállát, aztán otthagyta. Beni felsóhajtott, az órájára nézett és megállapította, hogy két perc múlva kezdenek. Megrázta a fejét, magára öltötte a legelbűvölőbb mosolyát és felment a színpadra.

– Nocsak, te itt? – Marcell összerezzent, ahogy András barátságosan megpaskolta a vállát. Éppen véget ért a műsor első fele, és amint Beni előkerült a kulisszák mögül, megrohamozták a rajongók és a riporterek, Marcell pedig belefeledkezett a jelenetbe, így meglepetésként érte András felbukkanása, de azért igyekezett mosolyt erőltetni magára. – Azt hittem, csak akkor jössz, ha meló van.

– De a tavalyi buli olyan jól sikerült, hogy gondoltam, megnézem úgy is, ha nem kell dolgoznom.

– És miért nem szóltál?

– Mert az utolsó pillanatban döntöttem el.

– Mindegy, örülök, hogy itt vagy. Szép kis csoportosulás, mi? A hülye kölyök jól megcsinálta magának azzal az ostoba nyilatkozattal. – Marcell csak bólintott, és igyekezett leplezni, hogy egy pillanatra megállt benne az ütő. András ezek szerint kiszúrta, mit bámul, de vajon gyanút is fogott? – Hát a mai napon kétségkívül ő a legnagyobb szenzáció. Csak bírja a rohamot. Na, én megyek tovább, neked meg jó szórakozást! – Azzal András egy szemvillanás alatt eltűnt a tömegben, Marcell pedig megnyugodva fújta ki a levegőt.

Beni egyébként kétségkívül élvezte a helyzetet. Ezt vitathatatlan tényként dörgölte Marcell orra alá a látvány, ahogy a fiú rajongóinak gyűrűjében állva mosolygott, autogramot osztogatott, beszélgetett, ahogy pózolt a fényképezőgépek és a kamerák előtt, ahogy látszólag végtelen türelemmel válaszolgatott a riporterek kérdéseire. Bár ő felfedezni vélte rajta a fáradtság jeleit, azt is látta, a fiú így is egyértelműen fürdőzött a ráirányuló figyelemben.

Marcell elfordult, bár nem tudta, mit kezdjen magával. Beni ragyogott, és ő ezt egész egyszerűen nem akarta látni. Nem így. Neki olyan kevés jutott az ilyen percekből. Persze látta már a fiút ilyen helyzetben, hiszen ha csak tehette, megnézte a tévében, de itt, élőben ez az egész teljesen más érzést keltett benne. Remélte, hogy ez is csak színészkedés, de Beni annyira őszintének tűnt. Szerette volna annyira ismerni, hogy tudja, mikor játszik, de most úgy érezte, semmit sem tud róla.

Keserűség marta a torkát, gyűlölte a pillanatot, amikor beleegyezett ebbe az őrültségbe. Nem bírta tovább nézni, ahogy a fiú másokkal bájolog. Legszívesebben kisajátította volna Benit, csak magának akarta őt. Persze ez az ő helyzetükben egyenlő a lehetetlennel.

Elindult a kijárat felé, és komolyan megfordult a fejében, hogy hazamegy, de amikor kiért a pláza elé, megtorpant. Akkor sem tisztességes szó nélkül lelépni, ha momentán haragszik Benire. Nem tenné ezt vele. Keresett egy padot az épület előtti téren, és leült rá.

Nem rajta múlt, hogy végül több lett, mint egy éjszaka. Amikor Beni másnap éjjel is megjelent a szobájában, még mindig úgy gondolta, hogy ez a kis kaland a szálloda falai között marad. De a fiú már a hazaérkezésük másnapján felhívta azzal, hogy kipróbálná az ágyát, ő pedig gondolkodás nélkül mondott igent. Akkor még azt hitte, néhány alkalom után lecseng ez a dolog Beninél, és csak a gyász miatt kell valaki a fiúnak, akivel vigasztalódhat. Két héttel később aztán feladta a maradék ellenállását és szakított az akkori partnerével. Kettős életet nem tudott élni, és bár minden észérv ellene szólt, mégis Benit választotta.

Megrezdült a zsebében a telefonja, majd felcsendült egy elég durva metál szám első néhány taktusa. A zene Beni egyik kedvence volt, ő állította be csengőhangnak, Marcell határozott tiltakozása ellenére. Meg is mondta a fiúnak, hogy le fogja szedni, aztán valamiért mégsem tette.

Előhalászta a telefont a zsebéből, és egy sóhajjal fogadta a hívást.

– Eltűntél – közölte Beni szárazon.

– Csak kijöttem levegőzni. – Elszorult a torka. Ha a fiú dühös volt rá, az mindig ezt váltotta ki belőle – rosszul érintette, rosszabbul, mint szerette volna.

– A légkondis épületből a harminc fokra? Te se vagy normális! – nevetett fel a fiú. De legalább már nem haragszik, állapította meg Marcell. – Van egy kis szünetem, gyere a büféhez!

Oh, igen. Játékszer. Amit Beni kénye-kedve szerint használhat. Néha utálta magát azért, hogy hagyja, mégsem jutott eszébe tiltakozni vagy nemet mondani.

Rutinosan tettek úgy, mint akik pusztán véletlen futnak össze és kezdenek el beszélgetni.

– Ha végeztünk itt, szeretném, ha elmennénk sétálni. A Gellért-hegyre.

Marcellnek vagy három másodpercébe is beletelt, mire felfogta a szavak értelmét. Aztán egyszerűen csak megrázta a fejét.

– Nem – tette hozzá végül mégis, nyomatékosításképp.

– Csak egy séta. És úgyis mindenki a koncertre megy este. – Beni mosolygott, de Marcell így is érezte a hangján a feszültséget. Bár a tekintetén sokkal jobban látszott, hogy nem hajlandó elfogadni a nemleges választ. – Nem azért akarok odamenni, mert a csillagos ég alatt akarok veled kefélni, bár egyszer azt is…

– Fejezd be! – Bezzeg ő nem tudott mosolyogni. Olykor tényleg azt hitte, hogy ez az egész a homlokára van írva.

– Meddig akarod még ezt csinálni?

Amíg rám nem unsz – jött volna a számára kézenfekvő felelet, de Beni azt sem várta meg, hogy kinyissa a száját.

– Nekem most vissza kell mennem. Találkozunk a Gellért szállónál, nyolc fele, addigra odaérek. És – a fiú újra elmosolyodott, olyan arckifejezéssel, mint aki éppen valami hatalmas kegyet gyakorol – nem kell megvárnod, ha nem akarsz. Nyugodtan menj haza. Bár azt tudnod kell – hajolt közelebb –, hogy nagyon örülök, hogy itt vagy.

Az utolsó szavakat mintha egy másik ember mondta volna. A fiú tekintete ellágyult, arcáról eltűnt a fensőbbséges kifejezés. Marcell ilyenkor még azt is elhitte, hogy Beni komolyan akar tőle valamit.

Végül csak megrázta a fejét. Egy darabig még biztos marad.

Beni diadalként élte meg, hogy a férfi nem lépett le. Még ha csak egy apró lépés is, és még ha nem is az igazi, akkor is szüksége volt erre. Elvégre nem bujkálhatnak Marcell lakásában életük végéig.

Nem értette a férfit. Amennyit tudott róla – amennyit Marcell elárult –, annyira nem kezelte hétpecsétes titokként, hogy meleg, így fel nem foghatta, pont vele miért akar ennyire bezárkózni. Azt nem tartotta elég nyomós érvnek, hogy ő híresség, és olykor a címlapokon szerepel. Ezt ki lehet védeni, meg lehet oldani, neki is sikerült elérni, hogy az utcán ne menjenek oda hozzá. Az sem hathatós kifogás, hogy még fiatalkorú. A szüleivel megbirkózna, ebben Beni biztos volt. Ő igazi kapcsolatot akart, és bár úgy gondolta, Marcell is erre vágyik, ezt így nem lehetett annak nevezni. De esze ágában sem volt feladni, valahogy csak eléri, hogy Marcell kibújjon végre a csigaházából.

Felsóhajtott, ismét magára öltötte legszebb mosolyát, és felment a színpadra. Egy órán keresztül, amíg tart a műsor, addig még nyugta van. Aztán ugyanott folytatják majd, ahol délelőtt abbahagyták: a rajongók és az újságírók egyre szemtelenebb kérdésekkel fogják zaklatni. Fárasztotta a szüntelen mosolygás, a diplomatikus válaszolgatás, és igazat kellett adnia Andrásnak és Marcellnek: tényleg szétszedték. De ezek már legalább nem az unalomig ismételt Van-e valakid? és Miért nincs senkid? kérdések voltak, és őt már ez is elégedettséggel töltötte el. És bár ez a figyelem kétségtelenül bizsergető volt, azért remélte, hamarosan felfogják és tudomásul veszik, hogy azért nem beszél róla, mert egy tökéletesen ismeretlen valakivel jár, aki úgysem érdekes a számukra – és ez még csak nem is volt hazugság.

Alig várta a nap végét. Szívesebben töltötte volna az idejét Marcellal kettesben, de mint a csatorna egyik legnépszerűbb színésze, kivívta magának a jogot, hogy azok között a szerencsések között legyen, akiknek végig ott kell maradni az összes rendezvényen – kivéve az esti bulit. Hét előtt tíz perccel szabadult, gyorsan elköszönt a többiektől, akart még pár szót váltani Marcellal is, de a férfi éppen az egyik technikussal beszélgetett, és végül úgy döntött, nem zavarja őket.

Végül egész hamar odaért a Gellért-hegy lábához, a kiszámíthatatlan tömegközlekedés ezúttal kedvezett neki, viszont így tétlen várakozásra kényszerült. Elégedetten állapította meg, hogy még a környék is kihalt, mintha az egész város a kedvére akarna tenni. Percenként nézte az óráját, igyekezett türelmes lenni. Tudta, hogy autóval sem egyszerű átvágni a belvároson, mégis mikor a tizenkettedik ránézés után megpillantotta Marcellt, szinte megkönnyebbült: talán mégiscsak tartott tőle egy kicsit, hogy hiába vár.

A pólója nyakába akasztotta a napszemüvegét, megigazította a sapkáját. Izgult az este miatt, és nem segített, hogy már messziről kiszúrta Marcell rosszkedvét.

– Szia! Gyere, menjünk, és közben meséld el, mi bajod van!

– Semmi – közölte Marcell, és engedelmesen elindult a fiú mellett.

– Persze, semmi. Látom rajtad.

– Akkor nem érdekes – morogta a férfi, mire Beni bevágott elé, és szembefordulva vele elállta az útját.

– De igen, érdekes. Mert ez az első ilyen alkalom, és nem fogom hagyni, hogy te tönkretedd, mert felbosszantott valami.

– Túl jól érezted magad. – Marcell nem nézett rá, csak kikerülte, és továbbment. Beninek kellett néhány pillanat, hogy megértse, mire gondol a férfi. Két lépéssel beérte Marcellt, és megint feltartóztatta.

– Mikor?

– Ma. Egész nap.

– Te most viccelsz?

– Élvezted.

– Na, jó, nem értem, mi ütött beléd. Egyáltalán nem élveztem. Halálra fárasztottak. Igazad volt, tényleg szétszedtek. De nem tehetem meg, hogy nem mosolygok rájuk.

– Te bármit megtehetsz, nem? – A férfi megint továbbindult, és neki ismét beletelt pár másodpercbe, hogy feldolgozza Marcell szavait. Mire felocsúdott, és megfordult, a férfi már jó néhány méterre eltávolodott tőle.

– Marcell, várj! – A férfi után iramodott, és elkapta a karját, mikor utolérte. A szemébe akart nézni, mert egyszerűen nem hitte el, amit hallott. Marcell nem akart szabadulni a szorításából, nem csinált semmit, úgy állt ott, mint egy szobor. Beni felemelte a kezét, és végighúzta a hüvelykujját a férfi arcán.

– Ne… – rezzent össze Marcell, de végre ránézett, egyenesen a szemébe.

– Nem mondhatod komolyan, hogy féltékeny vagy. A rajongóimra? Tini lányokra? Ne hülyéskedj már, semmi okod nincs rá! – Beni Marcell homlokának támasztotta az övét, tenyerét a férfi nyakára csúsztatta. – Meg akarlak csókolni.

– Beni…

– Nincs itt senki. De ha annyira akarod, nézz körül nyugodtan. – Elhúzódott Marcelltől, mosolyogva figyelte, ahogy a férfi mögé néz, de még mindig látta a kétkedést a tekintetében. Pedig a ritkásan álló fák közt senki sem járt. Csak néhány madár rikácsolt hangosan, szédült bogarak neszeztek a bokrokban, és a fel-feltámadó forró nyári szél mozgatta a ritkásan álló fák sötétzöld lombját. Ember sehol.

Beni a vállánál fogva megfordította Marcellt. Az úton elhúzott egy autó, de a járda innen belátható részén nem volt semmi mozgás. Ő tökéletes biztonságban érezte magát.

– Tessék – súgta Beni Marcell fülébe. – Alaposan nézz körül. Most már elhiszed, hogy nincs itt senki? – A férfi bizonytalanul bólintott, mire visszafordította maga felé. – Akkor most megcsókollak.

Nem várta meg, míg Marcell újra tiltakozni kezd. Nem akarta eltúlozni, eszébe se jutott kísérteni a sorsot, de ez a csók bizsergetőbb volt, mint eddig bármelyik, így mégis hosszabbra sikerült, mint eredetileg gondolta. Mikor végre abba tudta hagyni, kissé rekedtes hangon közölte Marcellal a további terveit.

– És most felmegyünk, megnézzük a szobrot – le is foglak fényképezni –, és közben elmesélhetnéd, hogy te hogy érezted ma magad. Már azon kívül, hogy egész nap hülyeségeken törted a fejed.

– Kapd be! – morogta a férfi.

– Azt majd otthon – nevetett fel Beni.

– Nem gondolod, hogy egy kicsit szemtelen vagy?

– Megtehetem, nem? – kérdezett vissza, mire Marcell nevetve megcsóválta a fejét. – Na végre! – sóhajtott egyet Beni ujjait a férfi tenyerébe csúsztatva, és Marcell ezúttal nem tiltakozott és nem húzódott el.

– Tulajdonképpen ez volt az első randink – jelentette ki Beni, ahogy beszálltak az autóba. Marcell bólintott. Tény, bár ő legszívesebben ezt is kihagyta volna. Vagy legalábbis máshogy csinálta volna. Romantikázni otthon is lehet, ha már annyira kell Beninek a romantika, bár eddig nem úgy tűnt, hogy igényelné az ilyesmit. – Még mindig utálsz?

– Miért?

– Mert elhívtalak.

– Nem.

– Akkor jó, mert máskor is megismételhetnénk.

– Beni…

– Most mondd, hogy nem élvezted! Mert én nagyon.

– De élveztem. – Felfelé menet csak két családdal találkoztak, akik éppen lefelé tartottak. Amikor az első csoportot meglátta, még elég messze, elengedte Beni kezét. Szerencsére mindkét mellettük elhaladó társaság külföldi volt, ez a beszélgetésükből egyértelműen kiderült. Beni akkor találta ki, hogy beszéljenek angolul, akkor még ha fel is ismeri valaki, legfeljebb csak arra gondolhat, hogy nagyon hasonlít.

A hegy tetején a szobornál három szerelmespár ült a padokon rajtuk kívül. Beni tényleg lefotózta, sőt, közös képet is készített. Angolul valahogy nem tudott meggyőzően tiltakozni, bár Benit valószínűleg magyarul sem érdekelte volna túlzottan, hogy nemet mondott.

Egyébként kedvelte ő a romantikus sétákkal, ha nem olyasvalakivel volt, akit bármikor bárki lencsevégre kaphat, sőt, ha csak véletlen felismeri valaki, már az is alapja lehet a pletykáknak. Persze olyankor is a óvatos volt, hiszen érte már támadás azért, mert meleg.

– Nem értelek, tudod? Mi ez nagy bezárkózás?

– Lehet, hogy te nem bánnád, ha ettől harsogna a média, de én igen. Vannak dolgok, amik nem a címlapra valók, és semmi köze hozzá például a munkatársainknak.

– Jó, akkor legközelebbre valami mást találok ki.

Óriási! A fiú egyszerűen mintha meg se hallaná, amit mond. De fáradt volt a vitatkozáshoz, már semmi mást nem akart, mint hazamenni és biztonságban érezni magát. És legközelebb majd határozottabban mond nemet. Nem mintha képes lenne valóban nemet mondani Beninek.

– Amúgy én sem akarom, hogy ettől harsogjon a média. Csak azt akartam, hogy szálljanak le rólam.

– És pont ezzel intézted el, hogy egy darabig ne hagyjanak békén. És akkor még engem is ráveszel ilyen őrültségekre.

– Ne legyél már ilyen merev!

Marcell lenyelte a nyilvánvaló visszavágást, a szexuális célozgatás amúgy is inkább a fiú területe. Így az út hátralévő része csendben telt, Beni durcásan bámult ki az ablakon, ő pedig a vezetésre koncentrált.

Beni csak akkor szólalt meg, mikor beléptek a lakása ajtaján.

– Akarod, hogy elmenjek?

– Micsoda?

– Haragszol rám.

– És akkor az a megoldás, hogy lelépsz? – A fiú csak megvonta a vállát. – Talán esetleg bocsánatot kérhetnél. És nem vagyok merev.

– Hát még nem is – lépett hozzá Beni, és az ágyékára simította a tenyerét. – De majd én gondoskodom róla…

– Nem vagyok merev – fogta le Marcell a fiú kezét –, csak egyszerűen nem engedhetem magamnak, hogy szerepeljen a fotóm az újságokban.

– És miért nem? – Beni belecsókolt a nyakába, és bár a bal kezét még mindig fogva tartotta, ez nem akadályozta a fiút abban, hogy a jobbjával folytassa a ténykedését.

– Csak – sóhajtott fel végül. És úgy tűnt, Beni ennyivel be is éri: nem kérdezősködött tovább. A fiút a szexen és saját magán kívül nemigen érdekelte más. Ő mégis akarta, sokkal jobban, mint amennyire hajlandó lett volna beismerni.

– Mennem kell – morogta Beni, a mellkasán fekve, aztán felemelte a fejét, és a szemébe nézett. – Hiányozni fogok?

Marcell keserűen elmosolyodott.

– Hát persze – mondta, de látta Beni arcán, hogy a fiú nem hisz neki. Az esze azt diktálta, hagyja annyiban, de a szíve megesett rajta a csalódott tekintetet látva. – Tényleg.

Beni megnyugodott vagy csak ezúttal sem érdekelte igazán a válasz, mert elfordult, és elégedetten nyújtózva elterült az ágyon.

– Semmi kedvem hazamenni. Szívesebben maradnék itt veled.

Hát persze, nincs az a tizenhét éves kamasz, aki szereti otthon, a szüleivel tölteni az idejét. Akkor már bárhol jobb. Azt nem merte elhinni, hogy Beni valóban vele akar lenni.

A fiú felkelt mellőle, és átsétált a szobán. Mindezt átkozottul, bosszantóan szexisen tette, és Marcell megint arra gondolt, ezt vajon hol tanulta? Hogy lehet valaki ennyire csábító dög tizenhét évesen? A férfit idegesítette a kettősség: egyrészt Beni olykor úgy viselkedett, mint akinek ő is fontos, máskor viszont egyszerűen csak magával foglalkozott, akkor is, ha vele volt.

Marcell felsóhajtott, felkelt az ágyból, és felvett egy melegítőalsót. Egy jó volt ebben az egészben: nem kellett mindig a legjobb formáját hoznia. Hiszen csak szex, nem? Nem vágyott elbűvölni a fiút, mert úgysincs esélye.

Sokszor gondolkozott azon, mennyire nem helyes ez az egész. Beni még gyerek, neki pedig több kell, mint valakivel csak múlatni az időt. Végül mindig arra jutott, hogy úgyis mindegy. Bármennyire is nevetséges, élvezte és akarta ezt a játékot Benivel, és tudta, sajnálni fogja, ha véget ér.

– Kész csoda, hogy anyáék nem kerestek – került elő a fiú a fürdőszobából. – Úgy látszik, az ő hétvégéjük is jól sikerült. Gyakrabban is csinálhatnánk ezt. – Beni odalépett hozzá, és átölelte a nyakát.

– Mit is?

– Hogy itt töltöm az éjszakát.

– És mit mondanál a szüleidnek?

– Kitalálnék valamit. Majd gondold át, jó?

Nem kellett átgondolnia. Úgyis egyértelmű, hogy igent fog mondani. Persze nem akarta rögtön ráhagyni a fiúra, így csak bólintott. Mert azért volt valami bizsergető a tényben, hogy Beni pont az ő ágyába akar menekülni otthonról, mikor bárki mást megkaphatna.

Beni elégedetten elvigyorodott, és megcsókolta.

– Megyek. Muszáj hazaérnem anyáék előtt.

– Igen – mormogta Marcell a fiú nyakába. Semmi kifogása nem lenne az ellen, ha a fiú maradna. Akár hosszú távra is. Persze erre szinte esélye sincs: Beni nyilvánvalóan hamarabb fogja elhagyni őt, mint ahogy betölti a tizennyolcat.

– El kéne engedned – nevetett fel Beni. Marcell hátrébb lépett, engedelmeskedve a felszólításnak. – Holnap találkozunk – húzta végig a fiú az ujjait a mellkasán. – Nem kell kikísérned. – Azzal elfordult, felkapta az ajtó mellől a táskáját. – Szia – nézett vissza mosolyogva, majd egy fél perc múlva csapódott mögötte az ajtó.

Beni csodálkozva nézett a telefon kijelzőjére, és hosszan hezitált, hogy felvegye-e. A készülék abbahagyta a csörgést, majd alig fél perc után újrakezdte. A fiú végül megadta magát a másik fél kitartásának, és fogadta a hívást.

Na végre! Azt hittem, már el sem lehet érni téged! Egész délután próbáltalak hívni.

Ricsi! Csak azt ne mondd, hogy interjút akarsz kérni!

Ugyan már, abszolút magánemberként hívtalak. Na, mesélj csak, mi ez az egész!

Meglep, hogy érdekel, mi van velem.

Eddig is érdekelt, édesem. Nemcsak az ágybeli teljesítményed miatt kedvellek. Jó, tudom, mostanában ritkán beszélünk, de azért még érdekel.

Tényleg, hol voltál tegnap? Ne mondd, hogy csak most tudtad meg!

Pedig igen. Nyaralni voltam, kivontam magam egy kicsit a forgalomból. Szóval, térjünk a lényegre! Mióta tart?

Csak fedősztori. Meguntam a kérdezősködést, hogy mikor kelek már el.

Ezt velem nem eteted meg! Ismerlek. Szóval?

Hát tulajdonképpen Már akkor is tartott, mikor utoljára találkoztunk.

– Ejnye! És miért nem mondtad el? – Világosan érezte a rosszallást a férfi hangjában, bár nem tudta eldönteni, minek szól: hogy nem mondta el, vagy a ténynek, hogy már akkor is tartott.

– És mégis mikor kellett volna elmondanom? Szex előtt vagy után?

– Oh, édesem, ne csinálj úgy, mintha én nem meséltem volna a kalandjaimról!

– Azt hiszem, azért, mert nem kaland… – morogta a fiú.

– Legalább most már értem, miért tűntél el.

– Nem is én tűntem el!

– Na jó, egy kicsit én is – hagyta rá Ricsi. – De akkor is: miért nem mondtad el?

– Mert mégiscsak újságíró vagy

Te Beni! Neked elvette az eszed a szerelem, vagy mi? Még a feltételezés is sértő, hogy visszaéltem volna vele. Akkor sem tettem, amikor együtt voltunk.

Az más.

Ja, végül is Na inkább beszéljünk a titokzatos illetőről, mielőtt tényleg valami sértőt mondanál. Szóval, ennyire komoly?

Részemről az, már egy jó ideje. Ő meg azt hiszem, ő is komolyan gondolja.

És akkor miért csak most?

Nem tudom. Most sem akartam, csak elegem lett.

Ez így nem hangzik túl jól.

Nem lettem érte megdicsérve.

Nem, mi? Gondolom, nem is egyeztetted le előre

Mondom, hogy nem terveztem.

És ki az? Ismerem?

Nem tudom. Lehet. Talán. De akkor sem árulom el, ki az.

Na, miért nem?

Mert mégiscsak újságíró vagy nevetett fel Beni.

Na, jól van, látom, ma nem lehet veled beszélni, szóval majd máskor folytatjuk. És legközelebb ne merj kihagyni az ilyesmiből!

Mert te mindig ki vagy éhezve egy kis pletykára!

Naná! nevetett Ricsi. De Beni

Igen?

Az jobban érdekel, hogy mi van veled.

Beni elégedett vigyorral nyúlt el az ágyán. Ricsi volt az első, akivel a csatornán kívüli média világából találkozott, és a legjobb pasi az életében – jó, Marcell előtt. Marcellt hónapokig kerülgette, Ricsit nem kellett. Általában nem így ismerkedett, inkább biztosra ment, de Ricsivel az első pillanatban fellobbant köztük a szikra, így vállalta a kockázatot, hogy esetleg mellényúl. Jó döntés volt, izgalmas, érdekes és szenvedélyes, és addigra rendelkezett már elég tapasztalattal, hogy élvezze is, amit csinál. Bár nem tartott sokáig, legalábbis hivatalosan – többek között azért, mert Marcell már akkor is jobban érdekelte –, abban minden benne volt, amire akkor vágyott.

Jó néhány srác megfordult már az életében. Amikor belevágott ebbe az egészbe, eszébe sem jutott, hogy ez probléma lehet. Nem hitte, hogy ekkora sztár lesz – a szó még mindig furcsán hangzott, nem tudott vele megbarátkozni, de tény, ami tény, annak számított. Nem reklámozta a szexuális irányultságát, és amíg nem szembesült Marcell paranoiájával, addig nem is érdekelte, hogy valamelyik exe esetleg megszellőztetheti a dolgot. De a férfit hallgatva egyre jobban tartott ettől a lehetőségtől, talán ezért is vágyott egyre inkább nyilvánosan bevallani, mielőtt valaki rájön, hogy ebből az infóból akár pénzt is csinálhat. Bár ha eddig egyiküknek se jutott eszébe, talán már nem is fog, mégis úgy érezte, jobb megelőzni a bajt. Csak azt nem tudta, hogy fogja ezt kivitelezni, ha Marcell ilyen makacs.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.7/10 (15 votes cast)
4 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Érdekes volt mind a két fél fejébe belelátni. Ettől sokkal erősebb az érzelmi rész, és ez jó, de egyben hátrány is, nagyon kéne tudni bánni az olvasóval is, hogy ő is azt élje meg, amit íróként sugallsz.
    Nekem kissé sok volt a zizegés, Beni reakcióit elhiszem, ő 17 éves, de Marcell időseb, és férfi. Ezek tinilányos életérzések, egy férfi nem így gondolkozik. Szegény Móni meg libának tűnt, egy nő sokkal empatikusabb, pláne a haverjával.
    A fejezetet túl hosszúnak éreztem, egy idő után egyre felületesebben olvastam, várva, hogy a túlírt párbeszédeken túl lesz-e még valami érdekes, de nem volt.
    Szerintem a fiatal lányoknak bejön majd a könyv, de érdemes lenne fiúkkal is elolvastatnod, hogy segítsenek kiszedni a “túlcsipogásokat”.
    Sok sikert a továbbiakban.. 🙂

    (a másik Alex voltam)

  2. Szép hosszú részlet. 🙂
    Tetszik, hogy homályosan, de látszik, hogy Marcellnek takargatni valója van. Érdekel, mi lehet az. 🙂 Nem hiába nem akar címlapra kerülni.

    Kicsit sablonosnak éreztem azt a részt, amikor a gyászoló fiú a romantikába menekül. Persze, ilyenkor sokaknak szüksége van egy ölelésre, valakire, akire támaszkodhatnak. De nem feltétlenül az az első dolguk, hogy valaki ágyába bújjanak. Persze, nincs vele semmi gond, vannak, akik így cselekszenek, de jobban tetszett volna, ha csak – mondjuk – átbeszélik az éjszakát. Tudom, akkor nem arra menne a történet, amerre, de az általad felvázolt szituációt már sok helyen lehetett látni.

    A másik dolog, hogy ahol ugrálsz az időben/emlékekben, ott jobban lehetne tagolni. Itt csak minimálisan látszik a plusz 0,5-1 sor, és kicsit meg is akadtam, hogy előbb még csak az első éjszakájukról volt szó, a következő bekezdésben meg már a hétvégéről.

    Amúgy tetszik a történet. Ricsit még nem tudom hova tenni, korábban sem volt rá utalás, így kicsit idegen nekem, de remélhetőleg majd olvashatunk még róla.

    Gratulálok a második részlethez és a pozitív lektorihoz! 🙂

  3. Igazából ez volt az egyik első történet, ami komolyan elkezdett érdekelni – nekem tetszik ez a fajta megközelítés, ahogy a másság témájához nyúltál, hogy két ennyire különböző ember kapcsolatán keresztül mutatod be a világ viszonyulását a homoszexualitáshoz.
    A két karakterrel kapcsolatban nekem néha már kicsit sok volt Marcell önostorozó mantrája (és igazából felmerült bennem a kérdés, hogy az előző kapcsolata is így működött-e, vagy ezt Beni váltotta ki belőle?), de egyébként számomra mind a két fiút nagyon élő, és érzékeny karakterré formáltad, és kíváncsian várom, hogy a “fiatal, zabolátlan sztár és az úgysemengemakarmiértvanvelem karakter” toposzából fogsz-e valami újdonságot kihozni.

  4. Kedvenc névrokonom 😀 : Szívesen beszélnék veled ezekről a dolgokról privátban, az erdoss (pont) alex (kukac) gmail (pont) com címen megtalálsz. Egyébként majd igyekszem szem előtt tartani, amiket mondtál. Most csak annyit fűznék hozzá, hogy stimmel, Móni egy liba, és olvasták fiúk.
    Köszönöm a véleményt és a jókívánságot!

    Mayer Emma Laura:
    Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Ki fog derülni, hogy Marcell miért fél ennyire. Beni nem éppen a romantikába menekült, Ricsiről pedig még bőven lesz szó 🙂
    A tördelésért bocsánat, és bárcsak már meglenne az a pozitív lektori 😉

    Annamari: Örülök, hogy megfogott a történet és tetszik a megközelítés.
    A kérdésre szerintem válaszolhatok: Beni váltja ki Marcellből. Marcellnak igazából nem az a problémája, hogy Beni nem akarja, hanem az, hogy vajon meddig.
    Köszönöm a véleményt! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük