Bodor Attila: A ló, aki édességet tüsszentett

Negyedik fejezet:          Csodás éjszaka

 Ahogy egyre közelebb bandukolt, a fénypontból két fénypont lett. Abból három, s mire elérte őket, már száz-meg száz kicsiny lámpásként világították be a helyet az imbolygó szentjánosbogarak. Egy teremtett lélek sem volt arra, de ilyen gyönyörűséget, mint ami most tárult a szeme elé, csak ritkán látott: egy csodaszép tulipános kertre bukkant a lankák között! Néhányan egyszerűbbek voltak, míg mások cifrábbak, de mind szemet gyönyörködtetőek. Közelebb ment megszemlélni őket, hiszen ki látott már nyár derekán tulipánt? Ennyit meg aztán végképp nem.

  Ki jár itt? – szólt egy hang a homályból.

  Ki lehet? – hangzott egy másik.

  Tán egy kobold? Gonosz lidérc? Virágainkra fáj a foga? – így a többi.

  Nem kobold és nem is lidérc. Pfffrrr. Csak jómagam, Patás Mátyás, az öreg hátas. Pffffrrrr! – válaszolt a ló, miközben hunyorogva próbálta kifürkészni, honnan szóltak hozzá a hangok.

  Éji órán mi dolgod itt, Patás Mátyás? – csendült fel újra a virágok felől.

Matyi döbbent nyerítéssel vette tudomásul, hogy bizony itt most a tulipánok faggatják őt. Csoda-kertbe tévedt hát! Minden valamirevaló ló tudja, hogy a virágok szeszélyes teremtmények, hát még a beszélő fajták, így tisztelettudóan kell szólni velük. Töviről hegyire előadta kalandját, amely az ő szeretett Józsi apójának adósságával indult, villámokkal és mennydörgéssel folytatódott, s itt végződött: elveszve a tulipános kertben. A virágok figyelmesen hallgatták mondandóját.

  Szóval azt mondod, kedves Mátyás – kérdezte egyikük-, hogy nincs más vágyad, mint a hazaútra rálelni, és idős gazdádon segíteni? Bárcsak tehetnénk valamit!

  De hiszen varázserőtök van, beszélni is tudtok! Nincs rá mód? Pffrr?

  Nekünk nincsen varázserőnk. – kezdte karcos hangján a legkorosabb tulipán – Réges-régen egy tündérlány menekült üldözői elől árkon és bokron át. Mikor e tisztásra ért, mi tulipánok elrejtettük, megmentettük, pedig akkoriban csak maroknyian voltunk. Hálából azóta is minden hajnalban eljön, hogy varázserejű harmattal hintse be a szirmainkat és leveleinket. Így örökké védve vagyunk fagytól és széltől, mert ezen a kis tisztáson örökké tavasz lesz, és gondtalanul csacsoghatunk egész évben. Hajnalban újra eljön hozzánk, és bár a harmatnak nincs akkora hatalma, hogy rögtön haza juttasson, egy részét neked adjuk. Derék jószág vagy, s meglásd, hogy a bűbáj addig tart majd, míg a célját be nem végezte!

Matyi egész éjjel próbált ébren maradni, hogy a tündérrel találkozhasson, de nem sokkal hajnal előtt mégis elszenderedett. Álmában vattacukor-hegyek és rágógumi-folyók között nyargalt, s mikor felébredt, érezte, hogy a sörénye csupa harmat és nedvesség.

  A tündér valóban itt járt? – kérdezte izgatottan, de a tulipánok se nem mozdultak, se nem válaszoltak, csak némán hajlongtak a lengedező szellőben, hiszen neki adták a varázsharmatot.

Szomorúan megrázta magát, majd felkerekedett, hogy folytassa útját, közben aprókat szipogott. Meghűlt tán, vagy kiújult a szénanáthája? Maga sem tudta, de furcsán kóválygott öreg feje.


 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.8/10 (8 votes cast)
5 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Nem csalódtam a folytatásban, nagyon tetszik a történet, a hangulat és a stílus, ahogyan azt már az első kikerült részletnél is megírtam. Gratulálok a pozitív lektorihoz, remélem, hamarosan kettő lesz belőle! 🙂

  2. Köszönöm, Kamilla. Remélem, hogy a többi részlet is tetszeni fog (ha lesz rá lehetőség, hogy olvashassátok). 🙂

  3. A megcélzott korosztályból már régen kinőttem, ennek ellenére tetszett a első néhány fejezet. Ha magamnak nem is, a nem létező gyerekeimnek valószínűleg simán megvenném pár év múlva 🙂

  4. Tetszett ez a kis részlet is, ahogyan az első. 🙂 Gratulálok a pozitív lektorihoz, és hajrá tovább!

    Kis kukacoskodás:

    Tudom, hogy gyerekeknek íródott, de kicsit érthetőbb lenne a szöveg, ha a „csendült fel újra a virágok felől.” mondatrészbe kerülne a „hang” az előtte lévő mondatból, valahogy így:

    „válaszolt a ló, miközben hunyorogva próbálta kifürkészni, kis és honnan szólt hozzá.
    – Éji órán mi dolgod itt, Patás Mátyás? – csendült fel a hang újra a virágok felől.”

    Vagy valami hasonló. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük