Demi Kirschner: A Jana Robins Ügy -1.

Jana vásárlási ösztöne fejletlen volt. Ajándékot akart venni az apjának és Griffinnek, de a pláza harsány színeitől már negyed óra elteltével káprázott a szeme, a háttérből szóló karácsonyi dalok mintha egy sláger automatából szóltak volna, és annyi vásárló mászkált a polcsorok között, hogy a túlzsúfolt is szelíd jelzőnek számított. Végigjárta a drogériákat, a kiegészítős butikokat. Az agya letompult a folyamatos bámulástól, és utolsó mentsvárként a harmadik emeleti könyvesboltban bízott. A lassan emelkedő mozgólépcső fokán állva kissé felháborodottan nézett végig a tömegvándorláson. Az emberek megbolondulnak karácsony előtt.  Pár lépcsőfokkal lejjebb egy anyuka fennhangon szidta két gyerekét, és mindenáron le akarta beszélni őket az újabb adag nassolni valóról. A kisebbik fennhangon követelőzött, amire egy újabb adag szidalom záporozott anyuka szájából:

– Nem szégyelled magad? Hogy viselkedsz? Állj rendesen. – A kislány durcásan eltolta anyja kezét, aki épp el akart venni tőle egy drazsés zacskót. A zacskó leesett a lépcsőre, és a színes cukordarabok gyöngymódjára potyogtak le a fokokon. Mindenki a jelenetet nézte, egy férfit kivéve, aki pár méterrel lejjebb állt, és kifejezetten Janát bámulta.

Jana elfordította a fejét. A mozgólépcsőről lelépve a könyvesboltig meg sem állt, a kirakata előtt lassított le. Még mindig látta az anyukát és a két gyereket, de a bámulós férfit már nem.

Röpke húsz perc múlva négy könyvvel, és némileg megkönnyebbülve távozott, hogy legalább az ajándékok felét letudta. Igyekezett minél egyszerűbb útvonalon kijutni a bevásárlóközpontból, de nem ment könnyen. Mire a buszmegállóba ért, teljesen leizzadt. Az eső pedig újra rákezdett. Fejébe húzta a sapkáját, amit Griffin szerint egy manótól lopott, és lehuppant az egyik padra. Már kezdte volna begyűrni a haját a sapka alá, amikor rájött, hogy most nem kell, mert nincs itt senki, aki meghúzkodná. A telefonja sms-t jelzett, elővette a táskájából. A kijelzőn kacsintó golyófej alatt nem állt név, az üzenet küldőjének telefonszáma sem tűnt ismerősnek. Megnyitotta.

„Egy süti a Gerbeaud cukrászdában? A.”

Jana tűnődve bámulta az üzenetet. Legalább öt ismerőse volt, akinek „A” betűvel kezdődött a neve. Általában véve az egyik leggyakoribb név kezdőbetűje volt. Végig is vette volna őket, ha nem érkezik meg a busz. A választ már utazás közben pötyögte be a titokzatos és minden bizonnyal nagyon figyelmes üzenetküldőnek: „Rendben, de nem ismerem fel a számodat. J Jana”

Az ötödik megállóig kellett utaznia. A másodiknál felszabadult egy ülés, így elindult, hogy helyet foglaljon, amikor másodszor is megszólalt az üzenet fogadását jelező hang a táskájában. De sürgős valakinek – gondolta, és már nyúlt is a készülék után, amikor a megállóból amúgy is elinduló busz mozgása miatt Jana megbillent. Ha nem kapja el a mögötte álló férfi, elesik.

– Köszönöm – nézett fel hálásan az idegenre. Az biccentett, és elengedte.

Jana leült az üres helyre, és elolvasta a második, még különösebb üzenetet:

„Legyen meglepetés. Este hétkor?”

Haha, nagyon vicces. Kinyomta a telefont és bedobta a táskájába. Túl idős volt már az ilyesfajta játékokhoz.

A kalóz ekkor állt meg Jana előtt, felismerte a kék egyenruháját.

– Jegyet, bérletet kérek, kisasszony.

Jana magabiztosan nyúlt a zsebébe, hogy előkotorja a tárcáját, de ezúttal nagy csalódás érte: a zsebe üres volt.

– Uram, nem fogja elhinni, de azt hiszem, kiraboltak.

 

*

Hazaérve Arla a konyhában várta. A vak bejárónő épp a napi tennivalóit jelölte a mágneses mozaiktáblán. Az ügyes kis eszköz a hűtőszekrény ajtóra volt kifüggesztve, Jana apja még akkor szerezte be a táblát, amikor Arla megjelent az életükben. Így könnyedén tudtak kommunikálni egymással, és egyszerűbb volt, mint a Braille írást megtanulni. A mágneses, domború kockái a sima angol abc betűiből álltak.

Arla egy kendővel letakart, fonott tálkát tolt a konyhába belépő Jana elé. Az alatta illatozó sütemény ránézésre is finomnak ígérkezett.  A mágneses táblára a következő mondat került ki:

„A fiú keresett.  A szívéből sütöttem, a maradványait bezacskóztam a mélyhűtőbe”

– Griffin? És mikor? – kérdezte Jana. – Nem mondta, mi ügyben?

Arla nemet intett.

– Apa nem keresett?

Újabb intés.

– Arla, kiraboltak – tört ki belőle végül. – Lenyúlták a pénztárcámat, benne a pénzemmel, a személyi okmányaimmal. Még a bérletem is odaveszett.

Jana a szobájában elpakolta a vásárolt ajándékokat a szekrénybe, aztán másodszor is átkotorta a táskáját, hátha megtalálja az a tárcát, de nem járt sikerrel. Feljelentést kellett tennie.

Megpróbálta végiggondolni az összes alkalmat, amikor a pénztárca a keze ügyébe került, de az utolsó alkalom még a könyvesboltban volt, amikor fizetett. Ott felejtette volna a pulton? Leült a számítógépe elé, hogy megkeresse a bolt telefonszámát a neten, és felhívja őket.

Talán észrevették, hogy ott felejtette a tárcát és eltették. Vagy megtalálta valaki… Az utóbbira nem akart gondolni.

A levelezőprogramja új beérkező üzenetet jelzett. Jana olyan ideges volt, hogy először meg se akarta nyitni.

Az első Griffintől jött:

 

„Jana, pénteken van egy buli az egyik havernál. Elmegyünk? Nem nagy ügy, csak pár srác, sör, zene…”

 

Ó, persze, neki is pont a bulizáson járt a feje!

A második az apjától jött.

                     

„ Szia, Kincsem!

Sajnos rossz hírem van. Közbejött még két tárgyalás, így csak a jövő év elején tudok hazautazni. Tudom, hogy ebben a hónapban terveztük meglátogatni édesanyád sírját, de ha nagyon szeretnéd, Arlával megvehetitek. Ígérem, mindent bepótolunk J

 

Ölel, szerető és roppant csapnivaló Apád”

 

Mire elolvasta, Janát a sírógörcs kerülgette. Már nem is volt olyan fontos, hogy a pénztárcája után érdeklődjön. De mégis felemelte a telefont, tárcsázta a könyvesboltot, és rövid várakozás után választ kapott: nem, nem találták meg a tárcáját.

Jana végignyúlt az ágyán, megölelte a gyerekkora óta kedvelt üzenő gömbös pocakú plüssnyulát; úgy érezte, hulla fáradt. A Clifford hasán az üzenő gömb a rázkódás után rövid feliratot lebbentett elő a sűrű folyadék felületén: bánatra a meleg kakaó a legjobb gyógyír.

– Milyen igaz…

 

***

– Mi baj?

– Semmi.

– Nem hiszek neked. Mi baj?

Jana felsóhajtott. Elgondolkodva forgatta a villájával a tésztáját, körülöttük nagy volt a zsivaj. A menza szokásos életteli ritmusa fárasztónak tűnt, letette az evőeszközt.

Griffin nem tágított, bámult rá, nehéz volt lerázni. Jana néha úgy érezte, a koponyája belsejéig belát, és ott kutat infómorzsák után.

– Találgassak? – faggatózott tovább a fiú.  – Reggel óta érzem, hogy bánt valami.

–  Nem kell.

Griffin rosszalló tekinteténél csak egy rémesebb akadt: amikor gyanakodott.

– Megbántott valaki?

– Dehogy.

–Találkoztál furcsa emberekkel?

– Tessék?

– Rosszul sikerült a dolgozatod?

– Nem.

– Elestél és…

– Griffin, hagyd abba!

– Halljam! – A konok nézéshez összehúzott szemöldök is dukált.

– Apa megint nem jön haza csak jövő héten – adta meg magát. Azt pedig egyenesen érdekes volt látni, hogy Griffin hogyan oldódik fel a kijelentéstől és dől hátra a székében. – Mi van? Te neked ez rendben van? Griffin, két hónapja én…

– Dehogy. Ne haragudj! Sajnálom, hogy nem jön haza, de azt hittem nagyobb baj van.

– Hja, van más is, nagyobb – bólogatott Jana.  – Elvesztettem a pénztárcámat. Tegnap.

– Bejelentetted?

– Be.

A fiú végignézett a nyüzsgő menzán, majd hirtelen ötlettől vezérelve felállt, elkapta Jana kezét, húzni kezdte maga után. – Gyere, a szar napra egy orvosság létezik.

– Griffin, még van két órám! Biológia évzáró…

– Gyere! – Kirángatta magával a folyosóra, egyenesen a szekrényekhez, majd Jana ámuló szemei előtt háromszor rácsapott a lány szekrényfülkéjének ajtajára, amitől az magától kinyílt.  Igen jó lett volna tudni, honnan a fenéből tudott ilyen trükköket. A kérdő pillantásra Griffin csak vállat vont: – A kabátja, hölgyem.

– Tenyérbe mászó vagy!

– Az majd egy következő szint lesz.

 

Átfutottak az iskola előtt az úttesten, egyenesen a korcsolyapályához tartottak.

– Korcsolyázunk? – Jana elég szkeptikusan viszonyult a dologhoz. Megállt a pálya szélén, tekintve, hogy életében most volt másodszor korcsolya a lábán, és első alkalommal csuklótöréssel hozták le a jégről.

– A közös bénázás a legjobb hangulatjavító.

– Közös alap? Tudsz te egyáltalán korcsolyázni?

– Csak figyelj! – intette türelemre Griffin, majd átpakolta a hosszú lábait a korláton, és irigylésre méltóan stabilan állt a jégen. – Mit szeretnél, mit csináljak?

Jana elgondolkozott, mennyire toljon ki a fiúval.

– Nos… talán tegyél egy kört, aztán amikor megvan a lendület, akkor hátra felé ismételd meg.

– Csak ennyi?

Jana félig döbbenten, félig irigykedve nézte, hogy Griffin pofátlanul stabilan mozog a jégen, és mindezt egy keskeny korcsolya élén műveli. A kör után vigyorogva tért vissza a pálya pereméhez, és kipirult arccal Janára vigyorgott.

– Megfelelt?

– Meg – dörmögte Jana. Kinyitotta a jégre vezető ajtót, majd óvatosan rálépett a jégre. Kiszaladt a lába maga alól, és csak azért nem esett hatalmasat, mert még időben megkapaszkodott a korlátban. Griffin gátlástalanul kiröhögte. – Szemét vagy.

– Az, de tudod, a jégnek lelke van, és megérzi, ha félsz. Még csúszósabb lesz.

– Veszem észre…!

Jana nem tudta, hány órát töltöttek nevetgélve a pályán, mikortól vált számára életbevágóan fontosnak, hogy bebizonyítsa, nem annyira béna, mint amilyennek kinéz. Griffin mindig előtte haladt, hátrált, hogy bármikor kéznél legyen. Folyamatosan vigyorgott.

Aztán valaki a fiú nevét kiáltotta. Griffin lassított, még épp elkapta Janát és átölelte, hogy védje az eséstől, aztán a kiáltás megismétlődőtt.

Két lány állt a pálya szélén. Mindketten őket nézték, és az alacsonyabbik hevesen integetett is. A bugyuta bojtos kesztyűje azonnal kiváltotta Jana ellenszenvét.

– Hé, Griffin! – sipította távolról is élesnek tűnő hangon.

Jana felsóhajtott: – Menj már oda, az ég szerelmére, mert olyat teszek, amit magam is megbánok.

– Mutasd! – Griffin díjnyertes vigyora kisütötte a szemét. – Jól van, gyere, egy perc az egész.

– Nem, jó nekem itt. Megvárlak.

– Biztos?

– Tuti. – Jana a mellkasa elé fonta a kezét. Ha nem mozog sokat, szépen el tud egyensúlyozni Griffin nélkül is.

Grifin elsiklott mellőle. Jana végignézhette, hogyan áll meg a két idegen lány előtt, vált velük pár szót, megvárja, amíg azok kiröhögcsélik magukat. Jana fel volt készülve egy hosszabb lélegzetű pihenőre, de mire elügyetlenkedett a pálya másik oldalára, hogy leüljön egy szabad padra, Griffin már megint ott volt mellette.

– Ennyi?

– Ennyi. Mi ez a szemrehányó hangnem? – kérdezte a fiú.

– Nem tudom.

– Ne nősíts ki, légy szíves. Gyere, nem úszod meg ennyivel, majd éjjel fogsz pihenni.

Útban hazafelé még betértek Dellardo talponállójába egy forró bögre csokoládéra, Jana pedig feltette az épp aktuálisan a fejében kavargó kérdést:

– Mondd, Griffin, hogy van ez?

– Hm?

– Ismerek egy rakás korunkbeli srácot, tudod, két lábon járnak, hülyén vihognak és megbámulnak minden egyes szoknyát, ami elhalad előttük. Buzog bennük a tettvágy, a hormonok, időnként csillapíthatatlanul kretének, és egy valamiért bármit képesek feláldozni ebben a korban, és az a cici.

Griffin visszaprüszkölte a poharába a csokoládéját. Jana türelmesen megvárta, amíg újra levegőhöz jut.

– Micsoda éles meglátás – törölte meg a száját a fiú.

– Igen, Arla vak, én nem vagyok az.

– Nem mondod.

– Griffin, téged komolyan… Úgy értem, normális ez, hogy szóval… Ne haragudj meg érte, tényleg csak szimpla… szóval barátok vagyunk. Ha még nekem se mondod el, akkor kinek? – kérdezte Jana.

– De mit?

– Miért nincs barátnőd? Nem én, ne tátogj. Normális barátnőd. Bajod van a lányokkal?

– Jézusom, dehogy! – Griffin arca elzöldült. – Neked miért nincs barátod?

– Nekem? Micsoda hülye kérdés ez? – Tágra nyílt szemmel bámultak egymásra egy ideig, aztán Jana elnevette magát. – Nem számít. Én érzelmileg sérült vagyok, az anyám öt éves koromban meghalt, és nem is emlékszem rá. Az apám azóta nem törődik velem, amióta ő nincs velünk, egy vak bejárónő a családom és te. Mikor lesz az a buli, amit a múltkor emlegettél?

– Ma. Hétre megyek érted, szóval addig kapd össze magad és legyél csinos, de ezt hagyd otthon – mutatott Griffin a fekete-sárga csíkos sapkára. – Nem buli-kompatibilis.

 

Este hét előtt tíz perccel Jana fülhallgatóval a fején állt a fürdőszobatükör előtt, és az ütemre bólogatva próbálta elkerülni, hogy kiszúrja a szemét a szempillaspirállal. – Nem vagy sima, bonyolult vagy, megőrülök, mégis mit akarok tőled – énekelte vonyító hangon. A zeneszám refrénjének kellős közepén a háta mögött feltűnt Arla. Jana majdnem szívrohamot kapott, amikor megpillantotta a kendővel lekötött szemű nőt. – A frászt hozod rám!

A házvezetőnő egy vattapamacsot tartott a kezében. Az első mozdulatából látszott az elszántság.

– Ó, nem, Arla. Nem törlöm le a sminkemet. Egyébként is, honnan tudtad, hogy sminkelek? Hallottad lentről, hogy kifestem a szememet?

Arla vállat vont, és még közelebb tolta a vattacsomót Jana arcához.

– Most mi van? Buliba megyek! Egy bulihoz fel kell öltözni, a smink pedig kellék.

Arla felemelte a mosdó mellől a szemetesvödröt, és egy mozdulattal belesöpörte a lány összes piperecuccát a tükör alatti kis polcról. Jana majd megpukkadt mérgében. Arla általában nem szokott ennyire utálatos lenni.

– Megvesztél? Tudod mi vagy te? Egy buldog! – vágta hozzá dühösen. Arla már az ajtóban járt, de lassított, és visszafordulva kézjelet rajzolt a levegőbe. Jana próbálta kitalálni, mit akar jelenteni: – Ja, hogy Griffin a buldog? Oké, átadom neki, megmondom, hogy ennyire szereted. És te mi vagy? Tündérpillangó?

 

Arlával nem lehetett vitázni, amikor olyanja volt, és most olyanja volt. Mire Griffin becsöngetett a házuk ajtaján, Jana már lemosta a félkész sminket az arcáról. Szerencsére az eredmény smink nélkül is elment. Arla a ruhájába nem kötött bele, így a fekete farmer, és a bordó, ejtett vállú felső maradhatott. A házvezetőnő egy fekete kardigánt nyújtott oda Janának, ő meg inkább egy szó nélkül felvette, és belebújt a kabátjába.

– Ígértél valamit! – figyelmeztette Griffin, amikor a sapkájáért nyújtózott.

– Nem ígértem meg! Te közölted.

– Jana, ne bosszants. Nem mehetsz buliba egy csíkos hálósapkával a fejeden, az istenért!

– Arla szerint bulldog vagy, kezdem úgy érezni, hogy igaza van!

Griffin csodálkozva a nőre pillantott.

– Tényleg? – Egy bólintás volt a válasz. – Nem vagyok olyan ronda, és nem horkolok, de a kitartásom stimmel.

Jana pont elcsípte, hogy Arla bosszúsan elhúzza a száját, de a nemtetszés okára rákérdezni már nem tudott, mert Griffin úgy döntött, ideje indulni, és kitoloncolta az ajtón.

– Ígérem, háromra itthon leszek! – szólt még hátra Jana, mielőtt beszállt volna a taxiba. Griffin sürgetően paskolta meg az ülést maga mellett.

Közel negyedórát taxiztak a bili helyszínéhez. A kertes ház kapuja előtt Jana segélykérően nézett fel Griffinre, a fiú megszorította a kezét.

– Asszimilálódunk, lazítunk! Ha soha nem tesszük, hamarosan petéket raknak belénk a pókok és kiszáradt fűcsomók fognak lógni a fülünkből.

– Griffin, akármit is olvasol mostanság, tedd le. Ijesztő.

Felmentek az udvarra. A bejárati ajtó előtt egy vadidegen, főiskolás korú lány bámult rájuk fókuszálatlan szemekkel, hülye vigyorral. A haja borzas-szőke, a blúza félregombolva…

– Helóka, ifjúság! – köszönt nekik nehezen forgó nyelvvel, aztán eltorzult az arca, és lehajolt, hogy kiadja magából az este folyamán elfogyasztott alkohol és vacsora maradványait.

A házban bömbölt a zene.  A vendégek kisebb társaságokra oszlottak, akadtak még magukban ténfergő részegek, és összetapadt párok. Jana ritkán járt házibulikra, de ezeket látva nem is vágyott egy újabbra. Griff az előszobán áthaladva szerzett két doboz sört, és az egyiket Jana kezébe nyomta.

– Gyerünk, lazíts! – kiabálta a fülébe, de a hangja a tomboló basszus miatt csak suttogásnak hangzott.

Jana szúrósan nézett rá, nem igazán értette, hogy tudja itt magát bárki jól érezni. Griffint a következő percben már három fiú és két lány állta körül.

Jana a falnak támaszkodott, és Griffint figyelve eszébe jutott, hogy tulajdonképpen miért is nem járnak ők? Több időt töltenek együtt, mint azok a párok, akiket ismer. Griffin csinos volt, barna hajú, barna szemű, kreol bőrű. Magas, formás, bárkit megkaphatott volna, hiszen most is, az a két szöszi úgy csöngött a szavain, mint gyümölcs a fán, és nem hagytak ki egy lehetőséget sem, hogy hozzáérhessenek, vagy elérjék, hogy Griffin érintse meg az ő vállukat vagy a derekukat… Túl sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel? Baj, baj. Amúgy meg még a baj sem jár egyedül. A következő percben az is bebizonyosodott, hogy ez a megállapítás Janára duplán igaz. Egy hórihorgas fiú a táncnak kicsit sem nevezhető, félrészeg vonaglása közepette nekitolatott, Janának kilöttyent a söre.

– Ezer bocs – vigyorgott rá az az idióta. Jana egy „nem tesz semmit” legyintéssel elindult, hogy megkeresse a mosdót.

A házibulik egyik nagy hátránya, hogy házban rendezik őket. Ahol két, de legjobb esetben is csak három helyiség van, ahol az ember rendbe hozhatja magát. Ha mindhárom foglalt, az már probléma. Jana pontosan ezzel szembesült itt is: kisebb sor alakult ki a mellékhelyiség előtt. A többnyire lányokból álló várakozók beszélgettek, Jana mögöttük cövekelt le.

– A legjobb iskolák a nagyvárosokban vannak, ezt mindenki tudja – ecsetelte az egyik lány.

– De tedd hozzá azt is, hogy főiskolára menni egyet jelent szakítani az addigi életeddel. Mit csinálsz egy nagyvárosban, ahol senkit sem ismersz. Jó, egy idő után ott a lakótárs, az évfolyamtársak, de akkor is. A régi barátságoknak annyi – mondta a másik.

– A régi barátságoknak így is, úgy is vége, ha az ember férjhez megy. Nézd meg a szüleidet. Vannak barátaik? A főiskola arra való, hogy élj végre! – nevetett csalfán.  – Én biztos nem itt fogok megöregedni. Harminc évesen majd eldöntöm, hogy férjhez akarok menni, találok magamnak egy idősebb, gazdag manust, aki vak és süket, este hatkor már alszik, és túl sokat van távol. Eszményi.

Jana kritikus énje viszolygott a gondolattól, hogy azonosuljon a gondolatmenettel. Volt része a „sosincs otthon apa” világképből. Azon tűnődött, hogy ezek a feltűnő és hangos lányok végül is menekülni akarnak az eddigi életüktől, hogy újba kezdjenek, míg ő még a mostanit is csak összekapargatni igyekszik. Hirtelen idegennek érezte magát.

Mire bejutott a mosdóba, már minden baja volt. Odabenn egy lány fogat mosott, és nem is vette észre őt. Jana megpróbálta valamennyire kiszedni sörfoltot a felsőjéből, a tükörképe sápadtan meredt rá.  Valamiféle zsibongó érzés kerítette a hatalmába, és közben rájött, hogy minden furcsa ellenérzése ellenére jókedve van. Mire kilépett a helyiségből a bulizó fiatalok közé, egyáltalán nem zavarta a zene. A szemével Griffint kereste, és meg is találta.

Griffin ott állt, ahol hagyta, és feltűnően unatkozva bámészkodott, míg egyszerre négyen beszéltek körülötte. Jana odasétált hozzá, és nem törődve a többiekkel kijelentette:

– Elhagytam a sörömet.

– Hozok másikat.

Később ez egészen biztosan teljesült. Jana egyre kevésbé érzékelte a külvilágot. Tudta, hogy sokat beszél, hogy állandóan nevet, és azt is, hogy Griffin végig vele van. Ő, aki nem szeretett táncolni, magával húzta a fiút is, és halványan még arra is emlékezett, hogy az éjszaka második felében, valamikor még kétszer megfordult az ominózus mosdóban, de akkor már háborgott a gyomra, és az addigi széles jókedve elszállóban volt. Emlékezett rá, hogy ültek valahol, Griffin vállára hajtotta a fejét és hosszan magyarázott neki valamit, és a fiú hallgatta, néha az órájára pillantva. Már senki sem táncolt, és az utolsó sört egy cserepes virág itta meg. Jana megesküdött rá, hogy fényesek lesznek tőle a levelei…

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.2/10 (22 votes cast)
11 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Alapvetően pörgősen, cselekményesen induló történet, úgy látszik, hogy lesznek kalandok, amelyek elszórakoztatják az olvasót. Ebből a szempontból nincs gondom a regénnyel.
    A világteremtés oldaláról akadnak fenntartásaim. A működőképesség látszatának hiányát érzem. A házvezetőnőnek alkalmazott vak ember, valószínűtlennek tűnik. A vakok a látóknál nehezebben élnek együtt a fizikai környezettel, és az ebből eredő gondok nehezítik azt, hogy valóságosnak tudjam elképzelni a körülményt. Ha erre az ellentmondásra épül a regény, és kapunk magyarázatot valamilyen jelentős cselekménysorban, akkor szívesen olvasom tovább, ha a magyarázat elmarad, akkor a valószínűtlenség zavaró. Arla állítólag vak, de úgy viselkedik, mint egy süketnéma, kézjeleket rajzolgat a levegőbe, ami lehetetlen. A vak nem úgy mozog, mint a látók. Számára nincsenek kézjelek, viszont beszélhetne. Csak rá kell nézni Stevie Wonderre, Ray Charlesra, vagy Andrea Bocellire.
    Általában ritkán jegyzem meg a felszínes, és apró hibákat, de a háttér hibáihoz tartozik a Gerbaud emlegetése az angol személynevek által jelzett közegben. Tudtommal Gerbaud a világon egyetlen helyen van, Budapesten a Vörösmarty téren, a cukrászda az egykori tulajdonosáról kapta a nevét. Felkapja az ember a fejét az ilyen információra, és ha ok nélkül szerepel az első oldalak egyikén, akkor nagyon zavar. Várom, hogy valamiképpen beépül a regény háttérvilágába. Ha ezek a jelenségek pongyolaságot tükröznek, akkor óvatosabban kell fogalmazni, mert az egyéb elütések és hibák a jó cselekmény mellett is elvehetik a kedvét az olvasónak a történettől.

  2. Egyelőre nem tudom hova tenni ezt az írást. Számomra nem derült ki, hova tart, miről fog szólni, egyszerű ifjúsági regény lesz-e, vagy majd urban fantasyba hajlik… De végül is nem unatkoztam az olvasása közben.
    A stílus könnyed, olvastatja magát, de néhány dolog azért mégis megakasztott. Akadnak elírások, mint a kalóz-kalauz, bili- buli, vagy ennél a mondatnál: „Tudom, hogy ebben a hónapban terveztük meglátogatni édesanyád sírját, de ha nagyon szeretnéd, Arlával megvehetitek.” gondolom, a „megtehetitek” szó kellett volna. És néha nekem furcsa a szórend, vagy sok a névelő, plusz találtam pár érdekes kifejezést, pl. „fókuszálatlan szem”.
    Mint előttem írták többen, a vak Arla viselkedése kissé érthetetlen. Nem csak vak, hanem néma is? Na meg volt itt egy ilyen: „Arla a ruhájába nem kötött bele, így a fekete farmer, és a bordó, ejtett vállú felső maradhatott.” – ha vak, akkor honnan tudhatta volna, mi van rajta?
    Ezeket leszámítva tényleg tetszett, el fogom olvasni a folytatást, és hogy pár pozitív dolgot kiemeljek:
    – A Jana név. Bár elsőre nekem mindig a Jana ásványvíz ugrik be róla, tetszik a főszereplő neve : ) Szépen cseng.
    – „A bugyuta bojtos kesztyűje azonnal kiváltotta Jana ellenszenvét.” – ez nagyon tetszik : )
    – „…az utolsó sört egy cserepes virág itta meg. Jana megesküdött rá, hogy fényesek lesznek tőle a levelei” – ez is jó : D nagyon átadja az érzetet, amikor az ember részeg, aztán szentül hisz mindent.

    Sok sikert a továbbiakban! : )

  3. Nos nem igazán tudom hova tenni. Találtam néhány hibát.
    – kalóz? Nem inkább kalauz akart lenni?
    – a vak bejárónő néma is? Mert az nem feltétlenül jár együtt, főleg, ha hall az ember. Márpedig ő hall.
    – Ezt most nem értem. Az apa jövő év elején jön haza azt írta, de amikor már Griffinnel van a beszélgetés, akkor már jövő hét en jön haza. Janát meg tegnap rabolták ki. Mi van? Akkor most mikor jön haza az apa?
    – kimaradt az amikor a korit fel vették

  4. Demi, a részlet alapján úgy érzem, van írói vénád. Sok nagyon eltalált mondatot láttam, a szituációk is átélhetők, hitelesek, de a figyelem felkeltése – ami az elején sikerült a bámuló férfival – az hamar ellaposodott. Gyanítom, a tolvaj ugyanaz, mint a „bámuló”, és ha így van, a plázás nézőpontváltásnak meg kellett volna ismétlődnie a buszon elkapós jelenetkor is; vagy Jana szemfülességével lehetett volna játszani mindkét esetben, nézőpontváltás nélkül. Így az olvasó megvezetésének éreztem az információkat illetve azok hiányát.
    De talán ezek túl elhamarkodott következtetések, inkább a felesleges kitérők zavartak az írásban. A Jana és Griffin viszonyát túllihegő jelenetekből egy is elég lett volna. Itt úgy éreztem, nagyon bizonyítani szeretnéd, mennyire nincs közöttük semmi, amivel a későbbi meglepetést akarod bevezetni, ezért hiteltelennek tűnt számomra.
    Ugyanakkor a jól eltalált mondatokon túl láttam sok gyöngyszemet is, példákat az írói tömörítésre/ pl. az utolsó bekezdés/, hangulatkeltésre/ a hányós lány/, ami biztató. Sok sikert kívánok, és ha túl messzemenőek a következtetéseim, nyugodtan koppints az orromra.
    Remélem, tudtam segíteni a benyomásaimmal. Noha ez nem az a történet, amit elolvasnék, az írói szócséplések és a dramaturgiai hiányosságok ellenére sok pozitívumot látok benne.

  5. Megtöröm a fogadalmam, és írok. Na, szóval, beleolvastam, meg elolvastam a többiek észrevételeit, és egyet kell értsek velük. Én mondhatni, célközönség vagyok a 17 évemmel, de ez annyira nem fogott meg. Nagyon sok a tőmondat. Nem azt mondom, hogy pátosszal beszélgessen két tini, isten ments, de egy picit valahogy finomítanék a társalgásainkon. Én a jegyellenőrt kallernek hívom, a kalózt még nem hallottam :). De ez most legyen az én bajom. Egyébként meg nagyok az ugrások, olyan érzésem van, mintha rohannál valahová. Például arra kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz Janával, miután a kalauzzal közli, hogy hoppá, nincs jegyem. Akiket én ismerek, azok nagyban tesznek rá, mi történt, megengedik, hogy leszállj, szóval érted. Mi történt utána? A másik meg, hogy miért pont A? Jó, minden második név ezzel kezdődik, de ez akkor is tiszta Pretty Little Liars. Vagy ez csak engem zavar? Mindenesetre sok sikert, lehet, másnak tetszeni fog.

  6. Bár szeretem a tinikről szóló könyveket, ennél a történetnél mégsem éreztem úgy, hogy a mű célközönsége lennék. Addig a pontig, hogy kirabolták, majd a jegyellenőr elkapta Janat megfogott, de utána hamar érdeklődésemet vesztettem, mert leült a történet.
    Volt benne egy pár elgépelés: bili, megvehetitek és valószínűleg az a kalóz is elütés volt.
    Amit logikai bukfencnek éreztem:
    – A vak bejárónő, aki mintha több is lenne az apa számára, mint egy alkalmazott, a lánynak mindenképpen. Egy: Hogy takarít pénzért, ha vak? Ha az apa kedvese, akkor más, de efölött vagy elsiklottam, vagy nincs benne. Kettő: Most akkor vak, vagy süketnéma, vagy mindegyik? A sminkelős jelenetnél úgy éreztem, hogy van valami különleges képessége. Ha igen, jobban jelezni kellene. Bár a vakok elég jól „látnak” a többi érzékszervükkel, de ha valamelyik másik is működésképtelen, varázserő nélkül nem tudhatja, hogy a lány sminkel.
    – Ez inkább a háttérvilághoz kapcsolódik: Nem tudom eldönteni, hogy hol vagyunk. Angol nevek, amerikai típusú iskola az öltözködő szekrényekkel, és a Gerbaud cukrászda na meg a jegyellenőr, amik egyértelműen Budapestet juttatják az eszembe.
    Elolvasom a folytatást is, nem szeretnék ítélkezni egy részlet után.
    Ettől függetlenül a stílus gördülékeny, olvastatja magát. A manósipkáért meg kapsz tőlem egy nagy lájkot! 🙂 Az nagyon tetszett.

    Most látom csak, hogy a többiek is hasonlókat írtak. Bocsi, hogy még egyszer ugyanazokat elmondtam.

  7. Köszönöm szépen mindenkinek, aki időt szánt rá, elolvasta és még véleményezte is a feltöltött regényrészletet. 🙂

  8. Nem tudom elhinni, hogy ezt lepontozzák, na mindegy. Kilencest akartam rá adni, de mert lepontozták, tízest adtam.Gördülékeny,hozza az atmoszférát, ahogy azt én szeretem. Egy bajom van csak vele, el kell tudni helyezni egy méltó amerikai kisvárosban, és el kell felejreni a zserbót meg a kalauzt – de ezek részletkérdések. Benne van az, amitől ütős lesz az anyag. Ez a lényeg. Get it on, ahogy a T. Rex énekelte egy másik világegyetemben.

  9. huh.
    a benyomásaim nem egységesek.
    helyenként megcsillan a humor, a beleérző leírás, jellemrajz, máshol viszont túlírt, esetenként modoros és sajnos nehezen értelmezhető.
    nem volt olyan érzésem, hogy ennek az írásnak van célja, hogy halad valami felé, hogy a szereplők határozottan állnak meg a képzelt térben és körülmények között.
    helyenként mint olvasó, egészen messze kerültem a történettől és ez szerintem nem jó jel.
    lehet, hogy ebben a stílusban nem vagy még nagyon járatos, de én már olvastam mást, jobbat tőled.
    sajnálom, hogy ezt kellett mondanom.
    mindazonáltal sok sikert kívánok ehhez a történethez is, el nem tudom képzelni, hogy hova lukadunk ki és a kíváncsiság, valamint a beléd vetett bizalmam fenntartja érdeklődésemet.

  10. Számomra ez idáig könnyű tini regény. Gördülékeny, könnyen olvasható, jóformán hibátlan szöveggel. Kedvtelve olvastam, de azt hiszem, ennyi elég volt, nem vagyok célközönség.
    Egyébként tényleg jó. Több dolog is elindul benne, ebből sok minden kibontakozhat. Nem is tudok nagyon értelmeset mondani. Talán csak annyit, hogy mért taxival mennek a buli helyszínére? Ez nem vall rájuk. De ez tényleg kicsiség. (Ezt viszont majd írd át: „Közel negyedórát taxiztak a bili helyszínéhez.”) A másik a vak néni. Szerintem meg kellett volna szólalnia. Inkább az volt az érzésem, hogy süketnéma, nem az, hogy vak.
    A főszál mikor válik el?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük