Bartos Zsuzsa: Alkonyőrzők – 3. részlet

Korábbi részek

Tarik léptei alatt tocsogott az esővíz, amint felszaladt apja házának kőlépcsőjén. Oli, a kolibri, csak idáig tartott vele, szokása szerint innen tovaröppent a tiberiasi földek és kertek irányába.

Ksena, a vidámarcú fogadótiszt jött szembe Tarikkal, kecsesen magasra tartott tenyerén tálcát egyensúlyozott, krémszínű ruhája lebegett a keskeny előcsarnok légáramlásától. Az Érkezők Szertartását akarta elvégeztetni vele, de Tariknak most nem volt ideje hosszú percekig tartó fertőtlenítéshez, átöltözéshez és sanolaiváshoz.

– Ne most! – intett Ksenának mentében.

Apja a párás levegőjű díszkertben üldögélt, az asztal fölött holokatalógust lapozgatott ujjával a levegőben. Mellette a fotelon Eyra, az okosfarkasa trónolt. Az állat nyakát vastagon övezték a különféle tehetségkutató versenyeken nyert kitüntetések. Az asztal fölött ívelő ernyő arról árulkodott, hogy Hassan Malouf aznap még vizet akar permeteztetni a házi esőberendezésből.

Tarik megérintette az asztal csepp alakú ikonját, hogy az ernyő összehúzódjon. Az apja riadt arccal nézett rá.

– Fiam! Mi történt?

Tarik tudta, apja nem azért gyanít rossz hírt, mert értesítés nélkül látogatta meg őt, hanem mert ruházata arról árulkodik, hogy kihagyta a szertartást. Tarik köszönt a farkasnak, amit az egy rövid vonítással viszonzott, majd szürke fejével a szabad szék felé intett. Tarik elkapta az ülőalkalmatosságot, egészen közel húzta az apjához, leült és bizalmasan odahajolt a frissen borotvált, ráncosodó archoz.

– Szeretnélek megkérni, hogy hívd fel Maysa sejknőt. Beszélnem kell a kramhisták ezredesével.

– Miért?

– Magánügy.

– Szörnyen nézel ki. Mióta nem alszol rendesen? És mióta nem mosakszol?

Hassan arrébb húzódott székével, az asztalról is odébb pakolta a gyümölcsöstálat. Becsukta a holokatalógust, lehúzta a digitális kesztyűjét, aztán úgy kérdezte, mintha rosszalkodó gyerekek ügyét tárgyalná:

– Ez alkalommal mit követett el ellened Maysa?

– Csak néhány kérdésünk lenne hozzá.

– Kérdésünk?

– Ha veled beszél, előbújik a maradék párbeszéd-képessége.

– Diplomatikusabbnak kellene lenned vele.

– Ki is volt, aki megtörte a diplomáciát?

– Talpraesett és jól boldogul. Semmi értelme haragudni rá ezért.

– Mióta nevezzük a kiberkémkedést és a tolvajlást talpraesettségnek?

Tarik elkapott a tálról egy almát, és beleharapott. Eszébe jutott, hogy aznap még semmit nem evett. Hátradőlt a székén, várta, hogy az apja szokás szerint megtartsa előadását az összetartozásról és a nyugat-ázsiaiak összefogásának fontosságáról.

Amióta Maysa felderítette, hogy természetes méhek vannak a tulajdonában, és ellopott egy kolóniát Tarik egyik Antalya környéki magánbirtokáról, többé nem szorult arra, hogy robotméheket béreljen az európai cégektől, és szép csendben nagyot lendült Fujairah exporttermelése. A szomszéd emírség az utóbbi öt év során egyre komolyabb ellenfelükké vált a nemzetközi piacon. Azok után, hogy Maysa apja korrupt módon harácsolta össze a magokat a magbankjába, és hogy rengeteg szerepe volt az európai magbankok súlyos terrortámadásaiban, nem voltak meglepőek Maysa mocskos módszerei, mégis újra és újra sikerült Tarikot elképesztenie és dühítenie. Érthetetlen volt számára, hogy a méhtolvajlás után az apja változatlanul kedveli a sejknőt, és hogy pusztán csak a szüleivel fenntartott régi barátság emléke miatt közeli rokonként tekint a nőre – olyan rokonként, akinek újra és újra bármi megbocsátható. Pedig az a puszta tény, hogy az apja még az ő születésekor megegyezett Maysa szüleivel, hogy közös jövőt biztosítanak a gyermekeiknek, nem tette őt rokonukká. Tarik sosem bánta, hogy az ősök terve csírájában meghiúsult, és Maysa kimaradt a magánszférájából. A sejknő gyűlölte a férfiakat, annyira, hogy valóságos nőbirodalmat alakított ki a korábbi Egyesült Arab Emírségek területén, Fujairah-i központtal. Ebbe senki sem akart belekötni, csakhogy Maysa minden fiatal és középkorú férfit lekaszabolandó ádámista gerillának tekintett.

Tarik apja ezúttal nem prédikált. Látszólag lekötötte őt az esőnél is nagyobb mániája, a katalógus, amelyben különböző kontinensekről származó, közönséges, de egészséges fiatal lányok adatai közt lehetett navigálni.

Rigó ült a szökőkút peremén, belefüttyentett a vízcseppek csörgedezésébe. Tarik újabb almáért nyúlt. Az apja felnézett rá, aztán ujját az asztal kukta ikonjára csúsztatta.

– Tesia, kész már az ebéd? Köszönöm. Dobjátok ki! Itt van Tarik. Tudod mi a menü. Amíg kész lesz, hozzatok neki almás pitét.

– Apa, sietek.

– Alig jársz erre mostanában, és akkor is csak futólag nézel be hozzám. Hol van Oli?

– Valahol odakint.

– Láttad a legújabb SmartWolf 3.0 verziót?

– Nem.

– Harminchat éves férfi vagy, Tarik, és egy Malouf. Nem járkálhatsz egy csenevész, folyton szélnek eresztett madárral!

Tarik szerette volna rávágni, hogy az a csenevész madár egy természetben teljesen kihalt állatfajt képvisel, de inkább visszatért a lényegre.

– Apa, tényleg sietek, mert reggel fontos találkozóm van. Kérlek, segíts, hogy tárgyalhassak Nashwa ezredessel, különben én is kénytelen leszek velük szemben talpraesetten boldogulni.

– Előbb végezd el a szertartást! Nem beszélhetsz ilyen poros rongyokban egy sejknővel, és nem ülhetsz koszosan az asztalomnál.

Tarik beleegyezően bólintott és Ksena nyomában lesietett az előcsarnok alagsorába. A faragott kőoszlop tövébe dobálta terepszínű ruháit, öt percre beállt az izzasztóba, onnan átlépett a fertőtlenítő kabin halványzöld vízsugara alá, majd szárítás után steril, lenge ruhákat kapkodott magára. Amikor tízperc múlva visszaért a kertbe, az asztalnál egy fiatal nő ült, akit az apja Frikkaként mutatott be. Egy újabb feleség-jelölt. Ki tudja, milyen messziről jött, és hogy a Maloufék által szponzorált helyi klinikán hány hónapig vetette alá magát a legújabb gyógykúráknak, amelyek a meddőséget hivatottak orvosolni. Hassan még mindig hitt a vén kutatóorvosaiban és a kezeléseikben, a tizenharmadik nősítés után is. Az utóbbi félévben túlzásba is vitte a mennytoborzó hadjáratait, még két hónap telt sem el, amióta Tarik egy újabb szerződéskötés keretében magával vitte ankarai házába a japán Eikot. Az apja egyre elkeseredettebben remélt meglátni egy anyaszült kisbabát, és Tarik eléggé ismerte őt ahhoz, hogy a politikai indokok mögé lásson, amelyek szerint semmi sem emelhetné nagyobbra a konzervatív Maloufék tekintélyét, mint egy természetes gyerek születése. Ezúttal sem akarta elcsüggeszteni az öregét, látva megannyiszor, hogy a nagyszülői remény a legvitamindúsabb sanolánál is képes huzamos lendületet és erőnlétet adni neki. Kezet csókolt a skandináv szépségnek, aki olyan hetyke közvetlenséggel viselkedett, mintha régi haverok lennének. Minden mozdulatáról lerítt, mennyire kiváltságosnak tartja magát, amiért eléggé egészséges és csinos ahhoz, hogy kiválasszák őt a tehetős család figyelmére. Áradozott a díszkert gondosan művelt ágyásairól, a Malouf család jóhíréről, miközben mélyen kapkodta az íriszillatú levegőt. Tarik tekintetét a nőn felejtette, akinek szőke loknijai rakoncátlankodtak hamvas arcbőre körül. Emelkedő, süllyedő melléből alig takart valamit a lila ruhája. Néhány kedves szótól még mézesmázosabb lett, de folyamatos locsogása inkább tűnt ürességnek és bizonytalanságnak, mint közvetlenségnek. Tarik tudta, a nő előbb-utóbb ankarai birtokán fog kikötni, mint valami reggeli postacsomag. Érdeklődését lezárta annyival, hogy még találkoznak, aztán az apjához fordult, és kimérten megkérte őt, hogy rendezzék végre a sürgős külpolitikai ügyüket.

Az apja az irodába menet odasúgta neki:

– Szólok Eliotnak, hogy szőkéket többé ne toborozzon a Kezelőintézetbe. A katalógusokból is szedje ki őket.

– Nem erről van szó.

– Beszélj! Mondd, milyen színűre fessék a hajukat?

– Egy darabig más ügyek kötnek le.

– Szeretnélek végre felvillanyozottnak látni, fiam.

– Apa, ne légy babonás már megint! A szerelembeesés nem szükséges faktor a fogantatáshoz.

– Akkor felajánlom Frikkának a legújabb klinikai kísérletekben való részvétel lehetőségét.

– Igen, jó ötlet. Említsd meg neki egy ilyen állás lehetőségét.

Az irodában megjelent előttük a sejknő holoképe életnagyságban. Maysa éppen menni készült, vagy valahonnan érkezett, kesztyű volt a kezén. Csak az idősebb férfit köszöntötte.

– Egészséget, Hassan!

– Egészséget, Maysa!

Tarik utálta, hogy olyan családias hangulatban köszöntik egymást. Szerencsére hamar a lényegre tértek, és az apja engedélyt kért, hogy beszélhessen Nashwa ezredessel. Maysa mindenáron tudni akarta, milyen ügyben.

– Valószínűleg magánügy. Tudod, hogy van ez.

Maysa arca elsápadt a „magánügy” szó hallatán, és Tarikhoz fordult.

– Látom, átfogalmazod a kapcsolataidat, Tarik. Észrevetted volna, hogy nekünk, nőknek magánügy az, ami neked vandál politika? – Álszenteskedőn sajnálkozó arcot vágott, úgy folytatta: – Sajnos hiába. A kramhistáim közt mind olyan nők vannak, akik nem segíthetnek téged szaporodáspolitikában. De ha akadna akárcsak egy is termékeny, akkor sem szolgáltatnám ki a te szánalmas ágybeli ügyetlenkedéseidnek, de még a klinikai próbálkozásoknak sem. Nem tenyészlények. Méltóságuk van, és mások méltóságáért harcolnak. Elfoglaltak. Éppen a ti hadseregetekből dezertált barbárok gyalázkodásai után takarítanak egész Nyugat-Ázsiában.

Tarik hidegvérű maradt, pedig Maysa igencsak eltúlozta a helyzetet, amikor általuk kiképzett embereknek titulálta az ádámista bandákat, amelyek köztudottan egy szekta hívei voltak. Ezek a férfiak hitték, hogy a teremtő Isten kiválasztotta őket arra, hogy természetes szaporodással újranépesítsék a Földet, és missziójuk abból állt, hogy csoportokba verődve és nomád életmódot folytatva minden útjukba eső közönséges nőn nemi erőszakot kövessenek el, nehogy elszalasszanak egy esetleges Évát.

Tarik eredetileg nem szívesen fedte fel Maysa és az apja előtt az ezredessel való találkozásának a célját, de a félreértések kicsalták belőle.

– A húgomról szeretnék információkat. Úgy értesültem, ádámisták áldozata lett.

– Nem hallottam, hogy húgod is van. Nem hiszem, hogy információkkal tudnánk mi erről szolgálni.

Tarik nem hitte el, és ezt Maysa is észrevehette, mert idegesen nevetgélt.

– Tarik Maloufnak olyasmi is megadatott, mint testvér. Groteszk luxus, amit megengedsz magadnak.

– A húgom esetéről az ezredessel szeretnék beszélni.

– Nos, Nashwa ezredes jelenleg nem elérhető, de részletes jelentések állnak a rendelkezésemre. Minden megtalált áldozatról vagy megmentettről tudok.

– Akkor bizonyára azt is tudod, hogy amikor megtalálták, még élt, és azt kérte tőled, hogy…

– Zóra halott volt, amikor megtalálták – torkolta le Maysa.

A név kimondásával járó elszólását zavart csend követte. Babráló mozdulattal hátravetette nyakán a rozsdaszínű sála végét, és hátrabillenő fejjel félrenézett, mintha valami kintről megzavarná a beszélgetésben. – Nos, én csak meg akartalak kímélni a részletektől – magyarázkodott, enyhülő hanghordozással.

Tarik hátrált, növelve a távolságot a holoMaysa és közte, majd lecövekelt az apja mellett, és tartózkodón karba fonta a kezét. Maysa sosem kímélné meg őt semmilyen részlettől, ami neki fájhat. Egy rögtönözött ötlettől vezérelve rákérdezett:

– Pontosan milyen részletektől, sejknő? Attól, hogy felakasztották őt egy játszótéri hintára?

– Nos, látom, már úgyis mindent tudsz.

Ezúttal Tariknak támadt ideges nevethetnékje. Méghogy játszótér! Sikerült Maysát lépre csalnia. Szemtelenül hazudott.

Ekkor békítően Hassan is megszólalt.

– Maysa, engedd meg Tariknak, hogy beszéljen Nashwa ezredessel. A fiam tán végre belenyugszik.

– Délután ötkor keressetek meg!

– Köszönöm – hajtott fejet Tarik. – De előtte még valamit: kérem Zóra földi maradványait. Hozzátartozóm volt, családi sírba akarom helyezni.

– Vírusok mállasztották szét a szürke állományodat? Mi nem vagyunk ennyire primitívek. Rég nem rothasztjuk halottainkat a földben. Különben is, hogy a korcsba lehet egy géntervezett a családtagod?

– Akkor kérem a biournát.

– A növényt már rég beültettük a Lélekfák Ligetébe.

– Szedjétek ki!

Tarik kikapcsolta a holoképet, és kiviharzott apja irodájából. Torkában gombócok gyűltek. Jó lett volna elvonulni valahová, ahol egyedül maradhat az érzéseivel. Eszébe jutott, hogy az előbb túl gyorsan átesett az Érkezők Szertartásán. Ideje hát, elvégezze alaposan.

***

Nashwa ezredes megerősítette, hogy egy isztambuli elhagyatott játszótéren találtak rá Zóra holttestére. Állítása eltért Nóra információitól, akinek az őszintesége hihetőbb. A klónlány a hazugság műveléséhez még túl keveset élt, meg hát indoka sem akadt rá. Maysa viszont mindig is egy rafinált hazudozó volt. Bár eléggé érthetetlen, hogy ezúttal milyen érdekből tette. Miért hazudna bárki is ekkora kegyeleti kérdésben?

Tarikot az apja mindenáron maradásra akarta bírni, előrébb hozta a vacsoraidőt is. A kellemes kertben való kényelmes üldögélés délutánra egyszeribe fáradtságot hozott magával, és Tarik megadta magát ennek. Étvágytalanul piszkálta a paradicsomos zöldbabot és a humuszt, és erőltetett figyelemmel hallgatta apja beszámolóját az októberi tokiói befektetési tervekről. Attól, hogy az apja ugyan hallgat, mégis eléggé világos módon képtelen együttérezni vele abban, hogy Zóra esetleg meghalt, csak még letörtebb lett. Ki mástól remélhetett volna több megértést, ha nem egy olyan valakitől, akinek két testvére is volt?

Amíg apja nővére, Heba élt, anyaként nevelte a korán félárván maradt Tarikot, így ő gyerekkora óta tanúja lehetett az apja és a nagynénje példáján keresztül annak, hogy a testvérség mennyire páratlan kapcsolat. Most éppen e töretlen ragaszkodást bemutató ember képtelen megérteni az ő Zóra iránti elkötelezettségét. Heba biztosan megértené. Kár, hogy meghalt agyhártyagyulladásban, mielőtt megismerhette volna Zórát.

Apja ex-felesége, Szilassy Blanka a válás után maga után hagyta Tiberiásban Zórát, aki még négy évig lakott velük. Az apja már ez idő alatt is távolságtartóan viselkedett a lánnyal, elárulva ezzel, hogy csak formalitásból vállalt felelősséget géntervezett utódáért. Amikor egy évvel Zóra megrendelése után értesítést kaptak, hogy a lány valamilyen újfajta betegségben szenved, aminek részletezését gyártói titoktartás akadályozta, Blankához hasonlóan az apja is vissza akarta küldeni Zórát az utódtervező biotech cégnek. Mint valami hibás terméket. Tarik hitt abban, hogy a megfelelő orvosi vizsgálatok után sikerülhet gyógyszert fejleszteni, bármi is az egészségügyi problémája, ehhez pusztán a megfelelő gyógyszerészeket és biomérnököket kell megtalálniuk. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyult, mert amióta a géntervezettek szuper immunrendszerrel és regeneráló képességekkel születtek, a gyógyszeripar fokozatosan csődbe ment, és az igazán jó orvosokat és kutatókat Londonhoz kötötték szerződéseik, vagy ha nem is, akkor egy sor olyan nemzetközi egyezmény és szabadalom kötötte meg a kezüket, amely gyakran a kutatóintézetek és laboratóriumok bezárásához vezetett.

Szerencsére négy év alatt Zóránál nem jelentkezett semmilyen betegségi tünet, és Tarik végig remélte, hogy ez a tény jelenteni fog az apjának is valamit. Sosem bánja meg, hogy az ő kérésére meggondolta magát, és Blanka elköltözését követően is megtartották Zórát. Az öreg hozzáállása viszont semmit nem változott. Ha az elején úgy kezelte Zórát, mint Blanka játékbabáját, az asszony távozása után úgy nézett az ő kedvéért megőrzött lányra, ahogyan egy szülő tekint gyermeke kedvenc plüssére.

A plüss rég elveszett. És ha a gyerek még öt év múlva is keresi, az abnormális… Az apja ezen a csütörtök délutánon is ettől a felszínes és érdektelen hozzáállástól vált idegesítővé. Feleslegesen szajkózta ahányszor csak találkoztak, hogy költözzön haza Ankarából. Önző módon szerette volna őt maga mellett tudni, miközben mindent elkövetett, hogy elidegenítse.

Tariknak erőfeszítésébe került a beszélgetésre összpontosítani, a reménytelenség és a langyos koraest tompította figyelmét. Éppen meg akart kóstolni egy édes szirupba forgatott sült tésztagolyót, amikor megpillantotta a levegőben köröző sasruhásokat. Mintha ugyanaz a légáramlat kavarta volna fel benne is az emlékeket, egy sikongva sasoló Zóra képét lebegtetve eléje. Tarik szárnyaszegett étvággyal dőlt vissza a székében. Ki kellett volna tartania a rohanófélben lévő látogatások mellett! Többé nem ül itt le. Először is, az apja túlságosan uralkodni akar minden döntésén, és még mindig félti őt, mint egy őrült. Másodszor, itt minden Zórára emlékeztette. Hiába óvakodik attól, hogy bemenjen a könyvtárba, az uszodába, vagy bármelyik parti mulatságra és élményszobába, mert amikor leül akárcsak egy percre is, az emlékképek rátalálnak, betörnek a lelki légkörébe és ott szállingóznak a feje fölött.

Felállt, és sietősen elbúcsúzott az apjától, mint aki sürgős hívást kapott. Az előcsarnokban visszakapkodta magára a kimosott cuccait, és a karkötőjén hívójelt küldött Oli chipjére. Megvárta a kolibri visszatértét, aztán aerotonjával felszállt, és hazafelé vette az irányt.

Tiberiast maga mögött hagyva elrepült a zöldellő hegyvonulatokon futó szőlőültetvények végtelen sora, majd a mangóültetvény fölött, ahol még mindig kétkezi munkások dolgoztak. Apja szeretett munkát adni mindenkinek, aki csak képes volt rá és kérte.

A Gamla után előtűnő kanyon fölé fordult követve annak kanyarulatait. A szurdok aljában sűrű növényzettel benőtt sziklafalak között bővizű patak zubogott, mélyzöld tavacskákba gyűjtve a vizet. Aligha volt olyan vízesés Yehudiyában és környékén, amelyet a húgával fel ne kerestek volna, így valahányszor erre járt és elrepült fölöttük, Zóra hiánya felerősödött. Mindig manuálisan vezetett ezen az útszakaszon, csakhogy kitérőt tehessen nyugat felé, ahonnan nem látszott a Meshushim folyó környéke. Hitte, ha odatéved, képtelen onnan továbbmenni. Most, hogy ilyen csúfos véget ígért a Zóra megtalálásához fűzött reménye, már nem akarta kikerülni a folyót.

A táj domborulataiban lelkének váltakozó mélységei és magasságai tükröződtek. Ha Zóra egy tetőpont lenne, látszanának távlatok. Zóra azonban egy mélyen belekarcolt szurdok, árnyékokkal, eldugott helyekkel, buktatókkal és örvényekkel.

Tarik landolt, gyalog ereszkedett le a völgyszorosba. A bazaltoszlopok még mindig masszívan ölelték körbe a természetes medencét, de a beléje csobogó zuhatagban sok víz lefolyhatott öt év alatt. Tarik nem emlékezett, hogy ennyire élesek és szabályosak lettek volna a hatszögletű hasábok, ahogyan a magasságukat sem találta ijesztőnek soha azelőtt. A hely még jobban felkavarta az elméjét. Akárcsak a vízesés a tavat.

Zórát valóban megkínozták és megölték? Egy tudatlanságból fakadó ballépés hogyan indíthatott volna útjára olyan sorslavinát, ami ekkora tragédiába torkollik?

Három évvel ezelőtt Tarik hiába költözött Ankarába és vállalta el az összekötő külkereskedelmi ügynök szerepét, hogy folyton utazhasson. Eredménytelenül szervezett felderítő csapatokat, amelyeknek Zóra megtalálása volt a célja. Régebben mit sem sejtett arról, hogy ilyen keserű is tud lenni a bátyszerep. Amíg együtt kóboroltak Zórával nyári estéken, téli hajnalokon, érdekfeszítő kihívást jelentett, hogy a húga felfedezze a világot, és megtanuljon élni benne. A világ azonban szűk hely. Megtervezett és kiszámítható. A saját oszlopaikon belüli veszély gázolt kötelékükbe. Az iszap, amelybe az elején még elég lassan süllyedtek ahhoz, hogy sikeresen evickéljenek a felszínén, egy párás alkonyatkor lavinaként zúdult rájuk…

Jobban kellett volna vigyáznia Zórára. Még akkor is, ha négy év alatt sem sikerült szelíden belenevelni a természetesek kultúráját. Ellehetetlenítette ezt az a naivitás, ami a személyiségének kitörölhetetlen része maradt. A gyorsan fejlesztett új nemzedék infantilitásába rekedt, instant és ösztönös maradt. Aztán hisztizett, amikor azzal szembesült, hogy a manipulálatlan és ráérős természet egy másik világ. Olyan, amelyik ősidők óta megépítette a maga gátjait, rendje és törvényei megszelídíthetetlenek. Testvérekben nem támad szenvedély egymás iránt. Akkor sem, ha csak féltestvérek, és akkor sem, ha egyikük géntervezett. Ha Zóra ezt képes lett volna megérteni, akkor tovább maradhatott volna a testvérség védőburkában. Tisztán. Biztonságban. Távol az ő zűrös és szennyes szerepétől, amelybe olyan korán apja és a társadalmi elvárások szuszakolták bele.

Patyolatfelhők úsztak a szoros fölé. Tarik behunyta a szemét, hogy a bazaltfal merész peremének látványa nélkül hallja a víz sodrását. Nedves földszag töltötte be az orrát. Lelkiismerete medrét súrolta az emlékek hordaléka. Apró botlás volt – próbálta tisztára mosni egyetlen gondolattal az elméjét. Igen ám, de olyan botlás, amelyet megakadályozhatott volna. Nem védte meg Zórát, ráadásul éreztette vele a saját erőtlenségének is a terhét. Betetőzte azzal, hogy nem adott hitelt a sebzettségéből fakadó szavaknak. Elengedte a füle mellett, hogy egy selejttelepre fog költözni, úgy érzi, odatartozik. Felindultságát nem vélte másnak, mint múló dacnak, amely bár gyorsan jön, de hamar csillapodik, akár a sziklákon átbukó víz. Azt hitte, reggelre elpárolog a lány fejéből a sérelem. Zóra volt, aki reggelre eltűnt.

Tarik kinyitotta a szemét, hátha ráeszmél, hogy a hely változatlansága illúzió, és az emlékek megposhadtak. A párás levegő és a közeli csobogás azonban túl reálissá tette a tényt: ugyanaz a hely üresen. Amíg nem tudta, Zóra hová ment és mi történt vele, minden elképzelése mélyén ott lapult a remény. Mindeddig Zóra élt valahol. Most az egész világ hirtelen üresedett ki.

Rezgett karján a rozsdaszínű karkötő. Megérintette a talkerét, hogy fogadja a hívást. A hírszerzője kereste Londonból. Ramon kinyomozta, hogy melyik nevelőintézetben lakik Deira Walsh.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.5/10 (10 votes cast)
5 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Nehezen tudnék egyéb hozzászólást utánafűzni, mint amit az egy nappal később felkerült részlethez írtam. Legfeljebb megismétlem a lényeget, hogy ne legyek oktalanul szűkkeblű. Még mindig tetszik, és drukkolok érte.

  2. Köszönöm a drukkolást Pocalinda, Tina, Attila, Bogi és Melinda. 🙂 Nagyon jólesik így ebben az izgalmas várakozásban. Ahogy egyre jobban kitárulkozik a regény, jobban felszínre törnek az elbizonytalanodások is, 😀 nagy kérdés volt számomra, hogy vajon milyennek érződik másoknak Tarik nézőpontja. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük