A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*
1. fejezet
Anna
– Mikorra tervezik a következő gyereket?
A HR-es munkatárs szemben, az asztal túloldalán ült, szemüvege lecsúszott az orra hegyére, Anna karján felálltak a szőrpihék a tekintetétől. Másodszor találkoztak, az asszony megpróbálta könnyed mosolygással oldani a feszültséget, miközben pattogós hangon feltette a kérdéseit.
Annának görcsösen összerándult a gyomra, úgy érezte a szoba levegője besűrűsödött, és ha nem nyitnak ablakot, rögtön elájul. András otthon felhívta a figyelmét arra, hogy nem köteles válaszolni magánéleti kérdésekre. Azonban Anna erre a kérdésre pontosan tudta a választ. Felszegte az állát.
– Nem tervezünk több gyereket – felelte keményen. Eszébe jutottak az első hónapok Zsombival, az állandó fáradtság, a kialvatlanság. Hiába akarta kitörölni az elméjéből, örökre bevésődtek az emlékek. A tehetetlenség érzése, amikor a kicsi fuldoklásig sírt, és Anna egyszer sem tudott rájönni arra, mi a baja. Ott zokogott a gyerek mellett, számolta az órákat és a perceket, kétségbeesetten várva, mikor érkezik haza András, hogy megmentse ettől a rémálomtól.
A HR-es hölgy alig láthatóan biccentett. Kintről tompán behallatszott a délelőtti forgalom zaja, az elhaladó villamos, az autók morajlása, türelmetlen dudálása. A tavaszi napsugár bekandikált a magas ablakokon, megvilágította a levegőben úszó porszemeket, aranyszínre festette a halványsárga falakat. A fényesre törölgetett barna asztal lapján megcsúszott a napfény.
Anna egész délelőtt egy falatot sem evett, annyira ideges volt az állásinterjú miatt. Három órás utazás után a vonatpályaudvaron sebtében megivott kávé most kikívánkozott belőle. Mély lélegzetet vett, majd apránként kifújta a levegőt.
Nyugi – szuggerálta magát némán, közben tudatosan figyelt arra, nehogy elkezdjen dobolni a lábával a parkettán.
Kiegyenesítette a gerincét, összekulcsolt kezét az ölébe ejtette, hiányzott a kistáskája. Alighogy belépett, megkérték rá, hogy a kabátjával együtt, legyen szíves, akassza fel az ajtó mellett álló fogasra, így most nem tudott mibe kapaszkodni, megnyugtatásképpen a vékony pántot az ujja köré csavarni. Anélkül, hogy odanézett volna, végigsimított gyűrűsujja lakkozott körmén. Egy hónapja még nem gondolta, hogy egészen idáig eljut. Most mégis hideg borzongás futott végig rajta a nehéz csendtől, ami a helyiségre telepedett.
Megpróbált a baloldalon ülő öltönyös alakra összpontosítani. A férfi szigorúan összeszorította az állkapcsát, az interjú alatt végig előredőlt a székében, kezét az előtte fekvő iratokon pihentette, erőt és nyugalmat sugárzott.
Anna egyedül azt nem értette, hogy a harmadik fickó a farmerszerelésben mit keres az irodában. Egész idő alatt a jegyzettömbjébe firkált, csak akkor szentelt figyelmet az odabent zajló eseményeknek, amikor nyeglén a széknek döntötte a hátát, ilyenkor neonzöld keretes, szögletes lencséjű szemüvege szárával játszadozott. Az élénk szín vonzotta Anna tekintetét, és hamarosan rájött, a férfin leszűrheti, hogy a válaszai megfeleltek-e. Ha firkálás közben elmosolyodott, Anna tudta, hogy rendben van, amit mond, ha felhúzta a szemöldökét, Anna azonnal korrigált, ha a férfi abbahagyta a rajzolgatást és hátradőlt a széken, Anna tudta, valami meglepőt mondott, amivel felkeltette az érdeklődését.
– Szerdáig mindenképpen értesíteni fogjuk a döntésünkről – törte meg a csendet az öltönyös.
Anna nagy levegőt vett. Bár tudná, mit kell ilyenkor mondani!
Felállt, egy határozott mozdulattal kinyújtotta a karját a baloldalon ülő alak felé, erőteljesen megszorította a férfi kezét.
– Köszönöm a lehetőséget! Mielőbbi viszont látásra!
Búcsúzóul kezet fogott a többiekkel is.
Egyenes tartással, felemelt fejjel indult az ajtó felé, a szoknyája lágy hullámokat vetett a térde körül. Leemelte a kabátját a fogasról, a karjára borította; kistáskáját a vállára vette, utoljára megfordult és visszafogott mosollyal elköszönt.
Mindent megtett annak érdekében, hogy elnyerje álmai állását. Olyan körültekintően, aprólékos gonddal állította össze a felvételi anyagát, mint évekkel ezelőtt a diplomamunkáját. András segítségével önéletrajzokat írt, motivációs levelet fogalmazott, nem gondolt arra, hogy eddig sosem dolgozott a tanult szakmájában. Miután sikeresen túljutott a teszten és behívták interjúra, tudatosan készült a felvételi beszélgetésre a fürdőszobai tükör előtt. András a fürdőkád szélén ülve figyelte, lelkesen kijavította a hibáit. Abban a két hétben annyit nevettek együtt, mint régen, Zsombi születése előtt, amikor még nem telepedett rájuk súlyos teherként felnőtt életük komorsága, a hétköznapok szürke egyhangúsága. Akármilyen vidámak voltak azok az esték, Anna komolyan gyakorolt az állásinterjúra, és napokkal később András már nem nevetett vele. Egyre idegesebb pillantásokkal figyelte, nem szólt közbe, nem kritizálta. A végén bólintott és közölte, hogy ez rendben van.
Anna nem értette András aggodalmát, arra gondolt, talán a férje nem bízik benne, nem hiszi, hogy neki – egyszerű, kisvárosi lánynak – sikerülhet elnyernie ezt az állást a fővárosban.
Anna marketinget tanult, húsz évesen hatalmas tervei voltak, karriert akart, világot látni, elvágyódott a szülővárosából. Számára Baja túl nyugodt és semmitmondó volt ahhoz, hogy itt akarjon érvényesülni. Az egyetem utolsó évében váratlanul esett teherbe, hat hónapos kismamaként szerzett diplomát, ezután négy évig közelébe sem ment az álmainak.
Most egyszerű aktatologatóként dolgozott, napi hat órában. Unalmas, alulfizetett állását április elsejétől felmondták, mert a cég csődeljárást kezdeményezett saját maga ellen, mindenképpen lépnie kellett. Eljött az idő, hogy valóra váltsa az álmait.
Magas sarkú cipőjének sarka minden lépésnél vidáman koppant a járdán, derékig érő, gesztenyeszín hajába belekapott a szél, az arcába fújta. Reggel fél órát vacakolt a hajvasalóval, de most hidegen hagyta a tökéletes frizuráját kócoló szél. Körbenézett az Andrássy út forgatagában, csodálta a hömpölygő tömeget, és mindennél jobban szeretett volna ennek az izgalmas, eleven életképnek újra a részévé válni ugyanúgy, mint egyetemista korában. Imádta azokat az éveket, a bulizásokat, a szabadságot.
Sikerült elkapnia a Népligetből induló déli járatot.
Kényelmesen elhelyezkedett egy ablak melletti ülésen, közel a középső ajtóhoz, felkészült a három órás utazásra hazafelé. Miközben kigördült a busz a pályaudvarról Anna előkotorta a táskája aljáról a telefonját. Megcsörgette Andrást, bár sejtette, hogy ha a férje órát tart, nem tudja felvenni a telefont. A készüléket a kezében tartotta, nézte a tovagördülő fővárost, gondolatban elbúcsúzott.
András fél óra múlva visszahívta.
– Hogy sikerült? – kérdezte izgatottan.
– Azt hiszem, jól – felelte Anna, majd rögtön kijavította magát. – Nagyon jól! Büszke lettél volna rám, ha látod.
A férfi sóhaja nehéznek, távolinak tűnt.
– Én enélkül is büszke vagyok rád, Anna. Nekem nem kell semmit bizonyítanod.
*
Andrással piacnapi forgatagra ébredtek. Türelmetlen autósok hajtottak el odalent, a nyitott ablakon keresztül felhallatszottak a negyedik emeleti konyhába a lakótelep házai között folytatott beszélgetések hangfoszlányai.
– Szerda van – figyelmeztette a férje reggel, teljesen feleslegesen, mert Anna számolta a napokat.
– Tudom. – Kávéscsészével a kezében ült az L lakú kis konyha sarkába állított asztalka mellett, rózsaszínű, apró szívecskékkel mintázott pizsamájában. Rosszul aludt az éjjel, remélte, hogy az erősre főzött feketével sikerül elűznie a fáradt zsibbadtságot.
András lehajolt hozzá, tenyere végigfutott Anna arcán. A kék kockás rövid ujjú ingét vette fel ma reggel, ami kiemelte hajának és szemének sötét színeit. Anna egy pillanatra lehunyta a pilláit, hagyta, hogy beborítsa a férfi arcszeszének kesernyés illata.
– Bárhogy döntenek, neked nincs miért szégyenkezned, a szakmai hozzáértésedet senki nem vonhatja kétségbe, Picim! Ha nem téged választanak, annak csupán az az oka, hogy kétszáz kilométerre laksz és kisgyermekes anyuka vagy. Ne aggódj emiatt! Felesleges. Inkább indítsuk be a babaprojektet – húzta fel a férje a szemöldökét, és elmosolyodott. – Jót tenne Zsombinak egy kistesó.
Anna fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy most kapásból tiltakozzon. András hetek óta nem hozta elő neki a második gyerek témát, nem értette, mit akar ezzel éppen ma.
– Már számtalanszor megbeszéltük. Zsombinak nem lesz testvére.
– Ez igazságtalan a gyerekkel szemben. – András felegyenesedett, a konyhapulthoz lépett, töltött magának egy újabb adag kávét, majd megfordult, és a szekrénynek támaszkodva nézett Annára. – Nem muszáj mindenáron dolgoznod.
Anna szája idegesen megrándult. Olyan érzése volt, mintha András le akarná beszélni az állásról, mintha nem érezné, hogy neki fontos változtatnia az életén, kihívásokra van szüksége, mert különben agyonnyomják a szürke mindennapok.
András kitartóan folytatta.
– Szeretnék egy kislányt.
Anna nem akarta hallani, belekapaszkodott az asztal szélébe, szempillái megrebbentek.
– Akkor keresned kell valakit, aki szül neked – sziszegte.
A férfi kezében megremegett a csészéje, kis híján magára borította a kávét.
– Gondolkozz már, mielőtt beszélsz! Neked teljesen elment az eszed!
András nem emelte fel a hangját, de éppen elégnek bizonyult a ridegség, ahogy mindezt kimondta. Anna beharapta a szája szélét, vér tolult az ajkai közé, odaszorította a nyelvét a sebhez. Tágra nyílt szemmel bámult vissza Andrásra, szerette volna visszaszívni az imént kimondott szavakat, meg nem történtté tenni az utolsó néhány percet. Nem is értette, miként fordulhatott elő, hogy ilyesmi hagyta el a száját. Könnyek marták a szemét, pislogott, hogy visszatartsa, de nem tudta megállítani őket, egymás után futottak le az álláig.
– Sajnálom! – Összekucorodott a széken. Kétségbeesetten vágyott egy mosolyra, egy apró érintésre, bármire, ami jelzi, hogy András nem haragszik.
A férfi összepréselt szájjal állt a konyhaszekrény előtt. A gyerekszobából halk nyöszörgés hallatszott, majd erőteljes kiáltás követte.
– Anyu! Gyere!
Anna a tenyerével megtörölte az arcát.
– Bemennél hozzá? – kérdezte elcsukló hangon.
A férje éles koppanással maga mellé tette a csészéjét a lazacmárvány pulton, és elindult.
– Anyu! – ismételte Zsombi kitartóan.
András megtorpant.
– Téged akar – mondta rekedten.
Anna erőszakkal visszaszívta a könnyeit. Letépett egy papírtörlőt a fali tárolóból, megtörölte az orrát. Elszántan felállt. El kellett mennie András mellett, ha be akart jutni a kisszobába a szűk folyosón. Megpróbált finoman elaraszolni a férfi mellett, hogy véletlenül se érjen hozzá, de András megállította, és a karjába zárta. Anna hálásan bújt az ölelésébe, jólesett megpihenni a férje széles mellkasán, érezni, ahogy a férfi az állát a fejének támasztja. András gyengéden simogatta a hátát, majd elengedte, amikor Zsombi ismét az anyját szólította.
A gyerek az ágyban ült a kisszoba félhomályában, összekócolt hajjal, álmosan pislogott az ajtóra. Anna leült a Micimackós ágyneműre, hosszan megölelte a gyereket.
– Ébresztő, nagyfiú! – Játékosan megcsiklandozta Zsombi oldalát. – Vár az óvoda!
A kisfiú hangosan felkacagott.
Mielőtt András elindult otthonról, megcsókolta Annát, éppen úgy, mint bármikor máskor, mintha a reggeli incidens meg sem történt volna.
Délután az irodában csörrent meg Anna mobiltelefonja. Ismeretlen számról hívták, amit normál esetben soha nem vett fel, most viszont jegyzettömbbel a kezében kiment a folyosóra, hogy ott fogadja a hívást.
– Alkalmas most önnek, hogy váltsunk néhány szót? – A szigorú női hangot Anna azonnal megismerte, kis híján kiejtette a kezéből a készüléket, miután elrebegett egy igent. Az asszony azonnal folytatta. – Örömmel értesítem, hogy önt találtuk a legalkalmasabbnak a marketing-asszisztensi pozíció betöltésére.
Anna torka összeszorult.
– Ó, Istenem – suttogta, majd észbekapott, remélte, a nő a telefon másik végén nem hallotta meg.
– Üdvözlöm a csapat tagjaként! – Anna hallotta a szavak mögött bujkáló mosolyt.
A keze reszketett ahogy az ablakpárkányon sebtében lejegyezte a legfontosabb tudnivalókat.
Miután letette a telefont, tágra nyílt szemmel nézett kifelé az ablakon, a könnyű szélben rezgő sötétzöld faleveleket bámulta, egész testében reszketett.
Hosszú percek múltán pillantott le a kezében szorongatott telefonra, kikereste a telefonkönyvből András nevét. Nézte a kijelzőn a zöld telefon ikonját, a szeme előtt elmosódtak a színek.
– Este – sóhajtotta. – Majd este megmondom neki.
*
Munka után a régi stílusú, magas polgári házak között, a belvárosból a piac felé vette az irányt. Az asztalokról délutánra már elpakoltak az árusok. Az égen halványszürke felhő úszott a nap elé.
Anna bokáig érő szoknyájába belekapott a szél, játékosan meglebbentette. Az útszéli villanyoszlopon kék munkásruhában szerelők ügyködtek, az egyik férfi élesen füttyentett. Anna beharapta a szája szélét, nem nézett hátra, András legalább százszor kérte, ne riszálja ilyen kihívóan a csípőjét.
Az óvoda udvarán gyerekek játszottak. Anna a kapu előtt egy pillanatra megtorpant, végigsimította az egyik rácsot, és nézte a futkározó lurkókat, mielőtt elhúzta volna a reteszt.
Az épületből anyukák közeledtek locsogó csemetéikkel, vidáman köszöntek, amikor elhaladtak egymás mellett. A távolabbi sarokban egy üde zöldbe borult fa árnyékában az óvó nénik beszélgettek. Anna elmélázott, így amikor a fia nekicsapódott, majdnem ledöntötte a lábáról.
– Zsombi! Fellöksz! – tört ki belőle indulatosan, próbálta lefeszíteni derekáról a gyerek szorító karját. A kicsi tenyere lecsúszott Anna combjának az oldalán, maszatos kezével teljesen összekoszolta világos szoknyáját. – Zsombi!
A kisfiú eleresztette Anna lábát, kipirult arccal, vigyorgott, csintalan fénnyel a szemében nézett fel az anyjára. Tavaszi kabátjának cipzárját csak félig húzta fel, a sapkáját megint elhagyta valamerre, világosbarna, puha fürtjei izzadtan tapadtak a homlokára. Anna végigsimított a gyerek fején.
– Szedd össze a holmidat!
Zsombi szélvész módjára beszaladt az épületbe, Anna remélte, hogy megtalálja a sapkáját. A szeme sarkából látta, amint az egyik óvónő elindul felé. Anna a körmét a táska pántjába vájta, a gyomra görcsbe rándult a gondolatra, hogy szóba kell elegyednie bárkivel Zsombi nevelői közül. Utálta a kötelező jópofizást, és jelenleg egyáltalán nem érdekelte, milyen kalamajkába keveredett izgága gyermeke már megint.
Végre kivágódott az üvegajtó, és feltűnt Zsombi, fején féloldalasan állt a sebtében felvett sapkája, kezében rajzlapot szorongatott. Anna megkönnyebbült, amikor meglátta. A gyerek futólépésben közeledett, közben egyfolytában csacsogott, Anna egy szót sem értett az egészből. Megragadta a kisfiú kezét, és mielőtt Zsombi óvó nénije odaért hozzá, kirángatta a gyereket az utcára.
– Tornán én értem fel elsőnek a bordásfal tetejére – dicsekedett a kisfiú, az anyja orra elé emelte a lapot, amit magával hozott. – Neked rajzoltam!
Anna elvette tőle a girbegurba vonalakkal telerajzolt színes képet, futólag megnézte.
– Szép. – Elengedte a gyerek kezét, arra készült, hogy négybe hajtsa a papírt és a táskájába rakja.
Zsombi elé állt, felemelt mutató ujjal, összehúzott szemöldökkel nézett rá.
– Ne hajtsd össze! Tönkreteszed a művemet!
Anna leeresztette a kezét a rajzlappal együtt. A gyerek megfordult és előreszaladt. Az óvoda közelében laktak, Anna örült neki, mert hazafelé úttesten sem kellett áthaladni, Zsombi kedvére szaladgálhatott. A kisfiú átvágott a százszorszépekkel és pitypangokkal tarkított füvön, felszaladt a felújított tömbház lépcsőjén. A korlátba kapaszkodott, úgy ugrált, és torkaszakadtából ordította, hogy ő nyert.
Anna a táskájában kotorászott a kulcsa után, meggyűrte a rajzlapot.
Odafent a gyerek a szobájában brümmögött a kisautóival. Anna felvette a farmerét és egy könnyű, halványrózsaszín toppot, kizárólag itthon hordott nadrágot, mert gyűlölte, hogy kihangsúlyozza széles csípőjét. A szülés után rajta maradt néhány kiló mind a fenekére rakódott és nem mozdult annak ellenére sem, hogy minden este száz guggolást végzett.
Elkeseredetten körbenézett a konyhában. A mosogatóban egymásra hányt edények, az asztalon a reggeli maradványai, Zsombi üres kakaós bögréje, a két kis kávéscsésze az aljába száradt utolsó cseppekkel, ázott gabonapehely a tálkában, morzsák mindenfelé.
Anna a frigó ajtaján megigazított néhány mágnest. Évekkel ezelőtt, még diákkorában kezdte el gyűjteni őket, osztálykirándulások alkalmával mindig hozott egyet emlékbe. Végigsimított a domború, Halászbástyát ábrázoló, aprólékosan kidolgozott kerámián, odébb csúsztatta a hűtőszekrény közepére.
Kipakolt a mosogatóból, erőteljesen koppantak az edények az asztalon, csörrent az evőeszköz. Megnyitotta a csapot, csörömpölve bevágta a zománcozott bögréket, csészéket a vízbe. Gondolataiba merülten sikált mindent fényesre, közben elálmodozott az új állásáról. Apró gondolatként bevillant, fogalma sincs róla, hogyan fogja ezt elmondani Andrásnak.
Meg kellett kapaszkodnia a mosogató szélébe. Előredőlt, vett néhány mély lélegzet. Először kell kiállnia saját magáért Andrással szemben.
*
Ezt igazán élveztem olvasni! Nyelvezetét tekintve könnyed, átgondolt írás (bár néhol hiányoltam a tagmondatok közötti kötőszavakat). Örültem a hazai helyszínnek és a hétköznapi problémákat feldolgozó cselekménynek. Sajnálatos, hogy a teljes műnek csak ezt a kis részletet láthatjuk. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
U.i: Mit akarhatott az óvó néni? 😀
Eddig ez a részlet tetszett a legjobban, nagyon szerettem volna tovább olvasni. Lehet jelentkezni bétának? 🙂
Zsuzsi, gratulàlok! Az egyik legjobb regény, amit valaha bétàztam. Jól megírt, a való életben jàtszódó, izgalmas, ütős csattanóval végződő tôrténet. Ennek az íràsnak itt a helye. Mindent bele, szívből szorítok!
A szemszög nem konzekvens, hol közeli, hol eltávolítja a szerző. Jó lenne folyamatosan Anna fejében lenni, hogy beleélhessük magunkat az ő életébe.
(A HR-esek manapság többnyire fiatal nők, akik könnyedén levezénylik az állásinterjút. A részletben szereplő munkaügyis karakter eléggé szocreál fílinget árasztott, ettől a nyolcvanas években éreztem magam, pedig a cselekmény valószínűleg korunkban zajlik. – Ha Anna marketinget tanult, az nem az ő területe, túlságosan szorongó alkat, akit ráadásul visszafog a túlzott bizonyítási vágy, viszont nyilván ez a személyiség típus adja az ilyen életmese motorját. A férj karaktere számomra nem tűnt negatívnak, sokkal inkább Anna, rideg, szeretetlen típus, de bizonyára az ő jellemfejlődése lesz/lehet a középpontban.)
Kedves Író!
Az első, ami számomra feltűnt, hogy kicsit sokszor használod Anna nevét. Már az elején egyértelművé vált, hogy róla fog szólni a történet. Mégis alkalmanként ugyan abba a bekezdésbe többször is beleteszed a nevét, pedig szerintem egyértelmű, hogy róla van szó. Ennek ellenére, bár nem az én műfajom és nem nekem szánt írás, tetszik. Könnyedén végigolvastam, semmin sem akadtam fenn. Az egyetlen egy dolog, ami miatt tovább kellene olvasni, az a címe. Anna utolsó gondolata miatt nekem úgy tűnt, mintha hibáztatná valamiért a párját.
Gratulálok hozzá! 🙂
Sajnos nem tudok elfogultság nélkül véleményt írni erről az alkotásról, ugyanis Zsuzsi nem véletlenül lett annak idején az első tartós bétám, akit azóta be is betonoztam magam mellé. 🙂 Azt kívántam, hogy a szülinapomon az én részletem kerüljön ki, de mivel ennek kevés esélye volt, szurkoltam, hogy Zsuzsié legyen a befutó – és sikerült! 🙂 Nagyon gratulálok Zsuzsi, nagyon megérdemelten vagy kint, kevés olyan keményen dolgozó írót ismerek személyesen, aki ennyi melót tett volna a regényébe. Annáról a véleményemet tudod, de ez is csak azt bizonyítja, hogy elérted a célodat: érzelmeket váltottál ki belőlem, méghozzá folyamatosan és intenzíven. Olyannyira, hogy néha-néha még ma is morgolódom, vagy épp agyalok néhány részleten. Ha most olvasnám először ezt a részletet, a levegőbe csapnék, hogy „Végre valami, aminek drukkolhatok”. Nem tudok elégszer gratulálni, és további sikereket kívánni! 🙂
Pozitívum, hogy a mai problémákkal foglalkozik, bár én pont ezért nem voltam hajlandó a végéig olvasni. Egyrészt örülök, ha a saját problémáimtól megszabadulok, olvasáskor nem akarom ugyanazokat a dolgokat viszontlátni. (Lehet, hogy ez egyfajta tagadás, de engem lehúz.) Nem tudom megmagyarázni, mi az oka, de nem bírom a hazai helyszíneken játszódó történeteket, az ilyen könyveket egyből visszateszem a polcra, nyilván ezzel is a valóságtól szeretnék teljesen elszakadni. Úgyhogy összességében nem nekem való regény, de igényes írásnak tűnik, az író pontosan tudja, miről és hogyan szeretne írni, milyen üzenetet akar közvetíteni és ez értékelendő. Gratulálok a kikerüléshez!
@Topsy Krett
Csak jelezni szeretném, nem pedig kötekedni, hogy 1. Nem minden cégnél van HR-es, és mikor multinál voltam interjún néhány éve, még ott sem találkoztam egy fiatal nővel sem egyedül, csak pasikkal együtt. 2. KKV-nál dolgozom, szakmámat tekintve MARKETINGES vagyok, és én meg a főnök szoktunk több körös interjúztatást tartani, ha új embert keresünk a területemre. Ha máshova, akkor az adott területről valakivel, aki fix ember már a pozíciójában, hogy elmondja a véleményét, kivel dolgozna szívesen. 3. Túlságosan szorongó alkat vagyok, mégis kellemes bemenni ugyanarra a munkahelyre több mint négy éve, ahol kreatív munkát végzek, és teljesen más a viselkedésem, mint a magánéletben.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nincs két ugyanolyan munkahely, ember, környezet, történés, sem gondolat. Úgyhogy, hacsak nem valami hajmeresztően nagy hülyeséget ír le valaki, én inkább csak elcsodálkozom, hogy van ilyen is. Szóval most láthatod, hogy hasonló szitu van a valóságban is, nem is kevés. 🙂 És igen, néha tényleg elég „szocreál” a hangulata egy-egy ilyen kis költségvetésű interjúnak, ezt be kell vallanom. 😀
Eddig ez a részlet tetszett a legjobban. Életszagú, hétköznapi dolgokról szól, a fő karakter problémája, lelkiállapota jól érzékelhető, bele tudja magát élni az ember. Az író nem akart NAGYOT írni, nem veszett el a részletekben. Jól megfogta a felvételi elbeszélgetés hangulatát. Az anyakép szépen átjön, ahogy a férj-feleség konfliktus is teljesen érthető. Gördülékeny, jól olvasható a szöveg, az apróbb hibák könnyedén javíthatóak.
Anna nevét szerintem nem kellene annyiszor leírni, hiszen egyértelmű, róla szól a történet, ő van a cselekmény fősodrában.
Nálam ez az írás tízcsillagos, gratulálok az írónak!
Jól sikerült a témaválasztás, azt hiszem, sokan tudnának azonosulni Annával, adott egy masszív célközönség. Személyes élethelyzetemnél fogva bennem most épp ellenkező érzések dúlnak, ezért nem vonz annyira a részlet, de ez semmit sem von le az értékéből, a véleményezéshez el tudok ettől vonatkoztatni 🙂
A fogalmazás szép, gördülékeny, sehol sem akadtam el benne, olvastatta magát. Egy picit lassan haladt, időbe tellett nekem, mire körvonalazódott előttem, hogy mi lesz a feszültségforrás. Nagyon kemény a szereplők helyzete, és nehéz lenne „igazságosnak” lenni velük, mert mindkettejüket meg tudom érteni. Aki szeretne több gyermeket, annak nagy szívfájdalom, ha nem lehet, férfiként talán még a tehetetlenség érzése is megjelenik amiatt, hogy a végső döntés bárhogy erőlködik, nem az övé (más téma, de az abortusz kapcsán szoktam még ezen gondolkodni, hogy valahol azért nagyon kemény lehet az a helyzet, amikor a férfi szeretné, hogy maradjon a baba, és a nő nem, mert nincs vétójoga, és hát brutális érzés lehet az, hogy útban van a gyerekem, de nincs beleszólásom, hogy megszülethet-e.) Ugyanakkor az sem fair, ha valakit belekényszerítenek, hogy túlvállalja magát, akarata ellenére legyen szülőjévé egy olyan gyereknek, akit talán épp emiatt nem tud majd úgy szeretni. Jóformán feloldhatatlan konfliktus, kíváncsi vagyok, Anna és András esetében hogy fog alakulni a történet. Az még nem derült ki számomra a szövegből, hogy András csak a második gyerek miatt nem akarja, hogy Anna dolgozzon (még), csak emiatt van a vita, vagy eleve egy basáskodó, az „asszonynak otthon a helye” típusú férfi, mert azért az elején szívvel-lélekkel támogatta Annát, de ennek még nem is kell mindjárt az elején kiderülnie.
Egy észrevétel (apróság az okoskodó jogásztól :P):
„alulfizetett állását április elsejétől felmondták, mert a cég csődeljárást kezdeményezett saját maga ellen, mindenképpen lépnie kellett”
A csődeljárásnak az a funkciója, hogy a hitelezőkkel csődegyezséget tudjon kötni a cég annak érdekében, hogy fennmaradjon. A hitelezők adnak haladékot, a cég pedig ezzel a könnyítéssel talán még is tud fizetni, azaz bár benne van a nevében, hogy „csőd”, innen még van visszaút, feltámadhat a cég. Az abszolút céghalált a felszámolási eljárás jelenti, azzal erősebben tudnád érzékeltetni, hogy menthetetlenül süllyed a hajó. A másik, hogy azt írtad, felmondták neki az állását, utána meg hogy lépnie kellett, ami meg inkább azt érzékelteti, hogy ő mondott fel még épp időben. Egyik sem durván zavaró, csak „finom hangolásnak” adom a tippet.
Összességében véve nagyon korrekt az írás, megérdemelten került ki. Gratulálok, és sok sikert kívánok a továbbiakhoz!
Judit
Hú, ez nagyon tetszett! Remélem, lesz alkalmam továbbolvasni, mert nagyon bevonzott a történet. A szöveg lendületes, erős a nyitás, megfelelő arányban vannak a leíró részek, amik érzékletesek. A hűtőmágnes szimbolikáját kifejezetten ötletesnek tartom. A karakterek élő, összetett egyéniségek. András nekem nem igazán pozitív figura, érzem az apró, elejtett utalásokból, hogy egy igazi birtokló férjjé fog válni. 🙂 (Vagy legalábbis olvasóként nekem ez róla az előfeltevésem, mindenesetre ezek az apró utalások nagyon tetszenek.) Az is tetszik, hogy Anna nem szupernő, vannak hibái,ráadásul az anyaságot a mű nem valami szent tabuként kezeli. Viszont Zsombit, a kisfiút nagyon sajnálom, és ez is azt mutatja, hogy a történetnek sikerült érzelmileg bevonzania. 🙂
Két megjegyzésem van csupán, amik apróságok ahhoz képest, hogy mennyire tetszett. 1. Néha Annát kívülről látjuk, ez picit zavaró, érdemes lenne megtartani a közeli E/3-at végig.
2.Nem értettem, miért Annát választották ki, mikor semmi tapasztalata nincs, a diplomája megszerzése óta eltelt több év, amit nem a szakmában töltött, ráadásul messze él és még gyereke is van, ami ebben a gyilkos szakmában tuti hátrány. Nagyon bízom benne, hogy ez a későbbiekben kiderül, de az is felmerült bennem, hogy ennek a kérdésnek a későbbiekben kulcsfontosságú szerepe lesz.
Mindenesetre nagyon várom a folytatást, remélem lesz! 🙂 Gratulálok az íráshoz!
@K.V. Zsófi: köszönöm, hogy leírtad a tapasztalataidat, azóta én is többször átgondoltam a meglátásaimat (mivel több multis tapasztalatom van állásinterjú szempontjából, ezért hivatkoztam a HR-esekre, mint nőkre, mert én meg ezt láttam többször,az üzleti szektor nagy felszívóerő számukra). Inkább tényleg maga a fíling jött le szocreálként a pályáztató cég oldaláról egy idősebb munkatársnővel („hölggyel”, a megnevezés is erre hajaz), aki jobb híján személyzetis teendőket is ellát, és talán nem a legjobb választás erre a munkára. De ez tényleg részletkérdés.- Még egy dolgot nem értek a történetben: ha Anna diploma után gyesre ment, majd lett egy aktatologatós munkája, akkor mi az a szakmai tapasztalat, amire András céloz? lsd. „– Bárhogy döntenek, neked nincs miért szégyenkezned, a szakmai hozzáértésedet senki nem vonhatja kétségbe, Picim!” És miért kell hosszan gyakorolni egy állásinterjúra, bár ez részben érthető a szorongás/kisebbrendűségi érzés miatt, talán így szerette volna érzékeltetni a szerző Anna bátortalanságát a kihívásokkal szemben? Mert ha valóban lenne kiemelkedő szakmai tapasztalata, nyilván bízna magában, mert tudná, milyen pozícióra jelentkezik, és az mennyire felel meg a képességeinek. Itt érzek némi pontatlanságot a karakterábrázolásban.
A klasszikus tanítás szerint ott kezdődik a regény, ahol a főhős élete döntő módon megváltozik. Egy új munkahely, a kismamaélet végleges lezárása pontosan ilyen pillanat.
A regény valódi helyszínen, valódi korban, alighanem napjainkban játszódik. Minden évben akad egy-két ilyen pályázat, és minden évben drukkolok a szerzőnek. Most könnyű drukkolnom.
Jól szerkesztett nyitójelenettel indul a regény, a második jelenettel konfliktust hordozóan folytatódik, közben kezd kibontakozni Anna karaktere. Még erősen hiányos a kép, de a lényeg már mutatkozik.
A mondatok szépen formáltak, nem rémít összedobált szórend, magyartalan ragozás, felesleges szószaporítás és a kezdő írók többi hibája. Talán nem kezdő az író. Lehet, ez az első regénye, de a stílusa már nem kezdőé.
„Végre kivágódott az üvegajtó, és feltűnt Zsombi, fején féloldalasan állt a sebtében felvett sapkája” Visszaröppent velem az élet negyven évet, és a saját kisfiamat láttam az óvoda ajtajában. Aztán előre három évtizedet, a képpontok átrendeződtek, és az unokám szaladt felém.
A szemelvény utolsó jelenete egyértelműen közli, tényleg a konfliktus kialakulásának pillanatát kapta el a szerző: „Először kell kiállnia saját magáért Andrással szemben.”
A regény indításából mi nem láthatjuk a folytatás erényeit, hibáit – ha vannak –, ezért innen, az első fejezet végéről csak drukkolni tudok, hogy a folytatásban ne hulljon szét a dramaturgia, legyen benne feszültség, a karakterek fejlődjenek, alakuljanak, és akkor napjaink irodalma egy újabb jó regénnyel gazdagodhat. Szeretném elolvasni ezt a regényt.
Sok sikert kívánok!
Kedves Szerző, gratulálok a kikerüléshez!
Bevallom, eddig a te írásodat olvastam végig, a többi kikerült műre még nem kerítettem sort.
Nagyon tetszett a részlet, és már vannak sejtéseim, hogy miről szólnak majd a továbbiak, bár lehet, hogy kicsit elborultak (azt hiszem, a feltűnő színű szemüveget viselő férfinek még lesz szerepe Anna életében).
Megmondom őszintén, András kifejezetten antipatikus volt számomra, igazi elnyomónak tűnik, bár Anna meg hagyja 😀 De a lényeg, hogy érzelmeket váltottál ki belőlem, miközben olvastam, és ez, úgy gondolom, jó dolog.
A fogalmazásmódod tetszett, egy-két helyütt fedeztem csak fel apróbb hibákat, egyáltalán nem zavarók.
Izgatottan várom a folytatást, én ezt elolvasnám, ha a könyvesboltok polcain találnám.
Darcy.
Nagyon tetszik a részlet, eddig ez a legjobb a kikerült írások közül. Könnyed, gördülékeny megfogalmazás, könnyen és gyorsan olvasható. A téma is lekötött, hétköznapi, de valós problémákat boncolgat. Szívesen olvasnám, ha megjelenne. Egyedül az zavart, hogy Anna mennyire távolságtartó a gyerekével és érzelmileg mennyire üres a kapcsolata vele, ezt kitűnően érzékelteti a szerző. Kisgyerekes szülőként nekem furcsa, hogy a főhős ennyire teherként éli meg a szülői szerepet, de elképzelhető, hogy van olyan ember, aki így érez, főleg ha nem is tervezte a gyereket. Lehetséges, hogy a történet során ebben a tekintetben fog fejlődni a karakter? Jó dolog, hogy egy ilyen téma is bekerül az írások közé, mert a mai világban egyre több anya kerül olyan helyzetbe, hogy választania kell önmegvalósítás/karrier/megélhetés és családi boldogság között. Nehéz ezeket a szerepeket összeegyeztetni, és úgy látom, a történetnek sikerült megragadnia a probléma lényegét. Gratulálok a szerzőnek és sok sikert a továbbiakban!
Gratulálok a szerzőnek a kikerülésért! 🙂
Először is be kell vallanom, hogy én hidegrázást kapok az ennyire szürke hétköznapokban játszódó történetektől, de ez nem a szerző ellen szól, a nyelvezet nagyin tetszett, így elolvastam. Bevallom, nekem eddig nem ez a kedvenc. Én azt szeretem, ha pont kiszakít egy történet a hétköznapokból, nem benne tart. De ez én vagyok.
Engem Anna megdöbbentett. Olyan elutasító a fiával, olyan rideg vele több ponton is. És nem értem. Az elején is, amikor a csecsemőkorra visszaemlékezik, mintha a kisfiú hibás lenne valamiért… Engem Anna ezért nem tudott maga mellé állítani… Ez persze nem az ö, vagy a szerző hibája, mind mások vagyunk. 🙂
Anna és András kapcsolata is furcsa. Végig segíti a férfi az állásinterjúig, majd Anna pont a sikerét nem meri elmondani neki? Engem ez elkeserített. Én úgy láttam, a férj igyekszik támogatni a nőt mindenben…
Persze ismét benne van az is, hogy egy fejezet után ítéltem, és remélem, nem bántottam meg a szerzőt, látszik a sok, gondos munka a művén, és kívánom a legnagyobb sikereket! 🙂 Engem sajnos nem nyűgözött le, de látom, a többi kommentelő imádja, így én csak egy vagyok a sokból. 🙂
Szerintem eddig ez volt a legjobban megírt mű, gratulálok!
A nyelvezete a részletnek nagyon tetszett, mert gördülékeny, könnyed és átgondolt. Az élethelyzet, amit bemutat, egy mindennapi probléma. A főkarakteren nagyon az látszott, hogy tudja mit akar, ezért mindenki másról a környezetében úgy gondolja, hogy visszahúzza. Úgy éreztem, hogy egyáltalán nem akarta még azt az egy gyereket sem, és ezért mind a gyereket, mind a férjet hibáztatja. Felmerül a kérdés, miért tartotta meg? Mert láthatóan nem is akar a továbbiakban szegény gyerekkel foglalkozni, aki semmiről sem tehet. Anna emiatt nagyon nem szimpatikus, bár ugyanúgy a férj sem, mert ő meg a szokásos reakciókat produkálja, ezért engem nem igazán vonzott be a történet, pedig az alapszituáció érdekes. Gratulálok a kikerüléshez!
Hmmm… Nem akarom elolvasni. Nem azért, mert rossz. Sőt. A folytatást háromszor kitöröltem. Inkább nem írom le. Ami eddig volt, jól van megfogalmazva, és érdekes lehet Anna élete, csak túl közel jön. Könyvben inkább elkerülném magánéleti gondjaimat 🙂
Engem elkeserített ez a részlet. Ha a lényeg az lesz, hogy Anna látványos jellemfejlődésen megy keresztül, akkor oké, de egyelőre Anna jellemgyengesége és András önzősége szörnyű páros. Tehát van egy fiatal nő, aki kijárta az egyetemet az álmaiért, és aki heteken át készült egy fontos interjúra, és van egy férj, aki segítette őt az interjúra való felkészülésben. Egy darabig úgy tűnik, a férj támogatja a nőt, aztán hamar kiderül, hogy a nőt tenyészkancának tekintve bűntudatot próbál Annában kelteni, amiért nem akar még egy gyereket kihordani, hanem inkább elkezdené élni az életét. Férfiként ha a karrierista álmokkal bíró barátnőmnek becsúszna a baba, a továbbiakban behúznám fülemet, s pláne farkamat, nemhogy kiejtsem a számom a babaproject kifejezést, miközben a nő egy visszahívást vár. 🙂 És amikor Anna végre odaszól egy életszerűt Andrásnak (Keress mást, aki szül neked – vagy ilyesmi), András leszólja őt, és erre Anna összekucorodik a széken és bocsánatot kér…?! Fú. Na, hát remélem, hogy Annának megjön az esze, és sikerre viszi az álmait.
Viszont van még itt ellentmondás: András azt mondja Annának, a szakmai hozzáértését senki nem vonhatja kétségbe – holott Anna a diploma után elment szülni, és irattáros lett belőle. Így simán kétségbevonható a szakmai tudása, mivel nincs is tapasztalata az adott területen. Az interjús jelenet alatt pedig olyan feszültséget éreztem Anna részéről, hogy ezt nehéz lenne nem észrevenni HR-esként, és nem biztos, hogy ilyen szorongó ember alkalmas lenne a pályára.
Apró észrevétel: a szuggerál szót tévesen használod, nem illik a mondatba. Ami még kibökte a szememet, az az „erőszakkal visszaszívta könnyeit” kifejezés. Olyat szerintem nem tudunk csinálni. 🙂
Összességében Anna szerintem közel áll egy idegösszeomláshoz, mert szerintem nagyon durva következményei lehetnek annak, ha valaki ilyen szinten lenyeli a sérelmeit, és már ott tart, hogy a körmeit belevájja ilyen-olyan tárgyakba, persze ki tudja, miért volt rá ilyen hatással az óvoda területe. Nyilvánvalóan nem családanyának készült, hanem szeretett volna fiatalként is élni, mielőtt belekezd a családalapításba, és emiatt iszonyat feszült a nőci. Azon kívül, hogy feldühített a karakterek jelleme, magába a stílusba nem kötnék bele, bár néhol én is túl távolinak éreztem Annát.
De legalább Anna tudja, hogy ki kell magáért állnia. Remélem, sikerül neki. Jó történet lehet ez sok nő számára. Gratula a kikerüléshez!
Tetszett a részlet. Bele tudtam élni magam Anna helyzetébe. A férj számomra kicsit ellenszenves volt, főleg az után a megjegyzés után, hogy „András legalább százszor kérte, ne riszálja ilyen kihívóan a csípőjét”. Ebből én azt éreztem, hogy még azt is meg akarja mondani a feleségének, hogy hogyan járjon.
A gyerekprobléma nehéz ügy lehet mindkettejük számára, ebből érdekes konfliktus kerekedhet ki.
Szóval szerintem a témák szépen lettek felvezetve és a szöveg jól van megírva. Gratulálok a kikerüléshez!
Kedves Szerző!
A fogalmazás tetszik, gördülékeny, érthető, de kicsit távolságtartónak érzem valamiért. Illetve nyomasztó hangulatom lett az olvasás után… Valószínűleg azért, mert nagyon életszagú a történet.
Gratulálok a kikerüléshez!
Eddig ez a részlet tetszett a legjobban. A szöveg gördülékeny, nincsenek benne dagályos körmondatok. Egyszerű és érthető. Egyszer sem zökkentem ki olvasás közben. Gratulálok a kikerüléshez!!
Ha egy könyvesboltban csak a címek alapján kellene döntenem, akkor ezt nem venném le a polcról, mert a napi gondok elől menekülve biztos, hogy egy „happy end”-re végződő történetre vágynék, amit itt valószínűleg nem kapnék meg. Ezért is külön örülök ennek a pályázatnak, mert ezáltal nyithatunk a számunkra idegen stílusok felé.
Teljesen átéreztem Anna problémáját. Tetszik, hogy a karaktere nem tökéletes, már-már hideg egyéniség, de így legalább bőven lesz lehetőség a karakterfejlődésre. Az is tetszett, hogy egyelőre a férj a szimpatikusabb. Így még könnyebben át tudnám érezni Anna bűntudattal teli örömét. Szívesen tovább olvasnám a történetet.
A témaválasztás miatt nem igazán vagyok célközönség, ennek ellenére tetszett a részlet. Gördülékeny a szöveg, már most, ennyiből látszik, miféle konfliktusokon lesz a hangsúly. Ijesztően realisztikusnak érzem, és megmondom őszintén, örülök, hogy itt egy olyan nő a főszereplő, aki nem érzi jól magát a rákényszerített hagyományos női szerepben és ezt ki is meri mondani. Az ilyesmi rengeteg támadást eredményez manapság, bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki felvállalja. Anna bizonyos szempontból szimpatikus, olyan ember, aki hajlandó tenni az álmaiért, ugyanakkor kissé keserű íz maradt a számban, amiért nem törődik eléggé a gyerekével, az ilyesmi engem mindig elszomorít. Rengeteg lehetőség kínálkozik a karakterfejlődésre, remélem, él vele a szerző, és szuper, hogy ennyi különböző érzelmet és gondolatot kiváltott belőlem.
Volt pár dolog, amit nem értettem, de ezek közül sokat már most megmagyarázott a szerző, például azt, hogy miért nem beszélték meg a férjével, hogy Anna a fővárosban jelentkezik munkára. Megbeszélték, csak a férje a jelek szerint nem hitte, hogy sikerrel járhat. És valóban, érdekes, miért pont őt választották a sok fiatalabb, a városban élő jelentkező közül. Talán köze van ahhoz a különös, lezser fickóhoz, aki csak rajzolgatott az interjún. 🙂 Ennél a történetnél cseppet sem félek attól, hogy nem lesz magyarázat az összes felmerülő kérdésemre. (Na jó, talán az óvónéninél rezeg a léc. Vajon ő mit akarhatott? 🙂 )
Volna pár keresetlen szavam az olvasók értetlenségéről és a hozzá nem értés ellenére bátran elmondott véleményekről, de megtartom magamnak, mert itt az írókról és az írásokról beszélünk. Egy dolog azonban sokszor ismétlődik most az olvasói megszólalásokban. A kifogás, Anna nevének ismételgetése miatt. Bétaként nem győzöm kiigazítani a rengeteg nehezen értelmezhető, alany nélküli mondatot. A slendrián írók olyankor is elfelejtenek alanyt jelölni, amikor változik az alany személye. Azt szoktam tanácsolni, mindenki tartson készenlétben néhány szinonim fogalmat, amely a főszereplőkre vonatkozik, és így nem kell örökké a neveket ismételgetni. Néhányan ügyeskednek, két mondatonként leírják: ” a NŐ zavartan bámulta a cipőjét…” „… Ő a ceruzájával babrált…” Mások meg fütyülve a figyelmeztetésre hagyják a zavaros mondatokat úgy, ahogy vannak, kusza alanymegjelöléssel.
Vannak esetek, amikor egyszerűen megkerülhetetlen a név ismétlése, és ebbe bele kell törődni. A névelők, a kötőszavak senkit sem szoktak zavarni? Azokat sokkal sűrűbben ismételjük, mert anélkül lehetetlen írni.
Ebben az írásban itt még nem lehetett körülményeskedés nélkül szinonim fogalmakat bevezetni, és egyébként sem árt nyomatékosítani egy arás elején a főszereplő személyét a nevével együtt. Ő Anna. ANNA!
Nagyon élethű, gördülékeny… tetszett! Gratulálok! 🙂
Nekem harmadszorra olvasva is tetszett 🙂
Pont a hétköznapiságát szeretem, és azt, hogy (még?) nem kedvelem Annát. Innen nagyon jó irányba lehet menni, és én bízom benned.
Viszont az furcsa – és ezt nehogy támadásnak vedd, Zsuzsi, csak most kívánkozik ki belőlem -, hogy milyen erős a hasonlítgatás a korábbi részletekhez. Bár lehet, hogy ez csak nekem szúrt szemet, mert szerintem mindegyik szöveg önmagáért beszél, és legfőképp egymástól függetlenül, de gondoltam, megemlítem. 🙂
Gratulálok a kikerüléshez, és őszintén drukkolok a továbbiakban!
Jól megírt történet, modern problémákkal, amikkel sokaknak szembe kell nézniük.
És igazán sajnálom, hogy ennél sokkal többet nem tudok mondani, mert mindezek ellenére nagyon nem az én történetem volt ez, nehezen is olvastam végig. 😀 Annát sem találtam szimpatikusnak, nagyon úgy tűnt, hogy megbánta a fiatalon bevállalt gyereket, bár a regény szempontjából érdekes, hogy ezzel kapcsolatban mire jut. Ettől függetlenül annyira antipatikus nekem a csaj, hogy amikor azt felelte Andrásnak, szüljön neki más gyereket, kapásból arra gondoltam, hogy remélem, így lesz. 😀
Szóval jó kis regénynek tűnik ez, szépen fogalmazol, és a kezdést is jól eltaláltad, az már az én bajom, hogy nem érintett meg a sztori.
Gratulálok, és további sok sikert! 🙂
Kedves szerző!
Gratulálok a kikerüléshez. A szöveggel kapcsolatban semmi kifogásom nincsen, gördülékeny, könnyen olvasható. Tartalmilag van benne néhány elcsúszás („szakmai tudásod nem megkérdőjelezhető”…), de összességében ez nem zavaró. Ha ebből valami húzósabb, Lars Von Trier szerű dráma lesz, akkor olvsnám,ha inkább nyomasztó realista regény, akkor nem én vagyok a célközönség. Hajrá!
Bár úgy érzem, ez a műfaj nem nekem lett kitalálva, élvezettel olvastam. Nekem a főszereplő kissé negatív, de valószínűleg ennek így is kell lennie. Olyannak tűnik, mint aki belefárdt a mindennapi életbe. Gyomorgörcsöm volt attól, hogy a kis Zsombi mennyire razaszkodott az anyukájához, az pedig képtelen megadni neki a kellő szeretetet pont azért, mert nincs ereje hozzá.
A megfogalmazás tetszik, könnyed,haladós. Sok sikert a továbbiakban!
Szeretnék ilyen profi módon fogalmazni. A mondatok abszolút kompatibilisek egymással, az írás egységes és kerek, mintegy hosszú láncot alkotva, melynek mindegy szeme egyenlő méretű és egyaránt fontos. A főcímből kikövetkeztetve még mélyen megindító és drámai eseményekre számítok, teszem azt, Anna átesik a ló túloldalára, és vérbeli karrieristává válva, mintegy vérszemet kapva mindent elkövet azért, hogy megfeleljen, esetleg felmásszon a ranglétra tetejére, háttérbe szorítva ezzel mindenkit, aki talán fontos vagy fontos lehetne számára. Valaminek kell történnie, talán megcsalja a férjét a neonzöld keretes szemüveget viselő fickóval, neadjisten meghal a gyerkőc, a férje elhagyja, és a tragikus események sorozata döbbenti csak rá, mit is jelent számára a család, elvesztve mindenkit, akit valaha szeretett vagy szerethetett volna. Érdekes dolgokat vet fel, hatalmas gratula!
Első gondolatom: de jó, de jó, végre nem egy fantasy, hanem egy mai korban, mai helyen játszódó történet, ami a szó legszorosabb értelmében MAGYAR!
Azt hiszem, ez az ami a leginkább megtetszett benne. Nem az a tipikus, minden könyvben felbukkanó témával foglalkozó történet, mégis érezhető a sorok között, hogy itt komolyabb dolgokról lesz szó. A kezdő cselekmény igencsak életszerű és hétköznapi, ehhez gratulálok.
Számomra viszont az E/3-as elbeszélés kicsit távolságtartó volt. Persze ez a szerző joga, hogy eldöntse hogyan és miként írja meg a történetét, de itt nem éreztem azt, hogy magához láncolna. Annát pedig annyira nem sikerült megkedvelnem, ez alatt a fejezet miatt, első sorban a fiával való kapcsolata miatt. Bízom benne, hogy erre is magyarázatot kapunk majd, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy lesz még jelentősége ennek.
A stílus könnyed, de szerintem lehetne még egy kicsit csiszolni rajta, de hát kezdő íróról van szó, tehát ez a hiba elhanyagolható.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, sok sikert kívánok! 🙂
Végre egy női főhős! 🙂 Nem szoktam ilyen zsánerben olvasni, de ez most tökéletes kikapcsolás volt egy nap végére. Ha könyv lenne, valószínűleg addig le sem feküdnék, míg nem érek a végére. Gratulálok hozzá! 🙂
10-es akarok rá adni. De miért nem működik a csillagos rész?
A napjainkban játszódó, reális történetek nem nekem íródtak, viszont ezt a részletet élveztem olvasni, és ami azt illeti, nagyon tetszett. Kíváncsi lennék, hogyan alakul a házaspár sorsa; mi lesz a gyerekkel; Anna hogyan oldja meg a munkába járást? (hiszen 3 órás volt az út a busszal) Mindenféle következmény érdekel, és az előzmények is.
Gratulálok a kikerüléshez! Remélem megtudhatom, mi lesz a végkifejlet. 🙂
Kommentem után működött a csillagozás, megadtam a 10 csillagot…
Nagyon jól megírt részlet! Gördülékeny, olvastatja magát, a karakterek élnek, szívesen olvasnám tovább is! Hajrá Zsuzsi!!
Graulálok a szezőnek, nem csak a kikerüléshez, hanem a rengeteg pozitív kommenthez is.
Én laikusként úgy sejtem, hogy az írásba stilárisan, dramatugiailag, vagy akár karakter ábrázolás szempontjából nem lehet belekötni.
Ez azonban számomra önmagában még kevés. A történet maga egyáltalán nem csigáz fel, majdhogynem untat. Elgondolkodtam, vajon miért? Én is jobban szeretem az egzotikus helyeken játszódó olvasmányokat, ahol a szereplőknek olyan kalandban lehet részünk, amiben nekünk soha? Talán. De nem ez a fő bajom vele. Nekem kell, hogy azonosulni tudjak valamelyik karakterrel, találjak egy pontot, ahol „akár én is lehetnék ő”. Ez itt nagyon nincs meg. Anna nem is állhatna távolabb tőlem, még azzal együtt sem, hogy magam is kisgyerekes anyuka vagyok. Szerencsétlen, naív nőnek tartom, akinek az érdekérvényesítő képessége majdnem nulla, bár odáig már eljutott, hogy kitalálja, mi hiányzik az életéből. Nem lettem kiváncsi a sorsa további alakulására.
Itt a kommentek között valaki nagy csattanót ígér. Mi lehet? Vagy elválnak, vagy nem. Esetleg a férfiről szépen lassan kiderül valami simlisség, így talán a főszereplőnő kicsit jobb színben tűnik fel.
Nekem ez a részlet kimondottan tetszett, könnyen olvasható, sőt, magával ragadó. Anna érzelmei és gondolatai jól átjöttek, kicsit kesernyés hangulata volt az egésznek, de a jó értelemben véve. Gratulálok, szurkolok a történetnek!
Köszönöm szépen mindenkinek, aki olvasta és véleményezte a részletet.
Hálás vagyok az észrevételekért, és az építő jellegű kritikákért!
Nagyon örülök, hogy ilyen sokatoknak tetszését elnyerte!
Hú, hát nagyon jó lett ez a kis történet. Leginkább azt mondanám, hogy merész minden tekintetben. A magyar helyszínek miatt is, illetve, hogy ennyire minket érintő kérdéssel foglalkozol. Sanszosnak tartom, hogy Anna sokak szerint negatív karakter lesz, mert biztos, hogy el fogja hanyagolni a családját a messze lévő álommunka miatt, ami miatt egyfelől mondhatjuk, hogy egy szívtelen dög, másrészt viszont mindenkinek joga van megvalósítani az álmait, és dönteni, hogy hogy akar élni. Szóval előre várom mit hozol ki a karakteréből. Nem tudom a férj lesz-e nézőpont karakter, de szerintem akkor lenne tökéletes. Persze lehet így is az lesz, csak nagyon érdekel a másik szemszög :)(meg talán bővebben érdekelne, hogy milyen köztük a munkamegosztás, de ez valószínűleg kiderül majd)
További jó írást, és szurkolok a megjelenéshez! (Jó a többieknek is szurkolok, csak különösen szurkolok ehhez, mert a téma, amivel foglalkozol, messze nincs még elégszer körüljárva a könyvekben 🙂 )
A részlet alapján itt elég fontos társadalmi kérdések lesznek terítéket, én izgatottan várom a folytatást, remélem ki fog ide kerülni. 🙂
A hozzászólások kapcsán hadd jegyezzem meg, hogy a legtöbb ember azért nem pókeren nyeri a diplomáját. Attól, hogy valakinek nincs tapasztalata, szakmai tudása még lehet.
Kedves Zsuzsa!
Ez tényleg és végképp nem értékelés, de most tudni szeretném, hogy saját életem miatt ennyire más a véleményem, mint itt sokaknak, vagy szimplán hülye vagyok.
Számomra az jött le, hogy Annának még nagyon korai volt a gyerekvállalás, próbált felnőni a feladathoz, de valami gond lehet a gyerekkel, amiben egyedül érzi magát, támogatás nélkül, és ez néha megrémíti. A gyerek láthatóan szereti, tehát valamit jól csinál.
A gyerekezésből dolgozni ment, de nem a szakmájában, és nagyon kevés neki ez az egész. András támogatta, mert biztos volt benne, hogy esélytelen, így jó fej férj lehetett, de hát „Ilyen az élet, nem sikerült drágám!”. A készülés vége felé ráébredt, hogy a felesége egyre jobb, ebből felvétel lehet, és frászt kapott. Hogy azért-e, mert néha el kell menni a gyerekért, és nem ártana olykor mosogatni, ha az asszony ennyit utazik, vagy féltékenység van a képben, nem tudom, de nekem egy lusta, trehány pasi jött le a leírásból. Anna pedig nem érti, miért nem támogatja az, akinek a támogatására leginkább vágyik, és miért nem érti meg, hogy neki egy gyerek is olykor rémisztően sok, többet pillanatnyilag nem bír. Ő számomra egy óvatosan, de pszichésen elnyomott nő, aki, ha érdemi munkát vállalhat, kitörhetne a kalitkából.
Csak annyit írj, nagyon mellé nyúltam-e 🙂
Szépen, érzékletesen megírt történet, azonban számomra a főhős áldozati szerepköre nem fekszik, sok olyan könyvet olvastam már, amik hasonló szögből és hangon szóltak, talán ez most ezért nem fogott meg. Ez személyes ízlés dolga, nincs köze az író tehetségéhez.
Gratulálok a kikerüléshez!
Kedves Pálfi Anikó!
Nem nyúltál mellé, többnyire jól látod a helyzetet.
🙂
Nem olvastam végig a történetet, mert egyszerűen nem bírtam. Én egy évben ha összesen 3 ilyen történetet elolvasok és sok vidám könyvvel előtte és utána. Számomra túl nyomasztó.
A leírások szépek, az író nagyon jól ír. Nem tudom a mondatszerkezetben a hibákat pontosan meghatározni, azt meghagyom a profi bétázóknak, de olvasás közben azt érzékeltem, hogy döcögve olvasom a történetet. Mintha a mondatok úgy lennének összerakva, hogy a tagolásuk miatt vesszőket kell kitenni, de ezzel folyamatosan megakasztja a történet folyását. Ebből azt érzem, hogy a szöveg túl körülményeskedő és sajnos ez érződik is.
Még egy dolog, ami megragadott. Aprócska dolog, de leírom: Anna kézfogáskor erősen megszorítja a másik kezét. A kézfogásnak nem szabad sem gyengének (amit döglött halnak is hívnak), sem pedig túl erősnek lennie. A jó kézfogás határozott. Mivel nekem ezt irodai titkár szakon meg kellett tanulnom, szerintem akkor ezt Annának a fejébe is bele kellett véssék az egyetemen.
A fentieket segítségképpen írtam le, nem kritikaként, mert a szerző tehetséges, és biztosan lesznek, akiket megfog majd a története. Én majd megvárom a következő regényét, hátha az már az én ízlésemnek megfelelően picit lazább lesz. 😉
Gratulálok a kikerüléshez, sok sikert!
Kedves Büksi Zsuzsanna!
Köszi, megnyugtattál 🙂
Rövidre zárom, tetszett. 🙂 Bár alapjában véve nem szeretem az ilyen típusú regényeket, és nem vagyok célközönség, de jó lett. Olvasnám még, és ez nálam fontos dolog. Nem tudom, hogy írtál-e már, de szépen fogalmazol, nyelvtanilag is okés, és még élvezhető is. Egyszóval igazán gratulálok!
További sok siker kívánok! 🙂
Kedves Zsuzsi!
Az én pályázatom is hasonló, és reményt adott, hátha így nekem is lehet esélyem, de ettől függetlenül gratulálok! Nagyon élveztem ezt a bevezetőt, és remélem hogy nemsokára elolvashatom az egész művet, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon szépen, érdekfeszítően írsz. Gratulálok!
Engem pont az háborított fel benne, ahogy Anna a férjével beszél.
András karaktere volt inkább szimpatikus, a nőé kifejezetten ellenszenves.
(Érdekes, hogy a valóságban is ismerek Anna+András nevű házaspárt.)
Azt pedig nem tudom felfogni (sem elfogadni), hogyan lehet valaki ennyire érzéketlen a saját gyerekével. Szörnyű! Szegény Zsombi! Remélem valaki megvigasztalja. Elég sanyarú gyerkkora lehet…
Ezek miatt nem tudtam együttérezni a szereplőkkel, inkább zavart a jellemük. Mindenesetre érzelmet sikerült kiváltani belőlem, mégha negatívat is. Ez is jó könyvre utal végülis. 🙂
A nyelvezetét sokan dícsérték, nekem pont zavaró volt. Rengeteg esetben a tagmondatokat elválasztó vessző helyett jobb lenne egy pont. Gördülékenyebbé, élvehetőbbé tenné.
Szeretném kifejezni az elismerésemet és tiszteletemet is, amiért az író megformálta ezt a kis világot a lelkében, papírra vetette és most a nagyközönség előtt állhat. Nem véletlenül, ez óriási megtiszteltetés, amit megérdemelt.
Sok sikert! Gratula, gratula, gratula!
Kedves Zsuzsa!
Az első mondattal megfogott a történet és nem is engedett el a végéig. Viszont ami furcsa, hogy egyetlen pozitív érzést sem sikerült hozzákapcsolnom a szereplőkhöz: se Annához, se Andráshoz, még szegény Zsombiról is csak az ugrott be, hogy sajnálom őt (az ovis jelenet is, meg az otthoni ébredezése is szívbemarkoló volt számomra). Ez nem baj, de kikapcsolódásként valószínűleg nem ezt a típusú könyvet választanám. Ez nem változtat azon, hogy nagyon jól megírt regényrészletet olvashattam (és külön örültem a hazai helyszíneknek).
Nagyon örülök, hogy kikerültél. Olvastam az előző verziót végig és az átírt verzió elejét is. Nagyon jót tett neki, úgy tudom a legjobban megfogalmazni, hogy egy csiszolatan gyémánt, ami nagyon értékes, de még formálni kell, hogy beragyogja a Földet.
Nekem pont az tetszik benne, hogy hétköznapi, megfogható. Rengeteg Anna és András sétál a mindennapokban. Valószínű a koromból adódóan sem vagyok oda a fantasyért, nekem túl álomvilág, jómagam inkább földhözragadtabb vagyok és a valóságról szóló írások sokkal közelebb állnak hozzám.
Nagyon szurkolok neked! Megérdemled, hogy kiadják a könyvedet!
Két gyerekes anyakènt annyira felidegesített Anna, hogy tudtam, jó kis írás. 🙂
Érzelmeket váltott ki belőlem, érdekelne a folytatás! 🙂
Gratulálok!
Az írók, költők az idők során sokszor befolyásolták a történelmet. Lehet, hogy Anna szoknyája lebbenése is elindít valamit, például a nők helyzetének javulását. Emberfeletti teljesítményt várnak tőlük. Egy nő a szíve mélyén elsősorban boldog családra vágyik… akkor miért is nem? Tanul 17 évig… mit is? A világot a férfiak irányítják, még mindig. A nők a háttérben mosogatnak. Szülnek. Vagy nem? Rengeteg kérdés felmerül az olvasás során, rávilágít a problémákra, igazán figyelemfelkeltő. Gratulálok!